Dalszövegek

ELŐSZÓ

 

Jó volna úgy,

ahogy szeretném én is.

Jó volna úgy, ahogy

Te szeretnéd mégis.

Mert tudom,

mert érzem:

kell még egy szó,

mielőtt mennél!

HAJNAL

Álmodtad az éjjel, érzed menni kell.

Mi lesz veled? Senki nem felel.

Arcodon egy álarc, szíveden még kő.

Megszólít egy hang: Ím eljött az idő!

Indulj a holnapért, bár messze még a cél.

Húzd, húzd a gyeplőt, az első te legyél.

Az éjszaka hosszú volt, most kinyílt a tér,

vérszínű a hajnal, s a Nap nyugatra tér.

Rád vár a hajnal, a pusztaságon át.

Szállj, szállj sólyom szárnyán, keress új hazát.

Égig érő hegyeken át, majd két folyóhoz érsz.

Messzi idők határán végül hazatérsz.

Vár ránk a hajnal, a lelkünk tűzben ég.

Hét dombon, hét vezérnek: áldott menedék.

Ezer névből, ezer népből a vér egyet kíván.

Kit megjelölt az Ég: induljon szarvasok nyomán.

Vár ránk a hajnal, vár ránk az út.

Várnak ránk a hegyeken túl.

Vár ránk egy új föld, vár ránk az Ég.

Otthonról, indulj hazafelé.

Rád vár a hajnal, hallgasd dobok zaját.

Puszták büszke népe, itt talált hazát.

A hajnali szél, messze hordja a békesség szavát.

A szívedre hallgass: Ez az ország a hazád!

 

 

KELL MÉG EGY SZÓ

Kell még egy szó, mielőtt mennél.

kell még egy ölelés, ami végig elkísér.

Az úton majd néha, gondolj reám.

Ez a föld a tiéd – ha elmész, visszavár.

Nézz rám és lásd, csillagokra lépsz.

Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.

Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény.

Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.

Szállj, szállj sólyom szárnyán,

három hegyen túl.

Szállj, szállj ott várnak rád,

ahol véget ér az út.

Úgy kell, hogy te is értsd, nem éltél hiába.

Az a hely, ahol élsz, világnak világa.

Az égig érő fának, ha nem nő újra ága.

Úgy élj: Te legyél virágnak virága.

Szállj, szállj sólyom szárnyán,

három hegyen túl.

Szállj, szállj ott várok rád,

ahol véget ér az út.

Nézz rám, s ne ígérj, nézz rám: sose félj.

Ha nincs hely, ahol élj: indulj hazafelé.

 

 

 

 

KI SZÍVÉT OSZTJA SZÉT

 

Nincs szó, nincs jel, nincs rajzolt virág.

Nem szállhat az égen szárnya tört madár.

Nincs jó, ami jó, nincs már, aki felel.

Nincs hely, ahová visszatér, ki útra indul el.

Hol az arc, hol a kéz? Akiért, s csak azért?

Hol a tér, ahol a fény, hozzád még elér?

Kell, te legyél, ki Nap lesz Éj után,

te légy, aki megtalál egy régi balladát.

Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény.

Ki szívét osztja szét, az élet, csak övé.

Ki szívét osztja szét, követik merre jár,

hegyeken és tengereken túl, értik majd szavát.

 

Így légy Te a jel, ki új útra talál,

ki elmeséli valamikor egy lázas éjszakán.

Ami volt, s amiért – Az minden a miénk!

Szava lesz a megbocsátás, szava a szenvedély.

Az légy, ki sose fél, ki a szívek melegét,

összegyűjti két karjába, mit nem téphet senki szét.

Választott, ki a múltat, magában oldja fel,

őrző, ki érzi a hajnalt, tudja ébredni kell.

Ha félsz, gyere bújj mellém,

szívem szívedhez ér.

 

 

HA MESSZE MÉSZ

 

Ha messze mész, ha messze mész,

mit elhagytál, végig elkísér.

Az út kanyarog szerteszét,

a vége megtalálja majd, az elejét.

Ha messze mész, előtted nincs határ,

az otthonod mégis visszavár.

Ne szólj, ha fáj – tiéd a szenvedély,

nem hagyhatod, mi örökre benned él.

Ha messze mész, lehessen élni még,

könnyed törölni – mindig lesz egy kéz.

Széttépett, elhamvadt álmok után,

maroknyi csöndet vegyél, mielőtt elindulnál.

Ha messze mész, kell, hogy visszanézz,

hosszú út lesz – még száz vagy ezer év.

Ki megmarad, aki lesz talán: olyan maradj!

Mert ő itt visszavár.

Ha messze mész, valahol légy király,

ki itt maradt – ne felejtsd el szavát.

Az ébredést, vöröslő hajnalon,

azt a lányt, ki volt a fájdalom.

Ha messze mész, s majd érkezel.

Te az legyél, aki jól felel.

Ki felhőket járta, a földre ért,

tudta – itt kell halni, s élni hazatért.

Légy te a béke, légy te a szó.

Légy te sokszor átkozott,

embernek mégis jó !

 

 

KELL MÉG A TISZTA SZÍV

Míg nincs tiszta szó, míg nem látható:

mi volt, s mi várható.

Míg romlott Föld baját, eső nem mossa át.

Nincs Volt! Nem lesz: Tovább!

Hol én vártam reád, a zárt éjszakát,

villám rajzolta át.

Hol én vagyok, csak én, nem fertőzött a kép,

ott vannak még, kik értik rég:

Kell még a tiszta szív,

kell hely, mely hazahív.

Kell igaz, kell szédület!

Ne fordulj el, ha nem értenek.

Mit adhatunk tovább, a gyermekünk szavát,

egy harangszót: ha jön az ár.

Mit hagytunk, nem miénk: Más volt itt a tét.

Uram! Te légy, ki majd megért.

Kell még a tiszta szív,

kell hely, mely hazahív.

Kell igaz – kell szédület –

Ne fordulj el, ha nem értenek.

 

HA MAGUNKRA CSUKJUK

Ha magunkra

csukjuk

az ajtót

és

ráfordítjuk

a zárt,

nincs

kiút,

nincs

tovább.

Kár,

mert

tiszta volt

a gondolat,

tiszta volt még,

ami

megmaradt.

Tiszta szívvel,

ha kell:

ölök,

tiszta szívvel,

nem

szédülök.

LÁSZLÓ KIRÁLY BALLADÁJA

Virágszemből könny kicsordul,

szörnyű világ, lányra fordul.

Lóra kapták, elrabolták,

nem vigyázta senki sorsát.

László herceg lova vágtat,

rossz besenyő nyomdokába.

Vele együtt angyal szállhat –

por emészti égő fákat.

László herceg épp eléri –

súlyos csapás nyitja vérit.

Kard villan a pogány kézben –

vörös felhők fenn az égen.

László herceg szúrt sebével,

védi a lányt puszta kézzel –

Szabadul nemzet virága,

besenyőre hullik átka.

László herceg csata hőse,

vágta fejét besenyőnek.

Mezőn termett szép Virágnak

jel került a homlokára.

Dicső nap jön – dicső éjre –

kifolyt minden – pogány vére.

Sok vitéz már álmot alszik,

hantjukon – vér virágzik.

Kerlési domb, szentelt napja,

köd takarja, öröm rajta.

Zászló kerül, dicső hantra,

halottaink eltakarja.

AMÍG ÉLÜNK

Amíg élünk, visszatérünk,

fény a fényhez, hol gyertya ég.

Tiszta szívvel, ha Napba nézel,

tiéd lesz végleg, mi volt tiéd.

Szó a szóhoz, ha még elérhet,

egy útra téved, ki összefér.

Ha megtalálod, saját virágod,

otthonod lesz, s lesz hazád.

 

A Földnek, s az Égnek,

ha titkát majd megérted:

végtelen lesz a messzeség,

megtalálod, ki benned él.

Amíg élünk, visszatérünk,

fény a fényhez, hol gyertya ég.

Tiszta szívvel, ha Napba nézel,

miénk lesz végleg, mi volt miénk.

 

A Földnek, s az Égnek,

ha titkát majd megérted:

megismered majd, hol van hazád,

felismered majd a szív szavát.

Amíg élünk, visszatérünk,

fény a fényhez, hol gyertya ég.

Tiszta szívvel, ha Napba nézel,

lesz majd társad, ki elkísér.

Szó a szóhoz, elér majd végre,

visszatér majd sok utazó.

Helyük lesz végleg, Földön, s az Égen,

mondható lesz, mi mondható.

 

 

A HEGYEKEN TÚL

 

Még nem tudom: a tél mit hoz nekem,

és nem tudom sok minden mit jelent.

Nem tudom ki voltam eddig,

kezemet összekulcsolom,

de tétova minden mozdulat,

árnyék ül arcomon.

Még nem tudom: jön-e tavaszra nyár,

nem tudom: ki az, ki visszavár.

Hol az otthonom nem tudhatom,

valami álom, valami régi kép,

esti imára hajtom fejem –

és csend, s egy régi név.

Még nem tudom: az írás mit mesél,

hová indul az út, hová hív a fény.

Napfény vagyok, vagy Holdsugár,

szállnék mint a madár,

valahol messze szól a harang –

messzire hív a gyertyaláng.

A hegyeken túl él farkasok apja,

hol feltámad a szél,

a hegyeken túl él farkasok anyja –

arca fakó, haja hófehér.

A hegyeken túl él farkasok apja

valahol ott volt az otthonom,

a hegyeken túl él farkasok anyja –

énekét nem hallhatom.

 

 

 

FEHÉRLÓFIA, ISTEN SZÜLÖTTE

 

Fehérlófia, Isten szülötte,

az út előtted áll.

Lovad dobog a ház előtt,

indulj a hegyeken át.

Fehérlófia, Isten szülötte,

hét határon, hét halál.

Hív az álom, hív a vágy

indulj el – ne várj.

Szikrát szór a rőzseláng,

a füstben kél a látomás,

szétszórva a nagy család,

testvér testvért nem talál.

Indulj arra, hol kél a Nap,

a nagy folyókon át.

El kell menned várnak rád,

küld a Kereszt-király.

Szemedben már ég a tűz,

vezesse Isten léptedet.

Írásban vagyon – úgy legyen

keresd míg élsz a népedet!

Szikrát szór a rőzseláng,

a füstben kél a látomás,

szétszórva a nagy család

testvér testvért nem talál.

 

 

HOLDSZEMŰ LÁNY

 

Nap-fia égen

hóka lován,

táncol a réten

a Holdszemű lány.

Föld-anya hívja,

zsenge fiát.

Hosszú az út,

mely előtte áll.

Hajnali harmat,

friss a virág,

vége a télnek,

lobban a láng.

Nap-fia Égen,

fény a haján,

ébred a völgyben

a Holdszemű lány.

Nézz fel a Napba,

száll a madár,

táncol a szélben

a szalma-király.

Nézz fel a Napba

Holdszemű lány.

TÚL A RÉTEN

 

Túl a réten,

erdők zöldjén,

túl a nagy hegyen,

túl a folyón.

Szállj oda, szállj oda,

légy te a csillag,

nyárfa a ház előtt,

ott a hazád.

Jöjjetek, jöjjetek,

járni a táncot,

döngjön a föld,

befogadta fiát.

Elmegyek, elmegyek –

messzire vágyom!

Síromon nyíljon

a szalmavirág.

 

MONDD EL NEKEM

 

Mondd el nekem,

hol ered a nagy folyó?

Mondd el nekem,

hol a hely, ahol értik a szót?

Mondd, hol a forrás,

hol tiszta még a víz?

Hova megy az ember,

kinek szemében ég a tűz?

 

Mondd, hol a hely,

honnan régen elindultunk?

Mondd, mi a cél –

miért mindent vállalunk?

Mondd, hány napi járás,

míg megtalálod álmaid?

Merre visz az út?

Kik lesznek társaid?

 

JÖJJ BE SZOBÁMBA

 

Jöjj be szobámba,

vesd meg az ágyam,

csendben bámul az éj –

úgy kívánlak.

A házak tetején,

nyújtózik a sötét,

lehajtja fejét,

szíveden alszik a szél.

A fájó gondokat,

öledbe temettem,

a Napot és fényt,

ablakodba tettem.

Egy néma gondolat,

megcsillan szemedben,

álmodban a dal,

bolondul öleljen.

A pipacsok még nyílnak,

még táncolnak a fák,

de hazafelé az úton,

szédült lepke száll.

 

 

NE SÍRJ

 

Ne sírj kedves,

ne nézz hátra.

Ölelj engem utoljára.

Ölelj engem két karodba,

úgy, mint régen.

Minden könnycsepp

egy-egy csillag fenn az égen.

Ne sírj kedves,

el kell mennem.

Bánatvirág nyílt a kertben.

Bánatvirág kihajlott

a széles útra.

Széles az út,

mégsem vezet hozzád vissza.

Ne sírj kedves,

nézz szemembe.

Hajtsd a fejed két kezembe.

Hadd legyek még utoljára,

boldog veled.

S mindhalálig őrzöm majd

az emlékedet.

VÉDELMEZZ

 

Hogy tudjak feledni,

újra megszületni,

körbezárt az élet,

lassú tűzben égek.

Este jönnek hozzám,

gyűrött angyalok,

felsebzett az élet,

boldog nem vagyok.

Védelmezz meg engem,

védelmezz szerelmem!

Védelmezz meg engem,

védelmezz szerelmem!

Megcsaltak barátok,

rám szállt minden átok,

porban kell hevernem,

emelj fel szerelmem!

Ha mások csak hazudnak,

inkább hallgatok.

Felnézek az égre,

csillag nem ragyog.

Védelmezz meg engem,

védelmezz szerelmem!

Védelmezz meg engem,

védelmezz szerelmem!

 

Zöld szemű Rózsa

 

Zöld szemű Rózsa, a Tóték lánya,

fehér ruhában ment el a táncba.

Égett arca, forgott lába,

fehér ruhában hajnalig járta.

Mondom, mondom, hallgass reám:

el ne menj a táncba!

Mondom, mondom, hallgass reám:

el ne menj a táncba!

Zöld szemű Rózsa, a Tóték lánya,

keble kivillan a fehér ruhában.

Árok parton, orgona ága,

legszebb virág a Tóték lánya.

Mondom, mondom, hallgass reám:

el ne menj a táncba!

Mondom, mondom, hallgass reám:

El ne menj a táncba!

Zöld szemű Rózsa, a Tóték lánya,

nem is keresték, senki se látta.

Fű-zöld lett a fehér ruhája,

elhervadt az orgona ága.

Mondom, mondom, hallgass reám:

el ne menj a táncba!

Mondom, mondom, hallgass reám:

El ne menj a táncba!

 

FEHÉR SZOBÁBAN, FEHÉR VIRÁG

Fehér szobában,

fehér virág,

miért nem jöttél,

az éjjel hozzám?

Fáradt az arcod,

gyűrött ruhád,

hol jártál éjjel?

Nem aludtál!

Az utca csendes,

szobám sötét,

segítsd, hogy higgyem

el a meséd.

Vetett az ágyam,

szívem kíván,

ez alkalommal

maradhatnál!

KEDVESEM

Kedvesem, kedvesem,

ránk nehéz idők járnak.

Ajtónk előtt hosszú sorban,

sápadt gondok állnak.

Nem tudom, mi lesz még,

nem tudom mi várhat,

de ha szemedbe nézek, s átkarolsz:

Úgy, nem ér el a bánat.

SZÓLJON, AKI LÁTTA

Sinka István nyomán

 

Dús András juhász volt,

már fekete a képe.

Leásták pihenni,

le a fák tövébe.

 

Fiatal volt, mégis

görbe volt a háta.

Istenem magyar volt,

szóljon, aki látta.

Szabó János orvos, apám jó barátja,

kitántorgott régen, azóta nincs hazája.

Elfelejt majd mindent, évekig azt várta,

Istenem, magyar volt – Szóljon, aki látta.

Balogh Zsófi, férjét harminc éve várja,

Kanadába ment el, hogy ott a fákat vágja.

Magáról, hogy írjon, sokáig megállta,

Istenem, magyar volt – Szóljon, aki látta.

Hajnóczy Nagy Miklós – friss volt diplomája,

októberben ment el, mert égett a hazája.

Üzent aztán egyszer: a könyveit kívánta.

Istenem, magyar volt – Szóljon, aki látta.

Kenderesi Ágnes, megszédült egy nyáron,

elmenekült tőlem – hittem – sosem látom.

Itthon volt azóta, vele megyek – várta –

Istenem, magyar volt – Szóljon, aki látta.

Mr. Szabó Gáspár (született Montreálban),

mindig arról énekelt – édes a hazája.

Hazajött meghalni, itt hullt a föld rája.

Istenem, magyar volt – Szóljon, aki látta.

ELMENNI MESSZE

Elmenni messze,

magasba felrepülni.

Csapódni kőhöz,

üvegként összetörni.

Veled, mégis egyedül,

állni, csak állni szótlan,

végleg összeforrva

az életen túl, egy csókban.

Elmenni messze,

lemerülni mélyre.

Élni napról-napra,

levegőt sem véve.

Veled, mégis egyedül,

állni csak állni szótlan,

végleg összeforrva

az életen túl, egy csókban.

Elmenni messze,

időtlenül várni.

Ajtókon belépve,

senkit nem találni.

Veled, mégis egyedül,

állni, csak állni szótlan,

végleg összeforrva

az életen túl, egy csókban.

Elmenni messze,

apadni, mint a tenger.

Magokat elvetni,

mit nem arathat ember.

Veled, mégis egyedül,

állni, csak állni szótlan,

végleg összeforrva

az életen túl, egy csókban.

HÁBORÚK UTÁN

Csernobil, 1986

A parton, s a hídon

lovak rohannak –

felszántott földbe

mag nem kerül.

Szédülten állsz,

csak hullik a pernye,

lassan itt minden

elfeketül.

Kiég a fű,

elszárad bőröd.

Üszkös az erdő –

bíbor halál.

Elhagyott fészkek,

elhagyott termek.

Ki itt belép

senkit nem talál.

Háború nincs,

de nyargal a halál,

a földre taszít

egy őrült sugár.

Lombtalan fákon,

csontváz madár.

Élni, vagy halni,

nincsen szabály.

Elporlad véred,

olvad a kő.

Nincsen már múlt,

nem lesz jövő.

HÁROM HATÁR

Eljött hozzám, csak annyit mondott: Viszlát!

Szemében láttam, nem bírja tovább.

Otthagyott nálam egy gyűrött régi képet,

este már vonatra szállt.

Nem vitt mást: egy farmert, amit hordott,

mindenki várta őt, két hét után.

Fáradtan ébredt és sírt minden éjjel,

álmában gyakran hazajárt.

Három határ, olyan mint három halál,

három határ választ el két éve már.

Három határ, olyan mint három halál,

nincs út, mely hozzátalál.

Egy év után, svéd orvos lett a férje.

Azóta jött két hosszú levél.

Minden jó, minden rendben megy ott náluk,

most éppen autót cserél.

Azt írta: küldjek néhány régi-régi dolgot,

pár könyvet és régi Kormorán zenét.

Más ott a szó és más ott az élet,

ott másképp mondják nevét.

Három határ – olyan, mint három halál,

három határ választ el két éve már.

Három határ – olyan, mint három halál,

nincs út, mely hozzátalál.

KŐRÖSI ÁGNES

Este, este, hűvös este,

jövök hozzád, ülj a kertbe.

Jövök hozzád nemsokára,

teríts asztalt vacsorára.

Paripámnak nincsen párja,

hozzád repít hosszú lába.

Ó Istenem, mit vétettem,

bolond fejjel beléd estem.

Évek óta arra várok,

mondhassam azt: veled járok.

Tudom neked is régi vágyad,

takaríts most, vesd az ágyat.

Legszebb ruhám, kivasaltam,

a barátoktól kölcsönt kaptam.

Nekünk nyílik minden rózsa,

mi kihajlik a széles útra.

Fenn az égen esőfelhő,

fejem felett nincsen tető.

Megyek hozzád jól elázva,

kocsmasarkon meg-megállva.

Ne gondolj most semmi gonddal,

neked húzza most a banda.

Ne gondold azt, mi lesz holnap,

dobd le ruhád, jöjj karomba.

Kőrösi Ágnes, kérlek szeress!

Jöjj el a táncba, szívem tied.

Holnapi csókot, soha ne ígérj.

Kőrösi Ágnes légy az enyém!

MAGYAR RAPSZÓDIA

Európa közepén:

Mondd mit hívnak hazának?

Hol a szavakra, s a csókra,

őrök nem vigyáznak.

Hol a költő, s a színész,

gyilkosa magának,

hol vér folyik a sebekből,

de orvost nem találnak

Haj rege rajta.

Európa közepén:

Mondd mit hívnak hazának?

Hol egymillió csillagra,

a Földtől messze várnak.

Hol bűnös és büntetlen,

egy templomban térdel.

Hol felszántva a határ,

hol végtelen az éjjel.

Haj rege rajta.

Európa közepén:

Mondd mit hívnak hazának?

Hol jövendölő bölcsek,

hosszú telet várnak.

Hol kerékbetört nemzedékek

álmodtak hazát,

hol egyaránt ver zápor,

szolgát és királyt.

Haj rege rajta.

MIKLÓS VITÉZ

Hommage á Jancsó Miklós

Sehová nem indulsz,

sehonnan nem jöttél.

Nincs lovadnak abrak,

kancsó bort sem vettél.

Nincs szerelmes alkony,

nincsen hűvös hajnal.

Miklós vitéz – Hej,

lovad merre nyargal?

Három vármegyében

az iskolát kijártad.

Amerre csak jártál,

mindenütt csodáltak.

Hajlongtak előtted:

szolgák és királyok.

Ágyadba feküdtek

titokban a lányok.

Kés szorult hátadnak

az „ellen” vért kívánt.

Angyal lebegett felett.

Kidőlt a méregpohár.

Miklós vitéz rajta!

Indulj az utaknak,

bár az idő nem jó

egy magányos lovagnak.

HÚZD A HARANGOT

In memoriam Nagygéc

Egy nap arra ébredsz,

nincs tavaly, nincs jövőre.

Nincs olyan vers, mi kéne

csak por hullik a kőre.

Egy nap arra ébredsz,

nem nyílnak a virágok,

nincs víz már a kútban,

megfogant az átok.

Húzd meg, húzd a harangot,

tűz van a faluban!

Húzd meg, húzd a harangot!

Őrködj a kapuban!

Egy nap arra ébredsz,

elindulnak érted.

Az anyókák, a vének,

többé nem mesélnek.

Egy nap arra ébredsz,

hogy a szemfényvesztés háza:

ott áll, ahol egykor volt

apád kopjafája.

Húzd meg, húzd a harangot

tűz van a faluban!

Húzd meg, húzd a harangot

őrködj a kapuban.

Néha túl magas, néha túl mély,

ne a csillagokat nézd!

Ez a hely neked a kezdet,

ez a hely lesz majd a vég!

PÁL HUSZÁR

Ha Pál huszárnak jó a kedve

nem veti meg a telt kupát.

Pál huszárnak minden nője,

más történet, más világ.

Ha Pál huszár a messzi csatákból,

egyszer-egyszer hazatér:

azt sem tudja – ki az utódja,

de azt tudja: ő nagy vitéz.

Ha Pál huszár, úgy néha napján

csendben leül a vár terén,

köréje gyűlnek ámuló ifjak,

hallgatják őt, ahogy mesél.

Ha Pál huszár összevonja,

dús, fekete szemöldökét:

a falu szélén minden kutya

farkát behúzva vackára tér.

Ha Pál huszárnak tele lesz zsákja,

s megunja lassan fekhelyét:

felnyergeli szép paripáját,

s a csatákba visszatér.

POKOLRA MENTEK A DUDÁSOK

Szigeti Károly emlékére

Az égen fent a csillagok, nem hullnak tovább,

a háborúknak vége lett, a harang is néma már.

Egy nemzedék, ki búcsúzik, ült rajtuk az átok,

vasból készült csizmák alatt, legendás királyok.

Halotti beszédet egymásnak írtak, hosszú sorban állnak.

Nem lobog már tűz szemükben, utolsót kívánnak.

Lassú táncra jár a lábuk, fekete füst az égen.

Mit tanítottak – ők a bölcsek – Tiltva volt az régen.

Pokolra mentek a dudások,

ki tartja nekik a gyászmisét?

Pokolra mentek a dudások,

ki járja rajtuk a döngölő táncot?

Ég a máglya, hullik a pernye, széles nagy folyóba,

a költő és a pengető rátalál egy dalra.

Ott áll Károly a gyóntató, kit háromszor gyilkoltak újra.

A nép örömmel felkiált, mikor feje lehullt a porba.

A színésznő is hosszú palástban, csendben beáll a sorba.

Szerelem volt az élete, most jéghideg a csókja.

Hol áll a vérpad, ki most a hős? Nem tudja senki, hol a sír?

Miklós vitéz, László lovag – Kopjafátok gólyahír.

Pokolra mentek a dudások,

ki tartja nekik a gyászmisét?

Pokolra mentek a dudások,

ki járja rajtuk a döngölő táncot?

A VÉGVÁRI ROCKEREK

Valahol messze a hegyekei túl,

oltár épül, gyűlik a nép.

Kétmilliónyi büntetlen térdel,

egy gyermek sír – nem tudja nevét.

Hosszú láncban összefogódzva,

a kezek az Égig érnek.

Este a vének tűzbe néznek,

vihar kél – Így mesélnek.

Arcok néznek fel a magasba,

hol létezhet a mindenható.

Nem halt meg senki még,

de gyászol a szó.

Ezerkilencszáznyolcvankilenc

hűvös novemberében –

dal fakadt és fájdalom,

meghalt a szó, meghalt az ének.

Messze földről gyűlnek össze

jövő-látó emberek.

Messze földről gyűlnek össze

a végvári rockerek.

Mire a gyertyák csonkig égnek,

zászló feszül az Égnek.

A VÖLGY

mottó:

Tudom van egy völgy, miről idegenek mesélnek,

a „Királyoktól” távol, hol tisztán szól az ének.

Hol a folyó, nagy kanyart vesz, nem messze a völgytől,

áll egy magányos tölgy, alatta nyugszanak az „Elsők”!

Csak tovább, csak tovább

mi legyünk az elsők!

Menj, menj tovább

át a sötét erdőn.

Hátat a háthoz,

kart a karba.

Elsőnek indultak

neki a vadonnak.

Mást, mást, mást akartak,

de egy ütemre léptek.

Vágták az ösvényt,

fagyott, puszta kézzel.

Verték, verték a cöveket,

mert szörnyű vihar készült.

Az utolsó jelszó így szólt:

Mindent túl kell élnünk.

Nem volt mit enni már,

feltámadt a szél,

villám sújtott, zengett az ég,

a folyóba folyt a vér.

Eljutott a hír,

sok távoli földre,

elindultak mások is

keresni a völgyet.

Az erdő széles csapásán,

az elsők nyomán léptek,

de azok közül, senki sem élt,

mire a völgybe értek.

Csak tovább, csak tovább

mi legyünk az elsők!

Menj, menj tovább

át a sötét erdőn.

ÁLLJ MELLÉM

Vagyok neked víz a tóban,

vagyok igaz minden szóban,

vagyok neked rét virággal,

erdő sűrű lombú fákkal.

Vagyok válasz, kérdés nélkül.

Otthon, amely neked épül.

Vagyok neked fényes reggel,

vagyok dobbanás szívedben.

Állj mellém, hallhatod,

a jövő hangjait.

Állj mellém, megismered,

a lepkék álmait.

Állj mellém, érintsd meg

az angyalok haját.

Állj mellém megismered

egy bohóc, bánatát.

Vagyok folyó szelíd partja,

szentképeken Krisztus arca,

minden úton, amerre jársz

én vagyok, kit megtalálsz.

Állj mellém, érints meg,

légy kedvesem.

Állj mellém, adj erőt,

adj erőt nekem.

JUDITRA GONDOLOK

Végtelen hosszú éjszakákon,

a semmit karoltam át.

Nap-nap után körbejártam

a kiürült szobát.

Az árnyékok megmozdultak,

egy lány akkor érkezett.

Ő is küzdött szellemekkel,

ő is sokszor vétkezett.

Belépett, nem szólt semmit,

eltűntek a démonok.

Kimosta ingem, vacsorát főzött,

lefeküdt mellém, elaltatott.

A hajnali busszal elutazott,

itt hagyta nekem a titkait:

zöld lesz a fű és a folyó szelíd,

higgyem el az álmait.

Egy cédulát hagyott nekem:

Fénylik majd a csillagod!

Vedd könnyen a dolgokat,

visszajövök, ha akarod…

Mikor elfolynak a nappalok,

ha semmit sem várhatok,

ha már ébren is csak álmodok:

Juditra gondolok.

Mikor hullnak a csillagok,

mikor elfogynak a mondatok,

ha nagyon mélyen lenn vagyok:

Juditra gondolok.

MOMENT MUSICAL

Más hallja, amit mondok,

más olvassa levelem.

Más lát a szememmel,

más éli életem.

Kinek neve volt:

nem tudja már,

hol utca volt:

ott nincs tovább.

Tükörbe nézel,

senkit se látsz,

akihez szólnál:

háttal áll.

Más szól még helyettem,

más ölel ágyamon.

Más énekli énekem,

másról szól a bánatom.

Kinek anyja volt:

tagadja már,

akihez jöttél,

sohase várt.

Tükörbe nézel

senkit se látsz,

akihez szólnál

háttal áll.

Amit gondolsz,

úgy legyen,

ne jelentsen mást.

Ha a Nap felkel,

reggel legyen –

Csak magad légy,

ne más!

RONDO UNGARO

A hídon át a semmibe tévedsz,

rossz álmaidnak sose lesz vége.

Körülvesznek idegen lények.

Mondd, neked ez mit jelent?

Varjak szállnak friss vetésre,

leülsz, az üres asztalt nézed.

Hosszú a szöveg és sehol a vége.

Mondd, neked ez mit jelent?

Kidőlt fák, átfestett képek,

nem tudod, miről szól az ének.

Nincs időd az ölelésre.

Mondd, neked ez mit jelent?

Háttal áll a bíró.

Miért te vagy az áldozat?

Éltél, ahogy engedtek élni –

Miért te vagy az áldozat?

Mások bűnét magadra vetted,

ki az, ki vádat mormol.

Ki vonszolt a kínpadra,

ki az, ki vádat mormol.

Keresed az áldott pillanatot,

mikor megszólalnak benned a hangok.

Keresed az áldott pillanatot,

mikor felzúgnak a békeharangok.

Mikor az lehetsz,

aki vagy, ki voltál,

nem lesz sorsod a végzet.

A dal végre dal marad,

élet lesz az élet!

TE AKARTAD

Csak szavak, csak vétkek,

a bűnbocsánat elmarad.

Elkövettünk mindent,

mit megtenni nem szabad.

Madár száll a Nap felé,

elvakul szemem.

De szól az Úr: Így rendeltetett.

Te akartad így legyen.

Csak jobbra, csak balra,

köddé vált utak.

Széles folyók partján

haldokló halak.

Visz az ár és nem értem:

Mi történik velem?

De szól az Úr: Így rendeltetett.

Te akartad így legyen.

Csak ablak, csak ajtó,

árnyék az arcomon.

Az ajtó sosem nyílik,

nem jön fény az ablakon.

Csak te vagy már, s csak én,

kezed és kezem.

Szól az Úr: Így rendeltetett,

Te akartad így legyen.

VÁRTAM RÁD

Sűrű erdő mélyén,

nincsen soha reggel.

Ne hagyj nálam semmit,

mindenedet vidd el.

Az útnak, melyre léptél,

sehol nincsen vége.

Nincsen soha reggel,

nem süti Nap fénye.

Vártam rád az éjjel,

vártam rád nem hívtál.

Talán nem is vagy már,

talán nem is voltál.

Sűrű sötét felhők

borítják az eget.

Láthatatlan tüskék,

karcolják szíved.

Tudom én is, volt idő,

őrült módon éltünk.

Nem tudhatja senki már:

Mi mindent reméltünk.

Vártam rád az éjjel,

vártam rád, nem hívtál.

Talán nem is vagy már

talán nem is voltál.

LEGYEN MÉG

Legyen még egy nap,

legyen még egy éj.

Legyen még egy dal,

mit megértenél.

Kérlek segíts,

már annyiszor hibáztam.

Nézz rám úgy, hogy

magamat lássam.

Veled szédül az este,

veled igaz minden szó.

Taníts újra élni,

mutasd mi jó.

Árnyak között élünk,

fáj minden szó.

Valamire várunk:

Mi nem lesz – sose volt.

Neked más a világ,

minden mást jelent,

amit érzek most:

csak félelem.

Ha van néhány pillanat,

ha itt vagy velem,

mit szeretnék, mi jó lenne,

azt nem merem.

Ez a dal,

soha nem lesz a tiéd –

S a te dalod,

nem lehet enyém.

ADD NEKEM

Add nekem a szíved,

add nekem, hogy fájjon.

Nyújtsd felém a két kezed,

kezemre rátaláljon.

Add nekem a mosolyod,

szemedben magam látom.

Ami jó volt, ami szép

fiainkra szálljon.

Adj utat, mely elvezet,

egy végtelen határig.

Add nekem a szót,

mely mindent megvilágít.

Add nekem a vágyat,

mely velünk kivirágzik.

Adj nekem egy szelíd estét,

fényt, mely messze látszik.

Ahol a végtelen Földre letérdel a Nap,

ott megtalálod a vágyaidat.

Ott kévékbe rakják az Ég melegét,

ott jó, ami jó – Ott szép, ami szép.

Adj nekem még mindent,

amit másnak szántál.

Add nekem a rosszat is,

amit jónak láttál.

Ne adj mást, csak önmagad,

mert hosszú útról jöttél.

Érezd magad szabadnak,

te szabadnak születtél.

Ahol megszelídül az északi szél,

oltalom épül, nincs aki fél.

Nincs ára a dalnak, aki szeret veled él.

Mert jó, ami jó – Mert szép, ami szép.

EZERÉVES VIRÁG

Elmentél, megtértél,

elfogtál, elengedtél.

Minden rossz, amit tettél.

Végzetünk, hogy megszerettél.

Gyűlöletből, kivirágzott,

közel volt, de messze látszott.

Amit én már nem kívánok,

haláloddal, halál játszott.

Megszólaltál hangomon,

lázrózsák arcomon.

Kínnal és fájdalommal

bűnt festettél reám.

Benned él az életem,

nincs sötétség, nincs félelem.

Szemben a szél – eső reánk,

vihar utáni tánc – ezer évig járd.

Indulj messze,

hol éled a fény.

Téged vár egy élet,

mely élet még tiéd.

Akárhova érsz:

ott én várok reád.

Kezedben a jel:

ezeréves virág.

HÉT ÉV UTÁN

Hét év után: eljöttem ismét,

az állomás, nem olyan, mint rég.

Ahol álltam én, ahol álltam némán,

mert hittem vár rám egy másik világ.

Hét év után: ne kérdezz semmit,

felelni késő – így mindenért.

Ami akkor fájt, ma már csak tréfa.

Elrontott mindent egy semmiség.

Elhagytam rég – de őt szerettem,

elhagytam rég a kedvesem.

Hét év után vonatra szálltam,

de nincs állomás, csak képzelem.

Hét év után: elértem mindent,

a függönyön túl, nincs végtelen.

Átvitt egy csónak, a túlsó partra,

így kétszer élem az életem.

Elhagytam rég – de őt szerettem,

elhagytam rég a kedvesem.

Hét év után vonatra szálltam,

de nincs állomás, csak képzelem.

Óvjon, védjen,

áldjon meg Isten,

ahogy én szeretlek

mindenki úgy szeressen!

A SZERETET AZ EGYETLEN

Kell egy tiszta vizű tó,

egy óriási rét,

ahol a gondolat nincs gúzsba kötve,

hol sárkányt fúj a szél.

Kell egy sűrű lombú erdő,

sok énekes madár,

ott rejtőzhetsz a bánatoddal,

hogy új erőt találj.

Kell egy égig érő hegycsúcs,

kell mély szakadék,

ott értelmet kap minden perced,

mely porrá hullna szét.

Kell egy mindent rontó nagy vihar,

egy őszinte világ,

ahol a csodákat, mit elképzeltél

együtt éljük át.

Kell egy hely, az otthonod,

egy asztal és egy szék,

az érzés, mi halva volt:

a Napban olvad szét.

Kell egy ember is, egy óriás,

s az együtt mondott szó:

A szeretet az egyetlen,

mi neked is nekem is jó.

Az égből az angyalok,

úgy néznek majd reád:

Megszületett – ím prófétájuk:

az új Ember-király.

Ha kérdésedre nincsen válasz,

nincsen felelet,

egyszerű, csak arra gondolj:

Legyen szeretet!

MEDDIG VÁRJUNK MÉG

Földből és sárból,

levélből, ágból,

elvetett magból az élet kinő.

Porból és széltől,

kőből és kéztől,

a szív erejéből

él a jövő.

Ha a madárnak

törött a szárnya,

nem repül égig, nem énekel.

Ha a folyónak

nincs, csak egy partja

és áll ott egy révész:

Azt ne fogadd fel!

Ha lesz, aki mondja

áll már a szobra,

lesz majd egy tér, hol gyűlik a nép.

Ott felkél az ének

a Földnek az Égnek,

s a virág kinő,

hol mozdult a kő.

Mondd mi az útja

az ágyúgolyónak?

A Mennyet idézi, de földi a cél.

Pusztul a templom,

hol ősi az ének,

mely emberi volt,

de az égig elért.

Szólj amíg szólhatsz! Míg érted, ha szólnak.

Szólj, amíg szólhatsz!

Szólj még! Szólj még!

Szólj amíg szólhatsz! Míg érted, ha szólnak.

Szólj, amíg szólhatsz!

Mondd meddig várjunk még?!

NEM ÚJ SZAVAK JÖNNEK

Ha jönnél hozzám,

úgy legyen jó,

mint csillag az égen,

ne felejtett szó.

Mert a fák tetején,

már lépdel a Nap.

A szarvasok útján,

a gyöngy kifakadt.

Mint kézben az élet,

úgy legyen jó.

Fent álmok hídja,

lent néma folyó.

Bár szótlan minden éjjel,

s nem értik imádat,

de tiszta már az út,

nem hajlik rá a bánat.

Nem új szavak jönnek,

nem új Istenek.

Találsz majd egy embert,

ki embered neked.

Ha nincs hová szórni,

az Ég melegét:

Légy te az Úr –

Játszd szerepét!

Rég arra várok,

szóljon a harang.

Nincs idő a könnyre,

halld meg szavam.

Majd messze repít

a képzelt szél.

Messze, ahol van még:

valamiért.

NINCSEN HELY, MI KIADÓ

Meg volt már – nem adom,

jó volt úgy – akarom,

nincsen más, csak a szó

érted szól – nem eladó.

Volt már úgy – akiért,

minden jó – amiért,

lesz is még, ki veled él,

kárpótol a szerepért.

Nincs más hely, ez a jó –

nincs más hely, mi neked jó.

Miért nem jön – amikor,

miért nem fáj – ami volt,

téged hív – tovaszáll,

úgy élj még, ki sose árt.

Nincsen hely, mi kiadó,

nincsen szó, mi eladó.

Ha álmod jó, az a jó.

Országod a takaród.

Nincs más hely, ez a jó –

nincs más hely, mi neked jó.

Addig szól feladatom,

addig még – míg feladom.

De nincsen már: a határ,

mely elválaszt – ki hazavár.

SIVATAGI VIHAR

Angyalok, ördögök ülnek a ködben,

árnyak szállnak a sivatagon át.

Jönnek, jönnek a fémszívű harcosok,

sohase volt, ilyen karnevál.

Vérbe borulnak a tejfehér maszkok,

sziréna adja az utca zaját.

Barikád épül a falak kövéből,

óh Uram, Istenem! – Micsoda világ!

Fekszik a porban a templomok tornya,

sikít az asszony, lobban a láng.

Várni, csak várni egy égi parancsra,

üstökös csillagok ideje jár.

Hullik az égből az ördögi manna,

mögötted lovagol a bíbor halál.

Olajban úszik a kormorán is,

óh Uram, Istenem! – Micsoda világ!

Holnap reggel el kell mennem,

holnap este ne várj rám.

Messze földre visznek engem,

holnap este ne várj rám.

Hé Uram! Légy kegyes hozzám!

Istenem! Mondd micsoda világ.

Hé Uram! Légy kegyes hozzám!

Nincs olyan út, ami hazatalál.

CSAK TE LEGYÉL

Ha a Nap véget ér,

ha a szél hazakísér,

ha a Hold aludni tér,

velem álmodj, soha se félj.

Sose félj, ha nincs meg a szó,

ami már kimondható.

Ami még, nem az enyém,

nem enyém, nem a tiéd.

Nem a tiéd, az a vágy,

ami már, szívedre szállt,

s nincs még, ki átölel,

megbocsát, ha vétkezel.

Légy úgy, csak te legyél,

te legyél, csak az enyém.

Te legyél, a remény,

sötét éjjel gyertyafény.

Legyen úgy, ahogyan jó,

ha neked jó, az a jó.

Légy úgy, csak te legyél,

te legyél, csak az enyém.

Te legyél az a jel,

amit csak én ismerhetek.

Van egy út, amin jársz,

bármerre lépsz, hazatalálsz

Hazatalálsz, sose félj,

a hajnali szél hazakísér.

Ha a Hold aludni tér,

takarom: te legyél.

Ha a Hold aludni tér,

velem álmodj, sohase félj.

VAN EGY SZÓ: SZERELEM

Van olyan rossz, van olyan jó –

van ami még, nekem nem való.

Van olyan hely, amely átölel,

hol nyugtalan szívem, otthonra lel.

Minden madár, mely az égen száll,

egyszer majd végre, hazatalál.

Minden halál, mi a fölbe zár,

élet lesz egyszer, egy új világ.

Van egy: szó szerelem, csak egy szó: Igen!

Hatalma végtelen.

Van egy szó: szerelem, ha egyszer mondod nekem:

Más lesz az életem.

Minden levél, mit kerget a szél,

egyszer majd, hozzád hazatér.

Minden halál, törött szárú virág –

egyszer majd, életre kel talál.

Van egy: szó szerelem, csak egy szó: Igen!

Hatalma végtelen.

Van egy szó: szerelem, ha egyszer mondod nekem,

más lesz az életem.

Van már egy hang, van már egy dal –

van már egy dal, amely egyet akar.

Van már egy szó – egy biztató,

mindenkinek: erőt, hitet adó.

Van szerelem, van egy szó: igen

Hidd el, hogy más lesz az életem.

Van már egy szó, egy igazán jó.

Van már egy szó szerelem: ez a jó!

GYERE FEL ESTE PATAKI MÁRIA

Gyere fel este Pataki Mária.

Ígérem, ha feljössz,

nem jössz majd hiába.

Jogaid vannak neked is,

ugyan úgy, mint másnak.

Feküdjünk le együtt,

a tisztaszobába.

Ebben az ügyben,

ne hallgass anyádra.

Kérdezd meg a barátnődet:

Ő, hogy csinálta?

Ha majd jössz – Vigyázz! –

Fel ne verd a házat!

Fényes csillagok vezetnek szobámba.

Bízzál bennem: Pataki Mária!

Bízzál bennem: Pataki Mária!

Kérlek, hozzál valamit vacsorára!

Gyere, bújj ide mellém az ágyba.

Ne fordulj a fal felé és

ne gondolj most másra.

Csinálj úgy, ahogy,

a szíved kívánja:

Holnap jobb kedvvel mész

iskolába.

Felkelsz reggel, kimész az utcára.

Meglátod másképpen, nézel a világra.

Ez mindenkivel így van,

mikor először csinálja.

Hát gyere bátran,

ne félj semmit Pataki Mária.

Bízzál bennem: Pataki Mária!

Bízzál bennem: Pataki Mária!

Kérlek hozzál valamit vacsorára!

KURÁN GERGŐ BALLADÁJA

Híres sámán volt korában – István királyt koronázta –

Mogyoródon dárda-erdő – bárdot fogott Kurán Gergő.

Zenélt Mátyás udvarában – könyvet írt – Európát látta –

Hajnalban még táncát járta, zászlóján: Pro Libertate !

Ki volt ő, hol volt országa?

Nem lesz aki megtalálja.

Messze száll – szájról szájra:

Kurán Gergő balladája.

Asszonyok mesélik sírva, Petőfivel tették sírba –

lett Budának építésze – tudós is, míg tartott pénze.

Várost épít, ha azt kell tenni – ő lett Széchenyi, s Kazinczy –

Kiásták csontját többen: ráírták – Ez ismeretlen!

Ki volt ő, hol volt országa?

Nem lesz, aki megtalálja.

Messze száll – szájról szájra:

Kurán Gergő balladája.

Nevezték őt Attilának –  Szárszón még a postás várta –

Később vitték Kőhidára, naplója lett Bibliája.

A világ égett, mint fáklya – fogorvos lett Afrikában.

A maghasadást feltalálta – vadászni ment Alaszkába.

Ki volt ő, hol volt országa,

Nem lesz, aki megtalálja.

Messze száll – szájról szájra:

Kurán Gergő balladája.

Nem jutott neki csillag, érem – gyerek volt a Corvin-közben.

Otthonra lelt Kanadában – kik bújtatták – mind árva.

Eljön majd 2070, áll egy sírhely érintetlen.

Néhány szó, egy kicsiny tábla: „Addig élt, míg volt hazája”

Ki volt ő, hol volt országa –

Nem lesz, aki megtalálja –

Messze száll – szájról szájra:

Kurán Gergő balladája.

MAGYAR BALLADA

 Koltay Gábornak 2000-ben, születésének 50. évfordulójára

Volt ő, de mégsem írják –

milliók keresték, rejtett sírját.

Volt ő, legendák tudják –

fáklyák kísérték, utolsó útját.

Ember volt, emberként érzett,

akart és tett – ez lett a végzet.

Kedvese volt, seregnyi népnek,

kik nem jutottak közel a fényhez.

Választ adott titkolt kérdésre,

elhallgatott szavak, általa éltek.

A remény volt: Lehet mégis!

Miénk a Föld, miénk az Ég is.

Úgy mondták: Ő régimódi!

Nem jó az Isten, akit szólít.

Dobálták sárral – másoknak adták

a teremtést, kutyákra hagyták.

Kergették sápadt világba –

lett kényes királyok, felkent katonája.

A sok viadalnak egy lett ára:

szíve lett: végtelen árva.

Oly korban élt, mikor a hőstett,

más lett már, mint amiket ő tett.

Kinevették, azt mondták – Őrült!

Lassan fontak köréje gyűrűt.

Hagyták veszni csatatéren –

páncélja alatt, vérző sebével,

De feszítették a rostélyt róla –

hallgassák még, egy utolsó szóra.

Éjszaka volt, mikor elmentek,

a hűek, a tagadók, s az áruló szentek.

Felállt mégis – kettőt lépett,

egy angyal szállt vérző sebére.

Szólt az angyal: Csak egy az élet!

Nem teheti, hogy elmegy – Élhetne végre!

Mert jól tette dolgát, amíg tehette,

kincs lesz egyszer minden, s legenda körülötte :

Ő lesz az új monda, az Embert kiáltó –

ő lesz a példa – Embert megváltó.

Ő lesz ki az Embert, becsületből hitte.

Ő lesz egy szegény sors szenvedő szülötte.

Ő lesz a könnycsepp anyja szemében –

ő lesz kit büszke apja, halálig nem ért meg.

Ő lesz az áldozat egy gyűrött régi képen –

hol egy táblát lehet látni: Bosszút állunk érted!

Epilógus

Ő lesz a jövő, ő lesz emlékünk –

ő lesz a termés, mit aratáskor remélünk.

Benne él apánk tovább, ki megbocsát, nem vádol.

Velünk élő legenda, egy üzenet a mából.

NE TÖRÖLD LE A NAPOT

Ne töröld le a Napot,

soha esti égről.

Ne mondj le könnyedén,

pislákoló fényről.

Ne töröld le a Napot,

adj utat a fénynek.

Adj játékot félőknek,

még ha nem is kérnek

MEGMARADNI

Megmaradni:

Kell!

Ahogy kell,

meleget enni,

s aki csókol,

azt szívből

szeretni.

Amíg élsz,

amíg várnak rád:

azt hiszed:

ez semmi!

De megmaradjunk,

azért:

Mindent

meg kell tenni!

VOLT EGYSZER EGY RÓZSA

Hol volt, hol nem volt,

volt egyszer egy Rózsa.

Elsők között első volt,

mindenek tudója.

Isten tudja hány dalt,

verset írtam róla.

Harminc éve velem él:

a zöld szemű Rózsa.

Széjjeltépték álmainkat,

nincs szentség azóta.

Előttünk volt minden még,

de nem tudhattunk róla.

Ő volt köztünk „Róbert Gida”,

a titkok bölcs tudója,

jött egyszer egy villamos

és elment vele a Rózsa.

Ne menj el, ne tűnj el, zöld szemű Rózsa.

Te légy rejtett titkaink, őrzője, tudója.

Volt egy régi fényképem,

hol látható a Rózsa.

A hídról, egyik este,

hullott a folyóba.

Szőke volt és fiatal,

de így nem lehet írni róla.

Együtt ülünk egy tűz mellett,

évszázadok óta.

Elvitte egy villamos.

Szeretnék ott állni.

De nincsen már az a megálló,

azóta nincs kit várni.

A villamos se jár,

elment vele a Rózsa,

Akié a dal:

a Zöld szemű Rózsa

Ne menj el, ne tűnj el, zöld szemű Rózsa.

Te légy rejtett titkaink, őrzője, tudója.

AMIKOR ELJÖTTÉL

Amikor eljöttél, kezedben víz és szél,

ahogy vártam, kigyúlt a fény.

Amikor eljöttél, szemedben Föld és Ég,

s egy mondat: többé ne félj.

Amikor eljöttél, hegyeken átléptél,

madarak szálltak, csillagok felé.

Amikor eljöttél, így szóltál: ülj mellém.

Kezem kezedhez ért.

Elhoztad végre, a fényt a szerelmet.

Eljöttél hozzám, s mindenki csodált.

Elhoztad végre, a lélek titkát.

Tudtad: várok valahol rád.

Amikor eljöttél, valami jel kértél,

és átrendeztem a szobát.

Tudtam így lesz jó, érezni így lehet jól,

a hétköznapi csodát.

Amikor eljöttél, falakon árnyak még,

könnycseppek gurultak szét.

Amikor eljöttél, az volt a legszebb év –

megérte minden, szerelmedért.

Elhoztad végre, a fényt a szerelmet.

Eljöttél hozzám, s mindenki csodált.

Elhoztad végre, a lélek titkát.

Tudtad, várok valahol rád.

Eljöttél hozzám, angyalok szálltak.

Így lesz jövő, két ember nyomán.

Mindenki hallja, mindenki tudja:

Ki szeret, szeretetre vár.

 

CSILLAGOK

Csillagok, csillagok

vezessetek engem,

Hold mögé Nap mögé

bújik a szerelmem.

Csillagok, csillagok

segítsetek egem,

ördögök vitték

messze a szerelmem.

Csillagok, csillagok,

mi öröm, mi bánat?

Angyalok hívnak,

de hiába várnak.

Csillagok, csillagok,

vártam a csodára –

szerettem valakit,

életre halálra.

Két út előttem:

Melyik a remény?

Két szív bennem:

Melyik az enyém?

Egy út vezet el

az Ég templomához,

másik út,

a Pokol kapujához.

Csillagok, csillagok

életemet látom.

Csillagok, csillagok,

kedvesemet várom.

Nap jön a napra,

elrepül az álom.

Éjszaka, éj után

magamat találom.

HÁROM HARANG

Három hegyen, három völgyben,

három virág nyílt.

Három harang szól azóta,

vissza-vissza hív.

Elvitték az elsőt messze,

az otthon védelmére.

A második útra indult,

tengereken túl ébredt.

Harmadikra szállt a átok,

nem ment el falujából.

Új határt húzott az élet,

csak énekel hazáról.

Három kapu, három élet,

egy út, amin járnak.

Folyók partján, magas sziklán

egymásra találnak.

Három angyal száll a Égen,

a világ négy felére.

Három virág porát hintik,

színét festik az Égre.

Három templom, három bércen,

az Úrhoz szól az ének.

Három színből lett egy zászló,

mit nem téphetnek széjjel.

Én Istenem adjál szállást,

akár hová érek.

Három harang hangját hallom:

mindig hazatérek.

HA MÉG JÖNNEK ÁLMOK

 

Ha még jönnek álmok –

eljönnek teérted.

Nézzük egymást csillogó szemmel,

ahogy imáidban kérted.

Ha még jönnek álmok,

vetkőzz le egészen.

Úgy, ahogy még sohasem –

csak magadnak – nem értem.

Ha még jönnek álmok,

most más kívánjál.

Mert bújni kell, titokban élni,

mindörökké árván.

Ha még jönnek álmok,

miket mégis elcserélnél,

megtalál egy reggel,

mitől most talán, még félnél.

Kinézel az ablakon,

ott áll a bitó.

Szerelmünk vesztőhelye,

s egy hóhér – egy csaló.

Hiába kiáltod majd,

– Te nekem vagy – senki másnak!

Ő így szól: – Ezért imádkoztál –

mégsem ezt kívántad !

NÉGYSOROS

Nevezz jónak, nevezz rossznak,

gyönyörű szerelmem.

Légy igaz vagy csaló,

de őrizz meg engem.

 

AZ UTOLSÓ FARSANG

 

Add a kezed, szoríts erősen,

szárnyaink nőnek, vár az Ég.

Hunyd le szemed, szoríts erősen,

kék madarunk majd elkísér.

Hunyd le szemed, szoríts erősen,

így akartad, s akartam én.

Eljöttél, láttam benned,

amit az Úr, nekem ígért.

Add a kezed, szoríts erősen,

kő kőre hull, ízzik a Föld.

Utolsó farsang, a maszkabál.

Holdvilágnál farkas üvölt.

Add a kezed, szoríts erősen,

folyik a tánc, a tűzön át.

A lemezeket nem cserélik,

elszárad minden virág.

Szeretlek téged, ez ad erőt.

(utolsó farsang, utolsó tánc)

Holnap vár, egy új világ.

(utolsó farsang, utolsó tánc)

Add a kezed, szoríts erősen,

kísértetek közt éltünk rég.

De velem vagy végre, így maradunk.

Szívünk végleg összeért.

Add a kezed, szoríts erősen,

el ne engedd, senkiért.

A szeretet hídján jöttél felém,

szerelmet adtál, szerelemért.

Szeretlek téged, ez ad erőt.

(utolsó farsang, utolsó tánc)

Holnap vár, egy új világ.

(utolsó farsang, utolsó tánc)

TAVASZI SZÉL

Tavaszi szél, vizet áraszt,

tavaszi szél, utat választ.

Tavaszi szél, vizet áraszt,

tavaszi szél, utat választ.

Lépj olyan útra, mely elvezet hozzám.

Előttünk áll, egy új világ.

Lépj olyan útra, mely átvezet hozzám,

háborgó folyókon át.

Nyílik az ajtó. A Nap fele lépünk.

Szikrát szór minden, léptünk nyomán.

Nyílik az ajtó, ahová érünk –

hittük miénk, ezer év után.

Légy te az ember, kit választottak,

ki őrzi a múltat – jövőbe lát.

Szívéből, szeretet árad,

őszintén szól, értik szavát.

Otthonunk itt van, hol hegy völgybe ér el,

hol folyó kanyarban, büszke a vár.

Hol a hősökről, nem halt el az ének,

éled, ha kell: az ősi parázs.

Légy te az ember, kit választottak,

ki őrzi a múltat – jövőbe lát.

Szívéből szeretet árad,

őszintén szól, értik szavát.

A JÁTÉK

Várj, míg megszólal az ének,

láss álarcok mögé.

Az útnak akkor lesz vége,

mikor itt az idő.

Várj, míg felállhatsz majd ismét,

hosszú küzdelem után.

Érzed, melyik a pillanat,

mikor itt az idő.

Ez a játék csak miénk,

nem tudhatod miért.

Ez a játék csak miénk,

de mikor volt a kezdet, s hol a vég?

Várj, míg egyensúlyba érnek

belső hangjaid.

Végül megérthetsz majd mindent,

mikor itt az idő.

Várj, míg elindul a lélek,

a teljesség felé.

Megtisztulva érzed:

mikor itt az idő.

Várj, míg elalszik majd egyszer,

az a neon fáklyaláng,

Igazi meleget érzel szívedben,

mikor itt az idő.

Várj, míg tiszta lesz szavaidban

a születő gondolat.

Szivárvány leszel majd,

mikor itt az idő.

AMI TE VAGY NEKEM

 

Elhalt nap után, gyöngéd ölelés,

hosszan tartó haragra szálló,

első nevetés:

te vagy nekem.

Könnycsepp párnádon,

őszi ránc arcomon,

ami rossz volt,

de még jó lehet,

ellenség, s a védelem,

mind:

te vagy nekem.

Gyermeknek az első havazás,

csók, titkos érintés után:

te vagy nekem.

Amit nem mondhatsz ki szavakkal,

amit csak szemedben látok,

ahogy összefonódnak vágyaink,

ahogy összesimulnak az álmok.

Ahogy várlak, az izgalom,

minden új vágy, régi fájdalom,

üres termek, nagy fehér falak,

a pillanat mikor megláttalak:

te vagy nekem.

ELVETTÉK

Elvették, elvették, elvették a templomokat,

Elvették, elvették, elvették a szavaimat.

Elvették a térképeinket. Elvették a bazilikát.

Elvették a királyok csontját.

Húztak új határt.

Elvették a kedvesemet, virágok illatát.

Elvették a történelmet, elvették a hazát.

Elvették apám házát, elhajtottak juhot, bikát.

Üres az istálló, a jászol.

Húztak új határt.

Elvették az énekes könyvet. Elszakították szülőt, s fiát.

Elvitték a családi képet, feldúlták a tiszta szobát.

Elvették a hegyet a völgytől. Gyalázták az ember fiát.

Elvették a jókedvemet.

Húztak új határt.

Elszakítottak gyökért az ágtól. Dózsa népe húsából rág.

Elvették a Szentjeinket, nem száll többé az ősi madár.

Elvették a lélek titkát, rajzoltak egy új hazát.

Ezerkilencszázhúszban valakik:

Húztak új határt.

Én Istenem hozzád szólok: érts meg szavaimat.

Három és fél millió egykor, várta válaszodat.

Volt egyszer egy ország, mely látta Európát.

Harmada, ami megmaradt,

mert húztak új határt.

Én Istenem hozzád szólok: mit mondjak fiaimnak?

Honnan jöttünk hová értünk, ki érti álmaimat?

Elvették az imáimat. Elvették: Hogyan tovább?!

Magamat nem adom el,

mert húztak új határt.

Ami enyém, ami enyém, azt kérem én.

Amíg élek, ne mondja senki – fátylat fölé.

Ami enyém, ami enyém, azt kérem én.

Azt kérem, ami enyém: visszakérem én!
CSAK EGY JÁTÉK

Mondd el: mit álmodtál az éjjel –

mondd el: hogy elvették, ami tiéd.

Mondd el: mert elfogy lassan a levegő –

mondd el, mert itt az idő!

Mondd el: amíg értik, amiről szólhatsz –

mondd el: mert szavakat kaptál régről.

Mondd el: milyen lesz a jövő –

mondd el, mert itt az idő!

Ez csak egy játék,

itt dobni kell,

lehet más nevet a végén.

Ez egy játék,

hol nyerni kell:

emlékezz – hogy éltél!

Mondd el: amit nem lehetett, mert féltél –

mondd el : ma egész mástól félsz.

Mondd el: csapdában a lélek –

mondd el, mert itt az idő!

Mondd el: nem hagynak ünnepelni –

mondd el, nem tiltott már a dal.

Mondd el, s fejjel nősz a sor fölé –

mondd el, mert itt az idő!

Ez csak egy játék,

itt dobni kell,

lehet más nevet a végén –

Ez egy játék,

hol nyerni kell:

emlékezz – hogy éltél!

Mondd el: nincs már többé házad –

mondd el : eladták mindened.

Mondd el: beszántották az erdőt –

mondd el, mert itt az idő!

Mondd el: pusztító az árvíz –

mondd el : koronád egyetlen remény.

Mondd el: Mohács, csak előjáték!

Mondd el, mert itt az idő!

ÚTON HAZAFELÉ, 1981

Álmodtam – a színpadon

egy bohóc színre lép.

Nem táncol, nem énekel,

csak szomorúan néz.

A nézőtér már üres,

nincsen nevetés.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

Álmodtam, hogy felettünk,

beborul az ég.

Lesz nagy tűz, nagy féktelen,

ki tudja: Miért?

Lesznek hősök, árulók,

elhull sok vitéz.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

Álmodtam – már senkiben

nem laknak ördögök.

Álmodtam – már nincsen rács,

nem lesznek börtönök.

Álmodtam, hogy újra

tiszta lesz az ég.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

Álmodtam, hogy végtelen

és szabad lesz a tér.

Nem lesz többé félelem,

nem kell útlevél.

Álmodtam, hogy a zászló

végleg a miénk.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

Álmodtam én mindezt:

Ezerkilencszáznyolcvanegyben.

Az országúton éjszaka –

autónk – Európát kereste.

Felébredtem, de jobb lenne

álmodni még:

Visz az út, visz az út:

megyünk hazafelé.

VELED JÖTTEM

Veled jöttem, veled mentem,

nem volt hely, hol megpihentem.

Lelket leltem, élő kőben,

születőben, megszűnőben.

Fának vagyok gyenge ága,

sziklatemplom vad virága.

Aki büszke velem járja,

még, ha nincs is hozománya.

Ember által, ember lettem.

Ember az, kit megszerettem.

Szemedben, magamra leltem,

te vagy az: Kit rég kerestem.

Messze földre hív az ének,

halálunkig elkísérhet.

Nem vagy úr és nem vagy szolga:

mindkettőnket megraboltak.

Jaj Istenem! Ne légy gyáva –

szerelmünknek nincsen ára.

Téged látlak – magam nézem.

Mindennapra segíts élnem.

Ember által, ember lettem.

Ember az, kit megszerettem.

Szemedben magamra leltem,

te vagy az: Kit rég kerestem.

NAGYAPÁM, PANTOL MÁRTON

Pincér volt egy nagy hajón,

mely Pestről indult az Al-Dunáig.

Elvette anyám anyát,

ki lengyel is volt, meg sváb is.

Majd az Andrássy úton áll –

kezében fehér kendő –

Egy fotó őrzi így emlékét,

s a Liget: a városi erdő.

Koccintsunk az egészségre – ahogy a régiek kívánták,

A vendéglőben nagyapámnál, kik a Bástyában még látták.

Ott az éttermében,

szervezte a semmit.

Negyvenhétben elvették tőle,

mert el lehetett venni.

Szerette a nagymamát,

kinek tizenkét testvére –

szétszéledt a világban,

nyugatnak, északnak, délnek.

Koccintsunk az egészségre, ahogy a régiek kívánták –

A vendéglőben nagyapámnál kik a Bástyában még látták.

Elment tőlünk csendesen,

Kilenszázötvenötben.

Elbújt végleg a nagymama,

szívében örökre.

Ki levelet írt, hét testvérének

szerte a világba –

akik megmaradtak emlékként,

egy valaha nagy családnak.

Legyen könnyű a föld

évszázados nagyapámnak.

Legyen hajó, mely elviszi

még egyszer, az Al-Dunáig.

Ahogy olajozza biciklim,

máig ugyanúgy látom –

Nagyapám volt az ember –

nagyapám: Pantol Márton.

MADÁRKÉNT JÖTTEM

Gyűrött lepedők, elhagyott szobák,

tépett álmot már nem kívánsz.

Férjek, feleségek, vasalt ráncok,

a múltra többé nem kiáltok.

Albumok, fotók, ruhátlan lányok,

soha nem hívott telefonszámok.

Érzelmek, kis hazugságok,

a múltra többé nem kiáltok.

Megjöttél, most mit mondjak?

Minden volt, ennyi lett újra.

Semmi az egész, az út közepén állok,

a múltra többé nem kiáltok.

Így kellett volna régen,

így volt ez megírva, naiv mesékben.

Minden ajtót végleg bezárok,

a múltra többé nem kiáltok.

Madárként jöttem, madárként mentem,

vadlovakkal a pusztán át.

Itt állsz előttem – ismét élek.

Szeretni mégis – mégis félek.

Honnan és miképpen, már végleg mindegy.

Nem sietek, nem várok: Mert ki jön, az elmegy.

Ha csak egy pohár bor az élet, jobbra várok,

a múltra mégsem – mégsem kiáltok.

Szavakból szobrok, a teljesség képe –

a minden – a semmiért cserébe.

Ajándék az élet, nem átok.

A múltra mégsem – mégsem kiáltok.

A CSEND PARTJÁN

A csend partján, ha lépdelsz,

lesz veled egy „Mégis”,

lesz veled egy „Mégsem”.

Gondolkozz: Miért nem?

Mert nem kezdődött, s nem lett vége.

Csak egy reggel volt, mely nem ébredt a fényre.

A csend partján, ha lépdelsz,

mondd el: miért nem!

Napokra emlékszel, mit odaadtál másnak,

de nem kaptál semmit, értéktelen a látszat.

Lesz még olyan csend, mely harangszóval ébreszt,

bátortalan válaszokat, ágyúszóval öl meg.

Majd megérted, mit megérteni kár,

kopogtat az élet, de beengedni fáj.

A csend partján, ha lépdelsz, lesz veled négy szó:

Egyszer, legyen majd jó.

Nekünk így rendelték messze,

ahogy egy csillag, egy csillagnak van teremtve.

Jó veled aludni és ébredni is jó.

Mégis fáj, ha elér néhány szó.

Nem tudom, hogy éljek? Hogy éljek tovább,

de átölellek a Himnusz után.

Nekünk így rendelték messze,

ahogy egy csillag, egy csillagnak van teremtve.

Nem könnyű szeretni, ki döntött maga ellen,

ki bűnhődni akar, látszat szerelemmel.

Eljött valaki a csend partjára –

üvölteni végre – a mindenért cserébe.

Mikor az első bomba lehullt,

hozzám bújtál éppen.

Ha a csend partjára tévedsz, mondd el:

Miért nem?

HOL VOLT, HOL NEM

Hol volt egyszer, nem volt.

Élt valahol egy ember,

kit rég óta várok,

ki én is lehettem.

Hol volt egyszer, nem volt,

tiszta volt a vágyunk.

Szavaink, s a tettek,

nem voltak még árúk.

Hol volt egyszer, nem volt,

nem kellett még félni.

Démonok nem hívtak,

nem velük éltünk.

Hol volt egyszer, nem volt,

szemed messze révedt.

Új világot láttál,

de nem szól már ének.

Még várom,

hogy múlik az éj.

Még várom,

hogy megértsem

mi volt,

s mi jön még.

Még várom,

hogy találjak utat feléd,

ki elhoztad hozzám,

a végső reményt.

EMLÉKKÖNYVBE

Ha még jönnek álmok,

eljönnek teérted.

Majd kéz a kézben állunk,

ahogy imáidban

kérted.

Ha még jönnek álmok,

vetkőzz le egészen.

A lélek rejtekéig,

csak magadnak,

ne értem.

Ha még jönnek álmok,

igazat kívánjál,

s nem kell titokban élni,

mindörökké

árván.

Ha még jönnek álmok,

a végtelent eléred.

Emberarcút látsz majd,

szavak gyűlnek

a nagymisére.

AZ OTTHON

Lefelé a Szamoson, nem messze nagy hegyektől,

kinőtt egy falu a semmiből, dolgos férfi kezektől.

Hol a Csák nemzetség letelepült, templom lett nemsokára –

Istennek adtak hálát, s oltalmat találtak.

Egymást segítve éltek, hosszú századokon át.

Míg jött Kilenszázhetven, jött pusztítón az ár.

Jött vöröslő gonoszság, az ördögi gondolat.

Robbantsák fel a gátat, mert nem kell mi ott maradt.

Amíg a víz zúdult az élőkre, végleg rabolva a vágyuk.

Nem messze rakéták aludták gyilkos, halott álmuk,

Hétszáznegyvenkilenc lélek indult, új hazát keresni.

Szakadva a gyökértől, próbált új fa ága lenni.

Ma csak a templom áll, s a holtak lelke vár, új napsütésre –

hogy az öröm vagy a ború harangját, ne verjék ismét félre.

Hétszáznegyvenkilencen valahol szétszóródva várják –

hogy Halász Lajos eljárja utolsó: sírdöngölő táncát.

Ott volt az otthon,

ott volt az első szó.

Ott volt a ház,

ott volt a tennivaló.

Ott éltek apák, anyák,

ott nyugszanak az ősök.

Nincs többé térkép,

hol a hely megtalálható.

Most Isten házában csend van,

a szívekben három szó:

Hétszáznegyvenkilenszer három:

Otthon, haza, s a tennivaló.

 

 

NEM MAGAMÉRT KIÁLTOK

 

Én az vagyok, aki vagyok. Túl a Poklon, a Mennyországon.

Én az vagyok, aki vagyok, nem magamért kiáltok.

Albumokba ragasztva alszik a múlt, mely a jövőt még várja,

s még néhány üres oldal, a „Majdan” hozománya.

 

Ketyeg az óra, telnek a napok, szétfeszít a szándék,

megértsem: Mi végre az élet? – ez a váratlan ajándék.

Nem nézek fel az égre, a „Challanger” óta.

Felrobbant bennem is valami, miről csak Isten szólhat.

 

De ő nem hív, nem szólít, pedig tudja itt vagyok.

Nem enged messzire menni: Mert lesz még, mit láthatok.

Én az vagyok, aki vagyok. Túl a poklon, a Mennyországon.

Én az vagyok, aki vagyok, nem magamért kiáltok.

 

Csontokat látok majd, hamvakat, szállni fekete füstben.

Égni fog a tenger, lombtalan erdők ezüstben.

A látomást: Ne így legyen, rég magamban hordom.

Gyerekként csodálom a világot, mint, Kurszán, Dorottya, Sólyom.

 

De a világ szeme rám mered, a Híradóban otthon,

hol emberevők és komputerek veszekednek a koncon.

A vasárnapi ebéd helyett agymosást kínálnak –

Nem veszed észre és beálltál, gondolat-katonának.

 

Én az vagyok, aki vagyok. Túl a Poklon, a Mennyországon.

Én az vagyok, aki vagyok, nem magamért kiáltok.

Voltak és lesznek emberek, kik emberként élték sorsuk.

Próféták születtek a Duna mellett, kiknek még volt apjuk, anyjuk.

 

Kik a szeretetet, s a féltést, nem injekcióban kapták,

kik a teremtéshez Isten házát, nem reklámnak használták.

Nem laboratóriumban születtek, ismertek meséket.

Nem mentek – aztán jöttek, szépnek hitték a szépet.

 

Százéves varjú leszek, másik életemben,

ki jön károgni telente: Éljünk szeretetben.

Én az vagyok, aki vagyok. Túl a Poklon, a Mennyországon.

Én az vagyok, aki vagyok, nem magamért kiáltok.

 

TÁLTOSOK FIAI

 

Kő lesz kő –

szél lesz a szél,

minden hang égig felér.

Tűz lesz tűz –

tér lesz a tér.

Ha csillag hív, indulj felé.

Festett kép –

semmiért.

Szó lesz szó –

mindenért.

Mire a Nap a Földre ér,

megtalálod, ki benned él.

 

Zöld lesz zöld –

kék lesz a kék,

a szeretet tenyeredbe fér.

Nem lesz vád,

mi elkísér –

mások bűneiért.

Egy madár,

egy hófehér,

elvisz téged,

felhők fölé.

Így szól hozzád: Csak az él!

Az él, ki sohase fél!

 

Ágról ágra –

szájról szájra,

száll az ének,

eljut hozzád.

Kéz lesz kéz – arcod az arcod.

Mit tükörben látsz – lesz való világ!

Legyen tiéd,

legyen enyém,

égjen gyertya

a lelkekért.

Legyen tűz,

égjen a fény,

a táltosok

fiaiért.

 

A LOVAK ÁLMA

 

A lovak álma: a szabadság, zabla nélkül élni.

Vágtatni a pusztában, a széllel szembe nézni.

A lovak álma az igazság, adni, sose kérni.

Nem rohanni a semmiért, ellátni a célig.

Hej, hej, hej ju á.

 

A lovak álma: a család, csikókkal együtt lépni.

Mutatni nekik az életet, a múltról mesélni.

A lovak álma a csillagok – mindig remélni.

Hol valaha volt a föld, oda visszatérni.

 

A lovak álma: nem eladó,

a szemük beszédes.

Féljen, aki ellenáll,

ha megindul a ménes.

 

A lovak álma: nagy vihar, mely rendet teremt végleg.

Dörgő villámok után, élet lesz az élet.

A lovak álma: a szenvedély, a bot nélküli élet.

Ki tudja, mi a szeretet, náluk mindent elérhet.

Hej, hej, hej ju á.

 

A lovak álma: egy hely, hol az utak összeérnek.

Hova gyűlik sok ember, hol Égig szól az ének.

A lovak álma: egy istálló, oda fáradtan betérni,

egy simogatás attól, ki a lovak álmát érti.

 

A lovak álma: nem eladó,

a szemük beszédes.

Féljen, aki ellenáll,

ha megindul a ménes.

 

CSILLAGOK ÖSVÉNYÉN

 

Én megyek elöl, ti csak énekeljetek,

mögöttem a szekéren összetört szívek.

 

Én megyek elöl, ti csak énekeljetek,

ismerem az utat, mely hazáig elvezet.

 

Én megyek elöl, ti csak énekeljetek,

húzom az igát, új magokat vetek.

 

Én megyek elöl, ti csak énekeljetek.

Léptem nyomán a földből, sarjad életed.

 

Csillagok ösvényén a szó,

hozzád elér.

Halkan szól, csendes imánk,

minden magyarért

 

Hol kéményekből füst száll,

ott kenyeret sütnek a vének.

Akárhol is élnek,

neveket nem cserélnek.

 

Szemben a Nappal,

tiszta szemek égnek.

Hol járja még a tánc,

ott élni sose félnek.

 

Csillagok ösvényén

a szó, hozzád elér.

Halkan szól, csendes imánk,

minden magyarért.
HOL VANNAK A VITÉZEK ?

 

Kellene puszta, kellene szél.

Kellene Föld, kellene Ég.

Kellene asztal, kellene szék,

kellene ember, ki tudja: Miért?

 

Kellene ablak, kellene tér,

kellene új arc, kellene kéz.

Kellene kályha, mely melegít,

kellene templom, kellene hit.

 

Kellene otthon, kellene kút,

kellene ember, ki az élet, ki az út.

Kell még egy szó is, kellene jog,

mit elraboltak, visszakapod.

 

Kellene munka, kellene fény,

kell az igazság, kell a remény.

Kellene költő, kellene dal,

mely arról szól: Mit te akarsz.

 

Hol vannak a vitézek?

Valahol köztünk élnek.

Hol vannak a vitézek?

Hol vannak, kik sohase félnek.

Hol vannak a vitézek?

Valahol köztünk élnek.

Hol vannak a vitézek?

Akik hazát nem cserélnek.

 

VÉGTELEN BALLADA

 

Hol egyre jobban szűkül az út,

por, sár, kátyú marad.

Van még olyan hely,

hol az ének se szabad.

 

Mint a Héttorony börtönében,

ahol rabok, szabadság vándorok.

Betiltott táncok, zenék,

felejtett századok.

 

Messze száll az úton, egy szomorú: Áve!

Zászlók a szélben: Pro Patria. Pro Libertate!

 

Az utolsó betyárnak kötél nyakában,

kegyelmet nem várhatott.

Rodostóban bontják a házat,

hol Bercsényi bujdosott.

 

Árulók és elárultak,

jeltelen hantok, névtelenek.

Számolgatva számítók,

velük szemben a védtelenek!

 

Messze száll az úton, egy szomorú: Áve!

Zászlók a szélben: Pro Patria. Pro Libertate!

 

Volt ki képet festett,

ez volt szabadsága,

ahol egykor állványa állt,

ott másnyelvű a tábla.

 

Sorsunkat eldönthetik,

de az út a miénk.

Harang kondul templomokban:

Miért? Miért? Miért?

 

Messze száll az úton, egy szomorú: Áve!

Zászlók a szélben: Pro Patria. Pro Libertate!

 

UTAZZ MESSZE

 

Nem úgy van most, mint volt régen.

Nem az a Nap süt az égen.

Nincsen már az, ami rég volt,

barátod volt, ellened szólt.

Mondd hová mehetnél?!

 

Nem az a Nap, nem az a Hold,

nem az a szeretőm ki volt.

Ami szép volt, rútnak látod,

nem kívánod e világot.

Mondd hová mehetnél?!

 

Utazz messze, utazz messze

csillagnak születtél.

Fel, fel a felhők fölé,

hol végtelen a csillagos Ég.

Utazz messze, utazz messze

csillagnak születtél.

Minden, minden lehetne úgy:

Úgy ahogyan rég.

 

Vezet messze csillag fénye,

piros, fehér, zöld a színe.

Hívja haza fáradt fiát,

ezer évet utazol át.

Mondd hová mehetnél?!

 

A HANGOK GYERMEKEI

 

Egy napon eljönnek

a hangok gyermekei.

Szavakat mondanak,

miket senki nem mondott ki.

 

Egy napon világosság lesz,

éjszaka után.

Mi a földből született,

újra élet lesz talán.

 

Egy napon millió ember,

csendben letérdel,

a híd előtt, mely összeköt,

mely az örök ígéret.

 

Egy napon a dallamok,

mind útra kelnek,

elvigyék a hírét,

e kiválasztott helynek.

 

Egy napon a muzsika hangja,

széttépi a láncot,

s vezeti a végső,

mindent feloldó táncot.

 

Eltűnik az arcokról,

a múlt minden ránca,

gyermek születik,

ki bűneink megváltja.

 

Lesz majd egy fotó,

hol apámmal láthatsz.

Mely nekem a múlt,

mely nem csupán a látszat.

 

Hisz apák, s anyák vagyunk,

kezünkben az élet.

De nem az, amit élünk,

a pillanatnyi végzet.

 

GONDOLATOT GONDOLTAM

 

Es az eső, szakad, szakad,

szeretnélek, de nem szabad.

Szeretnélek, szeretnélek,

sötétségben, fényességben.

 

Zár előttem, zár mögöttem,

minden ajtón által mentem.

A „Nincs” előttem, a „Nincs” mögöttem,

elvetett mag szárba szökken.

 

Gondolatot gondoltam,

mozdulatot mozdultam.

Álmot láttam, álmodtam,

te voltál és én voltam.

 

Haj rege rejtem…

 

Kiszáradnak erdők, álmok,

szürkülnek a vadvirágok.

Esti Napban, könnyes bánat,

képernyőkön, fényes vágyak.

 

Öreg ember néz a Napba,

nincs faluja, nincs harangja.

Húzza mégis, de nem hallja,

süket régen, vakon húzza.

 

Gondolatot gondoltam,

mozdulatot mozdultam.

Álmot láttam, álmodtam,.

te voltál és én voltam.

 

Haj rege rejtem…

 

A SZABADSÁG ÚTJA

 

Vezet az út messze földre,

magas hegyeken, s vizeken át.

Tibet, és az Amazonas után

eléri Afrikát.

 

Hómezők és pálmafák közt,

hol Égbe, hol Pokolba ér,

mert barikád lesz a kockakőből,

zászlót fest a vér.

 

Jobbra, balra kanyarog az út,

tán nincs is, csak az álmunk.

Keskeny utca, mit újra meg újra,

végig kell járnunk.

 

Az út szélén kereskedők,

lelked árusítják.

Itt minden eladó!

A hazát olcsón adják.

 

A szabadság útja időtlen hosszú,

két oldalán kopjafák.

A szabadság útján keresztek, sírok,

itt nem alszik el, soha a láng.

 

Hosszú sorban száműzöttek,

igazságuk várják.

Kitelepítették boldogságuk,

az utat mégse hagyják.

 

A szabadság útja végtelen,

de elevezet hazádig.

Hol sokan tudják vetni kell,

s várni aratásig.

 

Nem eladó az út széli kereszt,

hőseink vére.

Nem lehet banki átutalás,

a szabadság reménye.

 

EGYEDÜL AZ ÚTON

 

A soha nem volt, a soha nem fontos,

igaz lesz majd egyszer, mert ez a te dolgod.

Te mész az úton, s nem tekintesz Égre,

csak előre, csak előre, végül a fényt eléred.

 

Megszólalnak benned, ősi dallamok,

kik hallgatják, nem értik, mégis vállalod.

Te mész az úton, nem állíthat senki.

Tudod ezért az Úrnak, a végén kell felelni.

 

Megszűnnek határok, határtalan lesz az élet.

Mit viszel zsákodban, az a tiéd: az, az élet.

Te mész az úton, idegenek kísérnek,

a gondolat, mi született tiltott helyre tévedt.

 

A csókok, az illúziók, a csúfak, a szépek,

mind veled vannak, aláznak, dicsérnek.

Te mész az úton egyedül, mint kísértet,

csendes imáidban, soha nem ezt kérted.

 

Van, ki keresztet ácsol, s kit feszítenek arra majd.

Lesz, ki találja bűnöd, lesz, kit szavad tart.

Te mész az úton, hosszú hidakon át,

messzi helyeken ültetsz, virágokat és fát.

 

Senki nem adja vissza, a gyerekkor illatát,

a tiszta szemeket, a boldogság naiv gondolatát.

Te mész az úton, országokon át,

hazatérsz mégis, bár hív az új világ.

 

Kopott buszokban nevetve, bohócnak öltöztél,

hogy elhiggyék mit érzel, de előtted a sötét.

Te mész az úton, mert hív a messzeség,

a soha nem volt, a nem igaz, az érthetetlen lét.

 

Mondd ezért mindenért, ki csókol majd, ha odaérsz?

Fogaid között a szót, ki érti – semmiért?

Te mész az úton, mint táltosok fia.

Önmagába zárul az ösvény, s megérkezel haza.

 

 

ITT ÉRTÉK AZ EMBER

 

Chips, cola, térerő.

Ez kell nekünk! Ez a nyerő

 

Nem kell a számtan,

nem kell a nyelvtan.

Nem kell a földrajz,

nem kell a hittan.

 

Nem kell a torna,

nem kell az ének.

Mérnökeink majd,

agyat cserélnek.

 

Nem kell, hogy jó legyél,

nincsenek formák,

az új tananyagban,

megszűnt a tantárgy.

 

Tanulni, mint régen,

ha nem akarsz, nem kell!

Nem bukhatsz meg semmiből:

Itt érték az ember.

 

Az életre nevelünk.

Ne kérdezz! Légy bátor!

Nem kell több képlet

a magfizikából.

 

Jönnek az új arcok,

a PR szabászok,

kik megmondják, mit látsz,

s azt: Miért látod.

 

Boldog lesz életed,

ha átformálnak,

tagja lehetsz egy új,

nagy családnak.

 

Tanulni, mint régen,

ha nem akarsz, nem kell!

Nem bukhatsz meg semmiből:

Itt érték az ember.

 

Osztály vigyázz, új a főnök,

megjött az új igazgató.

Osztály vigyázz, új a főnök,

ő tudja: Mi lesz a jó!

 

VÁLLAT A VÁLHOZ

 

Kéz a kézbe,

tenyér a tenyérbe.

Szív a szívhez,

még odafér.

 

Kérd fel a párod,

könnyeit látod.

Szemedben csillag,

érik a fény.

 

Tárd ki az ajtót,

ülj le asztalodhoz.

Nem lesz idegen,

ki hozzád betér.

 

Vedd a gitárod,

azt sose bánod.

Így lesz a lélek,

végleg szabad.

 

Szépek a lányok,

égi virágok.

Töltsd tele borral

az üres kupát.

 

Nézz fel a Napra,

szállj magasabbra.

Énekli veled majd,

sok új barát:

 

Vállat a vállhoz,

szép, szelíd álmot.

Élj szeretetben,

s hozzám találsz!

 

Vállat a vállhoz,

járd el a táncod.

Élj szeretetben:

jobb lesz a világ.

 

 

EGY CSEPP EMBERSÉG

 

Ahol egy kisleány fut át, a szivárvány alatt.

Ahol az ifjak alkonyatkor, szerelmet vallanak.

Ahol az erdőben két öreg tölgy, egymásnak bólogat:

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol szobrászvéső a márványon, magától szalad.

Ahol felhők fölött a repülők, egymásnak kacsintanak.

Ahol a konyhában a kisgyereké, a legjobb falat:

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol a Királyok mindig, igazat mondanak.

Ahol gazdagok szegénynek, kenyeret osztanak.

Ahol az utolsó ölelésben, őszinte a vigasz:.

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol megszűnik a világon, a gyűlölet, s harag.

Ahol egy akkord nyomán a falak, végleg leomlanak.

Ahol reggel a Rádiótól, jókedvű lesz a nap:

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol érezni, a kimondott szó, nem röpke pillanat.

Ahol az élet érték, s mögötte, ezernyi áldozat.

Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz:

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol a publikum, s a színész, együtt várja a tavaszt.

Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.

Ahol utolsó esélyünk, a kimondott gondolat:

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol kereskedő ajándékként, könyveket ad.

Ahol van még marék föld, s lesz, ki majd arat.

Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad:

Ott még, egy csepp emberség maradt.

 

Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.

Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.

Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.

Ott lesz a mi temetőnk, hol egy csepp, emberség marad.

 

 

EGY ANGYAL MINDENT LÁT

 

Egy arcot látok –

falfehér.

Egy házat látok –

Égig felér.

Uram! Nézd a szivárványt:

az ad reményt.

Add vissza a látványt,

a színek színét.

 

Szólíts engem –

Mondd miért?

Miért mást büntetsz

az életért.

Uram! Nézd a szivárványt,

hozzád felér.

Védd meg a színeket,

a gyermekek szívét.

 

Fent a felhő szélén,

egy angyal mindent lát:

Hogyan járnak a papíron

a színes ceruzák.

Fent a felhő szélén,

egy angyal mindent lát,

hogy a világot a Földön,

gyerekek rajzolják.

 

Kicsiny,

hegyezetlen,

színes

ceruzák.

 

 

AZ UTOLSÓ NEMZEDÉK

 

Még tudnak írni,

ismernek verset,

van bennük élet

s ez még elég.

Családban élnek,

hol szól este ének.

Szikrát szór léptük –

Utolsó nemzedék.

 

Virág nyílik tenyerükből, tündérek látják.

Büszkén eljárják, apáik táncát.

Tűz mellé gyűlnek, ott csendben ülnek.

Szemükben fénylik a kerek világ!

 

Ismernek titkot,

könyvtárak mélyén.

Reggel, ha kakas szól,

még azt is értik

Szívük nem adják,

tartják a lámpát.

Jövőtől nem fél –

Utolsó nemzedék.

 

Őszintén szólnak:

– Jó lenne, jónak!

Tudnak még hinni,

óbort meginni.

Halkan megszólal,

egy régi dallam.

Énekli mind –

Utolsó nemzedék

 

Szőlőhegyen, tűz mellett,

ábrándozva élnek.

Kicsiny padon megfér:

Az utolsó nemzedék.

 

 

SZERETNÉLEK EGYSZER…

 

Jöhet még bármi,

mit nem kell előre várni.

Istent kell szeretni,

nem bálványt imádni.

 

Hangosak közt halkan,

egyenes derékkal állni.

Törött szárnyakkal,

megpróbálni szállni.

 

Nem akarni fényeset,

bármennyire csábít.

Szeretni még azt is:

ki rossz úton világít.

 

Mert jó lenne pipacsok közt,

kéz a kézben járni.

Amikor az utolsó szó,

nem fog többé fájni.

 

Neked még, veled még,

egy szót, vagy bármit.

Neked még, veled még

születéstől halálig

 

Ha lehetne, csendes estén,

titkosat kívánni:

szeretnélek egyszer

nevetni látni.

 

 

 

 

GYEREKDAL

 

Pásztorok, pásztorok,

eltévedtek a bárányok.

 

Pásztorok, pásztorok,

elvesznek a bárányok.

 

Pásztorok, pásztorok,

mindenfelé farkasok.

 

Pásztorok, pásztorok,

őrt állni kiálljatok!

 

PA  Á  SI  A  TUR

 PA  Á  SI  A  TUR

U  É  ZI  A

BAR  RINNA

PA  Á  SI  A  TUR

PA  Á  SI  A  TUR

SZI  KA  ÁM  BER

BAR  RINNA

 

 

 

KALOTASZEGI HAJNALI ZSOLTÁR

 

Isten küldte

Földre fiát.

Nap jött

sötét éjjel után.

Hármat szólt,

a kakas pirkadatkor.

Színről

színre látunk!

 

Akár merre

visz az utam,

megtalállak

téged.

Lámpást adtál

fáradt kezeimbe,

hozzád szól

az ének.

 

A hit, a remény,

a szeretet,

ez maradt,

ez a három!

Békét hozzál

minden kicsi házba,

szeretet legyen

a világban!

 

 

A FORRÁS FELÉ

 

Húzd jobbra, húzd meg jól,

induljon a hajó.

Előre bátran nézz,

fel a forrás felé.

Sodor a nagy folyó,

merítsd lapátod jól.

Iránytól, el ne térj,

fel a forrás felé.

 

Kele, kele, kele a Nap,

Kele, kele, kell a fény.

 

Ár ellen felfelé,

köd száll hajód elé.

Ne csaljon el a fény,

fel a forrás felé.

Kinek van mersze még,

álljon be az közénk.

Zászlónkat fújja szél,

fel a forrás felé.

 

Kele, kele, kele a Nap,

Kele, kele, kell a fény.

 

Húzd meg, húzd meg, induljunk felfelé!

Húzd meg, húzd meg, fel a forrás felé.

 

Közel a part: Vigyázz!

Szűk a hajónyi sáv.

Kanyar jön jobbra nézz,

fel a forrás felé.

Hej páva, hej páva!

vakít a látványa.

Húzd mégis, mélyen húzd.

Tudod a víz az úr!

 

Kele, kele, kele a Nap,

Kele, kele, kell a fény.

 

Húzd meg, húzd meg, induljunk felfelé!

Húzd meg, húzd meg, fel a forrás felé.

 

A HAZAFI

 

Felejtsd el az álmaidat,

élj, ahogyan élsz.

A valóságot nem látod,

a hírek tengerén!

Így mondják: a mindent tudók,

a lélek gyárosai.

Kik félnek attól:

Él még egy hazafi!

 

Betyárként a mocsárban,

egy bujdosó a fény.

Képernyőket figyelnek,

keresik, hol él.

Összegyűlnek emberek,

mert hiányzik valaki:

Tudják valahol él,

él egy hazafi.

 

Holnapra eljön ő,

új nap lesz, új király.

Holnapra eljön ő,

végleg hazatalál.

 

Körbe ülnek asztalokat,

hajnalig beszélnek.

Együtt lenni jó:

erről szól az ének.

Várják, hogy jöjjön

a tűzhöz valaki,

Mert tudják, hogy él,

él egy hazafi.

 

Holnapra eljön ő,

új nap lesz, új király.

Holnapra eljön ő,

végleg hazatalál.

 

KÍSÉRTÉS

 

Ablakod nyílik, játszanak az árnyak,

megszólít egy hang: Állj be katonának!

 

Szolgálj sok pénzért! Fogadd, mit kínálok!

Állj a dobogóra! Hazudj új világot!

 

Rangod lesz hatalmad, felejtsd el a lelked!

Úgy kell lépni, ahogy vezényelnek!

 

Ne gondolj a múlttal, ne gondolj a mára!

Ne gondolj jövődre: Állj be katonának!

 

Kísértet járja Európát,

arannyal fizet, válladra csap.

Kísértet járja Európát,

álarcot árul, álarcot ad.

 

Hagyd az álmodókat, egységben a lényeg!

Gazdag leszel, s magad: nem árulónak érzed!

 

Ne mondd, mint tanultál, nekem énekeljél!

Ebben a seregben, megszűnt minden emlék!

 

Lehetsz az, ki szeretnél, megfizetek érte!

Add el hited, add nekem, és bármit kérhetsz!

 

Állj mellém katonának, gyönyörű lesz az élet!

Büszke lesz a fiad, ha megteszed, mit kérek.

 

Kísértet járja Európát,

arannyal fizet, válladra csap.

Kísértet járja Európát,

álarcot árul, álarcot ad.

 

 

 

 

 

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD

 

Kivert kutyaként alázva,

mellékúton járva.

Repülj madárként egekig,

tárd ki védőn szárnyad.

 

Emeld magasba arcod,

várj egy jobb világot.

Jöjjön el a Te országod!

Jöjjön a Te országod!

 

Ki messze volt, visszatér,

újra szól az ének.

Apák és nagymamák

csodákról mesélnek.

 

Az út végén gyertyaláng,

annak fényét látod.

Jöjjön el a Te országod.

Jöjjön a Te országod!

 

Gyökerek lent a mélyben,

hogy soha el ne tévedj.

Harangszó a toronyban,

zászló minden kézben.

 

Adják vissza, mi tiéd volt

évek óta várod.

Jöjjön el a Te országod!

Jöjjön a Te országod!

 

VILÁGOK VILÁGA, MAGYARORSZÁG

 

Világok világa, Magyarország.

Adjon a Teremtő békét neked.

Világok világa, Magyarország,

lehess olyan, amilyen voltál.

 

Szülessenek tudósok,

írjanak zenéket,

ne haljanak a költők,

ismét szóljon ének.

A templomokban harangszó,

esküvőt kísérjen,

az ember Isten segítségét:

egy életre kérje.

 

Szomszéd a szomszédját,

ismét barátnak nézze,

testvér a testvérnek,

ne legyen ellensége.

Ne legyen több határ,

mely elválaszt apámtól,

ne kelljen a temetőket,

útlevéllel járnom.

 

Maradjon a tánc,

úgy, ahogyan járják,

maradjon a szó:

ahogy ma még mondják.

Ha messze fent az Égben,

létezik igazság:

Hagyja, hogy az anyák, fiúkat:

magyarnak mondják!

 

Világok világa, Magyarország.

Adjon a Teremtő békét neked.

Világok világa, Magyarország,

lehess olyan, amilyen voltál.

 

AKKOR

 

Akkor járod jól a táncot,

ha a ritmust megcifrázod,

ha a lábad földet dönget,

ha az ördög feljön közbe.

 

Akkor lesz majd jó az ének,

ha az Istent megkísérted,

ha a dal már nem lesz tiltva,

úgy szól, ahogy régen írtam.

 

Hója, hója, hója, hej, hej, hej, hej…

 

Akkor lesz majd jó az élet,

ha a csókot nem cseréled,

nem lesz rajtad, cifra gúnya,

úgy beszélsz, ahogy megtanultad.

 

Akkor lesz majd, jó az álmod,

amit tettél nem sajnálod,

nem csak várod, csak kívánod:

magyar földön nem lesz átok.

 

Hója, hója, hója, hej, hej, hej, hej…

 

Akkor lesz majd jó az ország,

mit elvettek, visszaadják.

Ha minden várban új a jelszó,

piros-fehér-zöld a zászló.

 

Akkor múlik minden bánat,

akkor lesz a “nagy bocsánat”.

Minden síron virág nyílik,

minden dal felszáll az Égig.

 

Hója, hója, hója, hej, hej, hej, hej…

 

HA ELFÁRADTÁL…

 

Ha elfáradtál,

indulj újra!

Szállj jövőből,

vissza múltba.

Megtalálod, mit kerestél:

régi dallam, régi emlék.

 

Megszólalnak

szobrok, árnyak.

Nevet kapnak

halott vágyak.

Nem hív messze, csalfa ének,

értelmes lesz, új az élet.

 

Ha nem érzed még,

szavad jónak,

tanulj írni,

tanulj újra.

Itt a hely, hol látni kezdtél,

Isten tudja: mit szenvedtél

 

Felkel a Nap,

ébredj fel!

Tiéd a reggel,

tiéd a fény!

Felkel a Nap,

ébredj fel!

Tiéd a reggel,

tiéd a fény!

 

SZEMEID CSILLAGOK

 

Szemeid csillagok, őszinte ígéret.

Ölelésed fény-virág, új emberi élet.

Karjaidban meghalok, születek minden éjjel.

Nem tudhatod, nem tudod: örökké veled élek.

 

A fák tetején, a hajnali szél,

elvezet hozzád, szállok feléd.

A fák tetején, a hajnali szél,

elvezet hozzád, a vándor hazatér.

 

Kezeidből ajtó nyílik, a tűzhely otthont ígér.

Ott, ahol a forrás fakad, csillagos az Ég.

Számtalan kis kék bogár, fáklyát tart eléd.

Mutatja, merre indulj, utad merre tér.

 

A fák tetején, a hajnali szél,

elvezet hozzád, szállok feléd.

A fák tetején, a hajnali szél,

elvezet hozzád, a vándor hazatér.

 

Sül a hús, terítve már, friss víz a kádban.

Kendő kerül, megtöröl – rád angyalok vigyáznak.

Szavaidból, templom épül, ezer éve várom.

Ami volt, az nem lehet más, mint egy rossz álom.

 

A fák tetején, a hajnali szél,

elvezet hozzád, szállok feléd.

A fák tetején, a hajnali szél,

elvezet hozzád, a vándor hazatér.

 

AZ ÍGÉRET

 

Adja Isten,

amiért

elindultam

érted.

Adja meg

az igazat,

adjon

bölcsességet.

 

Adjon végtelen

szerelmet,

adjon

képességet.

Szeressek,

szeressenek,

míg élek,

békességet.

 

Adjon Isten

új időt,

soha

el ne késsek.

Az úton,

merre visz a szél,

táltosok

kísérnek.

 

Adja meg

az igaz szót,

mit nem értenek

félre.

Mit a Jóistentől

kérek én,

ne maradjon

ígéret!

 

 

ÉRINTÉS

 

Te és én,

kik még látnak –

Érints!

Adjunk színt

minden virágnak.

Érints!

 

Egy érintés kell!

 

Ha szív lesz szív,

az értelemben –

Érints!

Ha kéz lesz kéz,

a végtelenben.

Érints!

 

Egy érintés kell!

 

Te és én,

kik még hallják –

Érints!

Az élő szót,

a hangok hangját.

Érints!

 

Egy érintés kell!

 

Te és én,

kik még járják –

Érints!

Kik világok világát

lakják.

Érints!

 

Egy érintés kell!

 

 

CSILLAGVÁNDOR

 

Sötét éjben, ha eltévedsz,

lesz egy kapu, hová térhetsz.

Fehér galamb ablakodba’,

egy út vezet templomodba.

 

Élet magból, legyen kenyér,

felhők mögött, érjen a fény.

Lehet jobbra, lehet balra –

egy út vezet templomodba.

 

Megszólalhatsz, bármily nyelven,

legyen igaz a szívedben.

Arany eső, hull ágyadba,

egy út vezet templomodba.

 

Szóljon harang, szóljon ének,

hosszú úton elkísérnek.

Fakó arcod, kéz simítja,

egy út vezet templomodba.

 

Halld meg minden élő szavát,

hazatér majd, minden huszár.

Értelmet kap, szavad újra,

egy út vezet templomodba.

 

Nem lesz szolga, nem lesz király,

csillagvándor hazatalál.

Rátalálsz egy keskeny útra,

elvezet majd templomodba.

 

 

NINCS KÉT ORSZÁG

 

Egyedül vagyok, álmodom, hogy valaha még elérlek.

Szerethetlek úgy, ahogy most szeretnélek.

Lesz közös otthonunk, ahol békében élünk,

nem fenyeget veszély: valamit nem értünk.

 

Kimondunk mindent, kapaszkodunk egymásba,

nem fekszünk sértődötten: külön-külön ágyba.

Hisz egy család vagyunk, nem lehetünk kettő!

Közösek a gyerekek, közös a jövendő.

 

Ellenállunk csábító, mérgezett szavaknak.

Nem hisszük el, mit mások, rólunk mondogatnak.

 

Elmegyünk majd színházba, két jegyet kérünk,

a “Ketté osztott világ”-ra, de csak nevetgélünk.

Mit tudhatnak írók, arról hogyan élünk,

mit tudhatnak rólunk, mit szeretünk, mitől félünk.

 

Megyünk haza a darab után, egymás kezét fogva,

nem beszélünk, csak mosolygunk: Tudjuk, mit hazudtak.

Színház ez az egész, akarják mi is játsszunk,

de otthon vár minket: három kicsi jászol.

 

Három Jézuskával, három megváltóval,

három jövendővel, két igaz szóval:

 

Szeressük egymást, nem két értelemben.

Úgy, ahogy ketten, megfogadtuk egyszer.

Álmodunk egy világról, hol nem hazudnak rólunk,

kérdeznek, s meghallgatják, azt amiről szólunk.

 

Nincs két ország, csak egy: hol te élsz, s én is élek.

Az élet nem színház, mit rendezők képzelnének.

 

Az élet nem színház, mit valakik szeretnének.

 

NIMRÓD UNOKÁJA

Németh Virágnak /2003. június 1./ és Bucsuházy Rékának /2003. július 11./

 

Jó éjszakát,

álmodjuk át,

Álmodjuk át,

az éjszakát.

 

Hosszú legyen a nász,

szülessen új világ.

Minden ember álma:

Nimród unokája.

 

Messzi csillagokból,

érkezett virág.

Legény, s leány vágya:

Nimród unokája.

 

Haja arany szálból,

hangja fuvolából.

Madártollból ágya,

Nimród unokája.

 

Jó reggelt vetéshez,

jó reggelt aratáshoz!

Eljött, mindenki várta:

Nimród unokája.

 

 

MAGYARORSZÁGON SZÜLETTEM

 

Magyarországon születtem,

magyar ember lettem

 

Elmennék, messzire mennék,

de mindig hazatérnék,

akármit kínálnának, hazát nem cserélnék.

 

Túl, túl a hegyeken,

a szavakat megkeresném,

akár hová indulnék, mind magammal vinném.

 

Verset írnék fenyőfákról,

ha költő lennék,

virágokat rajzolnék, sírokra tenném.

 

Házam lenne a szeretet,

kinyitnék minden ajtót,

áradjon be a fény – látnék – millió piciny zászlót.

 

Magyarországon születtem,

magyar ember lettem

 

Elmennék, elmennék,

hol a szeretetet ingyen adják.

Hol könny csordul a szemekből, mikor a Himnuszt meghallgatják.

 

Hol madár szárnyán száll a dal,

csak oda repülnék.

Akárki, akármit mond, csak azt keresném.

 

A helyet honnan elindultam,

végül megtalálnám.

Tudom, az csak az enyém, másét nem kívánnám.

 

Hol a faluban a tanító,

egy kicsiny iskolában

tudóst, költőt, színészt lát, minden tanítványban.

 

Magyarországon születtem,

magyar ember lettem

 

 

 

 

 

A HŐSÖK EMLÉKE

A Kormorán Baráti Kör tagjainak

 

Lehajtom fejemet,

a hősök emlékének.

Kik fáklyák, lángok, fények,

tudták, miért élnek.

 

Messzire néztek, látták,

a holnap a miénk lesz.

Találtak egy mécsest,

vége lett a sötétnek.

 

Találkoztak emberek,

kik nem ismerték egymást.

Nem tudták, hol a híd,

nem tudták, hol a forrás.

 

Mégis odaértek,

az út szélén keresztfák.

Megfeszítették őket,

mert a jövőt előre látták.

 

Tudták, a szó végül

eljut majd az Égig.

Elől állnak mindig,

kik a máglyán végzik.

 

Voltak, vannak, s lesznek még,

akik sohase félnek.

Lehajtom fejemet,

a hősök emlékének.

 

MAGYAR MESE

 

Hol volt egyszer, hol nem volt.

Egyszer volt – volt sok magyar.

Kik megértették egymást,

érezték, hol a baj.

 

Messzi földről érkeztek,

egy nyelvet beszéltek.

Nem volt más a parancsolat,

csak az: ahogy éltek.

 

Hol volt egyszer, hol nem volt.

Egyszer rég a Jóisten segített.

Küldött egy apostolt,

ki országot teremtett.

 

Jöttek kapzsi hódítók,

irigyelték a kincset.

A kincset, mi a lelkekben,

rejtve lett örökre.

 

Hol volt egyszer, hol nem volt.

Új határ lett, s új a szó.

Elhurcolták, gyilkolták,

a másként gondolkodót.

 

Keresték a titkot,

kiástak minden sírt.

– Van itt valami veszélyes! –

így vitték a hírt.

 

Hol volt egyszer, hol nem volt.

Úgy tűnt egyszer, elmúlt a baj.

Emlék maradt, hogy épült,

vasdrótból egy fal.

 

Hol volt egyszer hol nem

a magyarnak volt hazája.

Kik nem hiszik el, e mesét,

járjanak hát utána.

 

 

DOB, SZÓ, HANG

 

Dob, szó, hang.

Dob, szó, lélek.

Dob, szó, hang.

Dob, szó, élet.

Érik benned.

Érik bennem.

Fölre ér a csillag fénye.

 

Kő, víz mélyén,

csendes ének.

Rejtett szóhoz,

lassan ér el.

Kő, víz mélyén,

fojtó árnyak.

Kő a válasz, kő a válasz!

 

Hírek jönnek,

hírek mennek.

Jó ember kell,

jó embernek.

Nincs kérdés,

ha nincs már élet.

Nincs válasz, hamis kérdésre.

 

Ébredj fel,

holnap reggel!

Ébredj fel,

jó ember!

Ébredj fel!

Ébredj újra!

Lesz válasz

az álmaidra!
MARADUNK

 

Jó reggelt, kis virág,

kis gyopár, a Hargitán!

A sötét éjnek lassan vége,

köszönt a napsugár.

 

Jó reggelt, tiszta víz,

kis patak, az erdő szélén.

Oltsd el régi szomjúságom.

Légy élet, a lélek mélyén.

 

Akár merre fordul a Föld,

mi mindig, maradunk.

Akár merre fordul a Föld,

mi mindig, itt maradunk.

 

Jó reggelt, öreg fák,

hegycsúcsok tetején.

Kik büszkén álltok,

a széllel szemben,

a gondolat telén.

 

Jó reggelt, betűk és könyvek,

kik őrzők vagytok a vártán.

Hiába írnak ellenetek,

bármilyen kiáltványt.

 

Akár merre fordul a Föld,

mi mindig, maradunk.

Akár merre fordul a Föld,

mi mindig, itt maradunk.

 

ISTEN ÚJJA MEGÉRINTETT

 

Volt valamikor,

egy régi világ.

Akkor élt apám,

dédapám, nagyapám.

Tették a dolgukat,

nem kérdeztek semmit.

Tudták az életet.

Jó volt magyarnak lenni!

 

Jött valamikor,

egy másik világ.

Jött a zöld szemű Rózsa,

jött a Kormorán.

Lett egy nagy család,

lesz mit elmesélni:

Volt valahol egy hely:

hol jó volt magyarnak lenni!

 

Van nekünk egy zászlónk,

mit nem téphetnek szét!

A színek maradnak,

akármilyen a szél.

Álmaimban álmodtam:

jó lenne szeretni!

Legyen olyan hely:

hol jó magyarnak lenni!

 

Legyen végre egy ország,

hol a szavakat kimondhatják.

Legyen végre egy nép,

mely elmondhatja kínját.

Legyen végre sok ember,

kik tudják hol a Mennyország!

Az lesz az a hely:

mit úgy hívnak Magyarország!

 

A csillagok messze,

a Föld szívébe látnak.

Kik hosszú úton vándoroltak,

itt hazát találtak.

Ha  elvették, mi tiéd volt,

vissza kell azt venni!

Isten ujja megérintett:

Jó magyarnak lenni!

 

 

 

EZ A HELY A TIÉD

 

Hol szó, szóhoz ér,

az jóért, jót ígér.

Hol kéz, kézhez ér,

ott ház épül, az életért.

 

Hol kő, kőhöz ér,

ott a csillag, érted ég.

Ott tiéd a jel, tiéd a fény

templom épül, a lelkekért.

 

Hol fiú, leányhoz ér,

az ember, az emberért.

Ott család lesz, új fészek,

ott hazát kapsz, a szeretetért.

 

Hol a híd partot ér,

az út hazakísér.

Keresztelő János ujja

homlokodhoz ér.

 

Az a hely a tiéd,

ahol érik a fény.

Az a hely a tiéd,

hova lámpást küldött az Ég!

Itt élni jó, itt élni jó,

a megfeszített dallamokban,

megérint a szó!

 

 

ÚGY MARADJ NEKEM

 

Ahogy jöttél, azon az éjjelen,

csak úgy maradj nekem.

Csendes, titkos imáimban,

Istent kérlelem.

Ne törjön szét a kép,

csak úgy maradj nekem.

Akkor is, ha nincs tovább,

ha hív a végtelen.

 

Ahogy sült a hús, ahogy a fényt hoztad,

csak úgy maradj nekem.

Kérdezted: Hogyan tovább?

A világ miért ilyen?

Ahogy ízlelgettük a szavakat,

csak úgy maradj nekem.

Ahogy elmúlt minden bánat,

minden sérelem.

 

Mint az illatok a konyhában,

csak úgy maradj nekem.

Csalóka fények az ablakon túl,

hol őrt állt a félelem.

Talán mondtam akkor:

csak úgy maradj nekem.

Ahogy könnyezett a szó,

a régi életem.

 

Ahogy álltunk az utcán,

csak úgy maradj nekem.

Hullott ránk a hó,

a fehér szerelem.

Ahogy hosszú útról érkeztél,

csak úgy maradj nekem.

Végleg hazaértél,

mikor megfogtad kezem.

 

Mert hosszú útról érkeztél,

végleg haza,

itt van egy csendes hely,

egy kicsiny szoba.

Ahova befér a szeretet,

ez a béke otthona.

Egy hatalmas ország,

végleges haza.

 

NINCS MÁS ÚT

 

Nincs más út,

mint amin járunk.

Ne kérdezd:

mennyiért!

Lehet kérni,

remélni,

szeretni:

semmiért!

 

NEM VOLTAM, NEM VAGYOK

 

Elvették a szavaimat,

neked mit adhatok?

Elvették a csókjaimat,

neked mit adhatok,

Elvették az emlékeim,

nem voltam, nem vagyok.

 

Elvették az utcákat,

mondd, hol vagyok?

Elvették a házamat,

mondd hol vagyok?

Elvették a naptáramat,

nem voltam, nem vagyok.

 

Elvették a múltamat,

kísértet vagyok.

Elvették az árnyékomat,

kísérlet vagyok.

Elvették a gúnyámat,

nem voltam nem vagyok.

 

Elvették a táblákat,

mondd merre vagyok?

Elvették a Napot az égről,

mondd miért vagyok?

Elvették a térképemet,

nem voltam nem vagyok.

 

De a lélek szabad!

Bár földbe temették álmaidat.

A lélek szabad!

Bár átoperálták arcodat!

A lélek szabad!

Bányákba küldték vágyaidat!

A lélek szabad!

Bár megkötözték lábaidat!

 

Így mondták:

Nem voltam!

Így mondták :

Nem vagyok!

 

 

 

 

A POLITIKA

 

A politika, a politika,

súlyos matematika.

Ki ad többet érted,

ki bírja bizalmadat.

 

A politika, a politika,

súlyos matematika.

Ki ad többet a kosárba,

ki osztja az álmokat.

 

A politika, a politika

súlyos matematika.

Ki adja neked a híreket,

mit árusítanak.

 

A politika, a politika,

súlyos matematika.

Az infók birodalma,

egy nem létező haza.

 

A politika, a politika,

súlyos matematika.

Meggyőzi az embereket:

Négylábú a liba.

 

A politika, a politika,

súlyos matematika.

Kapcsolati tőke,

bankszámla záloga.

 

A politika, a politika,

súlyos matematika.

A Sátán keringője,

végzetes hiba!

 

 

TILOS A VÍZIÓ

 

Utcákon, tereken,

aszfalton, üvegen,

a bimbókon nincs napfény,

élet nem terem.

 

A függönyön haldoklik

egy eltévedt bogár.

Mint képernyőn láthatod,

a napi halált.

 

Feldíszített fenyőágon

csüng a gyilkolás.

Egy gyermek csendben kérdi:

Apa! Ez a világ?

 

Kellene még,

kellene még,

kellene még

egy forduló.

Az lenne jó,

az lenne jó,

ha szólna

a rebellis induló!

 

Járd el a táncod,

járd el táncod,

börtönben minden lázadó.

Járd el a táncod,

járd el a táncot,

itt tilos minden vízió!

 

 

SÜSS FEL NAP

 

Szél viszi, víz viszi,

szerte világon.

Tündérkertben,

ébred az álom.

Mint sólyom szárnya,

repül a vágyam.

Akárhol jártam:

haza találtam.

 

Tűz heve, Nap heve,

régi barátom.

Ősök földjén,

él a családom.

Mint kicsi gyermek,

hisz a csodában.

Akárhol jártam:

haza találtam.

 

Hegyre a völgybe,

ha erdő elindul.

Ág, ágat ölelve,

forog és táncol.

Nincs nagyobb erő,

ennyit kívántam.

Akárhol jártam:

haza találtam.

 

Süss fel Nap!

Adj meleget!

Toborozz a Jókból

nagy sereget.

Süss fel Nap!

Adj meleget!

A jel tenyeremben:

a szeretet!

 

 

VERESPATAK

 

Kényes urak szolgája,

többé nem leszek.

Nem táncolok bankárnak se,

még, ha jól megfizet.

Magamban énekelek,

a táncot magamban járom.

Érti azt úgy is,

akinek szánom.

 

Nem lesz többé dal,

kiforgatják könnyen.

Nem lesz többé sírás,

mert kinevetik könnyem.

Árulók és kereskedők,

írják majd a könyvem.

Nem lesz igaz az sem,

valaha megszülettem.

 

Fényes palotákban,

ülnek a bírák.

Kik eldöntik mit tettél,

s te ki voltál.

Jönnek a buldózerek,

hogy végleg eltapossák,

eltöröljék a térképről:

Kurán Gergő sírját.

 

A Föld érlelt aranyát

méreggé kavarják.

Az élet maradék magját,

pénzért árusítják.

Hát magamban énekelek,

a táncot magamnak járom.

Érti azt úgy is,

akinek szánom.

 

 

SZERETNI JÓ

 

Hajnali szélben,

virág a réten.

Nyisd ki az ajtót,

szívem beférjen.

Emeld a kezemet,

felérjen az égig.

Ott, hol az angyal,

szerelmed félti.

 

Nézz le a földre,

lásd a csodát.

Táncol a fűben,

egy kicsi bogár.

Emeld fel arcom,

hozzád elérhet.

Ajándék: egy szál

búzavirág.

 

Az ördögök minket,

félve kerülnek.

Meleg kenyértől,

elmenekülnek.

Messzi toronyból,

harangszó hallik.

Üzenetet küld:

Van másik világ!

 

Szeretni jó,

szeretni jó

ha elér

néhány szó.

 

ŐRZŐ VIGYÁZZ

 

Mindent kimondtak,

minden tiszta.

Tankok álltak,

a hídra, az útra.

Nincs hova vissza,

csak előre.

A bánatnak nincsen,

nincsen jövője.

 

Mindent megéltünk,

mindent leírtak.

A könyvek a polcokon,

sokat hazudnak.

Szavak repülnek,

robbannak újra.

Gondolatok zuhannak

a bombázott útra.

 

Álarcok falakon,

bohócok, babák.

Elszakadt az élet,

elszakadt a világ.

Árnyékok, szobrok

málló falakon.

A valóság nem látszik

ezen a színpadon.

 

Gyertyák a hídon,

a fény átkísér.

A túlsó parton talán,

lehet szeretni még.

Őrző vigyázz a strázsán,

hegyekért vizekért.

Őrző vigyázz a strázsán,

a magyar lélekért.

 

GONDOLTAM RÓLAD

 

Gondoltam rólad,

kicsit, s nagyot.

Gondoltam azt is:

veled vagyok.

 

Felhőket láttam szemeidben,

feketén, ezüstben csillogott kincsem.

Mi néhány szó volt, felületesen,

s az érzés – lehetne minden.

 

Gondoltam rólad,

kicsit, s nagyot.

Gondoltam azt is:

veled vagyok.

 

De mindig futnom kell, hogy ne bántsam,

kitől el kell vennem, frissen virágzó vágyam.

Még nem történt semmi, amit élek csupán álom,

háború a polcokon: ólomkatonákért.

 

Gondoltam rólad,

kicsit, s nagyot.

Gondoltam azt is:

veled vagyok.

 

Helyzetek, titkok, kegyetlenek, lágyak.

Hogy lehetett volna? Hogy lehetne másnap?

Nem ígérek semmit, csak gondoltam rólad,

hogy jó lenne ma és jó lenne holnap.

 

DECEMBER 5.

 

Még, ha innen is,

még, ha máshol is.

Még, ha tőlem is,

még, ha mástól is.

Még, ha veszteség,

még, ha győzelem.

Még, ha nem hiszed

mégis jöjj velem!

 

Még, ha csillagok,

még, ha sírhelyek.

Még, ha házad is,

még, ha képzeled.

Még, ha csalfa szó,

még, ha félelem.

Még, ha csillogás.

mégis jöjj velem!

 

Még, ha nem lehet

még, ha kérdezed.

Még, ha pusztaság,

még, ha van szíved.

Még, ha templomok,

még, ha védelem.

Még, ha fegyverek

mégis jöjj velem!

 

Még, ha lentről is

még akkor is!

Még, ha van határ

az Égen túlra is!

Még, ha fáj nagyon,

akkor légy nekem!

Még akkor is,

mégis jöjj velem!

 

Még, ha ismerős,

még, ha idegen.

Még, ha nem lehet,

mégis fogd kezem!

Még van hazám,

bár csak képzelem.

Még, ha nincsen is

mégis jöjj velem!

 

NEM JÖTTÉL VOLNA

 

Ha nem jöttél

volna,

nem lett

volna.

Nem lenne

tegnap,

nem lenne

holnap!

 

 

HIVATÁSUNK

 

 

Fák csontvázát látom,

alkonyati kékben.

Hallom harkály kopácsát,

szelíden a szélben.

 

A nyugalmat kéne megtanulni,

ahogy élik messzi tájon.

Ahol a szó még kincs,

festett ládikákon.

 

Tudjuk, hol állunk,

mely szirten áll a várunk.

Hol nincs határ, csak az álmunk.

Magyarnak lenni: hivatásunk!

 

Vessző helyett pont,

minden mondat végén.

Állva álmodnak a lovak,

istállók mélyén.

 

Meg kéne tanulni:

erő van mindenek fölött.

Van élet, mit nem látunk,

a képernyők előtt.

 

Tudjuk, hol állunk,

mely szirten áll a várunk.

Hol nincs határ, csak az álmunk.

Magyarnak lenni: hivatásunk!

 

REPÍT A SZÁN

 

Bérgyilkos az élet, megöli napjaim.

Biztos mozdulattal,

leszúrja álmaim.

 

Arcát nem láthatom, csalfa szerető.

Ágyamba fekszik,

a mérhető idő.

 

Forog bennem a nappal – savas, kénes eső.

Nagy távoli hullám,

ismeretlen erő.

 

Hiába a vadon szava, s az esti csillagok.

Mást választ mégis,

kinek fájt, kinek fájhatott.

 

Eltévedt utcákon, nem épül az a város,

mely a múlttal, s a jövővel

egyformán határos.

 

Baj van? Baj az élet? Baj, hogy szeretünk talán?

A Teremtő vigyázza,

az örök látomást.

 

Hófödte bérceken, fut a ló és a szán.

Nincs kemény tél,

csak gyenge ember csupán.

 

Fel, fel a hegyre, fenyők sorfalán.

Repít a szán oda fel, hol örökké fáj.

 

A gyilkos, ki támadott, s megölte napjaid,

temeti, mit nem lehet:

az ország csonkjait.

 

Hova vinni kéne, zsákszámra a jót.

Ahol él a székely,

a sváb, a csángó, a palóc.

 

Bajban van a élet, bajban a halál.

Mert a lélek tovább él,

a szeretet nyomán.

 

FEL A HEGYRE

 

Szétszaggat az élet.

Gyilkolja napjaim.

Biztos mozdulattal,

leszúrja álmaim.

 

Eltévedt utcákon,

nem épül a város.

Mely a múlttal, s a jövővel,

egyformán határos.

 

Fel, fel a hegyre,

fenyők sorfalán.

Fel, fel a hegyre,

hol Isten megtalál.

 

Hófödte bérceken,

fut a ló, fut a szán.

Nincsen kemény tél,

gyenge ember csupán.

 

Bajban van az élet,

bajban a halál.

A lélek tovább él,

a szeretet nyomán.

 

Fel, fel a hegyre

fenyők sorfalán.

Fel, fel a hegyre,

hol Isten megtalál.

 

 

AKI MEGVETTE A LELKED

 

Kicsit fáj még a seb,

hogy nem lehetett.

Kicsit fáj még a heg,

gyógyszer nem segített.

 

Az erek viszik a vért,

az éltető erőt,

de a házon nem épül

vihar elől tető.

 

Csak ajtó van, mit csapkod

a veszett, mérgezett szél.

Az alapok hiába állnak,

nincs fal, ami véd.

 

Lerombolt vár

helyén,

áruházat

tervez:

Aki

megvette

a telket.

Aki

megvette

a lelked.

 

 

NAGYON FÁJ

 

Tudod a fáj,

nagyon fáj még.

Nem jött a reggel,

nem adott estét.

Csak kósza álmot,

hogy lehetnénk!

Akik voltunk,

akik lennénk.

 

Tudod a szó,

nem szó már.

Nem lett vers,

írott sorrá.

Jött egy gondolat,

táncrendbe állt.

Várta az ünnepen,

a kérő hívó szavát.

 

Még zúg az élet,

még várok rád,

de egyre több

a tarka vágy.

Még el kell dobni,

még furcsaság.

Még el kell lökni:

mi cifraság.

 

Mert jó lenne,

jónak lenni,

jók között.

De az angyalok szárnya

elolvad,

a máglyák fölött.

 

ÉN ISTENEM, JÓISTENEM

 

Fogom kezed,

fogják mások is.

Lehet abban boldogság,

lehet átok is.

 

Fogom kezed,

fogják mások is.

Lehet erő lesz bennem,

lehet várom is.

 

Fogom kezed,

fogják mások is.

Lehet kiáltás vagy sírás,

lehet látom is.

 

Fogom kezed,

fogják mások is

Lehet függöny előttünk,

lehet álom is.

 

Hol volt hol nem,

volt egy ember.

Ki hegyeken lépett át,

csepp volt neki a tenger.

 

Hol volt hol nem,

élt egy ember.

A Teremtő küldte őt,

kiválasztott engem.

 

Én Istenem,

Jóistenem,

fogd meg árva,

gyenge kezem.

Én Istenem,

Jóistenem,

a szeretet mindig,

velünk legyen..

 

 

AHOGY ISTEN KÉRI

 

Jó volt,

jó lenne

mégis.

Ahogy

szeretünk,

úgy Isten

kéri!

 

 

KAPUK

 

Kapuk előttem, kapuk mögöttem.

Ahonnan jöttem, ahova mentem.

Kapuk előttem, kapuk mögöttem.

Nincsen hátra, nincs, csak előre.

 

Kapuk előttem, kapuk mögöttem

Zárva az út, zárva előttem.

Kapuk előttem, kapuk mögöttem.

Az árnyak máig – máig követnek.

 

Az elsőn beléptél, életedért.

Kinyílt a második, tudásodért.

Harmadik mögött, árulók szobája.

A negyedik kitárul: reményedért.

 

Az ötödik kapuban, rozsdás zárak,

Láncok csörögnek, szikrázik az Ég.

A hatodik kapuban: figyelni kéne,

A hetedikben megérted: te magad légy.

 

A nyolcadikban, mindent visszavettek,

a lányok ágyadban, látszatra szerettek.

A kilencedik kapuban, madarak jönnek,

kik sok éve már, tenyeredből ettek.

 

A tizedik kapu, az utolsó próba.

Érzed a tér, s az idő végtelenét.

Lázas éjeken, álmok születnek.

Felelős lettél a mondatokért.

 

Kapuk előttem, kapuk mögöttem.

Ahonnan jöttem, ahova mentem.

Kapuk előttem, kapuk mögöttem.

Nincsen hátra, nincs csak előre.

 

Kapuk előttem, kapuk mögöttem

Zárva az út, zárva előttem.

Kapuk előttem, kapuk mögöttem.

Az árnyak máig – máig követnek.

 

Kapuk szívekhez, kapuk a határon.

Nyíljon ki mindegyik, Égbe kiáltom!

Sokan elmentek, de újak jöttek.

A kapuk kinyílnak, de mégsem várom!

 

LESZ ÚJRA SZÉP

 

Jön egy fiú, jön egy leány,

a csendes, angyali tisztulás.

Az elfelejtett régi mondát,

ők írják tovább.

 

Nem épül gát, lesz csak egy cél:

az ősi, emberi tisztesség.

Mikor a szó – csillagnyi fény –

s a dal mindent elér.

 

Lesz újra szép,

lesz újra szép.

Győz a szenvedély.

Lesz újra szép,

új ébredés.

Az ének elkísér!

 

Sok millió kevésből csírázik,

temérdeknyi szép,

s ahol kisarjad a szép,

ott virágba borul a rét.

 

Jönnek majd egy térre,

hol a létra Égig ér.

Összefogódznak az emberek –

imájuk enyém.

 

Lesz újra szép,

lesz újra szép.

Győz a szenvedély.

Lesz újra szép,

új ébredés.

Az ének elkísér!

 

RÁOLVASÓ ÉNEK

 

Szív dobban, tűz lobban,

szív dobban, tűz lobban,

szív dobban, tűz lobban,

fut a víz, fut a víz, fut a víz messze.

 

Ág, vessző, rengeteg erdő,

ág, vessző, rengeteg erdő,

ág, vessző, rengeteg erdő,

ló pata, ló pata, ló pata hallik.

 

Héjja, héjja, héja álom –

héjja, héjja, héja álom –

héjja, héjja, héja, álom –

a baj legyen, a baj legyen,

a baj legyen távol.

 

Jó felhő, eső teremtő,

jó felhő, eső teremtő,

jó felhő, eső teremtő,

érik a-, érik a-, érik az élet.

 

Kő, bánat, fények, árnyak,

kő, bánat, fények, árnyak,

kő, bánat, fények, árnyak,

visz az út, visz az út, visz az út hozzád.

 

Héjja, héjja, héja álom –

héjja, héjja, héja álom –

héjja, héjja, héja, álom –

a baj legyen, a baj legyen,

a baj legyen távol.

 

Szél hegyről, szőlő a völgyből,

szél hegyről, szőlő a völgyből,

szél hegyről, szőlő a völgyből,

hamuvá, hamuvá, hamuvá leszünk.

 

 

A SENKI FALUJÁBAN

 

A senki falujában,

nem jár a posta.

Nincs tavasz fáknak,

bezárt a kocsma.

 

A senki falujában,

köd őrzi a csendet.

A tanító, az orvos,

rég elmenekültek.

 

A senki falujában,

a Hold sem világít.

Némák a kutyák,

az idő falakra kúszik.

 

A senki falujában,

a sár kivirágzik.

Eltéved az út,

az ének is hiányzik.

 

Van talán, ki látott még,

egy házat, egy hazát.

A beton tenger elfedi,

a senki faluját.

 

Volt itt valaha élet,

vasárnap harangszó.

Nagy könyvekbe írták,

itt élni, milyen jó.

 

A senki falujában,

nincsenek illatok.

Kiszöktek a házakból,

az ajtók, az ablakok.

 

A senki falujában,

nincs tyúk, nincsen tojás.

A kakasszó is ámítás,

csak reggeli csalás!

 

Van talán, ki látott még,

egy házat, egy hazát.

A beton tenger elfedi

a senki faluját.

 

 

 

 

KIFULLADÁSIG

In memoriam Szakácsi Sándor

1952 – 2007

 

Szem a szemhez, száj a szájhoz,

ág az ághoz, madár a madárhoz.

A Föld az Égtől, messzire látszik,

a „Nincsen” mégis, embert virágzik.

 

Semmi sem az,

aminek látszik.

Az ember játszik:

kifulladásig!

 

Víz a vízhez, fák a fákhoz.

Vihar viharhoz. Látsz, mégse látod!

Mennyire más bennünk az Isten,

a végtelennek, határa nincsen.

 

Semmi sem az,

aminek látszik.

Az ember játszik:

kifulladásig!

 

Vannak sínek, de vonat nem indul.

Vannak szívek, pohár kicsordul.

Ki tudja, holnap reggel: ki indul?

Kinek nő szárnya, a Föld: miért fordul?

 

Semmi sem az,

aminek látszik.

Az ember játszik:

kifulladásig!

 

Bohóc bohócnak, száját kifesti.

Arcára égeti, ötvenöt évig.

Két sornyi életed megfeszítik!

Két sornyi életed angyalok őrzik!

 

Semmi sem az,

aminek látszik.

Az ember játszik:

kifulladásig!

 

APÁM

 

Apám magas ember volt,

felhők fölé látott.

Zuglóban egy kicsi szobában,

képzelt nagy családot.

 

A Rákóczi úton sétál,

– álomban így látom –

Megemeli kalapját,

s behúzza kabátom.

 

Apám, mindig büszke volt.

Ma is neki írok.

Minden betű, s gondolat,

kis virág, a síron.

 

Fogja kezem védelmezőn,

fojtja őt az idő,

mint rosszul kötött sál mögé,

besurran az eső.

 

Örököltem tőle,

egy nem vágyott világot.

Néhány cipőt, öltönyt,

s a kábult szabadságot.

 

Apám, mindig büszke volt.

Ma is neki írok.

Minden betű, s gondolat,

kis virág, a síron.

 

Apám, derű arcomon,

csendes boldogság:

A tudást, tőled kaptam,

de ma, más a világ.

 

Széttépték álmaid,

széjjel tépték múltad.

A Don kanyari árkokban,

verseid írtad..

 

Apám, mindig büszke volt.

Ma is neki írok.

Minden betű, s gondolat,

kis virág, a síron.

 

 

 

HARMINC ÉV

 

Talán van amiért, kő marad kemény.

Talán a víz, víz marad, lesz még harminc év.

 

Talán van akiért, jön hajnal, jön a fény.

Talán kupák, talán bor, lesz még harminc év.

 

Harmatcseppek fákon.

Szavak szívedért.

Húzzák a harangot,

vérző álmaidért.

 

Talán ház, egy ablak, a végső menedék.

Egy válasz, hogy lesz még, lesz még harminc év.

 

Talán a csend, a hang, a kendőbe bújt szenvedés.

Talán te vagy, talán én, de lesz még harminc év.

 

Harmatcseppek fákon.

Szavak szívedért.

Húzzák a harangot,

vérző álmaidért.

 

Talán elvesztettem, te megtaláltad, csöngetett a sötét.

Felzavartuk a csendet, ennyi volt harminc év.

 

Talán mozdulat, lélegzet, gyertya láng, ha ég.

Szemedbe égeti: lesz még harminc év

 

Harmatcseppek fákon.

Szavak szívedért.

Húzzák a harangot

vérző álmaidért.

 

Talán tenger és hullám, a végső menedék.

Talán part, talán vers! Lesz még harminc év!

 

Talán asztal s egy szék, vonatfütty szerteszét.

Talán törött cserép. Lesz még harminc év!

 

Harmatcseppek fákon.

Szavak szívedért.

Húzzák a harangot

vérző álmaidért.

 

 

NEM KÉSŐ

 

Nem késő kimondani:

visszajöttem.

Nem késő köszönni

a hegyeknek.

A lobogót felemelni,

nem késő.

Nem késő mondani:

szeretlek.

 

Nem késő szürkületben,

lámpát emeli.

Nem késő utazónak,

a jó útra rámutatni.

Keresztet vetve,

kenyeret szelni.

A szavak értelmét

újra megkeresni.

 

Még nem késő a bástyán

feleselni a széllel.

Üvölteni a végtelenbe:

ide élni jöttem!

Leülni anyád mellé,

hallgatni régi meséket,

még nem késő, apáddal

építeni kemencéket.

 

Még nem késő,

a gyereknek

átadni titkokat.

Még nem késő

visszakérni,

mit elvettek:

a múltadat.

Még nem késő

megkeresni,

elveszettnek hitt

dolgokat.
ÁLDOTT A KENYÉR

 

Áldott a kenyér,

a hajnali fény,

az ébredő világ,

a tavaszi szél.

 

Áldott a csók,

a végtelen ölelés,

a születendő gyermek,

az örök remény.

 

Ördög mászik a tetőkön,

az ablakon benéz.

Mit látsz, nem látod,

mi tiéd, nem tiéd.

 

Áldott a szó,

mondatok hegyén.

A hegyeken túl tudják,

a kő milyen kemény!

 

Áldott a gondolat,

mely harcra kész.

A megváltó szikra,

áldott a hősi vér.

 

Ördög mászik a tetőkön,

az ablakon benéz.

A színek beolvadnak

fehérek, feketék.

 

 

MÉG VÁRJ

 

Egy tánc, a szerepért,

egy utolsó ölelés.

Még várj, ne ítélj,

ez a szó még enyém.

 

Megbotlanak az álmok,

a Teremtőt hiába kérted.

Elfordítod arcod,

a csókok el nem érnek,

 

Még várj, ne ígérj, ki elmegy visszatér.

Még várj, ne ígérj, ki elmegy visszatér.

Sál lesz a nyakán, Kihűlt benne a fény.

 

Már kész a kalapács,

szöget verni tenyeredbe.

Megírták az utasítást:

Ne éljünk szeretetben!

 

Ha törött szárnyú madár,

válladra száll,

itasd tenyeredből,

egy tolla a világ.

 

Fenn a magasban,

a Nap jelet éget.

Már nincs más, csak a dal,

már nincs más, csak az élet.

 

Még várj, ne ígérj, ki elmegy visszatér.

Még várj, ne ígérj, ki elmegy visszatér.

Sál lesz a nyakán, Kihűlt benne a fény.

 

Rúgni kész bakancsok,

új időszámítás.

Törékeny a gép,

mely a jövőbe hívna át.

 

Már kész a kép:

arcunk, a rajzolt idő.

Kilenc ajtó nyílik,

utunkat vezeti tovább.

 

 

 

CSAK TÉGED

 

Csak egy csókot,

semmi mást.

Minden reggel

egy igazolást.

Hogy voltál,

hogy éltem.

Boldogságban,

szenvedésben.

 

Csak egy szorítást,

egy ölelést,

már vár a taxi,

indulni kész.

Nem hoztam semmit,

mit vinni kéne,

nem csomagoltam,

nincs miért.

 

Csak egy ablakot,

hol lámpa ég

Csak néhány lépést

semmiért.

Fájdalmak, szavak,

hétköznapi dráma.

Ez a perc most,

filmet kívánna.

 

Még adjunk egy szót,

csak egyet egymásnak.

– Holnap jó lesz –

így csal a látszat.

Lelkünk mélyén tudjuk,

hiába minden.

Szeretjük egymást,

de jövője nincsen.

 

De mégis,

csak téged,

Csak téged,

senki mást!

 

 

MAGYARNAK LENNI HIVATÁSUNK

 

Szállj, szállj kicsi madár,

erdők fölött, réteken át.

Vidd a hírt messzi vidékre

áll még a utolsó vár.

 

Es az eső súlyosan,

a fészekben enni kérnek.

Lesz idő mikor elfelejted,

az árnyakat, mik elkísérnek

 

Kereszt áll az út szélén,

keskeny ösvény vezeti lábunk.

Új időkre, dalokra várunk,

magyarnak lenni hivatásunk.

 

Szálljon a szó a gondolat,

nem volt hiába az áldozat.

Ha a dalok, a szívekhez érnek

a templomokban letérdepelnek.

 

Itt élet a halállal régen határos,

itt minden élet más.

Várjuk a Megváltó csillagát,

s a tavaszi feltámadást.

 

Kereszt áll az út szélén,

keskeny ösvény vezeti lábunk.

Új időkre, dalokra várunk,

magyarnak lenni hivatásunk.

 

NÉVTELEN UTAZÓ

 

Te vagy az elérhetetlen, te vagy a vágy.

A szelíden simogató, ki álmaimban jár.

Egy kicsiny fehér felhő, mely takarja a Napot,

a nyári éj melege, a világító csillagok.

 

Minden lopott csók, mit senki sem láthatott.

Egy mezítelen test, melyet hullám ringatott.

Bármennyire is rossz vagyok, csak szeretni akarok!

Akkor is, ha neked nem kell – tudd meg, veled vagyok.

 

Nem vagyok más, csak egy névtelen utazó.

Kiválasztott, fontos minden szó.

S tudd meg azt is: akármi történt, jó lesz, ami jó.

A szív, a lélek: nem eladó!

 

Megtartom magamnak, a suttogó havat,

s elviszem álmaimba, néhány szavad.

Öltöztetem lelkem, díszes ruhába,

az ablakhoz ülök, nézem az utcát, s várlak.

 

S ha már a földig ér majd, emeletnyi szakállam,

akkor is úgy érzem, mindent jól csináltam.

Akármit is gondolsz, csalóka a látszat.

Akárhová indulsz, én megyek utánad.

 

Nem vagyok más, csak egy névtelen utazó.

Kiválasztott, fontos minden szó.

S tudd meg azt is: akármi történt, jó lesz, ami jó.

A szív, a lélek: nem eladó!

 

Akárhová indulsz :

Gyere utánam!

 

AZ ALVÓ HÁZAK UTCÁJA

 

Az alvó házak utcájában,

történetek élnek.

Honnan jöttünk, hova értünk,

mindent elmesélnek.

Itt lakott a bányamérnök,

több, mint negyven évig.

Három fát ültetett,

a tetőket elérik.

 

Szolgálta a színházat,

egy néni jegyszedőként.

Fia híres festő lett,

túlélt minden önkényt.

Az öreg repülősnek,

meghalt felesége.

Nem sírt, nem temette,

szétszórta a szélbe.

 

Alszik az utca, egy ország.

Ébredni nehéz.

Néha egy kutya vakkant a csendbe:

Nem elég! Nem elég!

 

A naiv festő megjárta,

a hadifoglyok poklát.

Kutatta a magyarok,

nyelvének titkát.

Jobbra lakott a rendező,

fent a padlástérben.

Színházról álmodott,

meggyalázták érte.

 

Volt kit innen vitt a mentő,

kórházi ágyba.

Barátok hite segítette,

nem halt meg rákban.

A pincében kicsiny bolt:

Üveges, keretező.

A múlt, a jelen, a jövő,

nála megvehető.

 

Alszik az utca, egy ország.

Ébredni nehéz.

Néha egy kutya vakkant a csendbe:

Nem elég! Nem elég!

 

A LÁTÓ EMBER

 

Mindenhonnan figyelnek, titkos kék szemek.

Tudják ki ment el, s ki honnan érkezett.

 

Ismerik a vágyaidat, a boltban mit kérsz.

Felírják, merre jártál, képernyőkön élsz.

 

Besurrannak szobádba, hallgatják a telefont.

Eldöntik a vágyaidat, nem vagy más: csak egy pont.

 

Nem lehetnek titkaid, az új kimutatásban.

Rabszolgává tettek, az egyesült világban.

 

Látó vagyok, vakok között.

Egy egyszerű szolga.

Kit az Úr ide rendelt.

Tegnap, ma és holnap.

Látó vagyok, vakok között.

Ki vetett és öntözött.

A termésre vigyáztam,

nagy viharok között.

 

Tudják: hova indulsz, s azt is miért.

Látnak az utcán, s ha aludni térsz.

 

Sárga csekken küldik a számlát: hogy élsz.

Követnek mindenhová. Nyugodtak, ha félsz.

 

Cicomázva ülnek, monitorok előtt.

De remegnek ujjaik, mert érzik az erőt.

 

Kutatnak utánad, nem értik: Miért?

Gyűlölnek, mert nem tudják, mi végre élsz!

 

Látó vagyok, vakok között.

Egy egyszerű szolga.

Kit az Úr ide rendelt.

Tegnap, ma és holnap.

Látó vagyok, vakok között.

Ki vetett és öntözött.

A termésre vigyáztam,

nagy viharok között.

 

MINDEN ELADÓ

 

Akitől várom, nem mondja el.

Aki mondja: neki nem hiszem el.

Akit ölelnék, mást ölel át.

Aki ölelne: nem talál.

 

Akihez szólnék, nem ért meg semmit.

Aki megérti, nem tudja tenni.

Akinek kellenék, nem engem választ.

Aki maradt még: nem talál.

 

Sej, haj, szép az élet.

Sej, haj, aludni jó.

Sej, haj, ma a világban:

minden eladó.

Sej, haj, szép az élet.

Sej, haj, ébredni jó.

Sej, haj, ma a világban:

a szeretet nem eladó!

 

Kivel az élet, tenyeredből nyílik,

papírra rajzol sok figurát.

Aki meglátja, sárba tiporja.

Elássa mélyre: engem nem talál.

 

Akitől jön a szó, tagadja szavát.

Mögötted áll – rántgat, mint babát.

Ajtó mögé zárja a csendet.

Üres szobában: engem nem talál.

 

Sej, haj, szép az élet.

Sej, haj, aludni jó.

Sej, haj, ma a világban:

minden eladó.

Sej, haj, szép az élet.

Sej, haj, ébredni jó.

Sej, haj, ma a világban:

a szeretet nem eladó!

 

Sej haj, a valóság:

olcsón eladó!

 

KOPOGTASS BE HOZZÁM

 

Kopogtass be hozzám,

ha készülnék aludni.

Kopogtass be hozzám,

ha fáj valamit kérni.

 

Kopogtass be hozzám,

ha már nincs, mit ígérni.

Kopogtass be hozzám,

ha másként kéne élni.

 

Kopogtass be hozzám,

ha elvakít a csillogás.

Kopogtass be hozzám!

Mert ez, valami más!

 

A villámtól,

a vihartól,

sohasem szabad

félned.

Az út elvezet

hozzám,

erősen

reméljed.

 

Mit kerestem,

megtalálnám.

Mit találtam,

neked adnám.

Ha ajtóm előtt

állsz,

kopogtass be

hozzám.

 

KARÁCSONYI DAL

 

Kisfiam, kicsi lányom,

e Földön túl a boldogságom.

Eljött hozzánk

egy új élet,

ahogy történt:

elmesélem.

 

Szeretetből újra éled,

két szó, amit már rég remélek.

Hogy: jó lehet,

hogy: jó lesz mindig,

bölcsődtől,

a hideg sírig.

 

Kisfiam, kicsi lányom,

ti vagytok a megváltásom.

Amiért éltem,

ami fáj még,

legyen bennem

a jó szándék.

 

Volt amikor, nem szerettem.

Nem, tudhattam, ember lettem.

Ember által,

megszülettem,

nem magamnak:

senki ellen.

 

LEGYEN BÉKE

 

Legyen béke,

legyen szeretet.

A fiú, kit vártunk

megszületett.

 

Remény, hogy lehet még:

égi üzenet,

mely életről szól,

mely enyém és tied.

 

Legyen még este,

mely reggelhez ér.

Adj annak békét,

ki arra nem kér.

 

Együtt az úton,

mi hazáig elér,

légy te az ember,

ki engem hazakísér.

 

Ha megláttad fénylő csillagom,

kell, hogy érezd: Veled vagyok!

Érintse szívedet, távoli fény,

kezem, ha este, kezedhez ér.

 

Ha kinőtt a szárnyad,

repülj az égig.

Légy te, csak egy napra.

Szeressél mégis.

 

Énekek éneke

szálljon a szélben,

találjon hazát,

ki már nem remélhet.

 

HIMNUSZOK ROSSZ IDŐKBEN

 

Melleden rózsák – Himnuszok szólnak

Jelek a homokon – Veled vagyok.

Dalok a Égben – Súlyos időkben.

Kenyérrel éltünk – Neked vagyok.

 

Temettük bánatunk, trombitaszóval.

Tanáraink, szegényen halnak.

Az utca két oldalán, más a világ,

csupán egy biztos: Vár a család.

 

Mondd ki vagyok én?

Mondd hová lettem?

Mondd, hol az ország?

Hogy hívnak engem?

 

Jönnek új rablók, újabb adókkal.

Az újságok írják: Nem is vagy már!

Hosszabb a sorsom, mint élet, s halál.

Eljöttél mégis, hoztál királyt.

 

Himnuszok szóltak, mikor nem hagyták.

Rossz időkben, s jóban, nyíltak a rózsák,

Mikor nem mondják: Jóéjszakát,

az eső lemossa. az élet porát.

 

Mondd ki vagyok én?

Mondd hová lettem?

Mondd, hol az ország?

Hogy hívnak engem?

 

De melleden a rózsák, virágba nyíltak,

jött egy levél, jött egy barát.

Soha nem gondold, születni kár.

Élet kezdődik, a Himnusz után.

 

EGY SOHA NEM VOLT DAL

 

Van egy álom: tiéd lehet,

amire vártál: megérkezett.

Az élet színpadán előtted állt,

akire vártál: megtalált.

 

Ne hagyd veszni – védd meg – szerelmedet.

Tanulom én is, együtt veled.

Ha szárny suhan előtted lassan el,

lesz egy könnycsepp, miért senki nem felel.

 

Amíg élünk, van remény, mert létezel.

Amit régóta kerestél, kezedben ne haljon el.

Éreztelek, itt voltál, de mégsem vagy velem.

Érted kiált minden szó, érted nyújtom két kezem.

 

Talán, ma mégis, talán, ma mégis,

az álom életre kel.

Talán, ma mégis, talán, ma mégis,

álmaim szárnyán visszatérsz.

 

Felejtünk majd mindent,

mi vádlón állt közénk.

Igaz lesz majd minden,

mi csak a képzeletben élt.

 

Talán, ma mégis, talán, ma mégis:

jó lesz nekem.

 

Amíg van sűrű erdő, s nyílik virág,

lesz olyan madár, mely a szívedre száll.

Énekel a fényről, hogy ébresszelek.

Mert eljött az idő: ismét ébredj velem.

 

Ahol kémény füstje száll,

ott lesz vacsorád.

Te a felhők szélén jársz,

de van egy otthon, ami vár.

S az álom, ami már tiéd is:

ne tévedj többé el.

Hívjál, hívjál mégis!

 

 

 

 

A FEHÉR BOHÓC ELMENT

 

A fehér bohóc elment,

de nem sírnak a lányok.

Egész életében,

csak nevetett a világon.

A manézsba kényszerítették,

de a porondról mindent látott.

Csak a kisgyerekek hoznak sírjára,

egy szál mezei virágot.

 

A fehér bohóc elment,

se élni, se halni nem hagyták.

Főhősként, a nagy szerepet,

másoknak adták.

Ne hulljon most könnycsepp,

koccintsunk pohár borral.

Maradjon így vidáman,

örök álmainkban.

 

A fehér bohóc elment.

Arcán csont-száraz a festék.

Igazat mondott mindig,

lelkét nem vehették.

Angyal szárnyán szállt magasra,

magával vitt minden vádat.

Az Úr elé ismét:

színészként állhat.

 

Valahol messze

a végtelenben,

kigyúlnak a fények.

Szétnyílik a függöny,

meghajol.

Állva tapsol:

égi, s földi

közönsége.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A NAP FIAI

A békében hősi halált halt vadászpilóták emlékére!

 

Ahol a hosszú út,

csak a bátraké,

ott nincsen árnyék,

nincs sötét.

Az Ég közel,

s a Földhöz ér,

ott várnak rád,

két gyertya ég.

 

Valami elmúlt már,

s nincs vége még,

de madár szárnyán,

megkísért.

Az Ég valahol,

a Földhöz ér,

egy pohár bor vár,

az életért.

 

Ott a kő kemény

és friss a kenyér.

Ott nem lesz reggel,

s nincs este még.

Ott mindent szabad,

a semmiért.

Ott más fizet

a csónakért.

 

Ahol fiúk nőnek,

s nincs apjuk már,

csak néhány sor,

fénykép alá.

Ott az Ég valahol

a Földhöz ér,

valaki nem élt még,

s mégis remélt.

 

Nézz fel az Égre,

hol a Nap fiai szállnak.

Nézz fel az Égre,

a végtelenbe várnak.

 

 

 

 

NÉGY ÖREG EMBER

 

Négy öreg ember összehajolva, egy asztalnál ülnek.

Négyen a világ négy tájáról. Egy nyelvet beszélnek.

 

A hadtörténész kilencven éves, sok is ez, kevés is.

Mehetett volna messze –  félt, maradt mégis.

Mindszenthyt, a bíborost, takarta kabáttal.

Tankok álltak vele szemben. Tíz évig élt cellájában.

 

Kövesdi József: tiszti szabó. A ruszkiknak varrt zakókat.

Jött egy telefon: Szökjön gyorsan, határon túlra!

Caracasban ittunk, egy orosz emigránsnál.

Traktorokkal üzletelt, öt feleséget hagyott árván.

 

Négy öreg ember összehajolva, egy asztalnál ülnek.

Négyen a világ négy tájáról. Egy nyelvet beszélnek.

 

Ausztráliából jött a tűzhöz, Táglich-Tímár László.

Wallenbergnek barátja, ő tudta mi a jelszó!

Bújtatott és bújt ő is, mert bújni kellett éppen.

Anyám is vitt csomagot, a csillagos házba minden délben.

 

Márton pap már meghalt, visszajött mégis.

Időben elment tőlünk, mielőtt lecsukhatták őt is.

Ezerkilencszázhatvanban, gyűrűzött az átok –

Megtalálni a semmit, mert a hatalom vigyázott.

 

Négy öreg ember összehajolva, egy asztalnál ülnek.

Négyen a világ négy tájáról. Egy nyelvet beszélnek.

 

Jön hívatlan vendég: Rosta János orvos.

Fázósan áll a tűzhöz, mert kiugrott a sorból.

Vitték Kőhídára, Radnótival együtt.

Márton pap mentette, akkor lett végleg felnőtt.

 

Az öreg történész, ki megjárta a poklot –

Ráismer a szabóra, kitől rendelt rég egy öltönyt.

A szabó, a pap, az orvos és Táglich-Tímár László,

együtt sírnak egy országért: hol megfakult a zászló.

 

Négy öreg ember összehajolva, egy asztalnál ülnek.

Négyen a világ négy tájáról. Egy nyelvet beszélnek.

 

 

 

 

VOLT EGYSZER EGY SZÍNHÁZ

 

Végtelen utadon,

tíz év után.

Kihunynak a fények,

a fináléra vársz.

Mikor elindultál, úgy érezted,

tiéd lesz a világ.

Elcsendesült a publikum:

Új csodát kívánt.

 

Felébredsz egy reggel,

tíz év után.

Látod jött egy új nap,

jött egy új király.

Átszabták a jelmezeket,

de a díszlet újra áll.

Bábu áll a színpadon,

a súgó szavára vár.

 

Még előtted az út,

még elérhet a fény.

Ami szép volt, ami jó volt:

az örökre tiéd.

A karmester beint,

egy régi dallam száll.

Ezerkilencszázkilencvenötben:

bolond a világ!

 

Volt egyszer

egy színház,

volt néhány

bohóc,

akik őszintén szerették

a dalt

és a szót.

 

Volt egyszer

egy színház,

volt néhány

bohóc,

akik őszintén szerették a dalt,

s amiről szólt.

 

A REMÉNYSÉG TEMPLOMA

 

Ahol a szél pihenni tér,

ott lesz a végső menedék.

Ott várok rád, ott lesz hazád,

ott találsz, újra rám.

A fényen át, lépj hozzám,

s érezz, egy új csodát.

Más itt a lét, itt szép, mi szép,

nincs miért félni még!

 

Itt kőre kő egymásra nő,

nem fertőző a jövő.

Sül a kenyér és csak azért,

mert gyermekünk: enni kér.

A fényen át, lépj hozzám,

érezd, az új csodát.

Itt nemzet él, itt élni szép.

Adj életet az életért !

 

Legyél, legyél, legyél velem,

mert hinnem kell,

hogy van hitem.

Mert enyém a múlt,

s enyém a jövő.

Minden a fény alatt

megszülető!

Jöttem itt vagyok!

Jöttem élni akarok!

Veled, veled, veled együtt,

százezer éven át!

A vér szavát, a vér szavát,

senki nem írhatja át.

Itt várok rád, hol van hazád.

Itt találsz újra rám.

Várok rád – várok rád !

 

Építhetsz újra, építhetsz újra:

erdőt, folyót, élő hazát.

Építsd fel újra, építsed újra,

a reménység templomát.

A fényen át, lépj hozzám,

érezd az új csodát!

Érezz jövőt! Érezz időt!

Érezz még erőt!

 

 

A HÍD

 

A híd: legenda,

a híd: csend,

a múltból, a jövőnek üzen.

A híd: kinyújtott kéz,

történelmet mesél.

A híd: megérint, s átérsz

évszázadokat is talán.

A híd: összeköti azt,

mit elválasztott

emberi határ.

A híd: baráti szó,

mely tátongó mélységet ível át.

Ha a híd fölött angyal száll,

lelked segíti át,

hogy eljuthass a rosszból a jóba,

hogy magad légy.

Ha elindulsz a hídon át:.

Magadból, magad felé:

megtalálod, mit kerestél,

hiába húz a mély,

A pokol, hol csonka hidakat látsz,

mit bombák zúztak szét.

Hol emberek öltek embert,

vallásokért.

Átvezet téged a híd,

a túlsó partra érsz.

Ez a te átkelőd!

A te hidad, mit építettél –

csak a tiéd, mégis mindenkié!

Sokan jönnek utánad,

új hidak épülnek fel

emberek írnak új történelmet,

a híd lesz majd a jel.

Találkoznak, kik távolt voltak.

Közel hallik, mi messze szólt.

Világos lesz, mit nem értettél,

mert összefogás és szeretet?

nem lehetett,

nem volt!

Seregek jönnek az igével:

Híd épüljön emberek között!

Érjen össze a gondolat,

a gyűlölet fölött.

 

Besennyei Ferenc( 1919 – 2004 ) utolsó hangfelvétele.

 

AZ ÚR SORSOT RENDELT

 

Az Úr Sorsot rendelt:

szerelmes éjszakákat,

és a jövő megfogant.

Szarvast küldött fiainak,

kik országot találtak.

 

Az Úr Sorsot rendelt:

legyenek nagy királyok.

Gyarapodjanak a népek,

kik e földön születnek,

mint mezőn vadvirágok.

 

Az Úr Sorsot rendelt:

Tudósok születtek,

tekintetük messze révedt.

Áldást hoztak, s csodákat,

így lettek földi szentek.

 

Az Úr Sorsot rendelt:

s szenvedést is hozzá,

a szabadság örök vágyát.

A halhatatlan lélek,

égi adományát.

 

Az Úr Sorsot rendelt:

híd legyen ez az ország.

Szeressék mind egymást :

kik az altatót a bölcsőnél,

más-más nyelven mondják.

 

Az Úr Sorsot rendelt:

ez legyen az a híd,

mely összeköt majd népeket.

Ha a szavak összeérnek,

legyen örökké így!

 

Az Úr Sorsot rendelt:

híd legyen ez az ország.

Még, ha az altatót a bölcsőnél,

más-más nyelven is mondják.

 

 

 

 

 

 

 

VOLT APÁM, VOLT ANYÁM

 

Volt apám, volt anyám,

volt Istenem, volt hazám.

Volt bölcsőm lesz szemfedőm!

Volt csókom, volt szeretőm!

 

Elvették az életem,

mi maradt, az is sérelem.

Egy emberöltő, s így vagyok,

adtam, semmit nem kapok!

 

Nem kellek én senkinek,

az ördögé lett mindenem.

Tiszta szívvel gyónom én,

hitem: még van remény.

 

Kinevetnek, gúnyolnak,

magyarként meghurcolnak.

Mint fű kisarjad, megterem,

élet nő a szívemen

 

Kinevetnek, gúnyolnak,

magyarként meghurcolnak.

Ezerkilencszázhúsz után

Van, még sincs hazám!

 

 

TÖRÖTT GERINCŰ NEMZEDÉK

 

Jaj, jaj, csak jajgatni lehet!

Sikolt az acél,

ha görbülni kezd!

Nem lehet némán

a folyóba hullni,

nem lehet némán

gazságot tűrni.

 

Elvágtak ereket, eltörtek gerincet.

Hogy lesz ebből

ismét emberi élet?

Igaz mit látsz,

de nem hiszed el.

Nem hiszed valóság,

mit átélned kell.

 

Mint féllábú ember, ki aknára lépett?

Gyilkolták a várost,

könnyezett az élet.

Robbantak a hidak,

robbant egy nemzedék.

Törött ablakokon át,

nem jön be a fény.

 

Az akarat maradt!

Maradhassunk élve!

Maradjon a nyelvünk,

mit apáink beszéltek.

 

Minden büszke híd, szörnyként a folyóban.

Hirdesse: nem pusztulunk,

se élőként, sem holtan.

Vért izzadó éjszakákból,

elindult a holnap.

Mozdony, mit holt vágányról,

új sínekre tolnak.

 

Nyíljon ki minden, száraz virág,

nyíljon minden ablak,

egyen világosság.

Nyíljon minden hídból, új út feléd.

Nyíljon az ember,

ki eléri más kezét.

 

 

 

 

ÚJKORI HÍDAVATÁS

 

Ugrottak le a mélybe,

szerelmesek és fiatalok.

Szörnyű lett ez a hídavatás,

mit ember még nem láthatott.

A költő nem ilyet képzelt,

nem ilyen véres balladát.

Októberben megnyílt a föld,

hogy virágnak szülje, újra fiát.

 

Soha nem volt még

ilyen gyilkos avatás,

hol akasztófák árnyékában,

nyílt egy új virág.

Néhány napra az ember,

érezte mit várt:

a szabadság tiszta illatát.

A gyilkolt megismerte gyilkosát.

Felállt a béna, mintha Jézus mondta volna.

S a halott, kit eltemettek már,

kiszállt a sírból, várta mi lesz holnap!

 

Zászló erdő indult egy hosszú hídon át,

mely összeköt két embert, apát, s a fiát.

De átkos lett a boldog, őszinte vonulás,

egymás ellen uszítottak gyermeket, s anyát.

 

Ugrott a mélybe, mind ki ellenállt,

a világ sohasem látott, ilyen hídavatást!

A tanár, a diák, a fűszeres, a papnak puska kezében,

együtt zuhantak a hídról, a feneketlen mélybe.

 

Ki túlélte, mert fiatal volt még,

megvárták míg leért.

Hét év múlva végezték ki őt,

előre megírt bűneiért.

 

Hol van ez a híd,

melyet ily véresen avattak?

Hol van ez a híd,

honnan ennyien ugrottak?

Nézz ki az ablakon,

ott áll előtted!

Nézz ki az ablakon,

ott te is ugrasz éppen!

 

 

 

A REMÉNYSÉG HÍDJÁN ÁT

 

Mag nő a földből, eljut az Égig.

Fényhíd az embernek, végtelen időkig.

Tiéd ez a híd, de nem juthatsz át rajta,

csak akkor, ha szeretsz, ha életed lesz rajta.

 

Tépd le álarcod, arcodra égett.

Ha igaz ez a szó, kezünk összeérhet.

Mehetek hozzád, szélfutta lélek.

A nem létezőből, a valóba lépek.

 

Mehetek hozzád, hallom a hangod.

Értem mit mondasz, látom az arcod.

Hosszú volt az út, mely vezetett hozzád,

kanyarok várták: a vádlót, a bírát.

 

Értem, mit mondasz, értem, mit érzel.

Messze volt, oly messze. Messze volt az élet.

Végre megtaláltam, honnan jöttem én,

Előttem a híd, int nekem:feléd.

 

Hója, hója, tereld a ménest, rohanjon a hídon át.

Hója, hója, tereld a ménest, tapossa el a gyűlölet korát.

 

Borzasztó éjeken, kihűlt a remény.

Szavakat húztak kötélre, ölt a szenvedély.

De a remény hídja, utat nyitott hozzád,

A fű újra zöldült, a Nap lett a lámpád.

 

Mutasd végre arcod, s én is az enyémet.

Az eltévedt bárányok, mind visszatérnek.

Két parton állunk, de ugyanaz az ország.

Előttem a híd, elvezet hozzád.

 

Hója, hója, tereld a ménest, rohanjon a hídon át.

Hója, hója, tereld a ménest, tapossa el a gyűlölet korát.

 

Tépd le álarcod, arcodra égett.

Ha igaz a szó, kezünk összeérhet.

Végre megtaláltam, nem volt látomás.

Egy út vezet hozzám, indulj a hídon át.

 

 

A KOMÁROMI HÍDON ÁT

 

Hová indulsz magyar?

Milyen új csatába?

Ahová ez út vezet,

nincs ott más, csak bánat.

Kihez szólsz magyar,

utolsó imádban?

Mielőtt ölni visznek,

szomszéd falujába.

 

Merre nézel magyar,

sötét éjszakában?

Vakon állsz egy csillagtalan,

idegen világban.

Mihez kezdesz magyar,

a régi büszkeséggel?

Megtépázott zászlókkal,

ellopott mesékkel.

 

Hol a határ magyar?

Téged akarnak ütni?

Vetni kéne, aratni,

kenyeret kéne sütni.

 

Hogy lesz békéd magyar?

Ha soha nem állsz talpra.

Nem kell meghajolnod,

nincsen időd arra !

Hová térsz meg magyar?

Melyik régi várba?

Találnod kell utat,

elvesztett hazádba.

 

A MARGIT HÍDON ÁT

 

Késő volt,

órámra néztem,

fél három talán.

Elindultam Pestről

a Margit hídon át.

 

Egyedül voltam,

csak árnyak

követték a senki fiát.

Mentem Buda felé,

a Margit hídon át.

 

Hullottak a mélybe

álmok, illúziók.

Elvesztett csaták,

néhány rejtett szó :

Arcok, szerelmek, hétköznapok,

szeressen valaki már:

ha átérek Budára

a Margit hídon át.

 

Vége lett annak,

mi nem is volt.

Mi nem is volt talán,

lépéseim hallottam,

a Margit hídon át.

 

Hátamon zsákban

jó tanácsok.

kérdések, s egy vád.

Elvesztettem mindent

a Margit hídon át.

 

Hullottak a mélybe

álmok, illúziók.

Elvesztett csaták,

néhány rejtett szó.

Arcok, szerelmek, hétköznapok,

szeressen valaki már:

ha átérek Budára

a Margit hídon át.

 

 

FAHÍD CSÁNGÓ FÖLDÖN

 

Tán nem vagyunk?

Tán nem is voltunk?

Tán nincs jövőnk?

Tán nincsen múltunk?

Tán nincs házunk?

Tán nincsen nyelvünk?

Hol a pap?

Ki mondja: Nem éltünk!

 

Szemünkbe mondja:

Életetek álom!

Nem vagytok, mert nem akarom,

mert én nem kívánom.

Nincsen az a híd,

falunk határán.

Mi száz éve ott áll,

száz éve rakták!

 

Mondja: nincs is patak,

hol lelkünk megfürödhet!

Mondja: nincs Isten,

ki hirdetni küldte.

Mondja ki: a csángók,

nem magyarul énekelnek.

Nem volt hazájuk,

tán meg sem születtek…

 

Jöjjön a pap,

nézze a táncunk,

Nézze azt,

mit ezer éve járunk.

Jöjjön a pap,

nézze a táncunk,

Nézze azt,

mit ezer éve járunk.

 

Falu szélén kicsiny fahíd,

Száz éves fenyőből.

Mesél neked életünkről,

múltunkról, jövőnkről.

 

Falu szélén kicsiny fahíd,

pár lépés az Égig.

Itt van közel hozzám,

messze van mégis.

 

ELVESZÍTETT KÉZSZORÍTÁS

 

Elveszített kézszorítás,

elveszített mondatok.

Elveszített ajtókon,

nem nyílik holnapod.

 

Elveszített térképeken,

elveszített jelek, utak.

Elveszített hangokból,

nem lesznek szavak.

 

Fúj a szél,

tépi a fákat,

elviszi hangom

egy más világnak.

Hol másképpen írják:

Szeretlek téged,

másképpen várják

a váltó igéket.

 

Elveszített könnycseppek,

elveszített határok, képek.

Elveszített mozdulatból,

nem épül az élet.

 

Fúj a szél,

tépi a fákat,

elviszi hangom

egy más világnak.

Hol nem lehet üszkös

romokkal ígérni!

Hol nem lehet haláltól

életet kérni!

 

 

ÖLELD ÁT,  KI MELLETTED ÁLL

 

Add kezed

a másik partról,

elérjük egymást

a felhőkön át.

A folyó átviszi hangom,

értjük majd végre

egymás szavát.

 

Add kezed,

karunk híddá válik,

világítja

az éjszakát.

Összeérnek ujjaink,

nincs már határ,

új élet indul a hídon át.

 

Öleld át, ki melletted áll,

öleld át a vén Dunát.

Öleld át, ki melletted áll,

egymáshoz érünk a hídon át !

 

Add kezed:

a remény sugarát.

Hallod, az Isten

hívó szavát!

Építs a múltból, légy új szabály:

mely, egymáshoz rendel

fiút, s apát.

 

Add a kezed,

követnek minket,

Zászlók a szélben,

egy új világ.

A csonka híd,

emléke szólít,

hív: két hazát!

 

Öleld át, ki melletted áll,

öleld át a vén Dunát.

Öleld át, ki melletted áll,

egymáshoz érünk a hídon át.

 

Elérjük egymást a hídon át !

 

 

 

 

HÍD AZ ÉGIG

 

Kőből lesz arcod, jéggé dermed álmod,

te leszel a Nap, a Hold, ha nem is ezt kívánod.

Egy lovas jön majd érted, átvigyen a tűzön.

Táltosként vezet az útra, ha nem is ezt kívánod.

Vízből és földből, valósul egy álom,

lehetsz sokkal több: ha nem is ezt kívánod.

Közel a vitéz, már látod, éles nyíl kezében.

Szívedre céloz! Maradj örökké ébren!

Nem akarja: aludj! Aludj hosszú álmot,

míg a gondolat, mi benned van, eltalál hazáig!

Egy kapu előtt állsz. Hol a kulcs? – kérded.

Magad elöl, hova futsz? Hisz annyian öltek téged.

Húr feszül, s egy vessző, egy üzenet röppen feléd.

Te vagy a választott, kit rendelt a remény.

Reménye sok hasonlónak, kik egy helyre születtek,

kiket a sors : Veled rendelt egybe.

Állsz egyedül a híd előtt, melyen át kell még kelned,

de, mi vár a túlsó parton: azt magadban kell keresned.

Mögötted a lovag, ki űzött idáig, adj neki most életet: Élettől halálig!

Mögötted áll, mint látnok, ki rávezetett a hídra,

mi után messze érhetsz: Időn, téren túlra.

Tudós házakban összegyűjtve, alvad lecsapolt véred,

mi apád és anyád volt, kikből született az élet.

Oldozd magad az átokból, üldöződ ezt várja:

ő volt a gyermekkorod, a puszták királya!

Hiába már hogy a „semmi ágán”, együtt ül szíved,

a költővel, kit vonat gázolt, kit nem köthettek fel!

Az álmatlan éjszakákat, megfejti majd egyszer,

tanítód a táltos, megoldást talál szívedben.

Por lesz, hamu és szenvedés, mely elfedi a sírkőt,

mellyel, múltunkat lefedtük, melyen gyermekünk lett felnőtt.

Lesz ott két szó: Mégis megérte!

Általunk élte, életét az élet!

Tudtuk a kezdettől: Életünkért nem kapunk semmit cserébe!

Csak azt, hogy biztos! Hogy minden megérte!

Akartunk, s próbáltunk felelni az Égnek,

a mi életünk könyve nem zárulhat így végleg!

Messzire értünk, de mégis amiket nem látsz:

– a gondolatok, mik születtek – út széli keresztfák!

Zabot a lovaknak! Értelmet igéknek-!

Csak Isten tehet igazságot, hisz minden megérte.

Magad vagy a lovag, ki űzött idáig.

Magadban a rend, elvezet hazádig!

Megérte magyarnak!

Megérte élni!

Megérte a szenvedés,

a fény, a híd az Égig.

EZ AZ ORSZÁG A HAZÁD

 

Van egy ország, van egy ház,

ahol élt rég nagyapád.

Nem volt írott, rajzolt határ.

Ez az ország, a te hazád!

 

Van egy emlék, van egy kép,

három színről, ami tiéd.

Széles völgyön, folyókon át:

Ez az ország, a te hazád!

 

Vannak még hegyeken túl is,

hangjuk hív, téged szólít.

Mint szarvas vezet tovább.

Ez az ország, a te hazád!

 

Van egy templom, kertjében sírok.

Holtat, élőt tanuknak hívok:.

Kik hallják harang szavát.

Ez az ország, a te hazád!

 

Van egy út, előtted áll,

túl réten, mezőkön át,

hol megtalálod, a fény fiát.

Ez az ország, a te hazád!

 

Nézz az égre, száll egy madár.

Messze érhet, ki jövőbe lát.

Amit érzel, szíved kíván:

Ez az ország, a te hazád!

 

Tiéd a föld,

tiéd a szó.

Nincs rajzolt határ.

Hol piros , fehér,

és zöld a zászló.

Az ország:

a  te hazád!

 

ÁLMODJ ÁLMOT ÁLMODÓT

 

Álmodj szépet nekem,

körbe éred szívem!

Álmodj fényt, csillagot,

mindent, mit adhatok!.

 

Álmodj csendes kézfogást,

mellyel barátot találsz!

Álmodj titkos simogatást!

Álmodj reggelt, éj után!

 

Álmodj végtelen időt,

hogy szerethesd a jövőt!

Álmodj embert, ki vár:

valahol egy szóra rátalál!

 

Álmodj igazat és jót,

egy újabb álmodót!

Álmodj minden éjszakán,

új tervet, új csodát!

 

Égnek a gyertyák, fellobbant a láng.

Mind, ki eddig idegen volt, egy másikat talál!

Égnek a gyertyák, fellobbant a láng.

Egy téren összegyűlnek, mind, ki jövőbe lát!

 

Álmodj választ, ha felelni kell,

mert van, ki álmodni mer!

Álmodj tündért fiaidnak,

álmodj hazát magadnak!

 

Álmodj népet, ki tudja nevét!.

Álmodj nyelvet, ami tiéd!

Álmodj álmot álmodót!

Álmodj igaz szót!

 

Égnek a gyertyák, fellobbant a láng.

Mind, ki eddig idegen volt – egy másikat talál!

Égnek a gyertyák, fellobbant a láng.

Egy téren összegyűlnek, mind, ki jövőbe lát!

 

 

MEGVÁROM MÍG SÖTÉT LESZ

 

Megvárom míg sötét lesz,

csak akkor foglak hívni.

A billentyűk ma némák,

most nincsen, mit írni.

Elszakadtak a húrok,

mérgezett a hajnal.

Újságpapírba csomagolva,

alszik minden dallam.

 

Öngyilkos az akarat,

a napi viharban.

Legyen jó mégis –

súgja valaki halkan.

Hát megvárom, míg sötét lesz,

csak akkor foglak hívni.

Feltekintve az Égre,

kérésem oda kell írni.

 

Hé Uram! Ott fent!

Nézz le néha ránk is!

Adj esélyt a boldogságra,

otthontól hazáig!

 

Uram, Teremtőm kérünk!

Nézz néha ránk is!

Adj esélyt a boldogságra

otthontól hazáig!

 

A BOHÓC, A TIGRIS, AZ OROSZLÁN

 

Beszélek, nem hallom.

Tükörbe nézek, nincs arcom.

Fogom az almát, mit fejemre kértek.

Akarják, még se félek.

 

Tapsol a publikum, a porondra lépek,

az idomárok ostort cserélnek.

A közönség izgatott, bár nevetni kéne.

Akarják, még se félek.

 

A oroszlán, a tigris barátaim régen,

de ők is éheznek, több mint tizenhat éve.

Apámnak is bohóc volt, kényszerű mestersége.

Akarják, még se félek.

 

Kik vért látni jöttek, hangosan kiabálnak.

A jegy, mit vásároltak, miattunk olyan drága.

Megbotlok kétszer – Ugorjanak végre!

Akarják, mégse félek.

 

Elindul a két vad, lassan felém,

cserkésznek, mert él a vadon emléke még.

De kialszik a tűz szemükben, hisz rabként velük élek.

Akarják, mégse félek.

 

Fütyül a közönség, nem erre vártak.

Hogy a bohóc, s a vadak egymásra találnak.

Jönnek a szolgák, ütnek, ahol érnek.

Akarják, mégse félek.

 

Arcomról sokáig oldódik a festék.

Mellettem a rácsok mögött, két igazi testvér.

Felállnak orrukat a hideg csövekhez nyomják.

Nem félek, mert nem akarják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÉRDELEK ELŐTTED

 

Térdelek előtted,

alamizsnát kérek.

Térdelek előtted,

szavakat féltek.

Térdelek előtted,

valahogyan élek.

Térdelek előtted,

mert szeretnélek.

 

Térdelek előtted,

térdelek esendőn.

Térdelek előtted,

bűneimmel együtt.

Térdelek előtted,

minden fáj, ami fájhat.

Térdelek előtted,

ahogy ember nem láthat.

 

Térdelek előtted,

érintenélek.

Térdelek előtted,

hitemet kérem.

Térdelek előtted,

csöpög rám a véred.

Térdelek előtted,

egy utazó eltévedt.

 

Térdelek előtted,

kötél nyakamban.

Térdelek előtted,

mindig ezt akartam.

Térdelek előtted,

dal fakad, s hajnal.

Térdelek előtted,

imádkozok halkan.

 

AZ ÉN NÉPEM

Nyirő József emlékére

 

Az én népem nagy,

az én népem büszke.

Az én népen embert adott,

erős időkre.

 

Az én népem kereszt,

az én népem tudja.

Az én népem itt maradt

hosszú időkre.

 

Az én népem bennem él,

rajta halotti fátyol.

De az én népen felkel a sírból,

elmúlik az átok.

 

Az én népem szó,

egy mondat kezdetén.

Az én népem gúny tárgya,

Európa tengerén.

 

Az én népem egy mondat,

nagy könyv oldalán.

Az én népem mégis,

élni kíván.

Az én népem ragyogás,

por mi fényesnek látszik.

Kimosva a vízből

aranyként sugárzik.

 

Az én népem néhány könyv,

miből torony épül.

Felszúr az egekbe,

a fény elér az Égig!

 

Hosszú, szakállú ember

a várakozás.

Kicsiny bohócok

mosolyogva ölelik át.

Előtted a király,

térdre hull a vágy.

Kanyargós az út,

mégis hazatalálsz.

 

HATALMAS VAGY

 

Légy nagyon hatalmas, bár kicsinyke vagy.

Légy a napsütés, mert kemény még a fagy.

 

Légy te a mesében az álruhás király,

te legyél a pór leány, kit vár egy büszke vár.

 

Légy te a sárkány, ki ember szívvel él.

Ki könnyen nem adja, hét életét.

 

Légy te angyal szárnya, s az ördög szarva is,

kinek messze földön, várják szavait.

 

Álmodj szépet, álmodj jót,

álmodj a jóknak útravalót!

Álmodj szépet, álmodj jót,

álmodj nagyot, szeretni valót!

 

Légy a bába asszony, s te légy a szülő!

Egy palackban levél, a végtelen idő.

 

Légy büszke arra, ki voltál, aki vagy.

A Föld gyökerétől az Ég felé haladj.

 

Légy olyan ki nem fél, bátor tettre kész.

Egy tündérkirály, ki álmaidban él.

 

Légy te aki indul, s tudja hova ér.

Akárhová érkezik, mindig hazatér.

 

Álmodj szépet, álmodj jót,

álmodj a jóknak útravalót!

Álmodj szépet, álmodj jót,

álmodj nagyot, szeretni valót!
AKIT NEM FOG AZ ÁTOK

 

Segíts nekem a szeretetben, segíts nekem a vágyban.

Segíts ott maradni, ahol eddig álltam.

Segíts át az álmokon, miket sokáig vártam.

Segíts megérteni, mit eddig csináltam.

 

Akiért szól a harang, nem fogja az átok.

Hamut szórnak szemeimbe, alig-alig látok!

Akiért szól a harang, nem fogja az átok.

Hamut szórnak szemeimbe, alig-alig látok!

 

Segíts át az árkokon, miket magamnak ástam.

Segítsd elfeledni, amiket láttam.

Segíts felrepülni, mert indulni nehéz.

Segítsd felismerni, melyik a kinyújtott kéz.

 

Akiért szól a harang,

nem fogja az átok.

Hamut szórnak szemeimbe,

alig-alig látok!

Akiért szól a harang,

nem fogja az átok.

Hamut szórnak szemeimbe,

alig-alig látok!

 

Segítsd nekem a szavakat, lássam, amit látok.

Kik ajtóm előtt állnak, követelik a sápot.

Segíts a lépcsőkön, egyre feljebb lépjek.

Segíts, fogd a kezem, hozzád elérjek.

 

Gyűrődnek a papírok, kosárba hullnak a vágyak.

Egy mosolyt onnan fentről, mit régen kívántam.

Ujjaim rajzolatát, őrzik titkos széfek.

Itt nem lehetünk bölcsek, itt nem lehetünk szépek!

 

Akiért szól a harang,

nem fogja az átok.

Hamut szórnak szemeimbe,

alig-alig látok!

Akiért szól a harang,

nem fogja az átok.

Hamut szórnak szemeimbe,

alig-alig látok!

 

 

 

 

 

MESE

 

Egy kacsa totyog melletted,

a vásárban vetted.

Kiválasztott magának,

ő lesz titkos kincsed.

 

Szemében megláttad:

milyen lesz a világ.

Annyira megszeretted,

hogy építhetsz új szobát.

 

 

 

MÉG NEM TUDOM

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de ne menekülj !

Benned is hangok szólnak, ne játssz szerepet.

Ne akarj más lenni, mi vagy – mi ellen nem lehet semmit tenni.

Ne játszd, ami volt – a sok tévedésed,

csak ezernyi szikra, miből keletkezett az élet.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

tán keresztfák csupán,

de ami ma van – az, az élet, sok halál után.

Ne légy zavarban, mert minden – látszat csupán,

a „Meddig-ért”? – a „Miért”? -, a „Miért velem” ? – után !

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de ne fáradj el szeretni.

Felrepülni újra oda, ahová a keveseket szellemek repítik.

A gondolat, a szó, tán elérhet még hozzád, de legyél ott az állomáson!

Ne késdd le a vonatot, amit vártál.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

vesd le büszkeséged.

Az álarcot, mit hordani kell, mi csak félelem, nem érdem.

Ne ijedj meg, ha érzel: mert magadat találtad éppen!

Ez az élet része, ha tükörbe nézel.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de az utak összeérnek.

Ami fájt, ami zavar volt, darabja az egésznek.

Aki túl van már mindenen, csak keveset remélhet:

de az a teljes, az igaz, a kimondatlan lényeg.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

vesztett percek után,

melyekben mindketten félre néztünk, hogy a „Másik”: nem is lát talán?

Az elmúlt idő, a mögöttünk élő félelem, megnyitja a kaput,

hol vendégként érkezik: az értelem, s az érzelem.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de akkor gyere hozzám,

ha átléptél a küszöbön,

a határon, mit magadnak szabtál.

Találsz ott egy embert,

ki te is vagy, meg én is,

ki zárt, mit a börtön,

de szűk ablakán,

kiláthatsz az égig.

 

KAVICSOK

  1. október 23.

 

Kavicsok homlokomon, vér ujjaim között.

Feljajdultak a dallamok, visszajött, ki elköltözött.

Mellém ült egy másik, semmit se kért.

Csókoltam volna, de nem mertem. Ő volt a halálraítélt.

 

Vésők feszítik napjaim, kalapács bennem létem.

Feketén repül ki tüdőmből: a szabadság, s a szégyen.

Ki megy el előbb? Ki áll az első sorba?

Ki jön majd holnap? Ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Vastag pulóvert húzok, hideg az novemberi este.

Elmentek, kik nem engem – mégis valakit kerestek.

Kicsordulnak a gondolatok, férfiatlan a könnyem.

Oda hallatszódjék hangunk, hol vannak még régi könyvek.

 

Jó lenne ölelni a felvidéki lányt, a csíkit, a székelyt.

Nem nézni többé a híradást, ami a hazugság verítéke.

Sötét ez az ősz, haltak itt ötven és ötszáz éve.

De ki jön majd holnap? Ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Ötezer éve nem térdel le senki, egy nemzet elé.

Mert tudják kik vagyunk, és ők ellenünk: miért!

Nálunk jobban tudják, másképpen imádkoznak.

Ott a templom szent, mégis hazudnak.

 

Iszonyatos minden hajnal, öklendezve élek,

hányom magamból a szavakat, mi másoknak szemét!

De itt volt a halálraítélt, feltámadást ígért,

mondta eljön holnap is, mert halni és szeretni kész!

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Várom a csengetést, várom minden éjjel,

hogy megérkezzen két szó: minden megérte!

Aki jön majd, az Ember, ki öt sebből vérzik.

Lőtték, kalapálták – tudom – eljön hozzám mégis.

 

Másnap reggel a bíró, vádként mondja: Mindent mi adtunk!

Ítélete egyszerű: a sárba belefullasztunk!

Fejedet lenyomják – mondja – Kiálthatsz: Miért?!

De ki jön utánad holnap? Ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Az újságok, majd szalagcímekben hozzák:

És mégis mozog a Föld – de merre: nem írják.

Véres kosarakban hozzák a fejeket, és táncolnak majd sokan,

kiket a rendszer éltetett.

 

Vér és sötétség. Kavicsok dübörögnek homlokomon.

Fekete ruhában, fekete rémek, botokkal ütik a gondolatom.

Söprik a városom, de ott marad a szemét,

s egy tábla: Jön valaki holnap, ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

De születnek majd gyerekek, kik Napot rajzolnak az égre,

kik tudják, hogy hívják őket: Erdélyben és Délvidéken.

Jönnek majd énekmondók, jönnek büszke bárdok,

jönnek majd bátor fiúk és jönnek szülni a lányok.

 

S a kavicsok betört homlokomon, hegyekké nőnek.

A halálraítélt visszatér, mert dolga van a jövőben.

Lesz egy fekete asztal, papír, ceruza, szemembe éles fény.

Kérik: írjam le, ki jön majd holnap, ki halni, szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Átszakadt a gát, a víz sodor, az áradás maga az élet.

Követ kötnek nyakamra, húzzon le a mélybe.

Borítják rám a földet, pedig még élek,

s lenne egy mondatom a zsarnokságról,

lenne egy mondat,

mi éltet:

 

Csókolom,

kik utánunk jönnek,

ha lesz

emberi élet!

 

HA MOST ITT LENNÉL

 

Ha most itt lennél,

úgy ölelnélek, ahogy szeretnéd.

Ha most itt lennél,

úgy ölelnélek, ahogy szeretnéd.

Szeress úgy te is: ahogy szeretném.

Szeress úgy te is: ahogy szeretném.

Ha most itt lennél,

kezedet kezembe tenném.

Csak néznélek és várnék,

hogy szemeimben, mint tükörben magadat lássad.

Ne hagyd, hogy árnyékban álljak.

Árnyékod lépd át,

ne hagyd, hogy árnyékban álljak.

Ha most itt lennél,

magamhoz ölelnélek, hogy fájjon.

Arcodon tavasz nyíljon, azt kívánnám…és …

És megállna az idő.

Kék halálra többé nem várnál,

megtennék mindent, amit kívánnál.

Ha most itt lennél, egy napomat elmesélném,

hogy egyedül maradj többé nem engedném.

De csak szavak jönnek, melyeket te sem hiszel el,

a telefon süketen hallgat – senki nem felel.

Ha most itt lennél végighúznám ujjam válladon,

megfeszülne bőröd, lehullna minden rólad.

Összekulcsolnám kezed, mintha bilincsre várna,

a szerelem börtönében végleg bezárva.

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni.

Kérném, ölelj még!

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni.

Kérném ölelj még!

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni.

Ölelj még!

Szeress úgy, ahogy szeretném.

Szeress úgy, ahogy én…

Szeress úgy, ahogy én…

Szeress úgy, ahogy én…

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni.

Kérném ölelj még.

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni.

szeress úgy, ahogy szeretném…

Kérném ölelj még.

Ölelj még…

 

LÉGY CSAK ÚGY,  SZERELMEM

 

Légy csak úgy,

szerelmem,

ahogy napfény csillan a hallgatag tavon –

szikrázón és változón.

Boríts el fényeddel forrón és vallatón –

Légy olyan, mint a hullám,

mely felemel, ölel,

majd mélybe ránt

és légy meleg fészek,

megbújva lombok hajlatán.

Légy nekem árnyas hely a pusztán,

hosszú út után –

vagy messze látszó torony,

fagyott szirtek fokán.

Légy illatos kávé

egy fáradt reggelen,

légy őrjítő vágy

s az értelem.

Adj magadból többet,

add egész önmagad!

Kívánom önzőn:

ne ölelj többé másokat!

 

Légy most már vak,

hisz láttál mezítelen.

Agyad hátsó zugában is,

csak nekem legyen helyem.

Úgy nézz rám,

hogy magadat lássad –

Légy árnyékom,

s én leszek, hűen követő társad.

Légy apám, s szeretőm,

légy férjem, s fiam –

Enyém légy egészen.

Engedd, hogy lehessek,

te és önmagam.

Légy Te,

mint

Én

lennék,

s én leszek

Te

magad!

 

 

MÁSNAP REGGEL

 

Egy pillanat, egy mozdulat,

az álomkép gyorsan szétszakad.

Mint ólomsúly a vállamon,

néhány búcsúsor az asztalon.

 

Egy torz mosoly, arcomon,

sötét maradt ezen a hajnalon.

Még az ágy meleg – hiszem – csak álmodom,

a Híreket egyedül hallgatom.

 

Üres maradt, egy képkeret.

Nincsen más, csak a képzelet.

Lépteid nem hallhatom,

fáj nagyon, nincs már több alkalom.

 

Nem kell, hogy visszatérj,

nem várlak rég.

Nem lehet több életünk,

egy van, azzal élj!

 

Mondd:

Ennyi volt!

Mondd:

Nincs tovább!

Ennyi volt,

mi szép

Hosszú forró nyár után,

hószagu a szél.

 

 

 

SZERELMEM AFRIKA

 

Afrika üzent nekünk.

Tegnap ismét hallottam a bazár zsivaját álmomban.

Emlékszem, akkor egy este felhívtalak és csak össze–vissza

dadogtam, lehet egy kicsit meg is ártott a jeges whisky,

amit egy szmokingos úr szolgált fel.

Csak arra emlékszem, hogy az üvegfal másik oldalán

állt egy csomó burnuszos arab és bámult.

Hívtalak, mert tudtam kijössz elém a repülőhöz.

Mert, tudtam akkor már.

Már biztos voltam benne, hogy ki fogsz jönni.

Kiderült, másik géppel megyünk és én három napon keresztül

próbáltalak elérni.

Küldtem táviratot, üzentem az utazási iroda faxán,

hívtalak mindenhonnan: utcáról, szállodaszobából.

Mindenhonnan, ahol csak telefont láttam.

Álmodok néha erről,

meg a tevékről, a tenger zúgásáról, a fehér falakról,

a Medináról.

Arról a fiúról, aki felvitt a bazár tetejére és utána

mindenképpen szőnyeget akart velem vásároltatni.

Nem értette, hogy én csak telefont keresek,

hogy én csak valami ici–picit szeretnék magammal vinni

neked.

Aztán hosszasan veszekedtem egy árussal néhány semmiségen,

de tudtam közben akármennyit is kér, megadom neki.

Mert már megláttam azt, amit kerestem,

már elhatároztam: mit viszek neked.

 

Afrika köszöntött azon az estén.

Azon az estén, amikor végre beszélni tudtunk. ­

Te azt mondtad – Persze akármilyen későn is, de megvársz –

Éjjel háromra beszéltük meg a találkozót

és Tunézia felébredt.

Lágyabb lett a sípok hangja, fellángolt a naplemente.

A tengerparti lovasok, mesefigurákká váltak.

Álltam a szállodaszoba erkélyén és néztem, egy régi hajót

tele turistákkal.

Hangosak voltak, jókedvűek, mint az igazi kalózok.

A jégkockák barátságosan koccantak poharam falán.

Afrika köszöntött.

Ugrálni tudtam volna.

Rögtön elmentünk a barátommal – tudod – akiről már meséltem.

Szóval, elmentünk ünnepelni. Egy zsák pénzt kifizettünk.

Akkora homárokat rendeltünk, hogy alig fért a tányérra,

meg olajbogyót.

Mindent, amitől előtte annyira tiltottak minket.

Kinyílt a világ –

Afrika köszöntött minket.

Afrika köszöntötte szerelmünket.

Nem harangzúgással, hanem sípokkal-dobokkal, érthetetlen arab

karattyolással.

Másnap a sok árus, már ismerősként üdvözölt, már megtanulták a

nevem, s már nem tűnt karattyolásnak a beszédük.

Mosolyogtak, ha bekapcsoltam a magnót, mosolyogtak és

én is mosolyogtam.

Mert boldog voltam.

 

Az a souss–i éjszaka, meghozta nekem a szerelem érzését,

meghozta azt az érzést, amire már oly régen áhítoztam.

Tudtam visszajövök ide, mert Afrika visszavár.

Visszavár, hogy megmutassalak neki,

hogy megköszönjem neki az érzést.

Afrika visszavár,

hogy megmutassam neked a tevéket, a bazárt,

a véghetetlen végű homoksivatagot, meg a tengert, a lányokat,

asszonyokat csadorban, a villámló-tekintetű,

vizipipát szívó férfiakat.

Az árusokat, akik egyszerűen csak “Nagy Banditának” hívtak

és az afrikai naplementét.

Sokszor álmodom arról az éjszakáról,

amikor megtudtam mi a szerelem.

Sokszor álmodom Afrikáról.

Háromezer kilométert üvöltöttem át a tengerparton

és meghallották a világ minden tájékán,

hangom túljutott az atmoszférán,

bejutott a bazár sötétséges labirintusának

minden zugába.

Mindenki tudta: szerelmes vagyok.

Afrika csak csendesen, mélán bólogatott.

Bölcsen, mindentudóan, mint a sivatagi tevék.

Afrika, szerelmem,

visszatérek!

Emlékszem,

leszállt a gép,

te ott álltál a váróterem másik végén.

Éjjel három volt.

 

Köszönöm neked

szerelmem!

Köszönöm neked

Afrika!

 

 

SZERETLEK AKKOR IS…

 

– Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol,

amikor nem gondolsz rám –

– Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon,

amikor azt gondolod: így nem mehet tovább.

Én akkor lehunyom szemem és azt a filmet nézem

ami az életünk. –

– Kimondott és kimondatlan mondatok. –

– Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,

azon, melyen nincsenek táblák,

és nincs korlát a halálos kanyar előtt. –

– Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,

s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki. –

– Valami kéne még, valamit kéne tenni -.

– De én akkor is szeretlek, ha néha fáj,

ha néha előbúj rejtekéből a magány ,a dögevő,

mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett. –

– Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,

csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj. –

– Tartson tovább a szenvedély, mert akkor

húsodba marnám a jelet,

mely üzenetet hordoz: még minden lehet! –

– Szeress, mert adni kell, hogy kapj.

Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen. –

 

– Légy költő és légy színész. Játssz prédikátort

a pokol kapuja előtt.

Játssz szüzet, még ha ördögnek is kell táncod járnod. –

– Játssz nekem boldogságot! –

– Szeretlek akkor is, ha te magadat egész másképp látod. –

– Szeretlek akkor is, ha az életet, csak egy gazos

mellékvágányra várod.

Szeress kicsit jobban…-

– Szőkén és feketén szeretlek,

mint villám szeret a fülledt nyárba. –

– Mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó

napsugárba. –

– Szeretlek akkor is, mikor alszol. –

 

– Szeretlek félve, haraggal,

szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal –

– Szeretlek…-

– Szeretlek…-

 

 

VELED LESZEK ÉN

 

Veled leszek én,

mikor már nem is érzed.

Veled leszek én,

mikor más mellett ébredsz.

Veled leszek akkor is,

mikor főzöd a kávét reggel

és áthúzol néhány dátumot,

csak sírsz, bár tudod nem kell.

 

Veled leszek én,

mikor idegen lesz már minden.

Új arcok, új szerelmek,

idegen új nevekkel.

Veled leszek akkor is,

mikor rájössz minden: rossz már,

de beletörődsz: Így kell legyen,

hiszen: te erre vártál.

 

Veled leszek én,

ha elfordulsz az utcán.

A tévedést, a zavart,

ne lássuk egymás arcán.

Veled leszek akkor is,

mikor, már nem is érzed.

Más mellett alszol el,

de az én fényképem nézed.

 

Én soha nem kívántam,

ne legyél másé, csak az enyém.

Én soha nem kívántam,

most mégis fáj, hogy elmentél.

Én soha nem kívántam,

ne legyél másé, csak az enyém.

Én soha nem kívántam,

mégis: úgy érzem kellenél,

úgy kellenél!

 

CSAK EGYSZER ÚGY LEGYEN

 

Úgy szeretni,

hogy nem tudod,

s nem mondhatom, mit gondolok.

Az olyan, mint a fák,

ha nem nőnek tovább.

 

Úgy élni,

hogy nem láthatod,

s nem érzed, csak tiéd vagyok.

Az olyan; mint egy szó,

a ki nem mondható.

 

Úgy szeretni,

hogy nem tudod,

s mondjam, soha nem várhatod.

Az olyan, mint egy ág,

mely szívünk fonja át.

 

Úgy várni valakit,

hogy érzed,

soha nem jön el.

És ölelni már,

többé nincs kivel.

 

Csak egyszer úgy legyen,

ahogy én elképzelem.

Mindkettőnknek jó legyen.

Az ajtó nyitva áll,

ha hív egy új világ

Érezd úgy,

hogy jó neked velem!

Hogy jó legyen velem!

Csak egyszer úgy legyen

 

 

ÉLETRE ÉLET JÖN

 

A mi volt a tiéd,

most mégis új útra térsz.

Egy illat, egy kép,

gyerekkort idéz.

Mögötted ott lapul

sok tévedés.

 

Ami volt, az enyém.

Ha nézlek téged, erőt ad még.

Fordulj a sötétből

napfény felé.

Induljunk együtt

jövök elé.

 

Volt még, ki veled élt,

a megszokás hatalma végig kísért.

Hullám sodort hozzád,

többé ne félj.

Széthullott szavakból

ez a dal összeért.

 

Ha életre élet jön,

vállalni kell.

Ha eljöttél hozzám,

ne menj többé el.

Az érzés, ha igaz:

együtt jó

Téged szeretni jó,

téged szeretni jó.

 

Ha életre élet jön,

vállalni kell,

ha velem aludtál,

velem kelj fel.

Annyi év eltelt,

s én vártam reád:

megtaláltál engem,

ne menj tovább.

 

HA MOST

 

Ha most kérdeznél, elmondanám:

Volt egyszer egy este, amikor,

mint csillagok gyúltak ki alattunk a város fényei.

Tudtam: téged kereslek.

Fáztál, és takarót adott neked a szeretet,

s egy pincér, meg a sötétség puha teste.

A bátortalan vágy, hogy valakit ismét szeressek.

Mert féltem az újtól, nehogy valakit ismét elveszítsek.

 

Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,

lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok.

 

Már tudom:

semmi sem volt igaz.

Már tudom:

illúzió volt minden.

Nem volt igaz az ölelés,

de nem fáj már: a „Nincsen”.

 

Most már szinte mindegy, mit írtam akkor,

mit éreztem éppen.

Már nem karcolt több csíkot a bánat,

az éjszakai égen.

 

Ne mondj semmit még,

mert véget ér az álom.

Felébredünk, s egymásra nézve,

semmit sem találunk.

Áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba,

szorítjuk a semmit.

Mert nem tudhatjuk, mi jön még,

meddig tart:

a „Meddig?”

 

Ne mondj semmit még,

így szótlanul szeretlek.

Olyannak, mint a kép:

mit önmagamnak festek.

Csak annyit mondj majd egyszer:

– Jó reggelt, az éjszakánknak vége –

s megkapod az életet,

az életért cserébe.

 

Most legyünk csendben,

mert ránk zuhant az ég.

Felállni nem lesz könnyű,

hallgassunk,

most még.

 

 

SZERETLEK

 

Szeretlek, csak szeretlek.

A Mennyben, és a Földön is, legyen szent a Te neved.

Mint mindennapi kenyerünket, úgy add magad nekem,

most és máskor is.

Jöjjön el az Én országom, ahol szerethetlek Téged,

hiába szeretsz mást, s ő is akar Téged.

Legyen meg az akaratom, itt lenn a Földön.

Mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért,

ha már nem kell senki: kölcsön.

 

Ha már tudják, ha már tudhatják mások is,

én belehalok – tudom -, de mégis,

de még akkor is.

Mert szeretni kell lemondva, szeretni kell várva,

összekulcsolt testek izzadt nyomorával.

 

Pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én.

Jó volna úgy, ahogy szeretnéd még.

Ne eresszük szerelmünk, idő előtt sírba,

ne álljunk a gödör szélén: tehetetlen, sírva.

 

Meg fogok halni,

s te nem értettél semmit.

Meg fogok halni,

mert nem tudtam adni.

Nem tudtam, csak ennyit.

 

Nem tudtam mondani, amit kellett volna.

Csak akartam élni.

Neked játszani. Játszani nem félni.

Játszani neked a reggelt, a Nap első sugarával,

a reggelivel, melyet ágyba viszek annak,

ki kedvesem eljátssza.

 

Ahogy a Földön, úgy a Mennyben is,

te szeretsz mást, én szeretlek téged,

hogy engem fogsz szeretni: sohasem ígérted.

 

Te nekem vagy! – de ugyanúgy másnak.

Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva.

Messze vagy, de legyek bárhol is:

Szeretlek, csak szeretlek, akkor is,

még akkor is.

 

Szeress vigyázva, ne szeress bántva.

Szeress, mert a látszatnak, könny lesz egyszer ára.

Borzas szerelmünket, ki fésüli újra?

Hogyan jutunk a semmiből, a mindeneken túlra?

Ámen.

 

MONDD, GONDOLSZ-E RÁM…

 

Mikor egy Este, otthon egyedül talál,

az ablakon kinézel, de semmit se látsz:

Mondd gondolsz-e rám?

Mikor a napok léggömbjéből, az idő elszivárog

és elfelejtett szavak után, nem fordulsz már vissza:

Mondd gondolsz-e rám?

Megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél.

Órádra nem nézel, elrohansz mielőtt sírásra görbülne szád.

Mondd gondolsz-e rám?

Mit elvettél magadtól, nem kapod ajándékba vissza.

Imád az égbe, hallgatásod földre száll.

Mondd gondolsz-e rám?

S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok,

magadat a tükörben oly öregnek látod.

Mondd gondolsz-e rám?

Tested áruként, a holnapnak kínálod és

napról-napra árulod el titkaid másnak.

Mondd gondolsz-e rám?

Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben,

te egyedül gömbölyödsz fészkedbe.

Mondd gondolsz-e rám?

Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,

de legbensőbb titkaid nem érti új barátod.

Mondd gondolsz-e rám?

 

Egyszer majd

– tudod –

szép lesz újra minden.

Nem lesz hiba a dalban,

nem lesz hiba a versben.

Igaz lesz minden szó,

a csókok szívhez érnek.

A madarak, a messzi délről,

lassan hazatérnek.

Én várni fogok,

mert várni kell, arra:

aki nem jön el.

Fáradt éjszakában

– tudod –

álmatlan a csend,

de hajnalban a derengés,

új reményt üzen.

Éhes madár a reggel,

az emlék megpihen.

Akit az éjjel vártam:  nem jön ma sem el.

 

MOST MÉG

 

Most még ne mondj semmit,

majd akkor, ha megjöttél.

Most még ne mondj semmit,

csak akkor, ha döntöttél.

Még ne mondj semmit addig,

míg nem érted, mit tettél.

Ne mondj semmit még,

mert nem vagy,

nem jöttél.

 

Most még nem létezünk, csak játszunk.

Csak játsszuk, hogy élünk,

mert ez nem az, amit akartunk,

mert amit akartunk: attól félünk.

Most még ne add nekem, mit mástól elvettél –

most még ne mondd – már akkor –

már akkor szerettél.

 

Most még ne mondj semmit,

majd találunk szavakat,

melyekből élet fakad,

melyek vége nem a pokolba szakad.

Majd, ha megszültük egymást,

nagy vajúdás után,

akkor mondd: Nem késtünk le semmit,

amit az élet tőlünk kíván.

 

Most még legyünk csendben, hisz fut az út alattunk,

rohanó fák takarnak roncsokat, mit látni nem akartunk.

Lerombolt vágyak mellettünk, melyek közt lelkek bolyongnak,

akik közt megszűnt a kapcsolat, csak látszat az: mi megmaradt.

 

Most még próbálj szállni. Ne légy vergődő madár.

Légy Te a vándor, ki végül hazatalál.

De én – hadd mondjam azt . Szeretlek!…s ezért én elmegyek,

hogy ne bántsalak, ne legyen több bűn, mert szeretni így nem lehet.

 

Ha majd átléped a lét küszöbét, ha majd fájni kezd: a „Nincs többé”,

értelmet kap: mi volt a „Volt”, s mi volt: „Miért”.

Egyet megtudsz majd biztosan. Lesz egy üzenet:

Volt valaki, ki téged mindennél jobban szeretett.

 

Elmegyek, ne bántsalak többé.

Elmegyek, mert szeretlek, szeretlek örökké.

 

NE MÉG

 

Ne még,

ne menj még!

Ne most még,

ne menj még.

Kérlek, ne hagyj el,

kérlek, ne menj el.

Ne menj el,

most még.

Nincs bűn,

mit gyónni kéne.

Nincs vágy,

mit bánni kéne.

Kérlek, ne hagyj el!

Őrizz meg engem!

Őrizz engem,

ne menj még.

Mondd: miért nem nyíl ki szárnyunk?

Mondd: miért nem győz a vágyunk?

Mondd: miért nem érint a fény,

mely szívünkben él már rég?

Ne még,

ne menj még!

Ránk zuhant minden,

ne most még.

Kérlek ne hagyj el,

szeress még,

ne menj el,

ne menj még!

Mondd: miért nem nyíl ki szárnyunk?

Mondd: miért egymásra várunk?

Mondd: miért nem érint a fény,

mely szívünkben él már rég?

Nézz rám!

Szeretlek így.

Nézz rám!

Elmúlt a kín.

Kérlek, ne hagyj el,

még minden jó lehet,

jó lehet,

most még.

Szeress úgy, szeress úgy:

mint én!

Szeress még, szeress úgy:

mint én.

 

 

NEKED JÁTÉK, NEKED SZERELEM

 

Neked játék, neked szerelem,

neked a fény és a végtelen.

Nekem a hiány, nekem a küzdelem,

nekem a bűn és a félelem.

 

Arcul csapott magányunkra

rászáradt illúziókkal,

kétsornyi hír lett életem,

s ami szép, azt csak képzelem.

 

Neked eső, neked havazás,

neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,

de zápor verte homlokodra

jeleket karcol az idő.

 

Mert nagyon fáj,

mert üvölteni kéne.

Mert nem lehet!

Mert nem lehet!

Mert, amit nem lehet:

az az élet.

 

Mert lehetetlen az élet,

mert nincs Igaz.

Széttépett imakönyveink között,

a megtalált nyomornak

sohasem lesz vége.

 

Neked játék, neked szerelem,

neked a fény és a végtelen.

Nekem a hiány, nekem a küzdelem,

nekem a bűn és a félelem.

 

Csak tovább roncsol a vágy,

az eltévedt boldogság.

Kit fáradt vándorként

engedtünk be hozzánk, ­

s ránk gyújtotta a házunk.

 

De nem!

Nekem szép így is!

Nekem szép: a Volt,

s a Lesz! is!

még ha a bűnnel

házasságot kötsz is.

 

 

Hajnali házak csöndjét,

ma még titokban zárjuk,

s a kulcs halott fém–testként

postaládánkba koppan.

Mint startpisztoly dörren

a meneküléshez.

 

Mert futni kell,

magam,

magad ellen.

Mert a világ máglyát rak

egymást ölelő testeink alá.

S a gyönyör nedvei

a kozmoszba áradnak szét.

De itt ez csak per,

itt ez csak büntetés.

 

Nekem játék, neked szerelem,

neked fény, nekem végtelen.

A közös bűn,

a hiányzó értelem.

Mi neked küzdelem,

nekem a félelem.

Talán egy más korban,

egy más létben,

vége lesz a láznak,

de most, ami volt,

s ami 1esz

odaadod másnak.

Ez most a búcsú

és a kezdet is.

Ez most fájni fog,

még,

ha tudjuk is.

 

 

NÉZZ REÁM

Amanda McBroan / Rose

 

Nézz reám, mit látsz, csak árnyék,

csak por, mit fúj a szél.

Nézz reám, s a múltba tévedsz: sok mű, sok áltatás.

Nézz reám, kiszáradt fára, mit húz sodró folyó.

Látom már, mint sok virágot,

elért a hervadás.

 

Könnyű még, amíg az élet,

csak játék, semmi más.

Könnyű még, úgy tanulni:

hogy szeress, ne tétovázz.

Nincs miért, gyűlölni egymást,

ha a szívben, nincs háború.

Meddig várjunk: talán halálig,

míg egy szóra rátalálsz.

 

Eljön majd, végtelen éjjed,

s az út előtted áll.

Válassz hát,válassz egy jobbat,

mit én éltem át.

Emlék már, hogy volt egy nagy tél:

fehér és hullt a hó.

Jött egy új, tiszta napfény:

kinyíltam én, mint szál virág.

 

Lehet még, szeretni másképp,

hogy érezd a szenvedélyt.

Így bátran, kimondva mindent:

mi végig elkísér.

Nincs más, csak hogy éljünk.

Szeress úgy, ahogyan én!

A szó, mit régen vártál:

majd csendben

szívedhez ér.

 

TE VAGY AZ

 

Te vagy az,

nekem és másnak.

Te vagy a reggel,

s kit estére várnak.

Te vagy enyém,

s te vagy másé!

 

A széthasadt idő,

egy percnyi vágyé.

A csók, az ölelés,

a vajjá olvadt kő,

s a gondolat, mi halva volt:

az anya, a lány, a nő.

 

Csak neked most mindent

és senki másnak.

Legyek neked a tegnap,

legyek neked másnap!

 

Csak most, csak ma,

csak a telefon, a hangod.

Csak úgy,

ha boldognak hallod.

Így őrzöm álmod,

már két nap, s két éjjel.

Míg lehet, vedd kéz kézzel.

 

Vedd el,

vedd magadhoz.

Míg lehet ragadd meg,

de ne várd tőlem életed,

hisz rég halottat játszom.

Legyek neked vacsorád,

legyek neked –

várom.

Egy nehéz nap után,

legyek én a reggel.

Végy magadnak belőlem,

neked,

nekem,

engem.

 

 

TÉGED

 

Az esti szél,

ha elkísér,

pillangó legyél,

mely a fényhez ér .

Mit ő akar,

semmiség.

Ne haljon el, soha

a szenvedély.

 

Boldog légy,

de azt is értsd,

ami volt, az volt,

s az meddig ért.

Ha nincs tovább,

ha hív a vágy,

nem szégyen az:

Csak lépj tovább.

 

Hívlak rég,

pillangó légy.

Amíg a szó, mit várunk

a fényhez ér.

Mert elrepül,

a gyors idő.

Ahogy élünk,

nehezen érthető.

 

Ha megtalálsz,

ne kérj tovább,

az élettől semmit,

semmit se már.

Úgy élj tovább,

egy új világ,

köszönt be holnap

vágyad ajtaján

 

Csak téged,

téged,

hívlak.

Csak téged,

téged,

hívlak rég.

 

ELEKTRA MINDÖRÖKKÉ

rockopera szövegkönyv

Gyurkó László: Szerelmem Elektra című drámája  alapján

 

  1. jelenet NYITÁNY (instrumetális)

 

2/a jelenet A KALMÁROK

 

KALMÁROK                                                   Egy nap egy évben,

egy nap az életünk.

Egy nap egy évben:

ünnepelünk.

Egy nap egy évben,

egy nap az életünk.

Egy nap egy évben:

ünnepelünk.

 

Királyunk elrendelte,

egy nap egy évben, mindenkié!

Megtehetsz mindent,

ki büntetne: kegyes most.

Tudja mi kell:

Bor és kenyér!

 

Csak az igazat mondd, ne a valót!

Csak az igazat mondd, ne a valót!

Csak az igazat mondd, ne a valót!

Ez a nap, ez a nap miénk!

 

Egy valaki nem szól évek óta.

Elektra hallgat húsz éve már.

Oresztész várja, hogy bosszút álljon.

Apjukat megölte az új király!

 

Csak az igazat mondd, ne a valót!

Csak az igazat mondd, ne a valót!

Csak az igazat mondd, ne a valót!

Ez a nap, ez a nap miénk!

 

Üzlet, üzlet, üzlet az életünk.

Adunk, veszünk: Így ünnepelünk!

Ahol a pénzt, ott nincsen félelem:

Minden, minden miénk!

 

Üzlet, üzlet, üzlet az életünk –

Adunk, veszünk: Így ünnepelünk!

Ahol a pénzt, ott nincsen félelem:

Minden, minden miénk!

 

KIRÁLY                                                           Elég legyen a hallgatásból,

szólalj meg – bolond lány!

Ki bánt téged, ki van ellened?

Én szólók: a Király!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Elég legyen a hallgatásból,

anyád kér, a Király után!

 

KIRÁLY                                                           Ki figyel rád, ostoba lány.

Boldog a nép, mást nem kíván!

 

KALMÁROK                                                   Ünnep, ünnep, ünnep az életünk.

Üzlet, üzlet, üzletelünk!

Nincsen korbács, nincsen félelem

Ez a nap, ez a nap: miénk ://

 

KIRÁLY, KIRÁLYNŐ                                    Boldog az ország, boldog a nép

ebből születik a rend!

 

2/b jelenet AZ ALATTVALÓK

 

KÓRUS                                                             Sorsunk útján érünk célba,

boldog az életünk, jó a Király.

Minden jót, mit képzelhettünk

megkaptuk tőled: Jó Király.

 

Napjaink, éveink gondtalan éljük,

dús legelő és bő aratás.

Bűnös az, ki nem szeret téged,

büntesd a hitványt: Jó Király.

 

Eljövünk hozzád megtisztulva,

az Igazság Ünnepe vár reánk.

Bűntelen szólhat, minden halandó,

gondjaink érti a Jó Király.

 

A sors folyóján átgázolva,

minden kín: próba csupán.

Városainkban nyugodt az élet,

őrzi a békét: a Jó Király.

 

KALMÁROK

Hol zöld a fű, hol vörös,

az idő, hol tiszta, hol ködös.

Étel legyen, bor legyen,

a törvény is enyém legyen!

Az éjszakát a hajnal,

nem hasítja szét.

A fű nem lesz zöld

és nem lesz kék az ég!

Ki úgy érezte eddig:

szabadon élt.

Neki édes lesz a reggel,

s nem fáj majd az éj!

 

3/a jelenet A GYILKOS KÉZ

 

KIRÁLYNŐ                                                     Csak szavak, csak vétkek,

(Elektrához)                                                       a bűnbocsánat elmarad.

Elkövettél mindent,

mit megtenni nem szabad.

Én szeretem a Királyt,

szerelmünk bűntelen!

 

KIRÁLY                                                           Azt akarom, hogy rend legyen,

(A néphez)                                                         rend legyen…

 

ELEKTRA                                                         Gyilkos Föld, gyilkos ég,

az mit láttok, egy gyilkos kéz!

 

3/b jelenet MI AZ ÉN VÉTKEM?

 

ELEKTRA                                                         Mi az én vétkem?

Mi az én vétkem?

Mindig tisztán éltem én!

Csak annyit kiáltottam,

mindennap az égre:

Pusztuljon a bűnös,

pusztuljon végre.

Ki bűnössé tette az embert,

semmivé a vágyat.

Hazuggá a szót,

sírhanttá az ágyat.

Mi az én vétkem?

Nem a bűnnek éltem.

Mi az én vétkem?

Mindig tisztán éltem én.

Az igazat tudom,

mégis hallgatok.

Gyilkosok közt élek,

cinkos nem vagyok!

Ha itt szól az embert, hátra tekint:

ki és mit hallhatott.

Ki a bölcsőben fölsír, bélyeget kap:

kárhozott, elátkozott.

A vak fél attól: látni fog,

ha lehullik a hályog.

Csak legenda már, hogy

valaha, voltak jó Királyok.

Itt álmában is fél az ember,

az álmai: átkok!

Itt mindenki rab,

a hazugság az úr –

Hol vannak a Királyok?

Mire várok, mire várok,

ha nincs már tovább.

Mire várok, mire várok,

mint száradó virág.

A zsarnok mérge:

nem vallató kése.

A zsarnok mérge:

a látszat, ez a béke.

Mire várok, mire várok,

ha nem lesz több remény.

Mire várok, mire várok,

ha nem érint a fény.

A zsarnok mérge:

nem vallató kése,

A zsarnok mérge a látszat,

a látszat,

ez a béke!

 

  1. jelenet A FENYEGETÉS

 

KIRÁLY                                                           Hallgass rám Elektra:

Hiába vársz!.

Légy, mint a többi!

Vagy halált kívánsz?

Ne örülj korán,

nem hóhér vár.

Bordélyba adlak,

ott élsz tovább!

 

ELEKTRA                                                         Láttalak együtt, gyilkos anyámmal,

láttam akkor, a mocskos nászt!

Tehetsz velem bármit,

nem félek: Mi vár…

Templom lesz a bordély!

Vigyázz Király!

 

KIRÁLY                                                           Hallgass rám Elektra:

Ha testvéred várod.

Tudd meg az élete:

züllés és mámor.

Kéj csak az éjjele,

hányadék napja.

Nem ő az ember,

kit te kívánsz!

 

 

ELEKTRA                                                         Élete: a te halálod,

ma vagy holnap, vagy tíz év múlva.

Eljön egyszer, tudja hogy várom.

Az a nap: halálod napja lesz!

 

KALMÁROK                                                   Ölni csak a pénzért kell,

senkinek sincsen hitel.

Miénk minden hatalom,

krály leszek, ha akarom!

Ne adj húst és kenyeret.

Tanuld meg jól, szereped.

Ha sokat adsz ,az nagy hiba!

Ez a lány, egy nagy liba!

 

ELEKTRA                                                         Nincs ember, ki hozzánk hasonló,

mi Agamennon gyermekei.

Egy apa nemzett, egy feladatra,

ő bennem é,l s én ő vagyok!

 

KIRÁLY                                                           Törvény vagyok,

hatalom.

Minden úgy van,

hogy akarom.

Elértem,

mit ember elérhet:

Alattvalóim elégedettek!

 

KALMÁROK                                                   Étel legyen, bor legyen,

mit mondanak én nem hiszem.

Hol zöld a fű, hol vörös.

A haszon enyém, nem közös!

 

Étel legyen, bor legyen,

mit mondanak én nem hiszem.

Hol zöld a fű, hol vörös.

A haszon enyém, nem közös!

 

5/a jelenet AZ ÉLET, CSAK ÁLOM

 

KIRÁLYLÁNY                                                Az élet nem más

csap röpke pillanat.

Várunk, csak várunk

és semmi sem marad.

A pillanat, mint álom,

hálót sző körénk.

Élvezd a bűvös nappalokat,

ha eljön a bűnös éj.

Ez nem más, mint örökös,

hazug megalkuvás,

hogy élhess, hogy láss,

ne érezz pusztulást.

Mit kívánsz, azt érd el,

ne legyen semmi gát.

Ha fáj, ne szólj,

ne tudják merre jársz.

Fogadd el, ha kínálják,

a látható csodát!

Megtalálni oly nehéz,

a gyönyör ritmusát.

Megtalálni oly nehéz,

a látható csodát.

Százezernyi pillangó,

száll a Nap felé,

Ahogy égnek a tűzben:

Úgy lángolok én.

 

KÓRUS                                                             Az élet csak álom,

mit végig láthatunk.

Játsszuk el azt is most,

hogy újra játszhatunk.

Kijelölték nekünk,

milyen úton járhatunk.

Oly édes ez az álom,

hogy így pusztulhatunk.

 

KIRÁLYLÁNY                                                Megtalálni oly nehéz,

a gyönyör ritmusát.

Megtalálni oly nehéz,

a látható csodát.

Százezernyi pillangó,

száll a Nap felé.

Ahogy égnek a tűzben:

Úgy lángolok én!

 

KÓRUS                                                             Az élet csak álom…

 

5/b jelenet NEM ARRA SZÜLETTÜNK, HOGY KÜLÖNBÖZZÜNK

 

ELEKTRA                                                         A vágy nem más:

mint örök pusztulás.

Nincs többé igaz ember,

csak én maradtam más!

 

KIRÁLYLÁNY                                                Inkább lennék gazember,

mint egymagamban tiszta!

Nem arra születtünk,

hogy különbözzünk!

Ha olyan vagyok, mint más,

úgy maradok tiszta!

 

ELEKTRA                                                         Rám mondják, hogy bolond,

de te vagy az húgom!

Széttéphetik a testem,

megölhetnek, mint apánkat…

 

KIRÁLYLÁNY                                                Könnyen beszélsz, csak szólnod kell,

s tiéd a világ,

Tiéd minden!

 

ELEKTRA                                                         Nem kell puha ágy

nem kell diadém.

Nem kell más, csak a szabadság,

az igazság, a fény.

A ruhát letépem magamról, az ékszert eldobom.

Ami nem én vagyok az nem kell,

nem kell semmi, ha nem én vagyok.

Így várom Oresztészt!…

 

KIRÁLYLÁNY                                                Elmúlik az élet,

elsorvad a vágy.

Csak egy este feküdj le úgy,

hogy nem gondolsz reá.

Az ember dolga az:

hogy boldogság legyen!

Csak egyszer ébredj úgy:

a nap tiéd legyen!

Milyen más a reggel,

ha arra ébredsz fel:

gyermeked sír melletted,

neki énekelsz.

Milyen más az este,

ha fekszel az ágyadban:

férjed rád néz,

s te is rá,

ugyanabban, ugyanabban a vágyban!

 

ELEKTRA                                                         Amíg egy ember él, aki nem felejt,

senki nem felejthet!

Mert: én tartom a csillagokat az égen.

Én vigyázok rátok,

nehogy négykézláb járjatok.

Én szülök minden, ártatlan csecsemőt.

Én Elektra mondom:

aki hallgat és sohasem felejt!

 

KIRÁLYLÁNY                                                Megtalálni oly nehéz,

a gyönyör ritmusát.

Megtalálni oly nehéz,

a látható csodát.

Százezernyi pillangó

száll a Nap felé,

Ahogy égnek a tűzben:

Úgy lángolok én!

 

6/a jelenet AZ ÉLET CSAK ÁRU

 

ISMERETLEN                                                  Évre év, kézre kéz.

Hullik, hullik szerte szét.

Ha volna még, Föld és Ég,

de hullik, hullik egyre szét.

Ahonnan jöttem, oda érkezem

Otthonról jöttem, hazámba érkezem.

Semmisem történt még,

leéltem életem.

Átéltem ezerszer:

mi volt, mi lesz velem!

Az élet csak áru,

eladni, venni kell!

Az élet csak áru,

– benne – magadra lelsz!

Szereped játszd jól!

Ne térj ki előle!

Egy életre szól,

fogadd el tőle.

Az élet csak áru,

jól kérd az árát!

Az élet csak áru,

ne érezd a kárát!

Ha vásáron bőröd,

látod kiterítve,

Szereped játszd jól,

az Istenek megjelöltek…

 

6/b jelenet LEGYEN MÉG

 

ELEKTRA                                                         Sikít az a vágy,

mit magamban érzek.

Mit követtem el,

hogy így szenvedek?

Hol van az, az ember,

ki megváltja bűnöm,

mit az élettel szemben

elkövetek.

Várom az embert,

ki megszabadít majd,

megérint, életre kelt.

Kettészakadt világ,

igaz, s igaztalan.

Kettészakadt világ:

mindennek ára van.

Az érzelmeknek nincsen

többé menedéke.

Játékot játszik:

úr és a rab.

Holnap talán testem

nem lesz az enyém,

de akkor is én vagyok,

egyedül én!

 

 

ISMERETLEN                                                  Mit rejtesz magadban,

titokzatos lény?

 

ELEKTRA                                                         Ha kihallgattál:

pusztulj és félj.

 

ISMERETLEN                                                  Nem félek, hisz látlak!

 

ELEKTRA                                                         Ostoba fecsegő!

 

ISMERETLEN                                                  Talán engem vártál,

egy új szeretőt!

 

ELEKTRA                                                         Nincs szeretőm,

a testvéremet várom.

Nincs nekem szeretőm

a szabadságot várom!

 

ISMERETLEN                                                  Gyűlölöm, ki a szerelemet

nem érzi át.

Álmodom róla,

de az ébredés magány.

 

ELEKTRA                                                         Öröm a szerelem?

Azt hittem pusztulás.

Megszűnhetek és vagyok,

élő és halott.

 

ISMERETLEN                                                  Te is álmodsz hát,

titokzatos lány.

Szerelemmel ébredsz,

mint szárnyaló madár.–

 

Égig érő jegenyesor,

olyan a szerelem.

Folyó melynek nincsen partja,

ilyen az életem.

Gyűlölöm, ki a szerelmet

nem érzi át….

 

ELEKTRA                                                         Menekülj tőlem,

én halált hozok reád!

 

ISMERETLEN                                                  Égig érő jegenyékről,

gyakran álmodom.

S akit megszerettem,

pihen vállamon.

 

EGYÜTT                                                           Már nem hittem, hogy társam lesz

ott, hol senki se járt…

 

ISMERETLEN                                                  Már nem hittem, hogy érzem,

rám valaki várt….

 

Holnap talán

nem leszel enyém.

Holnapra már,

messze hív a fény.

Olyan vagyok neked,

mint levélnek az ág,

Mint vitorlának szél,

az ébredő világ!

 

ELEKTRA                                                         Holnap talán,

ez a dal sem lesz miénk.

Holnapra már,

mit gondolsz sem tiéd .

 

ISMERETLEN                                                  Az érzés a játék,

az igaz szenvedély,

 

EGYÜTT                                                           holnapra már,

csak árnyékként kísér!

 

Legyen még, legyen még,

a Föld legyen miénk.

Legyen dal, legyen fény,

álarcunk tépjük szét.

 

ISMERELEN                                                    Legyen otthonunk,

s legyen szó,

mely a szívedhez ér.

 

EGYÜTT                                                           Legyen még, legyen még

legyen még!

Legyen vers,

legyen más,

ne a régit írjuk át.

Legyen még,

szenvedély,

ha megérint a fény.

Legyen otthonunk,

s a szó:

csak miénk legyen.

Ez a dal,

ez a kéz,

tiéd legyen.

 

  1. jelenet A VERSENY

 

KALMÁROK                                                   Aki győz, aki győz,

övé az élet.

aki győz, aki győz,

ő a hatalom.

Aki győz, aki győz,

csak az lehet ember.

Veszteni kínos fájdalom.

 

KIRÁLY                                                           Hozzátok elém a kígyót,

ki mérgezi ünnepünk!

 

ELEKTRA                                                         Amíg a bűn büntetlen marad,

én hallgatok…

 

KIRÁLY                                                           Nem kívánom, tagadd meg magad,

gyűlölj ezentúl is.

Álmodj, amíg el nem fonnyadsz,

kívánd, míg élsz halálomat!

 

ELEKTRA                                                         Nem a levegő, mit beszívok,

nem az nekem az élet.

Míg nem végeztem feladatommal,

nem élhetek nyugalomban.

 

KIRÁLY                                                           Az élethez: kenyér és víz kell,

csak azt kívánom, szólalj meg egyszer.

Az Igazság Ünnepén:

Szólalj meg egyszer!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Csak az tör meg,

ha nem lehetsz önmagad.

Megtörsz majd,

ha nem lehetsz önmagad.

Elválik majd,

merre visz utad.

Megtörsz majd,

ha nem lehetsz önmagad!

 

ELEKTRA                                                         Hol erős a gyenge,

ott gyenge az erős.

Ott bűnös az áldozat,

gyilkos a hős.

Fordított az élet,

mert fordított itt minden.

Kinek győzni kéne,

halott mielőtt élne.

 

KIRÁLY                                                           A legtöbb, mit elérhettem,

alattvalóim elégedettek.

Ha tudják, mitől kell félniük,

nyugalmas lesz az életük.

 

KIRÁLYNŐ                                                     Ha én szólok- belőlem – Uram aki szól,

szeretem őt, mindent tőle kapunk…

 

KIRÁLY                                                           Koponyákkal köveztem a várost

azért, hogy rend legyen.

 

KIRÁLY                                                           Jajgatással vakoltam falat

azért, hogy rend legyen!

 

  1. jelenet AZ ÍTÉLET

 

KIRÁLY                                                           Egy ember köztünk

a törvényt megszegi.

Egy ember boldogságunk

nem szívleli.

Zavarja nyugalmunk,

gyászol, mióta él.

Örömünket, bűnnek mondja:

Legyen mindenkié!

Halljátok!

Halljátok ítéletem!

Mától kezdve Elektra

a bordélyban:

a város tulajdona!

Vigyétek!

 

ISMERETLEN                                                  Állj meg Király!

Elég legyen!

 

KIRÁLY                                                           Hé Ismeretlen!

Vétked halál!

Hóhér keze vár!

 

ISMERETLEN                                                  Tudod a törvényt,

ma mindenki szólhat!

 

 

KIRÁLY                                                           A város polgára,

nem egy idegen!

 

ISMERETLEN                                                  Állj meg király,

hírt hoztam.

Örülni fogsz…

 

Oresztész meghalt! Király…

 

ELEKTRA                                                         (zokog!)

 

KIRÁLY                                                           Mit mondasz fiú?

 

ISMERETLEN                                                  Jól hallottad Király!

 

KIRÁLY                                                           Honnan veszed a hírt,

kóbor idegen?

 

ISMERETLEN                                                  Lefogtam a szemét, gyújtottam a máglyát,

az utolsó pohárnak, ő látta kárát.

A versenyen egy ló, széttiporta,

mert be volt lőve rendesen!

 

KIRÁLY                                                           Biztos a hír fiú?

Különben varjaknak adom a tested!

 

ISMERETLEN                                                  Miért hazudnék Király,

nem áll érdekemben!

 

KIRÁLY                                                           Kutassátok át!

Legyen nagy halotti tor!

 

ISMERETLEN                                                  Király volt ő, a versenypályán.

Király volt ő, a bordélyok táján.

Igaz barát volt, de tudta: Te félsz!

Haldokolva szólt:

Király ne félj!

 

KIRÁLY                                                           Sohasem féltem tőle,

tévedett szegény!

 

ISMERETLEN                                                  Pedig nyugtalan volt emiatt!

 

KIRÁLY                                                           Tévedett szegény!

Tetszel nekem fiú,

jó hír, amit hoztál!

 

KALMÁROK

Itt boldog minden alattvaló,

ki nyugalmunk zavarja, bitóra való.

A szerelmesek is gyanúsak néha,

hisz kiszámíthatatlanok.

Boldog, ki reggel arra ébred:

tudja milyen lesz nappala.

Boldog, ki este fekszik az ágyban

és tudja: milyen lesz másnap!

 

  1. jelenet SZABADSÁG KETTŐS

 

ELEKTRA                                                         Föld fogadj be engem!

Nap sötétülj el nekem!

Csillagok ne világítsatok!

Férgek, rágjátok szét a testem!

Hullj ki hajam!

Rohadj el világ!

Rázd meg magad Föld!

 

ISMERETLEN                                                  Mi bajod kedves?

 

ELEKTRA                                                         Pusztulj!

 

ISMERETLEN                                                  Mi van veled?

 

ELEKTRA                                                         Bár meghaltam volna,

mielőtt megláttalak!

 

ISMERETLEN                                                  Mit vétettem neked?

 

ELEKTRA                                                         Te hoztad a hírt,

hogy Oresztész halott!

A fát kérdezd, miért szomorú,

ha villám hasítja szét.

Az anyát, ha megölték

egyetlen gyermekét.

Eddig boldog voltam

– tudtam – miért szenvedek.

Most nem tudom miért,

olyan lettem, mint a többiek!

 

ISMERETLEN                                                  Vártál valakit,

sohasem láttad.

Jött valaki,

sohasem láttad.

Figyelj!

Én ismertem őt – tudom,

csak azért élt, hogy visszatérjen!

 

ELEKTRA                                                         Úgy beszélsz, mintha szeretnéd…

 

ISMERETLEN                                                  A barátom volt!

 

ELEKTRA                                                         Elárultad őt!

 

ISMERETLEN                                                  Helyette hoztam a szabadulást!

 

ELEKTRA                                                         Csak én vártam, a szabadulást!

 

ISMERETLEN                                                  Mikor elindultam,

(felemeli a tőrt)                                                  egyedül voltam,

s velem ez a tőr!

Ketten vagytok immár:

Te és ez a tőr!

 

ELEKTRA                                                         Csak én vártam a szabadulást!

Te az élet vagy nekem!

 

ISMERETLEN                                                  Ketten vagyunk immár,

most te is vagy nekem!

 

EGYÜTT                                                           Ketten vagyunk immár,

most te is vagy nekem!

 

ISMERETLEN                                                  Legyen még egy nap,

legyen még egy éj.

Legyen mégy egy dal,

mit megértenél.

Kérlek segíts,

már annyiszor hibáztam.

Nézz rám úgy,

hogy magamat lássam!

 

ELEKTRA                                                         Veled szédül az este,

veled igaz minden szó!

Taníts újra élni,

mutasd mi a jó!

Árnyak között élek,

fáj minden szó…

Valamire várok,

mi nem lesz, sose volt!

 

ELEKTRA                                                         Ami erőm volt: beléd szálljon!

 

ISMERETLEN                                                  Ami hitem volt: téged erősítsen!

 

ELEKTRA                                                         Amit érek, te legyél!

 

ISMERETLEN                                                  Ami erőm van: tiéd!

 

EGYÜTT                                                           Ha győzök, veled győzök,

s veled pusztulok én!

 

ISMERETLEN                                                  Az arcod sosem láttam,

de téged láttalak.

ELEKRA                                                           Kezem nem érintett,

de simogattalak.

ISMERETLEN                                                  A szemeid nem láttam,

de nem vagy idegen.

ELEKTRA                                                         Nem volt hiába semmi

elmúlt a félelem!

 

EGYÜTT                                                           Az életem tiéd,

a feladatom tiéd.

Legyen zöld a fű,

legyen kék az Ég!

Az Igazság, legyen igaz.

Érintsen meg a fény. –

Legyen zöld a fű,

legyen kék az Ég!

 

ISMERETLEN                                                  Fáj, mert nem akarom,

fáj, mégis megteszem

Fáj, hogy nem fáj semmi:

Ez az életem!

 

ELEKTRA                                                         Mi történt velem?

Istenem, mi történt velem?

Miért nincs anyám,

ölébe fúrnám fejem!

Szóra nyílt a szám,

szemem újra lát!

Élek nélküle…

Oresztész nélkül és

nem kívánom a halált!

Te küldted Őt testvérem,

magad helyett!

Szabadítónak küldted,

de szerelem jött vele.

Forduljon ki sarkaiból a Föld!

Sötétedjék el a Nap!

Akkor is kimondom:

Oresztész halott,

Elektra boldog!

 

10/a jelenet AZ ÜNNEP

 

KIRÁLYNŐ                                                     Szóljatok polgárok

a törvény parancsolja!

Szóljatok polgárok,

a szívetek akarja!

 

Szóljatok, szólhattok

bűntelenül!

Szóljatok, szólhattok

bűntelenül!

 

NÉP (Kórus)

Ebben az évben, annyi a termés,

mint még sohasem.

Ebben az évben asszonyaim:

hármat szültek nekem.

//: Köszönet néked Uralkodónk! ://

 

Nem volt még ilyen édes a cukor,

nem volt még sohasem.

Nem volt még ilyen sós a só,

nem volt még ilyen!

//: Köszönet néked Uralkodónk! ://

 

Ebben az évben több lett a pénzem,

több lett, mint tavaly.

Húst még sohasem ettem ennyit

és elkerült a baj!

//: Köszönet néked Uralkodónk! ://

//: Köszönet néked Uralkodónk! ://

 

Köszönet! Köszönet Uralkodónk!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Egy vágyam van, hogy téged Király

jobban szeresselek!

Boldog vagyok, hogy érezhetem

fényességedet!

//: Köszönet néked Uralkodóm! ://

 

NÉP                                                                   Köszönet Uralkodónk!

 

10/b jelenet AZ IGAZSÁG PILLANATA

 

KALMÁROK                                                   Ez az Ünnep!

Ez az Ünnep!

 

KIRÁLY                                                           Szóljatok még!

Folyjon a bor!

Ez itt nem halotti tor!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Hadd szóljak még,

csak egy asszony vagyok.

A szavak örömmel

töltik el a szívem.

Lám tisztelik és félik,

a Jó Királyt.

Büszke vagyok, hogy örülnek,

te vagy a Király!

 

Tanuljatok tőlem

szerelmet.

Nektek Ő csak törvény,

de nekem szerelem.

Ne hallgassatok tovább,

nyissátok szívetek.

Szükségetek van rá,

hogy boldogok lehessetek!

 

ELEKTRA                                                         Hé emberek!

Én aki sohasem tettem:

most szólni fogok!

 

Csókoljátok a gyilkos lábát,

mit értek vele?

Eladjátok a gyermeke,

mit értek vele?

Boldogságot vásároltok,

mit értek vele?

Csak rettegést vásároltok:

Így van? Így volt?

 

NÉP                                                                   //: Nem, Nem sohasem! ://

(mások)                                                              Így van! Így volt!

 

ELEKTRA                                                         Nyugalmat vásároltok,

mit értek vele?

Csak a félelmet kaptátok,

mit értek vele?

Fejeteket véditek,

hátatokon ostor.

Mondjátok meg: Érdemes?

Így van? Így volt?

 

NÉP                                                                   //: Nem, Nem sohasem! ://

(mások)                                                              Így van! Így volt!

NÉP                                                                   //: Nem, Nem sohasem ://

(mások)                                                              Így van! Így volt!

 

KIRÁLY                                                           Katonák!

Bordélyba vele!

 

ISMERETLEN                                                  Nem! Király!

 

KIRÁLY                                                           Fogd be a pofád!

 

 

ISMERETLEN                                                  Nem Király!

Ezt nem teszed,

mert nem engedem!

Emberek!

Miért tűritek,

egy gyilkos parancsol!

 

KIRÁLY                                                           Idegen!

Ez a halálod!

Őrség!

Vigyétek!

 

ISMERETLEN                                                  Az a törvény Király,

ma mindenki szólhat!

 

KIRÁLY                                                           A város polgára,

de nem egy koszos idegen!

 

ISMERETLEN                                                  Én idegen?

A városban?

Én idegen?

A palotában?

Nézzetek rám!

 

Oresztész vagyok!

 

KIRÁLY                                                           Hazug vagy, csaló!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Oresztész halott!

 

KIRÁLY                                                           Katonák, bilincset!

 

ELEKTRA                                                         Ne mozduljon senki,

tudjátok a törvényt!

Kerék törje csontját,

testét tűzbe rakják!

Nyúzzák le a bőrét,

ki bántja az embert!

Az Igazság Ünnepén,

büntetni nem kell!

 

ELEKTRA                                                         Föld be ne fogadja!

Tenger víz kivesse!

Folyó ne hordja!

 

ELEKTRA/ORESZTÉSZ                                 Így szól a törvény!

 

KIRÁLY/KIRÁLYNŐ                                     Honnan tudjátok,   hogy valóban Ő?

Hogy Oresztész jött és nem maga a halál?

 

ELEKTRA                                                         Én mondom én,

ki nem szólt soha még!

ORESZTÉSZ (közben)                                      Ő nem szólt soha még!

 

ELEKTRA                                                         Én mondom én,

ki vártam őt!

ORESZTÉSZ (közben)                                      Csak Ő várt rám!

 

ELEKTRA                                                         Oresztész eljött…

 

Én mondom Elektra…

ki még sohasem hazudott nektek!

 

  1. jelenet AZ ALKU

 

KIRÁLY                                                           Jól van fiú,

ezt ügyesen csináltad!

 

ORESZTÉSZ                                                     Ügyesebb vagyok,

mint gondolod!

 

KIRÁLY                                                           Az első perctől tetszel nekem!

 

Hallgasd meg ajánlatom:

tanulhatsz tőlem!

Uralkodónak születtél,

akárcsak én….

Mondd hát mit akarsz!?

 

ORESZTÉSZ                                                     Azért, mert távol éltem,

tudom, ki jutott hóhér kézre!

Éveken át gyilkoltad

a polgárokat!

Nincs biztonságban senki,

sem asszony, sem gyerek.

Nincs olyan este, hogy

nyugodtan jönne az álom.

Ki tehette átszökött a határon!

 

KIRÁLY                                                           Jártál az országban?

Láttál árva falvakat?

Láttál kihalt utcát?

Elhagyott házakat?

 

KIRÁLY                                                           Mit gondolsz, hány ember

jutott hóhér kézre?

Mit értesz ehhez fiú,

az ember ocsmány féreg!

 

ORESZTÉSZ                                                     Nem, Király!

 

KIRÁLY                                                           Semmivel sem különb,

mint pocsolyában a disznó,

s egy disznó ne papoljon,

ismerje el, hogy disznó!

A szabadságot adtam nekik,

mit szégyellni nem kell.

Úgy élhetek amilyenek!

 

Aki ma engem gyűlöl:

holnap téged!

Aki ma ellenségem:

holnap tiéd!

Ma engem ölnek:

holnap téged!

A szabadság:

elpusztítja a rendet!

 

ORESZTÉSZ                                                     A szabadság: teremti a rendet!

Úgy hitted, ismersz engem –

s most előtted áll a halál!

 

KIRÁLY                                                           Te kivétel vagy fiú!

Uralkodó a véred!

 

ORESZTÉSZ                                                     Nem az apámért,

veszem most a véred!

 

KIRÁLY                                                           Térj észhez fiú

az ember ocsmány féreg!

 

Semmivel sem különb,

mint pocsolyában a disznó

 

ORESZTÉSZ                                                     Csak gyilkoltál!

 

KIRÁLY                                                           Egy disznó, ne papoljon,

ismerje el, hogy disznó.

 

ORESZTÉSZ                                                     Nincs biztonság!

 

KIRÁLY                                                           A szabadságot adtam nekik

mit szégyellni nem kell…

 

ORESZTÉSZ                                                     …

 

KIRÁLY                                                           Úgy élhetnek amilyenek…

Aki ma engem gyűlöl:

holnap téged!

 

ORESZTÉSZ                                                     Nem Király!

 

KIRÁLY                                                           Aki ma ellenségem:

holnap tiéd!

 

ORESZTÉSZ                                                     Csak gyilkoltál!

 

KIRÁLY                                                           Ma engem ölnek,

holnap téged!

 

ORESZTÉSZ                                                     Csak gyilkoltál!

 

KIRÁLY (együtt)                                              A szabadság: elpusztítja a rendet!

 

ORESZTÉSZ (együtt)                                       A szabadság: megteremti a rendet.

 

ORESZTÉSZ                                                     Magam mellé ültetem a trónra,

Elektra szabadsága,

Oresztész rendje:

testvérek!…

 

KIRÁLY                                                           Te ostoba!

Tönkre teszed a világot!

Nem érted!…

Hát nem érted!…

Az ember

belepusztul

a szabadságba!

 

 

  1. jelenet ELEKTRA TÁNCA

 

  1. jelenet AZ ÁTOK

 

KIRÁLYNŐ                                                     Megöltek kedvesem,

szépséges csillagom.

Megöltek kedvesem,

melegítő napom.

Jaj nekem,

hogy keljek,

nyissam szemem?

Jaj nekem,

ha nem vagy,

hogy éljek tovább?

Gyermekem megtagad,

ő a gyilkosod.

Siratni jöttem:

özvegyed vagyok!

Átkom szórja szét,

ez a véres hajnali szél!

 

ELEKTRA                                                         Megölted apánkat,

férjedet a Királyt!

Oresztész a fiad!

Hagytad volna megölni őt!

Elektra a lányod!

Hagytad volna megölni őt!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Jaj Elektra! Jaj!

Milyen lesz estéd?

Nem kóstoltad,

soha férfi testét!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Melled nem csókolták,

mit tudsz te a csókról?

Terméketlen vagy,

mint elszáradt kóró!

 

Szeress csak egyszer úgy,

ahogy én szerettem.

Ne legyen olyan társad,

ki mellé én fekhettem!

Ne legyen soha tiéd,

akit szeretsz.

Légy szolga!

Alázkodj!

Hajtsd meg fejed!

 

Testvéred a szerelmed,

most fogsz, csak félni!

Csókold kezét

hagyjon még élni!

Nem voltál asszony

bujkálni fogsz!

Most hogy megtartsd magadnak,

hazudni fogsz!

 

ORESZTÉSZ                                                     Menj asszony,

te nem vagy az anyánk!

 

KIRÁLYNŐ                                                     Öljetek engem is!

 

Öljétek anyátok,

ki kedvese karjaiba fekszik.

Öljétek meg anyátok,

ki egy halott karjaiba fekszik!

 

 

 

 

  1. jelenet A HÓDOLAT

 

ELEKTRA                                                         Nézd nővérem megszabadultunk…

 

KIRÁLYLÁNY                                                Egy holttestet látok!

 

ORESZTÉSZ                                                     Örülj, vége a rettegésnek…

 

KIRÁLYLÁNY                                                Ha akarod örülök,

ha parancsolsz örülök…

Ti öltetek, nem én!

a ti kezetek véres!

 

ELEKTRA                                                         Két testvér keze tiszta,

a harmadiké véres!

 

ORESZTÉSZ                                                     Menj a városba,

mondd el mindenkinek:

mától senki se féljen a Királytól!

A zsarnok halott és

neked sincs mitől félned!

Én a szabadságot hoztam el nektek!

Senki se féljen tőlem,

mondd el mindenkinek:

Mától a Király

őket szolgálja!

 

KIRÁLYLÁNY                                                Nem érdekel, ki a Király,

nem érdekel, kié az Igaz?

Akié a hatalom,

azé az Igazság.

Akié a hatalom,

azé a szó!

Minden királynak, véres a keze,

minden Királytól félnek.

Mind azért Király,

mert az emberek

félnek tőle…

Amit akartok, megteszem,

de nem mártom soha vérbe a kezem.

Amit akartok megteszem,

de nem mártom soha vérbe a kezem!

Ne féljetek,

nem beszélek,

megtanultam a hallgatást.

Gyáva vagyok,

de kezem tiszta.

Így leszek, míg élek:

szabad!

Nem kértem a szabadságot,

magam vagyok az egyedül!

Hatalmat akartok, semmi mást,

csak magyarázzátok a gyilkolást!

Nem kérek ebből,

én nem hiszem…

én nem hiszem…

Nem hiszem semmilyen

gyilkos szavát!

 

  1. jelenet AZ ÚJ KIRÁLY

 

KALMÁROK                                                   Megszabadultunk, felszabadultunk,

boldog az élet, egyenes az út!

Vége megannyi, nehéz évnek,

a Király halott és jött egy új!

 

Nem kell félni, látszat az egész.

Az Igazság Ünnepén: mondd a valót!

Látszat a zsarnok, látszat a bosszú.

Igazat mondj most: Ne a valót!

 

Jönnek ím, az újkori bölcsek,

nem tőrrel ölnek,

nem folyik a vér.

Arannyal gyilkolnak,

nem nehéz karddal,

beosztják most:

Ki csúnya, ki szép!

 

Megszabadultunk, felszabadultunk,

boldog az élet, egyenes az út.

Más törvények, új köntösben,

egy Király halott…és íme egy új!

 

ORESZTÉSZ                                                     Én a szabadságot hoztam nektek!

Én az igazságot hoztam nektek!

A szabadsághoz véres út vezet!

Megszabadultunk örüljetek!

 

NÉP                                                                   Köszönjük néked Jó Király!

 

ORESZTÉSZ                                                     Vége megannyi nehéz évnek!

 

NÉP                                                                   Köszönjük néked Jó Király!

 

ORESZTÉSZ                                                     Meghoztam a békét,

meghoztam a rendet.

Vége a bűnnek,

a város szabad!

Míg élek a városban,

ne rettegjen az ember.

Most tiétek a rend,

a bűnöst megbüntettem.

Én vagyok a szabadító,

ne féljen többé ember.

Tiétek a rend,

a bűnöst megbüntettem.

 

ORESZTÉSZ                                                     Nem lesz többé rács az ablakon.

Nem kell, hogy féljetek,

ha nyílik az ajtó!

 

NÉP (közben)                                                    Köszönjük néked Jó Király!

 

ORESZTÉSZ                                                     Szolgálni jöttem,

hogy élhessetek.

Az élet most tiétek,

éljetek vele!

 

NÉP (közben)                                                    Köszönjük néked Jó Király!

 

ORESZTÉSZ                                                     Minden jót mit képzelhettek,

megkapjátok tőlem!

Dús legelő, bő aratás:

megkapjátok tőlem!

Nem lesz több kín,

nem lesz több fájdalom!

 

NÉP                                                                   Köszönjük néked Jó Király

 

EGYÜTT                                                           Eljött a béke,

eljött a rend!

Annyi nehéz év után,

ez jót jelent!

 

ORESZTÉSZ                                                     Meghoztam a békét,

meghoztam a rendet.

A város szabad, a város szabad!

 

NÉP                                                                   Köszönjük néked, köszönjük néked,

köszönjük néked…Király!

 

  1. jelenet Elektra halála

 

ORESZTÉSZ                                                     A zsarnok halott, a város szabad!

 

ELEKTRA                                                         De mi lesz a bűnösökkel?

ORESZTÉSZ                                                     Ahol a szabadság a rend,

ott a törvény büntet!

 

ELEKTRA                                                         Hol találsz itt embert,

aki ítélkezhet a másik felett?

Csak kezdj el válogatni,

s kiderül mindenki ártatlan.

 

ORESZTÉSZ                                                     Ha pallos lesz a jogar,

ismét zsarnok kerül a trónra!

 

ELEKTRA                                                         Ha csak egyetlen bűnös,

büntetlen marad:

nincs többé igazság!

 

ORESZTÉSZ                                                     Ha ítélni jövök,

s nem szabadítani:

csak rabszolgákat nevelek!

Csak rabszolgákat…

 

ELEKTRA                                                         Szabad embereket…

 

ELELTRA                                                         Hiába, hiába,

minden hiába.

Csak azért éltem,

hogy legalább,

egy ember legyen.

Aki nem felejt, aki vár,

aki vár reád.

Menjük innen szerelmem,

nagy a világ!

 

Bárkába ülünk,

s te felhúzod,

a fehér vitorlánk.

Egy szigetre megyünk,

messze, messze,

csak halászok lakják.

Viszek neked szénát,

hogy könnyű legyen az álmod.

Menjünk innen szerelemem,

nagy a világ!

 

Piacra megyünk,

friss halért,

ott, hol nyüzsög a nép.

Hol a datolya,

halomban áll,

még érintetlen a szép.

Virágot hozok

minden reggel,

hű szerelemmel.

Menjünk innen szerelemem,

nagy a világ…

 

ORESZTÉSZ                                                     Elektra kedvesem,

én nem mehetek…

 

ELEKTRA                                                         Nem kellek neked?

 

ORESZTÉSZ                                                     Társamnak hívlak magam mellé.

 

ELEKTRA                                                         Nem szerelmesednek?

 

ORESZTÉSZ                                                     Tudod a törvényt:

testvér testvérnek

párja nem lehet!

 

ELEKTRA                                                         Miféle törvény tiltja,

hogy a szerelmesek,

egymást szeressék?

 

EGYÜTT                                                           A kínt választom, sorsomul!

 

ELEKTRA                                                         A bűnt választod, sorsodul!

 

ORESZTÉSZ                                                     Hogy éljenek tovább az emberek,

ha most én ütöm rájuk a bélyeget.

Ki bűnös, ki nem, azt nem tudom,

válasszak közülük, nem vállalom!

 

Aki a próbától megmenekült.

Vigyázzon ott, hol a máglya kihűlt.

Gondoljon arra: Ki elítél,

meztelen talppal a parázsra lép!

 

Király vagy, más, mint a többiek,

a te sorsodra egy ország figyel.

Ha érted jönnek egy éjjelen,

nem vagy olyan, mint egy névtelen.

 

ELEKTRA                                                         Ásasd fel a piacteret!

Vicsorognak rád a koponyák.

Menj a vallatókamrákba,

jajgatnak a falak!

Kérdezd meg a sírokat:

akarják, hogy felejtsünk?

Te könnyen felejtesz,

neked, nincs mit felejtened!

 

Felmented a bűnöst,

nem hallottad a halált.

Nem ismered az áldozatokat,

mi közöd neked hozzánk?

Nem egy levegőt szívtál velünk,

éppen milyen bort ittál,

mikor a vérpadot ácsolták nekünk.

Melyik kurváddal szórakoztál?

 

ORESZTÉSZ                                                     Amíg én vagyok a Király,

nem ül hóhér a trónra!

Amíg én vagyok a Király,

nem ül zsarnok a trónra!

 

ELEKTRA                                                         Teleordítom a várost:

te nem leszel Király!

Kiállok a piactérre,

hogy te nem vagy Király!

Elmegyek az asszonyokhoz,

kiknek megölték a férjét.

Elmegyek a szeretőkhöz,

kiknek megölték kedvesét.

Elmegyek a gyerekhez,

kinek megölték apját,

s a megkínzottak: velem jönnek,

a meggyötörtek: velem jönnek!

 

ELEKTRA                                                         Kikaparom a hullákat,

kikaparom a földből!

Feltámasztom a halottakat,

kik nyüszítettek a kíntól!

Akiknek a fejét,

lecsapta a bakó,

velem ordítják:

a bűn büntetésre vár!

 

ORESZTÉSZ                                                     Fiú az apját fogja megölni,

apa a gyermekét.

Szerető a szeretőjét,

anya a gyermekét.

Én nem szabadítom, újra a poklot

országunkra.

Amíg én vagyok a Király:

nem lesz törvény

a rettegés!

 

ELEKTRA                                                         De te nem leszel Király!

Te nem leszel Király!

Mert te:

nem vagy Oresztész!

 

 

ORESZTÉSZ                                                     Megőrültél Elektra…

Állj meg… Állj meg…

 

ELEKTRA                                                         Világgá kiabálom:

Te nem vagy Oresztész!

 

Te nem leszel Király!

 

ORESZTÉSZ                                                     Elektra!

Állj meg!

Szerelmem, állj meg!

Elektra…

Állj meg!

 

ELEKTRA                                                         Te nem vagy Oresztész!

 

ORESZTÉSZ                                                     Nem…Nem…Nem!

 

(Elektra  leveti magát a mélybe)

 

15/b jelenet

 

ORESZTÉSZ                                                     Mit tettél velem?

Azt akartad, amit én.

Megszabadítani a várost.

Itt hagytál,

és nekem élnem kell,

most már nélküled.

Jaj szerelmem!

Oresztész, Oresztész,

és Elektra, Elektra marad

most már

mindörökké!

 

  1. jelenet FINÁLÉ

 

NÉP                                                                   Mi az én vétkem…

mi az én vétkem…

Ahogy éltem

úgy éltem én… ://

 

 

 

 

Megfeszített hiteinkről, megfeszített álmainkról,

megfeszített életünkről, a megfeszített világról,

a magyar Golgotáról.

 

A MEGFESZÍTETT

Vízió a tegnapról, a máról, a holnapról

rockopera két felvonásban

 

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

  1. augusztus 4-5.

 

  1. jelenet

 

AZ ÜNNEP

 

Kórus

Ég, fény, ég, fény – még, még, ég, még – ég, tűz, ég, fény – még, még, még, még

Vala-vala-vala-valami, vala-vala-vala-valaki –

Aka-aka-akar valamit, aka-aka-akar valamit.

Vezér

Dicsérd uradat, Istenedet – dicsérd uradat – uradat a pénzt!

Kórus

Dicsérd uradat, Istenedet – dicsérd uradat – uradat a pénz!

Nem juthat mindenkinek – nem juthat – elég!

Vezér

Adj még nekik a szerből – lássák azt, ami nem volt.

Adj még nekik szert – lássák azt, mi sohase volt.

Vegyétek és egyétek – érzitek majd gazdagok vagytok.

Vegyétek és egyétek  – tudjátok majd, mit is akartok.

Enyém a való világ – tiétek az álom – ahol én vagyok az a világ az a ti hazátok.

Kórus

Valami, valami, valami, valaki – valaki, valaki valamit akar.

Vezér

Add el, amid van, add el az árút – add el a tested, add el a lelked!-

Add el szót, már régen nem kell, enyém a szer, enyém a fegyver!

Képben legyél, ez most  bolt – eladható, mi sohase volt!

Állj  kirakatba, tagadj le mindent, Nem lesz ki kérdezi: honnan a kincsed!

Senki se tudja száz év múlva,

honnan a pénz, honnan a hatalom.

Senki se tudja száz év múlva,

senki se tudja, ha nem akarom !

Gyere ide mellém, nézzük, hogy mulat a nép

Gyönyörű ezt látni – ez fenséges kép.

Ha akarom kékek, de lehetnek szürkék.

Zöldek, sárgák, pirosak – mikor milyen a festék.

Lány

Az eget a földet olyanra fested, amilyen színnek van most keletje.

Mióta magadhoz engem felemeltél, követlek téged szerelmem.

 

Vezér – Lány együtt

Senki se tudja száz év múlva,

honnan a pénz, honnan a hatalom?

Senki se tudja – száz év múlva,

senki se tudja, ha nem akarom.

Kórus

Ég, fény… / vala-vala…

 

  1. jelenet

 

A MESTER

 

Tanítványok

Hegynek fel, le a völgybe – vezet az út, a végtelen.

A szeretet hatalma szétfeszít – végigkísér az életen.

Mester

Földből és sárból, levélből,ágból, elvetett magból az élet kinő.

Porból és széltől, kőből és kéztől, a szív erejéből él a jövő.

Ha a madárnak, törött a szárnya, nem repül égig, nem énekel,

ha a folyónak nincs, csak egy partja, és áll ott egy révész, azt ne fogadd fel!

Valahol várnak reád, fáradt angyalok,

kik elvesztették szárnyuk, reményük  megkopott.

Ülj le a út szélén, mondd nekik el,

amit tudunk, az miénk: azzal élni kell!

Vezér

Ki ez az ember ? Mit keres itt ?

Kórus

Nem hívtuk az ünnepünkre!

Vezér

Ki ez az ember?  Mit keres itt ?

Kórus

Nem értjük szavát!

Tanítványok /néhányan/

Ha lesz aki mondja, áll már a szobra,

lesz majd egy tér, hol gyűlik a nép.

Ott felkél az ének, a Földnek, az Égnek,

s a virág kinő, hol mozdult a kő.

Tanítványok /mind/

Hegynek fel, le a völgybe, vezet az út,végtelen.

A szeretet hatalma szétfeszít, végigkísér az életen.

Áruló

Ő az, aki az utat mutatja, ő az akiért élek,

felemelt a semmiből, most ismét jövőt remélek.

Mester

Elmúlnak hosszú napok hosszú hónapok,

amit szívedből kitéptél, vissza nem kapod.

Jönnek majd eléd: félők, kétkedők,

kik nem érthetik, csak a szeretetből építhetsz jövőt.

Kórus

Vala, vala, vala, valaki, akar, akar, akar, valamit.

Vezér

Kergessétek félre, kergessétek félre, ütődöttek mind, elrontják ünnepünk !

Valaki

Nem láttam eddig – látni akarok!

Más

Nem tudtam járni – járni akarok!

Más

Nem akartam semmit – akarni akarok!

Más

Megtagadtam szüleim – szeretni akarok!

Más

Elkábítottak – élni akarok!

Más

Megláttalak téged –  megérintett a fény!

Más

Gyilkoltak engem – segíts rajtam!

Más

Elvették  szavam – beszélni akarok

Látok, járok…beszélek…

Látok…járok…beszélek !

Kórus

//: Látok, hallok, beszélem nyelvem –

Béna voltam, itt állok, mint ember ://

Vezér

Ki ez az ember? Mi ez az őrület ? Kezetekbe adtam az életet:

a szert, hogy felejtsétek: ami volt, s ami lesz.

Áruló

A szeretet hatalmával, nincs ember ki szembeszállhat!

Mester

Még, még, még, még nem elég. Légy te az ember, ki szívét osztja szét.

Repülj messze az égig, ahol térkép e táj,

ahol szárnyaszegett angyalok keresnek hazát.

Vezér

Folytassuk az ünnepet, osszatok még szert!-

Nagyon rosszat érzek, van itt valami csel.

Folytassuk ne csalódjanak, kik az áldozatra vártak!

 

  1. jelenet

 

AZ ÁLDOZAT

 

Vezér

Tisztuljon meg földi mocsoktól,

tisztuljon meg a bűneitől!

 

 

 

 

 

 

4./a jelenet 

 

AZ IMA

 

Mester

Elég, elég, elég a képmutatásból,

elég a pénz istenének szentelt világból!

Így mondom néktek, mind kárhozatra juttok,

Atyámhoz közel nem kerültök, mind pokolra juttok

Elég, elég, elég, elég a fertőből,

két urat nem szolgálhattok, elég legyen a vérből!

Vezér

Vigyétek az őrültet! Fogjátok, veszélyes!

Folytassuk az áldozatot! Ne legyen ember, ki kérdez!

Mester

Hamis próféták, hamisan intenek,

hazug itt minden szó és hazug a képzelet.

Bizony mondom néktek, itt kő kövön nem marad,

amit le ne rombolnának hazug szavak.

Senki se szolgálhat két úrnak,vagy gyűlöl vagy szeret,

vagy Isten a tiéd, vagy mammon, az egyiket megveted!

Ne gyűjtsetek kincset, a rozsda megemészti,

a kincs szívedben rejlik, te legyél ki megérti.

Nem több-e az élet, ételnél, s ruhánál,

nézd az ég madarát, többet mért kívánnál.

Mennyei Atyánk eltartja őket,

nem aggódnak a holnapért, nem gyűjtenek előre.

Mit szeretnétek, hogy veletek tegyenekí.

azt tegyétek velük, azt cselekedjétek

Vezér

Eljött közénk, hogy megzavarjon, nem hozott békét, hanem kardot!

Eljött közénk, megveti a rendet, mit évek óta ünnepeltek!

Mester

Minden napnak megvan a baja, a végső igazságért!

Vezér

Ez az ember őrült, nem aggódik magáért!

Mester

Aki megtalálja életét, elveszti azt. Aki elveszi életét értem, megtalálja azt!

Aki befogad titeket, engem fogad el. Azt találja meg, aki közétek küldött el.

Vezér

Ez az ember őrült, nem aggódik magáért!

 

4/b jelenet

 

Mester

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben,

szenteltessék meg a te neved.

Jöjjön el  a te országod,

legyen meg a Te akaratod.

Amint a Mennyben, úgy a Földön is.

Mindennapi kenyerünket,

add meg nekünk ma.

Bocsásd meg a vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

És ne vígy minket a kísértésbe,

De szabadíts meg a gonosztól

Mert tiéd az ország, a hatalom

És a dicsőség mindörökké – Ámen.

 

  1. jelenet

 

A HATALOM

 

Vezér

Ügyes vagy fiú! Ügyesen szólsz a néphez,

bár szerintem, nincsen közöd az egészhez.

Rontod itt a levegőt, mindenkit ámítsz,

szállj le a magas lóról és kérhetsz bármit!

Jó hasznát vehetném a varázslataidnak,

én a porral csinálom, az ünnepen ingyen kapsz!

Mester

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet,

akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.

Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek.

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

Vezér

Élvezd az életet, élvezni jó! Élvezd, hogy megkapod mit akarsz, mi jó,

//: amiről papolsz az felejthető – ami a lényeg az megvehető! ://

Mester

Boldog, aki békét teremt, mert ők Isten Fia.

Kit az igazságért üldöznek, övé a mennyek országa.

Áruló

Valahol megérzik majd millióan: eljött az idő.

Vége lesz a szenvedésnek, magból az élet kinő.

Mester az Áruló és a Tanítványok

A gondolat, a szó, egymásra rátalál,

akkor mondhatjuk majd megálljunk: mert itt van már a Kánaán!

Mester

Boldogok legyetek, ha miattam, gyaláznak, üldöznek titeket.

Ha rosszat hazudnak rólatok, ti csak örüljetek.

Ujjongjatok, mert jutalmatok, bőséges lesz a Mennyben.

Így üldözték a prófétákat is, kik előttetek éltek.

Vezér

Ez egyre veszélyesebb! Valamit tennem kell!

Mert nem elég a jóra vágyni, azt akarni kell!

Nem elég a jóra vágyni, hogy mi lesz a jó: azt én döntöm el!

Mester és Áruló

Megérzik majd millióan, eljött az idő,

vége lesz a szenvedésnek, magból az élet kinő.

Vezér ( a Lánynak )

Gyere velem, ez így nem lesz jó!

Segítened kell. Érzem egyedül nincs erőm!

Lány

Az egyiket jól ismerem !

 

6./a  jelenet 

 

A TÖRTÉNET

 

Lány

Valamikor régen, nagy fehér házban éltem.

Teteje volt a csillagos ég, s alja a folyóhoz leért.

A reggeli napfény, felsétált a lépcsőn,

friss gyümölcsök illatával, asztalunkhoz tért.

Valamikor régen, a zsalukon zöld volt a festék,

a délutáni szellőt, virágszirmok kísérték.

Csengő szólt a vacsorához, friss hús volt a tálon,

apám, anyám, testvérem: énekemre táncolt.

Szálljon a kék madár! Szálljon az ember szívére!

Adjunk egy szál, kék virágot, mindenki kezébe.

Valamikor régen, csillagot kerestem,

ott abban a házban, önmagamra leltem,

de elhurcolták anyámat, apámat megölték,

a ház fehér falát: megjelölték.

Testvéremet elvitték, katonának,

az utcákat jártam, mint piszkos, gyűlölt árva.

Egy nap hazajött bátyám, aludni készültem éppen,

a romok között, hol egykor, oly boldogan éltem.

Szálljon a kék madár! Szálljon az ember szívére!

Adjunk egy szál, kék virágot, mindenki kezébe.

Szálljon a kék madár! Szálljon az ember szívére.

 

6./b jelenet

Lány

Részeg volt és megtette, mit a parancsolat tilt.

Meggyalázott egy életre, még nem ismertem e kínt.

Vezér

Ez az ember kell nekem! Ez az ember zsarolható!

Hiába tért jó útra, fizessen a múltért!

Lány

Tíz év telt el azóta, hogy a sárból felemeltél,

a szert kezembe adtad, boldoggá tettél.

Ő eltűnt, soha nem láttam, de most felismertem,

a kínt érzem ismét, mit akkor éreztem.

Szálljon a kék madár! Szálljon az ember szívére!

Adjunk egy szál, kék virágot, mindenki kezébe.

 

 

6/c jelenet

Vezér

Isten fiának mondta magát, szólt szeresd felebarátod!

Győznöm kell, le kell őt győznöm, őt az egész világon.

Gyanús a szeretet, felborítja a világ rendjét,

hatalmakat dönthet, ha hirdeti a békét.

A szeretet elveszi, fegyvereink élét!

Emberhez embert emel fel, de ez csak egy cégér!

Megtalálta a titkot, el kell hogy vesszen!

Taposni kell a vetést ! Nehogy, újra kikeljen!

A szeretet bolondít, csak kábít a renddel,

titkos vágyat gerjeszt, ő fizessen vérivel.

Isten fiának mondta magát, szólt: szeresd felebarátod!

Győznöm kell, le kell őt győznöm, őt az egész világon.

Isten fiának mondta magát, szólt: szeresd felebarátod!

Emberarcú lett az Isten, le kell győznöm őt!

 

  1. jelenet

 

A KIKÉPZÉS

 

Kórus

M – ha – m  – ha,

Vezér

Akartok még mulatni, akartok ünnepelni?

Akarjátok a múltat, végleg elfelejteni?

Akartok egy új rendet, egy új illúziót?

Akarjátok-e, hogy elvegyék, a megteremtett jót?

Kórus

Segíts, segíts – segíts!

Segíts, segíts – segíts!

M – ha – m – ha

Vezér

Akarjátok, hogy megzavarják, békés ünnepeink!

Akartok-e újra élni, a régi rend szerint?

Akarjátok, az idegen, teremtsen új világot?

Akartok egy új hitet, új jelszót kívántok?

Kórus

Látvány kell, látvány kell, látvány kell nem az élet!

Vezér

Akarjátok egy idegen teremtsen új világot?

Akartok egy új hitet ? Egy új jelszót kívántok?

Kórus

A jelszó, a jelszó: a boldog jövő miénk! A jelszó, a jelszó: a boldog jövő miénk!

Vezér

A népnek, a népnek, látvány kell nem élet.

Ingyen lakoma, álhír, vásár és dicséret.

Higgyen abban megvalósul, minden ígéret!

Higgyen abban törvényes, minden népítélet!

 

8./a jelenet

 

  A BŰN

 

Vezér

Honnan jöttél fiam? Honnan ez a buzgalom?

Áruló

Nincs többé hamis tanítás, nincs többé hamis hatalom!

A Mester után én vagyok, én vagyok az első,

ki a szeretet hatalmát hirdeti, kit küldött a Teremtő.

Lesz talán idő, mit kijelöl Atyánk,

elsők között első leszek, ez, mi reám vár!

Vezér

Lázban ég a város, ez a bevonulás: lázadás!

Bolondítjátok a népem, de a törvény tiltja a megoldást!

Áruló

Törvény, mely Istenünkre, ugyanúgy kötelező,

mely boldogság, mely közösség, mely a törvényes jövő!

Vezér

Szembeszálltok a hagyománnyal, a Mester után megy a nép!

Áruló

A te hagyományod nem számít, ma már ez nem elég !

Vezér

Ismerlek fiam! Tudom honnan jöttél.

Bűnödet elmondták nekem, arra nincsen mentség!

Húgod meggyaláztad! A Mester majd kiátkoz!

Jobb ha velem együttműködsz! Alkut ajánlok!

Áruló

Nincs ember, aki tudná! Nincs ember, aki vádol!

Vezér

Te az lehetsz, ki tovább viszed, a Mester hatalmát.

Te vagy az, ki ismered, a Mester minden titkát.

Légy te az első ember, légy te nagyobb nála!

Segítek, hogy sikerüljön, nagyobb lehess nála!

Olyan ember kell nekem, ki többre becsüli a hasznot,

Hazánál, Istennél!

Olyan ember kell nekem, ki a jóért feláldozza

Hazáját, Istenét!

Áruló

Nem tehetem, ő becsül engem! Bízik szavaimban!

Vezér

Meglátjuk majd mit szól ahhoz, amit egyszer elkövettél?

Légy te első ember, én oda segítlek!

Neked kell a lelkeket, az Úr elé vezetned!

Légy te az első, őt megöletem! Ezzel megsegítlek!

Légy te az első, őt megöletem! Költözz új házba, vegyél nevet!

Légy te az első, őt megöletem! Egymásnak segítünk!

Légy te az első, őt megöletem! Ezzel, egymásnak segítünk!

Áruló

Nem tehetem, becsül engem! Bízik szavaimban!

8./b jelenet

 

Áruló

Szeresd felebarátod, mint önmagad szereted.

Bocsásd meg Isten nekem, amit magamért teszek.

Gyertek ki az olajfákhoz, mikor mondom majd,

hogy felismerjétek megcsókolom: Így adok jelt nektek!

Gyertek ki az olajfákhoz, majd jelt adok  nektek!

Mert arca változik, fel nem ismerhetitek!

Vezér

Minden úgy lesz, ahogy kéred. Mint folyó kihordott medrében!

 

  1. jelenet

 

AZ ÁRULÓ

 

Áruló

Itt állok én a némák vezére, itt állok én, aki a Mester után tévedt.

Itt állok én ki bűnösből, ember lettem. Itt állok én, a múltért kell fizetnem.

Elárulom hitemet, s míg ember lesz a földön,

megölik, mit Isten adott, mit tőle kaptunk kölcsön!

Megveszik, mi megvehető, míg lesz emberi élet.

Megölik majd magukban, a jövőt, a reményt, a szépet.

A népnek látvány kell, látvány kell nem élet!

Ingyen lakoma, álhír, vásár, hazug dicséret!

A népnek látvány kell, látványos ígéret!

Higgye el,törvényes: minden népítélet!

El kellett döntenem, gazember leszek, mert ez az én sorsom, ez az én szerepem

Sírhatok magamért és áshatom sírom,

de lesznek követőim, ahogy a jövőt most látom.

Meg kell tennem, máskép nem lehetett!

Meg kell most tennem, velem a bűn megszületett.

Oda kell adnom őt, hogy én legyek az első,

ki bástyát épít a jövőnek, új világot teremtő.

Kit hova sorolnak? Kié lesz az érdem?

Ki volt a Mester? Uram! Ne kérdd számon tőlem!

Mindenkori bűneim, végleg megbántam,

de ezt az egyet: az utolsót, Uram! Nem kívánom!

Jönnek új próféták, jönnek akik tudják,

hogy a megfejtést, a jelszót, a mindenségben írják.

Én, csak ott állok, szerény kis emberként,

aki tette dolgát, aki nem kapott soha jelvényt.

Hé, Uram! Légy igazságos! Adj nekem erőt, adj még kis időt!

Magam előtt látok, börtönrácsokat,

elszabadul a pokol, megölnek ártatlanokat.

Elárulja majd, apa a gyermekét, szerető a szeretőjét, testvér testvérét.

Uram, én már határoztam: én gazember leszek!

Uram, erről az útról, vissza nem térhetek!

Uram, adj valaki mást, egy új égi követet.

Legyen más, ki ellenem, a Mester követe.

Nem akarom, nem akarom, de mégis!

Nem akarom, nem akarom, de mégis !

Sorsom én választottam, ne sírjon senki értem!

Aki jobban tudta volna: legyen övé az érdem!

 

II.rész

 

  1. jelenet

 

A SZERETET HIMNUSZA

 

Tanítványok

Legyen béke, legyen jó, legyen mindig igaz a szó.

Ahol napfény, ott az élet. Amíg élek, jót remélek.

Ha a szívben nincsen bánat: várjuk együtt, az új csodákat,

Gyere táncolj, kéz a kézben. Szeretettel mindent elérhetsz.

Erőt kapsz majd, merre nézel. Mindenhonnan, ha nem is érted.

Lombos ágtól, patak víztől, esti fénytől, hajnali széltől.

Látnod kell majd, érzed biztos: az érkező sugárt,

mert új az élet, új az idő: így kapsz mástól új erőt.

Énekeld, énekeld a szeretet himnuszát,

Az útról le ne térj – gyere a Mester után.

Hozzánk mindig, visszatérhetsz. Nálunk mindig égnek a fények.

Legyél vendég, de érezz otthont, ha elfáradtál hosszú úton.

Legyél sólyom magasba szállva, csodaszarvas előttünk járva.

Legyél ember, ki hisz magában. Minden nap tégy új csodákat.

//: Énekeld, énekeld a szeretet himnuszát,

Az útról le ne térj – gyere a mester után. ://

Legyél sólyom magasba szállva, arany szarvas előttünk járva!

Legyél ember, ki hisz magában, minden nap tégy új csodákat!

 

11./a jelenet

 

AZ EGYETLEN ÚT

 

Lány

Ki vagy, te büszke ember, ki megzavartad ünnepünk!

Ki vagy, különös ember, rád itt halál vár.

Mester

Felhős este után, a holnapi napsugár.

A pusztában egy nyárfa, mely viharokat is állja.

Lány

Ki vagy te büszke ember, ki szembeszállsz az erővel?

Mester

Megtisztulsz majd egyszer, megtudod időben.

Lány

Valaha tiszta voltam, tisztának születtem.

Bélyeg került rám, ezt kell most viselnem.

 

 

Mester

A hit erejével: eltűnik a bélyeg.

A szeretet hatalma:

fény a sötét éjben!

Lány

Eljöttem hozzád, fény láttam szemedben.

Éreztem az erőt, az áldást kezedben.

Akarom, hallgass meg, ne küldj el engem.

Gyónom neked bűnöm, hisz a bűnben fürödtem.

Vak voltam, most látok, veled magamra leltem.

Néma voltam, szólni tudok, nem mások: helyettem.

Felgyulladt a fény,hogy másképp lehet élni.

Lehet a gyűlöletet: szeretetre cserélni.

Ölelj át! Gyere karjaimba!

Amerre majd lépsz, virágot hintek eléd.

Ölelj át! Gyere karjaimba!

Amerre jársz, virágot teszek az útra.

Mester

Az én utam más, te már megtaláltad. Találkoznom kell, valaki mással.

Nem lehetek, egy emberé, a világot kell szeretnem.

Nem lehetek, egy emberé, másért küldtek engem.

Lány

Ahol én fekszem majd, az lesz az ágyad.

Étel lesz az asztalon enyhítse étvágyad.

Otthonod lesz otthonom és ha megkívánsz majd.

Szülök neked gyermeket, ha az lesz a vágyad.

Mester

Menj el, nem tehetem, szeress majd egy férfit!

Ajándékozd őt, mert atyád így kéri!

Veled leszek ígérem, minden pillanatban!

Nem lehetek tiéd, mégis együtt leszünk majd.

Lány

Gyere, ölelj át, virágot hintek rád.

Mester

Menj el, nem tehetem, találkozunk majd.

Bűneid megváltom, megáldalak.

Menj, tiszta lettél, nincs már több bűnöd. Ím feloldozlak.

Hited legyen a szeretet, hited legyen Atyám.

Aki hosszú útra rendelt engem, ki a Mennyben vár.

Lány

Mély, hosszú álomból, felébredtem éppen.

Nincs többé hatalom, mely engem megkísérthet.

Együtt

Legyen miénk a szeretet!

 

11./ b jelenet

 

Mester

Kell egy tiszta vizű tó, egy óriási rét,

ahol a gondolat nincs gúzsba kötve, hol sárkányt fú a szél.

Kell egy sűrű lombú erdő,  sok énekes madár.

Ott rejtőzhetsz a bánatoddal, hogy új erőt találj.

Együtt

Kell egy égígérő hegycsúcs, kell mély szakadék.

Ott értelmet kap minden perced, mely porrá hullna szét.

Kell egy mindent rontó nagy vihar, egy őszinte világ,

ahol a csodákat, mit elképzeltél: együtt éljük át.

 

Lány

Kell egy hely, az otthonod, egy asztal és egy szék,

Mester

s az érzés, mi halva volt, a napban olvad szét.

Lány

Kell egy ember is, egy óriás, s az együtt mondott szó:

Együtt

A szeretet az egyetlen, mi neked is nekem is jó.

Együtt

//: Legyen miénk a szeretet, hitem legyen tiéd! ://

Lány

Az égből az angyalok, úgy néznek majd reád:

Megszületett ím prófétájuk: az új Ember király!

Együtt

Legyen miénk a szeretet!

Lány

Hited legyen enyém!

Együtt

Legyen miénk a szeretet!

Lány

Hited legyen enyém!

Mester

Legyen hited a szeretet!

Lány

Hited legyen enyém!

Együtt

Legyen miénk a szeretet, a szeretet legyen miénk.

 

  1. jelenet

 

AZ UTOLSÓ VACSORA

 

Egyik

Enyém ez a hely, én korábban jöttem.

Másik

Engem illet, mert előbb felismertem.

Egyik

Fél órája előtted, én már megérkeztem.

Másik

A Mesterért a legtöbbet: eddig én tettem!

Harmadik

Szégyen, ahogy veszekedtek, mikor a Mester veszélyben.

Negyedik

Kardot hoztam magammal, annyira féltem.

Ötödik

Ő Isten fia, benne nem tehetnek kárt .

Hatodik

Azért az óvatosság nem árt!

Egyik

Ez a hely, akkor is engem illet.

Másik

Milyen jogon ?

Egyik

Engem hívott legkorábban.

Másik

Milyen jogon ?

Ötödik

Szörnyű, ahogy veszekedtek, mint kutyák a csontokon.

Harmadik

Azért jöttünk, hogy segítsünk, segítsünk másokon!

Együtt

Fontos lesz a jövőben:

ki ül jobbra, ki ül balra.

Számolni kell idővel,

nem elég a szeretet hatalma.

 

12 / b jelenet

 

Mester

Búcsúzni jöttem közétek, magasztaltassék Isten!

Vessétek tovább a szeretet virágát és veletek lesz Isten!

Utolsó parancsom: egymást szeressétek!

Ahogy én szeretlek benneteket, ez legyen erősségtek.

A legnagyobb közületek: olyan legyen,

mint a legkisebb, ki szolgál: olyan legyen.

Megbocsátom előre, minden bűnötök, nincs ember kit ne szeretnék,

nincs ember kit gyűlölök.

Neked mondom ki háromszor tagadsz, s neked ki elárul:

A szeretet az embereké, a szeretet nem lehet árú.

Mind együtt

Ki lehet az, ki lehet közülünk? Miért mondta ezt a Mester nekünk?

Kiről beszélt, melyikünk volna, ki megtagadja: az áruló?

Mester

Vegyétek és egyétek, ez az én testem.

Hajtsátok ki a kelyheket, hisz ez az én vérem.

Ahová, most én megyek, ti nem jöhettek velem.

Vigyázzatok, meg ne tévesszen, titeket senki sem.

Nemzet, nemzet ellen támad, ország országot gyűlöl majd.

Lesznek fölrengések, éhínységek, gondoljatok szavamra majd!

Gyűlöl majd titeket a világ, de engem gyűlöl bennetek.

Engem gyűlöl ki szeretett, ki győzött a sötétség felett.

 

12 / c jelenet

 

A TANÍTVÁNYOK

 

Ember volt, egy ember, ki mindent látott.

Elment tőlünk messze, ki minket megváltott.

Visszatér az Úrhoz, ki elküldte hozzánk.

Ember volt, igaz ember, itt volt közel hozzánk.

Magam előtt látok, hinni milliókat.

Akikért ő meghal, kik az ő szavával szólnak.

Látok sűrű erdőt, hol bennszülöttek élnek,

kik imádkoznak, s ételt ő nevével kérnek.

Látok egy hajóst, kit messze vitt a szél,

megtalálni azt, amiért lángolóan élt.

Látom, ahogy megcsókolja nyakában keresztjét,

hogy legyen hite még, hogy elérje a célt.

Hős harcos katonák, különböző korokban,

imádkoznak hozzá, a földi pokolban.

Előttem egy ember, ki az őserdőben gyógyít,

ha felnéz az égre, a  Mestert akit szólít.

A hit melyért élt, majd templomokat épít,

mert szeretet kell legyen, az idők végeztéig.

Megváltónak az egyetlen, a végső reménység,

ha elveszett már minden, mert eljött a sötétség.

Szörnyű az éjszaka, mi az ember hagyatéka,

mert nem tudja a világot: csak ajándékba kapta.

De eljön majd egy reggel, mikor mindenki megérti:

Ki volt a Mester? Miért élt? Miért élt velünk mégis?

A gondolat hatalma, több lesz már, mint üzlet.

Leomlanak a falak, melyek testvérek közé kerültek.

Énekünk, mely róla szól, feljut az Égig.

Ő itt lesz velünk, eljön, ha az Úr nevében kérjük.

Milliók követik majd, kik a jövőt megértik.

Hit, szeretet nélkül, nem lehet élni.

Még, még énekeld még, zöld a fű és kék az ég.

Veled él már, sose félj, úgy élj, ahogy téged kért.

Még, még énekeld még, zöld a fű és kék az ég.

Benned él már, sose félj, minden a szeretettől lesz szép.

/másodszorra/

Hited él már, sose félj, minden a szeretettől lesz szép.

 

  1. jelenet

 

A MEGBÁNÁS

 

Áruló

Nem, nem! Mégsem! Ő megbocsátott nekem!

Add vissza szavam!

Nem, nem! Mégsem! Ő megbocsátott nekem!

Nem kell jutalmad!

Rájöttem hol a tévedés, ehhez az életem kevés!

Nem kell többé hatalom, nem kell többé pénz!

Felesleges  minden, ehhez nem vagyok elég!

Látom a jövőt, darabokra hullik szét.

Látom magam előtt, az évezredet.

Ahol börtönökben élnek, kiket ő megtérített.

Lesznek majd, gyengék, kiket a hit nem ér majd el.

Testvér öl majd testvért, erre nem készültem fel.

Megfeszítik a prófétákat, kik a jövő, a jel nekünk.

Mocsokban fogunk élni, hamis rend szerint.

Vezér

Késő fiam, elkéstél imáddal! Késő fiam, elkéstél az önváddal!

Áruló

Jön majd egy új idő, ahol az ő dicséretével,

az én nevemben élnek majd, a pénz kísértetével.

Bélyeget kap minden ember: nem lesz több igaz szó.

Egy templomban térdel majd: igaz és áruló.

Lesz majd elég ember, lesz majd elég ok!

Elővenni egy-egy régi kartotékot.

Uram! Most vagy soha! Még van visszaút!

Hol lesz ennek vége, oly mély lesz ez a kút.

Mit jövőnek látok én: szörnyű vízió.

Hadd szülessek újra én, ne legyek áruló.

Vezér

Késő fiam! Elkéstél imáddal! Késő fiam! Elkéstél az önváddal!

Kórus

Késő már! Békülj magaddal!

A jövőt megválthatod egyetlen egy csókkal!

 

  1. jelenet

 

AZ OLAJFÁK HEGYÉN

 

Mester

Egyedül vagyok Atyám, tudom sorsom tiéd.

Tudom amit tettem, még nem elég.

Itt állok előtted, az olajfák hegyén,

adj jelt, ha vétettem, ha hibáztam valamit én.

Nincs már sok hátra, utam véget ér.

De mondd, miért velem tetted? A szenvedés miért enyém?

Tiéd már a világ, én nem hibáztam.

Vetettem a magot, kincset nem kívántam.

De jönnek utánam próféták, a jövőt másként írják,

miért a mostani kín, ha neved megcsúfolják?

 

Szerethetnék asszonyt, földi szerelemmel.

Lehetne boldogan élni, mégsem tehetem.

Egy bűnöm van, csak egy: az hogy most félek.

Bírják-e majd csontjaim a szörnyű véget.

 

Mögöttem már minden, és minden előttem áll.

Múljon el tőlem, a keserű pohár,

Mert beszántják vetésem, akikért, s amiért éltem.

Eladó lesz a szenvedésem, a lélek kész,

de a test erőtlen.

Hol lesz Atyám, a mi országunk?

Hol lesz Atyám, az utolsó várunk?

Mert lesznek anyák, kik mikor szülnek,

már tudják, hogy fiúk: megfeszülnek.

Atyám, legyen meg a te akaratod.

Ha én vagyok a kiválasztott, ím tiéd vagyok.

Uram, megtettem mindent! Mit kértél, úgy cselekedtem.

Uram, megtettem mindent! Mit kértél, úgy cselekedtem.

Eljött az óra! Az ember fia, bűnösök kezére adatik

 

  1. jelenet

 

A VÉGSŐ IGAZSÁG

 

Lány

Ember, a szeretet ellen, nem állíthat vádat.

A szeretet az egyetlen, minek lesz holnap utánja.

Áruló

Amit elkövettem, azért megbocsátott.

Legyen vele az erő, legyen örökké áldott!

Kórus

Öld meg, öld meg, öld meg az embert!

Öld meg, öld meg a prófétát!

Feszítsd meg! Szögezd keresztre!

Feszítsd meg, az Isten fiát!

Vezér

Rajzolj virágot, véres képet, rajzold hogy a Mester csontjait téped!

Kasszába gyűlik a sok-sok pénz nekem! Rend legyen ismét ez most a tét.

Legyen csalás vagy átverés, egy látványos akció, mert ez még kevés!

Ilyen lesz a világ, mert minden eladó. Árú lett a lélek: vásárolható!

Áruló

Szabadíts meg a gonosztól, szabadíts a bűntől!

Szabadíts meg, piszkos ruhámtól, fertőzött a kíntól!

Kórus

Keresztfára, keresztfára! Ő legyen az, kinek nem kegyelmezünk!

Keresztfára, keresztfára! Ne legyen többé, hamis Mesterünk!

Vezér

Akartok még új cirkuszt, hogy csodákat tehessen.

Tegyetek fejére koronát, hogy király lehessen.

Művész vagyok én is, nagyobb mint ez az ember.

Keresztre vele! De ítélnetek nektek kell!

/ a mestert kínozzák, vesszőzik /

Mester

Kérem az Atyát, veletek maradjon. Veletek mindörökre.

Eljövök még tihozzátok. Megteremtjük: a szeretet világát!

Kórus

Keresztre vele! Keresztre vele! Meg kell feszíteni!

Keresztre vele! Keresztre vele! Meg kell feszíteni!

Vezér

Íme az ember, íme a tanítótok! Király akart lenni, de ti mögöttem álltok.

Nem tudhatta mit akar, s ti ?  Mit is akartok?

De legyen ez úgy, ahogy kívánjátok!

 

  1. jelenet

 

   KERESZTÚT / MAGYAR PASSIÓ

 

Áruló

Bocsáss meg nekem Atyám! Bocsáss meg minden percért!

Ez már a vég, ezt nem lehet bírni.

Ő győzött, ő az első! Nincs több szavam!

Nincs miért, tovább küzdenem!

Amit tettem, arra nincs mentség! Elvégeztetett!

Ámen…

Lány

Ne hidd, hogy győztél, megmarad a hit.

A rossz nem győzhet a jó felett, elsöpri árnyait.

Nem lehet, soha a hazugság az igazság felett.

Ha megölted is a Mestert, ő győzött ellened.

Vezér

Győztem, velem van a végtelen erő!

Gyarló az ember, gyarló és esendő!

Lány

Nem tudsz megölni, velem van a Mester,

aki hisz a jövőben: az sebezhetetlen!

Ott lesz minden szobában, minden vacsoránál.

Ember születésnél, emberi halálnál.

Ő volt az Ember fia, ki emberért kiáltott.

Tudta mi az Úr parancsa: minket megváltott.

Ő lesz a könnycsepp, minden anya szemében.

Ő lesz a titkos remény, a haldokló szívében.

Ő lesz a remény, két fiatal gyermekében.

Ő lesz a remény, az ember történetében.

Vezér

Látod, ilyen a sorsod! Láttad az árulót?

A bűnbánó asszonyt is láttad, mondd megéri ennyi szenvedés?

Mester

Lesz valahol hely, s amit tettem ott megértik.

Lesz valahol hely, hol Atyánkat dicsérik.

Végig kell játszanunk, utolsó tusánkat.

Ha a senki ellen védjük is a nem létező várat!

Az ember bűneit, megváltottam végleg.

Lesznek valahol nagyszülők és élnek majd vének,

akik tudnak még éneket, tudják miért élnek,

s keresztre kerül az ország: mint én megfeszítve!

Atyám ott a Mennyben, meg lett ím az akaratod.

Atyám, megtettem mindent, de egy ország lett,

mint én: Megfeszített!

 

  1. jelenet

 

 A SIRATÓ

 

Lány

Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled.

Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, áldott vagy te az asszonyok között

és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus. Asszonyunk szűz Mária!

Üdvözlégy Mária, Istennek Szent anyja!  Imádkozzál érettünk, bűnösökért.

Most és halálunk óráján, most és halálunk óráján.

Ámen.

 

  1. jelenet

 

A MAGYAR GOLGOTA

 

Kórus

Já- jó – já -jó – já- jó – ó – Jézu

Mester

Küldd elém az írót: Mikes Kelement.

Magyar sors várt rá is, szögezd fel velem.

Küldd elém Zrínyi Miklóst, kinek elveszett a vára.

Szögezd velem együtt, a magyar keresztfára.

Küldd elém az utazót: Kőrösi Csoma Sándort.

Ő sem maradhat le, a Magyar Golgotáról.

Küldd, jöjjön hozzám: gróf Széchenyi István.

A hídja mellett ott lesz ő is, a magyarok keresztfáján.

Kórus

//: Ott feszül a sorsunk a Magyar Golgotán ://

Mester

Küldd el nekem, Petőfi minden csontját.

Megfeszítik őt is, hol a magyar sorsot írják.

Küldd elém a festőt: Csontvári Kosztkát,

ki megálmodta a vásznon, önmaga keresztfáját.

Küldd elém a költőt: József Attilát.

Szögezd velem együtt, ő is kap keresztfát.

Küldd a zeneszerzőt, Bartók Bélát.

Kiket a sors messze űzött, mind velem lesz a keresztfán.

Kórus

//: Ott feszül a sorsunk a Magyar Golgotán ://

Mester

Küldd elém Sütő Andrást, ki hetven évig várta.

Átrajzolták térképét, más lett a hazája.

Küldd, jöjjenek hozzám, kiknek nem találják sírját.

Kik a Don kanyarban magukat, örökre beásták.

Küldj elém egy gyereket, a Corvin közből.

Küldd mellé Nagy Imrét, őt is szögezzék föl.

Küldd elém a művészt: Latinovits Zoltánt.

Kit a magyar sors tett örökre: színészkirállyá.

 

Kórus

//: Ott feszül a sorsunk a Magyar Golgotán ://

Mester

Küldd elém egy könyvben,

nyelvünk legendáját,

s minden szó majd megtalálja:

külön Golgotáját.

//: Ébredj fel, fényes napra, elmúlt az éjjel.

Ébredj fel, tiszta szívvel, a régi szenvedéllyel.

Egyenest állj, mint nyárfa, a szélnek ellenállva.

Egyenest állj! Te leszel! A Magyarok Keresztfája ://

/másodszorra/

A Magyarok,

a Magyarok,

a Magyarok Keresztfája!

 

 

Ballada egy székely leányról, a tegnapról, a máról.

Ballada az igazságról, a szabadságról, az emberről és szép Máriáról.

A NAPBA ÖLTÖZÖTT LEÁNY

A Csíksomlyói Szűzmária tiszteletére

rockopera

  1. július 1. CSÍKSOMLYÓ

 

1.jelenet

 

NAPKÖSZÖNTŐ

 

Nyitány

Hol volt, hol nem volt! Két óriási hegy közötti nyeregben Mária, a fiatal székely leány a felkelő Nap fényét köszönti imájával. Kéri a Teremtőt népének megsegítésére

 

Mária

Uram, Teremtőm adj fényességet.

Világosságod váltsa fel az éjjelt.

Köszöntelek téged, Isten szent igéje,

Istennek eredménye, szent rendelése.

Uram, Teremtőm, harmatoddal öntözz.

Éjszakai Hold: fényességbe öltözz.

Égi Anyám, Szűz Mária!

Védd a népem, boldogsággal ébredj.

Gyermekek jelennek meg / kicsiny angyalok- jelenések / körültáncolják Máriát

Gyerekek

Uram, Teremtőm! Uram, Teremtőm!

Uram, Teremtőm, köszöntelek téged!

Uram, Teremtőm! Köszöntelek élet!

//: Gyerekek

Uram Teremtőm!

Mária

Hozzál szabadulást!

Gyerekek

Uram Teremtőm!

Mária

Adj örök tisztulást!

Gyerekek

Uram Teremtőm!

Mária

A fény Jézus jele!

Gyerekek

Uram, Teremtőm!

Köszöntelek élet!

Mária

Hadd éljek vele! ://

Együtt

//: Uram, Teremtőm, köszöntelek téged! ://

Uram, Teremtőm, köszöntelek élet!

 

2.jelenet

 

A HEGYEKBEN

A hegy másik oldalán. Érkezik Márton, az öreg pásztor egy farkas tetemével a hátán!

 

Márton

Felkélt a Nap, fényességét szórja szét.

Kelet felöl tekint reánk, mutatja szent Fiát!

Áron

Márton apám! Megleltél, felneveltél!

Oltár a tekinteted. Szárnyas angyal lettél!

zenei közjáték 

A Teremtő képet rajzolt elém. Márton apám!

Márton

A dolgaink földiek, mit láttál ábránd csupán.

Ne képzelj semmit kérlek, nézz messzire.

Úgy erősödnek a fények, nem homályban úsznak el.

Áron

Ismerem a törvényt:

Ne menj át az erdőn.

De erős bennem az akarat.

Atyám tudd: fiad felnőtt!

Márton

Apád volt a főbíró, lent a városban.

Hol megjelent a gonoszság, mint rossz álomban.

Leleplezte a Vezér gazságait,

felfedte a hazugságát, cselvetéseit.

 

Apád volt a tisztaság, de nem hagyták élni.

Rátok dőlt egy hatalmas tölgy! Tanuljunk meg félni!

Apád feküdt vérbe fagyva, a Vezér gyilkoltatta.

Felhoztalak a hegyekbe. E helyet Isten adta!

 

Farkas tejjel itattalak, jöjjön meg szavad,

Anyád és húgod a városban maradt.

Neveltelek, tanítottam: mi tilos, mi szabad.

Azóta tizenhétszer hullt a hó, az idő elszaladt!

 

Így maradtunk egyedül, hegyi emberek.

Ha visszatérsz a szabadságot, tenyeredben vigyed.

Erősen nehéz, nehéz a feladat!

Ravasz légy mint a róka!

Ne fedd fel magad!

Áron

Az én hazám végtelen, nem csak a hegy, s az erdő.

Az én népem hatalmas. Egy haza van, nem kettő!

Együtt

//: A mi hazánk végtelen, nem csak a hegy, s az erdő.

A mi népünk hatalmas. Egy haza van, nem kettő! ://

Márton

Ím eljött az idő, férfiú lettél!

Áron

Tudom mi a dolgom, tudom mire neveltél!

zenei átvezetés

Áron

Ott lent a völgyben van az én hazám.

Ott lent a völgyben várnak reám.

Ott lent a völgyben van az én hazám,

ott lent találom apám gyilkosát.

Gyülekeznek a hegyi emberek, Mikes kapitány vezetésével / férfiak, nők /,

 ők is belekapcsolódnak az énekbe.

Mikes kapitány, Áron, Márton és a többiek

//: Ott lent a völgyben van a mi hazánk.

Ott lent a völgyben várnak reánk.

Ott lent a völgyben van a mi hazánk,

erős a hitünk, nem lesz több pusztítás. ://

Ott lent a völgyben van a mi hazánk!

 

3.jelenet

 

A VÁROS SZÉLÉN

Egy erdei tisztásra szegények, betegek érkeznek egymást támogatva, valamint a  városlakók egy csoportja.  Mária is megérkezik.

 

Szegények, betegek (kórus)

Segíts minket Mária, tegyél csodát.

Segíts minket Mária, űzd a gonoszt tovább.

Segíts minket Mária, imádkozz értünk.

Segíts Mária, Segíts minket – kérünk!

Valaki / 1

Szűzanyánk kérünk, adj lányodnak erőt!

Valaki / 2

Szűzanyánk kérünk, adj lányodnak erőt !

Mária

Tizenkét csillag, kigyúlt az Égen,

tizenkétszer mutatta: utam, reményem.

Gyógyítás a dolgom, szegényeimnek élek.

Egyedül vagyok Szűzanyám! Segítséged kérem.

Anna

Kedves lányom Mária,

már túl nagy a számla.

Imád az Égig szállhat, de mi jön majd utána?

közben kórus

Ahol ketten az én nevemben összegyűlnek,

Ott van az Isten, ott van Jézus is!

Ott van Jézus!

Mária

Édesanyám Anna! Méhedből lettem én.

Tizenkét csillag, vendége lettem rég.

Anna

Otthonunkban vagyunk, mégis megtűrt vendég.

Régi életünk, csupán fájó emlék.

Körbeveszik Máriát, leülnek. A kör közepén mesélni kezd.

Mária

Egy anya úgy tesz gyermekével, szoptatás előtt,

ki érzi a tej illatát – mégis távol tartja őt.

Hagyja hogy sírjon, sírjon vágyakozzon,

majd könnyei közt éhesen mellére boruljon.

 

Így tett velem a Úr, éjszaka egy imám után.

Kezébe vette lelkemet, sebéhez érintette.

Hagyta hullni könnyeimet, látta szenvedésem.

Öt seb jelent meg rajtam. Legyen láthatatlan kértem!

Valaki / 1

Érints engem Mária, tedd kezed reám.

Szabaduljak a bűntől, adj áldást reám.

Valaki / 2

Érints engem Mária, imádkozz értem.

Elfelejtem bajom, betegségem!

Kórus

Érints minket Mária! Vedd el szenvedésünk!

Ments meg a gonosztól, Kérünk! Kérünk!

Valaki / 3

Érints engem Mária, hozd meg gyógyulásom.

Az egyetlen te vagy, kiben bízom e világon.

Valaki / 4

Érints engem Mária, ne legyek hazátlan,

Otthon vagyok, mégis idegennek látnak!

Kórus

Érints minket Mária!

Mária

Add nekem Uram a gyógyító erőt

Kórus

Segíts minket Mária, tegyél csodát.

Segíts minket Mária, űzd a gonoszt tovább.

Segíts minket Mária, imádkozz értünk.

Valaki / 5

Segíts minket Mária,

Valaki / 6

Segíts minket – kérünk!

István pap érkezik a városlakók kis csoportjával.

István pap

Jöjj Szentlélek, Istenünk. Add a Mennyből érzenünk,

fényességed sugarát. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,

Jöjj Szentlélek, Istenünk!.

István pap, Anna és a kórus

( közben István pap megáldoztatja Máriát, Annát és a többieket )

Jöjj szegények Atyja te, bőkezűség Istene,

Lelkünk fénye hassa át, Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj Szentlélek, Istenünk.

István pap

Megmaradunk, ha összefogunk, ha összeér kezünk.

Megmaradunk, ha összefogunk, úgy erősek leszünk.

Megmaradunk, megmaradunk, akár merre fordul a Föld.

Megmaradunk, megmaradunk, mi mindig itthon vagyunk.

Kórus

Kell minden kéz!

István pap

Velünk van az Úr!

Kórus

Sötét az Ég alja!

István pap

Velünk van az Úr!

Szent László visszatér, mert népe nem szabad!

Akárkit ahová vetett a sors, testvérünk marad,

Szent László vitézként védte a világot.

Kegyelemre váró népének elhozta a lángot.

István pap, Mária, Anna és a kórus

Szent László visszatér! Kell minden kéz!

Szent László visszatér! Kitisztul az Ég!

Szent László visszatér, őrizzük a lángot.

Szent László visszatér, a keresztúton járunk!

Érkezik Janus csatlósaival

Janus

Mit akarsz őrizni, piszkos csuhás,

Kitől kéred az áldást, kitől vársz csodát?

Vedd vissza szavaid, nem kell tanítás.

Életben hagylak, ha nekem prédikálsz!

István pap

Hitünk a miénk, szavad cselvetés!

Janus

Ha ellenem vagy továbbra is, kapsz új büntetést.

István pap

Isten igéje nem eladó, harminc ezüstért.

Janus

Szent László nem jön el, Csaba királyfi emlék!

 

Kezded a bujtogatást! Nem fog rajtad a nevelés!

Magad ellen hívod a sorsot, imád lassan kevés!

Anna

Elég! Elég!

Mária

Elég!

 

Janus

Mit akarsz nyomorult senki! Örülj, anyád, s te élsz!

Anna

Férjem az igazság volt, megöletted mert félsz.

Janus

Az a szerencsétlen bíró! Szaglászott utánam!

Anna

A bűnt hoztad a városba, pusztulás jár utánad.

Mária

Erdély körül van kerítve,

mégis kivisznek belőle.

Van egy út, egy szabad út előttem.

Mégis itt maradok végleg!

Janus

Tiltott ez a dal, ne halljam többé.

Nem kell a mágiád, tartsd be a törvényt.

Ha jólétünket látná, örülne apád!

Mária

Itt a jólét bűn! Égi bírát kíván!

Janus

Akármilyen csodát tettél, gyerek voltál még.

Szerencséd volt akkor, nem kell új meséd!

Kukacok rágnának, de kérlel engem Ambrus.

Fia beléd bolondult! Őt neked adjuk!

Mária

Böjtölni fogok érted, s éjjel imádkozni.

Hogy lelked üdvözüljön – meg fogom tenni!

Janus

Nem kell új csodád, nem kell semmi tőled.

Nem kell ez a sok beteg, csak fertőzi a népet.

Megtiltom hogy gyógyítsd őket, nincs itt szenvedés.

katonáihoz

Kergessétek szét a csűrhét! Nem kell a szenvedély!

Mária

//: A szeretet hatalmát kaptam, annál nincs nagyobb erő. ://

Janus ( közben )

A hatalom pénz,

a hatalom az igazi erő.

Janus

Boszorkány vagy semmi más, egyszerű a képlet,

Nincsen benned erő, nincsen benned élet!

Csalán vagy és gyom, mérgezett eső.

Azt sem tudod, hogy ki vagy: férfi vagy nő?

Anna

Visszajön fiam, számon kéri tetted!

Visszajön fiam, a bűnt megcselekedted.

Visszajön fiam az elvesztett évekért.

Visszajön fiam, álmomban láttam őt!

Mária

Visszajön testvérem! Ő én vagyok, s én ő.

Janus

Minden perc, mit veletek töltök elveszett idő.

Amit mondtam, kimondtam, önmagáért beszél.

Ebben a városban, nincs ember, aki fél.

Anna

Kínoztad István papot, rettegve szól a hajnali ének.

Bűnöd nem évül el! Félj, amíg én élek!

Janus

Boldog a nép, dolgozhatnak végre!

Anna

Nem lesz több megbocsátás, kárhozat a léted.

Koponyákkal hálsz ágyadban, szavaid éles kések.

Mária

Nagy szél lesz, jégeső, eljön közénk a fény!

Janus ( közben )

Te büszke lány, az erő csak bennem él !

Anna ( közben )

//: Eltűnsz nyomtalanul! :// Ez lesz a büntetés!

Janus

Nem kellenek itt bénák, ez egészséges nép.

Nem kellenek szegények, itt gazdag nép.

Nem kellenek félholtak, karámba zárjuk őket.

Az erős, dolgos ember, biztosíték a jövőnek.

Janus csatlósai szétkergetik a közösséget!

 

4.jelenet

 

A KÉRÉS

Janus és Ambrus egyedül marad.

 

Ambrus

Hivattál Janus, ím itt vagyok!

Janus

Nem szeretem a bíró lányát, kényes ez a téma.

Elmaradtál a hírekkel, hogy ébredjek holnap.

Ambrus

Mindenre figyelek, de a város hallgat!

Hiába a szervezet, lassan nincs füle a falnak.

Janus

A lánykéréssel várj, míg tartok eligazítást,

fiadnak be kell törni a csodatévő lányt.

Ambrus

Máté szereti Máriát, adj áldást reá.

Fiam nem sejt semmit, dolgozik csupán.

Máté szereti Máriát, legyél keresztapánk,

megteszek meglásd mindent, amit csak kívánsz.

Gyerekként mikor beteg volt, imái mentették őt.

Janus

Boszorkány ez a lány,

Ambrus

Ő hozta a gyógyulást.

 

Húst hozott a konyhából, szegényeinek vigye,

hogy ne vegyék észre, kötényébe tette.

Megállítottam őt, számon kértem tettét,

kioldotta kötényét:

Friss rózsákkal volt tele!

Janus

Jól van Ambrus, jól van! Kértél szívességet!

De egyszer majd én is, kérni foglak téged!

Ambrus

Eljön az idő – miénk lesz végre minden.

Nem lesz, aki kutatná, hogyan volt régen.

Együtt

Nem lesz többé vád, honnan ez a jó!

Miből a vagyon, az ámulni való.

Janus ( katonák )

Eljön az idő,

nem kell lázadóktól félni.

Eltakarítjuk a söpredéket,

a csodákat úgy sem értik.

Együtt

Tanulják a szabályt,

itt csak kérni lehet.

S ha adunk, az önmagában

már egy üzenet.

Janus

Tedd a dolgodat,

hozzál híreket.

Ki mit gondol rólam,

súgd meg nekem.

Tedd a dolgodat,

hozzál híreket.

Biztos lesz a jövőd,

gyarapodhatsz velem!

 

5.jelenet

 

AZ ÁLOM

 

Mária

Sétáltam a mezőn, liliomot találtam.

Szedtem ki a sárból, egyre mélyebbre ástam.
Kapartam a földet, egy koporsót találtam.

Kinyílott a fedél, benne magamat láttam.

Anna

Élek, te is élsz! Urunknak hála!

Mit Teremtőnk ránk mért, Fiára ruházta.

Visszajön testvéred, láttam álmaimban.

Mária

Mondd anyám, halljam még, ne legyen legenda!

Tudd meg Anyám, az Úr megáldott,

Jézus Krisztus sebeit, testemen hordom.

Egy hajnalban az Úr, nagy fényességgel jött felém,

lelkem sietve szárnyalt, a Teremtő elé.

Kértem a jelek legyenek láthatatlanok,

alig mondtam pár szót, jöttek a fénysugarak.

Mária és Anna együtt

Túl kell élnünk a szenvedést, ehhez jelt adott Istenünk.

Anna

Túl kell élnünk mindent,

csak így élhetünk.

Mária

Öt helyen testemen,

öt seb, ami vérzik,

nehéz ez a szenvedés,

boldog vagyok mégis.

Anna (közben)

Mária, Mária,

rajtad hogyan segítsek?

Mária

Öt helyen testemen,

öt seb, ami vérzik,

nehéz ez a szenvedés,

boldog vagyok mégis.

Anna (közben)

Túl kell élnünk a szenvedést,

ehhez erőt ad Istenünk.

Nincsen megbocsátás,

bosszú az életem!

Mária

A szeretet hatalma győz mindenen!

Anna (közben)

Bosszú az életem!

 

6.jelenet

 

A RÉVÜLET

Az esztenán Áron szedi össze holmijait. Érkezik Márton hatalmas fahasábokkal a hátán.

Kezdi felhasogatni!.

 

Márton

Megállj Áron! Tudod-e jól jár az eszed?

Áron

Kinyitom az átjárót, ami dolgom, azt teszem!

Márton

Amit adnod kell a völgynek: hit és remény!

Áron

Ne próbáljon lebeszélni! Maga is tudja – mi a cél!

Márton

Pénzzel, hatalommal vásárolhatnak téged!

Nem lesz igaz a szó – forgathatják esküvésed!

Itt a hegyekben a patak útjára lel.

Áron

Tudom a dolgom! Indulnom kell!

Vissza kell adnom, amit tőled kaptam!

 

Márton

Meg kell ismerjem,

mi a szellemek parancsa!

Az öreg pásztor rőzsét tesz a tűzre, feléleszti, a lovak farkából lószőrt szakít

Márton

Gyere madár, gyere madár, gyere madár hét Égen át.

Gyere madár, gyere madár, gyere madár a hegyeken át.

Tűz vízre szállj, víz tűzre várj. Öltözz a Napba, testet találj.

Segíts Hold Anyánk, segíts Föld Apánk. Mutasd merre az út, mutasd merre tovább.

Áron

Égi a parancs, földi az átok. Elindulok, mert tudom hazát találok.

Fellobban a tűz

Márton

Tűz vízre szállj, víz tűzre várj. Öltözz a Napba, testet találj.

Áron

Szállj sólyom szállj. Szállj sólyom szállj, Hozz igazat, hozz tisztulást.

Együtt

Szállj sólyom szállj, Szállj sólyom szállj. Keress utat, keress hazát.

Háttérben a hegyi emberek

Gyere madár, gyere madár, gyere madár hét Égen át.

Gyere madár, gyere madár, gyere madár a hegyeken át.

Tűz vízre szállj, víz tűzre várj.

Öltözz Napba, testet találj.

Segíts Hold Anyánk, segíts Föld Apánk.

Mutasd merre az út, mutasd merre tovább.

Márton

Szállj sólyom szállj.

Hozz igazat, hozz tisztulást

Együtt

Szállj sólyom szállj.

Keress utat, keress hazát.

Áron

Indulnom kell, mennem kell.

Ne félek az erdőtől, az erdő ősi rend.

Márton

Indulnod kell, menned kell.

Az erdő megszűri: ki élhet, ki nem.

Olyan vagy, mint apád volt!

Veled megyek!

Ha elindulsz a hegyről,

vigyél magaddal éneket!

 

7.jelenet

 

A LÁNYKÉRÉS

A város főterén Janus katonáival elővezetteti Máriát és Annát.

Ambrus érkezik demizsonnal kezében. Töltöget mindenkinek.

 

Ambrus

Itt az idő, itt az idő. Ha Janus a vezér, miénk a jövő!

Kórus

/ kántálva / csújjogatva

Itt az idő, itt az idő ebből a magból lesz az erő.

Ambrus

Itt az idő, itt az idő. Ha Janus a vezér, miénk a jövő!

Tánc veszi kezdetét

Kórus

Ha igazán nem járod, fáradjon el a lábod.

A legénynek jár a keze, a leánynak legyen esze.

Járj előttem lábujjhegyen, hadd vigyelek át a hegyen.

Janus

Közhírré teszem: Mária kezét Máténak ígértem!

Szóljon ki van ellenére? Szóljon ki van ellenére!

Kórus

Itt az idő, itt az idő. Janus a vezér, velünk az erő.

Ambrus

Itt az idő, itt az idő. Pálinkától szépül, boldog a jövő!

Mária

A szívem nem kiadó, abból senki nem kaphat.

Betegeim várnak, feloldozást neked, csak a Teremtő adhat.

Anna

Ahol nincs igazság, a lélek örökre rab.

a csobogó patak, végleg kiapad.

Ambrus

Ne száradj mint kóró, ne legyél örökké árva!

Mária

Helyezd inkább szíved az Úr oltalmába!

Janus

Közhírré teszem: Mária kezét Máténak ígértem!

Szóljon ki van ellenére? Szóljon ki van ellenére!

Anna

Minden szavad métely, megöletted férjem.

Fekete nyomor, szenvedés! Ez a te világod!

Janus

No lám!  Hallok valami cincogást!

Zavart ez az asszony, tán lánykérésre vár?!

Anna

Elzárattad az átjárót, ne találkozhassunk.

Tiltod a hitet, tiltod az álmunk.

Janus ( gúnyosan )

Tegyen csodát lányod, de te is imádkozz.

Mind arra várunk, neked unokát találjunk!

Anna

Te is tudod egyszer elér a végzet,

bűnhődni fogsz, ez utolsó szavam.

Nem veheted el tőlünk a szabadság vágyát!

Janus

Bűnhődjön az – ki ilyennek nevelte.

Vigyétek el – az anyját!

Annát elhurcolják.

Nem lesz itt felforgatás. Nyugodtan él a városunk.

Nem lesz itt lázítás, erről gondoskodunk.

Engedélyezem, hogy Mária, Máté hitvese legyen.

Aki rendesen dolgozik, megbecsülést érdemel.

Nem lesz itt felforgatás. Nyugodtan él a városunk.

Nem lesz itt lázítás, erről gondoskodunk.

Ambrus fia, a dolgos Máté, jó példa legyen.

Lássátok milyen kegyes vagyok: Máriát elengedem.

Ambrust félrevonja

A fiad bolond megértem, de ezt is engedem.

Követned kell a lányt! Mindent jelents nekem!

Janus, Ambrus, katonák elmasíroznak.

 

  1. jelenet

A VALLOMÁS

Mária egyedül marad, később érkezik Máté

 

Mária

Kicsi madár, kicsi madár, szállj le az Égből, fészket találj.

Kicsi madár, kicsi madár, gyógyítsd a bajt, csillagra szállj.

Érkezik Máté!

Mária

Tudom Máté mit akarsz, kérlek ne kövess engem.

Ne is szólj !  Ne közelíts szerelemmel.

Tudom te tiszta vagy, ismerlek régóta,

Apád, s Janus lélekben egy.

Máté

Nem tudok róla!

Esedezve kérlek, bocsáss meg nékem,

Gondolatom, szavam hozzád fel nem érhet.

Őszintén kérem, erősen remélem.

Mária

Életem az igazság, a szabadság reménye.

Máté

Az enyém vetés, aratás. Munka nappal, éjjel.

Mária

Meg kell jelenjen az Égen, az igazság fénye.

Most csak a Hold, ami világít a sötétben. Egyre jobban vágyom a fénybe!

Máté

Nem úgy volt, ahogy mesélik, egyszerű a történet.

Apád fent járt az irtásnál, rádőlt egy fa.

Legyen egyszer vége, így nem lesz életünk.

a bosszú árnyékában, örökké nem élhetünk.

Mária

Ahogy apám meghalt szégyen! Az igazságot várom!

Lássam valaha Áront! Csak azt kívánom!

Máté

Tudom nagyon fáj, fáj neked az emlék.

Mindent megteszek, hogy Annát elengedjék.

 

Mária

Kicsi gyerek voltál, súlyosan betegedtél.

Imádkoztam soká, s te megmenekültél.

Máté

Én ismerem legjobban, a régi történetet.

Azóta szeretlek, az életem tied.

Tegyél ismét csodát, kettőnk életéért,

a boldogság lakjon nálunk, ne legyen ritka vendég.

Mária

//: Nem ismered Máté, a bűnös összefüggést! ://

Máté ( közben )

A boldogság lakjon nálunk, ne legyen ritka vendég.

Mária

Nyíljon ki szemed, halljál hangokat.

Épüljön a lelked, ne kergess álmokat.

Nyíljon meg szíved, néped felé.

Arass igazságot, ha vetettél reményt.

Máté

Nem értem szavaidat, több nekem a szerelem.

Ne várd tőlem a bosszút. A bűn, új bűnt terem!

Együtt

Kicsit legyél én, kicsit legyél magad,

kicsit legyél olyan, milyennek nem szabad.

Mária

Kicsit legyél Ember.

Máté

Te maradj Mária!

Együtt

Legyél a végső vizsgán, kinek mondod magad!

Máté

Nagy házat építünk,

sok fiúnk lesz, s leány.

Mária

Hogyan lesz az emlékezet, ha börtön e táj

Máté

Szerelemmel szeretlek, a gondok későbbre járnak.

Mária

A gondolat katonák a határban állnak.

Máté – Mária együtt

Leszek neked a biztonság, nem kísérhet bánat,

leszek neked család, hova mindig hazatalálhatsz.

Mária ( közben )

A mi utunk csak egy lehet, az igazság útja,

mely elvezet a városból a hegyeken túlra.

Máté

Legyél olyan ember, kinek verítékét látják,

ki várja, hogy öleljék, ki nem lehet soha árva

Mária ( közben )

Maradj örökké tiszta!

 

Máté

Leszek neked a biztonság, nem kísérhet bánat,

leszek neked család, hova mindig hazatalálhatsz.

Mária ( közben )

Nem adhatok neked, se fiút, se leányt,

Az ősi bűn pecsétje így nem múlhat el!

Máté

Legyél olyan ember, kinek verítékét látják,

ki várja, hogy öleljék, ki nem lehet soha árva.

Mária ( közben )

Maradj örökké! Maradj örökké! Maradj tiszta örökké!

 

  1. jelenet

 

A GYŰLÉS

A város főterén összegyűlnek a polgárok. Janus emberei körbeveszik őket.

 

Janus

Mióta engem választottak, nagyobb lett a jólét.

Mióta itt vagyok – nem bántanak egy szóért.

Mióta veletek élek, boldog minden polgár.

Enyém lett a város. Megmondtam, megcsináltam!

Olcsóbb lett az élet, virul a gazdaság.

Kevesebb az adó, kisebbek a vámok.

Nem kell katonaság, a rendre mi vigyázunk.

Enyém lett a város. Megmondtam, megcsináltam!

Kórus

//: Amit tettél jól tetted, jól cselekedted! ://

Janus

Tiétek a föld, szaporák az állatok.

Ti akartátok! Ez volt vágyatok!

Mindenkinek van munkája, ez volt az álmunk.

Enyém lett a város. Megmondtam, megcsináltam!

Ami volt, az elmúlt, ma más a világ.

A történelem kereke, vissza sohasem áll.

Enyém lett a város, ezt kívántam:

Enyém lett a város! Megmondtam, megcsináltam!

Kórus

//: Amit tettél jól tetted, jól cselekedted! ://

Janus

Hírek jönnek a hegyekből, mi volt itt régen.

Az izgatók ellen, fellépek keményen.

Miért nem jó a békesség, a rend a gyarapodás.

A lázítók baj kevernek, rend legyen, semmi más.

Mária

Őrült vagy, mindenki tudja, börtönben anyám.

Itt nem mer senki szólni, ma ilyen a világ.

Janus

( gúnyosan)

Tegyél csodát, vagy imádkozz, mind arra várunk!

Mária

Megtanultad a bűnt! A hazugság tudományod!

Janus  ( sátáni kacajjal )

Táncoltassátok a lányt, haláláig járja!

Legyen végre jókedve, ne maradjon árva!

A katonák szédítő táncba kezdenek, Máriát egymásnak átadva

egyre vadabb körökbe forognak.

 Lökik, rugdalják a félig alélt lányt, aki a végén összeesik. Otthagyják a tér közepén.

A tánc végén véletlenül éppen az érkező Áron elé lökik Máriát

Áron

Köszöntelek Janus, ősi rend szerint.

Nem táncolni jöttem! Hoztam neked egy hírt!

Janus

Ki vagy idegen, itt még senki se látott.

Áron

Lábam érzi a távolságot!

Kórus

Ki vagy idegen, honnan merészséged?

Ki vagy idegen, honnan a reményed?

Áron

Messzi földről érkeztem, itt akarok élni.

Úgy mondják ez a föld: Nem kérsz, ad mégis!

Janus

Mi a hír fiam, mi volt ilyen fontos.

Megzavartad a táncot? Jobb, ha gyorsan mondod.

Áron

A bíró fia meghalt, egy késelésben.

Félsz tőle így mondták, régi mesékben.

Mária

/ sikolt ! /

Janus

Ki mondta, hogy félek?  Ha mondta: áruló!

Áron

Akikkel éltem, ott igaz minden szó!!!

Janus

Sziszegő kígyó, minden szavad!

Áron

Nekem úgy mesélték: Itt mindenki szabad!

( súgva )

Hatalmas a vagyonod, de több lehetsz tőlem.

Messze innen enyémek a hegyek és a völgyek.

Janus

Érdekes mit mondasz.

Áron

Mondok mindjárt többet!

Vannak még a hegyeken túl, elosztható völgyek.

A hegyek méhe aranyat rejt, mind miénk lehet,

Tetszik nekem az itteni rend, tetszik a sereged.

Janus

S ha lenne valami lázadás, hamar eltakarítjuk.

Az én hitem a gazdagság, itt szabadságnak mondjuk.

Áron

Úgy mesélték nekem, itt boldog az élet.

Janus

Jól forgatod a szavakat, kapsz lehetőséget.

Pár rozsdás szekerce nevetni való.

A hitevesztett nép, csak szolgának való!

Keress engem holnap, meg tudunk egyezni,

átgondolom amit mondtál, mit tehetünk együtt!

Áron ( magában!) ( közben )

Akikkel éltem, ott igaz minden szó.

Nekem úgy mesélték, itt élni jó !

 

10.jelenet

 

ÁRON IMÁJA

A Főbíró sírjánál

 

Áron

Uram, Teremtőm, Istenem,

megleltem hazám, de még nem ismerem.

Van egy régi térkép mit kaptam rég.

Apámé volt, így mondta: legyen tiéd.

S mondta még azt is, él itt egy büszke nép,

ahonnan a folyók vize messze ér.

Hol a madár, ha felszáll, s eljut az Égig,

távol a Föld, közel neki mégis.

Messze vagy Istenem, messze vagyok én is.

De itt vagy velem, itt vagy velem mégis.

Testvér a testvérnek, nem lehet gyilkosa,

egy fáradt sólyom szárnyán érkeztem haza.

Ide, ahol a napfény, baráti szó,

Ide, ahol tudják, jó az, ami jó.

Ide, ahol védik, az ősi határt,

Ide, ahol a jó szó, szívekre talál.

Uram Földön, Égben, legyen akaratod,

él itt egy nép, védd meg a magot.

Uram Földön, Égben, szívünk adtuk érted,

Ne engedd elvegyék az ősi büszkeséget!

 

Kapaszkodunk a semmiben,

üldöznek mert élünk.

Adj nekünk erőt, hogy messzire érjünk.

Adj erőt Istenem, bírjam küldetésem!

Megmaradjon a szó, megmaradjon a népem!

Messze vagy Istenem, oly közel mégis,

Az igazság miénk, felér hozzád az Égig!

Sokan álmodunk – mégis – egyedül vagyunk,

amíg lehet magyarul, magyarul imádkozunk.

Sokáig éltem a hegyekben, tán bűnös vagyok én is,

de ím most itt vagyok, vigyél a keresztúton végig!

Segíts nekem apám, ki itt fekszel a sírban,

Segíts, hogy megtaláljam népem, küldetésem!

 

11.jelenet

 

A TALÁLKOZÁS

István paphoz érkezik Márton Annával.

Ambrus a háttérben kihallgatja a beszélgetést!

 

Márton

( István papnak )

Atyám, hozzád jöttem, üldöznek minket.

Megszöktettem Annát, rejtsd el őt.

( Annának )

Megjött a fiad, most adj neki erőt,

De ne add ki őt, én mondom az időt.

István pap

Megjöttetek végre hűséges Márton!

El kell pusztítsa, apja gyilkosát.

Márton

Elindultak a hegyről! Bontják az átjárót!

István pap

Felszállt a köd, az igazság kimondható!

Zenei közjáték / kürtjelek / érkeznek a városlakók!!!

Anna (  könnyezve )

Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok.

Zenei átvezetés. A dal hallatára mindenki letérdel!

István pap

Íme egy mondat, egy régi üzenet,

sietnünk kell, hívjátok a gyülekezetet.

Márton

Rejtsd el Annát, nincs sok idő.

Áronnak kell segítenünk! Neki kell erő!

Anna

Márton köszönöm, fiam ismét miénk.

De mindenkinek tudnia kell, Janus halála kevés!.

István pap

Rendet kell itt tenni, hitet kell adni a szónak.

Elő kell venni a talpnyalókat.

Anna

Oldozz fel Atyám, akkor is kimondom: pusztuljon minden áruló!

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,

a székely hősök halhatatlanok.

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,

a székely hősök halhatatlanok.

Anna , István pap

Megérte hát minden,

sok évi szenvedés.

A Teremtő kinyújtotta

felénk kezét.

Napba fürdik arcunk,

az Ég felé tekint!.

Egyesülhet népünk

ősi rend szerint.

Együtt mindenki

//: Gyopárt a Hargitáról hozzatok,

a székely hősök halhatatlanok.

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,

a székely hősök halhatatlanok. ://

István pap ( közben )

Megérte hát minden,

a sok évi szenvedés.

A Teremtő kinyújtotta

felénk kezét.

Napba fürdik arcunk –

az Ég felé tekint!.

Együtt mindenki

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,

a székely hősök halhatatlanok.

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,

a székely hősök halhatatlanok.

 

  1. jelenet

AZ ÁRULÁS

 

Ambrus

Egyezséget kötöttem, hogy fiamnak jobb legyen.

A bíró fia a végzet, a hírt el kell vigyem.

Egyezséget kötöttem, hogy fiamnak jobb legyen.

Szörnyű ez a kín, magamat nem menthetem.

Lovon érkezik Janus

Ambrus

Hazudott az idegen, ő a bíró fia.

Átjött a hágón, egy pásztor vezette őt.

Janus

Hibáztál! Nem figyeltél!

Ambrus

Bontják az átjárót, jönnek a hegylakók,

Márton és Áron vezette őket, van titkos jelszó.

Janus

Súgd el a városban, jönnek milliók,

nem lesz munkájuk, véget ér a jó.

Cselekednünk kell, meg kell ölni őt.

Ambrus

Nem tudom mit tegyek!

Kevés az erőm!

Zenei közjáték / Janus leszáll lováról, azt emberei elvezetik

Janus

Közénk jött a szeretet,

most elpusztítja a rendet!

Az álságos szabadság,

senkinek nem kellhet.

Öld meg a fiút – Nem kell!

Nem kell a bíró-gyermek!.

Ambrus

Az ilyen lázítók veszélyesek a rendre.

Janus

Köszönd nekem, hogy élsz!  Kértél szívességet!

Tedd a dolgod! A szabadság elpusztítja a rendet!

Elvettem a hitüket, ahogy élnek csupán látszat.

Ambrus

Rabszolgák, semmi más! Magukra nem találnak!

Janus

Soha nem lehetnek egyek, akik külön éltek.

Ambrus ( közben )

El kell venni tőlük, mi a szabadság reménye.

Janus

Mondd el a városban, a hegylakók a rémek.

Ambrus ( közben )

El kell venni tőlük, mi a szabadság reménye.

Janus

Jönnek, hogy elpusztítsák a felépített rendet!

Jönnek, hogy elvegyék a munkát, jövedelmet!

Együtt

Jönnek, hogy elvegyék a munkát, jövedelmet!

 

  1. jelenet

A TESTVÉREK

 

Mária

A Szentlélek velem volt, felismertelek.

Akármit mondtál Janusnak, nem tévedhetek.

A Szentlélek bennem élt, bátyámat vártam.

Sok éven át, csak ezt kívántam.

Áron

Ölelj magadhoz húgom, végre kimondhatom,

a szeretet az egyetlen, a végső oltalom.

Itt apánk sírjánál, esküdjünk végleg,

Harcolunk a szabadságért, akármi legyen a vége!

Áron

Térdelek előtted, alamizsnát kérek.

Térdelek előtted, szavakat féltek.

Térdelek előtted, azért, s amiért éltem.

Térdelek előtted, szívet nem cseréltem.

Mária

Térdelek előtted, térdelek esendőn.

Térdelek előtted, velem a Teremtő.

Térdelek előtted, s elmúlt minden bánat.

Térdelek előtted, ahogy ember nem láthat.

Áron

Térdelek előtted, add kezed kérlek..

Térdelek előtted, a hitem tiéd végleg!

Mária

Térdelek előtted, A Szűzanyát kérem!

Áron

Térdelek előtted, valaha látlak azt reméltem.

Együtt

Hallottam hangod az esti szélben,

láttam az arcod patak vízében.

Hozták a hírt a fenyők a hegytetőn,

valakihez rendelt a Teremtő.

Hallottam lépted, jöttél felém,

láttalak a ködben, te voltál a fény.

Súgták a hírt az éjszakai álmok.

Hozzád rendelt a Teremtő, társat találok.

Velünk az erő, Isten szeretetével.

Velünk a hűség, mit látunk lovak szemében,

velünk a gyorsaság, sólyom szárnyán száll.

Velünk az Igazság, mely végül hazatalál.

Akár merre fordul a Föld, mi mindig maradunk.

Akár merre fordul a Föld, mi mindig itthon vagyunk.

Akár merre fordul a Föld, mi mindig maradunk.

Akár merre fordul a Föld, mi mindig itthon vagyunk.

Mária

Én a bíró lánya, végre kimondhatom,

a szeretet az egyetlen a végső oltalom.

A bátyám visszatért, régóta erre vártam,

Nem mondhatják rám többé: hazátlan!

 

  1. jelenet

 

ANNA HALÁLA

 

Áron

Anyám!

Anna

Fiam!

Áron és Anna megöleli egymást!

Márton

Ott fenn a hegyekben,

hullott a hó,

Anna te tudod igazán,

a lélek nem eladó.

Áron

Ott fenn a hegyekben vártam a tisztulást,

Anyám a hegyekben, ez volt a látomás.

Márton

Itt ember embernek farkasa.

 

Anna

Halálos ez a tánc.

Márton

Nem szakad a gyűlölet, végtelen a lánc!

Mária

A szeretet miénk, azzal győzni tudunk.

Együtt

A szeretet az egyetlen, az a mi hatalmunk.

Anna

Isten, miért adtál sok nehéz keresztet,

fiam megérkezett, nyugalom lett szívemben!

Beront Ambrus

Anna

Mit akarsz Ambrus?

Ambrus

Fiad hozza a pusztulást!

Áron

Én vagyok a rend, én vagyok a szabadulás!

Ambrus

Te nem leszel vetés, nem leszel aratás.

Te nem lehetsz igazság, nem írhatsz új határt.

Nem tudod legyőzni a gonoszt, mindenkiben lakik,

varjak fogják széttépni tested, Janus nem alkuszik.

Rátámad Áronra. Anna elé ugrik így Ambrus kése őt találja.

Anna összeesik. Ambrus elmenekül!

Anna

Itt voltam, de mégsem.  Talán itt voltam mégis.

Rövid az út, mit a Teremtő, nekem szánt Földtől Égig.

Itt voltam, anyának, ki a lelkeket őrzi mindig!

Madarak szárnyain, most felszállhatok az Égig.

Mária védd bátyádat, mindig tekints az Égre.

Tegyen ismét csodát, a Teremtőt erre kérem.

Áron jöttél a hegyekből, s elhoztad a rendet!

Kérem a völgyektől, adják nekem a csendet.

Oly keveset voltunk együtt, Mégis mindent megéltünk.

Oly keveset voltam veletek, Fiam, leányom titeket –

Isten áldjon!

Anna meghal

Kórus / távoli /

//: Törzsében székely volt, Hunnia leánya.

Hűséges szolgája bomlott századának. ://

Anna tetemét fehér lepedővel lefedik és kiviszik

István pap és Kórus

//: Szentlélek Isten, szállj reánk.

Elmét derítő, tiszta láng.

Öntsd lelkeinkbe melyeket:

megszenteltél, kegyelmedet. ://

Zenei lezárás – István pap áldást oszt!

Áron, Mária, Márton és mindenki

Az én népem nagy, az én népem büszke.

Az én népen embert adott erős időkre.

Az én népem kereszt, ezt népem tudja.

Az én népem megmarad nehéz időkre.

Az én népem bennem él, szakad a halotti fátyol.

Az én népen felkelt a sírból. Megszűnt az átok.

Az én népem egy szó, egy mondat kezdetén.

Az én népem gúny tárgya volt Európa tengerén.

 

  1. jelenet

 

A PARANCS

 

Ambrus

Nem volt küzdelem, tettem mit kértél, de Anna halt meg!  Áron él!

Janus

Elpusztítok mindent, beszántom a várost.

Ne vigyék a lajtorját keresztben az erdőn.

A végítélet trombitái, ébresszenek mindenkit.

Nem kegyelmezek! Könyöröghet bárki.

Nincs erő mi győzne rajtam, itt már rég nincsen hit.

Belepi a hó, a múlt árnyait.

Sok kicsi féreg! Az én hatalmam nagy!

A pokol tornácán, hozzám mérik magukat.

Ami én vagyok, elég a győzelemért,

a csatákat nem vívják régi térképekért.

Nincs erő mi győzne rajtam, itt már rég nincsen hit.

Belepi a hó, a múlt árnyait.

Nem kérik számon a sorstól az ellopott napsugarat.

Kik nem tudják mire vágynak, ne álmodjanak nagyokat!

 ( Ambrusnak )

Hívj mindenkit a tetőre, készül a leszámolás.

Elrendelem a seregben a teljes mozgósítást.

A Janus elmegy, Ambrus egyedül marad

Ambrus

Megtettem mindent családomért,

megtettem mindent fiamért,

szövetséget kötöttem, semmiért,

szövetséget kötöttem, egy álomért.

Tettem a dolgom, legyen kenyér,

tettem a dolgom, több legyen enyém.

Nincs igazi válasz a félelemért,

nincs igazi ok! Uram, mondd miért?

Megfeleltem mindenkinek, ne vessen meg az Ég!

fiamat arra neveltem,

a föld az a miénk.

Rosszul döntöttem, a gyónás nem elég,

mert jönnek majd mások,

hogy a földet elvegyék.

Kórus

A Föld érlelt aranyát méreggé kavarják,

az élet maradék magját, pénzért árusítják.

Ambrus ( bomlott elmével )

Magamban énekelek,

a táncot magamban járom,

érti azt úgy is, akinek szánom.

 

Jönnek a kereskedők,

jönnek álruhában,

elveszik, mit építettem,

felszántják a tájat.

A világ útjain,

végleg eltévedtem.

Nincs más mentségem,

fiamat szerettem.

Jönnek égi bírák,

kérdezik majd tőlem,

amit tettem – miért –

kiért tettem.

Lesz majd felelet,

de nem magamat mentem.

Ebbe a világba születtem,

ebben a világban éltem!

Megszűnt a kötődés,

nincsen több gondom!

Itt a Földön, nincsen több dolgom!

Ambrus elrohan!

 

  1. jelenet

AZ ESKŰ

 

István pap

Fel a hegyre!

Márton

Fel a hegyre!

István pap

Készüljünk a harcra.

Együtt

Fel a hegyre! Fel a hegyre! A végső viadalra.

Kórus

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre!

A végső viadalra.

István pap

Esküdjünk Istenünknek, utolsó csepp vérig.

Védjük nemzetünk az idők végeztéig.

Márton

Nincs erő mi győzne rajtunk itt tiltva volt a hit.

Nincs erő mi győzne rajtunk, mert mégis jött valaki.

István pap és Márton együtt

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre! A végső viadalra.

Kórus

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre! A végső viadalra.

István pap

Készüljünk, készüljünk rosszra, jóra.

Márton

Készüljük, készüljünk a Lónyuggatóra!

István

Azon a helyen vívjuk végső csatánkat,

Márton

ahol Szent László térdelt, ki mentette hazánkat.

István és Márton

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre! A végső viadalra.

Kórus

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre!

A végső viadalra.

István pap

Hírnök menjen a hegyekbe,

mindenkit hazavárunk.

Márton

Ott ahol Szent László lovának

patkói nyomát találtuk.

István pap

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre! A végső viadalra.

Kórus

Fel a hegyre! Fel a hegyre! Készüljünk a harcra.

Fel a hegyre! Fel a hegyre! A végső viadalra.

Érkezik Máté apja tetemével.

Máté

Lefeküdt a barlangban, mérges gázok végeztek vele.

Eljöttem tudom, minden kézre szükség lehet.

Hívott az ősi parancs, hívott az ősi vér.

Tisztességgel fogadjátok apám tetemét.

István pap

Máté fiam, te bűntelen vagy, ne érezz gyűlöletet.

Márton

A bűnösök fiai lehetnek bűntelenek.

István pap

Temessétek Ambrust, ahogy Máté kéri.

Imádkozzunk lelkéért, a bűnt Isten méri!

Máté

Élt velem egy ember, Apám volt, s én szerettem.

Élt velünk egy ember, Isten ne büntessen.

Ne kérdezze senki, mit miért tett értem.

Hol kezdődött bűne, Mi az én büntetésem.

Féltette fiát, Féltette vagyonát.

Hamisan szólt az ének, rossz oldalra állt.

Hátán vitte bánatát, erről nem beszélt nekem.

Lassan ölte meg lelkét. Társa volt a félelem.

Maga mondta ki magára, szörnyű ítéletét.

Hibázott, de értem adta mindenét.

Ő volt az apám, Isten legyél könyörületes.

Légy megbocsátó, Bármit tett ellened.

Elviszik Ambrus holttestét.

 

17.jelenet

 

MÁRIA IMÁJA

Egyedül marad  Mária és a háttérben Áron

 

Mária ( térdre borul )

Atyám! Lehet áldozat, de nekem el kell mennem.

Apámért, anyámért – tudom – meg kell tennem.

Elmegyek messzire, Áron vigyázok rátok.

Elmegyek oda, hol nem fog földi átok.

A védelmező Szentek magukhoz hívnak engem.

Már tudom itt a Földön – hogyan segítsek!

Áldj meg Uram! Te ismered minden percem,

Te tudod én bűnbe, bűnbe soha nem estem.

Testvérem indulj a harcba, én népemet megvédem.

Áron ( felsegítí Máriát )

Indulj utadon, veled van az Isten!

Mária

Kinyújtotta kezét. Hív a Teremtő!

A fény vár engem, egy láthatatlan erő.

Mária elindul egy hatalmas fénycsóván felfelé!

Mária

Fogom kezed, fogják mások is.

Lehet abban boldogság lehet átok is.

Fogom kezed, fogják mások is.

Lehet erő lesz bennem, lehet várom is.

Fogom kezed, fogják mások is.

Lehet kiáltás vagy sírás, lehet látom is.

Fogom kezed, fogják mások is

Lehet sötétség előttem lehet álom is.

Én Istenem, Jóistenem,

fogd meg árva gyenge kezem.

Én Istenem, Jóistenem,

szeretet mindig velünk legyen.

Hol volt hol nem, volt egy ember.

Ki hegyeken lépett át, csepp volt neki a tenger.

Hol volt hol nem, élt egy ember.

A Teremtő küldte őt, kiválasztott engem.

Én Istenem, Jóistenem,

fogd meg árva gyenge kezem.

Én Istenem, Jóistenem,

a szeretet mindig velünk legyen.

Gyerekek

//: Mária a Mennyben, mindig velünk legyen.

A Napba öltözött székely leány, adjon erőt nekem. ://

Mária ( közben )

Én Istenem, adj erőt nekem, Én Istenem fogd meg kezem!

 

18.jelenet

 

A JELENÉS

 

Babba Mária

Áldott légy, áldott légy,

Áldott légy, földi lányom Mária.

Áldott légy, áldott légy,

Áldott légy, hogy eljöttél elém.

Hosszú az út, melyet irányít égi fény,

Hosszú az az út, mely tiéd és enyém.

Te maradj itt a földön,

legyél anya és nővér.

Védd meg, ami megmaradt,

légy porszem, mely lesz kővé.

Emeld föl fejedet székely Mária,

Emeld föl szívedet, neked itt van a haza.

Ezer székely lányból egy jött elém,

Találkoznunk kellett a magyarok ünnepén

Vidd tovább a lángot, gyarapodjon a Föld,

Légy te a születés, légy te a végső csönd..

Így szóltam hozzád Babba Mária

Megremeg a föld!

 

19.jelenet

 

A CSATA

István pap és Áron vezetésével várakozik a sereg a Lónyuggatón, közeledik Janus és serege.

Hatalmas küzdelem kezdődik

István pap

Ha Isten velünk, senki nem lehet ellenünk.

Janus

Mit keresel itt szerencsétlen senki!

Máté

Ami apám bűneit, jóvá fogom tenni.

Janus

Bűnhődni nem lesz időd.

István pap

Amíg élsz az is elég!

István pap és Kórus

//: Jöjjön a fény, jöjjön a fény,

jöjjön a fény a miénk. ://

A csata folytatódik. Már-már a Vezér győzedelmeskedik.

Hirtelen nagy fényesség támad. Valahol a horizonton megjelenik Mária.

István pap és a Kórus

Mária! Mária! Segíts minket, segíts minket,

Segíts minket, segíts minket Mária!

Mikes kapitány

Megjöttünk a hegyekből!

Hatalmas fény támad! Janus serege a látomástól megdermed.

Janus

Tűnj el látomás, tűnj el végleg.

Megvakítottad szemem, hatni kezd a mérged.

István pap

Előre barátaim, segít minket Mária.

Márton

A védelmezőnk, előre bátran.

Kórus

//: Mária! Mária! :// Segíts, segíts!

Áron

Meg kell öljelek apámért.

Janust körbe veszik csatlósai

Janus

Mit tudsz fiú!? Nem látlak! Semmit se kérj!

Áron

El kell számolnod, minden bűnödért.

Janus

Nem tudsz semmit fiú! Elvakít a fény!

Márton és Máté

Mária eljött közénk!

Mikes kapitány

Megjöttek a hegyi emberek!

A zenében felcsendül „ Csaba királyfi csillagösvényen” motívuma.

Megérkeznek a hegyi emberek! Hatalmas szél támad, majd eső, később jégeső.

Janus

Nem látok! Nem hallok! Vihar van, jégeső!

Áron

Mária kérte, ő adott erőt!

István pap

Ő küldte rád a tisztító esőt!

Áron

Márton apám, ki felneveltél! Eljött az idő!

Márton, Mikes kapitány és a hegylakók

//: Eljött a fény, mi vezetett feléd. Eljött a fény, tetted legyen tiéd.

Eljött a fény, úgy élj, ahogy élsz! Eljött fény, egy büszke nemzetért. :// 2x

 

20.jelenet

 

HÁLAADÓ KÖRMENET

 

István pap

Játékot írtam, örök okulásként.

Két fél az egy, nem lehet másként.

De ha öt részre hasítják, az igazság lángját,

az akkor is égni fog, messzi földről látják.

Énekelem történetét egy székely lánynak.

Ki a teremtő erő, kire minden házban várnak.

Fel az Égbe költözött, ránk vigyázzon!

Fenn az égi strázsán, őrzőként álljon.

Emeljük fel szívünk, emeljük az Égig.

Összeér majd kezünk az idők végeztéig.

Emeljük a zászlót, soha nem kell többé félni.

Egyesül nemzetünk, ha Istent kéri.

Mária a mi Asszonyunk, dicsérjük őt,

Ne féljetek, ne féljetek, eljön az idő,

mikor összegyűlnek az álmok, lesz tisztító eső,

a vállak a vállakhoz érnek, az lesz az erő.

Kik most hazamentek, legyetek arra büszkék,

együtt voltunk, győzni tudtunk, a rontás csupán emlék.

Amit elmeséltem nektek, nem pusztán kiáltás,

a hegyek ölében a szót még sokan várják.

Emeljük fel szívünk, emeljük az Égig.

Összeér majd kezünk az idők végeztéig.

Emeljük a zászlót, soha nem kell többé félni.

Egyesül nemzetünk, ha Istent kéri.

Márton és a Kórus

Dicsértessék a Jézus, s Mária neve!

Hozzád jöttünk Szűzanyánk, köszöntésedre.

Mondjuk szívből: üdvözlégy, mennyei virág!

Mert tégedet választott a Szentháromság!

István pap

Egy szívvel zengedezzünk, buzgó örömmel:

Ó Mária, Szűzanyánk, kérünk ne hagyj el!

Tizenkét csillagból koronád vagyon,

Szentháromság malasztja tündökli azon.

István, Márton és a Kórus

Mert Gábriel arkangyal eképp köszöntött,

Üdvöz légy Szűz Mária, eképp üdvözlött.

Egy szívvel zengedezzünk, buzgó örömmel:

Ó Mária, Szűzanyánk, kérünk ne hagyj el!

István pap és a Kórus

Nyíljon ki szívetekben, az öröm virág,

Zengjetek, hogy hallja meg az egész világ,

Édes anyánk, hozzád jöttünk, Lángadozva, mert szeretünk,

Ó Szűz Mária! Hogy köszöntsünk, úgy mint egykor az Úr angyala.

István, Márton, Máté, Áron és mindenki

Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátronánk!

Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:

//: Magyarországról, édes hazánkról,

Ne felejtkezzél el szegény magyarokról! ://

Márton

Nyírfaágat tűztünk minden kalapba.

A győzelem miénk, Isten adta.

 

Áron

Ahol a hegy a völgyhöz térdel, ott az igazság miénk.

Ott a fák tetejét megérinti a fény.

Nincsen két ország, nincsen két nép.

Nem lehet oly nagy vihar, mely a gyökeret tépi szét.

Márton

Legyen templom, legyen iskola, ne legyen pusztítás.

Épüljön kemény kőből a lélek a család.

István pap

Érjen fel az égbe hálás énekünk,

ha Isten velünk van, senki ellenünk!

Kórus

Legyen templom, legyen iskola, ne legyen pusztítás.

Épüljön kemény kőből a lélek a család.

Érjen fel az égbe hálás énekünk,

ha Isten velünk van, senki ellenünk!

Gyerek

Ahogy Isten teremtette, úgy lett ez a nép.

Sólyom szárnya vigyázza, védi életét.

Napba öltözött lelkünk, egymás kezére várva.

A szeretet vigyázzon Mária országára.

Kórus

Ahol a hegy a völgyhöz térdel, ott az igazság miénk.

Ott a fák tetejét megérinti a fény.

Nincsen két ország, nincsen két nép.

Nem lehet oly nagy vihar, mely a gyökeret tépi szét.

Legyen templom, legyen iskola, ne legyen pusztítás.

Épüljön kemény kőből a lélek a család.

Érjen fel az Égbe hálás énekünk,

ha Isten velünk, senki ellenünk!

 

Keleten hajnalodik.  Felkel a Nap!

 

KÉRLEK ANYÁM

 

Hol volt egyszer, hol nem volt.

Volt egyszer egy fiú és egy lány.

Együtt voltak két éven át,

sok szerelmes, forró éjszakán.

Egy napon úgy érezte a lány,

szíve alatt hordja magzatát.

Fáradt volt, de nem tudott aludni,

átkozta magát, s az éjszakát.

Felkel reggel, bement a gyárba.

Így ment ez még sok-sok napon át.

Nem szólt semmit, ha mondták – Milyen sápadt!

Csak kiengedte néha ruháját.

Sokat sírt, de mindig arra gondolt:

milyen volt az ő gyerekkora.

És nem mondta a fiúnak sem este:

miért kell másnap elutaznia.

Hajnal volt, a pára még a földön,

erdő mélyén sikoltott a lány.

A fák, a bokrok nézték csodálkozva,

felriadt egy alvó kismadár.

Nem élhetsz, nem élhetsz, kicsiny gyermek!

Nem kívánom neked sorsomat.

 

Kérlek anyám, ne ölj meg engem.

Kérlek anyám, hagyj élni engem.

Hadd láthassak színeket és fényt.

Hadd érezzek igazi szenvedélyt.

Hadd nyíljon a szívemben virág.

Hadd tudhassam meg: Ki volt apám!

 

Ne szüljön a világ olyan anyát,

ki elveszejti saját magzatát.

Ne szüljön a világ olyan anyát,

ki elveszejti saját magzatát.

 

Kérlek anyám, ne ölj meg engem.

Kérlek anyám, hagyj élni engem.

Hadd láthassak színeket és fényt.

Hadd érezzek igazi szenvedélyt.

Hadd nyíljon a szívemben virág.

Hadd tudhassam meg: Ki volt apám!

 

 

 

 

 

 

MINDHALÁLIG HOLNAP

 

Mondtad: Igen,

mondtad már: Nem.

Mondtad: Miért hagytuk, hogy így legyen!

Mondtad: hogy Kell,

mondtad, hogy: Még.

Mondtad már azt is: Láss, ne csak nézz!

Mondtad, hogy: Itt,

mondtad: Miért?

Mondtad már azt is: Miénk itt a tér!

Mondtad, hogy: Utca,

mondtad, hogy: Fal.

Mondtad, hogy nálad mindig: Két forint ez a dal.

Néhány éve mondtad:

bíborban születtem.

Néhány éve mondtad:

Zöld csillag lettem.

Most itt állsz és azt hiszed,

lehetett volna más.

Így maradsz Te mindig:

Mindhalálig Holnapra vársz!

Mondtad, hogy: Fájdalom,

mondtad: Rossz vér.

Mondtad: A becsület ennél, mégis többet ér.

Mondtad: Majd most,

mondtad: Már tegnap.

Mondtad, hogy: Várj míg felkel, majd a Nap.

Néhány éve mondtad:

bíborban születtem.

Néhány éve mondtad:

Zöld csillag lettem.

Mondtad már: Rózsa,

mondtad, hogy: Szenvedély.

Mondtad: Ne várd a májust. Hosszú lesz a tél.

Mondtad: A játék,

mondtad: Király.

Mondtad, hogy: Szállj fel szabad madár!

Néhány éve mondtad:

Elszállt egy hajó a szélben.

Néhány éve mondtad:

A kőfalak leomlanak.

Néhány éve mondtad: Lehetett volna más.

Így maradsz te mindig.

Mindhalálig holnapra vársz!

 

 

 

MINDHALÁLIG BLUES

 

Hajnalban indul,

esőszagú kabátban.

cigaretta lóg

a szája sarkában.

Gyűrött arcú szeretője

ottmaradt az ágyban.

A szívét, a szívét

sohasem borotválja.

 

Melózni a piacra jár,

tíz éve nem zenél.

Barátja rég nem ír,

valahol Sydnie mellett él.

Vagyonát egy ügyvéd,

volt asszonyára játssza,

felnőttek a csápolók is,

mindnek van családja!

 

Sárgulnak a képek,

szobája falán.

Régi híres dalaira,

nem emlékszik már.

Tisztelettel hallgatják,

de szólnak: Hátha fáradt!

Menne is, maradna is.

Túl fiatal még a halálra.

 

Társaságban, ha szó kerül:

Milyen volt a Banda?

Homlokán a ránc

eltűnik egy pillanatra.

Néha egy klubban énekel,

néha beindul még.

Nem vádol, nem verekszik.

Lassan-lassan kiég.

 

Csak blues, csak blues

Mindhalálig blues.

Csak blues, csak blues

Mindhalálig blues!

 

 

NE FORDULJ EL

 

Töröld meg arcod,

inged ujjával.

Szavad nem értem,

árnyékban állsz.

Utolsó paklidat,

elosztogattad.

Nem vár sehol,

saját szoba.

 

Töröld meg arcod,

széthullt az este.

Az ajtókat bezárták,

mindenki elment.

Köszönj hajlongva,

a süket csöndnek.

Melletted áll egy lány

összetörve.

 

Töröld meg arcod,

menj, hogyha hívnak.

Egyszer az álmod még,

igaz lehet.

Védtelen voltál,

ki sose tanul.

Kaptál már eleget

övön alul.

 

Ne fordulj el, az nem segít!

Ne fordulj el, ne menekülj!

Ne fordulj el, az nem segít!

Ne fordulj el, ne menekülj!

 

Háttal a magasnak, háttal a fénynek.

Arccal a sötétnek, arccal a mélynek.

Háttal a partnak, háttal a célnak.

Arccal a sebeknek, arccal a kínnak.

 

Ne fordulj el, az nem segít!

Ne fordulj el, ne menekülj!

Ne fordulj el, az nem segít!

Ne fordulj el, ne menekülj!

 

 

VÁLASZOLNI NEM KELL

 

Figyelj,

ha este apád,

ismeretlen nyelven énekel!

Figyelj,

ha a történelem,

új kiadású könyvben módosul!

Figyelj,

ha szól a csengő!

Nem kell félned!

Válaszolni nem kell!

 

Figyelj,

ha lakást kaptál ideiglenesen,

egy nem létező címen!

Figyelj,

hol, mikor születtél!

Kartotékod legyen mindig rendben!

Figyelj,

ha névtelenül

írnak neked!

Válaszolni nem kell!

 

De, ha nem kérdeznek semmit tőled,

válaszolni nem kell!

Ha nem kérdeznek semmit tőled,

válaszolni nem kell!

 

Figyelj,

a szellők fénye megkopott

és ott fúj, ahol nem kell!

Figyelj,

hogy legyen három ász

mindig a zsebedben!

Figyelj,

ha újra kezdenéd,

a Pesti Műsort hívd fel!

Válaszolni nem kell.

 

De, ha nem kérdeznek semmit tőled,

válaszolni nem kell!

Ha nem kérdeznek semmit tőled,

válaszolni nem kell!

 

REKEDTEN SZÁLL AZ ÉNEK

 

Hé, Joe Papa, a tyúkszemedre lépnek.

Hé, Joe Papa, a sörényedbe tépnek.

Vigyázz, az igazi nagymenők,

már a nyomodban járnak.

Oh, az igazi nagymenők,

hangtalanul várnak.

 

Hé, Joe Papa káromkodj egy frankót.

Hé, Joe Papa, ha kiütik a mankód.

Vigyázz, az igazi nagymenők,

kik legendát írnak rólad.

Oh, az igazi nagymenők,

megtagadnak holnap.

 

Hé, Joe Papa, a napok véget érnek.

Hé, Joe Papa, neked gyúlnak a fények.

Vigyázz, az igazi nagymenők,

akik rád vadásznak.

Oh, az igazi nagymenők,

a hátad mögött állnak.

 

Rekedten száll az ének,

csak álmodj, fel ne ébredj.

Rekedten száll az ének,

csak álmodj, fel ne ébredj.

Ha feltör majd a fájdalom,

mint torkodból az ének.

Eljönnek hozzád az emberek,

kik rettegésben élnek.

 

Hé, Joe Papa, nálad az erő.

Hé, Joe Papa, tiéd az idő.

Vigyázz, az igazi nagymenők,

az arcnélküli lények.

Oh, az igazi nagymenők,

csapolják a véred.

 

Rekedten száll az ének,

csak álmodj, fel ne ébredj.

Rekedten száll az ének,

csak álmodj, fel ne ébredj.

Ha feltör majd a fájdalom,

mint torkodból az ének.

Eljönnek hozzád az emberek,

kik rettegésben élnek.

 

 

TIÉD MINDEN DAL

 

Mikor először bevágtad

szüleid ajtaját.

Szentül hitted, hogy ezentúl

egyedül is megállsz.

De megkapod majd valamikor,

az első fizetést:

Elindulsz és rájössz,

semmire sem elég.

 

Tiéd e dal,

tiéd az életem,

tiéd minden dal,

tiéd az életem,

Tiéd e dal,

tiéd az énekem,

Minden,

csak most kezdődik el.

 

Egy reggel felébredsz,

az első lány után.

Megőrülsz, mert azt hiszed:

Tiéd a világ!

De az utcákat járod,

haza senki se vár.

Magához húz,

egy távoli világ.

 

Tiéd e dal,

tiéd az életem

Tiéd e dal,

tiéd az énekem,

Minden csak most kezdődik el.

 

Tiéd e dal,

tiéd az életem,

tiéd minden dal,

tiéd az életem,

Tiéd e dal,

tiéd az énekem,

Minden,

csak most kezdődik el.

 

 

TRANSIT BLUES

 

Éjszaka volt, mikor elindultunk,

egy benzinkútnál megvacsoráztunk.

München körül tökig eláztunk,

a Forintunkkal jól megfáztunk.

A vámosok túl korán keltek,

a Hollandoknál füvet kerestek.

Blues,

transit blues.

 

Rotterdamba reggel értünk,

egy feka gyerektől tüzet kértünk.

Golfba ültünk, s ki a tengerhez,

Anyám, ha tudnád micsoda messze.

Annemarie ott régen várt ránk,

kávét főzött, s hozta tálcán.

Blues,

transit blues.

 

Másnap reggel a TV-be mentünk,

az újságokban ott volt a képünk.

Miszter Kleinkamp este mondta:

Indulhatunk Amszterdamba.

Éjjel egyig nyomtuk a show-t,

Anyám, ha tudnád micsoda jót.

Blues,

transit blues.

 

A Dam-straat szélén, mind leültünk,

énekeltünk, hegedültünk.

Hátha egy lámpa zöldre vált,

egy utolsó cigi is körbejárt.

A kikötőnél kocsiba szálltunk,

aztán hazáig meg sem álltunk.

Blues,

transit blues.

 

Transit blues,

transit blues.

Kőbányáról indul a blues..

Transit blues,

transit blues.

Kőbányáról nyomul a blues.

 

 

TUDOD MINDEN NEHEZEBB MOST

 

Tudod minden nehezebb most,

olyan össze-vissza élek.

Lassan kideríthetetlen:

mi a látszat, mi a lényeg.

 

Tudod mindent mondanak,

de elmaradnak barátok.

A dolgokat, csak a felszínen,

csak távolból látod.

 

De ha mellém lefekszel,

képzeld azt, hogy élsz.

Ha mellettem elalszol:

álmodj nálam szebbeket.

 

Tudod minden nehezebb most,

bármerre lépek.

Nem látom az út végét és

egyre jobban félek.

 

Tudod kedves, ha rám nézel,

fénytelen szomorú szemmel.

Úgy vagyok én is egyedül,

minden kérdésemmel.

 

De ha mellém lefekszel,

képzeld azt, hogy élsz.

Ha mellettem elalszol:

álmodj nálam szebbeket.

 

 

 

ÚTON HAZAFELÉ/1981/

TRANSIT BLUES 2

 

Álmodtam, a színpadon,

egy bohóc színre lép.

Nem táncol, nem énekel,

csak szomorúan néz.

A nézőtér már üres,

nincsen nevetés.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

 

Álmodtam, hogy felettünk,

beborul az ég.

Lesz nagy tűz, nagy féktelen,

ki tudja, hogy miért.

Lesznek hősök, árulók,

elhull sok vitéz.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

 

Álmodtam, már senkiben

nem laknak ördögök.

Álmodtam, már nincsen rács,

nem lesznek börtönök.

Álmodtam, hogy újra

tiszta lesz az ég.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

 

Álmodtam, hogy végtelen

és szabad lesz a tér.

Nem lesz többé félelem,

nem kell útlevél.

Álmodtam, hogy a zászló:

végleg a miénk.

Visz az út, visz az út:

Magyarország felé.

 

(Az egyetlen cenzúrázott, soha meg nem jelent dalszöveg!)

 

A GYERMEKEIM

 

Számkivetettek, bőrös fiúk,

fénylő szemű kis csajok,

szakadt, hitetlen csavargók,

az apátok, most én vagyok.

 

Lakótelepen unatkozók,

ragasztós-szívű vakok.

Nem lehetett soha gyermekem:

az apátok, most én vagyok.

 

Erős-dohányos lányok,

kőbányai vagányok.

Aluljárós nemzedék,

az apátok, most én vagyok.

 

Külvárosi életek,

intézeti lázadók.

Akárhová vet a sors:

az apátok, most én vagyok.

 

Gyűrött testű romalányok

ha szétfeszítik lábatok.

Ne hagyjátok, ne hagyjátok:

az apátok most én vagyok.

 

Piszkos, csóró, dzsunga srácok,

ha nem jön meg az álmotok.

Tudjátok, hogy élek:

s az apátok most én vagyok.

 

Jöjjetek el hozzám,

jöjjetek el hozzám.

Legyetek Ti,

a gyermekeim.

 

 

BlLL KAPlTÁNY BLUES CIRKUSZA

 

Én vagyok a bohóc,

ki a porond közepén áll.

Egy cirkuszban, hol nincsen taps

a mutatvány után.

Én vagyok a táncos,

ki a manézs fölött áll.

Bámulnak, mint nagy-embert,

ki egy lábbal is jár.

Ember vagyok én is,

egy szürke blues-király.

 

Én vagyok az állat-szám,

a varázsló után.

Az oroszlán kitátja száját,

ő is egy király.

Én vagyok a tűznyelő,

ki szerződésre vár.

A késdobáló unottan

felém hajigál.

Ember vagyok én is ,

egy szürke blues-király.

 

Én vagyok a finálé,

a flitteres cigány.

Kit leköpnek a sátor mellett,

a világszám után.

Én vagyok az ember

és én vagyok a fájdalom.

A festék mögötti könnycsepp,

vörös csík az arcomon

Ember vagyok én is ,

egy szürke blues király.

 

BILL KAPITÁNY BLUES

 

Hol van a kikötő,

hol az a lány?

Hová lett a hajó?

Bill kapitány.

Hol van a legénység,

hol az irány?

Hol van az evező?

Bill kapitány.

 

Hol van a szél,

hol a fény az éjben?

A Banda lelépett,

Bill kapitány.

Hol van a koszorú,

hol a virág?

Hol lesz a sírod?

Bill kapitány.

 

Hiába minden,

könnyed csorog.

Mások hajóján mentek el,

a lányok és az asszonyok.

 

Itt egy csatakos bárka,

fedélzetén tajték, hínár.

Oldalra dőlt, léket kapott,

álmaid partjainál.

De itt egy flaska az asztalon,

itt van a korsómellű nő.

Micsoda éjszaka lesz Kapitány?

Micsoda szörnyű kikötő.

 

Hiába minden,

könnyed csorog.

Mások hajóján mentek el,

a lányok és az asszonyok.

 

ELKÉPESZTŐ BLUES

 

Ismerem a bubit, a kört,

az asztal-alatti makkot.

Ismerem a kést, a tőrt,

a zöld-maszk mögötti arcot.

Ismerem a vállverést,

a kőbányai tangót.

A „jobbra át” -ot,

a „hátra arc”-ot,

de balra

itt a Mankóm.

 

Ismerem a feleséged,

és az amszterdami kurvát.

Ismerem a sorban állást,

és a sarki kocsmát.

Ismerem a hús-zabálást,

a hentesnél a kampót.

Az utcát, amely jobbra fordul,

de balra

itt a Mankóm.

 

Ismerem a csillagtalan,

éjszakai csendet.

Ismerem a labdát,

mely nem gurulhat többet.

Ismerem a vonatot,

mely előtt, nincs váltó.

Ha jobboldalról fúj a szél,

még balra

itt a Mankóm.

 

Hej, csak magamat,

magamat nem ismerem.

Hej, én magam sem értem,

az életem!

 

 

 

 

HALÁLOS TÁNC

 

Kacsingat rám

a félszemű világ.

Italt nem fizetnek

sóher cimborák.

Nyakamban ülnek, vastag combú,

rámenős csajok.

Táncolni hívnak,

bénák és vakok.

 

Botladozva járok,

éjszakáim mélyén.

Nem állok meg soha,

a szakadékok szélén.

Jajgatva hívom,

az egykori erőt.

Bűnös utakra lépek.

Adj Uram időt!

 

Fölém borul sötéten,

a félszívű világ.

Hátam mögött röhögnek,

álnok cimborák.

Meredt szemekkel állnak,

árva kis csajok.

Beástak félig a földbe,

de én még itt vagyok!

 

A halálos táncban,

nincsen lekérés,

A halálos táncban,

csak vesztes lehetsz.

A halálos táncban

ütnek, ahol érnek,

Ez az a tánc

Mi a sírig tart.

 

 

KOCSMA BLUES

 

Lenn a Pongrác úton,

egy régi kocsma áll,

lenn a Pongrác úton,

a régi kocsma vár.

 

A Pongrác úti kocsma, nem rúg ki a Szamosra.

Nem semmi ez a kocsma, a vasút mellett jobbra.

 

Nem szól benne ének, nincsenek itt zenészek,

pálinkát és bort sem mérnek, üresek mind a székek.

 

Ez az a kocsma, hol nincs már pincér.

Ez az a kocsma, hova senki se jár.

Ebbe a kocsmába, temetni jöttem:

a múltat, a jövőt, s egy cimborát.

 

A Pongrác úti kocsmát, csak kevesen ismerték.

A belvárosi dandyik messze elkerülték.

 

Nem voltak itt dögös verdák, milliomos rock zenészek.

A falak sem mesélnek, pedig nagy volt itt az élet.

 

Ez az a kocsma, hol nincs már pincér.

Ez az a kocsma, hova senki se jár.

Ebbe a kocsmába, temetni jöttem:

a múltat, a jövőt, s egy cimborát.

 

A Pongrác úti kocsma szakadtan dől a porba.

A szél a végső siratót, az „Auguszta telepről” fújja.

 

Tábla nem fog állni,

hogy itt ült: R.B. Kapitány.

Kék overálok füstölik,

az utolsó Symphoniát.

 

Ez az a kocsma, hol nincs már pincér

ez az a kocsma, hova senki se jár.

Ebbe a kocsmába temetni jöttem.

A múltat, a jövőt, s egy cimborát.

 

ROMALÁNY BLUES

 

Még l6 sem voltam,

romalányért bomoltam.

Égő csipkebokorban,

százszor ráborultam.

 

Barna testű romalány,

egy balektól lenyúltam.

Égő csipkebokorban,

százszor ráborultam.

 

Agyamból kiment a vér,

repültem és lehulltam.

Égő csipkebokorban;

százszor ráborultam.

 

Senki se tudja mit éltem át,

senki se tudja, ki volt a lány.

Senki se tudja, hogy éltük át,

azt a régi éjszakát.

 

Szívem összetörte,

míg szeretni megtanultam.

Égő csipkebokorban,

százszor ráborultam.

 

Öle tüzes parázs volt,

már 30 rég elmúltam.

Égő csipkebokorban,

százszor ráborultam.

 

Oh, mennyi éjszaka volt,

mikor szárnya alá nyúltam.

Égő csipkebokorban

százszor ráborultam.

 

 

 

 

FEKETE VONAT BLUES

 

Fekete vonaton jöttem,

fekete sínek a ködben.

Fekete füst az arcomon,

hittem, majd lemoshatom.

 

Reggel az utcán,

egy pénzes pali jött rám.

Három gyűrűt eladtam,

három rongyot kaptam.

 

A „Kék fényben” csak nézte,

a piti fantom képem.

Ismerem már régen:

Ez egy magyar néger!

 

Volt dögivel pénzem,

a Keleti mellett éltem.

Tyúkjaim a téren:

Tojtak nagyon szépen.

 

A külső vágányon

kérem vigyázni!

A külső vágányra

érkezem.

 

Néhány kis hülye feldobott.

Vamzer azért még nem vagyok.

De átkozom az éjszakát,

amikor a vonat velem megállt.

 

A rácson kívül utcák, terek.

Császár ott már nem lehetek.

Félek le nem moshatom,

ami füst maradt az arcomon.

 

 

 

ÜVÖLTSÖN A SZÉL

 

Hol a hajó,

mellyel tengerre szállhatok?

Hol a fedélzet,

ahol a kapitány én vagyok?

Hej, hol az a tenger,

hol a vágyam végtelen?

Hol az a part,

hol magamat meglelem?

 

Hol az a lány,

akit magamhoz ölelhetek?

Hol az, az ágy,

ahol békét lelhetek?

Hol az a szó,

amely még szégyentelen?

Hol a jövőm?

Hova hallik énekem?

 

Üvöltsön a szél.

Tomboljon a vihar.

Repítse messze, az álmokat.

Tajtékos tenger,

őrizd és óvjad,

tántorgó,

szegény

fiadat.

 

HATVAN ÚT, HATVAN CSAPÁS

 

Hatvan út állt előttem, hatvan erdőn átvergődtem,

hatvan könnycsepp szememben,

húztak vissza, de előre mentem.

Hatvan lövés szívemben, hatvanszor öltek engem,

hatvan mankó kezemben,

húztak vissza, de előre mentem.

 

Hatvan orvos csapolta vérem, hatvan ajtó zárva előttem,

Hatvan bábut leütöttem,

húztak vissza, de előre mentem.

Hatvan kupát egy este megittam, hatvan „Senki” gyűlölt nyíltan,

hatvan dal még itt a fejemben,

húztak vissza, de előre mentem.

 

Hendrixnek hatvanszor  megköszöntem.

Az úton min járok, ő jár előttem.

Hatvan út, hatvan csapás,

hatvan év nagy kirándulás.

 

Hatvan bíró előtt álltam, hatvan bűnöm kitaláltam!

Hatvanszor két lábam érzem,

húztak vissza, de előre mentem.

Hatvanszor karmolt az ágy, hatvan karóval szúrt a vágy.

Hívtak a gyávák –  nem engedtem! Húztak vissza, de előre mentem.

 

Hatvan kereszt vállamon, hatvan ránc arcomon,

hatvan súgó állt mellettem,

húztak vissza, de előre mentem.

Hatvan újságban elmeszeltek, hatvan helyen rúgtak engem.

Ha nem volt pénzem, nem ettem,

húztak vissza, de előre mentem.

 

Hendrixnek hatvanszor megköszöntem.

Az úton min járok, ő jár előttem.

Hatvan út, hatvan csapás,

hatvan év nagy kirándulás.

 

A NAGY GENERÁCIÓ TEMETÉSÉRE

 

Eltemettem R.B. Kapitányt,

eltemettem mindent, ami fáj.

Nem tudtak megtörni,

harminc ezüstért, nem lehet megvenni.

 

Nem kaptam, csak fél korcsolyát,

a másikkal egy barátom jégre állt.

Nem leszek bulvár sztár,

nem kíván a média, egy féllábú királyt.

 

Kilencszáznyolcvanháromban

Táltosként nyomultam.

Eltelt néhány kemény év,

de Kőbányán, Kőbányán maradtam.

 

Voltak percek, nagy dáridók,

akkoriban még, igaz volt a szó.

Tiszta, mint a blues,

amit ma látok, csontomig megnyúz.

 

Kilencszáznyolcvanháromban

Táltosként nyomultam.

Eltelt néhány kemény év,

de Kőbányán, Kőbányán maradtam.

 

Sokan hazudtak, átvertek engem,

magamban rázom, őszinte ember.

Szívták a vérem,

a poloskák közben, öltönyt cseréltek.

 

Sok rockernek, csak üzlet az élet,

búcsúkoncert, mégis visszatérnek,

valahogy megélek,

csábítottak engem is, de szívet nem cserélek

 

Kilencszáznyolcvanháromban

Táltosként nyomultam.

Eltelt néhány kemény év,

de Kőbányán, Kőbányán maradtam.

 

Láttam sok rosszat, láttam sok jót.

Eltemettem a nagy generációt.

 

KÉNE EGY ÜVEG BOR

 

Kéne egy üveg vörös bor, néhány kortynyi bánat,

egy lány az ágyamba, ki soha el nem fárad.

Kéne még egy recept is, mert hasogat a hátam.

A világban mindent, szinte mindent láttam.

 

Kéne egy hűtőszekrény, hol jegelném a vágyam,

kéne egy ápoló, ki megmérné a lázam.

Kéne egy kis hely, ahol dalaimat megértik.

Sokan elmentek, megtagadtak, de kedvem az a régi.

 

Kéne aztán Uram, egy nagy színpad is nekem.

Ahol elmondhatom mi fáj, ami az életem.

Ahol düböröghet a szív, ahol meghallják a hangom,

ahol a szó azt jelenti, ahogyan kimondod.

 

Kéne egy üres fal, hova rajzolnék egy képet,

testvérekről, igazakról kik már a Mennyben élnek.

Kéne egy jó autó, hová a mankóval beférek.

Kéne egy ajtó, hová mindig betérek.

 

Kéne terített asztal, hol mindig van meleg étel,

kéne egy pincér is, ki tudja mit, mikor kérek,

Kéne kis világosság, ebben a sötétben,

Uram, csak ennyit adj, mert még sokáig élek.

 

Kéne aztán uram, egy nagy színpad is nekem.

Ahol elmondhatom mi fáj, ami az életem.

Ahol düböröghet a szív, ahol meghallják a hangom,

ahol a szó azt jelenti, ahogyan kimondod.

 

Kéne jó kis bank, hol nem nyúlnak le engem.

A széfekben az igazság, szeretet a szívekben.

Hol nem néznek baleknak, mert hatvan vagyok,

Hol tisztességgel szólnak, hol mindent megkapok.

 

Kéne aztán uram, egy nagy színpad is nekem.

Ahol elmondhatom mi fáj, ami az életem.

Ahol düböröghet a szív, ahol meghallják a hangom,

ahol a szó azt jelenti, ahogyan kimondod.

 

 

LÁT-E, AKI LÁT

 

Nézem a filmet, sok hollywoodi sztárt,

magamtól kérdem: ki főz vacsorát?

Nézem a filmet, látványos minden,

jönnek új képek, tájak, csodák.

Mondja el, ki érti azt, mondja el ki érti azt,

valaki, valaki mondja el:

Lát-e, aki lát!

 

Kőbányán az élet, régi időszámítás,

magamban mondom: ez egy másik világ.

Kőbányán az élet, nem csillogás,

Amerikában cukorból a máz.

Mondja el, ki érti azt, mondja el ki érti azt,

valaki, valaki mondja el:

Lát-e, aki lát!

 

Ki lesz, ki megérti életem,

sohasem ártottam senkinek.

Sohasem féltem, vívni kiálltam,

ez a válaszom a hitetlen világnak!

 

Gödnél szórtuk vízbe, az utolsó cimborát,

magamban érzem: békességre várt.

Gödnél szórtuk vízbe, egy csónak nekem is jár.

A túlsó partra átvisz, hol zöldebbek a fák.

Mondja el, ki érti azt, mondja el ki érti azt,

valaki, valaki mondja el:

Lát-e, aki lát!

 

Ki lesz, ki megérti életem,

sohasem ártottam senkinek.

Sohasem féltem, vívni kiálltam,

ez a válaszom, ez a válaszom.

 

Ki lesz, ki megérti életem,

sohasem ártottam senkinek.

Sohasem féltem, vívni kiálltam,

ez a válaszom, a hitetlen világnak!

 

JÓ VOLNA

 

Jó volna, ha a régi banda ismét összejönne,

nem gázolnánk a múltba, egymást összetörve.

Nem fröcskölne a sár, a másik szemébe,

leülnénk egy asztalhoz, éppúgy, mint régen.

Csak azt mondanám: itt vagyok, nem változtam semmit.

Lehet még az öregtől, sok mindent tanulni.

Azt mondanám a hűség, megpróbáltatás,

nem könnyű a játék, nehéz az utazás.

A Híradókban azt mondják majd, összejöttek a vének,

de az apák, s az anyák, egy korszakról mesélnek.

Jó volna, ha a banda összejönne,

leülnénk egymással, mint rég.

Nem gázolnánk a múltat összetörve.

Hálás lenne az ég!

 

Nem üzenek senkinek, ők tudják, ez nem tréfa.

Bill Kapitány nem menekült, nem szállt más hajóra.

Nem festett soha át, a kétszínű világ.

Kik használtak, megtagadtak, lássanak soká.

A Híradókban azt mondják majd, összejöttek a vének,

de az apák, s az anyák egy korszakról mesélnek.

Jó volna, ha a banda összejönne,

leülnénk egymással, mint rég.

Nem gázolnánk a múltat összetörve.

Hálás lenne az ég!

 

Ha a régi Banda újra összegyűlne,

egy csendes, nyugodt helyre. Őszintén, az lenne jó!

Nem lenne leszámolás, csak ének,

újra szólna a blues. Őszintén, az lenne jó!

Jó volna, ha a banda összejönne,

leülnénk egymással, mint rég.

Nem gázolnánk a múltat összetörve.

Hálás lenne az ég!

 

Jó lenne mikor búcsúznánk megölelnének,

nem csak úgy látszatból, hogy örülnek még élek.

Nem hagyom magam, én ezt megígérem,

Nem hagyom magam, míg élnek a remények.

A Híradókban azt mondják majd, összejöttek a vének,

de az apák, s az anyák egy korszakról mesélnek.

Jó volna, ha a banda összejönne,

leülnénk egymással, mint rég.

Nem gázolnánk a múltat összetörve.

Hálás lenne az ég!

 

PÉNTEK ESTI BLUES

 

Szombaton nem jöhetett, várta a családja.

Előző este telefonált, hiányzik egy számla.

Vasárnap kirándult, vele volt a párja.

Megkértem egy havert, nézzen már utána.

Azon a héten elmaradt

a péntek esti blues.

Azon a héten elmaradt

a péntek esti blues.

Esti blues, esti blues,

péntek esti blues.

Visszatérek hozzád,

érem visszahúz!

 

Hétfőn korán vitte, fiát iskolába,

Könyörgött a tanárnak . Meg lesz a könyvek ára.

Kedden tovább benn maradt, mert volt egy kis hiánya.

Mindig valami közbejött, éreztem, hogy fárad.

Azon a héten elmaradt

a péntek esti blues.

Azon a héten elmaradt

a péntek esti blues.

Esti blues, esti blues,

péntek esti blues.

Visszatérek hozzád,

vérem visszahúz!

 

Szerdán vettem új TV-t, hogy nagyképernyőn lássam.

„A jövő héten” – írta, Oh! Én nem ezt vártam.

A banda indult csütörtökön, Amerikába.

A Hatvanhatos út mellett, valaki mást találtam.

Azon a héten elmaradt

a péntek esti blues.

Azon a héten elmaradt

a péntek esti blues.

Esti blues, esti blues,

péntek esti blues.

Visszatérek hozzád,

vérem visszahúz!

 

 

 

ANYÁM ÉS APÁM

 

Nehéz volt a vérem, de mégis szerettek engem,

istentelen rossz gyerekként,  felneveltek csendben.

Anyám, apám, hozzátok szól, felnőtt fiatok:

Azt mondják rám:

Blues király,

élek,

de belehalok.

 

Kerültem az iskolát, a grundra kijártam,

később a sarki kocsma, vendégévé váltam.

Anyám, apám, hozzátok szól, felnőtt fiatok:

Azt mondják rám:

Blues király,

élek,

de belehalok.

 

Nekem is vannak gyermekeim, szívem értük meghasad.

Kinyílt a világ, de mégsem lett szabad.

Anyám, apám, hozzátok szól, felnőtt fiatok:

Azt mondják rám:

Blues király,

élek,

de belehalok.

 

Napjaink cirkuszában, csak a pénz a nyerő,

Istenemre mondom – lesz még jobb idő.

Anyám, apám, hozzátok szól, felnőtt fiatok:

Azt mondják rám:

Blues király,

élek,

de belehalok.

 

Anyám, apám,

ti velem vagytok,

ezért vagyok erős.

Nem számolom a napokat,

nem mérem az időt.

Szemét a mai világ,

szürke füst az egész,

mégis tovább csinálom,

a blues örökké él!

 

AZ ORSZÁGÚT ELŐTTEM

 

Félre a bút, a nosztalgiát,

a Banda indul éppen.

A hangszerek mögöttem, az országút előttem.

Várnak valahol messze,

hol rakják össze a színpadot.

A hangszerek mögöttem, az országút előttem.

Megállunk útközben,

ha a buszban hangos az ének.

Akárhová indultam, mindig hazatértem.

Út előttem, út mögöttem.

Út előttem, út mögöttem.

Minden mögöttem,

minden előttem.

 

Városok, falvak, fesztiválok,

élnek emlékeimben.

A hangszerek mögöttem, az országút előttem.

Uram, Uram, adj erőt,

sokáig énekeljem.

A hangszerek mögöttem, az országút előttem.

Megállunk útközben,

ha a buszban hangos az ének.

Akárhová indultam, mindig hazatértem.

Út előttem, út mögöttem.

Út előttem, út mögöttem.

Út előttem, út mögöttem.

Minden mögöttem,

minden előttem.

 

Megállunk útközben,

ha a buszban hangos az ének.

Akárhová indultam,

mindig hazatértem.

Út előttem, út mögöttem.

Út előttem, út mögöttem.

Út előttem, út mögöttem.

Minden mögöttem,

minden előttem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A TITKOS LÁNY

 

Van egy lány kinek melegét

máig bőrömön érzem,

odatette magát mellém,

pedig nem is kértem.

Tetovált volt a válla

gerjedtem keményen tőle,

elvarázsolta lelkem,

súlyos időkre.

Jöttek nehéz évek,

váratlan filmszakadás.

Helyére állt valaki,

lett sírós szakítás.

De ahogy odabújt hozzám,

azt soha nem felejtem.

Testének tüze éget,

parázslik szívemben.

 

Egy-egy kocsmába benézek,

hol függöny van az ablakon,

ott indulhat egy könnycsepp,

nem látják arcomon.

De a múlt akkor is ott táncol,

vigyorog vállamon,

valahol én rontottam el,

néha nevetek magamon.

Kiénekeltem magamból,

húsz év bánatom.

Jöttek új dalok,

kicsordult a fájdalom.

Csókolnám a testét,

izzadt ágyamon.

Ahová titkon kijárok,

csupán egy sírhalom!

 

Ő volt a lány, a titkos lány,

ki emberré tett engem.

Ő volt a lány, a titkos lány,

kivel a szerelmet megismertem.

Ő volt a lány, a titkos lány,

ki mellett férfivá lettem.

Ő volt az a lány,

a tetovált lány,

kit valaha

titkon szerettem.

 

HÓHÉR BLUES

 

Megcsinálom mindig,

amikor kérik.

Kiállok a fények elé,

még néhány évig.

Nem tudják a hóhérok,

mi van a szívemben.

Nem ismerik a vádat sem,

miért akasztanak engem.

Hallgattam, nem mondtam,

senkire rossz szót.

Elvittem a balhét,

nem kaptam soha jót.

Nem tudják a hóhérok,

mi marad majd utánam,

Ne tudják soha meg,

más oldalon állnak.

 

Próbáltak megvenni,

sárba betaposni.

De fennmaradtam így is,

ők fognak lakolni.

Nem tudják a hóhérok,

a hurkot könnyű kötni,

de kemény a nyakam,

nem lehet megtörni.

Vadásztak rám régiek,

levadásznak újak.

Ami nekem megmaradt,

a tisztességes holnap.

Ez az ország az enyém is,

csak romjait látom.

A klubban, ha tapsolnak,

mégis meghálálom.

 

Megcsinálom mindig a show-t,

ez nekem az élet.

Nem lettem gazdag,

maradtam szegénynek.

Így mondtam a hóhéroknak:

Nem utolsó mit kérek!

Nem tudják, nem tudják:

nem hal meg a lélek.

 

 

 

 

 

BILL KAPITÁNY IMÁJA

 

Én nem tudom mennyi,

ezer milliárd,

az én agyam a gázszámlán,

száz forintig jár.

Törékenyek napjaim,

szemem csak fél világot lát,

egyre többet forgatom a Szent Bibliát.

Megloptak sokan engem,

rossz érzés bennem nincs.

Várok néha egy szót,

de nem felel, csak az Isten.

Vannak még barátok,

de sokan már elmentek.

Egyre többször örülök

egy pillanatnyi csendnek

.

Hé, haverok gyertek elő,

csináljunk új Bandát,

kezdjük előröl, kezdjük el,

ott annál a falnál.

Ahol felírtam egyszer krétával:

Bill a Király.

Tán öreg vagyok a rockhoz,

de messze még a halál.

 

Hívlak Orszánszky Jackie,

hívlak Radics Béla,

hívlak Bencsik Samu,

Daczi Zsolt,

Jávori Vili.

Gyere te is a bandába: Bartha Tomi.

Hívlak Puskás Öcsi,

Simon Tibi,

Zsiborás,

Zavadszky,

Kuksi,

Vadölő,

Járóka Sanyi.

Hívlak Dalnoki Jenő,

Latabár Kálmán,

Alfonzó,

mind, kik bennem élnek.

Összehozok

egy nagy csapatot,

ezzel

tartozom az Égnek.

 

MOST VAGY SOHA

 

Ma vagy holnap, most vagy soha,

énekelsz, vagy meghalsz.

Ma vagy holnap, most vagy soha,

velem vagy, vagy megcsalsz.

Ne add fel, a Menny a Pokol végleges szálloda.

Választanod kell, hol van üres szoba.

 

Ma éjjel, vagy holnap,

jönnek kopogtatnak,

feldúlják házadat,

minden elcsomagolnak.

Ne add fel, a Menny a Pokol végleges szálloda.

Választanod kell, hol van üres szoba.

 

Felnézel az égre, egy emlék szemedben ég.

Biztos vagy magadban, zöld csillag lett a fény.

 

Megmarad a zűrzavar,

elvitték a kincsed.

Másnap a bulvársajtó csámcsog:

Ő már nincsen.

Ne add fel, a Menny a Pokol végleges szálloda.

Választanod kell, hol van üres szoba.

 

Ma vagy holnap, holnap után,

jönnek majd a csekkek,

kiforgatnak szavaidból.

Mondtad, de nem úgy tetted.

Ne add fel, a Menny a Pokol végleges szálloda.

Választanod kell, hol van üres szoba.

 

Felnézel az égre, egy emlék szemedben ég.

Biztos vagy magadban, zöld csillag lett a fény.

 

Vasalt, zakós bandák,

elveszik a pénzed,

még nyugdíjat sem kapsz,

mit régen megígértek.

Ne add fel, a Menny a Pokol végleges szálloda.

Választanod kell, hol van üres szoba.

 

Felnézel az égre, egy emlék szemedben ég.

Biztos vagy magadban, zöld csillag valakiért.

 

 

 

 

ANGYALOK ASZTALODON

 

Angyalok asztalodon,

én itt vagyok veled.

Rajzolok neked életet,

mely enyém és tied.

Szétszóródtak az álmok, kinő a vetés.

Vannak pillanatok, mikor egy szorítás elég.

Akármilyen hosszú az éj, lesz új ébredés,

akármilyen hosszú az éj, lesz új ébredés.

 

Tudjuk akikért, tudjuk miért,

a megvakított, megcsonkított áldozatokért.

Tudjuk mikor, tudjuk hova még.

Fogd a kezem, amíg bírod, s amíg lehet még.

 

Ne hidd el, ha mondják,

egyedül maradtál.

Mindig lesz egy csendes társ,

kiben régen is bíztál.

Zavarosak a napok, sok mindent kívántam.

Gulyás fő a konyában, a vendégeknek szántam.

Akármilyen hosszú az éj, lesz új ébredés,

akármilyen hosszú az éj, lesz új ébredés.

 

Tudjuk akikért, tudjuk miért,

a megvakított, megcsonkított áldozatokért.

Tudjuk mikor, tudjuk hova még.

Fogd a kezem, amíg bírod, s amíg lehet még.

 

Minden Karácsonykor,

megszólal a telefon,

tudom te hívsz,

enyhítsd bánatom.

Az élet körhinta, hol gyalog, hol hintóban,

Életem a blues, rossz időben, vagy jóban.

Akármilyen hosszú az éj, lesz új ébredés,

akármilyen hosszú az éj, lesz új ébredés.

 

Tudjuk akikért, tudjuk miért,

a megvakított, megcsonkított áldozatokért.

Tudjuk mikor, tudjuk hova még.

Fogd a kezem, amíg bírod, s amíg lehet még.

 

 

 

 

 

 

 

INTÉSEK FIAMNAK

 

Súlyos terhek nyomják,

a fellibbenő szoknyát,

mégis azt mondják,

vedd el, ha hagyják.

Figyelnek titkon,

vannak személyi akták,

de a brókert, aki átvert,

mégis futni hagyják.

Fiamnak, csak annyit:

ő tudja szeretem,

a tetovált lány a régi életem.

 

Többre vágytam, mert éreztem

elém nem állhat senki sem.

Aki a zenét megírta, nincsen már velem.

Fogja kezem mégis, el nem engedem.

 

A televíziót nem nézem,

műsorom nem adják:

Bill Kapitány hatvan lett,

csak kevesen tudják.

Elindult a kezem néha,

bár soha nem kérték.

Lehetett volna többször is,

néhány album lenne még.

Fiamnak, csak annyit:

ő tudja szeretem,

a tetovált lány a régi életem.

 

Többre vágytam, mert éreztem

elém nem állhat senki sem.

Aki a zenét megírta, nincsen már velem.

Fogja kezem mégis, el nem engedem.

.

 

 

NEM VAGYOK ELADÓ

 

Kifakadtak gennyes sebek,

alattam törtek székek.

Régi a történet,

egy cirkuszról mesélek.

 

Borról, blues-ról, békességről,

ahogy életem élem.

Lesznek fülek, kik meghallják,

ha a porondra kilépek!

 

Megmaradtam magam,

rossz vérű Bill Kapitány.

Bűnön, börtönön, bánaton túl,

egyszerű blues Király.

 

Nekem az a jó, ha mindenkinek jó.

Nem vagyok eladó, nálam igaz minden szó!

 

Sokan voltak velem,

sokan kitúrtak.

Másztam ki a gödörből,

mégis lefelé húztak.

Velem maradt asszonyom,

ki este, maga mellé húz.

Ez az igazi, az őszinte,

a mindhalálig blues!

 

Nekem az a jó, ha mindenkinek jó.

Nem vagyok eladó, nálam igaz minden szó!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SOHA ÉS MINDIG

 

Akartam írni pár sort,

oda tenni ágyad mellé.

Biztos bolond vagyok,

egy korty az utolsó emlék.

Lassan szívom a cigarettát,

a füst előttem száll,

 

Soha és mindig, soha és mindig.

Te voltál – én soha!

Sötét ez az utca, nem vezet sehova.

Soha és mindig, soha és mindig.

Te voltál – én soha!

 

Sikongattál, fogadkoztál,

ennyi, nincs tovább.

Előtted minden,

akarsz kisbabát.

De a világ kitagadta,

ki hancúrbottal jár.

 

Soha és mindig, soha és mindig.

Te voltál – én soha!

Sötét ez az utca, nem vezet sehova.

Soha és mindig, soha és mindig.

Te voltál – én soha!

 

Az utolsó éjszakán így mondtad:

szeretnék veled lenni,

Aztán a lepedőt,

lassan rám emelték,

Már nem gondoltál semmire,

maradtam csak egy emlék.

 

 

ADJ MÉG EGY ÉJSZAKÁT

 

Adj még,

adj még,

adj még egy éjszakát.

Nézz rám,

nézz rám,

nyíljon egy új virág.

Ez a dal most rólunk szóljon,

az elvesztett percekért.

Ez a dal ne legyen szomorú,

szeretni kell: szeretetért.

 

Csak könnyet ne lássak,

szemedből hullani.

Könyveket írjanak rólunk,

hogy tudtunk játszani.

Mosoly legyen arcodon,

nevessenek szavaid.

A halállal majd, ha szemben állsz:

mondd megérte álmaid.

 

Ha téged nem szeretnélek,

nem lenne többé reggel.

Ha téged, nem szeretnélek,

nem lenne fény az éjben.

Mely az eltévedt hajósnak,

utat mutat a szélben.

Mely elfáradt vándort kísér az éjben.

 

Ne gondold,

soha ne gondold,

elkéstünk már!

Hogy nyomainkat elmosta rég

az áradó világ.

Hisz a hegyek mögül,

felkél a nap,

mikor kezed kezemhez ér

és nem fog többé fájni:

Szeretni tudtunk szeretetért.

 

 

ÁLMUNK HALÁLA

 

Annyi elviharzott év után,

annyi elvirágzott vágy után,

annyi átvirrasztott éj után:

Így mondom – Menj tovább!

 

Annyi minden kellett volna még,

annyiról lemondtam réges-rég,

annyiszor kívántam: Itt legyél!

De mondom – Menj tovább!

 

Mennyi elfelejtett szenvedély,

mennyi hajnal, mennyi ébredés.

Mennyi félreértett szédület

és mégis – Menj tovább!

 

Mennyi értelmetlen áldozat,

mennyi megíratlan változat,

mennyi elmulasztott nevetés.

Most vége – Menj tovább!

 

Mondd el, ne félj,

mit ér most néhány év.

Mondd el, hogy fáj,

hogy fáj már nincs remény.

Álmunkra száll

a fáradt megalkuvás.

Álmunk halála:

a szótlan hallgatás.

 

 

 

ELEKTRA MINDÖRÖKKÉ

 

Ha téged nem szeretnélek,

nem lenne többé reggel.

Ha téged nem szeretnélek,

nem lenne fény az éjben.

Ez a dal, most rólunk szóljon,

hisz megtaláltuk vágyaink.

A halállal, majd ha szemben állsz,

mondd megérte álmaink.

 

Legyen még,

legyen még,

legyen szenvedély.

Legyen dal, legyen fény.

Álarcunk tépjük szét.

Legyen otthonunk, s legyen szó,

mely a szívünkhöz ér.

Legyen még, legyen még,

legyen még.

 

Ne gondold, soha ne gondold,

elkéstünk már,

hogy nyomainkat elmossa még

az áradó világ.

Hisz a hegyek mögül felkélt a Nap,

mikor kezed kezemhez ért.

Ez a dal, most rólunk szóljon,

az elvesztett percekért.

 

Legyen még,

legyen még,

csak te legyél és én.

Legyen dal, legyen fény.

Álarcunk tépjük szét.

Legyen otthonunk, s legyen szó,

mely a szívünkhöz ér.

Legyen még, legyen még,

legyen még.

 

 

SZÁRNYA TÖRT MADÁR

Eric Clapton – Tears in Heaven

 

Szárnyra kélt a szó,

vissza nem várható.

Mint egy kék madár,

fel a mennybe szállt.

Hány délután vártam rá,

Vártam őt, ki elment már,

Mennybe szállt.

 

Szárnyra kélt a vágy,

el a semmi után.

Segíts úgy legyen,

add őt vissza nekem.

Hány út vár még,

hány barnult kép,

várom őt, ki elment már,

Mennybe szállt.

 

Hová hív a vágy,

ha nincs tovább.

Hová hív a szó,

el nem mondható,

nem hallható.

 

Könny arcomon,

azt álmodom,

mellém áll, úgy mint rég

úgy mint rég.

 

Szárnya tört madár,

égi fényre vár.

Mondd, merre jár

fenn a mennyben száll.

Egy út vár még,

ő elment rég.

Várom őt, ki elment már,

Mennybe szállt.

 

 

 

TE ÉS ÉN

 

Soha még,

mint, ahogy én.

Soha még,

ez a remegés.

Mondd még,

senki se hallja.

Mondd jó!

Most nincs más:

csak te és én.

 

Szobámban az árnyak,

csupa láng,

csupa lebegés.

Alszik kint a város,

úgy ölelj,

mint ahogy én.

Mondd még,

ez a zuhanás,

mondd jó!

Most nincs más:

csak te és én.

 

Túl magamon,

túl magadon.

Úgy mint én,

úgy játssz most velem.

Játssz rajtam úgy,

mint hangszeren.

Ne hagyj egyedül.

Kérlek szeress még,

szeress még,

Szeress még,

szeress még!

Úgy: ahogy én!

Csak te és én.

 

VELED MÉGIS

 

Veled még, veled még,

veled még jó lehet.

Amire gondolsz,

mind odaadnám neked.

Ha lépésed hallom,

megdobban bennem a szó,

hogy milyen lehetett volna: a jó.

 

Felírtam és elolvastam,

megtanultam rég:

Csak akkor, s nem máskor

csak egyszer, soha még.

De veled mégis, veled mégis,

mégis jó lehet.

A pillanat enyém és a tiéd

 

Csak szólni kell, ha fáj.

Csak mondani kell: miért.

Csak kenyér legyen az asztalon,

ami enyém és a tiéd.

Kerülj be hozzám,

ha téves úton jársz.

Tudod ilyen lehetett volna

egy elképzelt világ.

 

Amit még,

amit még,

amit még

elérhetnénk.

Mert a kezedben tartott élet

a miénk.

A választás tiéd.

Tied, még tiéd:

az árnyék és a fény,

ami kezdettől halálig

elkísér.

 

A SZERELEM MEGMARAD

 

Ha minden húr elszakad,

ha mindenki mást akar.

Te és én tudjuk azt:

a szerelem megmarad!

 

Ha elfogy a gondolat,

ha nem érthetsz dolgokat.

Te és én tudjuk csak:

a szerelem megmarad!

 

Ha nem lesz több alkalom,

lehull a csillagom.

Te és én tudjuk azt:

a szerelem megmarad!

 

Ha belőlünk por marad,

koszorúnk elszakad.

Te és én tudjuk azt:

a szerelem megmarad!

 

Őrizd meg titkodat,

őrizd meg titkomat!

Te és én tudjuk azt:

a szerelem megmarad!

 

CASINO IMPERIÁL

 

Aznap minden összejött,

magam alatt voltam.

A kocsimat ellopták a ház elől,

ahol hagytam.

A lány, akit szerettem,

elhagyott – most mással hegedül.

Egész nap az utcát jártam,

céltalanul, egyedül.

Felszálltam egy villamosra,

jött az ellenőr.

Megvágott, vagy két kilóra,

tervezni kezdtem a szemfedőm.

 

Egy taxi állt meg mellettem,

egy „álmot” láttam – épp kiszállt.

Rám nézett egy pillanatra,

a vérnyomásom tök leszállt.

Belépett a Casinóba,

követtem őt, ittam a bárban.

Utolsó pénzem a hatosra tettem

a Casino Imperiálban.

 

Megállt a kerék, felnéztem,

elém toltak egy zseton-hegyet.

A lány nem szólt, nem kérdezett.

Eltűnt vagy nem is létezett?

Furcsa alakok vettek körül –

a lányt nagyon kívántam.

Szerencsémet megtaláltam:

a Casino Imperiálban.

 

Vártam, vártam

a Casino Imperiálban.

A szerencse angyala

mellém állt

a Casino Imperiálban.

 

 

MEGCSÓKOLLAK ELMEGYEK

 

Már nem jut eszembe semmi,

elfogy a gyertyaláng.

Elhúzod a kezed,

hát akkor: Good bye.

Mikor reggel a Margit hídon,

csak az én cipőm kopog,

már nem nézek senkire.

Egyedül vagyok.

 

Idegen lett a szobád

és idegen lett az ágy.

Idegen az ölelés

és idegen lett a vágy.

Az utcán egy lány,

már többet jelent, mint te.

Valami ismeretlen vár,

én elmegyek.

 

Tele a szívem – dá, dá, dá.

Tele, tele van – dá, dá, dá.

 

Tele a szívem – dá,dá, dá.

Veled elegem – dá, dá, dá.

Ele, elegem dá, dá, dá.

Veled elegem van.

 

Ne mondj most semmit,

nem kell tőled a búcsúcsók.

Úgy megyek el, ahogy jöttem.

Váltsd ki a tisztítót.

Azt a szürke zakómat szerettem,

más ne hordja helyettem.

A Beatles lemezeket

mind elviszem.

 

 

 

 

 

EGYMÁS KEZÉT FOGVA

 

Jó lenne messzire menni,

egymás kezét fogva.

Sokáig, nem kérdezi semmit,

egymás kezét fogva.

S mikor megszólalsz először,

csak a szememet nézd, semmi mást,

én nem kérdem soha tőled:

honnan jöttél,

csak azt:

mit kívánsz.

 

Elmúlnak a szürke napok,

egymás kezét fogva.

Érezzük majd valami történt,

egymás kezét fogva.

Mikor hozzám érsz először

csak a szememet nézd, semmi mást,

és nem lesz fontos semmi,

csak az,

csak az:

mit kívánsz.

 

ELSZÁLLT EGY NAGY MADÁR

 

Azt a rohadt estét, az utolsót,

csak azt tudnám feledni.

Valamit mondanom kellett volna,

vagy valamit tenni.

Azt az utolsó szorítást,

azt kéne érezni.

A keze melegét, azt kéne érezni.

A hangja, a hangja,

talán azt szerettem benne.

Mint vihar után a csend,

vele nyugodt volt minden este.

Csak egy pillanat a boldogság,

és kevés minden szó.

A tárgyak, a ruhák, a fotók,

semmise jó.

Már nincs több lányos izgalom,

egy jó mozi után.

Már nem mondja, hogy szeretlek,

nem táncol, nem vidám.

Már nem emlékezem, mi volt,

csak egy iroda, s csak a bánat.

Egy szó: hogy Berlin,

s egy szám, hogy melyik járat.

Fekete lett a csend,

testté gyűlt a bánat.

Az első éj jutott eszembe,

mikor először kívántam.

Már nem bohóc a kacagás,

már nincs titkos mosoly.

A Napsugárral aludt el,

de az álma nem dalol.

Én nem emlékszem mi volt,

csak egy iroda, s csak a bánat.

Egy szó: hogy Berlin,

s egy szám, hogy melyik járat.

Az az indiai, az a guru,

mondd: miért nem jósolt mást?

Miért nem mondta, miért:

hogy most jön a boldogság?

Elszállt egy nagy madár,

más földre, más időbe.

Elvitte szárnyain,

kedvesem örökre.

Elszállt egy nagy madár,

mit érhet bárki könnye.

Elvitte szárnyain:

Varga Katát örökre.

 

HOLNAP MÁR…

Jim Lea – Neville Holder / May on May

 

Holnap már,

te nem leszel enyém.

Holnap már,

messze hív a fény.

Ami szép volt, ami jó volt,

ami emlék elkísért,

holnap már:

a vihar tépi szét.

 

Holnap már,

ez a dal nem lesz miénk.

Holnap már,

amit gondolsz sem tiéd.

Az az érzés, az a játék,

az az igaz szenvedély,

holnap már:

csak árnyékként kísér.

 

Holnap már,

a szó sem lesz miénk.

Holnap már:

Mondd mi az, mit remélsz?

A múltunk, a jövőnk,

s még amit várhatunk.

Holnap már:

álarcban járhatunk.

 

Holnap már,

ez a Föld sem lesz tiéd.

Holnap már,

nincs újabb ezer év.

Ahol apád a földben álmodik,

hol szebb jövőre vársz.

Holnap már,

ott nem találsz hazát.

 

 

MINDHALÁLIG BEATLES

 

Az a piszkos bár a vörös fényben Amerikának látszott.

Összejöttek öten, ők a régi barátok.

És a feleségek, az emlékek, az elhervadt virágok.

És behűtve a pezsgő, az asztalokon az álmok.

 

A „Zugügyvéd”, kinek csalni kellett,

hogy életben maradjon.

Csalt, hogy pénzhez jusson,

de csalta őt az asszony.

Míg egyetemre járt, a Kortársban megjelent egy verse.

Berúgott, mert félt, gyorsan fél-kilencre.

 

Még, csak még, ne legyen vége az estnek.

Az álmok nem várnak,

gyorsan hazasietnek.

 

A „Gitáros”, ki énekelt, matematikus lett régen.

Nem énekel, nem komponál, csak zavartan ül a széken.

Mellette ott a felesége, kit egy esős délután,

véletlenül ismert meg a Zeneakadémián.

 

Gyugyu volt a basszusgitáros, kit meghurcoltak sokszor,

nem érti, hogy a világ, nem olyan, mint egykor.

Erdőben él és nem tudja, hogy hány éves a lánya.

Ki akart menni mindenáron, végleg Amerikába.

 

Még, csak még, ne legyen vége az estnek.

Az álmok nem várnak,

gyorsan hazasietnek.

 

A Bandában a leghátsó, kinek sörre sincsen pénze,

elmenekült a dobok mögé, hogy lazíthasson végre.

Ő már akkor régen, mindent, mindent értett.

Segítséget kért, és „ Mária ” lehajolt érte.

Janó, Gyugyu, Palya, Ricsi és Márk a negyvenéves.

Összeállt a csapat, ismét szólt az ének.

Márk, hogy segítsen, hazajött Amerikából,

ők itt maradtak végül

hazájuktól távol.

 

Nehéz nap hozott, nehéz éjszakát.

Mert a Beatles mindhalálig fáj.

Volt egyszer egy banda, volt néhány bohóc,

akik őszintén szerették a Dalt és amiről szól.

Nehéz volt a nap, és nehéz éjszakája.

Öt régi barátnak,

nem maradt közős az álma

 

NE SZÓLJ

 

Ha elmondanám,

mit nem lehet még,

mert félek nagyon fáj.

Elmondanám,

már igazán érzem,

szerelmünk halott madár.

 

Mellettem ülsz

és mégis oly távol,

fáradtan, értetlenül.

Mellettem ülsz,

nem nézel szemembe,

a csillagunk rég kihűlt.

 

Kérlek ne szólj,

ne kérj!

Próbáltam hinni még.

Kérlek ne szólj,

ne kérj!

Itt belül: oly hideg a szél.

 

Bár lehetne úgy,

mint egyszer régen,

kaphatnánk időt.

Bár tudnék egyszer

úgy nevetni,

de sírni sincs erőm.

 

Emlékek jönnek,

szörnyű játék.

Hosszú nekünk ez a tél.

Lehajtom fejem,

egy ajtó kinyílik,

valaki messze hív.

 

Együtt és mégis külön,

lefeküdni melletted.

Együtt és mégis külön,

a semmit karolva át!

 

 

OLYAN A SZERELEM

 

Néha egy pillanatod,

az arcod, a mozdulatod.

Néha egy gondolatod,

a kedvenc dallamod.

Néha álmod:

én vagyok.

Olyan a szerelem,

mint a hullám,

mint a szél,

vagy a villám.

 

Néha a képzeleted,

egy üres képkereted.

Néha a vacsorád,

az ágyad melege.

Néha a vágyad:

én vagyok.

Olyan a szerelem,

mint a hullám,

mint a szél,

vagy a villám.

 

TÁVOL A FÖLD

 

Az állomáson állt,

kabátját összehúzta.

Elmúlt a nyár,

a szél elsodorta.

Napfény sütött rá,

de mégis fázott szegény.

 

Bíztattam vár rá,

egy távoli világ.

Az a nagy „Szobor”:

a neon-fáklyaláng.

Csak fogta két kezem,

de tudtam: már nem lesz enyém.

 

Hazafelé mentem

a Margit-hídon át.

Ő akkor már,

a tenger fölött járt.

Éjjel felhívott,

alig értettem szavát.

 

Furcsa volt,

hogy a sötét éjszakán,

a Hold is alszik,

de ő: Jóreggel-t kíván!

Gondolsz-e rám – kérdi a távolból,

de válaszom,

nem hallja már.

 

Távol a föld,

távol a szó,

távolra szállt

a nagy madár.

Elrepült a boldogság,

elszállt vele,

messzire jár.

Mondd: merre indulsz

és miért nem érkezel

sehová?

 

 

CSAK ZENE SEMMI MÁS

 

Már átnéztek rajtam

az emberek,

mint átlátszó ruhán.

Már kilesték

rejtett titkaim,

a lemezem rég lejárt.

Már nem tudtak

újat mondani,

sem őszintén, sem bután.

Ébren maradtam

hajnalig,

sok hosszú éjszakán.

 

Mintha álomból ébrednék,

egy kéz kezemhez ért,

hogy nem lehet így tovább:

Csak zene kell, semmi más!

 

Már nem volt, akiben

bízhatok,

átvert sok barát.

Oly sötét volt minden

a színpadon,

üres volt a szobám.

Már nem mondta senki:

jöjj közel,

már azt hittem:

nincs tovább.

Már nem néztem többé

a tükörbe,

már nem vártam

új csodát.

 

Mintha álomból ébrednék,

egy kéz kezemhez ért,

hogy nem lehet így tovább:

Csak zene kell, semmi más!

 

 

ENYÉM LESZ A FÉNY

 

Álmos arcú házak felett,

átsiklott a reggel.

A napsugár, csak félénken,

a hátsólépcsőn ment fel.

Felébredt és csendben,

sietve csomagolt.

Elindult a lány,

egy fáradt hajnalon.

 

A lakás, ahol eddig élt,

már vissza nem fogadta.

Mindent, ami eddig ő volt,

az anyjánál otthagyta.

Hullott rá a nappal,

hullott rá az éj.

Egyedül ment és énekelt:

Enyém lesz a fény.

 

Késő estig fennmaradt

és próbált szenvedéllyel.

Egy öreg rocker tanította,

vele aludt éjjel.

Nem szerette testét,

nem értette szavát,

és eljött az a pillanat:

egyedül ment tovább.

 

Megnyert minden fesztivált,

övé lett a fény.

Szikrázott a színpadon

az őrült szenvedély.

Első volt a slágerlistán,

dőlt hozzá a pénz.

De hazament, ott egyedül volt,

mint gyertyaláng, ha ég!

 

Csak az enyém lesz a fény,

csak az enyém, senkié!

Egyszer véget ér majd minden szenvedés.

Tudom, enyém lesz a fény,

amit árnyék nem kísér,

tudom, enyém lesz a színpad,

csak enyém.

 

 

JÁTSSZUK ÚJRA EL

 

Mintha most újra jönnél,

mint, mikor megszerettél –

játsszuk el.

Mint mikor megkívántál,

mint, mikor mellém álltál –

játsszuk el.

Mintha nem történt volna,

az élet játék volna –

játsszuk el.

Mintha most újra hinnél,

az ágyba kezedben vinnél –

játsszuk el.

Játsszuk el az első találkozást,

és reggel együtt ébredünk,

Játsszuk el, hogy újra átölelsz,

amit csak érzünk játsszuk el.

 

Mintha a régi képem,

soha-soha el nem téped –

játsszuk el.

Mintha a kedvenc filmed,

mint újat végignézed –

játsszuk el.

Mintha most megcsókolnál –

játsszuk újra el,

Mintha új levelet írnál –

játsszuk újra el.

 

Ha leveled összegyűrném,

a telefont fel se venném –

játsszuk el

– játsszuk el.

 

Játsszuk el az első találkozást

és reggel együtt ébredünk,

Játsszuk el, hogy újra átölelsz,

amit csak érzünk játsszuk el,

 

Amit csak érzünk:

játsszuk el.

 

 

MAGADAT VÁLLALNI KELL

 

Ne állj ki többé a kirakatba,

ha rángatnak, ne érezd!

Tudod jól, aki vásárol,

csak nőt akar, nem téged.

Az ezüstrókát válladról,

dobd le, mielőtt éget.

Ne fogj meg soha olyan kezet,

ki zsebébe nyúl le mélyen.

 

Magadat vállalni kell,

hitedet vállalni kell,

szerelmed vállalni kell,

és szeress úgy: ahogy érzed!

 

Ne állj ki többé a kirakatba,

ha félted már az arcod.

Akármi leszel itt ezen a földön:

nem nyerheted meg harcod.

Hosszú csápos szemeikkel,

tapogatják a tested.

Amitől boldog kicsiny hitűk,

nem érinti meg lelked.

 

Magadat vállalni kell,

hitedet vállalni kell,

szerelmed vállalni kell,

és szeress úgy: ahogy érzed!

 

Ne tudd meg soha mi a szokás

a szerelemben: csak Érezz!

Ne tudd meg soha mi a szokás:

csak szeress úgy,

ahogy érzed.

 

 

NEM HÍVLAK FEL ELŐRE

 

Kinyílik minden virág,

a mesék véget érnek.

Megállnak az autók,

elnémul az ének.

Az emberek az utcán,

csak suttogva beszélnek.

Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

 

A koncerten a karmester,

csak áll és nem vezényel.

A hegedűsnek szárnya nő,

búcsút int kezével,

Nem lesz többé hűtlenség,

szeretünk, mint régen.

Ilyen lesz a nap,

amikor hozzád visszatérek.

 

A villanyszámlás úriember,

kölcsönt ad, ha pénz kell.

Rómeó és Júlia,

már nyugdíjukból élnek.

Az Operában rock and rollt

játszanak a vének.

Ilyen lesz a nap,

amikor hozzád visszatérek.

 

A dzsungelben az elefántok

színes TV-t néznek.

Nem büntet az ellenőr,

az UFÓ-k hazatérnek.

Táncolnak az utcán,

csak „zene” lesz az élet.

Ilyen lesz a nap,

amikor hozzád visszatérek.

 

Nem hívlak fel előre,

nem hívlak fel előre,

Nem hívlak fel előre,

otthon leszel úgy érzem.

 

MA ÉJJEL

 

Ma éjjel várlak téged,

szótlan kérlek,

jöjj most újra el.

Ma éjjel hívlak téged,

nézz rám kérlek,

jöjj hozzám közel.

 

Ölelj újra!

Ölelj úgy,

hogy fájjon.

Ölelj újra!

Ölelj bátran,

úgy kívánom.

 

Mondd el, hogy merre jártál,

miért nem vártál.

Mondd, én elhiszem.

Mondd azt, hogy minden más lesz,

szédült nyár lesz.

Mondd én elhiszem.

 

Ölelj újra!

Ölelj úgy,

hogy fájjon.

Ölelj újra!,

Ölelj bátran,

úgy kívánom.

 

Ma éjjel minden dallam,

rólunk szól majd,

ha újra átölelsz.

Ma éjjel úgy mint régen,

kéz a kézben,

ébren álmodunk.

 

Ma éjjel újra –

Ölelj meg újra –

Ma éjjel várlak.

Ma éjjel újra –

Ölel meg újra –

Ma éjjel várok rád!

 

PRIVÁT LEVÉL

 

Tíz napja elmentél, tíz napja esik az eső.

Zuhannak velem a napok.

Esténként nézem a Híradót,

remegek nem történt-e bajod.

Annyira felkavartál körülöttem mindent,

olyan vagyok most, mint egy elrontott baba,

mely az asztalon csikorogva-zörögve lépeget.

Már azt hittem soha nem történik ilyen velem,

hogy túl vagyok mindenen.

De most ismét félek.

Félek a szavaktól,

összerezzenek a telefonoktól,

félek a pusztulástól, félek a nappaloktól,

félek az éjszakáktól.

 

Várj, egy mondat kéne még,

amitől elfelejtenénk,

hány elhibázott pillanat kísér.

Várj, egy mondat kéne még,

hogy elindulj felém.

Néhány szó csak,

ami tiéd s az enyém.

 

Úgy hittem soha nem érzem már a félelmet.

Bátor voltam, hangosan éltem.

Nyíltan néztem a bámulók szemébe.

Nem érdekelt, hogy mutogatnak rám.

Most ismét félek,

félek, mert szeretlek,

Szeretlek kedvesem.

 

Várj, egy mondat kéne még,

amitől elfelejtenénk,

hány elhibázott pillanat kísér.

Várj, egy mondat kéne még,

hogy elindulj felém.

Néhány szó csak,

ami tiéd s az enyém.

 

Gyere és hajtsd a fejed a vállamra,

engedd el magad.

Ne legyél most hős.

Ne akarj most, rendet csinálni a világban.

Legyél csak az, akit én ismerek,

aki simogat a szemével,

aki betakar a szívével,

akit csak ketten ismernek: te és én.

TÚL VAGY MÁR MINDENEN

 

Hold ül a házakon,

az este leszállt:

Jöjj el hozzám,

hogy álmomra vigyázz.

Csillagok nyílnak,

kék a sötét.

Légy kicsit boldog,

hisz élni nehéz.

 

Vesd le ruhádat,

alszik már a fény.

Add nekem kérlek,

mit adni nem félsz.

Két karom átölel,

hajolj fölém.

Áldjon meg minket

a csillagos Ég.

 

Kopogj be hozzám,

ha feléled a szél,

ha álmaid nem értenéd.

Kopogj be hozzám,

itt nem ér el a szél,

itt kinyílik a szenvedély.

 

Túl vagy már mindenen.

Azon az éjszakán, amikor bajt hozott a szél.

Túl vagy már mindenen.

A szavakon, amiket kimondani is félsz.

Túl vagy már mindenen.

Az álmokon, amikből többé már nem kérsz

Túl vagy már mindenen

és nem hajt bosszú, nem öl a szenvedés.

Túl vagy már mindenen.

Nem kiáltasz többé, a legszebb évekért.

Túl vagy már mindenen.

Ne kérdezz, mert senki nem felel.

 

Túl vagy már mindenen!

Gyere, gyere – a karomban alszol el!

 

 

URAM, MI JÖHET MÉG ?

 

Semmi sincs, csak átlátszó éj,

szavak, miket nem bocsát meg senki,

Nincs hűséges szempár, nincs simító kéz.

Ó Uram, mi jöhet még?

 

Éjszaka van, de napsugárra vágyom,

mint délre húzó, fáradt fecskepár,

Testem kihűlt álom csupán, darabokra hullik szét.

Ó Uram, mi jöhet még?

Dühödt magányban, kócos szerelemmel,

újra, csak újra küzdök valami ellen.

 

Nem tölti be élet a végtelen űrt.

Ó Uram, mi jöhet még?

 

Határtalan a fájdalom és oly dobogó minden emlék.

Még meg sem érkeztél, de máris elmész.

Még nem is szóltál, de szád örökre néma.

Ó Uram, mi jöhet még?

 

Kő, páncél, vasbilincs, szavak néma rendje.

Ne kínozz, hisz túsz vagyok,

előtted állok pőrén, bekötött szemekkel.

Ó Uram, mi jöhet még?

 

Te és én nem létezünk már,

csak árnyékaink élnek.

Te és én becsapva állunk,

nem szédít az ének.

 

Megyek, ahogy jöttem,

senkiként a semmiből.

Megyek, mert nincs helyem,

csak árny vagyok nem létezem.

A huszárcsínyek ideje lejárt,

nagy árulásokról írnak majd meséket.

S nem keresnek többé csillagot,

szerelmes lányok.

 

Botladoznak álmaink,

könnyes az idő.

szárnyaszegett vágyaink,

csöndes temető.

 

Szédül az éj,

sóhaja kél

felébred a remény

Még meg sem érkezett,

de már végleg elment,

még nem is szólt,

nem látott embert.

 

Még meg sem érkezett,

de már végleg elment,

még nem is szólt,

nem látott embert.

 

Arcom, mint kőszobor.

Könnyek nélkül sírok.

Soha nem volt gyermekeimnek,

hidegek a sírok,

 

Ó Uram, mi jöhet még?

 

Ó Uram, mi jöhet még?

 

Ámen.

 

 

BOCSÁTSD MEG A MI VÉTKEINKET

 

Mikor elindultál,

melletted állt még

jó néhány barát.

Most körülnézel,

üres az utca,

már senkit nem találsz.

Mikor azt kívántad:

jó legyen,

rád senki nem figyelt.

De ne felejtsd el soha szereped,

arra:

mindenki ügyelt.

 

Neked szól ez a dal,

ki ellen vétkezünk!

Bocsátsd meg

a mi vétkeinket,

csak ez maradt

nekünk.

 

Mikor szemeidre,

fátyol borult:

mondtál egy Igen-t.

De elfordult

a kedvesed és

végleg messze ment.

Mikor úgy érezted,

egyszer már:

mindennek vége van.

Egy oltár előtt térdeltél

ott:

megszólalt egy hang.

 

Neked szól ez a dal,

ki ellen vétkezünk!

Bocsátsd meg

a mi vétkeinket,

csak ez maradt

nekünk.

 

IMA

 

Adj egy utolsó dalt nekem!

Adj jó Uram időt!

Te ismered az életem,

most újra adj erőt.

 

Előtted letérdelek,

hallgasd új zeném.

Az ezerarcú publikum,

várja új misém.

 

Monroe és Joplin a szentjeim,

bocsátsd meg Istenem!

Hozzád néha közel kerültem,

segítettél nekem.

 

Vakított a sötétség,

nem ismertem szabályt.

Utolsó könnyem temette,

az örök Színész-királyt.

 

Valahol egy dal,

született egy szívben.

Valahol egy ölelés,

indult el egy kézben.

Valahol egy ajtó,

nyílik meg előttem.

Valahol egy színpad áll,

ahová visszatértem.

 

NYÚJTSD FELÉM KEZED

 

A házfalon egy régi plakát

végleg elszakadt.

Felébredtél reggel,

de sötétség maradt.

Az újságokból rád tekint,

a napi félelem.

Gyermeked – ha kérdez:

mondd mit felelsz?

 

Kopogtatnak ablakodon,

füstös bánatok.

Vetett ágyba zuhannak,

fáradt csillagok.

Arra gondolsz elfáradtál,

s messze még a cél,

s nincs egy társ,

kit igazán szeretnél.

 

A film után a fény kigyúl,

oly más a nagyvilág.

Ázott tollú galambok,

hervadt pálmaág.

Másnapos egy félcipő,

de megrázza magát.

A sárga rózsa ablakodban:

nem nyílik tovább.

 

Behangolja hangszerét,

sok komoly, bölcs zenész.

De nem játszanak dallamot,

csak mind távolba néz.

Hazatér, sok fáradt álom,

nem vár több csodát.

Átkarolja asszonyát

a Híradó után.

 

Jöjj hát,

jöjj hát,

Nyújtsd felém két kezed.

Jöjj hát,

jöjj hát,

én itt vagyok, mindig veled!

 

 

HOVÁ INDULSZ, HOVÁ TÉRSZ ?

Budapest, 2896 km

 

Messzi idegenbe,

mi űzött téged?

Messzi idegenben,

mi volt a jel?

A végtelenbe értél,

nincs hely, hol megpihenj.

Ott kérdésre nincs válasz,

ott senki nem felel.

 

Messzi idegenben,

fájdalmas a dal.

Az égig felér,

bánatot takar.

Gyertyák a szélben,

csenddé vált a szó.

Közel a vihar,

a mindet romboló.

 

Vissza, csak vissza,

amíg nem késő.

Az Úr elé Te állsz,

Te leszel az első.

Valahol friss a hajnali tej,

s meleg a kalács.

Vissza, csak vissza!

Otthon valaki vár!

 

Messzi idegenben,

ha pénzért halni kell,

nincs olyan fohász,

mely az eget éri el!

Kinek kezében fegyver:

– Miért? – az Úrtól kérdezi.

Ő felel: Van hazád,

azt kell védeni!

 

Hová indulsz, hová térsz?

Hol az út, mely hazádba tér?

Anya, s leány válaszra vár:

Hova küldik a katonát?

 

QUO VADIS DOMINE

 

Hova tűntek álmaink?

Hova tűnt az idő?

Visszafelé jár az óra,

megmozdult az utcakő.

Hova tűntek a mondatok?

Gyávák írnak könyveket.

A malmok vért őrölnek,

a bátrak táplálnak tüzet.

 

Hová tűntek az emberek,

kiket jobbra-balra repít a világ?

Ha megtalálod a jó utat,

végül hazatalálsz.

 

Könnyű lenne menekülni,

önmagad elől.

Megmaradni mindenáron!

Veled az erő!

 

Hová tűntek fényeink?

Sötét árnyak falakon.

Hamis mosoly, hamis képen,

hitemet el nem adom.

Hová tűnt, aki érkezett?

Kezén csörren a lánc.

Terjed a sötét éjben

egy ismeretlen láz.

 

Hová tűntek könyveink?

Szavainkat már nem vetik.

Álmunk nem lesz árú,

bár ablakainkat elfedik.

 

Várj reám, én ott leszek,

akkor is, ha nem lehet.

Templom lesz a két kezem,

bűnhődik, ki vétkezett.

 

QUO VADIS DOMINE?

 

 

LÉGY TE A BAJNOK

Az 1999.évi budapesti Öttusa Világbajnokság Himnusza

 

Érintsen meg Istenek ujja,

a győzelem ára : kín,

de ott a cél: első legyél!

 

Vidd a hírt, az ősi legendát,

hegyeken át és völgyön át,

hisz a cél: első legyél!

 

Előtted még öt tusa, öt próba,

lovad ugrik az időn túlra,

a cél: első legyél!

 

Ha pengéd hullik, pisztolyt a célra,

ha fegyvered nincs: ússz tovább,

a cél: első legyél!

 

Hej, hej, hej!

Minden nap, minden éjjel!

Hej, hej, hej!

Futva menj a hírrel!

 

Ha felléphetsz a nagy dobogóra,

ne nézz vissza a megtett útra,

a cél: első legyél!

 

Légy olyan, ki száll az égen,

ő előtted járt, nem is oly régen,

a cél: első legyél!

 

Te legyél az ember,

ki mindent elér.

Ki a győzelemért

az égig felér.

Ami volt, ami lesz,

az mind te legyél.

Légy te a bajnok,

míg éltet a cél!

 

 

 

KÖZELEDNEK AZ ÜNNEPEK

MTV 1998 – Karácsony

 

Közelednek az ünnepek,

év jön év után.

Egy régi-régi dallam,

füledben muzsikál.

 

Közelednek az ünnepek,

mondd mit adhatok neked ?

Csak néhány szót, mely szívedhez ér!

Együtt legyek veled.

 

Már hosszabbak az árnyak,

kell mosoly, bíztató.

Ki egyedül ünnepel,

annak vigasz legyen a szó.

 

Kéz a kézben hosszú a sor,

a Mennyországig ér.

Ott találkozunk azokkal is,

akikért egy-egy gyertya ég.

 

Ha átjutunk az Üveghegyen,

majd mesélek neked.

Sárkányokról, bajnokokról,

s miért jó veled.

 

Legyünk együtt, ünnepeljünk,

mint egy nagy család,

s a képzelet, mint kék madár

minket megtalál.

 

Énekeljük együtt a dalt,

mely az Égbe száll.

Kigyúlt a csillag felettünk,

valaki reánk vár.

 

Otthonodban gyertyák gyúlnak,

fellobban a láng.

Megterített asztal mellett,

jó hírekre vársz.

 

Legyen egy szó, egy igazán jó,

legyen a szó: a szeretet jó!

Legyen egy szó, egy igazán jó,

legyen egy szó: mely hozzád szól!

 

 

MAGYAR PASSIÓ

 

Végig

a Kereszt

útján,

hátunkon

cipelve

a szót.

Ezer

éve

járjuk:

a

Magyar

Passiót!

 

 

VALAMI

 

Valami hiányzik!

Négy sor csupán.

Milyen lehetett volna,

ha lett volna

– talán!

 

Valami hiányzik!

Nyolcvanegy éve már.

Milyen lehetett volna,

Ezerkilencszázhúsz

– után!

 

 

MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ

 

Ami volt, s ami lesz még.

Kicsontozott életünkből,

megmaradt emlék.

Most és mindörökké.

 

Ha nem is lehet, szeretni kell még.

Megérint, engedd melléd:

a boldogság ritka vendég.

Most és mindörökké.

 

Felnyílik titkot rejtő ládánk,

előkerül sok emlék.

Kürtök hívnak messze,

várj, ne menj még!

Most és mindörökké.

 

Nem tudhatjuk: mi a rejtély?

Napról napra élünk,

sok a kísértés.

Emelj magadhoz Istenem!.

Most és mindörökké.

 

Megmutattam mindent,

átlátszó lett a holnap.

Légy egészen enyém,

ágyunk lett a szentély.

Most és mindörökké.

 

Ablakok csapódnak,

a semmi törik ketté.

Akármi volt,

akármi lesz még.

Szeress?

Most

és

mindörökké.

 

ÚTSZÉLI KRISZTUSOK

 

A kéz, mely lépteid régóta vigyázza,

az ismeretlenbe vezet majd,

egy sohasem volt világba.

Hol meghajolnak a fák,

melyek utadat szegélyzik.

Három kicsiny kék ló,

éjszakád éberen kíséri.

S ha válladra száll a hajnal,

egy foltos kutya ébreszt,

szárnyára vesz sok-sok madá,

egy nevet karcol az égre.

Felérsz messze a felhők fölé,

a Nap templomába,

mert a boldogság, mit keresel:

oda van bezárva.

A kapu kitárul, találsz egy virágot.

Lehet kicsiny, hervatag,

te mégis szépnek látod.

Ő az, ki megmutatja,

mely útra kell térni,

de a belső békét magadtól:

magadnak kell kérni.

Jó lesz fent az álmaidban,

fürödni égi szélben,

hajód is lesz két árboccal,

mint barnult, régi képen.

Azzal jössz majd vissza a Földre,

de más leszel végleg,

nem könnyezel többé,

egy-egy semmiségen.

Már tudod ez szerelem volt!

Ismét érzed a fényt!

Már tudod, ilyen az élet,

s életet:

nem mástól kérsz!

Már tudod: életed, magadnak kell élned,

s a csodákat, mit kerestél, megtalálod végre.

Nem szólalnak többé benned,

reményvesztett himnuszok.

Mik kísértek eddig:

mint út szélén

kő Krisztusok.

 

CREDO

 

Hiszek

a hétköznapban,

hiszek a hétköznapi csodában.

Hiszek,

mert mindenki:

Istent hord önmagában.

Hiszek

abban, ki a lehetetlent,

mindennap kísérti.

Nap mint nap, ég a máglyán,

és senki nem érti.

Hiszek

benne,

mert a lehetetlenért szól.

Istennel beszélget.

Önmagáért semmit,

nem kért még cserébe.

Hiszek,

mert ember vagyok,

hiszem, az anyagban élek,

hiszek akkor is,

ha csak magamban,

magammal beszélek.

Hiszek

Istenben,

bár nem tudja, hogy élek.

Hiszek,

mert hívő vagyok,

kinek vallása: a lélek.

Hiszek,

bár nem tudom,

hol van Isten, s néha félek,

Hiszek

abban:

velem vagy,

szeretsz.

Akkor úgy érzem:

élek.

 

 

SZERELMÜNK A KÖDBEN

 

Szerelmünk a ködben,

itt van előttem,

s mögöttem,

pedig sohasem hittem.

Van valami jel,

mely fénylik előttem,

nem látom csak érzem,

vezeti léptem.

Kinyújtom kezem,

nem fogok semmit,

nem tudom mit,

miért kéne tenni.

 

Vágyom, hogy szeressek, és engem szeressenek,

könyörögök a Teremtőhöz, értse szerelmemet.

 

Megfoghatatlan, mi hajt, hosszú évek óta.

Van is, meg nincs is, átvitt az időn túlra.

 

Lebegve, ott megtudhattam: mi fájt, mi volt szép,

szerelmünk ködbe tévedt, hol végtelen a tér.

 

Árnyékok maradtak, hosszú-hosszú csöndek,

néhány fotó, a múlt számlája, miket vissza sose kérhetsz!

 

Hétköznapi gondok, mint ágak ketté törnek,

vihar dúl a semmiben, hová érkeztem, hová jöttem.

 

Fogcsikorgatva várok egy hívást minden éjjel,

de jön a hajnal egy újabb, tétlen szenvedéllyel.

 

Üvölteném, itt vagyok, itt valahol a ködben,

állok szavak nélkül, bélyegzetten, süketen, összetörten.

 

Nincs hang belőlem, e helyre idegenként kerültem,

őszintén akartam mindent, őszintén szerettem.

 

Tudom itt van szerelmünk,

ebben a fehérségben,

tiszta, őszinte,

emberhez mérten.

Szerelmünk a ködben,

nem veszhet el végleg,

segíts, hogy szerethessek,

szerethesselek téged.

 

A VÉGTELEN ÉGEN

 

Veled együtt

végtelen égen,

csillagnak születtem.

Kik engem

kerestek,

azokat

kerestem.

Folyók áradtak,

felettük

repültem.

Arcokat, hangokat,

szavakat

kerestem.

Esőben jártam,

viharban,

szélben.

A győzelem ára:

elmúlt a szégyen.

A szégyen,

mert szeretlek téged,

úgy, ahogy

mást nem.

A szégyen,

mert vállallak téged,

így,

ahogyan élek.

 

KEZEMMEL ÜZENTEM

 

Nem lehet több bánat:

veled csillaggá lettem.

 

Mikor

találkoztunk

kezemmel

üzentem.

Világít a jel,

mit

homlokodra

tettem.

 

SZERELMÜNK ÁRA

 

Veled, de mégsem úgy,

ahogy Isten kívánta,

ahogy kő csobban a vízbe,

s villám hasít fákat.

Szerelem a gyűlöletnek,

testvére és párja,

ilyen egy dal, a tiéd:

a mi szerelmünk ára.

 

A mi reményünk bujdosó,

az élet sebzett álma,

a boldogság egy pillanata,

bűvös „holnap után”-ja.

Feleség voltál, szerető,

anya – egyedül árva.

A csók mit adtál mutatóba :

lett szerelmünk ára.

 

Szeress engem szeretve,

ne a múlttal játszva.

Szeress, ahogy te is, én is:

akartuk a lázban.

Nem igaz, hogy nem akartuk,

de én és te más vagy.

Háromszor kelt a telehold:

szerelmünk ára.

 

Kék a varázsgyűrű,

a fájdalom szobája,

hová egyszer beengedtél,

egy pillanatra várva.

Hosszú hajad tengerpart lett,

hegycsúcs a párna,

de az ördög kiáltotta:

ez szerelmünk ára.

 

Egyedül a sötétben,

hajnalokra várva,

jó lenne, ha tudnád,

a rossznak nincsen gátja.

Ha a mocskos víz elindul,

döntve kaput, házat,

senki se tudja mi volt?

Mi volt: szerelmünk ára.

 

 

 

 

Egy titkos ágy marad,

titkos simogatásra.

Nincs már ki mentené,

az alig épült várat.

Lopott csók és pillanat,

beleveszik az árba,

pedig a legdrágább a világon:

a mi szerelmünk ára.

 

Az ölelésed, az öled,

melleid, s a bűvös árkok,

kamrákban hívódnak elő,

magányos éjszakákon.

Bűn, hogy egymást szeretjük,

vakon és látva.

Ez az egyetlen, mit vétkeztünk :

ez szerelmünk ára.

 

Hajnalban, ha ébredek,

mellettem, mezítelen látlak.

Nem vagy ott, de mégis,

mégis oda kívánlak.

Mondd ki, mit gondolsz,

bár nem vársz vacsorára,

de vártál régen friss hóban:

ez a mi szerelmünk ára !

 

 

 

 

ETŰD

 

Sötét lépcsőházakban

botorkálok halkan,

hogy a szomszéd ne ébredjen,

fáradtan,

elhagyatottan.

Képed nézem,

rám tekintsz.

Ez maradt!

Nem adtam!

Még nem is

jöttem hozzád,

máris

búcsúzhattam.

 

 

MÁR NEM

 

Már nem hallom, egy soha sem volt perc

fülembe dörömbölő csendjét,

már nem hallom, amit kerestem,

s hogy kerestem is csak emlék.

Te magad akartál lenni,

de mit kellett volna tenni?

Amit akarhattunk volna,

az megmaradt:

az semmi!

Mert

mese, hogy volt egy öregember,

s egyszer hullt a hó.

De az apóka,

s egy néni, azt mondták:

mégis, talán mégis.

Mégis védik,

ami megmaradt.

Legyen úgy, ahogy az élet kéri,

ahogy senki nem érti,

úgy legyen

mégis.

Lesz valaha egy új világ,

mely megérti: mi fájt.

Mely arról szól, hogy volt két ember

ki ugyanarra várt.

Mindkettő gyenge volt,

vétkezett.

Önmaga,

s a másik ellen.

Nem tudhatták mit hagynak el:

hogy emberük az ember.

Az egyik csak élt,

a másik csak kért,

csak szeretetet,

csak úgy,

senki ellen.

De az egyik nem vette észre

s megölte őt,

önmaga,

s a másik ellen.

Ha olvasod a mesét,

sírsz majd anyáddal.

Sírsz ott a sírnál,

ahol temetsz majd engem is,

ahol késő már,

ha hívnál.

 

Nem szégyen az a forradás,

melyet titokban mutattál,

mely az a seb, hogy találkoztunk,

hogy önmagadban láttál.

Most nagyon kéne,

valaki átöleljen.

Elhiggye,

őszintén szeretném:

nagyon szeressen,

úgy, ahogy

én is szeretném.

Jó lenne most,

ne kelljen arra várni:

mit szól a világ?

Jó lenne semmit se látni.

Jó lenne hallani lépteid a lépcsőn,

hogy jössz,

mert

döntöttél,

s nem kell többé az álmot várni.

Az álmot:

Ha itt lennél!

Mert nincs még,

nincs késő.

De annyiszor volt már szó,

olyan szó:

ami

a végső.

Mindent szétrontottam

magam körül,

mert tudtam

reád vártam.

Már tudom

nincs értelme –

mégis

ezt kívántam.

 

 

 

 

 

ÉS ÚGY…

 

És úgy,

s csak annak,

ki velem van,

gyönyörű szerelmem.

Nőknek,

kik kísérnek,

kikben az igazat kerestem,

s neked is még,

csak neked,

gyönyörű szerelmem.

Lehet mindent elrontottam,

mikor neked üzentem.

Másképp kellett volna,

de felhők szakadtak az égen

gyönyörű szerelmem.

Kinyílt a holnap,

a jövő,

melyet hibás napjainkból

megkapunk előre.

Mit rég elvesztettem:

a pillanatok,

mint korhadt fa kidőlnek,

gyönyörű szerelmem.

Villám sújtotta életünk

még így is szép,

mert mindent érted tettem,

te gyönyörű,

te kedves,

te vagy az,

akiben az igazit kerestem.

És most utoljára,

s csak annak,

ki nem láthat.

De bármit annak,

ki sohasem sírt,

csak egyszer,

engem sírva nem láthat.

Csak egy igazi pillanat legyen,

melyet régóta kerestem,

te légy az,

ki lehetnél,

gyönyörű szerelmem.

 

ENNYI MÉG…

 

Amikor régen

egy hídon

mentél át,

kabátod

alá

tetted,

a fáradt

délutánt.

Ez a mozdulat,

csak

emlék

csupán,

de a mi óránk

megállt.

Nem járt

tovább.

 

 

 

 

TIÉD A JEL

 

Az a tiéd, csak az,

mit szívedből másnak adsz!

 

 

 

HÁROM TORZÓ

 

Ma ismét találkoztunk,

a szemedbe néztem.

Úgy éreztem,

mint egykor,

de csak magamat védtem.

 

Mint két művész a színpadon,

olyan volt a játék.

A kávét lassan ittam,

tudtam,

neked fáj még!

 

Elindultam hazafelé,

a régi hídon át.

A villamos:

ha hiszed,

ha nem:

visszafele járt.

 

 

 

NÉPDAL

 

Mondják innen menni kell,

mert nem jó ez a hely.

A hosszú, sötét éj után,

nem ébred senki fel.

 

Mondják könnyű víz szakítja,

mert gyenge itt a gát.

Ne hidd el, hogy nincs szükség,

nincs szükség itt rád!

 

 

KÉPZELD EL

John Lennon / Imagine

 

Képzeld el, nincs már semmi,

fenn a felhők után.

Nincs Pokol, nincs Mennyország,

mindkettő álom csupán.

Képzeld azt, ma minden ember:

boldogságban él.

 

Képzeld el, nincs ország,

amelyért ölni kell.

Képzeld el, nincs vallás,

amiért halni kell!

Képzeld el azt, ma minden ember:

békességben él.

 

Mondhatnám, hogy csak álmodom.

Így élek egyedül.

Én olyan vagyok, hogy elhiszem:

Minden ilyen egyszerű.

 

Képzeld el egy úton,

soha nem tévedhetsz el.

Egyenlő már minden ember.

Lesz egy kéz, mely felemel.

Nem lesz többé olyan ember:

Ki a holnapjától fél.

 

Mondhatnám, hogy csak álmodom.

Így élek egyedül.

Én olyan vagyok, hogy elhiszem:

Minden ilyen egyszerű.

 

 

TÉGY ÚGY, AHOGY ÉN

 

Volt egy nap, egy este,

benne a Hold meg a titkok.

Egy kert, egy pad,

s hogy már alig bírod.

Más napok, más hónapok,

csak kérdések, csak kínok

és dal és szöveg:

Veled így nem bírok.

 

Van egy ház,

egy emelet, s egy ajtó.

Mögötte üres szoba,

benne néhány elhagyott szó,

néhány levetett ölelés.

Egy létra áll ott,

vége felfut az égbe.

Rajta cédula:

két szóval:

Nincs vége.

 

Légy úgy velem,

hogy jó legyen.

Tégy bármit,

mert engedem.

 

Legyen még nevetés,

legyen vetett az ágy.

Legyen még titok,

legyen még vágy.

Bűnös szavakon,

járjon át a fény,

reggel bújj mellém,

ölelj át.

Ne félj!

 

 

LÁMPÁS EMBEREK

 

Ahol érik a fény,

oda indulok én,

hol a szívünk összeérhet.

Az a hely a miénk,

a tiéd, s az enyém,

oda elkísérlek téged.

Isten ujja elér,

szemed tűz és jég,

ölelésed lesz a végső.

Ha a vágy nem elég,

van egy út: Amiért!
S ott élet lesz az élet.

 

Hója hó! Égjen a tűz,

melegítsen a szóval.

Hója hó! Valaki vár,

csupa rosszban,

csupa jóban.

 

Veled nyílik a dal,

ha elér a vihar,

kezed érintése a jel.

Mire vársz? Mire még?

Hamu lesz az a fény,

ami hozzád rendelt végleg.

Nem elég! Nem elég!

Beborít a sötét

és nem talállak téged.

Ahol lámpát tartó

emberek állnak:

az úton hazatérhetsz.

 

Tűz és jég!

Egy mindenkiért!

Mindenkiért:

kinek fényt adott az Ég!

A lámpás emberekért!
HIMNUSZ ZOBORALJÁN

 

Nem adhatok mást,

imára kulcsolt kézzel.

Felemelt fejemet,

tépett büszkeségem.

Előttem jár az úton:

hős Huba vezér.

Gyepűőrként állok helyemen,

Isten magyarnak teremtett!

 

Lesz még olyan idő,

négy turul száll az égen.

A tiszta hangok, a hamisakkal,

végleg helyet cserélnek.

Kiárulni lelkemet,

az lenne a szégyen.

A kezek összeérnek,

Isten magyarnak teremtett.

 

Beszánthatják a sírokat,

a házat, az erdőt, a rétet,

de apám, anyám énekében,

a mondák tovább élnek.

A gerencséri utcán végig

piros rózsák nyílnak.

Zoborhegyen, új Nap kel fel!

Isten magyarnak teremtett!

 

Nem maradt más nekem,

csak igazam, tisztességem.

Védd meg Uram, Teremtőm

maradéknyi népem.

Szívem kérést karcol,

fel a magas Égre:

Ne hagyd veszni Istenem!

Ne hagyd Zoborvidéket!

 

 

VÁR AZ ÚT

 

Ahol szabad a tér,

társad a szél,

az út végtelen.

Szárnyad kinő,

a tükörvilág,

még megfejthetetlen jel.

Ez az a hely, ahová megérkezel.

Ez az a cél, amiért indulni kell!

 

Ahol felkel a Nap,

egy akarat,

a szív és az ész.

Ott repül a vágy,

a viharmadár,

tollát hinti szét.

Ez az a hely, ahová megérkezel.

Ez az a cél, amiért indulni kell!

 

Vár az út a messzeség.

Vár az út, vár a tér.

Bajnok légy, tiéd a cél:

végleg szabadon élj.

 

Az úton, szemben a széllel,

a szívek melegében.

Van egy hely, van egy cél,

amiért indultál el.

Szabadon két keréken,

végtelen Földön Égen.

Vagy egy hely, az a mi kell,

ahová megérkezel.

 

Vár az út a messzeség.

Vár az út vár a tér.

Bajnok légy, tiéd a cél:

végleg szabadon élj.

 

ÉLET VAGY HALÁL

Egy dal a Tiszáért

 

Ami benned él,

ami elkísér:

Magadért, és másokért,

másokért is élsz!

 

Ami átölel,

sohasem felel.

A szél, a víz, s a fény,

mind érted indul el.

 

Védd, amit rád hagytak!

Védd meg ami tiéd!

Kik előtted jártak,

felkínálták az élet kezdetét.

 

A folyó messze ér,

egy madár száll fölé.

Nem ismer határt,

táplálja gyermekét.

 

Védd, amit rád hagytak!

A múlt megtalál.

A jövő előtted áll:

Élet vagy halál?

 

Mondd miért, miért?

Miért ennyi szenvedés?

Miért kellett eladni,

mindent, a semmiért?

 

Védd, amit rád hagytak!

Mert a múlt megtalál.

A jövő előtted áll:

Élet vagy halál?

 

Mondd miért, miért?

Miért ennyi szenvedés?

Miért kellett eladni,

mindent a semmiért?

 

Ott lenn a parton állsz,

a halott folyónál.

A madár messze száll,

otthont nem talál.

Mondd, mi a válaszod?

Élet vagy halál?
SÓLYOM A HARGITA FELETT

 

Emeld föl fáradt fejed, tisztítsd meg szíved.

Kezed Isten kezében, a választás tied.

A hit, a remény és szeretet, megmaradt neked.

Székelyföldön minden fenyő, őrzi életed.

 

A felhők fölött apád, anyád örökké veled él.

Csaba királyfi kardjának, védelme tiéd.

A reménység templomában, régen térdelek.

Székelyföldön minden fenyő, őrzi életed.

 

Repülj, repülj büszke sólyom

a Hargita felett,

Új idők, új viharában,

védd az életet.

Fiaid régen járják,

a székely Golgotát.

Ne szállj messze hegyeken túlra:

Erdély a hazád.

 

Éljen szabadon végre, minden magyar.

A Kárpátok alatt Erdély, változást akar.

Közel a szabadság, a gyönyörű szédület.

Székelyföldön minden fenyő, őrzi életed.

 

Suttognak a fenyők, egy égi dallamot,

könnycsepp hulljon a hősökért, kik halhatatlanok.

Mondj magadban csendes imát! Melletted leszek!

Székelyföldön minden fenyő, őrzi életed.

 

Repülj, repülj büszke sólyom

a Hargita felett,

Új idők, új viharában,

védd az életet.

Fiaid régen járják,

a székely Golgotát.

Ne szállj messze hegyeken túlra:

Erdély a hazád.

 

 

CSÓKOLJ

 

Ami neked is kéne,

az nekem is jó.

Tudod azt jól,

mi: mire való.

 

Ne beszélj mellé,

ha akarod rég.

Ne keresd mélyen

az értelmét.

 

Amire gondolsz,

sosem elég.

Olyannak láss,

ahogy képzeltél.

 

Levehetsz rólam,

minden ruhát.

Az a jó hely,

ahol vetett az ágy.

 

Csókolj meg úgy,

ahogy rég nem szokás.

Minden a tiéd,

amit most, megkívánsz.

 

Csókolj, csak csókolj.

Égek a vágytól.

Érezzük úgy:

nekünk nincs határ

Csókolj, csak csókolj.

Égek a vágytól.

Ne kívánj még:

Jóéjszakát!

 

 

TALÁN, TALÁN

 

Valami jó volt, valami fájt .

Ami elmúlt, sohase bánd.

Aki elment, vissza ne várd.

A lélek hídján, hozzád talál.

 

Lehetett volna, valami más.

Meleg szívben, kicsi varázs.

Sötét éjben, ha álmodra vársz,

nem nyit be hozzád, igazi társ.

 

Nincs olyan ember, akit a szó,

ugyanúgy érint, s ugyanúgy jó.

Csak az a dolgod, keresd meg őt:

aki a múltad, aki jövőd.

 

Talán, talán, ha ez a dal szól.

Talán, talán, csak te tudod jól.

Talán, talán, akire vársz.

Talán, talán, majd hazatalál.

 

 

 

VÁRNAK RÁM AZ ANGYALOK

 

Várnak rám az angyalok,

mert élek, s majd meghalok.

De van valami, amit nem tudok :

hogy lehetek az, aki én vagyok.

 

Ha csókot várnak az angyalok,

egyet talán még vállalok.

Valahol ott, ahol nem vagyok,

jel kerül kőre, mit itt hagyok.

 

Fölöttem messze a csillagok,

ahol élnek, várnak az angyalok.

Hiába szóltam: Már nem tudok!

Üzentek értem: Még játszhatok!

 

Ha elalszik a láng, s én alhatok.

Légy ott te is, ahol én vagyok.

Jó lesz ott, te is megtudod.

Mellénk ülnek az angyalok.

 

 

FORRÓ HÓ

 

Forró hó, forró hó / a szálloda nem eladó!

Forró hó, forró hó / nincs szoba mi kiadó!

Égeti kezem, égeti szívem.

Lángol a lábam, lángol a lelkem.

 

Az Úrnak adtam mindent, semmit se kérek.

Tudják az Égben, egy lábon is megélek.

 

Rám szórták a földet, a sírból kiléptem.

Van egy erős támaszom, gúnyát nem cserélek.

 

Méricskélték vérem, aranyat ígértek.

Talpig vasban jöttek, hamisan énekeltek.

 

Tisztelnek a nehéz fiúk. Éltem, ahogy éltem.

Tettem a dolgomat, mindenkit szerettem.

 

Forró hó, forró hó / a szálloda nem eladó!

Forró hó, forró hó / nincs szoba mi kiadó!

Égeti kezem, égeti szívem.

Lángol a lábam, lángol a lelkem.

 

Akárhová érkeztem, hova hívtak az árnyak,

a sötét lopódzott utánam, betakartak a vágyak.

 

Minden nap születés, erősebb a halálnál.

Az én asszonyom jobb, mindenki másnál.

 

Néhány évvel ezelőtt, egy matracon aludtam.

Jöttek értem Cadillac-kel, majdnem kiborultam.

 

Tizenkilencre húzni kell, végleg megtanultam.

Volt néhány igaz barát, kiket soha el nem hagytam.

 

Forró hó, forró hó / a szálloda nem eladó!

Forró hó, forró hó / nincs szoba mi kiadó!

Égeti kezem, égeti szívem.

Lángol a lábam, lángol a lelkem.

 

 

NAGY ESŐ UTÁN

 

A hajnali csendben,

ázott galambok a téren.

A megállóban melósok,

állnak, mint régen.

 

Nagy eső után, nagy eső után.

 

De nincs hova menni,

csak az emberpiacra csupán.

A tócsákat bámulják,

hol volt egy régi gyár.

 

Mióta eladták néhány éve,

mind üres zsebbel jár.

Így szép Magyarország?!

 

Nagy eső után, tisztább a világ.

Nagy eső után, lesz forró délután.

Nagy eső után, kezekben kalapács.

Nagy eső után, lesújt egy éjszakán.

 

A sarki zöldségesnél,

Emma az öregasszony.

Valaha gyönyörű lány volt,

fiúkat havonta váltott.

 

Bedob egy feles Cserkót,

hogy megteljék a gyomor.

Így szép Magyarország?!

 

Nagy eső után, tisztább a világ.

Nagy eső után, lesz forró délután.

Nagy eső után, kezekben kalapács.

Nagy eső után, lesújt egy éjszakán.

 

Nagy eső után, csillogó a nyomor.

Nagy eső után, teli az éhes gyomor.

.

.
KŐBÁNYÁRÓL ÁLMODTAM

 

Szerelmed az ágyban, csülök a fazékban.

Az asszonynak így mondtad:

Hazajövök ígérem!

 

Vakolni kell a házat, a tégla már kilátszik.

Fogadtál egy kőművest:

Hazajössz ígérted!

 

Egyensúlyt találtál, a keskeny kötélen.

Az Úrhoz imádkoztál:

Hazamész ígérted!

 

Órádra néztél, három óra húsz volt.

Az amszterdami stadionban

megszólalt a blues.

 

Bill’s the King, Bill’s the King

 

Amszterdamban, Amszterdamban

Kőbányáról álmodtam.

Forgolódtam ágyamban,

de Kőbányáról álmodtam.

 

Sima arcú pénzeszsákok, új üzletet láttak.

A haverok itthon vártak:

Hazajössz ígérted!

 

Torkodon táncoltak, fűvel vakítottak.

Mondtad máshol az otthonod:

Te hazamész ígérted

 

Boszorkányok, varázslók, így mondták: nem lesz holnap.

Te csendesen mormogtad:

Hazamegyek ígértem

 

Kőbányán egy éjszaka, a taxiból kiszálltál.

Bőrödön még érezted,

ahogy megszólalt a blues.

 

Bill’s the King, Bill’s the King

 

Amszterdamban, Amszterdamban

Kőbányáról álmodtam.

Forgolódtam ágyamban,

de Kőbányáról álmodtam.

 

ITTHON MARADTAM

 

Szép gyerek voltam, mikor megszülettem.

Kissé korán jöttem, nagyon siettem.

Káprázatok, démonok, messzi tájakra hívtak.

A szót apámtól kaptam. Itthon maradtam!

 

Itt van a templom, itt van az otthonom.

Itt vannak a gyerekek, itt szavaim vállalhatom.

Úgy lehetsz magad, ha árnyékod nem takar.

Úgy lehetsz magad, ha szívedben nincs harag.

 

Hé, hozzád szólok barátom, hallgasd mit mondok.

Tied minden szavam, egy végtelen mondatból.

Reggel a madarak, nekem énekelnek.

Tán túl sokat láttam. Itthon maradtam!

 

Itt van a templom, itt van az otthonom.

Itt vannak a gyerekek, itt szavaim vállalhatom.

Úgy lehetsz magad, ha árnyékod nem takar.

Úgy lehetsz magad, ha szívedben nincs harag.

 

A Dzsinek, egy lámpásban kincseket ígértek.

Negyven fokos a lázam, néha forr a vérem.

Hányom ki a szennyet, amiben élek

Akinek lehetett, annak adtam. Itthon maradtam!

 

Itt van a templom, itt van az otthonom.

Itt vannak a gyerekek, itt szavaim vállalhatom.

Úgy lehetsz magad, ha árnyékod nem takar.

Úgy lehetsz magad, ha szívedben nincs harag.

 

 

 

HOL AZ ÉG

 

Álmatlan éjszakák.

Fülledt nyár, fülled szobák.

Válasz kell, miért vállamon a súly?

Miért én? Miért én?

 

Vak reggel, de látom a fényt,

mely elvezet az úton feléd.

Uram, mondd: miért én?

Miért, miért, miért én?

 

Minden rossz, amit tettem:

Énekeltem, énekeltem!

Adj egy jelt!

 

Hol az Ég, hol a Föld?

Hol az a hely,

ahol megtalálom békém?

Hol az Ég, hol a Föld?

Amit átéltem,

nem kívánom senkinek!

 

Ölelj még, ölelj még!

Egy szárnyam van, szállok feléd.

Megadtad az örök reményt.

De miért, miért, miért én?

 

Vétkeim megbántam,

csak egy maradt: a büszkeségem.

Elküldted az örök fényt.

Miért én, mondd miért én?

 

Minden rossz, amit tettem:

Énekeltem, énekeltem!

Adj egy jelt!

 

Hol az Ég, hol a Föld?

Hol a hely,

ahol megtalálom békém?

Hol az Ég, hol a Föld?

Amit átéltem,

nem kívánom senkinek!

 

KILAKOLTATÁS

 

Kitették a szomszédot,

ki itt lakott húsz éve.

Nem fizette a gázszámlát,

villanya sem volt régen.

 

Kitalálták a bankárok,

az adósság nem szégyen.

A lakás kellett valakinek,

a harminc négyzetméter.

 

Fehér Erzsi ott állt a gangon,

két gyerekével.

Nem tudta mit tegyen,

az ajtaján pecséttel.

 

Megszűnt a konzervüzem,

hol raktáros volt télen.

A férje elitta vagyonát,

meglépett egy éjjel.

 

A Hivatalból jött egy nő,

a végzéssel nagy hangon.

Otthonba rakják két fiát!

Nem élhet így egy asszony!

 

Száradtak a lepedők, ruhák,

kinn a kötélen.

Nylon zacskóban kenyér és tej,

a segély erszényében.

 

Fehér Erzsi így szólt:

Csak ennyi van, vigyék kérem!

Ellopták a biciklit is,

amivel jártam régen –

 

Megérkeztek a hiénák,

kamerákkal a kézben.

Nem értették mi ebben a hír?

Csak egy nő két gyerekével!?

 

Egyre többen gyűltek

hangosan kiabálva.

Hívtak néhány rendőrt,

legyen meg a látszat.

 

 

 

Fehér Erzsi hallgatott,

szemében könnyek.

Fiai kezét szorította,

már nem élt földi létben.

 

Három angyal szállt,

három emeletnyi mélybe.

Három angyal szállt,

végtelen sötétbe.

Három angyal nevét,

elfelejtik majd csöndben.

Három angyal szomszédom volt,

eltűnt fekete ködben.

 

Három angyal szállt,

három emeletnyi mélybe.

Három angyal szállt,

végtelen sötétbe.

Három angyal magával vitte

a száradó lepedőket.

Szálltak fehér szárnyakkal,

időtlen időkbe.

 

 

 

CSONKA BOOGIE

 

Kijártam az iskolát,

egy napsütötte téren.

Gimnazista nem lehettem,

a cigaretta végett.

 

Mindenem a foci,

Fradi a szenvedélyem.

Megrúgtak egy délután,

jöttek a fekélyek.

 

Sokáig úgy aludtam el,

az egész buta tréfa.

Egyre nehezebben ment,

a délutáni séta.

 

Télen lenn a klubban,

megreccsent egy gitár.

Üvöltöttem az éjszakába:

Uram, mire vársz?

 

Kőbányán egy pincében,

néhányan összejöttünk.

Kőbányán minden hangnak

egyformán örültünk

 

Jó néhány év eltelt,

kik láttak félrenéztek.

Úgy mondták – Nem kellek,

nem vagyok színpadképes.

 

Botorkáltam útvesztőkben,

néhány pohár legurult.

Ma már nevetek mindenen,

nem kísért a múlt.

 

Fentről a színpadról,

jó arcokat látok.

Életem a blues lett,

eltűnt az átok.

 

A legfeketébb fehér torok.

Így nevezett Chuck Berry.

Megkaptam még ezt is,

ami nem semmi!

 

EGYEDÜL AZ ARÉNÁBAN

 

Nem tudom mi volt,

egy fáradt éjszakán.

Akár merre mentem én,

követett egy árny.

Furcsa ez a játék,

ha az ördöggel kiállsz.

Egyedül az Arénában

nincsen szabály.

 

Nem láthatsz előre,

s mögötted ki áll.

Nem hallasz, csak üvöltést,

egy álom ez talán.

Valós a helyszín,

valódi a tét.

Egyedül az Arénában,

nincsen, aki véd.

 

Legyél, legyél, te legyél, aki él.

Hálát adnak az áldozatért.

Legyél, legyél, te legyél, aki él.

A megtiport, kigúnyolt vágyakért.

 

Állsz a sötét éjben,

valakit eltalálsz.

Nem tudod ki volt,

ki ellened kiállt.

Nem látod arcát,

nem hallod szavát.

Érzed folyik véred,

saját szíved szúrtad át.

 

A „Senkivel” harcolsz,

minden éjszakán.

Ha megtalálod önmagad,

eltűnik az árny.

Tárd ki szíved ajtaját,

nyiss ki minden zárt.

Egyedül az Arénában,

magadra találsz.

 

Akivel harcoltál,

sok éjszakán át,

az árny: önmagad,

saját pengéd szúrta át

 

 

LASSÚ, SZŐRÖS BLUES

 

Karolj át, húzz magadhoz,

hideg kinn a szél.

Nem tudom, mit hoz a holnap,

de mellettem sohase félj.

 

A felhő szélén fáradt angyal,

a Teremtés már kész.

Füledbe halkan súgom,

nincs veszve semmi még.

 

Soha nem adtam fel, nem sírtam,

mert az gyengeség.

Talán csak egyszer, mikor temettünk

egy gitárt, s egy remetét.

 

Van két krajcár, két titkos talizmán,

mit tenyeremben szorítok én.

Apám adta, mielőtt elment,

Ez volt az örökség.

 

Megszólalt egy hajnalon,

egy lassú szőrös blues.

Megértettem mindent,

az Úr utánam nyúlt.

 

Kikotortam a szekrényből,

minden maradék pénzem.

Zálogba tett órámat,

mikrofonra cseréltem.

 

Nézz reám, így állok előtted,

titkaim mind ismered.

Egy volt, mi hajtott az úton:

a végtelen szeretet.

 

Megszólalt egy hajnalon,

egy lassú szőrös blues.

Megértettem mindent,

az Úr utánam nyúlt.

 

SZABADON ÉLJ

 

Ne hagyd hogy kerítsenek,

engedd el a süket dumát.

Az erdő tele van csapdákkal,

vigyázz merre futsz tovább.

 

Éles kések, puskacsövek,

leselkednek rád.

Irtják, aki él és mozog.

Ne nézz hátra, fuss tovább.

 

Bájologva hajlongnak,

bankszámláról beszélnek.

Keresik a kunyhót,

ahol felneveltek téged.

 

Ne hagyd magad, fuss tovább,

hogy maradjon egy utolsó.

Ki továbbadja a történetet,

ki megtartja a szót!

 

Hiába üvöltöd fájdalmadban:

Ez az erdő a te hazád.

Lassan nem is értik,

milyen nyelven mondod imád.

 

Félelmet látsz gyermekeid,

riadt tekintetében.

Nyomodban vannak, üldöznek,

ne legyen reményed.

 

Szabadon élj, szabadon élj!

Ez az erdő a tiéd!

Valaha hatalmas volt

határa a tengerig elért.

 

Büszke hegyek, néma völgyek,

ott élt a család.

Jöttek hatalmas gépekkel,

kivágni minden fát.

 

Úgy akarják menekülj,

itt nincs helyed többé már.

Megmérgezték a forrást,

lerombolták az iskolát.

 

 

 

Felverik az erdő csendjét,

tompa puskalövések.

Ölik a gondolatot,

jólöltözött rémek.

 

Szabadon élj, szabadon élj!

Ez az erdő a tiéd!

Valaha hatalmas volt

határa a tengerig elért.

 

 

A KIRÁLY MESÉJE

 

Feltámad a tenger, feltámad egyszer.

Feltámad a vágy, éhező szívekben.

 

Sírnak a lányok, a rémek menekülnek.

Nem lesz soha vége, a végtelen mesének.

 

A bohóc kin nevettek, trónjára léphet.

Reménysége volt, minden szegénynek.

 

Az egyszerű kis ember, kit ütöttek hol értek.

Sárkányokkal vívott, melyek lelkekben éltek

 

Összegyűlnek sokan, egy hatalmas téren

Éneklik majd együtt, mi tiltott volt régen

 

Ő a király, ő a király,

ő a mi hősünk, legyen a király.

Ő a király, ő a király,

Vártunk rá, sok éven át.

 

Négy égtáj felé viszik a hírt: új a király.

Legyőzte a hétfejűt, egy csavargó kapitány.

 

Bolondnak hitték, gúnyolták.

Nem tört meg lelke, sok éven át.

 

A gyermekek felnőnek, fakarddal csatáznak.

Az árulók megégnek, az ördögök meg fáznak.

 

A sötétség elmúlt, jött egy sugár:

Íme az ember, kire mindenki várt

 

Összegyűlnek sokan, egy hatalmas téren.

Éneklik majd együtt, mi tiltott volt régen

 

Ő a király, ő a király,

ő a mi hősünk, legyen a király.

Ő a király, ő a király,

Vártunk rá, sok éven át.

 

Bill a király, Bill a király,

ő a mi hősünk, legyen a király.

Bill a király, Bill a király,

Vártunk rá, sok éven át.

 

EGY MARÉK FÖLD

 

Valahova messze,

valahova vigyél el.

Nem kelljen minden nap,

vinni a Keresztfát

 

Valahol a térben,

valahol egy kézben,

csak egy marék föld,

mely a hazám.

 

Hosszú az út, hosszú az út.

Az idő végtelen,

míg egy csillagfénye

hozzád elér.

 

Dübörög a blues,

füstöl a mozdony.

Kezemben lapát,

a fekete szén.

 

Dübörög a blues,

a szemafor váltott.

Szabad a pálya,

indul a szerelvény.

 

Hosszú az út, hosszú az út.

Az idő végtelen,

míg egy csillagfénye

hozzád elér.

 

AZ LEGYÉL, AKI VAGY

 

Megvakulnak a bámulók,

kiszáradnak a kertek,

de a madarak mindent tudnak,

jó úton repülnek.

 

Szétszedték a tested,

átmosták agyad.

Kioperálták gondolatod,

de mégis, te vagy magad.

 

Végtelenek vágyaid,

a felhők közé érsz.

Mocskos a lenti világ,

bal lábam örök érv.

 

Vállamra szállnak angyalok,

mert mindig remélek.

Kértem még egy esélyt,

megkaptam, már nem félek.

 

Az legyél, az legyél!

Az legyél, aki vagy!

Az legyél, az legyél!

Úgy megmaradhatsz önmagad.

 

Megdörzsöltem a lámpást,

a szellem elkísér.

Vigyázza minden lépésem,

tudja: mi mennyit ér!

 

A falakon fotók,

emlékezzek, hogy éltem.

Tudjam hol az otthonom.

Örülök minden kevésnek.

 

Az legyél, az legyél!

Az legyél, aki vagy!

Az legyél, az legyél!

Úgy megmaradhatsz önmagad!

 

 

 

TŰZ

 

Tűz a hátamon,

lángolnak arcok.

Parázs a kezemben,

én mégis fázok.

 

Akármerre nézek,

izzó vöröset látok.

Menekül mindenki,

én mégis fázok.

 

Egyszer életemben

talán visszanézek.

Ha újra kell kezdeni mindent,

nem kérek segítséget.

 

Égnek hatalmas erdők,

égig érnek lángok.

Olvad a világ mellettem,

én mégis fázok.

 

Tűzben ég a város,

tűzben égnek a mezők.

Elpusztítja a láng,

a hazug világot

 

Egyszer életemben

talán visszanézek.

Ha újra kell kezdeni mindent,

segítséget nem kérek.

 

Fekete füst takarja,

a nappali eget.

Por, hamu, sikítás.

Az ítélet megérkezett.

Hatalmas dörgésekkel,

villámok az éjben.

Haragszik az Úr!

Sokan hazugan éltek!

 

Egyszer életemben

talán visszanézek.

Ég a híd mögöttem.

segítséget nem kérek.

 

ÉJFÉLI PIAC

 

Királyok, csórók.

egy elnöki szónok.

Ledér lányok, bankárok.

Piás haverok,

tudósok, csövesek,

egy postás és egy tűzoltó.

 

Mind arra készül, eladja magát.

Nem maradt semmi, a zálogház csupán

 

Éjfélkor lesz leárazás,

a piac készen áll.

Éjfélkor lesz leárazás,

sok csaló mit kínál.

 

Lebukott főnök,

felejtett hősök.

Elárult, s áruló.

A szomszéd mérnök,

könyvtáros, tanár,

a katona, a rendőr a cirkuszra vár.

 

Mind arra készül, eladja magát.

Nem maradt semmi, a zálogház csupán

 

Éjfélkor lesz leárazás,

a piac készen áll.

Éjfélkor lesz leárazás,

sok csaló mit kínál.

 

A táncos a színész,

a költő, s a zenész.

Az egykori simlis adószedő.

A sarki cipész,

egy méhész, egy vegyész,

a kalauzból lett tehenész.

 

Mind arra készül, eladja magát.

Nem maradt semmi, a zálogház csupán

 

Éjfélkor lesz leárazás,

a piac készen áll.

Éjfélkor lesz leárazás,

sok csaló mit kínál.

 

 

ÉBREDJ

 

Ébredj fel, nem késő.

Hamis az álomvilág.

Ébredj fel, rázd meg magad.

Hosszú út vár rád.

 

Nagy csaták, éjszakák.

Nem véd a titkos vár.

Küzdelmek, párbajok,

soha nem látott csodák.

 

Ébredj, ébredj és láss.

Ébredj, ébredj és láss.

 

Eltűnnek a démonok.

Minden, amitől féltél egyszer.

Ébredj fel, ébredj, láss.

Új reggel jön, s új világ.

 

Ébredj fel és élj.

Érezd a változást.

Érezd, nem egyedül vagy.

kit kerestél megtalál.

 

 

EGY ÉRINTÉS UTÁN

 

Még, még, még tovább.

A szó szóra talál.

Még, még, még tovább.

Kő alatt kis virág.

 

Egy szelíd mondat kéne,

megannyi vihar után.

Árvák a gondolatok,

de az élet megy tovább.

 

Felépíted templomod,

valaha így ígérted.

Melléd gyűlnek angyalok,

szárnyaikat érzed.

 

Száraz, égett mezők között,

könnyekkel teli az árok.

Új nap lesz, új világ,

elmúlik az átok.

 

Emeld, emeld, kezed az Égig.

Menj utadon végig.

Ha úgy érzed, már nem lehet:

Tudd meg: lesz mégis!

 

Emeld, emeld, kezed az Égig,

egy érintés után.

Hosszú volt és hideg a tél,

de a tavasz hazavár.

 

Ott, ahol tanárok éltek,

nincsenek már iskolák.

Olvadt kőből épülnek,

arany kupolák.

 

Messzi földről összegyűlnek,

az álmok gazdái.

Náluk van a térkép,

mely elvezet hazáig.

 

A madarak délre szálltak,

de mind vissza talál.

Hidd el, ha tagadják is,

lesz feltámadás.

 

 

 

 

Amíg élek, légy társam,

nekem ennyi elég.

Van, ami veszni látszik,

de örökké a tiéd.

 

Emeld, emeld, kezed az Égig.

Veled leszek végig.

Ha úgy érezd, már nem lehet:

Menj utadon mégis.

 

Emeld, emeld, kezed az Égig,

egy érintés után.

Hosszú volt és hideg a tél,

de a tavasz hazavár.

 

 

SÓLYOMSZÁRNYAK

 

Tavasz kéne, nem zaklatott,

a pipacsokból vér csorog.

A pajzsokon nyíl hegyek,

betyárként ébredek.

 

Mit mondtál, mit gondoltál,

titokban kihallgatták.

A telefont kikapcsolom,

mégis tudják hol vagyok.

 

Székeden kék, gyűrött zakó,

hosszú lesz ez az utazás.

Az Úr adta, neked hagyta,

csak te láttad senki más.

 

Gyöngyök nyakadon, nem lázadok,

annyit kérek, ami én vagyok.

Fárad a hó, szárnyamra fagy,

ami leszel, már nem te vagy.

 

Tavasz kéne nem zaklatott.

Sólyom szárnyán repít a vágy.

Tavasz kéne nem zaklatott.

Vállamra angyal száll.

 

Tüzek előtt, tüzek után,

sólyom szárnyán repít a vágy.

Tüzek előtt, tüzek után

vállamra angyal száll.

 

Egy villamos jön, az utolsó,

titkos a vezető, titkos a jelszó.

Olvadnak maszkok, bánatok.

Tűnik a hóvirág.

 

Egy villamos jön, az utolsó,

titkos a vezető, titkos a jelszó.

Olvadnak maszkok, bánatok.

Még nevetni is tudok.

 

 

EZ A FÖLD AZ ENYÉM

 

Ez a föld az enyém, nem adom semmiért.

Ez a föld az enyém, az álmaimért.

 

Ez a föld az enyém, nagyapám bennem él.

Harang szól, a vágyaiért.

 

Ez a föld az enyém, nem eladó vagyonért.

Szerelem, ölelés az enyém.

 

Ez a föld az enyém, a víz meg a szél.

A forrás, a várak, mind az enyém.

 

Még, még, mondd tiéd!

Nem eladó semmiért!

Még, még,

te is mondd, te is mondd tiéd!

 

Kapa a földért,

kosár a termésért.

Kasza a kenyérért,

csók a szerelemért.

 

Ez a föld az enyém, itt őrtüzek égnek,

az igazi fény, a szívekben ég.

 

Ez a föld az enyém, csak azért, csak azért.

Még tiszta a lélek, még tiszta a vér.

 

Ez a föld az enyém, olyan mint a kenyér,

mint anyám keze, az ébredés.

 

Ez a föld az enyém, sok régi vitéz,

a tudós, a paraszt: Ki tudja miért ?

 

Még, még, mondd tiéd!

Nem eladó semmiért!

Még, még,

te is mondd, te is mondd tiéd!

 

Kapa a földért,

kosár a termésért.

Kasza a kenyérért,

csók a szerelemért.

 

 

ELVISZLEK MAGAMMAL

 

Öt éve kérlek, mondhassam, mi bánt.

A pusztában árnyak

vadásznak rám.

 

Öt éve vár rád, néhány suta mondat,

arról, ami a múlt volt,

ami lehetne holnap.

 

Titkunkat kilesték, ördögszarvú rémek.

Felégették az erdőt,

de mosolyod megvédett.

 

Elbújtunk, megtaláltak.

Menekültünk tovább.

Sokan jöttek keresték,

az elveszett csodát.

 

Néhány szót mondj még: hol a régi láz?

Elvinnélek magammal, hét határon át.

Néhány szót mondj még, hol a régi ház?

A végtelen erdő mélyén, egy tisztás minket vár.

 

Öt éve mondanám, a betyárok jó barátok.

Nem igaz, amit mondanak,

részeges zsandárok.

 

Öt éve egy hídon álltunk, alattunk a folyó.

Fordultál az ágyban,

lecsúszott a takaró.

 

Velünk voltak a madarak,

a lovak a pusztában.

Védett minket farkas falka,

egy szabad világban.

 

Néhány szót mondj még: hol a régi láz?

Elvinnélek magammal, hét határon át.

Néhány szót mondj még, hol a régi ház?

A végtelen erdő mélyén, egy tisztás minket vár.

 

A medvéknek, a szarvasoknak,

aranyat ígértek,

De elrejtettek minket,

az erdő sűrűjében.

 

ÖTKOR KELL KELNEM

 

Szerelem a vetett ágyban,

vihar tenyeremben.

Virág nő fáradt szívemen,

ötkor kell kelnem.

 

Tükörbe nem nézek már,

mögötte sokan állnak.

Alattomos a szóbeszéd,

haldoklik a vágyam.

 

Gyere vissza hozzám reggel,

az újságot ne nézd.

Nem én vagyok a címlapon,

az élet még enyém.

 

Van nekünk néhány szavunk,

magunknak, senki másnak.

Mégis viszi a szél, jár szájról szájra.

Van nekünk néhány szavunk,

magunknak, senki másnak.

Mégis viszi a szél, jár szájról szájra.

 

Álarcot nem hordok,

nem kell álruhát viselnem.

Vékony kötél lábam alatt,

ötkor kell kelnem.

 

Elszáradnak virágaim,

nem várnak csodákat.

Kommandó a lépcsőházban,

parancsra várnak.

 

Gyere vissza hozzám reggel,

az újságot ne nézd.

Nem én vagyok a címlapon,

az élet még enyém.

 

Van nekünk néhány szavunk,

magunknak, senki másnak.

Mégis viszi a szél, jár szájról szájra.

Van nekünk néhány szavunk,

magunknak, senki másnak.

Mégis viszi a szél, jár szájról szájra.

 

SEMMI SEM AZ…

 

Bordélyba dugták szerelmemet, elvették a földem.

Pláza épül a szántón, mit apámtól örököltem.

Rajzolt katonák sorban. Egyik, mint a másik

Semmi sem az, semmi sem az,

semmi sem az, aminek látszik.

 

Sírban fekszik a gondolat, de azt is kiforgatják.

Kell nekik egy biztos hely, hol a csontokat kidobják.

Nincsenek már táblák sem, melyik út vezet hazáig.

Semmi sem az, semmi sem az,

semmi sem az, aminek látszik.

 

Megy a század, megy a század,

a keserűk serege.

Megy a század, megy a század,

így mondják: Mindent bele!

 

Mindent bele! Mindent bele!

Némák voltunk eddig.

Mindent bele! Mindent bele!

Eladták szavaink!

 

Betiltották nyelvüket, károgó fekete varjak.

Beköltöztek az utcába, a szomszéd házban laknak.

Magunkra maradtunk, küzdünk háztól házig.

Semmi sem az, semmi sem az,

semmi sem az, aminek látszik.

 

Ellopták a felhőket is, a hajnali égről.

Hazudtak reggel, hazudtak este, mondták nem kell félnünk.

Vércseppek falakon, sok gyerek előtte játszik.

Semmi sem az, semmi sem az,

semmi sem az, aminek látszik.

 

Megy a század, megy a század,

a keserűk serege.

Megy a század, megy a század,

így mondják: Mindent bele!

 

Mindent bele! Mindent bele!

Némák voltunk eddig.

Mindent bele! Mindent bele!

Eladták szavaink!

 

 

CSALÁDI KINCSEK

 

Úgy volt igazán szép, amikor összejött a család.

Egymás szavába vágva, megváltozott a világ.

Hazavittük büszkén, év végén a bizonyítványt

Nevetett velünk együtt, apánk és anyánk.

 

Volt születésnap, névnap, titkos csodák.

Örültünk, ha hullott a hó, s ha jött a forró nyár.

A Balaton partján, jött a csorda délután

meg a 424-es gőzös. Két fotó már csupán.

 

Virágom, virágom, nyíló virágom.

A tegnapot, s a holnapot egyszerre látom.

Virágom, virágom, kedves virágom.

Jöjjön tavasz ismét, csak ennyit várok.

 

Bátyám első szerelme, Cili a fekete lány.

Kellett a pénz eladtuk az öreg zongorát.

Újpesten egy kapu, előtt mínusz két fok volt talán.

Mikor először csókoltam, rám szakadt a világ.

 

Nincs már a sarki étterem, kínai van helyén.

Eltévedt hajónk, a vágyak tengerén.

Kukában a trapéz nadrág, s az orkán kabát.

De egy titkos szekrény, őrzi a múlt illatát.

 

Virágom, virágom, nyíló virágom.

A tegnapot, s a holnapot egyszerre látom.

Virágom, virágom, kedves virágom.

Jöjjön tavasz ismét, csak ennyit várok.

 

Egyszerű kis képek, sárgult fotók.

A nevekre nem emlékszünk, sem arra mikor volt.

Háborúk, forradalmak, titkos remények.

Gyerekek, unkák, sírós temetések.

 

Virágom, virágom, nyíló virágom.

A tegnapot, s a holnapot egyszerre látom.

Virágom, virágom, kedves virágom.

Jöjjön tavasz ismét, csak ennyit várok.

 

A FÖLDRAJZTANÁR

 

Az emlék örök csapda.

Ki érkezik, ki jár.

Osztálytablók őrzik,

a régi iskolát.

Álmomban sok óra,

kinyílt a világ.

Barna köpenyben a dobogón áll

a földrajztanár.

 

Kívülről fújtuk a városokat,

sok afrikai államot.

Beutazta az egész világot:

Kanadát, s Albániát.

Hegyekről, tengerekről feleltünk,

mutatott sok csodát.

A határokat átírták, de maradt

a földrajztanár.

 

Egyszer volt, hol nem volt.

Így mondta a tanár:

A térképek mögött van,

egy másik világ.

Ami az élet, ami a szó,

ahol volt a mi hazánk.

A hegy-vízrajzi térkép

mutatja: hol a határ.

 

Kicsi fekete bajusza volt,

bölcs mosoly öregkorára.

Álmai voltak, nem nézett,

csak ritkán a táblára.

Táltosok őrzik emlékét,

időtlen időkön át.

A Szent Istvánban volt ő,

a földrajztanár.

 

Egyszer volt, hol nem volt.

Így mondta a tanár:

A térképek mögött van,

egy másik világ.

Ami az élet, ami a szó,

ahol volt a hazánk.

A hegy-vízrajzi térkép

mutatja: hol a határ.

 

 

 

 

A szertárból hozta a térképet,

melyet már senki se lát.

Kicsi pontokkal mutatta:

a Maros-Magyar Autonóm Tartományt.

Kidobták a térképet,

megszüntetik az iskolát.

Megőrzi mégis az emlékezet:

a földrajztanárt.

 

 

A TÉLIKABÁT

 

Volt egy idő, felemelő,

a füst szemedben magasra nőtt.

Jött valaki, senki se hívta,

velem volt mégis, esténként néha.

 

Futott a réten, alkonyi fényben,

menekült ő is, én is talán.

Nem volt lakásunk, csak albérletünk,

minden kincse, egy télikabát.

 

Kísért egy álom, állok a gáton,

elpusztít mindent, egy szörnyű ár.

Ő van a képen, mezítelen éjben,

nincs rajta más, csak egy télikabát.

 

Hiénák jöttek, kérték a vámot,

bujdosók lettünk, tíz éven át.

Így mondta: Éhes, kér vacsorát.

Mezítláb érkezett egy télikabát.

 

Van mikor marad, három szabály,

van mikor az élet majdnem halál.

Van mikor egy dal, örökre fáj,

van mikor valakit, hiába vársz.

 

Van mikor érzed, nincsen határ.

Szekrényed nyílik, ott egy kabát.

Zsebében fotó, egy erdőben áll.

Ennyi maradt Éva után.

 

Húrok szakadtak, kupák borultak,

a huszárok éneke, messzire szállt.

Szakadt az ajtó, betörte a sajtó,

kérdezték, kié ez a télikabát.

 

Leült a csönd, leült a béke,

fekete autóval jött a kaszás.

Alszik a szerelem, alszik a vágy,

nem maradt más, csak egy télikabát.

 

 

FEHÉR FÉNY

 

Lovak és vágták,

sötétben lámpák.

Házak között utcák,

szívedben őrzöd rég.

 

Süvítő szélben,

veszett reményben.

Tavasszal, télen,

futsz önmagadért.

 

Folyókon által,

jéghideg árban.

Hiába minden,

hidat nem találsz.

 

Lovad sörényét,

tépi a szélvész.

Valahol várnak,

csókot nem találsz.

 

Fehér fény, fehér fény,

parancsoló szenvedély.

Fehér fény, fehér fény,

menekülsz, de utolér.

 

Csalóka képek,

Földön, s az Égen.

Bőrödbe égett,

a változás.

 

Régóta vártál,

az igazak partján.

Sirályok szárnyán,

repültem hozzád.

 

Szeress még, szeress még.

Szeress úgy, ahogy akartál.

Add nekem, add nekem.

Mit másnak nem adtál.

 

Fehér fény, fehér fény,

parancsoló szenvedély.

Fehér fény, fehér fény,

menekülsz, de utolér.

 

MENNI KELL

 

Menni kell,

menni kell.

Valamit, valamit

tenni kell.

Száz vihar,

száz csapás.

De újra lesz hazád.

Új nap lesz,

új világ.

Igazság,

tisztaság.

Száz vihar,

száz csapás,

de újra lesz hazád.

 

Hegyeken át, völgyön át,

lovagol nyolc betyár.

Hegyeken át, völgyön át,

gázlóra talál.

 

Ég a fáklya, ég a láng,

áll a régi vár.

Ég a fáklya, ég a láng,

minden vándort hazavár.

 

Kis madár, kis madár,

énekelve száll.

Ő tudja a jelszót,

hogy nyíljon a zár.

 

Mi látható, mi várható,

nincsen már szabály.

Mi látható, mi várható,

szörnyek őrzik a csodát.

 

 

 

ALUDJ EL MELLETTEM

 

Aludj el mellettem, kezem átkulcsolva.

Kékszínű bársonyban, néhány szelíd szóval.

 

Ne nézzük a Híradót, a szél zúgását halljuk.

Valami szép jön tudjuk, kisimul barázdált arcunk.

 

Aludj el mellettem, testünk összeér.

A kakas még álmodik. Csendes lesz ez az éj.

 

A jövő tudjuk más lesz, a jövő a gyerekeké.

Felnőnek, ahogy illik a fények közé.

 

Angyalok vigyáznak ránk,

délelőtt, délután.

Angyalok vigyáznak ránk,

mutatják az irányt.

Angyalokat nem hívtunk,

hozták a csodát.

Kezükben tartották,

a Szentkoronát.

 

Aludj el mellettem, álmod álmomhoz ér.

Messze még a hajnal, takarónk a sötét.

 

Mielőtt megszeled a kenyeret, aljára keresztet rajzolsz.

Huszárok az udvarodon, démonokkal harcolsz.

 

Ablakunkhoz madarak szállnak, köszönt a napsugár.

Kávét főzök reggel, sül hozzá friss tojás.

 

Ennyi csak ennyi,

a boldogság miénk.

Indulhat egy új nap,

mely tiéd és enyém.

 

 

 

 

LENN A FOLYÓNÁL

 

Lenn a folyónál, lenn a titkos völgyben.

Áll egy kicsi ház, ablakán jégvirág.

Kertjében két rózsa, összefonódva.

Mint szerelmes, lázas ifjú pár.

 

Lenn a folyónál, egyedül élt a lány.

Szemében felhők, haja napsugár.

Kedvesét várta, hosszú évek óta,

aki elment messze, gyilkos háborúba.

 

Lenn a folyónál, s magas hegytetőn.

Messze látszik az út. Messzire ér a fény.

Nap-nap után felment, hátha meglátja,

érkezik a fiú, egy nemes paripán.

 

Lenn a folyónál, nagy havat hozott a tél.

De eljött a tavasz, felébredt a remény.

Kivirult a nyár, nem jött levél.

Messziről látta, jön egy fekete szekér.

 

Lenn a folyónál, elhervadt két rózsa.

Elindult a lány, az utolsó hosszú útra.

A szirten egy sas madár szárnyával védte.

Leugrott a lány, le a szörnyű mélybe.

 

Két rózsa a kertben, két fájdalom.

Két fiatal szív. Két sírhalom.

Nap tüze éget, könnyezik a Hold.

A vének így mondták:

halálos szerelem volt.

 

HOSSZÚ MENET

Vitéz Sebő Ödön főhadnagy emlékére

 

Csend van, a halál csendje,

csillagok tépik szét.

Védd meg Uram életem,

hogy védhessem másokét.

 

Kidőlnek nagy szomorú fák,

csak az ördög, aki nem fél.

Esőben, sárban elhagyatva

vörösen köszönt az éj.

 

Hosszú menetben az Ég felé,

hosszú az út, hazafelé.

 

És mégis föl a hegyre,

délceg fenyők közé.

Utána a völgybe,

hol piroslik a vér.

 

Szél markolja karom,

a zászlóalj vigyázban áll.

Néma katonák sorfala,

esti imára vár.

 

Hosszú menetben az Ég felé,

hosszú az út, hazafelé.

 

Az út menti fák, meghajolnak,

négy évi szenvedés után.

A szívekben örök parancs:

Védd a határt.

 

Habzó szájú lovak kidőlnek,

nincsen írott szabály.

Egy fotó a tárcádban,

s egy levél: kedvesed vár.

 

Hosszú menetben az Ég felé,

hosszú az út, hazafelé.

 

 

 

AFTER A GENTLE TOUCH

Koltay  András, Björn Lodin fordítása

 

More, and more and more

Word finds’nother word

More, and more and more

Flower grows under stone

 

I long for gentle words

Leaving behind the storm

Thoughts are unlucky orphans

But life is still going on

 

You’ll build your church one day

You promised me so long ago

Angels gather around you

Feel their wings on you

 

Between dry and burnt fields there is

A dich full of cried out tears

A new day, a new world

The curse is gone for good

 

Raise, raise your hands up to the sky

Just go your own way

When you feel you cannot do that
Remember: it’ll still be!

 

The place where once teachers lived

There’s no schools anymore

Golden cupolas are built

from molten stones

 

Gathering from faraway lands

The keepers of the dreams

They got the only map

Which leada you to your home

 

Birds fly up to the South

But all come back one day

Belive, though it is denied

There’s life after life

 

Stay with me while I’m here

That’s enough for me now

Something seemms to be lost

But still yours for good

 

 

 

 

Raise, raise your hands up to the sky

I’ll be there with you

When you feel you cannot do that

Just go your own way

 

Raise, raise your hands up to the sky

After a gentle touch

Winter was long and very cold

But spring awaits you home

 

FARKASOK ÉNEKE

 

Éhes voltam, etettél.

Szerettelek, szerettél.

Támadtak, megvédtél.

Fáztam, melegítettél.

Bántottalak, nem sírtál.

Beteg voltam, mellém bújtál.

Menekültem, visszavártál.

Eső után szárítottál.

 

Meséltem, megcsókoltál.

Elfogtak, velem voltál.

Kergetted az ördögöket.

Vigyáztad a gyerekeket.

Homlokomon, gyöngy virágzik.

Akartam, alig látszik.

Elveszett, megtalálom.

A csordán kívül, nincs barátom

 

Hallgasd, farkasok énekét,

érezd velem a szenvedélyt!

Farkasok éneke Égig elér,

érezd velem a szenvedélyt!

 

Bárány voltam, ordas lettem.

Meleg az ösvény, nem szeretem.

Hervadt szirmok ágyamban.

Vágyaim: utódokban.

A pusztában, egyedül élek,

ember testben, farkas vérrel.

Isteneim: virágok, fények,

üvöltök, ha a Holdra nézek.

 

Hallgasd farkasok énekét,

érezd velem a szenvedélyt!.

Farkasok éneke Égig elér,

érezd velem a szenvedélyt!

 

 

 

43 HÓNAP

 

Negyvenhárom hónap, reggeli ébredés.

Viharok, fájdalmak, délutáni napsütés.

Himnuszok titokban, sok fogadkozás.

Negyvenhárom hónap, negyvenhárom halál.

 

Fekete fehér billentyűk a zongorán.

Melyik, melyik ellen? Mi az új szabály?

Negyvenhárom ölelés és mennyi lehetne még.

Sok elveszett dallam, semmiért.

 

Nem látszat, hogy élsz, mert van még amiért.

Negyvenhárom hónap után, számlát adni félsz.

Írják a leveleket, írják, hogy félj!

Nem húzod be a függönyt. Lássák, ahogy élsz!

 

Negyvenhárom hónap.

Negyvenhárom tévedés.

Negyvenhárom akarat.

Negyvenhárom kéz.

Negyvenhárom hónap.

Több száznyi éj.

Ugyanannyi reggel.

Ugyanannyi remény.

 

Sólyom egy téren, egy szobor tiéd.

Ketrecben álmaid. Ketrecben élsz.

Jönnek fekete sisakban szörnyek, hogy félj

Testvéred veled szemben: Ütni kész!

 

Negyvenhárom hónap.

Negyvenhárom tévedés.

Negyvenhárom akarat.

Negyvenhárom kéz.

Negyvenhárom hónap.

Több száznyi éj.

Ugyanannyi reggel.

Ugyanannyi remény.

 

Ő ELMENT

 

Ő elment, én maradtam,

a dolgok így történnek.

Gyenge voltam, ő erős,

igazságtalan az élet.

 

Velünk halnak dalaink,

minden megy tovább,

rövidre szabták az időt,

várni a csodát.

 

EZ NEKEM MAGYARORSZÁG

 

Szél futta hegyek között, bánatos völgyek.

Egy csokor mezei virág:

Ez nekem Magyarország

Pusztában futó lovak sörénye, felröppenő madár.

Egy régi tanár fényképe.

Ez nekem Magyarország

 

A tudós, akit ismer a világ, a sarkon a trafikos néni.

Sok patkány, mely csontig rág.

Ez nekem Magyarország.

A zöldséges, az újságos, ahol bezárták a postát,

s akiken nem fog a rontás:

Ez nekem Magyarország.

 

Fésült hajú diák. Villám sújtotta iskolák.

Első rügy a fenyőfán.

Ez nekem Magyarország.

Ébredés rossz álmok után. Betegség, lábadozás.

Mindenhonnan szemek figyelnek.

Ez nekem Magyarország

 

Táltosok szenvedélye. Kidobható napi újság.

Minden szó, mit kimondtam.

Ez nekem Magyarország

Ady, Petőfi, Jókai, ahogy a híreket ma gyártják.

Janicsárok, brókerek.

Ez nekem Magyarország

Imára kulcsolt öreg kéz, amit feledni nehéz.

Ahogy meggyilkolták a hősöket.

Ez nekem Magyarország.

Városok, falvak, kicsiny terek. Tiszta szívű emberek.

Árulók, hamis kereskedők.

Ez nekem Magyarország.

 

Szentek és hitetlenek, Igaz versek, s a gyűlölet.

Hosszú álom utáni ébredés.

Ez nekem Magyarország.

Az első titkos csók. Egy névtelen levél.

Edzés közben meghal a bajnok.

Ez nekem Magyarország.

 

VALAMI KELL

 

Valami kell, valami még.

A rozsda virágzik

sok a szemét.

Valami kell, valami még,

mi a tetők fölött

az Égig elér.

 

Valami szél, valami még,

ahogy bennem a Föld,

benned az Ég!

Talán egy tündér,

valami szép.

Valaki, ki tudja:

ki hova lép.

 

Valami érzés, kinyújtott kéz,

egy lépés, egy irány,

hogy hazát találj.

Küldd a pokolba,

ki keveri a mérget.

A gonosz varázslók

ideje lejárt!?

 

Hosszú az út,

nagy a kísértés,

velem mégis,

mindent elérsz.

Hosszú az út,

nagy a kísértés,

a csókok árát,

soha ne kérd!

 

 

LEGYEN MÁR ELÉG

 

Elvettétek, eladtátok,

ami volt, ami enyém.

Vitézek, szentek, keresztek,

álmom másoké.

 

Elég, elég, elég! Legyen már elég!

Elég, elég, elég, mert a kezdet lesz a vég.

 

Istentelenek szobra készül,

de nincs utca, nincs tér.

Nem száradnak a könnyek.

Te mondd el, miért?

 

Elég, elég, elég! Legyen már elég.

 

Messziről, messziről,

szól egy csendes ének.

Arra van az igazi út,

a mesék, s a remények.

Nincs vége a történetnek,

mit anyám régen mesélt.

Apám belehalt,

mert nem alkudott, nem félt.

 

Jó lenne ha a szeretetről,

szerelemről szólna a dal.

Jó lenne tudni kéz a kézben,

mindenki egyet akar.

 

Elég, elég, elég! Legyen már elég.

Elég, elég, elég, mert a kezdet lesz a vég.

Elég, elég, elég, mert a kezdet lesz a vég.

Elég, elég, elég!

 

Jövőt, jövőt,

új jövőt kívánok én.

Szebb lesz a holnap,

elér minket a fény.

Lesz egyszer egy ország,

mely enyém és tiéd.

Lesz egyszer egy ország,

mely tiszta szívvel él.

 

A JEL

 

Amikor szól ez a dal,

tapsolj velem.

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel!

Az lesz nekem a jel!

 

Érzed, ahogy ver a szívem,

ahogy múlik a félelem.

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel!

Az lesz nekem a jel!

 

Ha elvesztettem lendületem,

ha fárad már kezem.

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel!

Az lesz nekem a jel!

 

Ha elveszett egy gondolat,

ha a szót keresni kell.

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel!

Az lesz nekem a jel!

 

Ha nem vagy elég bátor,

énekeld velem!

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel!

Az lesz nekem a jel!

 

Figyelj, most ez a jelszó

neked és nekem:

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel!

Az lesz nekem a jel!

 

Ha összefér a férhetetlen.

Ha nem lát már szemem.

Üsd össze két tenyered.

Az lesz nekem a jel.

Az lesz nekem a jel!

 

Most szép lenni katonának,

mert Kossuthnak verbuválnak.

Kossuth Lajos nem lett volna,

katona sem lettem volna,

éljen, éljen a nemzet.
LESZ VÉGSŐ ÍTÉLET

 

Kék, lila virágok,

tavasz jön, megint érzem.

Hagynám el a múltat,

de a jövő jobban éget.

A mesékben az ősz kalifák,

jóval többet ígértek.

Ami nekem megmaradt:

Tudom:

lesz végső ítélet!

Amikor a kezek összeérnek,

lesz végső ítélet.

Mikor a szívek szívekhez érnek,

lesz végső ítélet.

 

Könyörtelen gyilkosok

játékában élek.

Lehetne szebben, lehetne jobban,

álmokat remélek.

Szemét az utcákon,

nincs gereblye, seprű, szemérem.

Annyi maradt, hogy bízzál:

Lesz végső ítélet.

Amikor a kezek összeérnek,

lesz végső ítélet.

Mikor a szívek szívekhez érnek,

lesz végső ítélet.

 

Mikor a csalfák, a hamisak,

mind pokolra jutnak.

Az igazaknak, egyszer,

végül díjat adnak.

Lassan győzni kell, mert

veszteni itt szégyen.

Ami megmaradt nekem:

Lesz végső ítélet.

Amikor a kezek összeérnek,

lesz végső ítélet.

Mikor a szívek szívekhez érnek,

lesz végső ítélet.

 

NEM ÉN TETTEM

 

Ne még, ne még a könnyekért.

Ne még, ne még a bánatért.

Ne még, ne még, mert indulni félsz,

álmodjunk az álmokért.

 

Eleven fán balta csattan,

nem én tettem, nem akartam.

Lehet hibáztam, embert kerestem,

egy út volt, amin mehettem.

 

Huszár voltam, senkik ellen.

Kik a napon álltak, kinevettek.

Bűnösnek mondtak, pedig szerettem,

azokat is, kik öltek engem.

 

Billogot kaptam, árnyék a szívben.

Nem én tettem, csak szerettem.

Hamis a tőr, hamis kezekben.

Legyen igaz, a történelemben.

 

Ne még, ne még a könnyekért.

Ne még, ne még a bánatért.

Ne még, ne még, mert indulni félsz,

álmodjunk az álmokért.

 

Engem okolnak bánatért!

Engem okolnak sírokért!

Üzlet lett a hazudozás.

Üzlet a siránkozás.

 

Mondd nekik, erősen kérem.

Mondd nekik, őszintén éltem.

Miért sír mégis nagyanyám?

Tán nem tett semmit nagyapám?

 

Élni akartak, élni tovább!

Megszületett anyám, s apám.

Hazug a világ, hazug a béke.

Legyen ennek, egyszer vége.

 

Ne még, ne még a könnyekért.

Ne még, ne még a bánatért.

Ne még, ne még, indulni félsz,

álmodjunk az álmokért.

 

 

 

SZERESSÉTEK EGYMÁST

 

A Nap és a Hold, megszerette egymást.

Nem lett nappal, s éjszaka, nem gyűlölték egymást.

A folyó és a völgy, megszerette egymást.

Írtak új térképeket, nem gyűlölték egymást.

Ez az új világ, ilyen az új világ.

Ez az új világ,

 

Két tükör a szobában, megszerette egymást.

Magukat látták magukban, nem gyűlölték egymást.

Két ösvény az erdőben, megszerette egymást.

Nem indultak keresztbe, nem gyűlölték egymást.

Ez az új világ, ilyen az új világ.

Ez az új világ,

 

Egyszer volt egy nagy szerelem,

tele érzéssel, tele vággyal.

Felrobbannak a tűzben,

a célok, az álmok.

Jönnek a tankok, a repülők,

a bombák sorban állnak.

Meghal a tűzszerész

tele érzéssel, tele vággyal.

 

Emberek, akik megmaradtak megszerették egymást,

gyermekek születtek, nem gyűlölték egymást!

Szeressétek egymást! Szeressétek egymást!

Szörnyű nagy a tülekedés, de szeressétek egymást!
Ez az új világ, ilyen az új világ.

Ez az új világ.

 

Egyszer volt egy nagy szerelem,

tele érzéssel, tele vággyal.

Felrobbannak a tűzben

a célok, az álmok.

Jönnek a tankok, a repülők,

a bombák sorban állnak.

Meghal a tűzszerész

tele érzéssel, tele vággyal.

Szeressétek, szeressétek egymást!

 

EGY SZÍNÉSZ EMLÉKÉRE

 

Felszállt az égbe,

egy fehér bohóc.

Elfáradt a szíve,

elapadt a szó.

A porond közepéről,

mindent tisztán látott.

Kicsiny gyerekek hoznak,

sírjára virágot.

 

Mert a lelkét,

soha nem vehették el!

 

Felszállt az égbe,

se élni, se halni nem hagyták.

A hős szerepét mindig,

másoknak adták.

De ne hulljon mégse könnycsepp,

koccintsunk pohár borral

Maradjon így vidáman,

örök álmainkban.

 

Mert a lelkét,

soha nem vehették el!

 

Valahol a végtelenben,

kigyúlnak a fények.

Szétnyílik a függöny,

tapsol égi közönsége.

Angyal szárnyán szállt.

Magával vitt minden vádat!

De az Úr elé ismét,

színészként állhat

 

Mert a lelkét,

soha nem vehették el!

 

 

 

 

 

 

 

AZ ERDŐ ELINDUL

 

Egyszer lesz: amiért,

sok kéz összeér.

Egyszer fizetni kell,

a vádakért.

Jó hogy itt vagy még,

jó hogy álmodsz még.

Köszönöm az ölelést,

köszönöm az ölelést.

 

Egyszer a gyilkosoknak,

nem lesz díszebéd.

Annyi év lesz még,

amennyi volt szörnyűség.

Sok bilincs lesz kezeken,

ne félj, sohase félj.

Köszönöm az ölelést,

köszönöm az ölelést.

 

Egyszer ölelj még,

ölelj az álmokért.

Egyszer valamiért.

Egyszer semmiért.

Ha az erdő elindul,

kárpótol mindenért.

Ölelj, míg ölelhetsz még!

Ölelj, míg ölelhetsz még!

 

 

ŐRIZZ MEG ENGEM

 

Őrizz meg engem,

bár lehetetlen.

Kicsi helyet kérek

a szívedben.

Őrizz meg engem,

bűnben, gyönyörben.

Veszekedj a Teremtővel,

én ilyen lettem.

 

Őrizz meg engem,

mert szeretlek téged,

bár, nem tudom mutatni,

igazi arcom, igazi képem.

Őrizz meg engem,

csak addig, míg élek.

Szétfújta a szél,

minden reményem.

 

Őrizz meg, egy sóhajban,

ölelésben.

Miattad nevetek,

miattad élek.

Őrizz meg,

az átélt szenvedésben.

Őrizz majdani csókban,

titkos szenvedélyben.

 

Őrizz meg engem,

gyermekeidben,

kik születnek majd,

sötétben, s fényben.

Őrizz meg engem,

csak keveset adtam,

de benne van minden,

ebben a dalban.

 

Várj, várj egy szóra még!

Nézz körül a világban, szörnyű,

mégis gyönyörűség.

Várj, várj egy szóra még!

Lehet alszik a Nap,

de ébredni kész.

 

NE ÉRJ HOZZÁM

 

Jókedvű dalokat várnak pimasz trombiták,

énekeljünk úgy, mint sohasem talán.

Minden éjjel álmodom, hogy másképpen tovább,

de reggel az újság, nem az én szavaimra vár.

 

Melegít egy takaró, az hírekből kiléphetsz.

Megvéd a szerelem, amit még nem érthetsz.

Megvéd a gondolat, tested tüze éget,

odabújtál hozzám. Szeretni érdem.

 

Ne érj hozzám, csak annyira,

kicsit érintsd a lelkem,

s ha elfordulsz, ne gondold:

a kályhában múltunk eltüzeltem.

 

Az ajtón kívül várnak rám kardos angyalok.

Kik szeretnek, de mégsem úgy, ahogy én vagyok.

 

Visz az út, de nem vagy ott, ahol a vonat megáll.

Te máshol vársz, más síneken fut veled a fény.

Visz az út, de nem vagy ott, ahová a vonat beér.

Én ott állok, ahol a nappal, s az éj összeér.

 

A csendes simogatás, a véres karmolás.

Ez a szerelem, s a csók, a nagy találkozás.

Keresem a pontokat, hol sikítani félsz.

Sötét éjben álmodni, közös gyönyörűség.

 

Mezítelen tested minden rezdülése,

az én vagyok és te is vagy, közös gyönyörűség.

Hiába a szavakért, a szépség tiéd.

Én csak a szörny lehetek, kit neked ad az éj.

 

Ne érj hozzám, csak annyira,

kicsit érintsd a lelkem,

ha elfordulsz, ne gondold:

a kályhában múltunk eltüzeltem.

 

Az ajtón kívül várnak rám kardos angyalok.

Kik szeretnek, de mégsem úgy, ahogy én vagyok.

 

Visz az út, de nem vagy ott, ahol a vonat megáll.

Te máshol vársz, más síneken fut veled a fény.

Visz az út, de nem vagy ott, ahová a vonat beér.

Én ott állok, ahol a nappal s az éj összeér.

 

NEVE NINCS

 

Neve nincs, aki jött,

neve nincs, aki volt.

Neve nincs, aki elköszönt.

Neve nincs, akivel találkoztam.

Ölelt mégis tegnapelőtt.

Az utcán vezette két fiát,

csak mosolyt kaptam semmi mást.

Egy könnyes, sírós telefon után,

elrepült, mint kismadár.

 

Érzem bőrömön,

érzem arcomon,

utolsó illatát.

Ami megmaradt,

ami szép volt egyszer,

elvitte a láz.

Szeretett egy költőt,

hetven valahányban.

Akkor a szavak simogattak,

nem kölcsönbe jártak.

 

Fények arcodon.

Fényekről álmodom.

Fények között élek.

Fények szemedben.

Fények szívedben,

e fények között élek.

 

Valahol messze, alszik a múlttal,

szorosan öleli őt az idő.

Mint rossz filmekben a világítás,

olyan rossz ma minden állítás.

Ki vagy Te? Ki vagyok én?

Miért most, s miért volt az a másik?

Engem otthon sokan várnak,

az angyalok mindent látnak.

 

Ég egy fény valahol,

de már más az a toll,

mely neked most verset ír.

Iszonyat hogy a kín:

Hogy nincsen hír,

hány évet kibír.

Ahol nincs más erő, csak az emlékezet,

az utcán látod régi szerelmedet.

Akiről dalt írtál, aki éltetett,

ma már másé, tied nem lehetett.

 

Fények arcodon.

Fényekről álmodom.

Fények között élek.

Fények szemedben.

Fények szívedben,

e fények között élek.

 

Minden pillanat,

minden mozdulat,

elröppent álom.

Élek, létezem,

nem fog rajtam az átok.

Nekem megmaradt egy ló.

Neked egy vidám szemű vizsla.

Sok gyerek,

sok butaságom,

mely a felhőkre van írva.

 

Fények arcodon.

Fényekről álmodom.

Fények között élek.

Fények szemedben.

Fények szívedben,

e fények között élek.

A fényben,

a fényben élek!
A KÖVETKEZŐ

 

Egy ember hozott ide, pokrócba csomagolva.

A tegnapi fájdalomtól vajúdott a holnap.

Áruló volt, lopott árúját próbálta tovább adni,

nem tudhatta mi értéke van a kincsnek,

csak akart még egyet inni.

Akart még egyet kortyolni,

de üres volt már a pohár.

A kocsmában talált néhány részeget,

kiknek mondhatta : Bosszút áll.

Te itt maradtál veszekedve, örökké megalázva,

fiatalon gyötrődve egy lehetetlen lázban.

Mezítelenül gurultál ki a pokrócból,

s én aranyat találtam,

a szépséget és a szörnyeteget,

akit mindig kívántam.

Egy cédula volt a karodra tűzve:

Jön majd a következő.

Itt maradtál mégis, veled érkezett az erő.

Jöttek havas éjszakák, s jöttek nyári, forró délutánok.

Jöttek pillanatok, amiket soha nem bánok.

Fülledt júniusban vártuk az esőt.

Esős, szürke októberben csak olvastunk vagy főztünk,

és jött a havas tél, lábunk alatt ropogott a hó.

A rügyező fák behajlottak ablakunkba.

Szép lett minden évszak, miénk lett az idő.

Tudtuk nagyon nehéz lesz,

de nem lesz következő!

Az iszonyatok hajnalán

boszorkányok sikoltoztak kunyhónk előtt.

Te mindig csak egy mosolyt kértél,

a nagy csaták előtt.

Öklendeztem reggelente, a bennem letapadt múltat.

Farkasok üvöltötték kórusban:

Ki lesz a következő?

S akkor elbújtunk nagy dunyhák alá, mit nagymamáink varrtak.

Befogtuk egymás fülét,

nem lett értelme a kinti ricsajnak.

Dörömböltek az ajtón félelmetes szörnyek,

de mi csak aludtunk és álmodtunk.

Álmodtunk tengereket, lovakat, csendes, kicsiny völgyet

és talán, bár tagadtuk, kicsordult egy könnycsepp.

Valamit elvettem Tőled, valamit adtam mégis.

Féltem felébredni, húztam az időt,

de mégis jött egy fényes reggel,

kinyitottam szemem,

ott voltál, melegeddel, kezeddel, szíveddel,

s tudtam nincs következő.

 

MINDENT A SZERELEMÉRT

 

Utoljára szólítottak,

utoljára hívtak.

Azt mondták az égi bírák,

végleg neked adnak.

 

Kértek szép szavakat,

bármit, csak valamit mondjak.

Bűneim ezért rögtön,

feloldozást kapnak.

Jöttem ki a rács mögül,

a választás enyém volt.

Te ott álltál az út szélén,

kegyelmedben bíztam.

 

Mindent a semmiért,

mindent a szerelemért.

Mindent a semmiért.

Csak érted, csak érted.

Mindent a semmiért,

mindent a szerelemért.

Mindent a semmiért,

csak neked, ha érted.

 

Csókoltuk egymást,

simogattuk a békét.

Ezerkétszáz hónap

lesz tiéd és enyém.

 

Temettük a nagymamát,

sírt az egész család.

Megrepedtek a bástyák,

mert engem kívántál.

Jöttek sokan zászlókkal,

ő nem láthatta már.

Lett nagy forradalom,

amire a nagymama várt.

 

Mindent a semmiért,

mindent a szerelemért.

Mindent a semmiért.

Csak érted, csak érted.

Mindent a semmiért,

mindent a szerelemért.

Mindent a semmiért,

csak neked, ha érted.

 

A VAN ÉS A NINCSEN

 

A Van és a Nincsen,

együtt élnek bennem.

Egy ködös hajnalon,

vesztettem el mindent.

De megtaláltalak,

ez minden kincsem.

 

A Van és a Nincsen,

színpadra hívott.

Árulni lelkem, mutatni

ami szép, s ami fáj.

Hívott a fény,

hívott a vérem.

 

A Van és a Nincsen, bátorság és szégyen.

Összekötött veled. Összekötött végleg.

A végtelen csendben, mikrofon szívemben.

Így hallod dobbanását: szerelmem, szenvedélyem.

 

A Van és a Nincsen,

napjaim kitölti.

Tudd meg, nagyon félek,

a semmi a kezemben.

Már biztosan tudom:

a semmit markolom.

 

A Van és a Nincsen,

szétszakított völgyek.

Építés, pusztulás,

egy sohasem volt létben.

Reszkető fények,

mint gyertyaláng az éjben.

 

A Van és a Nincsen, bátorság és szégyen.

Összekötött veled. Összekötött végleg.

A végtelen csendben – mikrofon szívemben.

Így hallod dobbanását: szerelmem, szenvedélyem.

 

Szétrepedt ablakok,

kis hazugságok nagy tétek.

De a választást most is

a másiktól reméled!

A Van és a Nincsen,

Választás és szégyen.

Összekötött veled.

Összekötött végleg.

 

MEZÍTELEN ÉJSZAKÁK

 

Mezítelen, mezítelen,

fülledt éjszakákon.

Száll a füst, száll a füst,

látsz, de te nem látszol.

Száll a felhő, száll magasan,

az ördögökkel táncolsz.

Mezítelen éjszakák,

lenn a tengerparton.

 

Lobban a láng, lobban a láng,

egy nevet a homokba rajzolsz.

Szerelmedet, vágyadat,

tenyeremben tartom.

Még egy érintés egy csók,

Vetkőzz le egészen.

Mezítelen éjszakákon,

tiszta még az élet.

 

Szeress úgy, ahogy szeretnéd.

Szeress tiszta szívvel.

A hullámok hangja sok éve már,

a legszebb zenekíséret.

 

Szeretni akarsz, semmi mást,

ez éltet téged.

Köréd gyűlnek éhes sirályok,

irigyelnek téged.

Nem mindennap születnek

különleges csodák.

Lenn a tengerparton,

mezítelenek az éjszakák.

 

Jönnek belőled kéretlenül

fájdalmas szavak.

Hol voltál eddig, kerestelek,

most sírni nem szabad.

Bekerített a boldogság,

szívedbe szakadt.

Sós lett a bőröm,

de már mindent szabad.

 

Szeress úgy, ahogy szeretnéd.

Szeress tiszta szívvel.

A hullámok hangja sok éve már,

a legszebb zenekíséret.

 

 

 

EGYSZER

 

Egyszer, ha engem megértesz,

mindent tisztán látsz majd.

Neked adtam a rózsafüzért,

szerencsét hoz, nem bajt.

Nincs hova menekülni,

csak ima van, nincs dal.

Csak esték és reggelek,

s egy mérhetetlen fal.

Egy kicsi bogár véletlen kezedre szállt,

ő hozta a hírt: lesz még tovább.

Vigyázz magadra kedves, légy királynő,

én harcos vagyok, de nálad az erő.

Egyszerű szavakkal könnyű játszani,

ami a lélekben a lényeg, nem lehet mutatni.

Mert sakálok szaglásszák az élő életet,

nyelvük nedvesen csattan,

Becsuktam minden ajtót,

behúztam a függönyöket.

Megettem, amit főztél, a hűtő már üres,

ahogy, üres az éjszaka nélküled.

Ahogy, üres minden vetett ágy.

Megvettelek a vásárban, hol a gyönyörűséget árulták.

Most hozzák a számlát: Te ki voltál!

A titkos pandúrok, mindent tudnak.

Neked adtam a rózsafüzért,

csak neked adtam.

Jönni fog egyszer, egy másik világ,

ahol minden sértett lélek, egymásra talál.

Amikor, nem fogod kérdezni,

korábban ki hol állt a sakktáblán.

Melyik a való világ.

Lázasan az ágyadon, álmom majd álmodra vár.

Alszol, mert így rendelte az Úr a csodát.

Hogy szeressenek, hogy szeressenek soká.

Mögém bújik a szerelem. A takaró alá.

Kinyitom az ablakot, mert a tüdő levegőt kíván.

A gondolat a tettel szemben versenyben áll.

Egymást szeretni a gyűlölet után.

Nem kívánok senkinek semmit,

nem kívánom senkinek, mit én éltem át,

csak egy próbát kívánok, hogy bírjuk egyáltalán.

Lázban és gyönyörben, egymást öleltük át.

Gyógyítottál a testeddel, s szavaiddal is talán.

Utolsó csókod a fény, még valakit vár.

Bújj mellém szorosan,

Bújj mellém, de szorosan,

hogy a sötétben is láss.

 

CSÓKOLNÁLAK

 

Kicsordul a lelkem,

szőrös a szívem.

Egy borotva az asztalon,

de béna a kezem.

Az a kotta a zongorán,

még kicsit várhat.

Leengedem a rolót,

megfordulok, csókolnálak.

 

Bámulom a sötétben,

a füstkarikákat.

Gyűlnek a lámpa előtt,

lepkék, fekete árnyak.

Kezemen bilincs,

az udvaron vadkanok várnak.

Bezárom az ajtót,

megfordulok, csókolnálak.

 

Jöjjön, aminek jönnie kell,

ami most van, gyalázat.

Mert nem ez a vége, szebb lesz,

ahogyan kívántad.

Összekötötték lelkeink,

kik nálunk messzebbre látnak.

A Teremtő segítsen,

megfordulok, csókolnálak

 

Cédulákat írok,

ami fontos, ami nem várhat.

Néhány sarokra innen,

barátom haldoklik rákban.

Ilyen az élet,

éjjel a villamosok nem járnak.

Már kevés egy korty bánat,

megfordulok, csókolnálak.

 

Jöjjön, aminek jönnie kell,

ami most van, gyalázat.

Mert nem ez a vége, szebb lesz,

ahogyan kívántad.

Összekötötték lelkeink,

kik nálunk messzebbre látnak.

A Teremtő segítsen,

megfordulok, csókolnálak.

 

EGY LÉPÉSSEL ELŐBBRE

 

Madár száll a válladra,

szivárvány az Égen.

Sokan kértek, lépj

egy lépéssel előbbre.

Az elefántok elmennek,

titkos temetőbe.

Ne hagyd magad, lépj

egy lépéssel előbbre.

 

Vedd észre a fényt,

csukott ajtón is betéved.

Légy bátor, lépj

egy lépéssel előbbre.

Egy kórházban álmaid,

épp, hogy utolérted.

Ne hagyd magad, lépj

egy lépéssel előbbre.

 

Egy csókra. csók a válasz,

egy reggeli ébredés.

Hadd örüljek, hadd örüljek,

mert örülni, nem nehéz.

 

Jó lenne, ha főznél

egy friss lecsót,

s nem lenne őr a ház előtt:

Az lenne jó.

 

A lámpát, az ajándékot,

postán visszaküldték.

Készültél, vártál, lépj

egy lépéssel előbbre.

Tollad hegyén piszok virágzik,

ruhád ma a szégyen.

Ne hagyd magad, lépj

egy lépéssel előbbre.

 

Ha mellém feküdnél,

hajnalban ébresztene a rádió.

Együtt lennék, lépj

egy lépéssel előbbre.

Kérheted a nagy igazolást,

kérhetsz bármit tőlem.

Ne hagyd magad, lépj

egy lépéssel előbbre.

 

.

 

EGY ESTE

 

Nem akartalak bántani,

mégis minden szavammal gyilkoltalak téged.

Nem vettem fel a telefont,

csak néztem ki hív téged.

Az én bűnöm, ne rád szálljon,

az én bűnöm, nekem elég.

 

Kimostam a szennyest, főztem vacsorát,

nem akartam, hogy fájjon, neked

mégis fájt a szorítás,

ami az életemből megmaradt,

nevetséges mesék neked.

Az én bűnöm, ne rád szálljon,

az én bűnöm, nekem elég.

 

Akartam adni valamit.

Vonatunk hosszú alagútba rohant,

szikrákat hányt a világ.

Nem jártam ki semmilyen idevonatkozó iskolát,

csak szorítottam az életem,

ami neked fáj,

nekem kétszer annyira fáj.

Az én bűnöm, ne rád szálljon,

az én bűnöm, nekem elég.

 

Feleztük a süllőt az étteremben,

feleztük az ágyat is,

hozzám bújtál nyöszörögve,

hogy felezzük a vágyat is.

De nem lesz így többé,

mert szemem keveset lát.

Lassan fehér botot kell vennem,

úgy hívják: Vakulás!

Az én bűnöm, ne rád szálljon,

az én bűnöm, nekem elég.

 

Fekszel mezítelenül,

de már hiába gyűlnek a vágyak.

Te már nem azt kívánod,

ki betakar az ágyban.

És mégis odaállsz az ablak elé,

elégületlen lázban, olthatatlan tűzben,

egy soha nem volt várban.

Mely a tiéd volt, vagy mégse, mert bevetted a bástyát,

nem rohammal, nem kiabálva.

Az én bűnöm, ne rád szálljon,

az én bűnöm, nekem elég.

 

Nem akarom, hogy az én életem neked fájjon.

Mert neked sok tavasz jön,

nekem hosszú lesz a tél.

Amitől félsz, nekem sokáig elég.

Aztán majd összebújunk,

lesz álom, s lesz ébredés,

de amit felejtettünk,

arra nem lesz film elég.

Az én bűnöm,

nehogy rád szálljon,

Az én bűnöm,

nekem elég.

Az én bűnöm,

csak enyém.

Neked, nekem elég.

 

Vétkeimért

ne fizess,

azért,

hogy szeress!

 

EGY RÉGI SZEKRÉNY

 

Mint ledőlt szekrény,

rám zuhant az élet.

Benne régi ruhák,

újságok, emlékek.

A polcok között kacatok,

ott keresgélek,

néhány fotót, dallamot,

magamat és téged.

 

Kiömlött minden fiók,

tigrisek, régi énem.

Lassan meghal minden guru,

de a szekrényt nem cserélem.

Vagy most, vagy soha!

Hisz rövid az élet!

Csak ennyi, amit remélek.

 

Ölelj át, ölelj át,

egy csendes igent,

kis bíztatást.

Ölelj át, ölelj át,

s megkapod, amit vársz.

 

Jó volna egyszer

rendet tenni szépen.

Egy napos délelőtt

aludni kéz a kézben.

Visszatenni mindent,

a ledőlt szekrénybe.

Maradjanak a polcokon

a titkos remények.

 

Ha eljönnél hozzám,

csak annyit kérek:

Ne nyisd ki a szekrényt,

a múltban szörnyek éltek.

Igyunk egy pohár bort,

a teraszon gyertyafényben.

Zárjuk le a szekrényt.

Új út lesz, új élet.

 

Ölelj át, ölelj át,

egy csendes igent,

kis bíztatást.

Ölelj át, ölelj át,

s megkapod, amit vársz.

 

 

NE FELEJTSD AZT AZ ÉJSZAKÁT

 

A Hold benézett az ablakon, te kábultan mosogattál,

törülgetted az életet, száraz kendővel.

Azt mondtad akkor:

kitalálunk egy új világot!

Apád hívott telefonon,

s kihánytad szabadságod.

Ne felejtsük azt az éjszakát,

amikor elmondtunk egymásnak mindent.

Megszületett a Van, s felejtődött a Nincsen.

Itt voltál, nem mertem semmit tenni,

csak néztem a szemeidet.

Egyre sötétebb lett, a világosság elszökött.

Te maradtál a félhomályban,

maradtál szépnek, a szépek között.

Fény lettél nekem, fények helyett.

Fény vagy nekem, fények között.

Bor csordult a pohárba,

fáradt szavak előtt.

Beszéltünk telefonon,

sok-sok semmiségről,

Nem tudom, védtem magam,

nem tudom ki előtt!

Elindultál, de felhívtalak: Maradj, csupán álmodom.

Elmondtam, jövök, kívánlak,

ahogy nem is gondolom.

Annyit kértem, bármit mondok,

ne menj kerítésnek.

Hosszú az út közös hazáig, érzem,

de mégsem értem.

Mentem hozzád este,

egy vers volt a fejemben,

árnyékomat láttam, minden kanyarban, s a fekete éjben.

Pedig a halál fehér,

megdermedt izmokon,

a szívben hol, annyi,

annyi még a titkos fájdalom.

Nekem is sok a titkom,

el nem mondhatom.

Ültél az ágy szélén,

de már másnak fájt, mi nekem fájt.

Sötét volt az utca, csak egy lámpa égett bánatában.

Jöttem ki az ajtón kezemben a papírral,

mit az orvosok adtak rólam.

Nem emlékszem hova, de írtam egy levelet.

Szorított a sötét,

s az emlékezet.

 

UTOLSÓ DAL

 

Mint a csillagok, mint gyémántok,

ragyogsz fenn az Égen.

Mint virágszirmok,

ahogy hullanak,

úgy fekszem melléd éjjel.

 

Mint a madarak, mint fakadó rügyek,

tavaszi esőben.

Úgy nyílok én is,

ha megölelsz,

ha meghallgatsz engem.

 

Mint a boldogság, mint az izgalom,

királynői kézben.

Mint a napsugár,

mint a szerelem,

mit nem lehet cserélnem.

 

Mint az álom, aki voltál,

s voltam valaha én is.

Szemedben látom magunkat,

a fények között mégis.

 

Csak neked szól ez a dal, hisz tiéd a fényesség.

Gyere haza, várok rád, dönteni sohase félj.

 

Csak neked szól ez a dal, angyal szállt föléd.

Gyere, ha várok rád, add, amit nem félsz.

 

Mint egy telefon, egy titkos csók,

határozott időben.

Ne tudja senki:

Hogy szerettél,

az éjszakai csendben.

 

Mint a múlt, az enyészet,

elfelejtett percek.

Tudd meg,

akármi volt

én örökké szeretlek.

 

Csak neked szól ez a dal, hisz tiéd a fényesség.

Gyere haza, várok rád, dönteni sohase félj.

 

Csak neked szól ez a dal, angyal szállt föléd.

Gyere, ha várok rád, add, amit nem félsz.

 

 

„…s e világ ködében úgy ragyogott föl,

mint a hajnalcsillag.”

 

A RÓZSÁK ASSZONYA

 

Szent Erzsébet legendája

 

„Tegyétek boldoggá az embereket…”

 

Szereplők:

 

ERZSÉBET

ERZSÉBET gyerekként

  1. ENDRE magyar király

MERÁNIAI GERTRÚD királyné ( német nyelven )

RUDOLF VON VERGULA

MARBURGI KONRÁD ATYA

Erzsébet testvérei:

Béla ( néma szereplő )

Kálmán ( néma szereplő )

András ( néma szereplő )

MAGYAR LOVAG

BERTHOLD

KÓRUS:

Magyar papok – Magyar lovagok – Magyar udvartartás

LAJOS

LAJOS gyerekként

  1. HERMANN német őrgróf

ZSÓFIA, a felesége ( német nyelven )

Lajos testvérei:

HERMANN gyerekként ( német nyelven )

RASPE

RASPE gyerekként

Irmgard ( néma szereplő )

Konrád ( néma szereplő )

Ágnes ( néma szereplő )

ÖREG TANÁCSNOK WARTBURGBAN

FERENCES SZERZETES

PARASZT

RASPE CSATLÓSAI / NÉMET LOVAGOK (4-5 SZÓLISTA)

Erzsébet és Lajos gyermekei:

GERTRÚD

Hermann ( néma szereplő )

Zsófia ( néma szereplő )

KÓRUS:

Német lovagok – Német udvartartás

Német papok – Táncosok – Parasztok – Szegények

Betegek – Leprások

Ferences szerzetesek ( olasz nyelven )

 

ELSŐ  FELVONÁS

 

  1. jelenet (1211)

AZ EGYEZSÉG ( Pozsony, királyi udvar )

A pozsonyi királyi udvarban fényes ünnepség.

  1. Endre magyar király és felesége, a német származású Merániai Gertrúd

Hermann német őrgrófot és feleségét, Zsófiát, valamint kíséretét fogadják.

 

Fanfár

 

Endre király udvartartásának kórusa közepette bevonul a királyi pár.

Gertrúd mellett gyermekei. (Béla, Kálmán, András, Erzsébet)

 

Kórus:

Szép nap derült reánk,

a Nap felkelt a keleti égen.

Boldogságot ígér nekünk,

Királyunknak, s Királynénknak.

 

Messziről jött fénysugár,

a hercegnő szívében.

Erzsébet nagy útra készül,

a szeretet nevében.

 

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

 

 

Endre:

Lányunkat eljegyezzük,

Hermann őrgróf gyermekével.

Fogadjátok vendégeinket,

illő tisztességgel.

 

Az elsőszülött Hermann,

csak tizenhárom nyarat látott.

Nemsokára vigadhatunk,

a német-magyar nászon.

 

Kórus:

Endre király bölcsessége,

határainkon átnyúl.

Wartburg várában, magyar dal szól majd,

s lobog a mi zászlónk.

 

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

 

Gertrúd:

Gott behüte ihre Schrötte.

Isten óvja lépteit –

Gib uns Frieden.

Hozzon békét nekünk –

Brüder werden unsere Völker.

Testvérek lesznek népeink –

Nach unserem Vertrag.

A szerződés szerint –

 

Fanfár

 

Bevonul Hermann és Zsófia valamint gyermekeik és a népes kíséret.

 

Hermann:

Köszöntelek Király.

Ahogy levelemben írtam,

nincs többé akadálya, a szerződésnek.

 

Erzsébetet udvarunkban,

királynőként fogadjuk.

 

 ( félrefordul, kezével int )

Íme fiaim: Lajos, Raspe,

s ifjú Hermann, akinek szánjuk.

 

Fiam, a fiad lesz,

lányod lesz lányom.

Alig telik el néhány tavasz,

együtt vigadhatunk a nászon.

 

Hermann rám ütött,

boldogság ég szemében.

Lovagjaim, s az udvar

büszke az egyezségre.

 

Endre:

Hét szekérnyi aranyat,

ékszert adok át.

Ötven szolga, s húsz lovag,

a hozomány.

 

 

Hermann:

Váramban, s a grófságban

első lesz, ha nem is kéred.

Hidd el az a vidék,

kínál sok gyönyörűséget.

 

Gazdagok a falvak,

dolgos a német nép.

Erdőkben vadak,

s a folyókban hal is van elég.

 

Zsófia:

( Gertrúdnak )

Wundervoll ist die Gegend. Gyönyörű erre a táj –

Jetzt  verstehe ist deine Begleitung. Már értem a kíséreted –

Warum mögen sie hier leben. Miért szeretnek itt élni –

Warum liebt sie die Ungarn. Miért szeretik a magyarokat –

 

Gertrúd:

( Zsófiának )

Schwerlich gewöhnten sie sich, an die ungarischen Gewonheiten.

Nehezen szokták a magyar módit –

Meine treuen Rötter. Hűséges lovagjaim –

Aber der Wein ist gut, und das Brot ist weich. De jó a bor, s foszlós a kenyér .

Die Madchen sind liebevoll. S a lányok adakozók –

 

Endre:

Mindenkinek, kik összegyűltek,

kinyilvánítjuk akaratunk.

Hermannt és Erzsébetet

ma itt eljegyezzük.

 

 

Kórus:

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

 (közben)

Német lovag:

Ezek a magyarok nagyon éljeneznek?!

 

Endre:

( a szolgáknak)

Jöjjön elém Rudolf von Vergula lovag!

Szólnom kell hozzá!

Jöjjön elém bizalmasom,

mielőtt a szerződést megírják.

 

( Vergula előáll)

 

Vergula:

Hivattál Királyom,

bármit kérsz, megteszem én!

Hivattál Királyom,

az életem tiéd!

 

Endre:

( Vergulának a fülébe)

 

Te leszel kinyújtott kezem,

ki véded e gyermeket.

Apja helyett, apja legyél!

Így parancsolom neked!

 

 

Vergula:

Megvédem a hercegnőt,

megvédem ígérem.

Esküm tiéd,

övé életem, s a vérem.

 

Endre:

(mindenkinek)

Hozzátok a szerződést!

Hozzatok pecsétet!

 

Hermann:

Nagy vígasságot rendezek,

ha Eisenachba érek.

 

Az írnokok hozzák a szerződést, melyet kézjegyükkel látnak el, és gyűrűikkel lepecsételnek.

(zenei közjáték)

 

Kórus:

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

 

(közben)

 

Német lovag

(Hermannak)

Ezek a magyarok túlságosan büszkék!

De nálunk az erő, nálunk a keménység!

 

(Kórus közben ellenszólamokban. Gertrúd, Zsófia, Endre, Hermann)

 

(kvartett+ kórus)

 

Gertrúd:

Gott behüte deine Schrötte.

Gib uns Frieden.

Brüder werden unsere Völker.

Nach unserem Beschlus.

 

Zsófia:

Warum mögen sie hier leben.

Warum lieben sie die Ungarn.

 

Hermann:

Nagy vígasságok rendezek,

ha Eisenachba érek.

 

Endre:

Hét szekérnyi aranyat,

ékszert adok át.

Még ötven szolga, s húsz lovag,

ez lesz a hozomány.

 

Kórus:

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

Dicsőség, dicsőség, a magyar népnek.

 

  1. jelenet (1213)

GYEREKJÁTÉKOK ( Wartburg, várudvar )

A wartburgi várkertben étellel-itallal gazdagon megrakott asztalokat hoznak a szolgák, miközben a gyerekek játszanak.

Jobbra Erzsébet, mellette Vergula lovag, balra az őrgróf gyermekei, Hermann, Lajos és Raspe.

Középen a németül beszélő, éneklő gyerekek körtáncot járnak.

 

Gyerekek:

Ringlein, Ringlein lauf im Kreis…

(pontos szöveg Németországból érkezik később!).

(Körbejár a gyűrűcske)

Erzsébet zavartan elhúzódik. Nem érti a gyerekek szavát.

Hermann kiválik a sorból és igyekszik őt bevonni a táncba.

 

Hermann:

Komm spiel mit uns!

Komm, komm!

Komm Elisabeth!

Komm, meine kleine Schatzchen!

 

Vergula lovag is bíztatja a játékra.

 

Vergula:

Hercegnő, miért nem megy a táncba?

Erzsébet:

Nem értem a szavakat,

talán később,

egy nyár még várhat.

 

Vergula:

Hercegnő, ez az új otthona,

Bármit kívánhat.

 

Erzsébet

Nekem idegen még minden.

Szólnak, s nem tudom a választ!

 

Jóságos Rudolf lovag,

taníts néhány szóra.

S ha együtt vagyunk csak ketten:

hívj Erzsónak!

 

Így szólított a dajkám.

 

Vergula:

Nem tehetem, nekem tiltott ez a szó!

 

Erzsébet:

(nevetve)

Legyen valami titkunk,

így kívánja Erzsó!

(mosolyogva kezét nyújtja Vergulának)

Na, hogy mondják német szóval:

Erzsó aludj szépen.

 

Vergula:

Hercegnő, ne bántson engem!

A feladatom, megvédjem.

 

Az udvari gyerekek arra lesznek figyelmesek, hogy a várfalra felkapaszkodott, kopott ruhájú, éhes tekintetű szegény gyerekek sóvárogva figyelik őket. A gazdag gyerekek gúnyolni kezdik a szegényeket.

 

(zenei közjáték)

 

Gyerekek:

Ott ülnek a békák,

várják a gólyát.

Piszkos a gúnyájuk,

a gólyák is kihányják.

 

Egyik:

Mit akartok mocskosok?!

Másik:

Ez itt a mi kertünk!

Harmadik:

Hívom a poroszlókat!

Negyedik:

Lopjátok a kedvünk!

Ötödik:

Tűnjetek a várárokba,

lótrágyát zabálni.

Ott van a ti helyetek,

nagy dáridót csapni.

 

Együtt:

Szolgáknak itt nincsen helye,

előbb kutya rágja a csontot.

A moslékban kapargassatok,

kik kondért nyalogattok.

 

Erzsébet megsajnálja őket és az asztalokról ételt visz nekik.

 

Erzsébet:

Engem dajkám úgy tanított

a Biblia szerint:

Egyétek és vegyétek –

az éhség, ne legyen kín.

Amit a Föld megtermett:

mindenkié.

A föld a víz nem eladó:

kiváltságokért.

 

A többiek megrökönyödve figyelik a történteket, majd hirtelen Erzsébetre és a szegényekre támadnak.

(Hermann és Raspe tétlenül figyeli az eseményt)

 

Gyerekek:

Mit képzel ez a lány,

elveszi, ami enyém.

Nem eheti ugyanazt,

úr és szegény.

 

Első:

Add vissza a tányért.

Második

Ne oszd el a kenyeret.

Harmadik:

Milyen galád csúfság,

az étel az enyém.

Negyedik

Vissza a kosarat!

Ötödik:

Üsd a kezét!

Hatodik:

Kergessük el a piszkosokat!

Mind mocsokban él.

 

A teljes megszégyenítéstől az őrgróf kisebbik fia, Lajos menti meg a lányt, aki szétkergeti a gúnyolódókat.

 

Lajos:

Takarodjatok! Takarodjatok!

Eszeteknél vagytok?

Hermann, Raspe, mit álltok ott,

semmit nem csináltok.

(a többi gyereknek)

Szégyelljétek magatok,

ördögök vagytok.

 

Vergula:

Tűnjetek el azonnal,

csúf dolog, amit csináltok.

 

( a gyerekek elfutnak )

 

Erzsébet:

Köszönöm Lajos gróf, köszönöm amit tettél.

Imádkozom érted, mert jót cselekedtél.

Lajos:

Ugyan, kicsiny hercegnő,

a gyengét mindig védem.

Erzsébet:

A szeretetnél,

nagyobb erő nincsen!

 

Nem vagyok gyenge!

Semmitől nem félek!

Ahonnan jöttem én,

ott az Úr szava az élet!

 

 

 

Lajos:

Nem várok tőled semmit,

csak lássam nevetésed.

Szomorú a szíved,

napok óta érzem.

 

( Lajos épp elmenne!)

 

Erzsébet:

Valamit adok mégis,

ne menj üres kézzel.

Egy csendes dal otthonról.

Talán másom sincsen.

 

( gyerekkori főtéma)

 

Kismadár szállt mellém,

édesen dalolt.

Szívét tette kezembe,

szívem válaszolt.

 

Csőrében hozott virágot,

s a mezők illatát.

Messzi földről érkezett,

hol az én hazám.

 

Lajos átszellemülten hallgatja a lányt.

 

Hol megterem a szerelem,

minden fa tetején.

Hol megterem a szeretet,

minden fészek mélyén.

 

(kiteljesedik a zenei motívum)

Lajos

 

(próbálja a dalt dúdolni Erzsébettel)

 

Hol megterem a szerelem,

minden fa tetején.

Hol megterem a szeretet,

minden fészek mélyén.

 

  1. jelenet (1216)

SUTTOGÓ KÓRUS / A várkapun kívül

A kilenc éves Erzsébet és szolgálói hajnalban egy kordélyt ruhával és élelemmel raknak tele titkon. Sietve távoznak a várkapun át.

 

( zenei felvezetés után)

 

KÓRUS:

(Suttogva)

 

Csendben, halkan,

senki meg ne tudja.

Elvezet a szekérnyom

az erdőn túlra.

 

Csendben, halkan,

elénk jönnek az útra,

a védtelenek, a szegények,

éhesek a szóra.

 

Csendben, halkan,

senki meg ne tudja.

Elvezet a szekérnyom

az erdőn túlra.

 

Csendben, halkan.

Vezet minket egy kék madár.

Ha jót akarsz, ha szeretsz,

előtted nincs határ.

 

A leskelődő Raspe váratlanul megállítja a kocsit.

Raspe:

Hová, hová hajnal előtt,

a kakas még nem kukorékolt.

Sötét út az erdőn át,

nem gyereklánynak való.

 

Micsoda érdekes társaság!

Hadd lám mi lehet a vászon alatt!

Milyen kincseket rejtegetsz?

Miről tudni nem szabad?

(próbálja felhajtani a kordélyt takaró vásznat)

Erzsébet:

(lefogja kezét)

Nincs ehhez közöd Raspe.

Csak néhány foszlott gúnya.

Egy zsák krumpli, só, liszt,

s egy véka búza.

 

Raspe:

(szolgáknak)

Takarodjatok szolgák!

Beszédem van a hercegnővel.

A büntetést megkapjátok!

Gondom lesz róla.

 

 

Erzsébet:

Ne tedd ezt Raspe,

jegyesem testvére!

Ne tedd ezt Raspe,

ki majdnem fivérem.

Ne tedd ezt Raspe!

Engedj utamra!

Ne tedd ezt Raspe!

 

Raspe:

Szívem parancsa, meg kell tennem!

 

(Raspe a megrettent Erzsébetnek gyerekesen megvallja gyengéd érzelmeit.

 A lány meglepetten utasítja vissza.

Ekkor közli vele, hogy testvére Hermann az éjjel megint rosszul lett.)

 

Raspe:

Lehetnél velem kedvesebb,

s titok marad bűnöd.

 

Erzsébet:

Miért bűn, a szeretet,

ha másoknak adhatsz?

 

Raspe:

Amióta megláttalak,

érzem a feszültséget.

Megtaníthatnálak,

egy-két német táncra.

A józan ész úgy diktálja.

Feleslegesen várok.

Tetszel nekem, s a végén

enyém lesz, amit kívánok.

 

Az érzelem s az értelem,

bennem hadban állnak.

Hermann bátyám régen beteg.

Tán, te fertőzted a lázzal?

 

Erzsébet:

Szégyelld magad Raspe!

Gonosz a lelked,

de megbocsátok, nekem

rend van a szívemben.

 

Raspe:

Bocsánatért te esedezz:

nálam vagy apámnál.

Ha elmondanám, hogy lopod a vagyont,

mondd mit csinálnál?

 

Erzsébet:

Inkább segíts nekem,

mint hogy bántanál.

Néhány szem búza, néhány régi rongy,

nem teszi tönkre apád.

 

Raspe:

Súlyos beteg a jegyesed,

te meg győzködni próbálsz.

 

Erzsébet:

Ott volna helyem,

mellette a betegágynál.,

Bocsátsd meg Isten bűnöm,

ezt kérem majd imámban.

 

(Együtt)

 

Raspe

Megtehetném, hogy eláruljam

mit tettél te, s a szolgák.

Megtehetném de felejteném,

ha kedves lennél hozzám.

Erzsébet:

Tegyél rendet lelkedben,

maradok húgod, s a szolgád.

Segíts nekem kérlek!

Ez nem olyan nagy kívánság.

 

Erzsébet:

Utolsó szavam hozzád Raspe!

Nem tehetem, amit kérsz!

Hermann a jegyesem,

neki szántak rég.

Ne kémkedj utánam,

soha nem lehetek tiéd.

Akármit teszel,

engem segít az Ég.

 

Raspe:

Terjeszted a kórt.

Te vagy a lepra melegágya.

A jóságnak a szeretetnek,

nincsen hozománya…

 

 

 

A veszekedésnek Lajos megjelenése vet véget, aki kétségbeesve hozza a hírt testvérük, a lány jegyese, a 18 éves Hermann váratlan haláláról.

Lajos:

Itt vagytok hát!

Erzsébet mindenhol kerestelek.

Hermann lelke távozott,

egyedül az Úr van vele.

 

Hajnalban a felcserek,

nem segíthettek.

Elvitte a kór.

Tudd ezért siettem.

 

Erzsébet:

Istenem miért mérted reám

ezt a nehéz terhet?

Istenem! Mi a bűn,

amit elkövettem?

 

Raspe:

Lám, lám, hát vége lett!

Nem nász lesz, hanem halotti tor.

De gyanítom ki hozta a kórt,

bebizonyítom.

 

Lajos:

Hercegnő legyél erős,

nehéz napok jönnek.

Apámat megtörte

fia elvesztése.

 

 

 

Együtt

( tercett )

Raspe:

Lám, lám, hát vége lett,

Nem nász lesz, hanem halotti tor.

De gyanítom ki a bűnös,

bebizonyítom.

Lajos:

Hercegnő legyél erős,

nehéz napok jönnek.

Erzsébet:

Miért méred rám Uram

ezt a nehéz keresztet.

Messze az otthonom,

újat kell teremtsek.

 

Raspe kárörvendően távozik,

 a lelkiekben összeomlott Erzsébet Lajos karjába menekül.

 

Lajos-Erzsébet

(együtt)

 

Valahol lesz a világon,

egy templom, hol szól az ének.

Ahol a bátrak s a félők,

egy Istent dicsérnek.

(duett)

 

Erzsébet:

Valahol lesz a világon,

egy templom, hol szól az ének.

Ahol a bátrak, s a félők,

egy Istent dicsérnek.

 

Lajos:

Elvesztettem bátyám,

szívem fáj, de mégis éled.

Egy hang szólt valahol mélyről,

most kezdődik az élet.

 

(coda együtt)

 

Most kezdődik az élet

 

Erzsébet:

Isten segíts kérlek!

 

  1. jelenet (1217)

HA ISTENT ELÉRED /  A trónteremben

A 10 éves Erzsébet bizalmasának, Rudolf von Vergulának panaszkodik az intrikus udvar szóbeszédei,

 főleg pedig Raspe folyamatos erőszakoskodásai miatt.

 Különösen fájdalmas számára, hogy – nyilván Raspe által feltüzelve –, az udvari emberek is őt teszik felelőssé jegyese haláláért, valamint I. Hermann őrgróf hírtelen megrendült állapota miatt.

 

(a trónterem baloldalán  Erzsébet, Vergula, néhány szolgálója,

míg a másik oldalon a német lovagok és az udvartartás)

 

Német lovagok

 

Kórus:

Nem várhatunk, nincs sok idő,

a gróf alig él már.

Nem kell ide ez a lány,

csak az alja népnek bálvány.

 

Nem várhatunk, nincs sok idő,

távoznia kell innen.

Szenteskedő kisleány

felforgat itt mindent.

 

Nem várhatunk, nincs sok idő,

megfertőzte Hermannt.

A leprásokhoz jár,

mi is meghalhatunk holnap.

 

 

Lovag / 1

A grófságban a szolgák,

magyarul beszélnek.

 

Lovag / 2

Lopja ki az élelmet.

 

Lovag/1

Ne higgy a szóbeszédnek.

 

Lovag / 3

Nem kell itt változás,

a szolga maradjon szolga.

 

Lovag / 4

Túrja a paraszt a földet.

Hisz ez a dolga.

 

Együtt:

Nem várhatunk, nincs sok idő,

kinevet minket a kis hercegnő.

Nem várhatunk, nincs sok idő,

kemények legyünk, mint a kő.

 

Erzsébet:

Kedves Rudolf von Vergula.

Egyre nehezebb itt minden.

Raspe üldöz és áskálódik,

a lovagok mind ellenem.

 

Vergula:

Kicsiny vagy még.

Nem érthetsz mindent.

Elég neked a gyászod,

türelmességre intelek.

 

Erzsébet:

Hidd el lovag, amit tettem,

senkinek nem szégyen.

Imádkoztam, az Úr akarta:

Segítsek sok szegényen.

 

Az elesettek, a szenvedők,

ők az én népem.

A gazdagsággal, a pompával,

az ördög megkísértett.

 

Lovagok:

Menjen haza a magyar lány,

menjen barbár népéhez.

Nem tudja hogy kell viselkedni,

gyanús minden lépése.

 

 

Lovag / 1

Nem ismeri szokásainkat.

 

Lovag / 2

Töri a beszédet.

 

Lovagok:

Mennie kell, mennie kell.

Nincs helye nálunk.

Megfertőzte jegyesét.

Nincs helye nálunk.

 

Erzsébet:

( Vergulának )

Még csak tíz éve létezem,

de úgy érzem sokat éltem.

 

Vergula:

Az élet küzdelem,

álmok, remények.

 

Erzsébet:

Tudom egy lovag lelkében

a szentbeszéd nem fér el.

Apám kérte védjél engem,

most én kérem: – Értsél meg!

 

Vergula – Erzsébet

( együtt )

 

Nincs annál szebb ajándék,

ha Istent eléred.

Akkor minden küzdelemnek, lesz eredménye.

Nincs annál szebb ajándék,

ha az Úr kezét érzed.

Ajándékba kapod Őt,

ha nem is kérted.

 

Nincs annál szebb ajándék,

ha Istent eléred.

Minden kínt, szenvedést

elfelejtesz végleg.

 

Nincs annál szebb ajándék,

ha az Úr kezét érzed.

Amit Isten adhat,

a tiszta lélek.

 

Lovagok:

Kórus

Tennünk kell valamit!

Tennünk kell! Ne tétovázzunk!

Míg épp eszű az őrgróf,

kergessük el a várból.

 

Kergessük el a lányt,

kergessük el a várból.

Kergessük el a lányt,

messze a tartományból.

 

Vigye haza pereputtyát,

nem kell itt magyar szó.

Nem kell a kincse, nem kell aranya.

apácának való.

 

Hírtelen nyílik a vár tróntermének ajtaja és a gyermeke halála miatt búskomor, megrendült Hermann őrgróf jelenik meg,

aki kisebbik fiára, Lajosra támaszkodik.

Hermann:

Parancsolom, parancsolom!

Kihirdetem!

Végső akaratom,

így legyen!

 

Elment fiam, az ősz hamar jött nekem.

Halljátok mit mondok:

Az udvarban sok a suttogás,

hozzátok utoljára szólok!

 

Szövetséget kötöttünk,

mit senki fel nem bonthat.

Lajos fiamra száll a tartomány,

legyen sok méltó utódja.

 

Parancsolom, parancsolom!

Kihirdetem!

Ha lehullnak a lombok Erzsébetet,

Lajoshoz adjuk! Úgy legyen!

 

Lajos két lovagnak engedi át apja támogatását,

 Erzsébethez rohan, letérdel előtte.

A meghökkent és csalódott udvar kénytelen tudomásul venni az őrgróf kívánságát.

 

Kórus:

Áldás reá, áldás reá.

Legyen meg a nász,

Áldás reá, áldás reá.

Legyen boldogság.

 

(közben mások Raspe vezetésével)

 

Lovagok:

Nem lehet így, el kell űzni.

A gróf elméje megbomlott.

 

Raspe:

Nem hagyom ennyiben, engem illet a lány.

Addig éljek, míg egyszer térden csúszik elém.

 

Kórus:

Áldás reá, áldás reá.

Legyen meg a nász,

Áldás reá, áldás reá.

Legyen boldogság.

 

  1. jelenet (1217)

FELNŐTTÉ VÁLÁS / A vár kertjében

A 10 éves Erzsébet és a 18 éves Lajos duettje, amelyet a gyerekszereplők kezdenek el, de a felfokozott érzelmi állapot emelkedett pillanatában bekövetkezik az

 átlényegülés,

 amikor a felcseperedő gyerekek érzéseit, gondolatait egyre tudatosabban a felnőtt szereplők veszik át.

 

(A színpad baloldalán a gyermek Erzsébet, a színpad másik oldalán a gyermek Lajos. Egymásnak énekelnek, mégis egymástól függetlenül, majd mikor kicserélődnek a szereplők a színpad közepén találkoznak.)

Lajos:

Köszönöm Uram, Istenem.

Köszönöm, amit adtál.

Nem tudom mivel érdemeltem,

tőlem még keveset kaptál.

 

Erzsébet:

Az Úr küldött téged.

Messze az én hazám.

De volt nekem egy csillagom,

mi elvezetett hozzád.

 

Lajos:

Szégyen nekem Istenem,

nem gyászolom a bátyám.

A bűnöm csupán annyi,

szeretem a magyar királylányt.

 

Erzsébet:

Egyre erősebben érzem,

mi a dolgom, miért élek.

Megcsapott egy szellő

a szeretet reménye.

 

Lajos:

Hallottam egy dalt,

mikor egy fáradt kismadár,

hosszú útról érkezett,

kezemben menedéket talált.

 

Erzsébet:

( miközben átváltozik Lajos a felnőtt szereplőre )

Adj Uram most erőt,

mert valamit nagyon várok.

Új érzés ébred bennem,

választ alig találok.

 

 

 

Lajos:

( miközben átváltozik Erzsébet felnőtt szereplőre )

Mikor felkelt a hajnal,

ő arcával ébredek.

Érzem, ha igent mond,

mindent elérhetek.

 

Erzsébet:

Furcsa, eddig mi volt fontos:

Régi otthonom, hazám,

a betegek, a szegények,

hogy jót tegyek csupán.

 

Együtt:

Valami történt velem,

mire nem készültem még.

Valami történt velem,

miről álmodtam réges rég.

 

Lajos:

Új nap virradt a sötét éjre.

Egy reggel felnőtt lettem én.

Amit eddig titkoltam,

jóvá teszi az Ég.

 

 

Erzsébet:

Megtettem mit apám kívánt,

mit követeltek tőlem,

Most szeretek másként,

ahogy még sohasem szerettem.

 

 

Együtt:

Amennyi csillag fenn az Égen,

annyi könnycsepp hullt érted.

Sohasem éreztem még,

ezt a szenvedélyt.

 

Erzsébet:

Jó lenne kéz a kézben,

futni a zöld réten.

Fürödni a patakban,

tavaszi napsütésben.

 

Lajos:

Mióta azt a régi dalt

egyszer énekelted.

Te lettél az a kismadár,

mely fészket rakott szívembe.

 

Együtt:

Még, még, egy percet még!

Adj egy szót, ami tiéd.

Még, még, egy percet még!

Keressünk csillagot, ami miénk.

Még, még, egy percet még!

Ami tiéd, s az enyém.

Még, még, egy percet még!

Mit nem vehetnek el, ami miénk.

 

A szerelmi kettősnek a megsebzett férfiúi hiúsága okán bosszút forraló Raspe vet véget, aki közli, hogy a magyarok barbár módon megölték Erzsébet anyját, Merániai Gertrúdot.

 

 

Raspe:

Lám, lám egy barbár lány,

Anyádat a magyarok megölték.

Gertrúd halott, s te turbékolsz,

ilyen a magyar söpredék.

 

  1. jelenet (1219)

INTRIKA / Az udvari tanácsban

Az udvari intrikusok, élükön Raspéval hangosan követelik az apja örökébe lépő és lovaggá ütött Lajostól, hogy távolítsa el az udvarból a magyar lányt. Erzsébet rombolja az udvar tekintélyét, nem hajlandó átvenni a kialakult szokásokat, folyamatosan különcködik, legfőképpen pedig rendre eltávozik a várból, a szegények és betegek közé megy, s nem csak terjeszti a fertőző kórt, de csökkenti az éléskamrák készleteit. Már nemcsak egy-egy kordéllyal visz ruhát és élelmet a szegényeknek, hanem egész hálózatot szervezett, még a poroszlók közötti is vannak, akik segítenek neki.

Kórus:

(Udvari emberek, német lovagok)

Nem kell ide idegen,

a német maradjon német.

Nem kell ide szenteskedő lány,

nálunk a rend az élet.

 

A szegények maradjanak

a várfalon kívül.

A betegeket, a leprásokat

felcserekre bízzuk.

 

Raspe:

Rombolja a magyar lány

az udvar tekintélyét.

Ne engedjük, ne nézzük el,

minden szeszélyét!

 

Vergula:

( Lajosnak )

Mióta apád meghalt,

s lovaggá ütöttek téged.

Tiéd minden hatalom,

tiéd lesz Erzsébet.

 

Ne engedd, hogy bántsák,

s rajta keresztül téged.

Ne hallgass a hazugokra!

Egyedül tőled félnek!

 

Kórus:

Nem hajlandó átvenni,

sok udvari szokást.

Mindennap kilovagol,

a várba csak hálni jár.

 

Asztalodnál ebédel,

ám töri a német nyelvet.

Ez a magyar udvartartás,

senkinek nem kellett.

 

Terjeszti a kórt köztünk,

különc ez a lány.

Kirámolja az éléskamrát. legyen vége már.

 

Raspe:

Már nem egyedül csinálja,

egyre több a segítője.

Nagy lesz ennek ára.

Ha az őrök is mellé állnak.

 

Lajos elzavarja testvérét, Raspét és az  udvart.

 

Lajos:

Menj innen öcsém!

Sebzett róka szól belőled.

Károgsz, mint éhes varjú

tavaszi vetésen.

 

Menjetek mind a tanácsból!

Elég a vádakból!

Apám végső akarata,

Erzsébet mellettem álljon!

 

Kifelé mindenki!

Szavatok szitok és szégyen.

Kifelé mindenki!

Végleges döntésem!

 

Lajos elzavarja az intrikusokat is, csak Vergula marad vele a színen

 

Kórus:

( távozóban )

Nem lesz ennek jó vége,

nagy lesz egyszer ára.

Megöli a grófot is

bűnös minden álma.

  1. jelenet

LAJOS ÁLMA / A trónteremben

Lajos megvallja Vergulának, hogy az éjjel látomása volt.

A wartburgi várban, az ágyában fekvő leprás beteg arcában Jézus vonásait vélte felfedezni.

 

Lajos:

( Vergulának )

Az éjjel furcsa álmom volt,

mit fejteni nehéz.

Egy leprás feküdt ágyamban,

undort éreztem én.

 

De közel hajoltam hozzá,

mert emelte kezét,

s mikor szóltam hozzá,

Krisztus intett felém.

 

Ő feküdt a párnámon,

az ő arcát láttam.

Megértettem a jelenést.

Ilyen világosságra vártam.

 

Erzsébet jegyesem, minden tettét megértem.

Nem lehet élni másképp, csak ahogy ő, szeretetben.

 

Az én dolgom az uralkodás,

a csaták, a kötelességek.

De egy más világ, mit felfedeztem

az ő tiszta szemében.

 

 

 

Vergula:

Megvédem őt, életem árán,

Királyomnak ígértem.

Már ketten vagyunk!

Veled boldog lesz, bizton érzem.

 

Lajos:

Látomásom egy jelt volt,

melyet Isten küldött.

Ne legyek bizonytalan.

Minden kétséget elűzött.

 

Együtt:

Szentlélek vigyázz ránk!

Irányítsd a léptünk.

Légy velünk, segíts,

akárhová érünk.

Szentlélek, vigyázz ránk!

Add hogy a döntésünk,

igaz legyen mindig,

könyörögve kérünk!

 

Lajos:

Erzsébet jegyesem, minden tettét értem.

Nem lehet élni másképp, csak ahogy ő szeretetben.

 

(közben)

 

Vergula:

Megvédem őt, életem árán, Királyomnak ígértem.

Már ketten vagyunk, veled boldog lesz érzem.

 

 

Együtt:

Szentlélek vigyázz ránk!

Irányítsd a léptünk.

Légy velünk, segíts, akárhová érünk.

Szentlélek, vigyázz ránk!

Add hogy a döntésünk, igaz legyen mindig,

könyörögve kérünk.

 

  1. jelenet ( 1219)

ERZSÉBET IMÁJA / A kápolnában

Erzsébet az oltár előtt imádkozik.

Fohászában segítséget kér küldetésének teljesítéséhez, a szegények oltalmazásához, a betegek gyógyításához.

 

Erzsébet:

Teremts Uram békességet,

háborgó szívemben.

A próbákat, miket állítottál,

eddig teljesítettem.

 

Segíts, hogy segíthessek,

betegnek, szegénynek.

Adj erőt a hosszú útra,

bírjam küldetésem.

 

Engedd, hogy társa legyek,

szerelmemnek míg élek.

Bocsájtsd meg, nem gyászolok.

Tudom mit kell tennem.

 

Messzire küldtél hazámtól,

apámtól, anyámtól.

Kijelölted utam,

kereszted büszkén hordom.

 

Engedd, hű társamnak

foghassam kezét,

a messzi háborúk után.

S legyek kedvese, ha hazatér.

 

Adj Uram, boldog családot,

kik szeretetben élnek.

Kik megértik majd,

miért éltem, mi volt a szenvedélyem.

 

Add Uram, hogy érezzék,

gyógyítani erény.

Csak véletlen, hogy a világban,

ki gazdag, s ki szegény.

 

Add Uram, sokan legyenek,

kik terjesztik majd tovább.

A szeretet hatalmát, s az életet

nem ajándékba adják.

 

A gondot és a gondolatot,

Isten küldte nékünk.

Segítsünk ahol lehet,

hisz ezért élünk.

 

Uram! Tudom mi az utam,

mit nekem kijelöltél.

Megértettem kegyes parancsod,

lelkemben nincsen sötétség.

 

Magányos rózsa vagyok,

a végtelen közepében.

Az Atya, a Fiú,

s a Szentlélek nevében

 

Mélyen átérzett imáját Raspe megjelenése szakítja félbe, aki minden eddiginél szenvedélyesebb vallomásában igyekszik Erzsébetet levenni a lábáról.

 

 

Raspe:

Nem érted Erzsébet!

Mióta megláttalak vágyom rád!

Nem kívántam bátyám halálát,

de nem illettél hozzá.

 

Nem érted, új jegyesed dolga,

a háború, a katonaság.

Kötelessége, mint vazallusnak!

Csak parancsra vár!

 

Egyedül leszel az udvarban,

segítség nélkül.

Nekem add kezed,

s meglátod megtérül.

 

Erzsébet:

Nem tiszta a szíved.

Hamisak szavaid.

Maradj jó testvérnek!

Megtalálod álmaid.

 

Raspe:

Utoljára szóltam hozzád, nyájas szavakkal.

Megátkozom a nászod. Te számolsz majd a bajjal.

A kínos helyzetet Rudolf von Vergula és Marburgi Konrád megjelenése oldja fel, Raspe gyorsan és dühödten távozik. Vergula mutatja be Erzsébetnek III. Honorius pápa küldöttjét, Konrád ferences szerzetest.

 A szentatya őt küldte Wartburg várába, hogy Erzsébet lelki atyja legyen, hiszen a fiatal lány életvitelének, jótéteményeinek híre hozzá is eljutott

 

Vergula:

Mi történt hercegnő?

Erzsébet:

Semmiség.

 

Vergula:

Felhőket látok szemedben.

 

Erzsébet:

Talán kevés az esti fény.

 

Vergula:

Pedig jó hírt hoztam,

mellé egy vendég is érkezett.

Híred a Pápához eljutott,

ki védelmet küldött neked.

 

Íme Marburgi Konrád atya,

Harmadik Honorius követe.

A Szentatya jelölte őt neked,

ismerkedj vele.

 

Erzsébet:

Isten hozta Atyám, miért e kitüntetés?

Konrád:

Amiket tettél és teszel,  annak híre messzire elért.

Konrád vagyok, ferences szerzetes.

A Szentatya küldött Türingiába,

hol él egy jeles lélek.

Úgy mondta: legyek lelki atyja.

 

Erzsébet:

Köszönöm a kegyet,

de nem vagyok érdemes erre.

Én csak teszem a dolgom, ahogy Isten kérte.

 

Konrád:

Áldott légy gyermekem,

szavaimmal a Szentatya beszél.

Imádkozott lelkedért,

s érted mondott misét.

Kérte a teremtőt,

adjon neked erőt.

Tedd tovább a dolgod.

Soha ne mérd az időt.

 

Kijelölt engem,  legyek segítséged.

Már Rómában is híre van,

a sok jótéteménynek.

 

Beszélnek rólad a világban,

mondanak új regéket.

Él valahol egy magyar lány.

Ki a szegények reménye.

 

Kérlek kedves Erzsébet,

térdelj le előttem.

Szívem együtt dobban,

a Szentatya szívével.

(recitativo)

Megáldalak, mintha a Pápa tenné kezével!

(ének)

Áldásom rád, áldásom rád.

Ettől a perctől Konrád lesz

lelki atyád.

 

Áldásom rád, áldásom rád,

Kicsiny törékeny lány,

az Úr vigyázzon rád.

 

(zenei motívum)

 

Procul, et de ultimis

Hungaricis finibus

pretium eius.

Becses, mint ami messziről a végső magyar határokról való

Manum suam aperuit

inopi et palmas suas

ad pauperem.

Kezét kinyújtja a szűkölködőknek és tenyerét megnyitja a szegényeknek.

 

  1. jelenet (1221)

AZ ESKÜVŐ / A templomban

A 14 éves Erzsébet és a 21 éves Lajos, apja nyomán Türingia tartománygrófja esküvői ceremóniája, Marburgi Konrád ferences szerzetes celebrálásában.

 

Kórus:

Alleluja!

Alleluja!

Fallax gratia, et vana est pulchritudo:

mulier timens Deum, ispa laudabitur.

Csalárd a báj és hiú a szépség: az Urat féltő asszony a dicséretes

Specie tua et pulchritudine tua intende, prospere, procede et regna,

Alleluja!

Szépségeddel és ékességeddel indulj meg, járj szerencsésen és uralkodjál.

Veni sponsa Christi, accipe coronam,

quam tibi Dominus praeparavit in aeternum.

Alleluja!

Jöjj Krisztus jegyese, vedd a koszorút, amelyet nekem készített az Úr mindörökké.

 

Konrád:

Lássátok, akik látni tudtok.

Két szív élni fog és sokasodni.

Tudjátok, akik tudni tudtok.

A Teremtő nekik adta az időt.

Övék a Föld minden gyümölcse,

S teremnek majd, mint a szárba szökkenő búza.

Áldottak legyenek, soha ne váljanak el.
Isten akarta e nászt.

Úgy legyen.

(recitatívo)

Akarod-e Erzsébet,

magyarok hercegnője,

Lajos szívét, lelkét és testét?

 

Erzsébet:

Védelmezőm, oltalmazóm legyen!

Akarom!

(recitatívo)

Konrád:

Lajos lovag, Türingia grófja.

Akarod-e társadul Erzsébetet?

 

Lajos:

A világ ködében úgy ragyogott fel előttem,

mint hajnalcsillag.

Akarom!

 

(főmotívum)

 

Konrád:

Isten akarta e nászt. Úgy legyen!

 

Kórus:

O quam pulchra est casta

generatio cum claritate..

Ó de szép a tiszta nemzedék fényességben.

Allejuja! Alleluja!

 

Békét talál itt, német, s magyar.

Két csillag az Égen, mit Isten így akart.

Gott, gib uns Friede.

Gott, gib uns Segen.

Gott, gib uns Hilfe,

gib uns Glücklichkeit.

 

Hatalmas táncmulatság kezdődik felváltva német és magyar táncokkal!

Először visszafogott német táncokkal, majd a magyarok megelégelve  a protokollt nagy tempójú forgatósokba kezdenek, dudákkal, hegedűkkel, etc. Közben mutatványosok.

 Erzsébetet először Lajos viszi a német táncba,

majd Erzsébet mutatja neki a magyar  tánclépéseket.

 

  1. jelenet (1225)

A SZEGÉNYEK VÉDELMEZŐJE

Az udvari tanácsban

Lajos távollétében Erzsébet vezeti a tartomány tanácsülését.

 

Öreg tanácsnok:

Amíg Urunk távol van seregével,

a grófné vezeti a tanács ülését.

Az ő szava, a lovag szava.

Ez a törvény!

A kérdéseket, a javaslatokat,

tisztességgel mondják.

A döntés az ő kezében.

Ez a törvény!

 

Kórus:

Lehetetlen, lehetetlen,

új ispotály épül.

Szükségházak leprásoknak.

Ez a mi dicsőségünk?

 

Szétosztja, elherdálja

a fejedelemség vagyonát.

Hogy marad pénz,

fizetni a katonát?

 

Eladta az ékszereit,

sok drága ruhát.

Híznak a parasztok.

Így nem mehet tovább.

 

 

 

Lovag/1

Elméje talán megbomlott!

 

Vergula:

Vigyázz, mit beszélsz!

 

Lovag/2

Több adó kell, s egy új templom.

 

Mindegyik:

Így nem mehet tovább!

 

Erzsébet:

Miért bűn, ha valaki jót tesz,

ha megérti Isten szavát.

Csak azt adom, mi enyém,

mit küldött Endre király.

 

Lovag/3

Minek a pórnak iskola?

Minek a tudás?

 

Lovag/4

Az ökör szarvát fogja,

onnan ne nézzen tovább.

 

Lovag/5

Az erős dolgozzon.

Mit ér az, aki gyenge?

 

Erzsébet:

Isten egyenlő esélyt ad,

minden megszületőnek.

 

Kórus:

Ha megjön a gróf, látja majd,

a szörnyű pusztítást.

Nem lehet, nem lehet!

Nem lehet így tovább!

 

Mindent el kell mondani.

Ami itt történik bűn.

Mindent el kell mondani,

Ami itt történik bűn.

 

Erzsébet:

Jó urak szavatok hangos,

de mégis megbocsátok.

A gyógyítás nem bűn,

a szeretet nem átok.

 

Minden mentett lélek,

a ti gazdagságotok.

Szüretelik a szőlőt,

hogy a bort ihassátok.

 

Szántják a földet,

legyen asztalotokon kenyér.

Szívetek fényes ruhákban

a rongyosoktól fél.

 

Raspe poroszlók kíséretében egy elfogott szegény embert lök előre.

 

Raspe:

Íme itt a bizonyíték, hova vezet ez a téboly.

Ez a paraszt kecskét lopott. Büntetését kérem!

 

Süssenek rá billogot.

Legyen kalodában a téren.

Ha nem állítjuk meg ezeket,

lassan a rablás lesz az érdem.

 

Erzsébet:

Csend Raspe!

Gyűlölni mindig kész vagy.

Meghallgatjuk őt, mielőtt döntenénk.

 

Raspe:

Mit, hogy még beszéljen is!

Inkább tömjétek be a száját.

Vagy akarjátok hallgatni

piszkos hazugságát.

 

Erzsébet:

Oldozzátok el.

Engedjétek hozzám.

Tudjam, mi történt?

Mi az igazság?

(paraszthoz)

Bűnödre, mondd mi a mentség,

itt szabadon szólhatsz.

Hallgatjuk szavaidat,

de Istent ne kísértsed.

 

Paraszt:

Három kicsiny gyermekemnek,

tejet kell adjak.

Véznák, soványak, nincs semmim.

Így éhen halnak.

 

Elvittem egy kecskét.

a poroszlók elfogtak.

Hátamon volt igaz!

Még megfejni sem tudtam.

 

Éhezünk mindannyian,

éheznek a falvak.

Míg itt a várban táncolnak,

s vadul mulatoznak.

Jóságos grófnő!

Szárnyakon száll híred, messzi vidékre.

Gyógyítasz, ispotály épül,

betegeid félted.

 

De nem jut el hozzád a jajszava,

sok rongyos éhezőnek.

Oda kell adnunk mindenünket

az adószedőknek.

 

Itt mindent lehet, itt nincsen törvény.

Lányainkat erőszakolják.

Itt mindent lehet, itt nincsen törvény.

csak úgy, ahogy ők akarják.

 

Szétdúlják az erdőket.

Mérgezik a folyókat.

Nincs egy korty tiszta víz, a haldoklónak.

 

Itt látszat a szabadság,

törvényes a gazság.

Velünk mindent megtehetnek.

Mondd hol az igazság?!

 

Szomszédom a folyó partján,

uszadék fát gyűjtött.

A poroszlók levágták kezét

elvérzett szegény.

 

Nem engedik az urak,

egy templomban imádkozzunk.

Hidd el Úrnő, csak tisztességünk maradt!

Éhezünk és félünk.

 

Neked is van két gyermeked,

reggel friss tejet isznak.

Nem vagyok tolvaj, csak egy apa

kit cselédnek adtak.

 

Álságos az a törvény,

mellyel a szegényeket sújtják.

Velünk mindent megtehetnek.

Nincs igazság!

 

Adóztatják a földet,

adóztatják a termést.

Kalodába zárnak,

ha megfejek egy kecsét.

 

Erzsébet:

Engedjétek szabadon!

A döntés egyedül enyém!

Adjatok neki élelmet,

menjen Isten hírével.

 

 

 

Kórus:

Micsoda gyalázat, micsoda szégyen.

Mi lesz ennek vége?
Nem teheted grófnő,

követeljük a büntetést!

 

Raspe:

Elengedsz egy tolvajt,

szembeszállsz a törvénnyel.

 

Vergula:

Megállj! Megállj!

Úrnőddel így nem beszélhetsz!

 

Váratlanul kinyílnak a terem ajtajai,

 szegények tucatjai törik át magukat a poroszlókon,

 s tódulnak be.

 

Szegények kórusa:

 

Kérünk Erzsébet!

Erősen kérünk téged.

Segíts rajtunk!

Segítsd az éhezőket.

 

Kiapadtak kútjaink.

Pusztít minket a járvány.

Elveszünk, ha nincs mit ennünk.

A Tanácsban érdekünkben szóljál.

 

Kilencszáz éhes száj, a várkapu előtt vár rád.

Kilencszáz éhes léleknek.

Mondd mit adnál?!

 

Kilencszáz erős szív,

kik bíznak benned.

Lesz még sokszor kilencszáz,

mint csillagok az Égen.

 

Fohászunk hozzád száll.

Te vagy utolsó reményünk.

Segíts rajtunk Erzsébet!

Segíts, ennyit kérünk!

 

Erzsébet:

Azonnal a kamrákhoz,

tizenkét legénnyel.

Osszatok a tartalékból.

Így parancsolom!

Egyenlően!

 

Kapjanak kenyeret, bort.

A vizet a kútról hordókkal vigyétek.

A felcserek legyenek

vizsgálatra készen.

 

Most menjen mindenki,

a mai tanácsot bezárom.

Úgy tegyen mindenki,

ahogy mondom.

Úgy tegyen: elvárom!

 

  1. jelenet (1226)

ERZSÉBET RÓZSÁI / A várudvaron

 

Fanfár

 

Lajos érkezik katonáival. Az udvari emberek körülveszik, Raspe vezetésével

 

Udvar, lovagok:

Lovag/1

Amíg Te messze harcoltál,

itt csúfos dolgok történtek.

 

Lovag/2

Ez már betegség, ez bűn,

vétkes könnyelműség.

 

Kórus:

Ne engedd, ne engedd!

Ne engedd ezt a pusztítást!

 

Lovag/3

Arád megbolondult,

szétosztott kétszáz véka búzát,

 

Lovag/4

Megcsapolta a hordókat.

Veszedelmet hoz reánk.

 

Raspe:

Alig van tartalék!

Lajos:

Ugyan öcsém, van még bőven a kamrákban.

 

Raspe:

Nézz körül, nem fogod hinni,

mit két szemeddel látsz majd.

 

Kórus:

Ne engedd, ne engedd!

Ne engedd ezt a pusztítást!

 

Lovag/1

Elosztotta a lisztet!

Idejárnak a kútra!

 

Lovag/2

Micsoda förtelem,

egy bort iszik úr és szolga.

 

Kórus:

Így ránk támadhat bárki.

Ha jönne az ellenség,

nem lesz miből kenyeret sütni.

A tartomány jövője a tét.

 

Lovag/3

Kilencszáz szegénynek

osztja a vagyont.

Kik lassan a várban élnek.

 

 

Lovag/4

Ahelyett, hogy dolgoznának,

egész nap henyélnek.

 

 

Kórus:

Ne engedd, ne engedd!

Ne engedd ezt a pusztítást!

 

A várudvar bejáratánál, váratlanul megjelenik Erzsébet gyermekeivel.

Boldogan rohan Lajos felé!

 

Erzsébet:

Uram, szerelmem, testvérem, nagyon vártunk téged.

Épségben hazaérj, Istent erre kértem!

 

Lajos:

Hallom vigyáztál a házra,

de kemény lesz beszédem.

 

Erzsébet:

Nem értem szerelmem!

Semmitől sem félhetsz.

 

Nem tudsz bántani engem,

kemény beszéddel.

A szívem nyitva,

mert szeretlek téged.

 

Lajos:

Túl nagy itthon a felfordulás,

ilyen nehéz időkben.

Raspe:

Mutasd szent asszony,

mi van a kötényben,

Tán húst loptál a konyhából,

piszkos szegényeidnek.

 

Erzsébet:

Míg távol voltál kitört a járvány,

nincs vége az éhínységnek.

 

Lajos:

Nehéz a szívem, mutasd mit viszel.

Mit titkolsz előttem?

 

Erzsébet:

Nem teheted velem Uram!

Ne alázz így engem!

 

Lajos:

Csak egyet kérek,

nem parancsolom.

Mit rejtesz kötényedben.

 

Erzsébet:

Hitetlen lettél a harctól, a vértől.

Üvöltő sakálok kezébe tennél?

 

Kórus:

Ne engedd, ne engedd!

Ez rosszabb, mint a végzet!

Becsapja az urát! Legyen súlyos ítélet!

Lajos:

Ha tiszta a szíved,

miért nem teszed,

ami keveset kérek!

 

Erzsébet:

LÁSD MEG HÁT URAM!

LEGYEN TIÉD A SZÉGYEN!

 

(zenei főtéma)

 

Erzsébet kiteríti a szoknyáját,

amelyből gyönyörű rózsák hullanak ki.

Lajos megszégyenülten,

bocsánatért esedezve térdel le Erzsébet előtt,

majd öleli magához asszonyát és gyermekeit.

 

Lajos:

Magasságos Isten!

Rettenetes a bűnöm!

Magasságos Isten!

Nem tudom, hogy tehettem!

 

Ölelj magadhoz kedvesem,

esedezve kérem.

 

Erzsébet:

Este a kápolnában,

imádkozom érted.

 

Lajos:

Hogy tehettem ilyet Uram?

Súlyos a vétkem!

Elárultam asszonyom!

Örökre megszégyenültem!

Parancsolom Raspe!

Bocsánatot kérjél!

S mind térden állva, kik bűnösnek hitték.

 

(Az udvartartás és a lovagok  kényszeredetten letérdelnek Erzsébet előtt)

 

Erzsébet rózsái, a szív tisztasága.

Csodálatos ez a nap.

Az Úrnak legyen hála!

 

Mindenki menjen dolgára.

Csak hamis vádak, csak hamis bűnök.

Legyen vége az ármánynak,

Istenünk rózsákat küldött.

 

(zenei átvezetés )

 

Lajos – Erzsébet

együtt

 

Rózsák, piros rózsák.

Szeretetre kérnek.

Rózsák, piros rózsák.

Szívünkben élnek.

 

Hajnali harmat öntözi őket,

madarak viszik az Égbe.

Miénk lett az idő,

a boldogság reménye.

 

Rózsák, piros rózsák.

Kik hisznek soha se félnek.

Rózsák, piros rózsák,

élnek kéz a kézben.

 

Hangokat hallottam,

az alkonyati szélben.

Megtaláltam az ösvényt,

mely hozzád vezetett engem.

 

Rózsák, piros rózsák,

szerelemre hívnak.

Rózsák, piros rózsák.

Egymásban bíznak.

 

Kérlek, ne engedj el! Bocsátsd meg minden vétkem!

Kérlek, adj erőt, így szeresselek téged.

 

Lajos:

 

Szerelmemet, feleségemet, testvéremnek érzem.

 

Erzsébet:

 

Legyen velünk az Úr! Legyen velünk kérem.

 

  1. jelenet (1226)

A BÚCSÚ / A vár kertjében

 

Erzsébet:

Ha egy követ dobsz a tóba,

a hullámok elülnek.

A körök egyre nagyobbak,

végül eltűnnek.

 

Lajos:

Ha két követ dobsz a tóba,

a hullámok ölelkeznek.

Megcsókolják egymást,

mielőtt eltűnnek.

 

 

Erzsébet:

Két madarat láttam az Égen.

Szárnyaikkal

a Napot simogatták.

 

Lajos:

Két őzet láttam az erdőben,

családjukat vigyázták.

 

Együtt:

Messziről jött a fény,

mely fényességet áraszt.

Kik egymásban bíznak

békét találnak.

 

Miért van sötét és világosság

örök időkre?

Nem állhat közénk semmi,

mi elválaszthat tőled.

 

Nézz, nézz, nézz az Égre!

Száll egy kék madár.

Viharok tépték tollát,

de párjára talált.

 

Erzsébet:

Uram van egy titkom,

mit nem mondhattam még el.

 

Lajos:

Ne foglalkozz az ármánykodókkal.

Az udvart bízzad rám!

 

Erzsébet:

Ez fontosabb,

neked mondom először.

Harmadszor mozdult bennem az élet.

 

Lajos:

Istenem, hogy szeretlek,

törékeny asszonyom.

 

Erzsébet:

Kövek voltunk a tóban,

egyetlen szerelmem.

 

Lajos:

A hullámok úgy döntöttek.

Összeölelkeznek.

 

Erzsébet:

Uram, van még egy mondatom.

Félve mondom csendben.

Uram, légy erős,

de tudom jól cselekedtem.

 

Tudd meg Uram csatlakoztam

Szent Ferenc rendjéhez.

Engedelmességet fogadtam,

érts meg engem kérlek.

 

Lajos:

Szerelemmel szeretlek,

s őszinte tisztelettel.

Bármit teszel megértem.

Gyere közel, ölelj meg!

Az ölelkezés közben Lajos ruhájából kicsúszik egy kereszt.

Erzsébet megérti, hogy férje magára vette a keresztes lovagok jelét.

 

Erzsébet:

Felvetted a keresztet?

Lajos:

Igen Erzsébet.

Ha hívnak, el kell mennem.

 

Erzsébet:

A keresztesek háborúja,

elvesz tőlem végleg!

 

Lajos:

Ne félts, hisz velem leszel,

akárhová érek.

Ne félts, ez az én keresztem,

de hidd el, hazatérek.

 

Együtt:

Óvjon, védjen, áldjon meg Isten.

Ahogy én szeretlek,

mindenki úgy szeressen

 

Lajos:

Isten áldjon és óvjon Téged,

áldja meg Isten testednek gyümölcsét is,

melyet hordozol.

 

Együtt:

Nézz, nézz, nézz az Égre!

Száll egy kék madár.

Viharok tépték tollát,

de párjára talált.

 

(zenei átvezetés)

 

Szerzetesek érkeznek Szent Ferenc köntösével és üzenetével.

 

Szerzetes/1:

Itáliából érkeztünk,

nemes gróf és grófné.

Ferenc testvér vezeti rendünk,

Assisiben élünk.

 

Ajándékot hoztuk,

egy posztógúnyát.

Ferenc testvér így mondta:

Tiszteljünk meg téged.

 

Híred eljutott,

sok határon túlra.

Nincs kincsünk, csak szeretetünk,

de tudtuk megtalálunk..

 

Negyven napja indultunk,

hogy lássuk a jótevőt,

ki gyógyít, ki a szegényeknek

adja az erőt.

 

Kórus:

Énekünk a madaraké.

Énekünk a fáké.

Énekünk a föld, a víz.

Az őszinte világé.

 

Énekeljük együtt,

a reménység himnuszát,

s kinyílik a réten,

minden fáradt virág.

 

Fogadd el Asszonyunk

e szegényes gúnyát.

Viseld, megérdemelted.

Áldás száll majd rád.

 

Lajos Erzsébetre teríti a szegényes posztógúnyát.

 

(hatalmas zenei finálé)

 

Kórus:

Canta del Chieló.

Canta della Terra.

Canta dell’Amore.

Canta della Bontá.

 

 

MÁSODIK  FELVONÁS

 

  1. jelenet (1227)

HÚSVÉTI MISE / A templomban

Erzsébet és az udvari előkelőségek nagypénteken a templomban, amikor az oltár minden ékességétől meg van fosztva, imádkoznak.

 

Kórus:

Húsvéti liturgia ( részlet )

 

Victimae paschali laudes immolent Christiani.

Agnus redemit oves: Christus innocens Patri

reconciliavit peccatores.

Alleluja!

 

Hirtelen feltárul a templom kapuja és mezítláb, piszkosan, lerongyolódva, járni is alig tudva, szegények csoportja érkezik az oltár elé. Az előkelőségek riadtan és undorodva húzódnak két oldalra. Raspe a poroszlók segítségével ki akarja őket kergetni.

 

Surréxit Christus spes mea:

praecédet vos in Galileam.

Scimus Christum surrexisse a mortus vere:

tu nobis, victor Rex, miserére.

Amen.

 

Valaki/1

Micsoda gyalázat!

 

Valaki/2

Felháborító!

 

Valaki/3

Hol vannak az őrök?

 

Valaki/4

Hol vannak a poroszlók?

 

Valaki/5

Undorítóan büdösek!

 

Valaki/6

Fertőzik a templomot!

 

Valaki/7

Sarat hordanak a kövekre!

 

Valaki/8

A mezítlábasok!

 

Raspe:

Poroszlók, ide mind!

Takarítsátok ki a rongyosokat!

Zavarják a misét!

Zavarják az áhítatot!

 

Erzsébet:

Megálljon mindenki!

Hogy együtt imádkozzunk, az én engedélyem!

Raspe:

Ez már mindenen túltesz!

Ez már több mint szégyen!

 

Erzsébet:

A templom mindenkié!

Isten így akarja!

 

Raspe:

Előbb-utóbb vége lesz ennek!

Lesújt a törvény kardja!

 

Erzsébet:

Konrád atya tőled kérdem!

Más ima jár gazdagnak, s szegénynek?

Jöjjetek hozzám mindannyian!

Így tanítottad nékem.

(szembefordul a templomi padsorokkal)

 

Kiknek verejtéke a falakban,

kitiltanátok azokat?

Ez a templom nemcsak aranyból épült,

hanem sok-sok szeretetből.

 

Kiknek verejtéke a falakban,

kitiltanátok azokat?

Ki volt, aki követ hordott?

Ki volt aki ácsolt?

 

Kiknek verejtéke a falakban,

kitiltanátok azokat?

Kik faragták a köveket?

Kik ásták az árkokat?

 

Kiknek verejtéke a falakban,

kitiltanátok azokat?

Akik itt vannak mind,

a keresztvíz alatt álltak.

 

Eljöttek, én hívtam őket.

Az Úr, a Fiú, s a Szentlélek nevében.

 

Kórus:

(Udvar)

Ez szégyen, ez szégyen, ez szégyen!

 

Raspe:

Nem lesz ez így jó!

Ha nem lesz ennek vége!

Meglátjátok, ha hagyjuk,

eljön a végítélet.

 

Konrád:

Elég legyen fiam!

Parancsolom, nem kérem.

Ilyen hangot nem tűrök,

húsvéti misénken.

 

Folytassuk a liturgiát!

Nyugodt legyen mindenki lelke!

Erzsébet kívánsága,

nekem kötelességem.

Erzsébet az oltárra teszi kezét, hogy lemondjon saját akaratáról és a világ minden pompájáról.

 

Erzsébet:

Várj még Atyám!

Egy szót még hadd szóljak!

Az oltárra teszem kezem,

szavaimnak hitelt adjak!

 

Mire való a kincs,

mire való a pompa.

A madarak nem gazdagok,

mégis dalolnak.

 

A mezők, hogy gyönyörködjünk,

virágba borulnak.

A hasított fa kandallónkban,

nem érzi, hogy szolga.

 

Csak egyet kíván melegedjünk,

vagy épüljön a házunk.

Miénk lehetne a világ,

de rajta lakomázunk.

 

A sok selyem, az ékszer,

fölösleges áru.

Hogy jót tehessünk,

hogy szeressünk

a lélek ajándéka.

 

Lemondok hát mindenről,

kincsről, gazdagságról.

Ezentúl az erőmet,

csak a gyógyításnak szánom.

 

Konrád:

Erzsébet lányom nem teheted,

Isten a tartományt kezedbe adta.

Míg Urad távol harcol,

ne küzdj démonokkal.

 

Elhintetted a magokat.

Várj míg a vetés szárba szökken.

Nem engedem a Szentatya nevében!

Szavaidat felejtem!

 

 

Papi kórus:

Glória, Glória,

in excelzis Deo!

(közben)

Konrád:

Adj Uram erőt, a földi létben.

Adj ennek az asszonynak, minden segítséget.

Add meg Isten ne így ünnepeljük

a feltámadást.

(közben)

Szegények kórusa:

Erzsébet a mi anyánk,

Erzsébet reménységünk.

Adj erőt neki!

Adj erőt, erre kérünk!

 

Konrád:

Egy levelet kell felolvassak,

mielőtt elmentek.

Harmadik Honorius üzente.

Most a pápa szól, nyissátok szíveteket!

 

Rómában nagy tisztelete van,

a magyar hercegnőnek,

ki szent életet él,

mindenki segítője.

 

Legyen ő a példakép,

legyen szava a béke.

Imáim után az Úr,

további szolgálatát kérte.

 

 

Van, akit többre rendelt a Teremtő,

mint mást e földi létben.

Tudjátok meg köztetek él,

erősen becsüljétek.

 

Lépteit az Úr vezeti.

Hallgassatok szavára.

Amit ültetett kertetekben,

Sarjad nemsokára.

 

Ha hangosan éltek,

nem halljátok meg  csendes szavát.

Ha kergettek egy madarat,

menekszik az Égbe.

 

Gondoljatok arra!

Míg elszántan verekedtek!

Krisztus a keresztfán így szólt:

Nem tudjátok, mit cselekedtek.

 

Eddig az írás,

eddig az üzenet.

Az Úr legyen irgalmas,

s most menjetek békével.

 

Kórus:

Haec dies, quam fecit Dominus:

exsultémus, et laetémur in ea.

Alleluja.

Angelus Domini descendit de caelo:

et accédens revolvit lapidem,

et sedébat super um.

Alleluja, alleluja.

 

Harmadnapra feltámadott,

kit keresztre feszítettek.

Magára vette bűneinket

ma őt dicsérjük.

Krisztus Urunk teremts békét

háborgó szívekben.

Krisztus Urunk bennünk él!

A misének vége.

Ámen!

 

  1. jelenet (1227)

BORDAL / A várudvaron

A várudvaron Raspe és követői

 a harmadik gyermekének világrahozatala előtt álló Erzsébetet gúnyolják.

 

Lovag/1

Parasztjaim lázadoznak!

 

Lovag/2

Ilyen állapotban nem dönthet!

 

Lovag/3

Jön a harmadik poronty!

 

Lovag/4

Ki tudja ki az apja?

 

(általános nevetés)

 

Lovag/1

Sok mindent elfedhet,

a szegényes posztó gúnya.

 

Lovag/2

Nevetséges ez a kincse!

 

Lovag/3

Itáliából kapta.

 

Lovag/4

Túl sok itt a szentbeszéd!

 

Lovag/5

Hallottam azt suttogják!

Míg távol a gróf, a végső benyomást,

Vergulától kapta.

 

(általános nevetés)

 

Lovag/1

Ha ennyi lesz a kórház,

Tanulhatunk felcsernek!

 

Lovag/2

Két kupa bort lehajtok majd,

Minden haldokló üdvére.

 

Lovag/3

Miért szégyen a gazdagság,

Legyen adakozó minden pór lány.

Lovag/4

Ha a papok kérik feláldozom magam,

Erzsébet ágyán.

 

(általános nevetés)

 

Együtt:

A paraszt maradjon paraszt,

az úrnak jár, ami jár.

 

Bor legyen és győztes csaták,

a szentek helye Rómában.

 

A szolga maradjon szolga,

ne kapjon kardot, vértet.

Nem adjuk Türingiát.

Megvédjük, amíg élünk!

 

A német föld a miénk,

nem kell ide magyar.

Nem kell a pápa kioktatása,

nem kell bármit is akar!

 

Megvédjük Türingiát,

megvédjük, amíg élünk.

Megvédjük Türingiát

az utolsó csepp vérig.

 

  1. jelenet

LAJOS HALÁLHÍRE / Az udvari tanácsban

 Erzsébet és Vergula érkezik

 

Öreg tanácsnok:

Csendesebben urak!

Úrnőnk megérkezett!

 

Lovag/1

Biztosan gyónni volt,

mert sokat vétkezett.

 

Lovag/2

Kire hasonlít az új csecsemő,

később megmondom.

(gúnyos kacajok)

Vergula:

Ebben a teremben,

nem szólhatsz ilyen hangon.

 

Erzsébet:

Urak! Mit akartok?

Csupán gúnyolni engem.

Ha így van, nincs rend,

s tisztaság szívetekben.

 

Uram a keresztesekkel

szent háborúra készül.

 

Vergula:

Ha látná hogyan éltek,

mit mondanátok mentségül?

 

Raspe:

De nagy lett a szád lovag,

szavaidat nem kérjük.

 

Öreg tanácsnok:

Halljuk, mik a kérések

A Tanácsot megnyitjuk!

 

Erzsébet:

Jó urak, ha sok is volt a bor,

mégis szelídséget kérek!

 

Lovag/2

Hadd tudjuk meg, ki az apja

az új jövevénynek.

 

Erzsébet:

Szennyes a lelked uram,

Piszkosak a szavaid.

Uramat gyalázod,

ki urad törvény szerint.

 

Lovag/3

Add vissza a templomunkat,

tisztítsd meg a mocsoktól.

 

Erzsébet:

Az Úr szava a misén,

mindenkihez egyformán szól.

 

Lovag/4

Űzd el a leprásokat,

tőlünk messze földre.

Fertőzött lett a vidékünk

örök időkre.

 

Erzsébet:

Isten nekem úgy rendelte,

segítsek másokon.

Veled is megteszem majd,

ha vergődsz halálos ágyadon.

 

Lovag/1

Legyen elég az adomány, a kilencszáz mihasznának,

kik idetelepedtek a vár alá.

Piszokban, büdösben, sárban.

 

Adjál nekik aranyat!

Lelkük tán szép lesz?

Adtál nekik helyet,

hova piszkítanak éppen!

 

Tömd tele a bendőket,

majd ismét többet akarnak.

Lopják az erdőt, lopják a vadat

fizetni nem akarnak!

 

Erzsébet:

Menj ki velük a folyóhoz,

fürdesd őket reggel.

Meglátod követni fognak

végtelen szeretettel.

 

Többet gondozod lovad,

mint a szolgádat.

Kevesebbet adsz nekik,

mint saját kutyádnak.

 

Ne becstelenítsd meg asszonyukat!

Nem lesz jogod sohasem!

Új törvény lesz, mit tartanod kell,

az erőszakot nem engedem.

 

Hagyd a szegényt élni.

Téged gyarapít majd.

Ha meggyógyul egy beteg olyan,

mit száraz fa, ha újból kihajt.

 

Segítsen téged az Úr,

szavait értsed.

Én elindultam az úton,

ha akarsz elkísérhetsz.

 

 Berthold udvari pap lép be izzadtan,

 piszkosan, szakadt ruhában,

 Konrád kíséretében.

 

Berthold:

Szörnyű a hír Úrnőm,

mit meg kell tudnod.

Légy nagyon erős,

semmi nem lesz, ami fontos.

 

Hat napot vágtattam,

lovammal étlen szomjan.

Vergula:

Mondd Atyám mi a hír,

mondjad gyorsan.

 

Berthold:

Urad nincs többé,

elvitte a lepra,

mielőtt a keresztesekkel

hajóra szállt volna.

 

Erzsébet:

Segíts Istenem,

értsem, amit hallok.

Segíts most Istenem!

Ne legyen igaz, mit hallok.

 

Berthold:

Pusztító volt a járvány,

ő volt az első áldozat.

Két hétig küzdött a kórral,

imádkozott sokat.

 

Mielőtt elment az Úrhoz,

neveddel búcsúzott.

S e gyűrűt adta, hogy adjam át,

így  mondta: szeretett nagyon.

 

Átadja neki az őrgróf gyűrűjét, amelyet Erzsébetnek küldött.

 

Erzsébet:

Jaj, Uram Istenem!

Vele az egész világ meghalt nekem!

Jaj, Uram Istenem!

Mondd mit vétettem neked?

 

Raspe:

Megfertőzte őt is,

mint Hermant, s az apját.

Íme újabb bizonyíték,

ez az asszony boszorkány!

 

Konrád:

Hallgass éhes farkas!

Tiszteld a gyászt!

Megbüntet az Úr,

ennyi gyűlölet után.

 

Vergula:

Ne tűrd tovább grófnő!

Távozzon mindenki innen!

Fekete zászlókat a várfokokra!

Hagyjátok az Úrnőt egyedül a szörnyű hírrel.

 

Erzsébet:

(Vergulának)

Kísérj szobámba lovag!

Ne lássák szenvedésem!

értesítsd apámat,

kettőzd az őrséget!

 

(Konrádnak)

Atyám, pásztorom,

a kápolnába kérlek!

Gyónnom kell és könnyeznem,

itt nem láthatják a gyarlók,

gyengeségem.

 

  1. jelenet (1227)

AZ ÖSSZEESKÜVÉS / A vár kertjében

Raspe vezetésével a német lovagok egy csoportja végső elhatározásra jut.

Erzsébetet meg kell ölni.

 

Raspe:

Urak, kik eljöttetek,

halljátok titkos tervemet.

Ha nem cselekszünk, végünk.

Tovább így nem mehet!

 

Lovag/1:

Lajos meghalt, a grófnő örököl.

Övé lesz a tartomány.

 

Lovag/2:

Elegem van a sok adományból.

Egyre nagyobb a hiány!

 

Lovag/3:

Tennünk kell valamit,

de a törvény felettünk áll.

 

Lovag/4:

Meg kell győzni a Tanácsot.

Erzsébet utunkba áll!

 

Raspe:

Épp erről kívántam szólni.

Nem kell nekünk a szentéletű özvegy.

 

Lovag/1:

Meghaltak testvéreid.

A tartomány téged illet.

 

Lovag/2:

Itt van még Konrád pap.

Ő is ellenünk prédikál.

 

Lovag/3:

Kergessük el a lovagot is.

Kergessük el Vergulát.

 

Lovag/4:

Van más lehetőség. Vedd el az özvegyet.

Aztán megregulázod,

majd kolostorba vele.

 

Raspe:

Én valami mást gondoltam,

mely megoldás mindenre.
De ahhoz, hogy megtegyük

szükség van segítségre.

 

Lovag/1:

Űzzük el, menjen haza,

vigye el a magyarokat.

Törvényt kell hozni, mit tehet!

Ne okozzon több gondot!

 

Raspe:

Tervem más, nagyon titkos,

ezért csendesen szólok.

Vagy velem vagytok, vagy menjetek.

Ne tudja senki, mit most mondok!

 

Kórus (Lovagok):

Halljuk Raspe, mi a titkos terv.

Itt nem hallhat minket senki.

Halljuk mi a titkos terv.

Mit nem szabad másnak tudni?

 

Raspe:

Íme egy levél,

melyet futár visz éjjel!

Zacskó aranyat küldök,

Rostocki Wilhelmnek.

 

Lovag/1:

Az egy körözött gyilkos.

 

Lovag/2:

Száz arany a vérdíja.

 

Lovag/3:

Senki se tudja hol bujkál.

 

Raspe:

Én tudom hol van!

 

Biztos a keze, nem hibázik.

Ravasz mint a róka.

Ekkora összegért megtesz mindent.

Ismerem évek óta!

 

Végeznünk kell Erzsébettel.

Mi nem keveredünk bele.
A levél névtelen, Wilhelm hallgat,

mint a sír: így ismerem.

 

Erzsébettel a kórházban,

titkon végezni kell.

Utána majd elterjesztjük

egy leprás ölte meg.

 

Lovag/1:

Mindjárt szülni fog,

ez kettős gyilkosság.

 

Lovag/2:

Arra gondolj, mit veszítünk,

s mi a hozomány.

 

Együtt:

//:Legyen hát, legyen hát.

Induljon a futár.

Legyen hát, legyen hát.

Egy tőr kell semmi más.://

 

Legyen hát, legyen hát. E titkos esküvés.

Legyen hát, legyen hát. Időnk már kevés.

 

Vergula egy fa mögül kihallgatja a beszélgetést.

 

Vergula:

Magasságos Isten!

Micsoda fertő, micsoda szégyen!

Endre királyhoz el kell jutni!

Legyen segítségre!

 

  1. jelenet (1227)

LAJOS RAVATALÁNÁL / A várudvaron

 Zenei kísérettel behozzák Lajos koporsóját. Az egyik oldalán Erzsébet, Vergula, Konrád és környezetük, másik oldalán Raspe és csatlósai.

Körös-körül katonák, lovagok, nemesek és a vár népe

 

Kórus:

Véget ért a földi út.

A Menny kapuja nyílik.

Kereszttel tér be a vitéz lovag.

Angyalok kísérik.

 

Hosszú útra indul.

Ott fenn sokan várják.

Az igazak, a hősök,

kik a becsületet tudják.

 

Szarvasok, medvék, farkasok,

Fák, virágok siratják

Sasok kísérik az Égbe.

Türingia fiát.

 

Konrád:

Áldás reá!

 

Kórus:

Áldás reá!

 

Vergula:

Itt hagyta nekünk a földön,

legnagyobb kincsét. Erzsébetet a jótevőt.

Kórus:

Áldás reá.

 

Vergula:

Itt hagyta nekünk örökbe, a rózsák asszonyát.

Három gyönyörű gyermekét.

 

Kórus:

Áldás reá.

 

Raspe:

Íme egy mérgezett holttest.

Ki bűnös, átok reá.

Engem illet az örökség.

Mától enyém a tartomány.

 

Távozzon tőlünk a boszorkány,

ki angyal gúnyában jár.

Döntsön a Tanács, döntsön a nép,.

vagy jussomat kövesse nász.

 

Konrád:

Hallgass Raspe, sziszegő kígyó.

Az Isten megbocsát!

Becstelen a szó.

bátyád ravatalán.

 

Vergula:

Amit teszel bűn.

Nem lesz ki melléd áll.

 

Raspe:

Mostantól az lesz mit én akarok.

Bárki, bármit csinál.

 

Ránk hozta a leprát.

Megfertőzte jegyesét.

Apám belebolondult,

s ím megölte a férjét.

 

Raspe csatlósainak kórusa:

Távozzon el tőlünk.

Távozzon az asszonyi sátán.

Távozzon el tőlünk.

Menjen az ördög hátán.

 

Raspe:

Eljött a végítélet,

mit megjósoltam nektek.

Íme itt egy asszony,

jött, de nem kellett.

 

Válasszatok, s kívánjatok!

Legyen gazdagság vagy szegénység.

Adok nektek lehetőséget!

Én vagyok a reménység!

 

Megszüntetem az iskolát,

nem épül több kórház.

Újra fogalmazzuk,

mi a rossz, s mi a jóság!

 

Aki velem tart, jutalmazom!

Nem fizet adót majd.

Földet kap, s szolgákat,

a Tanácsban szólhat.

 

Most elmegyek, de ígérem,

visszajövök még!

Bátyám halála jel,

hogy elég a szentbeszéd.

 

Erős akarat, erős kéz kell.

Nem ingyen adomány!

Megvédem, megvédem,

Türingiát!

 

Raspe eltávozik a ravataltól csatlósaival.

 

Vergula:

Erzsébet úrnőm nagy a baj.

Fekete fellegek gyűlnek.

Raspe és csatlósai

életedre törnek.

 

Kihallgattam beszédüket,

bérgyilkost fogadtak.

Nem vagy itt biztonságban.
meneküljünk, elbújtatlak.

 

Könyörgöm Úrnőm, hallgass rám.

Vedd gyermekeidet.

Menjük egy titkos helyre.

 

Erzsébet:

Nem tehetem, nekem itt van dolgom.

Erre esküdtem én.

 

Vergula:

Levelet küldtem apádnak a királynak,

ő az utolsó remény

 

Erzsébet:

Azt kéred tőlem: fussak meneküljek,

mint sarokba szorított egér.

 

Vergula:

Elárultak téged,

itt már kardom nem elég.

 

Férje koporsója mellett összetörten, az önsanyargatástól fáradtan, betegen búcsúzik szeretett férjétől, bűneiért bocsánatot kér, s végső beleegyezést, hogy küldetését befejezhesse.

 

Erzsébet:

Bocsáss meg nekem Istenem.

Bocsátsd meg minden vétkem.

Egyetlen bűnöm, hogy férjemet szerettem.

 

Adj még kis időt,

hogy munkámat befejezzem.

Adj nyugodt hajlékot,

hogy álmaim kövessem.

Ígérem neked uram,

ki itt fekszel kiterítve.

Befejezem küldetésem,

ahogy Neked ígértem.

 

Adj valami jelt,

egy végső egyezést.

Amit egymásnak fogadtunk,

bennem örökké él.

 

Hatalmas zenei motívumok kíséretében elviszik Lajos koporsóját

 

  1. jelenet

A MAGYAROK ÉRKEZÉSE / A templomban

Gertrúd keresztelési szertartása. A pap keresztvizet önt a kislány fejére. Mellette Vergula és Erzsébet udvartartásából néhányan.

 

Kórus:

Örvendjünk, örvendjünk.

Meghallgatott minket az Ég!

A megszületett, megkeresztelt

Gertrúdért.

 

Örvendjünk, örvendjük.

Kicsi lány tiéd a fény.

Tiéd lett a világ,

a fák, az erdők, a rét.

 

Keresztelő pap:

Filios educavit

et hospitio recepit.

tribulationen patientibus,

subministravit,

et omne opus bonum

subsecuta est.

Özvegyen gyermekeit nevelte, vendégszerető volt, a nyomorúságon sínylődőkön segített, minden jócselekedetben jeleskedett.

 

Váratlanul magyar lovagok érkeznek a templomba,

 akiket Endre küldött a család védelmére, s akik elfogták a merénylőt,

Rostocki Wilhelmet.

 

Magyar lovag:

Légy üdvözölve hercegnő.

Királyunk küldött érted.

Haza viszünk rögvest,

gyermekeid érdekében.

 

Az erdőben fogtuk meg ezt az embert.

Íme a levél, melyet nála találtunk.

Felbérelték, hogy öljön meg,

de nem vall szint, kik a felbujtók.

 

Döntsél róla mi legyen sorsa.

Ne legyél irgalmas.

A törvényen kívül áll.

Országhírű gyilkos.

 

Erzsébet:

A döntés Isten kezében!

 

Vergula:

Akasszátok az első fára.

 

Erzsébet:

Csillapodj lovag!

Nem kell a vér!

 

Vergula:

Meg kell védjelek!

Nekem ennyi nem elég!

 

Magyar lovag:

Meg kell tudnunk kik az árulók.

Kivallatjuk éjjel.

Endre királyunk parancsa:

Úrnőm hazakísérjem!

 

Erzsébet:

Pihenjetek lovagok,

hosszú út van mögöttetek.

Jó hallani a magyar szót,

imádkozom értetek.

 

Egyetek, igyatok,

a gonosztól nem félek.

Erős a hitem, s akaratom,

nyájamat tovább kísérem.

 

Magyar lovag:

Endre király parancsa,

hazavigyünk téged,

gyermekeiddel biztonságban,

s felbontjuk az egyezséget.

Magyarok lovagok kórusa:

 

Hazatérünk otthonunkba.

Hol a magyart magyarul mondják.

Hol erős várak állnak.

Hol erős az igazság.

 

Hazatérünk otthonunkba.

Hol zöldellnek a rónák.

Hol értik egymás szavát.

A becsületet tudják.

 

Hazatérünk otthonunkba.

Úrnőnk messze földön híres.

Mint gyógyító, mint jótevő.

Legszebb rózsája a népnek.

 

Éljen a magyar! Éljen a magyar!

Egy a szív, egy a lélek

erős a vitézi kar.

Éljen a magyar!

Éljen a magyar!

A falvakban suttogják.

Erzsébet hazajön majd.

Éljen a magyar! Éljen a magyar!

Velünk az Isten,

kezünkben a kard.

Éljen a magyar!

Éljen a magyar!

Nem lehet senki ellene,

ha a magyar egyet akar!

 

 

  1. jelenet (1227)

A VÉGSŐ DÖNTÉS / Az ispotályban

 

Erzsébet:

Uram! Adj világosságot.

Ebben a sötétben.

Elvesztettem kedvesem,

de tovább kell éljek.

Köszönöm apám,

hogy karod nyújtod nekem.

Köszönöm apám,

hogy itt vagy velem!

 

Uram, kiválasztottál.

Nehéz e küldetés.

Az úton végig kell mennem,

akármilyen nehéz.

Kettős az özvegyi fátyol,

nincs férjem, nincs hazám.

Egyetlen boldogságom,

ha a Szentlélek megtalál.

 

Velem vannak gyermekeim,

kiket vár az ősi haza.

Dolgom a gyógyítás,

mely Isten akarata.

De nem mehetek, nem futhatok.

Titkon a sötét éjben.

Utam megtaláltam,

kérlek Uram, kísérj el!

 

Érkezik Konrád atya

 

Erzsébet:

Atyám, kit a Szentatya rendelt

mellém, hogy az éjszakában lássak.

Kérlek, segíts nekem,

nehéz döntés előtt állok.

 

Konrád:

Térdelj le gyermekem,

hallgatom szavaidat.

Nyitva a szívem,

megértem bánatodat.

 

Erzsébet:

Nem bánkódom Atyám,

sorsomat én kerestem.

Hívnak a fények,

de nem szabad elmennem.

 

Boldogtalan vagyok,

de boldog vagyok mégis.

Amit tettem bűn?

Bűnös vagyok én is?

 

Nehéz a szívem,

a döntés csak enyém.

Meg kell tennem, mit nem kívánok,

gyermekeimért.

 

A testem egyre gyengébb.

Nem vonz a földi lét.

De itt vannak betegeim,

s a napi kötelesség.

 

Mondd Atyám, hol a határ,

hol a jóság végződik.

Mondd Atyám, mi rosszat tettem,

miért vezekelek ennyit?

 

Előre láttam mindent,

mikor a Napba néztem.

Egy madár hozta az üzenetet,

ez lesz küldetésem.

 

Szárnyából kitépett tolla

lassan szállt felém.

Kezemre hullott egy hajnalon,

majd elröpült a fény felé.

 

Kérlek Uram segíts meg!

Kérlek adj erőt!

Törékeny a testem,

kevés az időm.

 

Konrád:

In Domine Patris et Filie,

et Spiritus Sancti. Amen.

 

Herman és Zsófia érkezik, valamint a dajka kezében Gertrúddal.

 

Erzsébet:

Kedves kicsiny gyermekeim,

sokat nem tudtam adni,

csak a hitet, s egy mondatot:

Istent kell szeretni.

 

 

Menjetek békével,

Hermann és Zsófia

Nekem maradnom kell,

titeket vár egy másik haza.

 

Legyetek bátrak a tettekben

és erős a hitben.

Amire engem jelölt a Teremtő,

meg kell tennem.

 

Vérzik a szívem értetek,

s vérzik a lelkem.

Legyetek büszkék apátokra,

kit alig ismerhettetek.

 

Ha felserdültök megtudjátok,

mit miért tettem,

hogy egy ember volt kit igazán

szívemből szerettem.

 

Eljön majd egy csodás kor

és mesélnek majd a vének.

Emlékezzetek élt két ember:

Lajos és Erzsébet.

 

Kiket nem pusztított az ármány,

s az előítélet.

Gyertek hozzám közel

kik utamon kísértek.

 

Kintről behallatszik az ispotályba az emberek egyre erősödő éneke.

 

 

 

 

Kórus:

Itt maradt velünk.

Nem hagyott el minket.

Ápolja a testünk,

Ápolja a lelkünk.

 

Itt maradt velünk.

Elmehetett volna.

Tudja, amit elvetett,

kiserkenhet holnap.

 

Itt maradt velünk.

Itt maradt nekünk.

Ő a mentőangyalunk.

Gyógyít, ha szenvedünk.

 

Erzsébet lassan az ispotály bejáratához megy.

 

Erzsébet:

 

Fáradt vagyok, összetört,

de mindent ki kell bírni.

Betegeim várnak.

Nekem nem szabad sírni!

 

Ne lássák szenvedésem.

Ne lássák, ami fáj.

Amit megkezdtem, befejezem.

Tudom reám mi vár.

 

Jó lenne az Atyának,

kegyelmét bírni.

Minden könnyem benne lenne.

De nekem nem szabad sírni!
8. jelenet (1230)

A SZERETET GYŐZELME / Az ispotály előtt

Erzsébet kilép az ispotályból. Balra nem messze leprások lerongyolódva. Jobbról szegények érkeznek kosarakkal, bugyrokkal,

 melyekben ételt hoztak a leprásoknak.

 

(zenei közjáték)

 

Kórus:

Eljöttünk Erzsébet, eljöttünk hozzád.

Nincsen semmi kincsünk,

csak a szeretet, amit adtál.

Fogadd ezt a keveset,

add tovább betegeidnek.

Nincsen határa a végtelen szeretetnek.

 

Paraszt/1:

Elhoztuk, amink van.

Hoztuk őszinte szívvel.

 

Paraszt/2:

Segíts azokon, kiknek még ennyije sincsen!

 

Kórus:

Ápold, öntözd a fát,

Melynek lombja takar téged.

Tiéd a Nap a Hold!

Tiéd a földi élet!

 

Világítson kicsi láng.

A Szentlélek ajándéka.

Amerre jársz, utad,

rózsákkal borítva.

 

Nézz, nézz az Ég felé.

Elmúlik a sötét.

Nézz, nézz az Ég felé.

A szeretet bennünk él.

 

Jöjjön el a szabadság!

Adjon békét a szíveknek!

Békesség a Földön,

a jóakaratú embereknek!

 

Erzsébet:

Istenem, Istenem,

miért nem engeded még éljek?

Nézz körül és örvendezz,

sohase féltem.

 

Egyre többen és többen érkeznek.

Középen Erzsébet letérdel és megköszöni az Úrnak eme különleges kegyet, majd Vergula lovag vezetésével odaviszik az étellel teli kosarakat a leprásokhoz.

 

 (Vergulának)

Jöjj lovag, segíts! Kezem nem bírja a terhet!

Jöjj lovag, segíts! Adj annak, akinek kellhet!

 

 

Add erős válladat,

támaszom voltál eddig.

Légy mellettem, most se hagyj el.

Ki tudja meddig a meddig?!

 

Visszafordul és megáldja a szegényeket, akik szeretettel veszik körbe az asszonyt, többen megérintik, néhányan letérdelnek előtte.

 A tér lassan megtelik.

 

Erzsébet:

Áldja meg Isten dolgos kezetek.

Áldja meg lelketeket, hol lakik a szeretet.

Nem volt hiába semmi.

Gyönyörű látni, hogy beért a vetés.

 

A számkivetettek, szegények és betegek kórusa a jövőbe vetett hitet, reményt és erőt sugároz. Erzsébet számára ekkor teljesedik be végképp, hogy életének, áldozatvállalásának következetes, meg nem alkuvó küzdelmének

volt értelme.

Az egyre erősödő hatalmas kórus a szabadság, egyenlőség és testvériség diadalát hirdeti.

A szeretet győzelmét a zsarnokság felett.

 

( Vegyeskórus, benne Erzsébet és Vergula ellenszólamaival )

 

Kórus:

Énekelj a Fölről,

énekelj az Égről.

Énekelj a szeretetről,

énekelj a fényről.

Énekelj a szabadságról,

énekelj a reményről.

Énekeljük együtt,

többé nem félünk.

 

Erzsébet kezét adta, felemelt a sárból.

Erzsébet megmentett, a lelki pusztulástól.

Erzsébet anyánk, köszönjük amit tettél.

Erzsébet anyánk, elhoztad a békét.

 

 

Áldott legyen minden lépted,

akármerre érsz.

Áldott legyen a gondolat,

mi születik, s benned él.

Kezedben szíved,

lábad előtt rózsák.

Értik azt mindannyian,

még, ha nem is tudják.

 

Egyenlőség, testvériség,

az ének messze ért.

Egy erdő elindult,

s a fák fogták egymás kezét.

Nem volt szegény és gazdag,

a szív szívhez ért.

Így mondta Erzsébet:

mindent a szeretetért.

 

Erzsébet:

Megérte a szenvedés, már látom.

 (köhög)

Lovag add a kezed!

(köhög)

Segíts vissza a szobámba!

Nem akarom így lássanak!

 

Erzsébet és Vergula el!

 

Kórus:

Énekelj a Fölről, énekelj az Égről.

Énekelj a szeretetről, énekelj a fényről.

Énekelj a szabadságról, énekelj a reményről.

Énekeljük együtt, többé nem félünk.

 

Egyenlőség, testvériség,

az ének messze ért.

Egy erdő elindult, s a fák fogták

egymás kezét.

Nem volt szegény és gazdag,

a szív szívhez ért.

Így mondta Erzsébet:

mindent a szeretetért.

 

  1. jelenet (1231)

ERZSÉBET HALÁLA / A hálóteremben

Erzsébet  haldoklik.

 

Erzsébet:

Hallom valaki kopogtat.

Hallom jönnek értem.

Tudjátok meg, akármi is volt.

Nagyon boldogan éltem.

 

Hallom lovak dobogását.

Hallom akarnak vinni!

Adjatok egy korty vizet.

Adjatok még inni.

 

Hallom a suhogó szárnyakat.

Hallom az angyalokat.

Csendben beszélnek, ne halljam

A holnapi dolgokat.

 

Hallom, mind itt vagytok.

Hallom szuszogástok.

Higgyétek el nem olyan nehéz,

amire várok.

 

Hallom Lajos utolsó szavát.

Gyermekeim énekét.

Keveset éltem,

De mégis mindent megéltem.

 

Hallom az Úr szólít már.

Hallom csendes szavát.

Még nem tudom mit mondjak,

az utolsó szó jogán.

 

Hallom szívetek dobbanását.

Hallom, ne sírjatok értem.

Maradjon annyi: itt voltam.

Mentem, ahogy éltem.

 

Hozzátok kicsi lányom,

hadd fogjam kezét.

Hadd érezzem, hogy éltem,

s volt miért.

 

Gertrúd anyja mellé ül.

 

(Gertrúdnak és az Úrnak)

 

Szavaim ketten hallják,

gyermekem és az Úr.

Az egyiktől életet kaptam,

s lányom visz majd a folyón túl.

 

Uram, mondd ki lesz,

ki tovább viszi munkám?

Talán ez a gyermek, kit ölelek,

mint engem valaha dajkám.

 

Kérlek kicsi leány,

álmodd tovább álmom.

Uram! Hozzád szólok.

Ugye nem sokat kívánok!?

 

Repülj, mint madár,

ki csőrében viszi a lángot.

Mit megtalált, mert rejtve volt

a hazug világtól.

 

Kérem az Urat!,

segítse Türingiát.

Magyarhonban születtem,

magyarul szól imám.

 

Erzsébet maradék erejével felül az ágyon,

magához húzza Gertrúdot.

 

Tanulj meg kicsi Gertrúd

egy réges régi dalt.

Én is dajkámtól hallottam,

ez lesz utolsó szavam.

 

Kismadár szállt mellém.

Édesen dalolt.

Szívem tette kezembe.

Szívem válaszolt.

 

Gertrúd:

De anyám ezt ismerem.

Nekem is a dajka tanította.

 

 

 

Erzsébet:

Istennek legyen hála,

máshol énekelem holnap.

 

Gertrúd:

Kismadár szállt mellém.

Édesen dalolt.

Szívét tette kezembe.

Szívem válaszolt.

 

A szeretet megterem.

Minden fa tetején.

Minden kicsiny virágban.

Minden fészek mélyén.

 

Erzsébet

Tegyétek boldoggá az embereket!

Tegyétek boldoggá,

ennyit kérek tőletek.

 

Míg Gertrúd énekel, közben Erzsébet meghal.

 

  1. jelenet (1235)

SZENTTÉ AVATÁS /

A perugiai katedrálisban

  1. Gergely pápa pünkösdkor Perugiában szentté avatja Erzsébetet.

 Elhangzik a Gloriosa in maestéte (Dicsőséges a fenségben) kezdetű pápai bulla, miközben oltárra emelik Erzsébet földi maradványait,

amelyet a Szent Ferenctől kapott köpenyre helyeznek.

Kürtök, harsonák szólnak és gyertyák fényében énekszóval, harangzúgással tisztelegnek Erzsébet emléke előtt.

 

 

Kórus:

GLORIOSA IN MAESTÉTE

GLORIOSA IN MAESTÉTE

GLORIOSA IN MAESTÉTE

GLORIOSA IN MAESTÉTE

(Dicsőséges a fenségben)

 

(Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája

 záró kórus szöveg)

 

Decorata novo flore,

Christum mente, votis, ore,

collaudat ecclesia.

Az új virággal ékes Egyház így dicséri Krisztust lélekkel, könyörgéssel és szavakkal

 

Magyar püspökök:

Nova nobis lux illuxit,

nova stella, quam produxit

nobilis Hungaria!

Új fény ragyogott fel számunkra, új csillag, akit nemes Magyarország nevelt!

 

Német püspökök:

Laeta stupet Thüringia

fractis naturae regulis,

dum per Sanctae suffragia

miranda fiunt saeculis.

Türingia boldogan ámul a természet törvényeinek megtörésén,

mivel a Szent segítsége folytán évszázadokra szóló csodák születnek.

 

Vergula:

Kicsiny hercegnő, most már Szent Erzsébet.

Te nem akartad a pompát, neked más volt az élet.

 

Neked ott voltak a rózsák, a lábad előtt hevertek.

Nem tudtalak megvédeni, ebben a földi létben.

 

Engedj még egy szót. Engedd meg kérlek.

Te voltál az oltalom, betegnek, szegénynek.

 

Tiéd volt kardom, Ahogy királyom kérte.

Adj békességet a szenvedők szívének.

 

Kórus:

Tu pro nobis, mater pia

roga regem omnium,

ut post hoc exilium

nobis det vera gaudia!

Amen!

(Te, ó kegyes anya kérd meg

az univerzum királyát,

hogy ez után a számkivetés után

adja meg nékünk

az igazi örömöket!

Amen!)

GLORIOSA IN MAESTÉTE

GLORIOSA IN MAESTÉTE

GLORIOSA IN MAESTÉTE

GLORIOSA IN MAESTÉTE

(Dicsőséges a fenségben)

 

Kórus:

Énekelj a Fölről, énekelj az Égről.

Énekelj a szeretetről, énekelj a fényről.

Énekelj a szabadságról, énekelj a reményről.

Énekeljük együtt,  többé nem félünk.

 

TRÓJA

rockopera

 

A büszkeség, s a szégyen, mint kígyó fon körül.

Lehet belőled bárki, de soha nem lehetsz egyedül.

 

1/ A KÉP

 

(Gyerekek érkeznek tanáruk vezetésével a komáromi erőd kapujához)

 

MESÉLŐ

 

Megérkeztünk. Ez itt a komáromi erőd déli kapuja. Tegnap az órán az Iliászról beszélgettünk. Képzeljétek el milyen hatalmas falai lehettek Trójának. Ugyanolyan bevehetetlen volt, mint ez az erőd. Homérosz megírta hatalmas eposzát, ami a küzdelemről, a szerelemről a hősiességről szól. Szerintetek, ha ezek a falak mesélnének, miről szólna a történet?

 

GYEREK

 

Hazafiságról!

 

GYEREK

 

Bátorságról!

 

GYEREK

 

Kitartásról!

 

MESÉLŐ

 

Helyes! Ezek nemes emberi tulajdonságok, de régen a görögök úgy gondolták, hogy mindent az Istenek irányítanak. Az ember csupán játékszer volt a kezükben. Sokszor születése pillanatában eldöntötték a sorsát.

 

GYEREK

 

Anyukám szerint minden a csillagoktól függ. Ők volnának az Istenek?

 

GYEREK

 

Tényleg, Vénusz, Mars, Jupiter, Merkúr!

 

GYEREK

 

De a bolygókat a római istenekről nevezték el.

Vénusz-Aphrodité, Mars-Arész, Jupiter-Zeusz.

 

MESÉLŐ

 

Valóban létezik ilyen magyarázat. Ha esténként felnéztek az égre milliónyi csillagot láttok. Sokan állítják, hogy az embernek meg van írva a története a csillagokban. Születése pillanatában ismerni lehet a sorsát. Egy egész tudomány, az asztrológia foglalkozik ezekkel az összefüggésekkel.

 

GYEREK

 

Nekem a mamám azt mondta Kos vagyok!

 

GYEREK

 

Én június elején születtem, akkor mi vagyok?

 

 

MESÉLŐ

 

Te Ikrek vagy! Képzeljetek el egy kört, ami a csillagjegyeket tartalmazza. Minden jegy akkor tudja magát beteljesíteni, ha megtanulja a mértanilag szembenálló jegy leckéjét, aztán visszatér a saját jegyéhez… Például, a hős Akhilleusz Kos volt, de hogy igazából beteljesüljön élete át kellett mennie a vele szemben álló Mérleg próbáin. Meg kellett tanulnia mi a szerelem, meg kellett tapasztalnia, hogy nem csupán katona, hanem érzelmei is vannak.

 

GYEREK

 

Én láttam a Trójai háborút filmen, ott még sírt is!

 

GYEREK

 

És ki van szemben Akhilleusszal?

 

MESÉLŐ

 

Paris, akinek a próbái a bátorság, a küzdeni akarás! Minden ember fejlődik, és a sorsa beteljesedik, de ha nem találja az utat, akkor elbukik. Erről szól a történet. A Kos szemben áll a Mérleggel, az Ikrek a Nyilassal, a Bak a Rákkal, a Halak a Szűzzel, a Vízöntő az Oroszlánnal.

Lassan menjünk tovább fel a várfalra és képzeljétek el, mintha mögötte lenne a hatalmas tenger és a hős trójaiak itt lennének bent a kapu mögött. Agamemnon király az összes görög államot leigázta, de Trójára is szemet vetett. Öccse a spártai Menelaosz belefáradt a harcba és békét kötött Trójával…

 

(A tanár gyerekeivel felmegy a várfalra, de az egyik hátra marad)

 

 

 

 

GYEREK

 

Meg van írva életünk,

fenn, a csillagokban.

Esőben, sárban, napsütésben,

élőkben, holtakban.

 

Ki lesz a hős, ki lesz a gyáva,

álmomban láttam.

Vinnem kell egy parancsot,

hisz Trójában jártam.

 

Ami megmarad a legendákból,

azokból csak egy a tanulság.

Védd meg hazád, védd becsületed,

az, igazi királyság.

 

Bátran csak bátran.

Küzdj a halálig.

De ne feledd, a csillagokban,

veled szemben egy másik.

 

Bátran, csak bátran.

Küzdj kifulladásig.

Harcodat, meg kell harcolnod,

bár mindenki békére vágyik.

 

1/ B KÉP

 

PINTÉR

 

Hát te gyerek mit csinálsz itt?

 

GYEREK

 

Azt álmodtam, én leszek a hírnök, akik érted küldenek

 

PINTÉR

 

Menj gyorsan, mert itt háború lesz.

 

GYEREK

 

Agamennon király téged hivat.

Te vagy Akhilleusz! Vártam rád!

Tudom párviadal lesz.

 

PINTÉR

 

Rám ne várjon!

 

 

GYEREK

 

Úgy nézel ki, mint Brad Pitt.

 

PINTÉR

 

Én Akhilleusz vagyok a gyorslábú, Thétisz fia.

Nem tudom ki az a Brad Pitt!

 

GYEREK

 

A Mürmidonok vezére!

 

PINTÉR

 

Itt nagyon veszélyes, mindjárt kezdődik a tesszáliai csata.

 

GYEREK

 

Én leszek a fegyverhordozód, csak még nem tudsz róla.

 

(Felsorakoznak a lovasok egymással szemben)

 

PINTÉR

 

Fuss, gyerek fuss, mert itt ma vér fog folyni!

 

 

  1. KÉP

 

KÓRUS

 

Akhilleusz, Akhilleusz!

Győznöd kell Akhilleusz!

Akhilleusz, Akhilleusz!

Élezd a kardot Akhilleusz!

 

AKHILLEUSZ

 

Vér és gyilkolás,

sok értelmetlen áldozat.

Az Istenek, így döntöttek,

nem lehetsz az, aki vagy.

Ha nem ölsz, nem jó a kardod,

elfelejtik neved.

Nem fogja senki tudni,

ki volt gyorslábú Akhilleusz.

 

KÓRUS

 

Akhilleusz, Akhilleusz!

Győznöd kell Akhilleusz!

Akhilleusz, Akhilleusz!

Élezd a kardot Akhilleusz!

 

AKHILLEUSZ

 

Miért nem minden király,

maga vívja a csatát?

Miért kell ennyi kiontott vér,

felesleges halál.

 

KÓRUS

 

Menjen haza mindkét sereg,

vívjon csak két vitéz.

Ősi szokás szerint,

egy vér folyjék, ne ezeré.

 

KÓRUS

 

Akhilleusz, Akhilleusz!

Győznöd kell Akhilleusz!

Akhilleusz, Akhilleusz!

Élezd a kardot Akhilleusz!

 

(Akhilleusz ráront ellenfelére és leteríti. Örömujjongás mindkét seregben.

A leterített harcost kiviszik.

 Akhilleusz eldobja kardját, a kisgyerek befut és magához veszi.)

 

AKHILLEUSZ

 

Elég volt, elég volt!

Agamennon nem királyom!

A Mürmidonokkal

hajóra szállok Tesszáliából.

Én mondom Péleusz fia,

a gyorslábú Akhilleusz.

 

KÓRUS

 

//: Győzött Akhilleusz! ://

 

 

  1. KÉP

 

(Lakoma Spártában Menelaosz királynál a trójai és spártai béke ünnepségén.)

 

ZENE-TÁNC

 

KÓRUS

 

Köszöntünk hős Hektor, a béke követe.

Spárta, Trója testvére lett.

Köszöntünk vitéz Paris, Priamosz fia.

Az Istenek velünk vannak, megbocsátanak.

 

MENELAOSZ

 

Vigyétek a boldog hírt,

nem lesz több halál, s félelem.

Véget ért a háború.

Győzött az értelem.

 

Szóljon a zene.,

Szóljanak a trombiták.

A béke örök hűség.

Zeusz tett csodát.

 

Vigyétek a boldog hírt,

nem lesz több halál, s félelem.

Véget ért a háború.

Győzött az értelem.

 

Iszunk egy kupa bort,

aztán keljetek útra.

Menj a táncba kedvesem,

szépséges Heléna.

 

(Helena Paris-szal táncol)

 

PARIS

 

Aphrodité ígérte: enyém lesz,

a világ legszebb asszonya.

 

HELENA

 

Tegnap éjjel álmodtam,

ma történik valami csoda.

 

 

 

PARIS

 

A csoda két szemed,

s ahogy nézel engem.

 

HELENA

 

Soha még, nem szerettem,

tűzzel szerelemmel,

 

PARIS

 

Nézz rám, szeress!

Legyél egyszer bátor!

 

HELENA

 

Félek, menekülj!

Messze Spártából.

 

PARIS

 

Csak veled, senki mással.

 

HELENA

 

Titkold a gondolatot.

 

PARIS

 

Négy nap a tengeren,

és Tróját láthatod.

 

HELENA

 

Bebújtam az ágyba,

vártam, csak vártam.

Hideg volt a lepedő.

 

PARIS

 

Megkaptam a lányt,

ahogy Aphrodite ígérte.

Forró itt a levegő.

 

 

 

 

 

 

HELENA

 

Arcodat láttam,

senki nem felelt.

 

PARIS

 

Nem érzed, enyém vagy.

Így kell legyen.

 

HELENA

 

Bebújtam az ágyba,

vártam, csak vártam.

Hideg volt a lepedő.

 

EGYÜTT

 

Két szóra várok rég.

Két szó kell, semmi más.

Két szó csak annyi lenne:

Vigyázok reád.

Még minden jó lehet,

Mondd, hogy van remény.

Mondd ki, a két szót:

Vigyázok reád

 

PARIS

 

Megnyílt az ajtó,

egy fény volt, semmi más.

Az árnyak elmenekültek.

 

HELENA

 

Mi leszünk a tavasz.

Mi leszünk a nyár.

A gondok elmerülnek.

 

EGYÜTT

 

Arcodat láttam,

megértetted, hogy kellenél.

Álmomban láttalak

Te voltál a fény.

 

 

 

 

PARIS

 

Megnyílt az ajtó,

egy fény volt, semmi más.

Az árnyak elmenekültek.

 

Két szóra várok rég.

Két szó kell, semmi más.

Két szó csak annyi lenne:

Vigyázok reád.

Még minden jó lehet,

Mondd, hogy van remény.

Mondd ki, azt a két szót:

Vigyázok reád

Vigyázok reád…

 

(lassan kiüresedik a színtér, a végén /a dal felétől/ már csak ketten)

 

  1. KÉP

 

(Agamemnon és Menelaosz)

 

MENELAOSZ

 

Ellopták, megszöktették,

a hazug trójaiak.

Bátyám adj segítséget.

hazugak a trójaiak.

Helenát akarom vissza,

nem adom olcsón a vérem.

Bátyám adj segítséget,

Helénát akarom vissza.

 

AGAMEMNON

 

Várj öcsém várj,

csak lassan a halállal.

Ez a nő megnyeri,

helyettem a csatámat.

 

MENELAOSZ

 

Trója bevehetetlen!

 

AGAMEMNON

 

Ez Priamosz álma.

 

 

 

MENELAOSZ

 

Megbecstelenítettek’

 

AGAMEMNON

 

Nekem senki, ellen nem állhat.

 

Nem tudsz te semmit, a halálról.

Nem tudsz te semmit, a szerelemről.

Te kötöttél békét,

látod, ez lett a vége.

 

MENELAOSZ

 

A vérét akarom, két kezemmel

fojtom meg őt.

Kivágom szívét, ezért

a bűnéért.

 

AGAMEMNON

 

A nők kötnek békét,

meg a gyöngék.

De birodalmak így születnek,

ahogy a Istenek ígérték.

Az Istenek az erőset segítik,

azt ki tenni, kész még.

Hívd össze a királyokat,

minden gálya legyen kéznél.

 

EGYÜTT

 

Miénk lesz az egész világ,

nem lehet több kérdés.

Hogy az egész, csak egy nőért volt,

s az Istenek, nem védték.

 

Ha elindulsz egy úton,

mindig menj végig.

Trója égni fog,

a láng felér az égig.

 

AGAMEMNON

 

Küldj Akhilleuszért!

Kell nekem!

 

 

 

MENELAOSZ

 

Gyűlöl téged!

 

AGAMEMNON

 

Ölni született.

 

MENELAOSZ

 

De elloptad ágyasát.

 

AGAMEMNON

 

Menjen Odisszeusz.

 

Vegye rá, hogy ne engem,

magát gyűlölje haláláig

 

EGYÜTT

 

Miénk lesz az egész világ,

nem lehet több kérdés.

Hogy az egész, csak egy nőért volt,

s az Istenek nem védték.

 

Ha elindulsz egy úton,

mindig menj végig.

Trója égni fog.

A láng felér az égig.

 

  1. KÉP

 

(A várfalon)

 

MESÉLŐ

 

És akkor felkerekedtek és tíz éven keresztül próbálták bevenni Tróját.

Csupán azért, mert volt Aphroditének egy nagy hazugsága, hogy elnyerje az almát Paristól.

 

GYEREK

 

Milyen almát?

 

MESÉLŐ

 

Eris volt a „viszály” istennője és egy aranyalmát adott Paris kezébe, aki akkor még egy egyszerű pásztor volt. Héra, Pallasz Athéné és Aphrodité közül kellett választania, ki a legszebb istennő. Akkor Aphrodité azt súgta Paris fülébe, hogy övé lesz a világ legszebb asszonya. Innen származik minden bonyodalom.

 

GYEREK

 

Az előbb valaki azt mondta, hogy elvette az ágyasát. Az micsoda?

 

MESÉLŐ

 

Olyan, mint a barátnő

 

GYEREK

 

Akivel csókolóznak a filmekben?

 

MESÉLŐ

 

Valami hasonló.

 

GYEREK

 

És hogy volt tíz éven keresztül.

Jöttek a királyok a seregek és mikor ettek és mikor aludtak,

vagy csak folyton nyilazták egymást?

 

MESÉLŐ

 

Trója ellenállt.

Odisszeusz rávette Akhilleuszt, hogy legyen a sereg mellett, de a gyorslábúban több volt a gyűlölet Agamennon ellen, mint hogy a Mürmidonokat harcba vigye.

De harcosai mégis elfoglalták és lerombolták Apollón templomát,

lemészárolták a szüzeket csupán egyet hagytak életben.

 

GYEREK

 

Kik voltak ott?

 

MESÉLŐ

 

Olyan fiatal lányok, akik felajánlották

lelküket és testüket az Isteneknek.

 

 

  1. KÉP

 

(Berohan a kisgyerek Akhilleusz kardjával)

 

GYEREK

 

Akhilleusz,

Akhilleusz gazdám!

Anyád érkezik.

 

 

THETISZ

 

Egy madár szárnyára vett,

álmodtam az éjjel.

Elszállt a Nap felé,

eltűnt veled a fényben.

 

Jött egy hatalmas kardhal,

kagylót gyűjtöttem éppen.

Hátára vett téged fiam,

eltűnt a tenger végtelenében.

 

Ha elmész Trójába,

többé nem látlak téged.

De megmarad neved,

végzeted, dicsőséged.

 

AKHILLEUSZ

 

Nézz fel az égre,

láthatsz millió csillagot.

Sok lesz a halotti máglya,

jobb, ha nem számolod.

 

Xanthosz a lovam,

még soha el nem tévedt.

Néreusz lányának, fia vagyok,

ember, meg nem ölhet.

 

EGYÜTT

 

Még messze van,

messze a vége.

Sorsunk, életünk,

Istenek kezében.

 

 

 

 

 

THETISZ

 

Egy madár szárnyára vett,

álmodtam az éjjel.

Elszáll a Nap felé,

eltűnt veled a fényben.

 

közben

AKHILLEUSZ

 

A hősök nevét,

soha nem felejtik.

Ne félj anyám, ne félj,

én győzök mindig.

 

EGYÜTT

 

Még messze van,

messze a vége.

Sorsunk, életünk,

Istenek kezében.

 

AKHILLEUSZ

 

A hősök nevét,

soha nem felejtik.

Ne félj anyám, ne félj,

én győzök mindig.

 

  1. KÉP

 

AKHILLEUSZ

 

Mintha láthatnád,

mintha éreznéd.

A szédületet és a vágyat.

Mintha könnyeznél,

szemedben bánat,

de itt sírva, senki se láthat.

 

Ha megértenéd, amit nem lehet,

az élet folyamatos küzdelem.

Az élet kárhozat, s mégis varázslat,

de elveszíted a csodákat.

 

 

 

 

Mintha egyszer még,

ami sohase volt.

Legyen béke, s nyugalom.

Mintha szavak jönnének,

miket, kimondani félsz,

mert a szabadság, csupa vér.

 

Az életnek, súlyos ára van,

csak pillanatnyi a szép.

Te vagy legelöl, s jönnek utánad,

de nem nézel, soha hátra.

 

Eljön majd a pillanat,

mikor, a halál megölel.

Rövid lesz akkor kardod,

s nem lesz, ki felel.

Adjatok,  ó Istenek,

valami titkos jelt.

Aludj el bennem harcos,

és szabadon ébredj fel.

 

Légy bátor, s ne félj.

Maradjon neved.

Légy bátor, s ne félj.

Neked ennyi a tét.

Légy bátor, s ne félj.

Így juthatsz a felhőkön át,

az Istenek közé.

 

Talán egyszer majd,

egy érintés elérhet.

Talán egy éjszaka,

nem jön több, kísértet.

 

Talán egyszer majd,

nem lesz a boldogság, szégyen.

Tiszta lesz az ágyad,

s nem piszkítja véred.

 

Az életnek, súlyos ára van.

Olyan leszel mint,

egy gyilkoló gép.

Ahol te vagy legelöl,

nem nézel soha hátra.

Nem tudod kik hullottak,

mögötted a sárba.

 

Eljön majd a pillanat,

mikor a halál megölel.

Hiába gyors a lábad,

Nem lesz, ki felel.

Emlékezzetek, Istenek:

Héra és Zeusz!

Mondjátok majd el!

Milyen hős volt Akhilleusz!

 

Légy bátor, s ne félj,

maradjon neved.

Légy bátor, s ne félj!

Neked ennyi a tét!

Légy bátor, s ne félj!

Így juthatsz a felhőkön át

Az Istenek közé

 

  1. KÉP

 

(Trójában Hektor, Paris, Helena és Priamosz király)

 

HEKTOR

 

Apám, nagy Priamosz király!

Küldd el a lányt!

 

PRIAMOSZ

 

Nem lehet, túl késő,

öcséd is vele megy.

 

HEKTOR

 

Egy öngyilkos szerelemért,

áztassa földet a vér.

 

PRIAMOSZ

 

Agamennonnak Trója kell,

csak én tudom, miért.

 

HEKTOR

 

Nézz ki a várból,

ezer hajó a parton.

 

PRIAMOSZ

 

Fiam, Hektor te vagy a vezér.

Ijászaink a falakon.

 

 

 

Volt egy gyönyörű álmom,

Trója szabadsága.

Megtettem mindent,

mit az Istenek kívántak.

 

Van egy régi mondás,

minden népnek vágya:

Élhessen úgy mindenki,

ahogy ő kívánja.

 

Nem engedem Tróját,

soha Agamemnonnak.

Védd az öcséd, s néped!

Készülj a harcra!

 

 

Volt egy gyönyörű álmom,

Trója szabadsága

Megtettem mindent,

mit az Istenek kívántak.

 

(belép Helena és Paris)

 

PARIS

 

Bölcs apám és bátyám Hektor,

Menelaosszal kiállok.

Vége lesz az öldöklésnek,

s Helena enyém lesz.

 

HEKTOR

 

Hevesek szavaid öcsém!

Te nem harcra születtél!

 

HELENA

 

Miattam van minden,

sok halál és szenvedés!

 

PRIAMOSZ

 

Szépséges Heléna,

Spártai voltál, de trójai lettél.

 

HELENA

 

Visszamegyek férjemhez,

ahogy a Nap felkél

 

HEKTOR

 

Apollón vigyázza lépted,

de nekik az országunk kell.

 

PARIS

 

Ha elmész, veled megyek.

 

HELENA

 

Miattam van minden.

 

PRIAMOSZ

 

Erősek a falak.

Bevehetetlenek.

 

PARIS

 

Ha elmész, veled megyek.

 

HELENA

 

Miattam van minden!

 

PRIAMOSZ (Helénának)

 

Megvédem hazámat!

Velünk az Istenek

játszanak.

 

HEKTOR

(közben)

Nem a te hibád!

 

PRIAMOSZ

 

Ellenem indították, az Akhájokat.

 

PARIS

 

Akkor marad a vívás,

férfi, férfi ellen.

A szerelem az egyetlen,

mi sebezhetetlen.

 

 

 

PARIS, HELENA EGYÜTT

 

Adj erőt, szeressél,

álmodj dicsőséget.

Adj nekem egy szót,

ami holnapig elérhet.

 

PRIAMOSZ

 

Mert szeretni gyönyörűség.

Téged szeretni érdem.

A jövő, a múlt,

egyszerre tiéd lesz.

 

PARIS, HELENA EGYÜTT

 

Nincs sötétség, világosság.

Maradj mellettem kérlek.

Így élnek nappal-éjjel.

Kik aludni együtt térnek.

 

HEKTOR

 

Te az életre vársz,

én várom a halált.

Akármi is lesz.

Megvívom a csatát.

 

KVARTETT

(négyen együtt)

 

  1. KÉP

 

MESÉLŐ

 

Paris harcolt, két dárda volt kezében. Menelaosz biztos zsákmánynak hitte.

Amikor Paris meghátrált. Hektor bíztatta.

Fáraszd, fáraszd és térj ki előle – így kiáltozott.

 

GYEREK

 

S közben mit csinált a két sereg?

 

MESÉLŐ

 

Várakoztak. Senkinek nem volt kedve a harcra.

 

GYEREK

 

Kardja nem volt Parisnak?

 

MESÉLŐ

 

Kardja is volt, mert előtte apja Priamosz király neki ajándékozta Trója kardját,

ami szent ereklye volt.

Most pedig elolvasom nektek az eredeti történetet, ahogy Homérosz meséli:

Így szólt Paris Hektorhoz:

A Te szíved, mint a kemény bárd, áthatol a gerendán a hajóács kezében,s még növeli is a férfi keze lendületét. De ne vesd a szememre az aranyos Aphrodité kívánatos ajándékát, mert nem szabad megvetni az Istenek fénylő ajándékait, amit ők adnak, bár senki sincs, aki magától nyúlna hozzájuk. Amelyikünk győz, azé legyenek a kincsek, az vezesse haza az asszonyt.

A többiek barátságot kötve lakhatnának Trója termékeny mezőin és térjenek haza

a lovakat nevelő Argosba a szép asszonyok hazájába.

 

ZENE SZÖVEG NÉLKÜL

 

(Megelevenedik a párviadal: Paris nem bír Menelaosszal, elesik Hektor lábaihoz bújik. Ekkor Hektor elveszi Paris kardját és lekaszabolja Menelaoszt)

 

(Hatalmas csata kezdődik)

 

CSATAZENE

 

MÁSODIK FELVONÁS

 

  1. KÉP

 

( A területen vörös rongyok jelzik a halottakat, melyeket a küzdelemben a lovasok itt-ott elejtenek korábban. A zene vége után mindkét oldalról szolgák jelennek meg, akik lassan összeszedik a rongyokat és két oldalt két tüzet gyújtanak, ahová bedobálják a véres, vörös rongyokat.)

 

ZENEI ÁTVEZETÉS (KÖZJÁTÉK)

 

(Hektor és felesége Andromakhé jelenik meg)

 

ANDROMAKHÉ

 

Félek Hektor,

és féltem a gyereket.

 

HEKTOR

 

Erősek a falak,

s velünk az Istenek.

 

ANDROMAKHÉ

 

Tíz éve tart már,

ez a szörnyű háború.

 

HEKTOR

 

A csillagok így írták,

már két éves fiúnk.

 

Jól figyelj rám,

van egy titkos kijárat,

ha mégis elveszik Trója,

ott utat találhatsz.

 

Vidd magaddal fiúnk.

Ne nézz soha hátra.

Mert égni fog a föld.

Lesz, sok halotti máglya.

 

ANDROMAKHÉ

 

Megölted Menelaoszt,

Paris Helénával.

Agamennon itt a sereggel,

mi lehet még hátra?

 

HEKTOR

 

Nézlek, nézlek,

és nem hiszem,

hogy a szépség,

szépséget terem.

 

ANDROMAKHÉ

 

Vigyél el messzire!

Vigyél egy tiszta térre!

Ahol a csókok igazak,

ahol nincsen kísértet.

 

HEKTOR

 

Vigyél ki a sodró folyóból!

Vigyél virágos rétre!

Ahol az ölelés igaz,

ahol mindent megértesz.

 

 

 

ANDROMAKHÉ

 

Vigyél el, tedd le kardod,

legyünk boldog család!

 

HEKTOR

 

Páncélom alatt semmi nincs,

csak te világítasz, csupán.

 

EGYÜTT

 

Nézlek, nézlek, alig hiszem,

hogy a szépség, szépséget teremt.

 

ANDROMAKHÉ

 

Vigyél el Trójából!

 

HEKTOR

 

Ez a hazám!

 

EGYÜTT

 

Vigyél ki a piacra.

Főzhessek vacsorát.

Mesélünk sokáig egymásnak,

hajnalig talán.

Vigyél el az álmaimba,

hol a tél tavaszra vár.

Csak vigyél, csak vigyél,

s mondd, mit kívánsz.

 

ANROMAKHÉ

 

Vigyél el, vigyél el!

Rossz napok jönnek érzem.

 

HEKTOR

 

A titkos utat ne felejtsd!

Ne felejtsd, nagyon kérem!

 

ANDROMAKHÉ

 

Vigyél el messzire!

Vigyél egy tiszta térre!

Ahol a csókok igazak,

ahol nincsen kísértet.

 

EGYÜTT

 

Vigyél ki a piacra.

Főzhessek vacsorát.

Mesélünk sokáig egymásnak.

Hajnalig talán.

Vigyél el az álmaimba,

hol a tél, tavaszra vár.

Csak vigyél, csak vigyél,

s mondd, mit kívánsz.

 

ANDROMAKHÉ

 

Vigyél el, tedd le kardod!

Legyünk boldog család!

 

 

  1. KÉP

 

(Brisszéiszt hozzák rabláncon Akhilleusz elé)

 

KATONA

 

Agamennon küldi,

Apollón templomából.

Engeszteljen téged,

de a harctól, ne maradj távol!

 

AKHILLEUSZ

 

Ne félj fiatal lány.

 

BRISSZÉISZ

 

Tán félnem kéne?

 

AKHILLEUSZ

 

Te maradtál a templomból,

az egyetlen kísértet.

 

BRISSZÉISZ

 

Boldog vagy, hogy ölhettél!?

 

AKHILLEUSZ

 

Az a dolgom.

 

BRISSZÉISZ

 

Ne várd, hogy féljek tőled.

 

AKHILLEUSZ

 

Nekem, ez a sorsom.

 

Hogy hívnak fiatal lány?

Tán neked is van neved.

 

BRISSZÉISZ

 

Az én nevem senki!

Elégedj vele!

 

AKHILLEUSZ

 

Idehoztak téged,

Agamennon sátorából.

 

BRISSZÉISZ

 

Nem félek a haláltól.

A királyod, nem bátor.

 

AKHILLEUSZ

 

Nem tartozom hozzá!

Nem a királyom!

 

BRISSZÉISZ

 

Te ölni akarsz!

Neked az a mámor!

 

Apollón templomában,

mindenkit megöltek.

 

AKHILLEUSZ

 

Ez csak egy háború.

A Mürmidonok követnek.

 

BRISSZÉISZ

 

A gyilkolásért kapod a pénzt.

Ez volt az álmod?

 

 

AKHILLEUSZ

 

Amikor lelkemmel fizetek,

eltemetem a vágyat.

 

Próbáld ki, vagy hívd ki,

az Istenek haragját,

de a csillagok megírják,

mindannyiunk útját.

 

BRISSZÉISZ

 

Tudd meg, valahol mélyen,

valami van a szívedben.

Tudd meg az ölés, a vér,

nem lehet egyetlen kincsed.

 

(Akhilleusz eloldozza Brisszéiszt)

 

AKHILLEUSZ

 

Ki vagy te különös lány?

 

BRISSZÉISZ

 

Egy trójai papnő.

 

AKHILLEUSZ

 

Ki küldött hozzám?

 

BRISSZÉISZ

 

A fény, az örök teremtő.

 

AKHILLEUSZ

 

Csak szeress, ne kérdezz,

a nappalok kemények.

Az éjszakák vakok, vakok és sötétek.

Tele bánattal, s reménnyel.

 

BRISSZÉISZ

 

Nincs mécses, alig fénnyel,

mely elvezet hozzád, hogy elérjem.

Amit szeretnék, ami éltet,

várakozással, szenvedéllyel.

 

 

EGYÜTT

 

Ne indulj még, eltévedsz!

 

AKHILLEUSZ

 

Nem az vagyok, akit képzelsz!

 

EGYÜTT

 

Jó lenne egy nyugodt nap,

egy percnyi béke.

 

AKHILLEUSZ

 

Az éjszaka hangjai,

szólítanak engem.

 

BRISSZÉISZ

 

A sötétség árnyai,

bekúsztak szívembe.

 

EGYÜTT

 

Odaadtam mindent,

amit kértek.

Csalódásaim,

íratlan regények.

Vannak emlékek,

amik csak enyémek.

Lelkemben együtt él, háború, s a béke.

 

Maradj mellettem,

egyedül élek.

Maradj mellettem,

legyél te az ígéret.

Vannak emlékek,

amik, csak enyémek.

Lelkemben együtt él, a szerelem, s a végzet.

 

Maradj mellettem,

egyedül élek.

Maradj mellettem,

legyél te ígéret.

Vannak emlékek,

amik, csak enyémek.

Lelkemben együtt él, a szerelem, s a végzet.

 

 

EGYÜTT

 

Ne indulj még, eltévedsz!

 

AKHILLEUSZ

 

Nem az vagyok, akit képzelsz!

 

12.KÉP

 

(Agamemnon és Odisszeusz)

 

KÓRUS

 

Elhullnak legjobbjaink,

a hosszú harc alatt.

Sisakrázó Hektort legyőzni:

Ez a feladat!

 

AGAMEMNON

 

Gúnyt űznek belőlünk,

Trója fala még áll.

 

ODISSZEUSZ

 

Amit nem tudsz erővel,

csellel csináld.

 

AGAMEMNON

 

Hűséges Odisszeusz,

Ithaka királya

Nem tudom az Istenek,

mire várnak?

 

ODISSZEUSZ

 

Minden meg van írva,

nézz a csillagokra.

Ott van a te sorsod is,

miénk lesz Trója!

 

AGAMEMNON

 

Halotti máglyákat látok,.

rajtuk legjobb harcosaim.

 

 

 

ODISSZEUSZ

 

A tenger zúgását hallgasd!

Ne a tűzropogást!

 

A holnapi csatára készülj,

legyél erős király!

A holnapi csatára készülj,

és te leszel, a nagy király.

 

KÓRUS

 

Elhullnak legjobbjaink,

a hosszú harc alatt.

A Sisakrázó Hektort legyőzni:

Ez a feladat!

 

(közben Agamemnon)

 

Gyűlölöm ezt az embert.

Közöttünk egyetlen, ki szabad.

 

(közben Odisszeusz)

 

Van aki karddal győz,

de az erő: a gondolat.

 

Itt mindenki mást akar.

Kell az erős kéz!

A sereg készen áll,

harcolni kész.

 

Vagy én, vagy az a másik.

Aki előttünk van, se velünk játszik.

Vagy én, vagy a másik.

Akiről eszedbe jut, mi hiányzik.

 

AGAMEMNON-ODISSZEUSZ

 

A falak még állnak,

de Tróját elpusztítjuk.

Nem állhat senki ellenünk.

Az igazságot hazudjuk.

 

 

13.KÉP

 

PATROKLOSZ

 

Gyors lábú Akhilleusz,

hős vezérem.

Kezdődik a új csata,

add nekem a vérted.

 

AKHILLEUSZ

 

Elegem van a zsarnokból,

te se menj a csatába.

Rossz álmom volt,

hogy vérbe fagyba látlak.

 

PATROKLOSZ

 

Akhilleusz, Akhilleusz,

a Mürmidonok vezére,

megfutamodsz a harctól,

pedig forr a véred.

 

AKHILLEUSZ

 

Kedves Patroklosz,

amiért halni kell:

Az a halhatatlanság,

Tróját felejtsük el.

 

(elkezdődik az öldöklő közdelem)

 

CSATAZENE/2

 

KÓRUS

 

Hektor, Hektor!

 

KÓRUS

 

Akhilleusz!

 

KÓRUS

 

Hektor,Hektor!

 

 

 

KÓRUS

 

Akhilleusz!

(megjelennek a falakon a trójai íjászok)

 

KÓRUS

 

Fel a falakra, Trója pusztuljon!

 

KÓRUS

 

Tiszted Apollónt!

Védd a hazát!

 

( a csatában Hektor legyőzi Patrokloszt, akit Akhilleusznak hisz)

 

HEKTOR

 

Ennyi volt Akhilleusz,

Istenek gyermeke.

 

VALAKI

 

De ez Patrokosz, uram!

 

ZENEI ÁTVEZETÉS

 

14.KÉP

 

BRISSZÉISZ

 

Foglyod vagyok?

 

AKHILLEUSZ

 

Nem, a vendégem.

 

BRISSZÉISZ

 

Hagyd az öldöklést, térj haza.

 

AKHILLEUSZ

 

Te vagy nekem a béke,

ebben a háborúban.

A Napisten papnője!

 

 

 

Csak egy simítást.

Csak egy szót.

Csak egy tépett takarót.

Csak egy mozdulatot.

Csak egy táncot.

Csak ennyi, hiányzott.

 

BRISSZÉISZ

 

Csak egy könnycseppet.

Csak egy pillanatot.

Csak, ami megmaradt nekem.

Csak egy nyitott ajtót,.

hová beléphet szívem.

Csak ennyi hiányzott.

 

EGYÜTT

 

Csak egy csendes estét,

ahol ketten vagyunk.

Ahová más nem jön el.

Hová nem jönnek a szellemek,

szívek dobbanása a jel.

 

Lásd, amit láthatsz.

Szívem fárad.

Lásd, amit láthatsz,

ahogy kívántad.

 

HÍRNÖK

 

Akhilleusz, uram!

Hektor megölte Patrokloszt!

A te vértedet viselte.

 

BRISSZÉISZ

(sikítva)

Ne, csak ezt ne!

 

(Akhilleusz a vár elé lovagol)

 

AKHILLEUSZ

 

Hektor! Hektor! Hektor!

 

(lassan kinyílik az ajtó, kilép Hektor)

 

AKHILLEUSZ

 

Az Istenek úgy rendelték, meg kell öljelek.

 

HEKTOR

 

Nekem, Trója az életem.

 

AKHILLEUSZ

 

Megölted társam.

 

HEKTOR

 

A te vérted volt rajta.

 

AKHILLEUSZ

 

Megölted jobbik énem.

 

HEKTOR

 

Készülj a harcra!

 

De egyet ígérj meg,

Gyorslábú Akhilleusz.

Ha legyőznél,

holttestemet visszaadod

a királynak.

 

AKHILLEUSZ

 

Nem lesz erre idő, varjak tépik szét.

 

HEKTOR

 

Húzd ki a kardod, legyen velem az erő!

 

(elkezdődik a szörnyűséges párviadal, melyben Akhilleusz megöli Hektort)

 

15.KÉP

 

MESÉLŐ

 

És Akhilleusz megölte szerelmese bátyját. Hektort már az Istenek sem tudták megmenteni. Érezte, hogy ebben a küzdelemben alul marad, meg kell halnia. Csak azért könyörgött, hogy Akhilleusz adja ki holttestét. Ám Akhilleusz szekere mögé kötve hurcolta végig a csatatéren. Ám egy éjszaka megjelent sátrában Priamosz király, aki nem tudhatta,

hogy lánya Brisszéisz Akhilleusznál van.

 

 

 

 

PRIAMOSZ

 

Üdvözöllek Akhilleusz!

 

AKHILLEUSZ

 

Hogy találtál rám?

 

PRIAMOSZ

 

Az őrök nem elég éberek.

Itt én vagyok a király.

 

AKHILLEUSZ

 

Elvághatnám a torkod,

mielőtt égni látnád a palotát.

 

PRIAMOSZ

 

Trója bevehetetlen.

 

AKHILLEUSZ

 

Most hallgasd, fiad gyilkosát.

 

A küzdelemben bátor volt,

legkeményebb ellenfelem.

Ülj erre a székre.

Nem lágyul meg szívem.

 

PRIAMOSZ

 

Zeusz-táplálta Akhilleusz,

sose ültess székre,

ameddig sátradban Hektor,

temetetlen fekszik.

 

Add ki nekem, hogy láthassam,

s te fogadd el, a gazdag díjat.

Váljék örömödre,

s kerülj hazád földjére.

 

AKHILLEUSZ

 

Priamosz, nincs titkod előttem,

hogy valamely Isten vezetett

az Akháji hajókhoz.

 

 

Földi halandó nem merné,

a nagyon fiatal sem ezt.

Rejtőzni az őrök elől, nem tudna,

de érzem, ez nem csel.

 

PRIAMOSZ

 

Kérlek, add nekem testét.

Gyászom: legyen neked szent.

 

Add a kezed, hogy megcsókoljam.

A kezet, mely a kardot fogta.

Add ki fiam testét,

ne feküdjön kint a porban.

 

Engedd, hogy gyászoljam,

tizenkét napon át.

Az Istenek látják, hogy sírni látsz,

egy királyt, egy apát.

 

ZENEI KÖZJÁTÉK

 

PRIAMOSZ

 

Könyörgöm, hős Akhilleusz,

légy kegyes velem.

Győztél, Zeusz így akarta.

Benned nincsen félelem.

 

Nyíljon ki az a kapu,

melyet szívedben rejtesz el.

Meglátod, lesz egy ember,

ki mindenre felel.

 

Tudom, nem kell a gazdagság,

hisz minden már tied.

Tudom, gyarlók a királyok,

de érzem, van hited.

 

Érjen hozzád a szó,

mely őszintén enyém.

Mondj egy igent,

és rád talál a fény.

 

Mert egyszer minden véget ér

akkor lesz, elszámolás.

Egyszer minden véget ér,

hiába várjuk a csodát.

Egyszer minden véget ér,

elfáradnak az álmok.

De ne feledd, egyszer, végső

bírád elé kell állnod.

 

Álmodtam, hogy hős fiam,

megmenti Tróját.

Álmodtam, hogy a szeretet,

vezet a béke útján.

 

Elvesztettem mindent,

nézd, remeg kezem,

mely a kardot fogta hajdanán.

Olyan voltam mint te.

 

A legszebb tulajdonság:

a könyörület.

Ne feledd, amit mondok,

az Istenek játszanak veled.

 

Eljön majd egy pillanat,

mikor a tél, tavaszhoz ér.

Meglátod, az lesz a próba,

mely igazi szívet kér.

 

Mert, egyszer minden véget ér,

akkor lesz elszámolás.

Egyszer minden véget ér,

hiába várjuk a csodát.

Egyszer minden véget ér,

elfáradnak az álmok.

De ne feledd, egyszer, végső

bírád elé kell állnod.

 

AKHILLEUSZ

 

Legyen hát, legyen hát.

Tizenkét nap a gyász.

Addig pihen a kard,

nem vívunk csatát.

 

Legyen hát, legyen hát.

Tizenkét nap után,

felégetjük Tróját.

Nincs ki ellenem áll.

 

Legyen hát, legyen hát,.

ahogy kívánod, király.

Vidd Hektor testét,

és vidd magaddal, ezt a lányt.

 

 

PRIAMOSZ

 

Lányom, Brisszéisz!

 

AKHILLEUSZ

 

Tehát, mégis van neved!

 

BRISSZÉISZ

 

Apám, ő megvédett!

 

PRIAMOSZ

 

Köszönöm neked.

 

Köszönöm, hős Akhilleusz,

hogy megvédted lányom.

//: Nem csak kardod erős,

érzem van szíved ://

 

AKHILLEUSZ

 

Menj király,

gyászolj, tizenkét napon át.

Áldozz az Isteneknek,

ne emlékezz rám!

 

Menj király,

Ttrója kapujáig, a mürmidonok kísérnek.

Nem eshet bántódástok,

szavamat adom érte.

 

PRIAMOSZ

 

Hálás vagyok harcos.

Egy királyt, ne láss sírva.

 

AKHILLEUSZ

 

Sorsunk a csillagokban,

rég meg van írva.

 

MESÉLŐ

 

Agamennon szörnyű haragra gerjedt, mikor megtudta Akhilleusz ígéretét

 

GYEREK

 

És akkor mi történt?

 

MESÉLŐ

 

Két pénzérmét tettek a halott Hektor szemére, hogy legyen mivel fizetnie, ha átkel a folyón.

 

GYEREK

 

Milyen folyón kellett átmennie?

 

MESÉLŐ

 

A Styx folyón, mely elválasztja az élőket a halottaktól.

Hajnalig égett a halotti máglya. Akhilleusz elengedte Brisszéiszt, pedig megszerette. Majd a görög hajók eltűntek Trója partjaitól. De ez csak egy csel volt, mert egy másik öbölben várakoztak. Odisszeusz furfangos agyában kieszelt egy különleges csapdát.

 

GYEREK

 

Ez a trójai faló?

 

MESÉLŐ

 

Így van. Hatalmas falovat épített a tengerparton, melybe elrejtette a katonákat. A Trójaiak azt gondolták ez az Istenek adománya és behúzták a városba. Hiába kérlelte Paris, apját Priamos királyt hogy égessék el.

 

 

16.KÉP

 

(A faló behúzása, csak zene)

 

ZENEI KÖZJÁTÉK

 

(A gyerekek egy kicsiny – másfél méteres – kerekeken guruló falovat húznak)

 

GYEREKEK

 

Itt a ló, itt a ló,

a trójai faló.

Benne sok-sok katona.

Gyilkos és áruló.

Itt a ló, itt a ló,

a trójai faló.

Jó kis csel, jó kis móka.

Csak kicsi a ló.

 

 

 

 

Éjszaka, majd éjszaka,

ha csendesül az élet,

kimásznak, s karjukkal

vívnak szenvedéllyel.

Hajnalban miénk lesz,

a büszke Trója.

Nem marad senki sem,

ki mesélhet róla.

 

Itt a ló, itt a ló,

a trójai faló.

Igaz volt, vagy nem,

de legendának jó.

Itt a ló, itt a ló,

a trójai faló.

Jó kis csel, jó kis móka.

Csak kicsi a ló!

 

Megjelennek könyvek,

milyen lehetett régen.

De senki sem, írta meg,

mi volt, Akhilleusz szívében.

Hajnalban miénk lesz,

a büszke Trója.

Nem marad senki sem,

ki mesélhet róla.

 

(hatalmas ünnepség kezdődik)

 

KÓRUS

 

Tjo tjo tjo tjo tjo tjo tjotigsz
timigjin voin omu
pterisz krekitesz jakhon apollon,
tjo tjo tjo tjotiksz,
ohto efezomeni par’evron potamon,
tjo tjo tjo tjotiksz,
dia d’etheriju véfosz ilthe voá
ptixe de filate pikila thiron,
kimata t’ezvesze ninemosz ethri,
totototototototototiksz.

 

 

17.KÉP

 

 

TRÓJA BEVÉTELE

zene

CSATA LOVASOKKAL, KASZKADŐRÖKKEL

alatta szöveg nélküli kórus

(végén Paris lenyilazza Akhilleuszt)

 

 

18.KÉP

 

AKHILLEUSZ HALÁLA

 

(gyerek – Akhilleusz – Pintér)

 

GYEREK

 

Akhilleusz, Akhilleusz!

Jövök segítek!

 

AKHILLEUSZ

 

Eltalált Paris nyílvesszője,

pont itt a lábamon.

 

GYEREK

 

Gyere segítek, fogd a vállamat!

 

AKHILLEUSZ

 

Kisgyerek, ezt a csatát megnyertük,

Tróját porig égetik

 

GYEREK

 

Miért csináltad,

hős harcos?

 

AKHILLEUSZ

 

Csak azért, hogy nevem megmaradjon!

 

 

 

GYEREK

 

Te azt sem tudod, engem hogy hívnak.

 

AKHILLEUSZ

 

Mert az eposzok, nem rólad szólnak.

 

GYEREK

 

Nem halhatsz meg, hős Akhilleusz.

 

AKHILLEUSZ

 

Én, soha nem halok meg.

 

GYEREK

 

De látom, fogy az erőd.

 

AKHILLEUSZ

 

Hogy hívnak gyerek?

 

GYEREK

 

Ez most nem fontos.

 

AKHILLEUSZ

 

Húzd ki a nyílvesszőt a lábamból!

Elfáradtam.

GYEREK

 

Nem halhatsz meg!

 

AKHILLEUSZ

 

Én, csak egy színész vagyok!

 

GYEREK

 

Nem te vagy Akhilleusz?

 

PINTÉR

 

Engem Pintér Tibornak hívnak,

és ez egy színház.

 

(Pintér Tibor lassan feláll)

 

PINTÉR

 

Figyelj gyerek,

ez csak egy játék,

egy színház,

ahol mindenki teszi a dolgát.

 

GYEREK

 

Te nem Akhilleusz vagy?

 

PINTÉR

 

De az vagyok és

még sok mindenki más.

Mi színészek vagyunk,

és szeretünk játszani.

 

GYEREK

 

Mi a színház?

 

PINTÉR

 

Ahol mindenki önmaga

és

mégis mindenki más!

 

GYEREK

 

Akkor nem volt igaz,

a trójai háború?

Semmi sem volt igaz?

Csak álmodtam?

 

PINTÉR

 

De minden, így igaz!

Igaz, ahogy a vad harcosból,

érző emberré vált, Akhilleusz.

Igaz, hogy Paris hőssé vált.

Igaz, hogy a Trójaiak,

Priamosz király vezetésével,

a végsőkig védték hazájukat.

Igaz, hogy Brisszéisz,

a  királylány beleszeretett, Akhilleuszba.

Igaz, hogy amit Akhilleusz anyja,

megjósolt megtörtént.

Igaz, hogy Hektor

a legnagyobb harcos volt.

Minden igaz

 

Minden igaz, mert ez egy legenda.

Mert ez itt, egy színház,

ahol minden igazzá válik

Még, ha egy két könnycseppet,

hullatunk közben.

 

19.KÉP

 

MESÉLŐ

 

Szép tanulságos történet.

 

GYEREK

 

De most ez igaz volt, vagy csak játék

 

MESÉLŐ

 

Az életben mindannyian szerepeket játszunk.

 

GYEREK

 

Akkor én is lehetnék, a gyorslábú Akhilleusz?

 

GYEREK

 

Én meg lennék, a siskarázó Hektor!.

 

MESÉLŐ

 

Mindenkiből az válik, aminek elrendelték a csillagok.

 

GYEREK

 

Miért mondják, hogy gyorslábú Akhilleusz, meg sisakrázó Hektor?

 

MESÉLŐ

 

Mert, minden hőshöz hozzárendelnek egy eposzi jelzőt.

 

GYEREK

 

De a hősök meghalnak!

 

 

 

MESÉLŐ

 

De nevük, tetteik, boldogságuk és szomorúságuk örökké megmarad. Ezért kell tanulni, olvasni, ezért van a színház, hogy megörökítse a dicsőséges tetteket, a múltat, ezért vannak színészek, hogy eljátsszák nekünk a nagy csatákat, a nagy találkozásokat, a történelem nagy tanulságait.

 

GYEREKKÓRUS (ének)

 

Az élet csodás,

lehetek király.

Büszke lesz rám egyszer,

apám és anyám.

 

Az élet csodás,

van hó és forró nyár.

Vannak hősök, árulók,

a jövő miránk vár.

 

Az élet csodás,

van szerelem halál.

Meg kell találni utunkat,

kik kell járni az iskolát.

 

Az élet csodás,

van ének, van tánc.

Van igaz, van hamis,

ha a sorok mögé látsz.

 

Az élet csodás,

születés, pusztulás.

A szeretet az egyetlen,

mi mindenkire vár.

 

Az élet csodás!

Lehetek király!

Büszke lesz rám egyszer,

apám és anyám.

 

Az élet csodás,

van hó és forró nyár.

Vannak hősök, árulók,

a jövő miránk vár.

 

Az élet csodás,

nem játék, nem színház.

Ha megtanulsz szeretni,

mindent megtalálsz.

 

 

Az élet csodás,

van ének, van tánc.

Van igaz, van hamis,

ha a sorok mögé látsz.

 

Az élet csodás,

születés, pusztulás.

A szeretet az egyetlen,

mi mindenkire vár.

 

20.KÉP

 

EPILÓGUS

 

PINTÉR

 

Meg van írva életünk,

fenn, a csillagokban.

Esőben, sárban, napsütésben,

élőkben és holtakban.

 

Ki lesz a hős, ki lesz a gyáva,

csillagjegyek vigyázzák.

Akárhová vet a sorsod,

őrző legyél a strázsán.

 

Ami megmarad a legendákból,

azokból csak egy a tanulság

Védd meg hazád, védd becsületed!

Az igazi királyság!

 

Bátran csak bátran!

Küzdj a halálig!

De ne feledd, veled szemben,

mindig lesz, egy másik.

 

Bátran, csak bátran,

küzdj kifulladásig!

Harcodat megharcoltad,

de mindenki békére vágyik.

 

(Pintér felveszi a gyereket a lóra, maga elé ülteti)

 

GYEREK

 

Bátran, csak bátran!

Legyen neved örökké!

Bátran, csak bátran!

Így leszünk egyből kettő!

 

PINTÉR

 

Sok volt az izgalom,

sok volt a lopott csók.

Sok volt az áldozat.

Legyen jó, ami jó!

 

KÓRUS

 

Érezzük a színeket,

ne csaljon meg a látszat.

A hősök a harcosok,

élőkké válnak.

 

Érezzük ez a játék,

ez az álom igaz volt.

A hős Hektor, s Akhilleusz,

ne higgyük, sohase volt.

 

(Finálé ultimó)

 

Legyen ember, ki emlékszik rád.

Szorítsd erősen a csodát!

Legyen ember, ki vár majd rád.

Te legyél, ki békét talál!

 

Legyen hely, hol várnak rád!

Legyél hős, legyél király!

Vedd magadhoz múltad, s jövőd!

Ki melléd fekszik, szeresd meg őt!

 

Légy a fáklya, légy te a fény!

Legyél fáradt, ki aludni tér!

Legyenek álmaid, legyél a fény!

Kelj fel úgy – hős lettél

 

Legyen ember, ki emlékszik rád!

Szorítsd erősen a csodát!

Legyen ember, ki vár majd rád!

Te legyél ki békét talál

 

 

KARDOK ÉS MADARAK

 

Szelek, kardok, madarak,

szárnyas vitézek.

Egy kinyújtott kéz,

halálig elkísérhet.

 

Öntözöd a földet,

mely termést ígér,

de a színek megzavarnak,

már semmi sem tiéd.

 

A Jóistennél nincsen,

aktuális pecsét,

csak lelked vigasztalja,

mikor elborít a szemét.

 

Az utolsó villamoson,

se csengő nincs, se fék,

de a postás még sapkát emel,

ilyen kicsi a tét.

 

Mert szeretni félsz,

mert szeretni félsz.

Ki melletted alszik,

annak ellököd kezét.

Melletted felébred,

letakarod szemét.

 

 

 

 

 

 

KARCOK

 

Karcok kezeiden,

de lüktet benne a vér.

Karcok arcodon,

magad sem tudod miért.

 

Karcok a kéményben,

füstöl a vonó.

A gyanta rád tapad,

mint védő hótakaró.

 

Kicsiny karc a kertben,

egy kék virág.

Tavasz jön így rendelték

fagyos tél után.

 

Idén is temetünk,

jó lenne születni már.

Idén is aratjuk

a nem létező csodát.

 

 

KIMARADTAK

 

Dobok dobognak szívemben,

száraz ág kezem.

Vonatok indulnak messzire,

nem létező síneken.

 

Kettétörik az álom,

aki lehetne nincs velem.

Kettétörik a szó,

nincs múlt, nincs jelen.

 

Szemeidben titkos fény,

sugár, mely a Holdig látszik.

Két huszár az ivóban,

a kancsón kivirágzik.

 

Egy költő az ajtóban áll,

kezében a képem.

Időtlen időkig volt bezárva,

az igazság börtönében.

 

A sípok és a hegedűk,

végleg elhallgattak.

Vérrel izzadt szavai,

könyvekből kimaradtak.

 

A FÉNY KAPUJÁBAN

 

A fény kapujában

éled az élet.

Tekereg az út,

míg célod eléred.

 

Bálványok, szentek,

állnak eléd.

Sok volt a sok,

de mégis kevés.

 

Valamikor, valahol

ezüstté olvadt a fény.

Hősök születtek,

de nem tudták miért.

 

Akik kiállunk karddal

a sötétség ellen,

csapkodunk vakon,

nem tudjuk:

hol a szellem.

 

.

 

VIRÁGÉNEKEK

 

Virágok virága,

te magad légy,

Hajtsd a ménest!

Hajtsd amíg élsz!

 

Ha lennél, velem lennél.

Forrás vízben megfürödnél.

Járnánk át a sűrű erdőt,

lassan, lassan megszeretnél.

 

Nekem olyan messze még,

a kakukkfüves rét.

Ahová éjszaka leheveredtünk,

míg a vihar el nem ért.

 

Jöhet bármi, jöhet bárki

én akkor is ki fogok állni.

Csak azért, hogy lássák,

senkinek nem bocsátok.

 

Locsold a virágot,

zöldülni akar.

Nagy ricsajjal nyílik,

háborús a zaj.

 

Itt lenni, ott lenni,

nem könnyű még,

de a volt, s a lesz,

mégis tiéd.

 

Harmat a réten, nyílik a virág.

Zárva az ajtó, kopogni fáj.

Bicska az asztalon, reped a vágy.

Jó lenne holnap

és holnap után.

Dögkútban a világ,

táncodra vársz.

Utolsó álmod,

egy kóbor napsugár.

 

Ami volt, ami még,

most mégis enyém

Tudod, akiről nem tudod,

az is én vagyok!

 

 

ÉJSZAKA

 

Ma éjjel kiáltottál.

Ma éjjel hallottam,

hogy hívsz.

Éreztem baj van,

segítséget kérsz.

 

Tudod,

bár messzire is élsz,

én hallom hangod.

Érzem, amit érzel,

látom az arcod.

 

Hajnal volt már,

négy óra,

s hívtalak téged,

de nem vetted fel a telefont,

nem is ígérted.

 

Egyszer álmomban,

láttam a partot.

Egyszer álmomban,

tudtam hova tartok.

 

Lőttek reám,

sok hajóról.

Felébredtem,

bezártam az ajtót.

 

Elvitték szüleid,

elvitték, ne érezz.

A távolság,

mit meg kell tenni:

ezer kilométer.

 

 

 

AZ ÖTVENES ÉVEK VÉGÉN

 

A Dürer soron kigyulladt az orosz ház.

A Liget még aludt,

nem ugattak a kutyák.

Az ötvenes évek végén,

más volt a világ.

 

Ha mellém bújsz,

ezért nem érted,

mi az ami fáj.

Jókedvű dalokat várnak,

pimasz trombiták,

Énekeljünk úgy,

mint sohasem talán.

 

Minden éjjel azt álmodom,

lehetne másképp tovább.

De szenny árad az újságból

a reggeli után..

 

 

 

CSILLAGOK, FÁKLYÁK, VILÁGÍTÓTORONYOK

 

Nekem a szerelem örök, neked egy furcsa emlék.

Szerettél, nem szerettél, valakivel elcseréltél.

Egy hamvadó tűz mellett, mindent elmeséltél,

de megfogni kezem, akkor féltél.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Amikor először táncoltunk, utoljára éltünk,

mert fiatalon, bután mindent félreértünk.

Botladozva éltük életünk, de egyszer levetkőztél.

– Az egy örök rejtély –

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

A melleid, a fények, a tengerpart, s a belső rémek,

megmaradtak nekem, mint fáklyák fekete éjben.

Gyűlöltük néha egymást, Te mást kerestél,

néha megállt a szél.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

De tudtuk már akkor is, magunktól kell félnünk.

Mégis az örömöt, másoktól reméltük.

De azt a táncot, soha nem felejtem el.

Az volt a kezdet, egy titkos égi jel!

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Veled voltam végig, pedig nem kérted.

Nagy csatákat vívtunk ködös ellenséggel.

Háborúztunk ott, hol az Isten nem véd meg!

Mellettem álltál, pedig nem kértem.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Évről évre álmodtunk – mind elvették!

Nem olyan lett a világ, ahogy apáink remélték.

De felálltál, s repültél, az Égen csillag lettél.

Táncolsz fenn az Égen, mint azon az estén.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

A Te csillagodat esténként az erkélyen nézem,

nem tud róla senki – mégis a segítségem.

Lehet, bátortalan voltam, lehet a szerelemtől féltem,

lehet, elrontott mindent a féltett büszkeségem.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Úttalan utakon lovasokba tévedsz,

kik a fényt kutatják, mely a Nap, a földi élet.

Rönköket cipelsz válladon, hogy épüljön templomod,

melyet démonok terveztek,de felépítik az angyalok

Szeretlek, bár nem szeretném.

A felhők fölött a pilóták mindig látják a Napot.

Minket az élet nem kárpótol. Minket meglopott!

Te is én is halkan mondjuk: Egyedül vagyok.

De tudjuk összetartozunk, a határ elkopott.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Volt egy mese, mit olvastunk a viharról, meg a lányról,

aki kiállt a partra fáklyával, hogy társa lásson.

Fúj a szél, nincsen kiáltás, hangtalanul élünk.

Építjük a ködből, a csendből, éledő reményünk.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

A kapitány nem látta a fényt, sem az égen a csillagot.

S a lány ott lassan szoborrá vált, kővé fagyott.

Világítótorony lett háborgó tenger partján,

sokaknak mutatott utat a lét, s a nemlét fokán.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

De egy bátor hajós, ki mindig messzire látott,

beleveszett a hullámokba, mert arra maga vágyott.

Örök maradt a szerelem, egy sohasem volt „Légyott”.

Nem érinthette szerelmét, nem érte el a partot.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

A torony megmaradt, mert erős volt a lány,

erős volt, mert tudta mi a szabály.

A mese végtelen, de egyszer véget ér,

Tudod Te is, tudom én is, harcolunk a semmiért.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Szemeid csillagok, tested az égő fáklya,

torony lettél, mely világít, melyet minden hajós láthat.

S a viharnak, ha vége lesz, a tenger homokos partján,

öleljük úgy egymást, ahogy először kívántál.

Szeretlek, bár nem szeretném.

 

Nekem a szerelem örök, neked furcsa rejtély.

Világítasz sok hajósnak, az a tánc csak régi emlék.

Most még süt a nap, de jégesőre várunk,

de egy régi mesében egyszer, egymásra találunk.

 

Szeretlek,

Te nem tudod, szeretlek,

magam sem értem.

 

NINCS EBBEN TÖBB

 

Nincs ebben több,

csak hívtalak.

Nincs ebben több,

csak vártalak.

 

Hány mosolygás még az élet?

Hány reggeli szenvedés?

Hányszor mondtam már:

Ennyi elég.

 

A szavak elsuhannak,

varjak lopják a vetést.

Te valahol messze alszol,

nekem az álom is kevés.

 

Rendőrök vigyázzák napjaim,

a pénz csekkekre kevés.

De mégis boldog vagyok,

mert tudom valahol élsz.

 

 

 

TANULJ MEG SZÁLLNI

 

Tanulj meg szállni,

fájdalom nélkül válni.

Tanulj meg szállni,

hangtalanul kiabálni.

Kitárt karjaiddal levegőt találni,

amit érzel,

azt kívánni.

 

Szikláról ugrani mélybe.

Segít valaki, semmiért cserébe.

Szárnyad nő, s lebegsz majd,

elszív a Nap az Égbe.

 

Tanulj meg nevetni,

a sötéttel szembenézve.

Tanulj meg nevetni,

ilyen kevés, amit kérek.

Gyógyíts mosolyoddal,

ennyi maradt nekünk

az élet.

 

Fáradt csöndben, kis nevetés

lesz semmiért cserébe.

Házainkon lövés nyomok,

pedig a háborúnak vége.

 

Tanulj meg a széllel szemben,

lovagolni éjjel.

Tanulj meg vágtatni,

a fekete messzeségbe.

Ott vár a boldogság,

tudod,

el kell érned.

 

Minden reggel szenvedés,

új napért cserébe.

Tízezer kérdés,

de a válaszokat nem értem.

 

 

 

VÁRLAK MINDEN ÉJJEL

 

Várlak minden éjjel,

de máshol kelt a hajnal.

Fiad viszed iskolába,

gyűrött, reggeli arccal.

Ülnék be az autóba,

rohannék hozzád,

kis levegőért,

ha tudnám, ha kapnám.

 

Csak egyszer volt az a csók,

amit félve adtál.

Csak egyszer volt a kábulat,

akkor nem vigyáztál,

Megfertőzted lelkemet,

titkos vírusokkal.

Ne írj többé levelet,

bíztató szavakkal.

 

Állok kint az erkélyen,

hol senki se láthat,

a szomszédban a televízió,

ontja a csodákat.

Hallatszik a semmi,

ünnepelnek a sztárok,

nekem egy könnycsepp maradt.

Valakit várok.

 

Jó lenne egy legyintés,

hogy érezzem még élek.

Egy kicsiny szellő,

hisz magamban beszélek.

Hány lépcső a boldogság,

míg hozzád felérek?

Hány lépés még addig,

míg egy csengőt elérek?

 

 

FÜSTÖS KOCSMÁKBAN

 

Füstös kocsmákban,

rohadt utak mellett,

elszívták az életem,

csak két whisky kellett.

Piszkos volt a szerződés,

csak a Jóisten segített,

árnyak csókolgattak,

csapolták a vérem.

 

Hamut szórt a vacsorámba,

két kopasz véreb.

Menekültünk a határon át

ugattak: én miért nem?

Ez akkor volt, mikor a boldogság,

még nem kellett kenyérre.

A szeretetnek legyen,

mindig  menedéke.

 

Uram, adj nyugodt estét,

az álmaimnak élek.

A lányom lassan felnő,

neki más legyen, kérem!

Uram adj nyugodt álmot,

ne rémeket lássak.

Ez a film az enyém,

de nem így kívántam.

 

Mesélhetnék sorsokról,

amiket láttam,

de jött egy pillanat,

mire régóta vártam.

Megérkezett a tavasz,

télhez szokott szívembe.

Telefon jött valahol fentről,

élj az életedben!

 

 

A SZOBRÁSZNŐ ÁLMAI

 

Valamikor úgy éreztem,

ő lesz az igazi,

valamikor úgy éreztem,

ő majd azt teszi.

Valamikor meggyőződtem,

jó a választás.

A márvány formálódott, volt száz kalapács.

Hideg maradt mindig az ágy.

 

Valamikor volt egy élet,

s volt nagy ámítás.

Valamikor volt egy nagy kő,

sok-sok számítás.

Valamikor magamra írattam,

egy lovam legyen, semmi más.

A márvány formálódott, volt száz kalapács.

Hideg maradt mindig az ágy!

 

Valamikor meghaltam

és éltem mindent át.

Valamikor vad voltam,

a szelídek színpadán.

Valamikor egy csókomért,

magas volt az ár.

A márvány formálódott, volt száz kalapács.

Mindig hideg maradt az ágy!

 

Valamikor jött egy hajó,

hét tenger után.

A hullámok közül

mentett egy kapitány.

Egy szigeten élek,

hol él egy kis virág.

A márvány formálódott, volt száz kalapács.

Mindig hideg maradt az ágy!

 

Szóljon az ének,

szóljon a gitár.

Énekeljük a kalózok,

titkos himnuszát.

A szobrásznő is álmodik,

vésője márványtömbre vár,

hogy kifaragja életét,

kezében kalapács.

 

 

CSAK VELED, SENKI MÁSSAL

 

Csak veled, senki mással,

ahogy mindig kívántam,

ahogy a szüleimet láttam.

Legyünk a szeretet hazája.

 

Csak azért, mindenki lássa,

nincs színpad, takarással,

csak előre, sose hátra.

Legyünk a szeretet hazája.

 

Csak most és nincs utána,

érzelemmel és tudással,

tedd kezed bátran a vállra.

Legyünk a szeretet hazája.

 

Csak emelj fel magad elé,

szemed, szememben ég.

Tedd meg! Urunk kívánja!

Legyünk a szeretet hazája.

 

Csak ne nevess ki, legyél komoly,

ez a dal, csak rólunk szól!

Hallgass apádra, gondolj anyádra,

Legyünk a szeretet, igazi hazája.

 

Akárki ellenünk,

minden hiába.

Akárki ellenünk,

ne legyél gyáva!

 

 

NÉZTELEK ESTE

 

Néztelek este,

szótlan voltál.

A tengerek minden gyöngye,

homlokodon kószált.

Próbáltam megérteni,

a sötétség titkát,

egy pillantásért cserébe,

minden kaphattál volna.

 

Szétoperálták álmaim,

forradások testemen,

soha el nem múlnak

de megérte a küzdelem.

Kicsi lányom arcán púder,

amivel vakították szemeimet.

Mindenkivel élek,

de nem kellek senkinek.

 

Néztelek este,

mellettem feküdtél,

csak a Hold világította

egy ember szomorú testét.

Fakadt a csillag,

ahogy egy költő írta.

Felszakadt a fájdalom,

tudom, ő sem bírta.

 

Mégis az asztalomon,

milliónyi vágyak.

Kitöltetlen csekkek

és szerződések várnak.

Ha jelez a telefon,

csak árnyékomat látom,

az ablakon, mely elválaszt,

ahol tükörképem várom.

 

Istenem adj egy tollat,

vétkeim leírjam.

Istenem adj egy helyet,

hol magamat megtaláljam!

 

 

 

A BOLDOGSÁG ÉJSZAKÁI

 

Kicsi voltam még,

azt sem tudtam miért?

Jött aztán egy banda,

ki fizetett mindenért.

 

Kicsi voltam még

egy dobos volt az első.

Kihullott a haja,

nem kellett neki ilyen nő.

 

Néhány év után,

rutinosan hívtam a mentőt.

Nem érti meg senki sem,

hogy lesz az ember felnőtt.

 

A boldogság éjszakáin,

imádkoztam: ne legyen így.

A boldogság éjszakáin

apámat tárcsáztam,

ki sohase hív.

 

Kicsi voltam még,

szétvágták a testem.

Az orvosok csak annyit mondat,

biztos nagyot esem.

 

Kicsi voltam még,

mikor bátyámat elvitték.

Visszajött, de lelkében,

nem maradt semmi emlék.

 

Néhány év után,

rutinosan hívtam a mentőt,

de azt sem tudtam gyerek vagyok,

vagy talán már felnőtt.

 

A boldogság éjszakáin,

üres, fehér falakra másztam.

A boldogság éjszakáin

– Ki sohase hív – arra vártam.

 

 

 

VOLT EGY RÉGI LEMEZÜNK

 

Szép volt, az este,

ott álltunk kimelegedve.

Egymást szemében láttuk a fényt,

az válasz volt mindenért.

 

Hallottunk a hírt: Ez bérlemény!

A lakás senkié, mégis miénk.

Tervezgettük szóban, nem tudom miért.

Válasz volt talán, az elmúlt évekért.

 

Volt egy régi lemezünk, szívünkhöz ért.

Cseh Tamás énekelt, aki más világban élt.

Mégis a szavaknak hitet adott a dal.

Nem működött a fűtés, mállott a fal.

 

Volt egy régi lemezünk, szívünkhöz ért,

egy zenekar játszotta az igazi regényt.

Egymást szemét néztük, a tengeren a fény

vezetett minket, van remény.

 

Volt egy régi lemezünk, feltettük búcsúzóul,

sírtunk mind a ketten, tudtuk ez arról szól.

Ami az életünk, ami a vágyunk,

arról szól, bármi legyen: egymást kívánjuk!

 

Szép volt, egy másik este,

mely tiéd volt, s enyém,

A görögök karattyoltak,

mennyi legyen a pénz.

 

Elindult a hajó,

velünk csak azért.

Mondhassuk a Teremtőnek,

megérte ennyiért.

 

Szép volt az este,

mikor először mellém bújtál.

Az angyalok dalainkat,

kéretlenül húzták.

 

Hideg volt a szobában,

hideg lett a fény.

Kopogott a gondnok,

a közös költségért.

 

 

 

VALAMI JÓT

 

Valami jót,

valami jót,

valami jót,

nem eladót.

Valami jót,

valami jót,

valami jót

a szívhez valót.

 

Nem akarok énekelni,

semmitmondó szavakat,

nem akarom,

hogy úgy érezzed:

lelkem nem szabad.

 

 

 

HOGY TE LEGYÉL ÉN

 

Hogy Te legyél én,

már biztosan nem lehet,

de örökre enyém lettél,

s Te ezt nem hiszed.

 

Csodák vártak ránk,

de a mélybe zuhantunk,

későn jött az ítélet,

összetartozunk.

 

Megjártuk a Mennyet, a Poklot,

könnycseppek folyója mutatta utunk.

egy kis láng mégis megmaradt,

hisz egymásért vagyunk.

 

Hogy Te legyél én,

csupán foszló ábránd,

erős kezed a sötétségben,

mindig vigyáz rám.

 

Súlyos esők hulltak ránk,

a tetőkön előítélet.

Csatornákba folyt a bánat,

láttad, de nem kívántad.

 

Elfáradt a gondolat,

bolond minden estém.

Megjártuk a Mennyet a Poklot

s én újra szeretném.

 

Elcsorog a tisztesség,

csak egyedül vagyunk,

egy sötét erdőben, a csendben,

vadul kiáltozunk.

 

Még sok van hátra,

minden rezzenés, egy emlék.

Ha szemedbe nézek,

te tudod,

amit én is szeretnék.

 

 

TALÁN LEHETNE ÚGY

 

Talán lehetne úgy,

egy őszinte szóval,

talán lehetne úgy,

ahogy én képzelem.

A gyertyák szobámban

lassan elégnek,

nem marad más,

csak a félelem.

 

Miért, mondd miért?

Csak utólag értem.

Pedig a meséket

mind ismerem.

Szálltam a magasban

veszekedve a széllel,

s Te zuhantál

a mélybe velem.

 

Tárd ki szárnyad,

ölelj meg engem,

érezzem,

amit érezni kell,

Tárd ki szárnyad,

ölelj meg engem,

történetünk

végtelen.

 

 

AMIKOR ELŐTTED ÁLLTAM

 

Amikor ott álltam előtted mezítelen,

éreztem a mi világunk végtelen.

Vártam, te tudod, a pillanatot,

vártam, hogy mondd, amit én is akarok.

 

Márvány tömbök mögött élek,

bilincs a kapu, nem enged el.

 

Piszkos folyók fölött

a híd leszakadt velem,

velem vagy a napok között,

de már nem létezem!

 

Folyik a nyál a számból,

csak egy rím a hiányod.

Hajnalonként kihányom a piszkot.

Amit magamban hordozok: átok.

 

Belém lehet rúgni bárkinek,

hisz érződik hiányod.

Ilyen a kezedet és a vég.

A publikum hangosan lázong.

 

Megpróbáltam mindent,

rám rajzolták életem.

Piszkos tűk írták bőrömre

vágyaim, nem szégyellem..

 

 

 

MEGMUTATTAM MINDENT

 

Megmutattam mindent,

mikor ébredt az élet.

Nincs több hajnal,

amikor csókod elérhet.

 

Feladtam érted a futást,

a lovak szabadságát.

Újságcímben hozták,

a sztár: őrzi lányát.

 

Fekete asztalokon,

fehér papírok,

őrzik lelkünk csendjét.

Nem találj soha olyan kést,

mit kerestél.

Robogó vonat, sín,

csak egy emlék.

 

Megmutattam az életet,

mely lehetett volna.

Nincs több éjszaka,

nincs ki átkarolna.

 

A polipok csápja kinyúlik,

a tenger legmélyéről.

Mit szerelemnek meséltél,

kezd az elejéről.

 

Fekete asztalokon,

teleírt papírok.

Lelkünk beleírták.

Uram! Adj elég erőt:

Életem a napok,

ne piszkítsák.

 

 

NEM

 

Nem, nem tudsz belém rúgni,

a fájdalom, már nem fáj.

Nem, nem én vagyok már,

ki segítségért kiált!

 

Százszor megaláztál,

de küzdöttem, semmiért!

Százszor nem értetted,

amit tettem, s amiért.

 

Nem, nem tudsz nagyokat ütni,

a fájdalom nem enyém.

A gondolatok már élnek,

ahogy sül a kenyér.

 

Nem tudtam soha mondani:

mit hoz az esti szél,

mely ablakunkat verdesi,

s talán éppen,

csendesen kéri:

Jó lenne,

meleg ágyban,

összebújva

megbeszélni

a végit.

 

GYÓNÁS

 

Istenem, hol  a tenger?

Istenem, hol a napsütés?

Istenem, hol a hazám?

Istenem, ki vagyok én?

 

Istenem, kiválasztottál,

Istenem, jó volt ez így?

Istenem, elvettél mindent,

Istenem, most segíts!

 

Istenem, légy kegyelmes,

minden nap fáradok én is.

Minden nap új kihívás.

Kiáltok hozzád mégis.

 

Megfulladok itt a sárban,

a tengerek gyermekeként,

A déli Nap arcomba égeti:

Van „Azért”! Van „Miért”!

 

Istenem! Nap mint nap félek.

Istenem, bántanak Téged,

Istenem, ki tudja,

hol a vége az egésznek?

 

Istenem, adj nekem békét,

megértsem akaratod.

Istenem, itt állok feketén,

fehér falak előtt.

 

Istenem, kínáltam mindent,

énekeltem üdvödért.

Istenem, odatettem testem,

sokszor semmiért.

 

VALLOMÁS

 

Várj, hisz téged szeretlek,

maradj egy pillanatra még.

Ablakom alatt ott az autó,

indulhatsz a lelkedért.

 

Keresd minden imádban,

tenyeredben az elvekért.

Az elmaradt reggeli csókban,

csak Te tudod: miért.

 

Várj, hisz téged szeretlek,

de messze már a csengetés.

Mely egy előadásra hívott,

s az ügyelő kemény legény.

 

Keresd ezt az embert,

ki a színpadra hívott akkor,

aki látta, még élek,

még teszem a dolgom.

 

Várj, hisz téged szeretlek,

ne csapjon be a szenvedés.

Messzi utakra hívtak az álmok,

megmaradt ez a kevés.

 

Keresd mégis magadban,

ami én vagyok, s te mégis.

Aki én voltam, aki lehetnék,

örökké Te, s én is!

 

ÖREGES DAL

 

Az ének rólad szól,

tudod Te már régen.

Száraz ágak töredeznek,

öregember kezében.

 

Ne hívj,

majd én hívlak,

fázik a lábam.

Nincs cipő rajtam,

két nap óta várlak.

 

 

SÖTÉT HAJNALOKON

 

Sötét hajnalokon,

mikor még nem szól madár ének,

rád adta kabátját az élet.

Ha alszol is maradj ébren!

 

Sietősen csókolj,

hisz vár sok beteg lélek.

Segítséget kérnek,

ha alszol is maradj ébren.

 

Kik még meg sem születtek,

ők is várnak téged.

Imádkozz magadért,

ha alszol is maradj ébren.

 

Nem magamnak, neked,

Istentől egyszer kértem.

Angyalnak születtél,

ha alszol is maradj ébren.

 

 

ARCOD EMLÉKE

 

Tudod

én

még

mindig,

a

Te

arcod

emlékével

alszom

el.

 

HA NEM LÁTLAK

 

Megtehettem volna veled,

az elmúlt egy órában,

de a láz gyötört, a hideg rázott.

Szerettem volna mutatni,

szeretlek,

de semmisem látszott.

Vakon írom a szavakat,

sötétben botorkálok.

Nem látom, amit kellene,

nem látom, amit látok.

 

 

KÉT GYERTYA

 

Az angyalok szárnya megérintett,

gyógyultál.

Nagyon messze voltál,

a csönd most reám szállt.

Néhány utca, néhány kerület,

választ el a vágytól,

mondd hány kilométer választja el,

a két gyertyalángot.

 

Hegyezd a ceruzád,

írd le minden álmod,

vagy írógépbe írd,

a vágyott valóságot.

Két gyertya egymás mellett ég,

két gyertya nem tudja még miért.

 

Két gyertya asztalomon,

lángjuk Égig érhet,

Két gyertya ég,

egymástól nem félnek.

Két gyertya füstje száll,

két külön élet,

mégis itt asztalomon,

egymás mellett élnek.

 

Két tüzet égetni,

egy embernek elég,

Melyik láng az enyém,

melyik a tiéd

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉG EGY PERCET

 

Miért hívtál kicsinyem?

Csak, hogy még egy tűz

hátadba érjen?

Csak a kicsordult vér,

mutatja neked, semmiségem.

 

Ez az este végre szép,

elmúlt a vihar.

A cserepek a tetőkről leestek,

 

Csend van, sötét,

ez mégis: új ébredés.

 

Még várj pár percet,

aztán melléd bújok.

Felmelegítjük egymást,

csak reggeltől nyomasztanak

a súlyok.

 

Képeiden csillagok,

a fotóidon fény-rések.

Látom magam a tükörben:

víz, fény, éjszaka,

megannyi kísértet.

 

Létezel és mégsem,

meghaltál, eltemettünk,

ott voltam a sírodnál,

éppen szeretkeztünk.

 

Utoljára szólt a kürt,

jó lenne ha élnénk.

Ki tudja ,

ki a halott,

ki az élő?

Egy kanyar jött,

mit nem kértél.

Nem kérted az Istentől,

nem kérted, senkitől.

Egy asszony hozzád bújt,

titkolt félelemből.

 

 

 

TALÁN, MA MÉGIS…

 

Van egy álom – tiéd lehet,

amire vártál – megérkezett.

Az élet színpadán előtted állt,

akire vártál megtalált.

 

Ne hagyd veszni – védd meg – szerelmedet,

tanulom én is, együtt veled.

Ha szárny suhan előtted lassan el –

lesz egy könnycsepp, miért senki nem felel.

 

Amíg élünk van remény, mert létezel.

Amit /oly/ régóta kerestél – kezedben ne haljon el.

Éreztelek, itt voltál, de mégsem vagy velem.

Érted kiált minden szó, /érted/ nyújtom két kezem.

 

Talán, ma mégis,

talán, ma mégis,

az álom életre kel.

Talán, ma mégis,

talán, ma mégis,

Álmaim szárnyán visszatérsz.

 

Felejtünk majd mindent,

mi vádlón állt közénk.

Igaz lesz majd minden,

mi csak a képzeletben élt.

 

Talán, ma mégis,

talán, ma mégis:

jó lesz nekem.

 

Amíg van sűrű erdő, s nyílik virág,

lesz olyan madár, mely a szívedre száll,

és énekel a fényről. S hogy ébresszelek,

mert eljött az idő: ismét ébredj velem.

 

Ahol kémény füstje száll, ott lesz vacsorád.

Te a felhők szélén jársz, de van egy otthon, ami vár.

S az álom, ami már tiéd is –

ne tévedj többé el, hívjál, hívjál mégis.

 

Amíg élünk…talán, ma mégis!

 

 

BÁLVÁNYOSVÁR LEGENDÁJA

 

1.

Magas sziklán büszkén állnak, hajdani vár romjai.

Titok? Legenda? Ki tudja? Miért kezdett romlani?!

Tán szerelemtől, tán hittől, omlott a sok bástya,

vagy csak azért, hogy a hűséget, késő utód is lássa.

A bevehetetlen várat régen, rabonbánok lakták,

tíz emberöltő után örökölte: Apor István.

A délceg, sudár ifjú, csatákban az első,

ősi dalokat énekelt, mikor a Holdat takarta felhő.

2.

Apor István készült a vár legszebb termében.

Cifra gúnyát öltött magára, fényes kard kezében.

– Elmegyek a vásárba – szólt két öccséhez.

– Ha megjöttem új paripámnak, istálló álljon készen –

– Ne indulj kedves bátyám – szólt az idősebbik.

– Rossz álmaim voltak, mit nem láttam soha eddig. –

– Igyunk egy kupa bort – próbálkozott a másik.

– A hegyek felől sötétség, nem jó időnek látszik! –

3.

Távol a vártól, egy napi járóföldre.

Hatalmas vásárt tartottak, híre volt a völgynek.

Táncoltattak medvét, volt ott kosár vagy bögre.

Aranyszínű kelméket adtak el örökre.

Tehenek, kecskék, paripák, cseréltek itt gazdát.

Árnyas sátrakban a bort olcsót adták.

A vége-nincs forgatagban, Apor István lépdelt,

megpillantott egy csodát, mit addig el nem képzelt.

 

– Tán megperzselt a Nap! – szólt így magában.

Kedvesét látta, végtelen időkig: Mike Imolában.

A gyönyörűséges, gazdag lány szíve is kalapált.

Megszerette rögvest a pogány vár urát.

4.

– Villám csapott le engem – hebegett a lány.

– De nem lehetek tiéd, nem engedné a család. –

– Szemem szemedhez tévedt, előttem nincs akadály –

István őszinte szívvel ölelte Imolát.

– Míg keresztvíz alá nem állsz, szerelmünk halott nász.

Hiába szólít lelkem, amíg maradsz pogány! –

Patak indult szeméből, keble zihált,

ajka megérintette, s felejtette szavát.

 

5.

Napokon át öntözték párnáját könnyek,

felcserek keresték a baj okát, mindenféle könyvben.

Senki nem értette, mitől beteg a lány?

Szolgák hada készített kedvenc ételt, új ruhát.

Egy este imáját kihallgatta anyja.

A gazdag özvegy haragját nem tagadta.

– Nem lehetsz pogány felesége, erről ne is álmodj!

Találsz majd a faluban, szebb és jobb virágot! –

6.

Apor István testvérei, ajtaja előtt álltak,

nem mertek belépni, már több hete vártak.

– Még egy kancsó bort – hallatszott bentről,

– Jeleket várok, a pogány Istenektől! –

Sűrű sötét felhők, köddel takarták a várat.

Lassan hervadt Apor István lelkének virága.

A nehéz várakozásban hatvan nap is eltelt.

– Ne keressetek engem – szólt István és elment!

7.

Elindult az ifjú vitéz véget vetni életének,

a mérgező barlang halálos üregébe!

Az úton elé tévedt egy hosszú szakállú pásztor,

megkérdezte bánatát – ő volt az utolsó táltos.

– Legyél bátor, tedd a dolgod! Tiéd lesz a lány!

Szakítsd le a réten, ha neked nyílt virág!

Ami tiéd, az a tiéd! Nincs, ki közétek állhat!

Vidd magaddal a lányt, ha legközelebb láthat! –

8.

Vasárnap a misén a pap prédikált éppen.

Fekete ló kapálta a földet a temető kertjében.

Megkondult a harang, a templomajtó kitárult.

Imola, szerelmének karjaiba ájult.

István fogta kedvesét vitte fel a várba.

Dübörgött a föld, nem hitte, aki látta.

– Jaj szerelmem, mit teszünk – suttogta a lány.

– Nem adjuk fel soha! – szólt Apor István!

9.

– Szégyen, szégyen! – sikoltott az özvegy,

– Lányom a pogányé, míg élek nem lesz! –

Összefutottak az emberek,  ki kaszát, ki kardot hozott.

– Szabadítsuk ki! – üvöltötték. Az Ég sötétre változott!

Messze a horizonton, villámok cikáztak.

Elindult a sereg, ostromolni a várat.

Hoztak hatalmas fákat, dönteni az ajtót.

Papjuk hiába kérlelte őket: Hallgassák a jó szót!

10.

A várban összegyűltek bátor vitézek.

Élükön a vezér, s vele két testvére!

Vihar kélt, hatalmas, de sokáig ellenálltak!

Elesett sok harcos ifjú, vérré vált a bánat.

Imola a vár fokán állt, fájdalma, eget karcolta éppen!

Látta István küzd, s meghal a két testvére!

Hatalmas rönkökkel, a kaput betörték,

elestek sokan az ostromlók, de gyengültek a védők!

 

11.

– Apor István, én Uram! Kérlek légy keresztény!

Megszűnik az átok, nálunk más a törvény! –

Így szólt a szépséges lány, szerelmes urához.

– Nem hagyom őseim hitét, faragtak kemény fából! –

– A keresztvíz megment, s enyéim megbocsátnak!

Vitéz vagy, én Istenem téged áld majd! –

Így szólt Apor István! – Imola szerelmem!

Kit kebled alatt hordozol, keresztény lesz ígérem! –

12.

Nem tudhatta senki, a várban tündérek laktak.

Kakasszóig építettek, utána aludtak.

A hajnali zsivajban, a kardcsörtetést nem értik.

A pogány tündéreket, István szavai elérik!

– Átkozott legyen a vár! A tündérek így kérik! –

Haragjuk hatalmas, s a várat porrá döntik!

Hullott a sok kő, mely valaha erős vár volt!

Menekült ki merre látott, valósult az átok.

13.

A fertelmes csatában, tűz égette a várat,

de halkan megszólalt Imola imája!

– Uram Istenem, Uram Jézus! Ne hagyj el engem! –

István is könyörgött:- Ki vezetsz engem,

tudod, meg kellett tennem! –

Valahol fent az Égben, hallották a hangokat.

De elpusztultak mind a véres romok alatt.

Mikor a Nap felkélt, megszűnt a harci zaj,

csak ketten álltak sértetlenül: István és Imola!

14.

Kilenc hónapra rá, mikor leomlott a vár,

kik megmaradtak összegyűltek a pap áldását várva.

A két ifjú szerelmes tekintetét később megfestették,

de Bálványos várát újra nem építették!

Sokak örömére, István fiát kereszt alá vitte.

Imola oly boldog volt, hogy maga sem hitte

Megbékültek a haragosok, vendégek messzi földről jöttek.

A tündérek a várból örökre eltűntek!

15.

Valaha volt egy vár, csupán romokat látunk.

Valaha az ember, hittel élte a világot.

Tanuljuk meg szeretni, a másik szívét.

Tanuljuk meg elfogadni, őszinte szerelmét.

Versbe szedtem a legendát, Bálványosvár történetét.

Őseink megénekelték, mégis ködbe vész.

Meséld el majd gyerekednek: Állt itt egy büszke vár,

s volt két szerelmes ifjú: Imola és István.

 

 

EGY RÉGI ÓRA

 

Mondd, hogy hívják a vajdasági lányt?

Mondd, láttál-e fenyőt fenn a Hargitán?

Mondd, hol a térképen a munkácsi vár?

Ezernyi kérdés, mely választ nem talál.

 

Mit mondanál Gyimesben,

mikor az ősi határon állsz?

Tudja-e majd fiad:

hol van Kolozsvár?

 

Mondd, hol a hely, hol anyád előtted járt?

Mondd, meddig hívnak magyarnak, talán?

Mondd nyugodtan, ez politika csupán?

Ezernyi kérdés, mely választ nem talál.

 

Mit mondanál a Felvidéken,

ha találsz egy öreg juhászt?

Tudja-e majd valaki,

ki volt itt király?

 

Van nekem az asztalomon

egy régi óra.

Megállt kilencszázhúszban.

Nem jár, azóta!

 

Mondd el nekem, az aradi vértanúk nevét.

Mondd, 56-ban, miért folyt ennyi vér?

Mondd, miért húztak új határt?

Ezernyi kérdés, mely választ nem talál.

 

Mit mondanál Erdélyben,

hol a szó szavakra vár?

Mit mondasz, majd fiadnak,

ha egyszer eléd áll?

 

Van még sok kérdés, mely választ kíván.

Van még sok iskola, mely elhagyatottan áll.

Van még sok fény, mely nem vakít már.

Van még mit tenni, ennyi hazugság után.

 

 

 

 

 

AZ ÉJSZAKA HANGJAI

 

Csak szeress, ne kérdezz.

A nappalok kemények.

Az éjszakák vakok, sötétek.

Tele bánattal, s reménnyel.

 

Nincs mécses, alig fénnyel,

mely vezet hozzád, hogy elérjem,

amit szeretnék, ami éltet.

Várakozással, szenvedéssel.

 

Az éjszaka hangjai szólítanak engem.

A sötétség árnyai bekúsztak szívembe.

Gyere el hozzám, egyedül élek.

Gyere el hozzám, te legyél az ígéret.

 

Ne indulj még, eltévedsz.

Nem az vagyok, akit képzelsz.

Jó lenne ebéd napsütésben,

a teraszon, egy percnyi béke.

 

Odaadtam mindent, amit kértek.

Csalódásaim poros regények.

Vannak arcok, amik enyémek,

nyitott album, amiben élek.

 

Az éjszaka hangjai szólítanak engem.

A sötétség árnyai bekúsztak szívembe.

Gyere el hozzám, egyedül élek.

Gyere el hozzám, te legyél az ígéret.

 

A BOLDOGSÁG PILLANATAI

 

Nappalok, éjszakák,

szétszaggatott pillanatok.

Mennyire távol vagy tőlem,

de én, mégis közel vagyok.

 

Veszekedések, intrikák,

fájdalmak, szülések.

Mindent neked adtam

és semmit se kértem.

 

A boldogság pillanatai,

előttem, s mögöttem.

A boldogság pillanatai,

vezetnek a ködben.

 

Halkan szól egy szaxofon,

nincs újság, nincs szégyen.

Az vagyok, aki lehetnék,

a kérések szerények.

 

Leírtam neked mindent.

Egy futárral küldtem éjjel.

Álmosan botorkáltam,

az ismert ösvényen.

 

A boldogság pillanatai,

előttem, s mögöttem.

A boldogság pillanatai,

vezetnek a ködben.

 

Boldogan érkezem hozzád,

mert lehet szeretni szépen.

Gyönyörű, ha melléd bújok,

ha alszunk kéz a kézben.

 

A boldogság pillanatai,

előttem, s mögöttem.

A boldogság pillanatai,

vezetnek a ködben.
ELVESZETT ÍGÉRET

 

Egy kilincs,

egy pokróc,

egy elveszett ígéret.

Egy pohár vörös bor,

ne szólj,

amíg nem kérem.

 

Egy újságból kitéptem,

ami miatt féltem.

Nincs hová kapaszkodnom,

ne szólj,

amíg

nem kérem.

 

Veled vagyok, de nélküled,

fél vágy ez egésznek.

Nem akarom,

így nem akarom,

üvöltöm

az Égnek.

 

…..

…..
ADJ VISSZA MINDENT

 

Kergettél egy képet.

Egy fotót szerettél,

nem engem.

Rácsokat építettél,

szívem köré.

 

Elmeséltem életem,

ahogyan kérted.

Börtönt húztál,

szívem köré.

 

Szirmokat szórtál melleimre.

Különös zsoltárok szóltak közben.

Falakat húztál,

szívem köré.

 

Szerettem a semmit

szenvedéllyel.

Bástya épült,

szívem köré.

 

Hó reme róka,

Tűzben, füstben lépj a folyóba.

Hó reme róka,

Adj vissza mindent, mit elvettél.

Hó reme róka,

Vidd el magaddal, amit szerettél.

 

JÖTTÉL SÖTÉT UTCÁN

 

Jöttél a sötét utcán,

kopogtak lépteid.

Néztelek az ablakból,

úgy éreztem, mindenem tiéd.

 

Aztán forgolódtunk az ágyban,

melegítve egymást.

Korán kellett kelnem,

nem értettél semmit.

 

Forogtak a gépek,

mosolyognom kellett.

Egy darabot szakítottál szívemből,

ez része ennek a dalnak.

 

Még bátortalan volt a vágy,

hogy magamat megértsem.

Mert mindenki mást akar,

mást, mint csak engem.

 

Lovak farkából szakítottam szőrt,

dobok szóltak, s egy régi ének.

Beteg voltál, ápoltalak,

kinn rekedtek a rémek.

 

Micsoda kín szeretni.

Szeretni nappal éjjel.

Énekelni egy dalt csendesen,

alkonyati fényben.

 

A tenger aranyló partján,

fogadkoztál merészen.

Vajúdott a feleséged,

fiad született éppen.
CSAK EGY SÍMOGATÁST

 

Csak egy simítást.

Csak egy szót.

Csak egy tépett takarót.

Csak egy mozdulatot.

Csak egy táncot.

Csak ennyi hiányzott.

 

Csak egy könnycseppet.

Csak egy pillanatot.

Csak, ami megmarad nekem.

Csak egy nyitott ajtót,

hová beléphet szívem.

Csak ennyi hiányzott.

 

Csak egy vacsorát

ahol ketten vagyunk,

ahová más nem jön el.

Hová nem jönnek szellemek,

ahol szívek dobbanása a jel.

Csak ennyi hiányzott

 

Lásd, amit láthatsz,

szívem fárad.

Lásd, amit láthatsz,

ahogy kívántad.

 

SIKOLYOK

 

Sikolyok a mólón.

Egy pohár Calvados.

És Párizs, ahogy nincsen csend.

Álmomban ott vagyok.

 

Hé Uram egy szóra –

ma egyedül vagyok.

Rossz álmok, rossz pillanatok.

Tűz éget, de megfagyok.

 

Lenn a tengerparton

mezítelen éjben,

Istentelenül szép a tenger,

ott ölellek, s ölelsz éppen.

 

Ölellek szenvedéllyel,

a homokos parton,

Vakuk villannak,

már nem én vagyok,

Forgolódva alszom.

 

Rends cette nuit-la,

rends la pour moi

/Add vissza azt az éjszakát,

add vissza nekem/

 

MÁR TE SEM ÉRTED

 

Vártalak egész este,

ahogy vártam a hívásod két hete már.

Hallgatóztam a lépcsőházban,

hátha hallom az ismert kopogást,

ahogy megáll az ajtómnál.

Kérlek szeress tovább.

Felhívtam a feleséged,

a gyereknek kerestem iskolát.

Így mondtam a telefonban – talán sírtam is –

Nincs tovább!

Rendbe raktam a konyhát,

kiváltottam a gyógyszereket.

Már nem hallom a hangod.

Kérlek szeress tovább.

Elmentél a barátokkal,

ünnepelni valaki mást.

Itthon maradtam a szellemekkel,

tudtam, nincs tovább.

Kinyitottam az ablakot, az ajtót,

süvített be a januári szél.

Beszálltak a hópelyhek,

aztán csendes lett az éj.

Tudod annyira szeretlek téged,

hogy azt már Te sem érted.

A következmények tavába,

soha ne lépj be.

Nem átkozlak, nem dicsérlek,

csak egyszer érts meg.

Nincs tovább.

Itt fekszel mögöttem,

s én írom regényem.

Itt fekszel mögöttem,

de a hajnal egyedül ébreszt.

Valahol fenn a hegyekben

van egy kunyhó, ami az élet.

Ahol egyszer összebújtunk,

emlékezni is félek.

Tudod annyira szeretlek téged,

hogy azt már Te sem érted.

De boldog minden dal, boldog minden ének.

Mert szeretek, mert tudok szeretni,

s halálig remélek.

Más világ ez, mit elképzeltünk,

mást ígért apám.

Másról szól minden mondat, mit szívem diktál.

Nincs tovább!

 

MIKOR HOZZÁM BÚJSZ…

 

Szeretlek, szeretlek,

szeretlek, amikor ébredsz,

amikor hozzám bújsz szorosan,

olyan igazán, egészen.

 

Szeretlek, szeretlek,

szeretlek, amikor félsz,

amikor alig hallható szavakkal,

meséled, miért élsz.

 

Amikor fátyol száll a mondatokra,

mert leszállt az éj.

Alig, alig hallom,

mert kérni félsz.

 

Sötétkék az Éj,

sok kérdés, sok miért.

Az utcában csak egy lámpa világít.

Számlát írnak bűnökért.

 

Tornyosul a bánat,

de boldog a látszat.

Forró víz a kádban,

melegít, ha látlak.

 

Még, még, ne hagyd még.

Tudod minden titkom, tudod mi, miért.

Még, még, ne hagyd még.

Ne hagyj el engem, sápadt álmaidért.

 

Ha álmodsz, nincsen varázs,

pedig álmodban is látsz.

 

 

 

VAGY ÉN, VAGY AZ A MÁSIK

 

Vagy én, vagy az a másik.

Aki előttünk van, se velünk játszik.

Vagy én, vagy az a másik.

Akiről eszedbe jut, mi hiányzik.

 

Nem szól a telefon,

a remény nem virágzik

Jönnek emlékek, csalatkozások.

Vagy én, vagy az a másik.

 

A zongora magától játszik.

A döbbenet látszik.

Egy régi fotón egy utazásról.

Vagy én, vagy az a másik.

 

Ne küldj levelet, ne hívj többet,

te tudod, mi csábít.

Azt úgy is tudod szeretlek.

Vagy én, vagy valaki másik

 

Péntekre mondtuk a találkozót.

Feldíszítem szívem,

kerestem a szavakat.

Vagy én, vagy az a másik.

 

Nem tudom mi volt, mi előtt.

Összegyűrt párnák, összegyűrt lepedők.

Ami nem volt még, ami új lesz.

Vagy én, vagy az a másik.

 

Bekereteztem, minden képed.

Kinyomtattam feketén fehéren.

Jóistenem, adj még néhány évet nekem.

Vagy én, vagy az a másik.

 

Esténként filmeket kértem.

Néztem magamat, ahogy éltem.

Döntöttem végleg:

Vagy én, vagy az a másik.

 

 

Nézlek egy képen és nem hiszem,

Hogy szépség, szépséget teremt.

 

VIGYÉL KI A VADONBÓL

 

Vigyél ki a vadonból,

vigyél egy tiszta térre,

ahol a csókok igazak,

ahol nincsen kísértet.

 

Vigyél ki sodró folyóból,

vigyél virágos rétre,

ahol az ölelés igaz,

ahol mindent megértesz.

 

Vigyél ki a piacra,

főzhessek vacsorát,

mesélünk sokáig egymásnak,

hajnalig talán.

 

Vigyél el az álmaidba,

hol a tél, tavaszra vár.

Csak vigyél, csak vigyél,

s mondd mit kívánsz.

 

Vigyél el, mert boldog vagyok,

kopott ruhám királyi palást.

Kabátom alatt semmi nincs,

csak a fény világít talán.

 

Vigyél el a vágóhídról,

ahol csapolják a vérem.

Vigyél el, vigyél el,

vigyél el, ezt kérem.

 

NÉZZ A SZEMEMBE

 

Nézz a szemembe,

egy hosszú mesét látsz benne.

Végtelen a történet,

jó, ha vége lenne.

 

Felizgatott paripák,

patáik kemények.

Döngölik a földet,

az udvaron, a szélben.

 

Futnának ki a völgybe,

ahogy a lelkem is repülne éjjel.

Gyerekek rajzoltak felhőket,

fölénk magas Égen.

 

Nézz a szemembe,

valami titok van a mélyben,

amit még nem látsz, nem érinthetem,

de nem árulom semmiképpen.

 

Ahogy nem adom el többé,

a szerelmet, a vágyat.

Ne szólj, ne tégy semmit,

de tudd meg, kívánlak.

 

A lovak a karámból,

kitörhetnek végre,

övék lesz a szabadság,

végtelen reménye.

.
VAGY AZ EGÉSZ, VAGY SEMMI

 

Minden, minden jó volt,

csak elmaradt a gála.

A mezítelen lányok,

reszketve álltak.

 

Nem akartam semmi mást,

csak önmagam lenni.

Ezért lemondtam mindent,

vagy az egész, vagy semmi.

 

Kinn a folyosón

üvöltöztek sokan.

Angyal szállt szobámba,

jött a végső roham.

 

Vagy az egész,

vagy semmi.

Vagy az egész,

vagy semmi.

 

Kiütöttem a telefonból

sok telefonszámot.

Csak egyet hagytam, akiről

tudtam: őt várom.

 

Elmúlt két óra,

szörnyű nehéz álom,

de megcsörrent a telefon.

Tudtam ő a párom.

 

Vagy az egész,

vagy semmi.

Vagy az egész,

vagy semmi.

 

NEKED JÁR MÉG

 

Neked jár még egy simogatás,

neked jár még egy mondat,

hogy együtt lehetünk boldogan,

együtt lehetünk holnap.

 

Neked jár még egy éjszaka.

Neked jár még egy vers,

mit kiszakítottam magamból,

amire, tán oda sem figyelsz.

 

De én ott vagyok melletted,

melegítem szíved.

Melegítem testedet,

te vagy mindenem.

 

Alszom, s a gondolatok

felejtődnek minden éjjel,

verseket írok, hogy ki vagy nekem,

de reggelre elfelejtem.

 

Írtam néhány könyvet,

álmomban minden kész volt.

De nem lett semmi belőle,

mert becsapnak az álmok.

 

Kinyitom az ajtót,

hogy a levegő beérjen,

Kinyitom a lelkem,

hogy éljen, ahogy kell élnem.

 

Lassan aludni kellene,

gyengülő tűzzel, fénnyel,

De a gyerekek viháncolnak,

apát keresnének.

 

Gonosz kereskedők jönnek,

sok ajándékkel éppen.

Vegyem, vigyem az életet,

ahogy magamnak kértem.

 

Van egy fény, csak én látom,

egy csillag, mely vezet hozzád.

Megtaláljátok – kívánom,

megtaláljátok – kívánom.

 

EROTIKA ( Rés a páncélon )

 

Érintsd a lelkem.

Finoman kezeddel.

Remeg a testem.

Gyöngyök szívemben.

 

Simítsd az álmaim.

Lehunyom szemem.

Gondolj a legjobbra.

Jó, amit teszel.

 

A reggeli, esti csók.

Egy-egy új dal velem.

Közös a takarónk.

Ködös minden nekem.

 

Jó, jó, így lesz jó,

most ne hagyd abba kérem,

Jó, jó, így lesz jó,

így a valóság ígéret.

 

Elbújunk a sötétben.

Nem látod szemem.

Simogass még egy percig.

Míg múlik a félelem.

 

A vértől, a gyönyörtől.

Nyílnak új bimbók.

Melyekből levél lesz, s virág.

Beszélj, a csend nem jó.

 

Jó, jó, így lesz jó,

most ne hagyd abba kérem,

Jó, jó, így lesz jó,

így a valóság ígéret.

 

Bénulnak az árnyak.

Egyre kevesebb a fény.

Tedd azt velem.

Mit tenni nem félsz.

 

Éhes kutyák ugatnak.

Kinn az udvaron.

Akarom, amit akarni kell.

Akarni akarom.

 

 

 

VALAMI MÁS

 

Lassan fehér az éjszaka,

a hó betakar mindent.

Az új élet a tisztulás:

a van és a nincsen!

 

Aztán egy telefon,

mely megzavar mindent,

kifordít a világból, mely:

van és nincsen.

 

Ablakomban elalszik a fény,

az utcán néhány lámpa világít.

Fehér lett a fehér:

a van és a nincsen.

 

Függönyök, rolók, zárt ablakok,

bilincsek szívekben.

A sötétből egyetlen út:

a van, vagy a nincsen.

 

Élsz valahol messze,

ez elég nekem.

Kezem a telefonon,

hátha zörren a nincsen.

 

Nézem az utcán a boltot,

hol megvehető minden.

Sikítani kéne, mert

a van, még az nincsen.

 

Szeretlek, ennyi maradt,

ez minden kincsem.

Szeretlek, ennyi maradt,

mert van még  a van,

s van még a nincsen.

 

Egy angyal érkezik előbb vagy később.

Lesz tisztulás.

Egy nappal előbb vagy később.

Minden valami más.

 

HOLNAP VASÁRNAP LESZ

 

Holnap vasárnap,

de a jövő héten,

néznünk kell egymás szemébe.

Egy városban, ahol élek,

egy világban, amitől félek.

Ahol már nincsenek,

csillagok az Égen,

feketék a felhők,

mint korom a kéményben.

Szeretni szeretnék valakit,

szeretni szenvedéllyel.

Engedj magadhoz,

engedd kérem,

az utolsó reménységem.

Gyermekeim énekében élek,

már magamtól is félek.

Levelek jönnek,

felkérések,

magához húz

mégis a lélek.

Hiába volt minden tévedésem,

magához ölelt

mégis az élet.

Tél, tavasz, különös képek

Közönyös semmiségek.

Az újságok címlapján,

egyedül félek.

Add kezed,

add nekem végleg.

Legyen új tavasz,

langyos széllel.

S a virágok, ha kinyílnak

testedből lesz test,

mit nem nyírnak a rémek.

Zöld lesz a rét,

Te enyém és én tiéd.

Várjuk az aratást,

de még nem volt vetés.

 

POGÁNY ESKÜVŐ

 

Zúgó haranggal.

Köddé vált haraggal.

Éneklő násznéppel.

Indultam hozzád.

 

Megírtam előtte,

bárhová követlek.

Nagy életem volt,

de téged szeretlek.

 

Lenn a völgyben,

sűrű erdőben,

kicsiny a kápolna,

ahová várlak téged.

 

Hozd el magaddal

a keserűséget.

A megbántott múltat,

a szenvedélyed.

 

Hozd el a vágyat.

Higgyél bennem!

Hozd el a szavakat,

amiket szerettem.

 

A Te násznéped:

madarak, mókusok, őzek,

a medvék is halkan

dörmögnek érted.

 

Érted, vagy nem érted:

egy az utunk.

Tudják az Égben,

egymáshoz tartozunk.

 

Ott mondd el majd a mondatot:

Örökké összetartozunk!

 

 

ALUDTUNK

 

Aludtunk, s a reggel fehér lett.

Ropogott a hó lábunk alatt.

Talán a tisztulás.

Talán mindennek vége.

 

Kár volt az a néhány szó,

melyek tőrként szúrtak szívünkbe.

Kár, hogy nem értelek,

s te sem értesz engem.

 

Mindig valami folytatódik,

s mégis mindennek vége.

Ha te nem lennél, én sem lennék,

ez nekünk a csendes béke.

 

HAJNALI FOHÁSZ

 

Vigyázz! Kicsit guggolj az ablak elé.

Meleg a radiátor, de bezúdul a szél.

Ami kinn van, az másé, az a hajnali félsz.

Ami benn van, a meleg, az örökké miénk.

 

Örökké miénk néhány nap, néhány éj.

Örökké miénk a sok száz kép.

A vacsorák, az ebédek, a lepedők, a gyűrött semmiség.

Szerettük egymást és szeretjük, soha ne cserélj.

 

Fülledt éjszakában, mezítelen álmokon.

Ott állsz előttem izzadtan, meggyötörten.

Mint valamilyen filmsztár egy lehetetlen filmben.

Ki olyan, mintha lenne, de soha nincsen.

 

Jön a hajnal, madarak csiripelnek.

Merész álmaim voltak, nincs ki segítsen

A 173-as buszra várva, visszazökkentem a valóságba.

 

Mert hajnalban a buszra várva, szürke a világ.

Nincs lakkcipő, csak esőkabát, az idő magába zár.

Mint cirkuszban az oroszlánnak, csak egy szabály maradt.

Ha kinyílik a rács mutogasd magad.

 

Nincsen apám, sem anyám.

Csak az életem,s a halál.

Nem tudok mást, csak megmutatni,

ki én lehetek, más senki.

Még egy óra, s jönnek értem.

Cukormázzal, s a fénnyel.

Még egy óra és színészként élek.

Élek a semmiségben.

 

Köszönöm az éjszakát.

Köszönöm, hogy hívtál.

Köszönöm a csókot,

hogy velem voltál.

Köszönöm a csomagot, hogy lehetne valami más.

Buta fejemmel azt éreztem, jöhetne valaki már.

Most hajnal van, talán fél négy.

Egy telefont várok.

Barátom kórházban, rám zuhant az átok.

Át kéne rendezni a szobát,

de mégis várok.

Készülök egy előadásra, tőled messze távol.

Bástyák, fotók, huszárok, védik az átkot.

Csöndesen dúdolok egy régi álmot.

Másnap az ajtók ismét kinyílnak.

Jönnek a démonok, némák, de hívnak.

 

A hétköznapok átka,

hogy mindent jól csinálok.

Nem rakom el a fotókat,

mely a felszín, a látszat.

 

Nem álmodom rólad,

egyszer beláttad,

azóta ketrecemre

tigrisek vigyáznak.

 

Légy ott, ahol kellenél.

Légy az, akit várok.

Légy az, aki lehetnél.

Légy átok, légy az álmom.

 

Utolsó cigaretta, a hajnali félsz.

Nem találsz senkit, kitől lehetne még.

Lehetne álmot, Napot remélni.

Lehetne ölelni, csillagot kérni.

Te voltál, s leszel nekem az élet.

A mélységtől egyedül félek.

 

Te vagy én,

s én Te vagyok,

ajtónkban az angyalok.

Szomorúság szemeidben,

de veled vagyok.

Hajnalban ébredek,

a gyerekek még az ágyban.

És Te is ott fekszel,

küzdj az idő démonával.

Húzd magadra a takarót,

próbálj aludni még,

próbálj olyat kívánni,

mit nem kértél, de szép.

Írd fel kicsiny lapokra,

mit vegyek holnap a boltban.

Reggel elmosogatok,

megköszönöm a mindenhatónak, hogy vagy,

hogy te vagy én,

s én te vagyok

Összekötöttek az angyalok,

kik kopogtattak az ablakon

Így mondták: neked vagyok.

Virágot vettem névnapodra,

mit egy pap megáldott.

Valahová hívott a fény.

A Jóisten mindent látott.

Látta a szenvedést,

látta mi volt miért.

Most itt állok előtted, szótlanul,

vezeklés minden bűnömért.

 

Aludni kéne összebújva,

előtte pohár bor, az időn túlra.

Meleg takaróban, hajnalra várva,

a napsütés: az éjjel ára.

 

MIELŐTT BÁRMI

 

Nem tudok mindent, s amit tudok azt sem értem.

Meghalt a mesemondó bennem, rövidre szabott időben.

Pedig a végtelenbe születtünk, hol galambok szállnak az Égbe,

amiért könnyezünk, az magunk temetése.

 

Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel.
Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig éget.

Énekelsz, beszélsz, vitatkozol, mondod, csak mondod:

a fél krajcárt sem érő bölcsességet.

 

Nem veszed fel a telefont, ez az istálló kiégett.

A paripák messze futottak, ki a szabad térbe.

Vakon botorkálsz utánuk, lenézel a mélybe.

Csak egy lépés hiányzik, az utolsó.

Egy kéz hiányzik, pedig száz nyúlna érted.

 

Új kunyhót építeni félsz, fészked eddig védett.

Csodákról szólnak álmaid, a semmiről írsz meséket.

Azt hitted tudsz mindent, most mégsem érted.

Meghalt a mesemondó benned rövidre szabott idejében!

 

Pedig aznap este hullott az első hó,

jégkristályok készítettek koronát neked.

A forralt bor, a kenyeres lángos illata

a vásár forgataga volt az áldás… – Veled!

Aztán a csend, aztán a félelem,

mert kémeket küldött a gyáva értelem.

 

És nem hallod azóta cipőd alatt a ropogó havat,

és nem látod azóta a rügyező fákat, az ölelő napsugarat.

Nem ismered fel azóta, a belső hangokat.

Csend van, félelem,

mert kémeket küldött a gyáva értelem.

 

Nem vetted észre angyal szállt válladra,

szárnyával suhintott : Nézz messzire!

Csak pillanat volt a csoda, nem számítottál már semmire.

Csend van, félelem,

mert kémeket küldött a gyáva értelem.

 

Egy nap döntöttél! Ne parancsoljon a mélybe a Sátán szava,

s megpróbáltál élni, házad bevakolni,

hova hazatérhetsz, mi otthon, mi haza!

Aztán újra csend lett, újra a félelem,

mert kémeket küldött a gyáva értelem.

 

KEDDIG VÁRLAK TÉGED

 

Kivillanó mellek, köldök, sötétedő vágyak.

Most elutazol, s keddig várlak.

A láz birodalmába tévedtünk, hol szelídített a látszat.

Hol nem ketyegnek órák, mindenki szabadon játszhat.

Az idő rajzol töviskoronát kettőnk fejére,

ahogy megtaláltál, üzenet volt – kicsiny jel – még élek!

 

Most elutazol, s keddig, – négy napig – várlak téged.

Milyen lesz a találkozás, a kerülhetetlen végzet.

Nehezen fordul a rozsdás kulcs mindkettőnk szívében,

álmaink keddig még idegenek kezében.

A vágyak bilincsbe vertek, karanténba zártak.

Irigy vagyok, mert a tükör mezítelenül láthat.

 

A vágyak szürkéből festik át a fénybe az elszabadult gondolatot.

Színeket nyernek szavak, bíborba öltöztetik az áldozatot.

Megperzselt egy angyal szárnya, már magamtól is félek.

Ne gondolj rám! Törött a pohár!

Megvágja ujjad, véredből gyűjtik az új csodát.

Jöhet az ismeretlen, jöhet akármi. Hitetlenből hívő lettem,

Most elutazol, de mégis jó várni.

 

A tér másik oldalán  egy boltban csecsebecsét kínálnak,

minden kicsiny gyöngy egy-egy embert próbáló bánat.

Hol voltál eddig, s hová repít a látszat,

olyan világban, ahol senki nem veti ágyad.

Hol tiltva a kép, s az ecsetek egy mozdulatra járnak.

Hol minden árú ámítás, hol az érintés, a szenvedély halála.

 

Most elutazol, de legalább hidd el, hogy várlak.

Legalább azt mondd, minden szín pillanatnyi,

de nem őrizetlen a várad!

 

Láthatatlan katonáid a kapukban, érted halni készek,

futár hozza üzeneted, verítéke az élet.

Minden nap egy csobbanás, szelíd tó vizébe,

ahova lehull a kő ott lesz nekünk az élet.

 

Addig tart ez az álom,

míg te leszel anyám, szeretőm,

míg te leszel a lányom.

 

Most elutazol és keddig,

keddig várlak téged.

 

CSAK TÉGED

 

Csak egy csókot, semmi mást.

Minden reggel igazolást:

hogy voltál, hogy éltem.

Gyógyítottál a szenvedésben.

 

Csak egy szorítást, azért.

A taxi vár – egy ölelést.

Nem hoztam semmit, mit vinni kéne,

nem csomagoltam, nincs miért.

 

De mégis csak téged,

csak téged, senki mást!

De mégis csak téged,

csak téged, senki mást!

De mégis csak téged,

csak téged, senki mást!

De mégis csak téged,

csak téged, senki mást!

 

Csak egy ablakot, mely mögött te élsz.

Csak néhány lépést – semmiért.

Könnyű szavakat, ne legyen dráma,

ne legyen könny, sírás utána.

 

Csak egy szót, útravalónak.

Jó volt a tegnap, jó lesz holnap.

Lelkünkbe rejtjük, túl időn, téren.

Szeretjük egymást: Égi, Földi létben!

 

De mégis csak téged,

Csak téged, senki mást!

De mégis csak téged,

Csak téged, senki mást!

De mégis csak téged,

Csak téged, senki mást!

De mégis csak téged,

Csak téged, senki mást

 

 

TE IS, MEG ÉN IS

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de ne menekülj !

Benned is hangok szólnak, ne játssz szerepet.

Ne akarj más lenni, mi vagy – mi ellen nem lehet semmit tenni.

Ne játszd újra és újra, ami volt – minden tévedésed,

sok ezernyi szikra, miből keletkezett az élet.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

tán keresztfák csupán,

ami ma van – az, az élet, sok halál után.

Ne légy zavarban, mert minden – látszat csupán,

a „Meddig-ért”- a „Miért”, a „Miért velem” ? – után !

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de ne fáradj el szeretni –

Felrepülni újra oda, ahová a keveseket szellemek repítik.

A gondolat, a szó, tán elérhet még hozzád, de legyél ott az állomáson !

Ne késdd le a vonatot, mit vártál.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

vesd le büszkeséged,

az álarcot, mit hordani kell, mi csak félelem, nem érdem.

Ne ijedj meg, ha érzel: mert magadat találtad éppen!

Ez az élet része, ha tükörbe nézel.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de az utak összeérnek.

Ami fájt, ami zavar volt, darabja az egésznek.

Aki túl van már mindenen, csak keveset remélhet,

de az a teljes, az igaz, a kimondatlan lényeg.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

vesztett percek után,

melyekben mindketten félre néztünk – hogy a „Másik”: nem is lát talán!?

Az elmúlt idő, a mögöttünk élő félelem, sötét erők kapuja.

De valaki megnyit egy másik ajtót,

s vendégként érkezik: az értelem, s az érzelem.

 

Még nem tudom, mi lesz holnap,

de akkor gyere hozzám,

ha átléptél a küszöbön, a határon, mit magadnak szabtál.

Találsz ott egy embert, ki te is vagy, meg én is,

ki zárt, mint a börtön,

de szűk ablakán, kiláthatsz az Égig.

 

 

A KÉP

 

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.

Féltem azt a csókot, amit titkon adtál.

Emlék az a pillanat, amikor lehetett volna minden,

de kinevetted a szót, eldobtad a kincset.

Előttem egy kép, mit nekem adtál,

mely mutatja az árnyakat: mennyit hibáztál.

Valahová messze nézel, ahol eltűnik a Nap,

ahol hiába keresem gyógyító sugarad.

Nézed a semmit, ami hús-vér, gyönyör, ami a lét,

megőrzöm emlékként, hogy lehetett volna egész!

 

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.

Féltem azt a csókot, amit titkon adtál.

Jó itthon  a sötétben, a csendben ülni,

de lelkünk lezárt ládájában elveszik az élet.

Bor is kerül majd elő, néhány korty bánat,

mely rátenyerel a lelkemre, s bebújik velem az ágyba.

Azt a keveset, mit kaphattál vaspántok vigyázzák,

de a tengerek mélyéről, egyszer kihalásszák.

Kérdik majd a túlélők, mi volt ide bezárva?

Nem tudod te sem, én sem, az egész csupán látszat.

 

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.

Féltem azt a csókot, amit titkon adtál.

A bátorságra egyedül, csak hited vigyázhat,

de szakadt ruhában is ragyoghat király lánya.

Lehet csak egy pillanat volt, mely megszülte a vágyat,

mikor szemedbe nézek, mezítelenül látlak.

A homokba írtam bután, legtöbb versemet,

de elmosta a tenger, elveszett mindenem.

A homokba rajzoltam elképzelt testedet,

de amit nem vehet el a tenger, az a tekinteted.

 

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.

Apám temetésén, egy csókot titkon adtál.

Jönnek zord idők, meg leszünk feszítve.

Tavaszok jönnek, nyarak, s jön a fáradt ősz, elrepül minden,

de a szívek válaszait nem mossa el a tenger.

Ülünk majd kopott csónakunkban, fáradtan evezve

– Mekkora volt a vihar – emlékezünk nevetve.

Lesz egy csendes téli este, mikor könnycsepp indul arcodon.

Minden kérdésre, mit nem tettél fel : ez a válaszom.

 

 

 

ISMERETLENÜL

 

Ismeretlenül ölellek téged.

Ismeretlenül tiéd az ének.

Gyertyák, fények, anyám szemében.

Ismeretlenül, ölellek téged.

 

Még nem tudom ki vagy, de várlak téged.
Tiéd a dal, tiéd már régen.

Meredek az út, hozzád visz el.

Ismeretlenül, ölellek téged.

 

Az útszéli táblák, társak nekünk.

Fut az út, fut az út, örökké menekülünk.

De ott leszek majd ha végleg felébredsz.

Ismeretlenül, ölellek téged.

 

Volt sok-sok ábránd, s kiábrándulás.

Volt sok nagy mérkőzés, sok titkos varázs.

Láttuk a nagy romlást, és némi kevés szépet.

Ismeretlenül, ölellek téged.

 

Jó lenne lenni, csak úgy valahogy lenni.

Semmi mást, csak egyszerűen, egymást szeretni.

Kicsiny kapu a szíveken, hová oly nehéz beférni,

ahol kopogni félsz, de mégis be kell lépni.

 

Félteni a törékeny, talált boldogságot.

Csokorba kötni a szavakat, mint mezei virágot.

Már elindultál, mert láttál magad előtt egy képet.

Ismeretlenül ölellek téged.

 

Egy csak az élet, azt nem lehet cserélni,

Akármi is volt, de a „Lesz”, lesz egyszer „Mégis”!

Az öregek, kiket titkon kinevetsz, csodákról mesélnek

Ismeretlenül ölellek téged.

 

Jó lenne lenni, csak úgy valahogy lenni.

Semmi mást, csak egyszerűen, egymást szeretni.

Kicsiny kapu a szíveken, hová oly nehéz beférni,

ahol kopogni félsz, de mégis be kell lépni.

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉGJEN NEKED A FÉNY

 

Kicsit legyél én. Kicsit legyél magad!

Kicsit legyél olyan, milyennek nem szabad.

 

Kicsit legyél Krisztus, kicsit Mária!

Ne hidd azt, a vizsgán, nem Te vagy, aki vagy!

 

Kicsit legyél olyan, mikor hullik az első hó,

amikor a forró bortól melegedni jó.

 

Kicsit legyél gyerek, felnőtt is, alkudozva

Istennel, aki ott van veled,

minden pillanatban.

 

Égjen neked a fény,

a sötét éjszakában.

Égjen neked a fény,

én csak egy mécsest találtam.

Égjen Neked a fény,

ennyit kívántam.

Égjen Neked a fény,

egy világtalan világban!

 

Kicsit legyél Ember, aki teszi dolgát,

aki bízik a jövőben, felveri a sátrát.

 

Kicsit legyél varázsló, aki tudja a titkot.

Aki szétosztja önmagát, de nem kér soha vámot.

 

Kicsit legyél szerető, ki bízik önmagában,

ki nem fél a holnaptól, ki élni tud a mában.

 

Kicsit legyél nő, kinek haja hull homlokába.

Ki várja, hogy öleljék, ki ne legyen soha árva!

 

Égjen neked a fény,

a sötét éjszakában.

Égjen neked a fény,

én csak egy mécsest találtam.

Égjen Neked a fény,

ennyit kívántam.

Égjen Neked a fény,

egy világtalan világban!

 

 

KAVICSOK

  1. október 23.

 

Kavicsok homlokomon, vér ujjaim között.

Feljajdultak a dallamok, visszajött, ki elköltözött.

Mellém ült egy másik, semmit se kért,

Csókoltam volna, de nem mertem. Ő volt a halálra ítélt.

 

Vésők feszítik napjaim, kalapács bennem létem.

Feketén repül ki tüdőmből a szabadság s a szégyen.

Ki megy el előbb? Ki áll az első sorba?

Ki jön majd holnap? Ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Vastag pulóvert húzok, hideg az novemberi este,

elmentek, kik nem engem – mégis valakit kerestek.

Kicsordulnak a gondolatok, férfiatlan a könnyem.

Oda hallatszódjék hangunk, hol vannak még régi könyvek.

 

Jó lenne ölelni a felvidéki lányt, a csíkit, a székelyt,

Nem nézni többé a híradást, ami a hazugság verítéke.

Sötét ez az ősz, haltak itt ötven és ötszáz éve.

De ki jön majd holnap? Ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Ötezer éve nem térdel le senki egy nemzet elé.

Mert tudják kik vagyunk, és ők ellenünk – miért!

Nálunk jobban tudják, másképpen imádkoznak,

ott a templom szent, mégis hazudnak.

 

Iszonyatos minden hajnal, öklendezve élek,

hányom magamból a szavakat, mi másoknak szemét!

De itt volt a halálra ítélt, feltámadást ígért,

mondta eljön holnap is, mert halni és szeretni kész!

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Várom a csengetést, várom minden éjjel,

hogy megérkezzen két szó: minden megérte!

Aki jön majd – az ember – öt sebből vérzik,

lőtték, kalapálták, tudom eljön hozzám mégis.

 

Másnap reggel a bíró, vádként mondja: Mindent mi adtunk!

Ítélete egyszerű: a sárba belefullasztunk!

Fejedet lenyomják – mondja – Kiálthatsz: Miért?!

De ki jön utánad holnap? Ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Az újságok majd szalagcímekben hozzák,

„És mégis mozog a Föld” de merre: nem írják.

Véres kosarakban hozzák a fejeket, és táncolnak majd sokan,

kiket a rendszer éltetett.

 

Vér és sötétség. Kavicsok dübörögnek homlokomon,

fekete ruhában, fekete rémek, botokkal ütik a gondolatom.

Felsöprik a városom, de ott marad a szemét,

s egy tábla: Jön valaki holnap, ki halni, s szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

De születnek majd gyerekek, kik Napot rajzolnak az égre,

kik tudják, hogy hívják őket Erdélyben és Délvidéken.

Jönnek majd énekmondók, jönnek büszke bárdok,

jönnek majd bátor fiúk, és jönnek szülni a lányok.

 

S a kavicsok betört homlokomon, hegyekké nőnek,

a halálraítélt visszatér, mert dolga van a jövőben.

Lesz egy fekete asztal, papír, ceruza,  szemembe éles fény,

Kérik írjam le: ki jön majd holnap, ki halni, szeretni kész.

 

Lesz egy kéz, kinek kezében pecsét.

 

Átszakadt a gát, a víz sodor, az áradás maga az élet.

Követ kötnek nyakamra, húzzon le a mélybe.

Borítják rám a földet, pedig még élek,

s lenne egy mondatom a zsarnokságról,

lenne egy mondat,

mi éltet…

 

Csókolom, kik utánunk jönnek,

ha lesz emberi élet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A MINDEN

 

Halld meg, ki hozzád szól,

az embertelen zajban.

Ne félj, hogy egyedül maradsz,

a közelgő viharban.

 

Nem lesz több kérdés,

van Isten, vagy nincsen?

Tudjuk felépült temploma,

benne van a: Minden!

 

 

 

NÉZZ RÁM, NE SZÓLJ SEMMIT

 

Nézz rám, ne szólj semmit,

a szerelmet, nem lehet temetni.

Nézz rám, csak ennyit kérek,

s megtalál az élet.

 

Úgy láss, ahogy először láttál.

Olvasd a levelet, amit vártál.

Tudod hozzád szól minden ének,

mit tenyeremben szorítok, az, az élet.

 

Nézz rám, mélyen szemembe,

benne egy ház, egy kert, s egy este.

Furcsa árnyékok, furcsa fények,

amíg velem vagy, az nekem az élet.

 

Úgy láss, mint barnult képet,

mitől sírni szabad, engedéllyel.

A Jóisten sohase téved.

Szeretlek örökké szenvedéllyel.

 

Hívnak különös szellemek,

hívnak csalfa képek,

magas hegyek, mély völgyek,

a forrás a tiszta élet.

 

Még egy vers, hogy élek.

Még egy szó, hogy remélek.

Mondhassam, ne félek!

Te voltál, leszel nekem az élet

 

Szolga voltam, király lettem.

Utamon végig mentem.

Sok csókom volt, egyet szerettem,

ment előttem, s követtem.

 

Hívnak különös szellemek.

Hívnak csalfa képek,

Magas hegyek, mély völgyek,

a forrás a tiszta élet.

 

Szólj szelíden hozzám,

Köszönöm amit adtál.

Két könnycsepp egy párnán,

hogy voltam, s te is voltál.

 

 

 

A HETEDIK ÉV

 

A hetedik év a legfontosabb,

ki  tudja miért.

A függönyöket a vihar,

gyorsan tépi szét.

 

A hetedik évben,

lesz sok aláztatás.

A szerelem miénk,

nem veheti senki át.

 

A hetedik dal neked szól,

a hetedik csapás.

A hetedik helyről,

csak a dobogó legteteje vár.

 

Jönnek sokan,

kik szeretetből élnek.

A koncerteken mondják:

Ki él még remélhet.

 

Téged szeretlek,

rövid az élet,

de tudod egy jó leves,

még beleférhet.

Töredeznek belőlem,

alvó szavak éppen.

A költő megírt mindent:

A hetedik te magad légy.

 

Boldog az ember,

kinek mikrofon kezében.

A hetedikről lenézni,

őrült szédülés.

 

A hetedik év a fontosabb,

ki tudja miért.

Hétévente sejtjeim szólnak,

születünk újra még.

 

 

 

.BEÁNAK

 

Kicsi leány köszönöm,

a fényt elérjük.

Akkor is ha nem lehet,

ha nevetnek rajtunk végig.

 

Mindketten tudjuk,

mit apáink elértek.

Tisztaságot, békességet,

egyenes beszédet.

 

Messziről jöttünk, messzire értünk.

Hová jutottunk, máig nem értjük.

 

A fény kapuját

mindketten elértük.

Lesz olyan pillanat,

mikor egymásra nézünk.

 

Kicsi leány tudjad,

sok minden vár reánk.

Rendet kéne tennem

szobám falán.

 

Van neked egy papod, nekem is kijár.

Megmondja az igazat: A mennyország minket vár.

 

Kicsi leány, légy boldog,

a jövő előttünk még.

Apáink hite tart minket,

ez legyen elég.

 

Van neked egy papod, nekem is kijár.

Megmondja az igazat. Mutatja a Mennyország kapuját.

 

Lassan ballagunk,

néha beszélgetünk.

Emlékek, versek,

néha megremeg szívünk.

Igazából nem tudom,

nem tudom mi fáj.

De egy biztos,

hiányzik apánk.

 

 

 

 

EGY LEVÉL

 

Mint virágok a város felett,

egy csók elértelek. Ne legyen telefon,

ne legyen több kétség, ne legyen veszekedés,

jöjjön végső megegyezés.

 

Mint napsütés, neked csak egy levél.

A hó betakar mindent, enyém lesz a tél.

Vigyázz a sötétséggel, vigyázz senki se bántson.

Amikor éjjel alszom, melegedre vágyom.

 

Nézz reám,

ne legyen álarc.

Velem sohase félj.

Nézz  reám,

arra gondolj,

ez a tavasz lesz miénk.

 

Csak neked ez a levél, ez csak a tiéd.

Várlak haza, minden este, az éjszaka miénk.

Apáink üzentek, jön sok segítő kéz,

lesz egy ember, ki lámpát tesz elénk.

 

A konyhába jött egy asszony, nem tudom miért.

A lovak táncoltak, a Nap magasra ért.

Kicsim nincsen bánat, csak a szerelem.

Barátaim kérték, Gután minden vers legyen ilyen.

 

Nézz reám,

ne legyen álarc.

Velem sohase félj.

Nézz  reám,

arra gondolj,

ez a tavasz lesz miénk.

 

HA ELMEGYEK

 

Nincs színpad, nincs játék,

csak az első találkozás.

Nincs mosogatás, nincsen pénz,

látom, amit látok.

 

Te vagy a legszebb lány,

te vagy nekem az élet.

Félek kimondani:

szeretlek téged.

 

Félek, hogy bántanak,

s nem veszem észre.

Várlak minden este,

ki tudja a miértet.

 

Én a Felvidékről, te a Vajdaságból.

Két ember egy országba tévedt.

Én a Felvidékről, te a Vajdaságból.

a sötétség minket nem ér el.

 

Együtt kéz a kézben,

várjuk a pizza futárt.

Amit megfogadtunk,

még egy dalt kíván.

 

Lackónak karácsonykor

adjál ajándékot.

Lassú lábait,

a lépcsőházban látom.

 

Tudod, velünk halnak dalaink.

Tudod, a Mennyországba zárnak álmaink.

Tudod, csak egy szó hiányzik még.

Mit nem mondtál soha ki – de átkarolhatsz még.

 

Én a Felvidékről, te a Vajdaságból.

Két ember egy országba tévedt.

Én a Felvidékről, te a Vajdaságból.

a sötétség minket nem ér el.

 

Kicsi leány, nagy lettél. Apát faragtál egy kőbe.

Kicsi leány, valamit kérek tőled.

Vége lesz az útnak, ha egyszer elmegyek,

a csodákat miket kerestünk, ne keresd nélkülem.

 

 

 

SZERESS ENGEM

 

Szeress engem kedvesem,

szeress úgy, ahogy érzem.

Egy csókért egy táncot,

egy táncot kapsz cserébe.

 

Mutass nekem egy legényes,

a csárdában együtt leszünk.

Énekelek egy dalt,

titkon, csak nekünk.

 

Szeress engem csendesen,

szeress bölcsességgel.

Az első csók olyan volt,

mit máig nem értek.

 

Ott a karjaidban,

megszületett egy élet.

Mit álmodtam, mit vágyaimban,

alig reméltem.

 

A szivárvány muzsikált,

a város felett éppen.

A szivárvány alatt,

lassan hazatértem.

 

Felhívtam Gáspár Álmost,

ki aludt régen már.

Dúdoltam a telefonba,

láttam a szivárványt.

 

Szeress engem csendesen,

szeress bölcsességgel.

Az első csók olyan volt,

mit máig nem értek.

 

Ott a karjaidban,

megszületett egy élet.

Mit álmodtam, mit vágyaimban,

alig reméltem.

 

Szeress engem kedvesem,

szeress úgy, ahogy érzem.

Egy csókért egy táncot,

egy táncot kapsz cserébe.

 

JÖJJETEK ÉNHOZZÁM MINDNYÁJAN

 

Jöjjetek hozzám mindnyájan,

veletek leszek én is,

A baráti kör egyben van,

bármennyire szét is.

 

Jött Rénóbol egy fotó nemrég,

egy szobor mely lángol.

Aki készítette,

hetven éves rég..

 

Jönnek levelek, jönnek e-mailek.

Jönnek sms-ek, amíg élek.

 

Ölelj át csak úgy,

mint egyszer régen.

Nem volt gyilkolás,

tiszta volt az élet.

 

Ölelj át, az emlékek

körbe fonnak minket.

Nézek régi fotókat,

lobogott bennünk az élet.

 

Jönnek levelek, jönnek e-mailek.

Jönnek sms-ek, amíg élek.

 

Ölelj át, ne szólj,

valamit elmesélek.

A Jó és a Gonosz az arénában,

zászlót cseréltek.

 

Volt egy gyönyörű asszony:

orvos volt. Régen már!

A bátyámnak ezt írta:

Jöjjetek énhozzám!

 

Jönnek levelek, jönnek e-mailek.

Jönnek sms-ek, amíg élek.

 

Volt egy gyönyörű asszony:

orvos volt. Régen már!

A bátyámnak ezt írta:

Jöjjetek énhozzám!

 

Majd az égbe szállt.

 

A PERONON

 

Lobogó szőke hajjal,

rohant felém.

Letettem a csomagokat,

köszöntöttem szívét.

Mentünk fel a lépcsőn,

a tél aludni tért.

Egy hosszú útról,

érkeztem haza én.

 

Fenn a parkolóban,

egy szent ember várt reám.

Meg egy asszony,

ki jókedvű táncot járt.

Ő az, aki néha

az ördöggel cimborál.

Megszólalt a telefonom,

várt sok kis halál.

 

Hazahoztak, késő délután.

Felejthettem mindent, ami bánt.

A szőke lány, hozta vacsorám,

A kelenföldi állomás, rendet csinált.

 

Lehet úgy, csak a szeretetből élni.

Lehet, hogy ezt, mások nem értik.

A vonaton álltam, vártam fél órát,

veszekedtem a kalauzzal,

vártam Isten válaszát.

 

Várt otthon a komputerem,

várt száz levél. Egy lány is írt.

Ki elvesztette apját, de csodákról mesélt.

A kelenföldi állomás, örökre bennem él..

 

Mint egy francia filmben,

egy lány futott felém.

Egy könnycsepp gördült,

nem tudom miért.

 

Indultunk Töreki fel,

félúton megálltunk.

Csak néztük egymást szótlanul,

ott a peronon.

 

ÉJJEL HÁROM UTÁN

 

Szeretlek akkor is,

mikor nem vársz reám.

Szeretlek akkor is,

mikor a szivárvány muzsikál.

 

Szeretlek így is,

ha fekszel az ágyban.

Szólj, bújj hozzám,

éjjel három után.

 

Tudjuk szerelmünknek,

senki ellen el állhat.

Tudjuk sokan,

keményen közénk állnak.

 

Tudjuk sokan,

vasak közé zárnak.

De az őrök tovább állnak.

Éjjel három után.

 

Álmodok egy miséről,

jön apád, anyád,.

Álmodok egy napról,

mikor kinyílik a virág.

 

Lassan kifogy a tintám,

kihűl a világ.

Így megy ez – mondta Vonnegut.

Éjjel három után.

 

A csókod forrósít,

nincs semmi, ami bánt.

Mellém bújsz az ágyban,

meleged gyógyít engem.

 

Köszönöm a Jóistennek,

hogy nekem teremtett.

Így fogok aludni,

éjjel három után.

 

Álmodok egy miséről,

jön apád, anyád,.

Álmodok egy napról,

mikor kinyílik a virág.

 

Lassan kifogy a tintám, kihűl a világ.

Így megy ez – mondta Vonnegut, Drezda után.

 

ENGEDJ MAGADHOZ

 

Engedj magadhoz kedves,

engedj, ahogy szeretném.

Zuhog ránk az eső,

szembe fú a szél.

 

Amit meg kell tennünk,

attól egyikünk se fél.

Másról szól ez a dal,

csak így lehetek tiéd.

 

Ketten voltunk a színpadon,

mögöttünk sok zenész.

Ketten voltunk a másikért,

a holnapról álmodom.

 

A kézfogás, a csók,

örökre velem marad.

Ne nézd a televíziót,

ne lássál sápadt arcokat.

 

Tudnod kell, valamikor,

kell még egy szó,

amiről álmodtunk,

jön valami jó.

 

Ketten voltunk a színpadon,

mögöttünk sok zenész.

Ketten voltunk a másikért,

a holnapról álmodom.

 

Gyere majd egyszer máskor,

ha fűt a vágy.

Eléneklem neked,

a szerelmesek dalát.

 

Megszólal egy gitár,

feláll a közönség.

Nem eladó a tisztesség,

harminc ezüstért.

 

Ketten voltunk a színpadon,

mögöttünk sok zenész.

Ketten voltunk a másikért,

új világról álmodom.

 

 

 

EGY NAP A TIÉD

 

Azt mondják a tudósok,

szeressük a napokat.

Elmenni nem lehet,

egy nap mégis tied.

 

Elmenni elmehetsz,

de hozd vissza a miértet.

Amiért messze mentél,

Kanadában megtaláltad.

 

Szeress, szeress, szeress engem,

én tudom már, mit kell tennem.

Reggel a piacon voltam,

hogy éljünk a jelenben.

 

Én csak énekelek,

teszem a dolgom.

Egyedül a cirkuszban,

egyedül a porondon.

 

Egy keskeny kötélen,

fenn a magasban.

Ugrani kell,

oroszlánok alattam.

 

Lesz még egy szaltó,

álmomban megugrottam.

Nagy taps lesz biztos,

mert a porondon maradtam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VIHAR ELŐTT, VIHAR UTÁN

 

Viharban előtt, vihar után,

egymást kell szeretni.

Az első lányt, aki volt,

sohasem szabad feledni.

 

A taxiból kiszálltam,

busz nem jött értem.

Hajnalig álmodott a lány,

ott a fagyos estén, velem ébredt.

 

Vihar előtt, vihar után,

fogjuk egymás erősen, délután.

Legyen a dal miénk,

mit együtt dúdolunk majd.

Szerettünk volna valamit,

de túl nagy a zaj.

 

Fogtam kezét,

míg a hajnal elért.

Hazaértem, s a televízióban

Simándi énekelt.

 

Eszembe jutott egy régi emlék:

Beával mentünk felfelé.

Füstölögtek a kövek,

az Etna tetején.

 

Vihar előtt, vihar után,

fogjuk egymás erősen, délután.

Legyen a dal miénk,

mit együtt dúdolunk majd.

Szerettünk volna valamit,

de túl nagy a zaj.

 

Féltem elveszítelek,

de nem volt mobil telefon.

Csak egy eltévedt sirály,

neki mondtam bánatom.

 

Péternek üzentem,

az úton elém állt.

Hozta ládáját,

az ajtón rossz volt a zár.

 

 

 

ÖLELJ ÁT

 

Ölelj át csak úgy,

mint egyszer régen.

Nem volt még gyilkolás,

tiszta volt az élet.

 

Ölelj át az emlékek,

körbe fonnak minket.

Nézem a fotókat,

lobogott bennünk az élet.

 

Ölelj át ne szólj,

hadd valamit elmeséljek.

Egy régi történet,

nagyapámtól kaptam régen.

 

A Jó és a Gonosz,

az arénában kiállnak.

De nem tudom,

nem tudom,

mit várnak.

 

 

 

 

 

 

.

 

EGYSZER VALAHOL

vázlat

 

Egyszer valahol,

láttalak téged.

Az volt a pillanat,

mikor szeretett az élet.

 

Egyszer valahol,

az esti napsütésben,

megfogtad kezem,

még sokáig érzem.

 

Egyszer a tükör előtt,

magamat nem látom.

Öreg ló vagyok,

akin nem fog soha már átok.

 

El kell menni reggel,

egy üveg borért.

Szétfutott a tábor,

ez a csata nem miénk.

 

Ág lesz ág helyett,

felnőnek a fák.

A felhők sírni kezdenek,

egy mesét írnak tovább.

 

A fűzfák meghajolnak,

látod amit látsz.

Valahol valaki,

biztos vár reád.

 

 

ÉBREDNI KELLENE RÉG,

 

Mosolyodat talán,

sohasem láttam én.

Talán csak az angyalok,

szárnya ami véd.

 

Van egy régi fotó,

hol a gitárok életre kelnek,

hol nincs már határ,

hol az álom valóra vált.

 

Még, még, még,

ez a dal messze ér.

Az út mit kijelöltek,

valahol véget ér.

 

Élsz valahol,

az élet színpadán.

Vonatod megérkezik,

de senki se vár.

 

Tudod csak egy szó,

kellene rég,

de átkarolhatsz még,

mert ez a dal miénk

 

Még, még, még,

ez a dal messze ér.

Az út mit kijelöltek,

valahol véget ér.

 

Még, még, még,

ez a dal messze ér.

Az úton, mit kijelöltek,

ébredni kellene rég,

 

Száz kép emlékeztet,

hány verset küldött az Ég.

A semmiért, mégis valakiért.

Elrejtve vannak szívemben,

mert Te voltál, aki várt.

Még, még, még.

Ez a dal most tiéd.

 

 

.

 

VÁRJ MÉG

 

Várj még ne ígérj,

utunk messze ér.

Csak lásd amit én,

emlékek tengerén.

 

Amikor én élek,

te alszol csendesen.

Valahol egy helikopter,

elindult felettem.

 

Vár még egy dal,

énekeljük együtt.

Elvisz minket határon át,

föl ne ébredjünk.

 

A Jóisten velünk van,

vigyáz reánk.

Nem lesz baj, amíg miénk.

A szeretet az Égig  felér.

 

Holnap, holnap,

Holnap talán.

 

Ránk süt  majd a fény.

Együtt leszünk majd.

Ahova készülünk,

az út ránk vár rég.

 

Ne szólj maradjunk csendben,

de egy hangot adj még.

Szóljon egy új himnusz,

a lelkünk üdvéért,

 

Melegítsd ágyamat,

oda fekszem én.

Kell még egy szó,

ami örökre miénk.

 

Ránk süt  majd a fény.

Együtt leszünk majd.

Ahova készülünk,

az út ránk vár rég.

 

 

 

 

EGY SÓHAJ

 

Nincs

más,

csak

egy

sóhaj

a

nemzetért.

Nincs

más,

csak

ez

a

dal,

mely

talán,

hozzád

elér.

 

 

MILYENEK VOLTUNK RÉGEN

 

Egyszer talán,

megértünk mindent.

Egyszer talán,

lesz olyan, hogy végleg.

Egyszer talán,

nem nézünk olyan képet,

mely emlékeztet minket,

milyenek voltunk régen.

 

Ág lesz ág helyett,

felnőnek a fák.

A felhők sírni kezdenek,

egy mesét írnak tovább.

 

Akkor jönnek a fegyverek,

szerelmünk tépik szét.

Hiába minden parancs,

szerelmünk tovább él..

A konyhában ülök,

van áram és gáz elég,

de ki tudja mi lesz holnap,

mi marad a miénk.

 

Ág lesz ág helyett,

felnőnek a fák.

A felhők sírni kezdenek,

egy mesét írnak tovább.

A fűzfák meghajolnak,

látod, amit látsz.

Valahol valaki,

biztos vár reád.

 

A fekete párduc a falon,

egy fotóról mesél.

Éjjel a konyhában,

az élet összeér.

Egy nehéz nap éjszakáján,

hallgattuk a Beatlest.

Rájöttem hogy a jó,

nem számlálható.

 

 

 

Egyszer valamikor,

volt szent esküvés.

Ne hagyjuk, hogy életünk,

mások tépjék szét.

Százszor megfogadtuk,

enyémek a miértek,

Úgy főzted a bablevest,

ahogyan ígérted.

 

 

HOL A SZÓ

 

Hol a szó,

hol a hang,

mely szívedig elér?

Hol az ebéd,

hol a vacsora?

Tudjuk csak miénk.

 

Hol a sírkő,

hol a fejfa,

mely Égig felér?

Hol a dobszó,

mely hallható volt,

Afrikáig elért?

 

Kemence előttünk, sül a kenyér.

Fotó, mellyen látni, te is vagy meg én.

 

Hol a pad,

hol az út?

Az út az életért.

Hová futunk,

hol a cél,

ami mégis miénk?.

 

Hol a fiú,

hol a lány,

hol az asszony akiért?.

Hol a templom,

hol énekelnek

lelkünk üdvéért?

 

Először szavak jönnek, aztán kétkedés.

Tavasz van, de mégis, sötét lett az Ég.

Feketébe öltözött, egy templom Szentendrén.

Szóljon ez a dal: mindannyiunkért.

 

Hol a csók,

hol a vágy?

A takaró meleget ígér.

Behúzzuk a függönyt,

a koncert véget ért.

 

Hol a gondolat,

hol egy székely,

ki mindent megért?

A lépcsőn hallom lépted,

mely hozzám kísér.

ANGYALOK ÉNEKE

 

Angyalok éneke, Égbe száll,

angyalok szárnya, vigyázz reánk.

Angyalnak készültünk, messzire repültünk.

Fenn az Égben döntenek felettünk.

 

Angyalok hozták koronánkat,

angyalok őrzik hazánkat.

A szívek útján, harcosok jönnek,

értelmet adnak, a végtelen csöndnek.

 

Eleresztett napokból,

nem jön semmi vissza.

Bízz a jövőben,

maradj örökké tiszta.

 

Angyalok éneke vigyázz reánk.

Angyalok szárnyán hazatalálsz.

Az angyalok éneke, emberhez szól.

A Jóisten vigyáz, minden kimondott szót

 

Végy magadhoz engem,

csak ennyit kérek.

Védd meg Uram a vándort,

ki az útján eltévedt.

 

Angyalok hívnak, csillagok közé,

tedd mi a dolgod, mit kijelölt az Ég.

Angyalok útján, a szeretet a fény,

reggel, ha ébredsz, egy új vers lesz kész

 

A SZERETET ÚTJÁN

 

A szeretet útján

sok a kísértés,

de a szeretet útján,

soha ne félj.

Az út szélén állnak,

bízó emberek,

fogd meg kezük, amíg lehet.

 

Kanyarok az úton,

te egyenesen mész.

Meghajolnak a fák,

akár merre lépsz.

Várd az időt,

mely végleg miénk.

Várd a szót,

mi szívedig elér.

 

Veled lesznek mindig,

akikben bízhatsz.

Legyen az miniszter,

vagy segédszínész.

Szíveken át,

szívekre tör a bánat.

Egy ami biztos,

téged kívánlak.

 

Várd a szót,

mi szívedig elér.

Várd a szót,

mi csak a tiéd.

 

Jó lenne festeni,

egy nagyszerű képet.

Szeress engem úgy,

ahogy én szeretlek téged.

 

A szívek útján,

emberek, harcosok.

A szívek útján,

van még sok dolog.

 

Aki nem bízik benned,

ott marad a réven,

de  a szívek útján,

komp visz haza téged.

 

 

 

Nincs erre szó,

mert repít a vágy.

Nincs ehhez térkép,

lásd, amit látsz.

 

Védlek téged,

te is állj mellettem.

Minden jó, amit tettél,

minden jó, amit tettem.

Védlek téged,

te is állj mellettem.

De mindenért az Úrnak

nekem kell felelnem.

 

FOHÁSZ A NEMZETÉRT

 

Tudom neked nehéz,

mert messze élsz.

Hegyeken túl, tengereken túl

kezünk összeér.

 

Nem más ez a dal,

mint fohász a nemzetért.

Minden dallam nekünk szól,

minden magyarért.

 

Tudom néha sírsz,

álmaidért.

Gyereked felnő,

nem magyarul beszél.

 

Nem más ez a dal,

mint fohász a nemzetért.

Minden dallam nekünk szól,

minden magyarért.

 

Megváltozott neved,

kimondani nehéz.

Valakit csókolsz,

nem érti, mit remélsz.

 

Nem más ez a dal,

mint fohász a nemzetért.

Minden dallam nekünk szól,

minden magyarért.

 

Lehet messze hívtak,

ködös álmaid.

Lehet menekültél,

béklyók vágyaid.

Lehet otthon maradtál,

hol kemény volt a tél.

De jött új tavasz,

kárpótolt mindenért.

 

Tudom valahol, sötétben élsz.

Tudd meg, a felkel a Nap, elmúlik a félsz.

Lesz majd néhány szó, egy dallam életre kél,

ez lesz a fohász templomunkban,

a fohász a nemzetért.

 

 

 

PILSSZÁNTÓ

 

Pilisszántó felett

kinyílt a tér

kápolna a hegyen,

mindenkiért.

A polgármester hozta

a súlyos köveket.

Megszólalt sok dal,

mi addig nem lehetett.

 

Egy ima a miénk,

nem veszhet el még.

Pilisszántó felett,

a Nap szembe néz.

A polgármester elment,

mégis visszatért.

Mutatta a köveket,

a múlt így lett egész.

 

Épültek a falak,

a kőbánya életre kelt.

Szőnyi József a kápolnával,

Istennek felelt.

S az angyalok,

vállukra vették.

A Jóisten így szólt:

Íme az érték.

 

Ecce homo,

ki megtett mindent,

szerette a dalt,

ez volt minden kincse.

A Pilis különös hely,

ott csodák történnek néha.

A felhőkön át

valakik látnak minket.

 

Szeresd a társad,

szeresd ki várhat.

Szeresd azt, kitől

mindent kívánhatsz.

 

 

A SZÍV HÍDJAI

 

A szív hídjai,

vezetnek át a folyón.

A szív hídjain,

mindenkit elérsz.

 

Csíráznak gondolatok,

a Nap mezőre néz.

Ott van búza,

abból lesz kenyér

 

A pék keresztet rajzol,

mikor kenyeret tesz eléd.

Megérted akkor,

a világ, mégis a miénk.

 

Jöjj el szabadság,

szüld meg a rendet.

Jöjj el szabadság,

adj nemzetet, szerelmet.

 

Körbenézel a világban,

sok háború, sok vér.

Mindenki mindenkit gázol,

kit ahol elér.

 

Nagyobb lett a szívem,

veled együtt él.

Leteszem a kalapom,

rám ragyog az Ég.

 

ÖSSZEGYŰLNEK ÁLMAINK

 

Egy szó, egy dal,

a szívünkben él.

Egy hang, egy ölelés,

tudjuk miért.

Együtt az úton,

mely kanyarog, de miénk.

Fogd kezem erősen,

az erő így lesz egész.

 

Van bennünk öröm, van szenvedély.

Vannak magas csúcsok,

mély völgy az út elején.

Lehet kemény zivatar,

lökdöshet a szél.

Mit nem vehet el senki,

miénk ez a tér.

 

Összegyűlnek álmaink.

Összegyűlt az idő.

Még, még, legyen még, legyen egy dal miénk.

Még, még, legyen még, a közös vágyakért.

 

Megszólal a Rádió,

egy dal életre kél.

Tiéd vagy enyém,

együtt, mint sohase még.

Álmodj szép álmokat,

álmodj az életért.

Jó lenne így maradni,

egy énekkel a másikért.

 

A vadonban utat vágni,

örök kötelesség.

Jön majd utánunk,

ki nem fél.

Ne nézz soha hátra,

csak előre bátran.

Szemedből, soha ne tűnjön el,

a mindent megváltó fény.

 

Összegyűlnek álmaink.

Összegyűlt az idő.

Még, még, legyen még, legyen egy dal miénk.

Még, még, legyen még, a közös vágyakért.

 

 

 

ÁRAD A VÍZ

 

Árad a víz,

a gát kicsi még.

Barátok kérdik:

mi volt és miért.

 

Kegyes bánat,

szívből ölelés,

ami megmaradt,

mégis kevés.

 

Csak lassan, csak tisztán,

az út a miénk.

Lesz még nagy háború,

a végső győzelemért.

 

Van egy út, mit választottál,

hol nyílik a tér.

Ne szórj semmit szét,

egy új világba érsz.

 

Adj nekem Istenem,

utolsó esélyt.

Adj nekem csendes,

nyugodt békülést.

 

 

 

ÍGY VÁLSZTOTTAM

 

Erős napok jönnek, erős feszítések,

erősen kell fogni karod, amíg kérlek.

Erős lesz a fájdalom, ahogy Erdélyben mondják.

Segíts, hogy a dallamokat, mindenhol meghallják.

 

Segíts, ha így választottam, új útra térjek.

Segíts, hogy soha ne, sohase nézzek félre.

Segíts, hogy bátor legyek, ha a sátán kísért meg.

Segíts, mert az utcán, vár sok sötét lélek.

 

Ha egyszer éreznéd, amit én,

úgy éljünk Isten tenyerén.

Ha egyszer éreznéd, amit én

úgy éljünk Isten tenyerén.

Ég szakad, Föld szakad,

ha nincsen új szavad.

Zár lakat, zár szakad,

szabadul a gondolat.

 

Győzzenek álmaim,

repítsenek engem.

Ha lefekszel mellettem,

meleget adj szívemnek.

Akik mind – kik mondták –

kő van szívem helyén,

felemelem őket,

Isten tenyerén.

 

Én így választottam,

az idő végleg enyém.

Süt a nap az ablakomra,

elkerül a szél.

A fekete párduc mellettem áll,

hat háromról mesél.

Nem értem minden szavát,

de mégis mind enyém.

 

 

 

ELŐRE ELSŐNEK

 

Előre elsőnek,

súlyos viharon át.

Nézz ki az ablakon,

a háztetőkre látsz.

 

Lesznek sokan,

kik szárnyaidra ülnek.

Keresnek hazát,

vidd őket tovább.

 

ÖLELJ ÁT MÉG EGYSZER

 

Búcsúzni kell, de valahogy szépen.

Ölelj még egyszer, úgy ahogyan régen.

Ne legyen szó, mit megbánunk majd.

Valami húz, valami bánt, valami hajt.

 

Mondd, mennyi év és mennyi kísértet.

Most mégis csend van, tán ennyi az élet.

Nincs tanulság, csak egy történet.

Kezedben bőrönd, de kísérlek téged.

 

Ölelj át még egyszer,

így indulj az útra.

Ölelj át még egyszer,

szállj az időn túlra.

Ölelj át még egyszer,

valahol vár, valaki rád.

Ölelj át még egyszer,

így indulj az útra.

Ölelj át még egyszer,

szállj az időn túlra.

Add neki, mit nekem adtál,

kezedben legyen virág.

 

Hangokat hallok, hallom a léptem.

Esténként nézem, sok régi képed.

Valami szép volt, nem lehet vége.

Jó lehetett volna, ahogy ígérted.

 

Nagy találkozás volt, forró szenvedély.

A világ megállt, egy kikötőben épp.

Volt egy esti csók, a hajó fedélzetén.

A kapitány tisztelgett, mert látta, amit én.

 

Ölelj át még egyszer,

így indulj az útra.

Ölelj át még egyszer,

szállj az időn túlra.

Ölelj át még egyszer,

valahol vár, valaki rád.

Ölelj át még egyszer,

így indulj az útra.

Ölelj át még egyszer,

szállj az időn túlra.

Add neki, mit nekem adtál,

kezedben legyen virág.

.

 

 

Emlékezz arra, milyen színes volt a rét.

Hosszú kabátod alá, bekacsintott a szél.

Volt egy fogadó és volt egy régi szék.

Sokáig ment az alku, de most már miénk.

 

Kihűlt a kályha, fázom, s nem értem.

Sok év után, fájó emlékek.

Hogy mennyit adtál, mennyi szépet.

Elrepültek a titkos remények.

 

LEHELJ RÁM JÉGVIRÁGOT

 

Lehelj rám jégvirágot,

összetörök a csendben.

Tudod mennyire vágyok rád,

de a tea kihűlt kezedben.

 

Lovak patája döngeti hátam,

kinyílok, mint réti virág.

Ott leszek veled egy szigeten,

nem álom, valóság.

 

Írd át minden naplóm,

mit titkon kiismertél.

Írd át az életem,

ha valaha szerettél.

Lesz majd egy reggel,

melletted ébredek.

Tejet hozz, kicsi kávét,

az a nap miénk lehet.

 

Vesd le büszkeséged,

„Non, je ne regrette rien”

Dobd a földre béklyód,

engedd higgyem.

 

Micsoda próbák voltak,

El Paoban emelkedett a láz.

A vak látónak készült,

a halló, nem hall már.

 

Írd át minden percem,

veled lehessek végleg.

Írd át az életem,

Istent megkísérted.

Lesz egy éjszaka,

mikor odabújok hozzád.

Ne moccanj, ne menj sehová,

meleged lesz, ami táplál.

 

 

REQUIEM

Varsányi László 1932-2012 emlékére

 

Olyan jó volt látni,

nevetni téged.

Olyan jó, hogy ezt,

nem is érted.

Egyedül maradtunk,

az ősz betévedt.

Egy mosoly volt – elment –

de nincs mindennek vége.

 

Egy telefon, egy kísérlet,

kinek kezét eléred.

Egy telefon, nincs válasz,

mondom – nem érted.

Napsütés lett

azon a hajnalon,

mikor apád így szólt –

Tovább nem vállalom!

 

Sírok némán,

mert sírni így szabad.

Fény jár előttem,

a víz gyorsan szalad.

 

Mindannyian vagyunk,

apák anyák.

Gyerekek voltunk,

sok éven át.

Legyen csend, egy percig,

gondoljuk át,

kiket szerettünk,

mit viszünk tovább.

 

Magas a templom tornya,

fenn a kereszt.

Kedves a sekrestyés,

még beereszt.

Kicsi leány, nehéz az élet,

nincs erdő, hol eltévedsz.

Sokan vannak,

kik szeretnek téged.

 

A világ csupa látszat.

Egy sziklára kiállsz.

De apád helyett apát,

soha nem találsz.

 

NEM TUDOM NEVED

 

Nem tudom neved,

nem tudom ki vagy.

Spanyolul így mondják:

Tu eres mia.

 

Nem tudom hova lettél,

nem tudom, miért szerettél.

Egy közértben, cukrot vettünk,

akkor kinevettél.

 

Keresem azt a szót,

mit nem mondtam el.

A mosoly pocsék volt,

a búcsú semmilyen.

 

Félős arcod látom,

álmomban kívánlak.

Egy pillanat, s az ördögök,

vállunkra szálltak.

 

Halovány a lámpafény,

kint dúl a vihar.

Messziről szól csendesen,

egy régi-régi dal

 

Gondolj reám, repülj velem,

hét határon át.

Gondolj reám, szorítsd kezem,

vár a nagyvilág.

Gondolj reám, ha messze mész,

s nem találsz hazát.

Gondolj rám, akkor is,

ha otthon senkise vár.

 

 

HOSSZÚ AZ ÚT

 

Hosszú az út,

születéstől halálig.

Hosszú az út,

a Mennyország kapujáig.

Sokat kaptam,

nem kértem semmit.

Lehullnak a levelek,

de rügyek születnek.

 

A kőműves,

sohase téved.

Lesz egy sírkő

és lesz aki véshet.

Néhány szót,

amit nem értesz,

mégis tiéd,

amíg élhetsz.

 

Van egy kereszt,

mit válladon hordhatsz.

Élsz valahol,

találhatsz jobbat.

De mégis

maradtál,

mert tudod

itt vár a világ.

 

Csak a csend,

amit élhetsz,

az éjjel

megkísérthet.

Valahol,

valamikor

egy hangversenyen

megérted.

 

Egy szó, vagy egy dal,

kísér a Mennyország kapujáig.

Nehéz a felismerés,

ha a világ végét látjuk.

Hosszú az út,

a Mennyország kapujáig.

Hosszú az út – kéz a kézben járjuk.

 

 

 

MÉG EGY PILLANAT

 

Nem tudod milyen vonalon állsz,

nem tudod hol a térfél.

Valld be, volt sok éjszaka,

amikor kicsit féltél.

 

Jönnek majd a hiénák,

jönnek dögevők.

Kik elveszik, mi tiéd volt,

felgyújtják a tetőt.

 

Nem tudod hol a gát,

erősebb az ár.

Valld be egy éjszaka,

nem tudtad, mennyi az ár.

 

Jönnek majd bankárok,

jönnek, ismeretlen csekkek.

Ámítanak egy új világgal,

újabb hitelekkel.

 

Még egy pillanat,

még egy csókot adj,

mielőtt elaludnál.

Ne legyen könnycsepp a párnán,

legyél most királylány.

 

Száz év, sok ezer éj,

aludj úgy, hogy mind tiéd.

Nézz ki a napsütésbe,

ez a tavasz miénk.

 

Jönnek a megmondók,

kik elmondják miért?

A pénztárgépek számolnak,

de mégis éled a fény.

 

Fekszenek a homokban,

partra dobott halak.

Nem vetted fel a telefont,

pedig hívtalak.

 

 

LÉGY NEKEM A SZABADSÁG

 

Van még, ami még,

ami bennem él.

Mi nem eladó, mi nem kiadó,

senki pénzéért.

 

Tarsolyodban búza magok,

szekereden kísértet.

Elvetni nem engedik,

szétszórni szégyen.

 

Jó volna festeni,

valami nagyszerű képet,

mi a Napból született,

de a Hold is benne élhet.

 

Szíved, blúzod mögött,

melled fekete a képen.

Szeretnék egy dalt,

ami szeretne téged.

 

Van néhány szó,

mit esténként elérek.

De a hajnal elveszi,

bágyadt irigységgel.

 

Verset írok hozzád,

minden éjjel.

De elfelejtem a szavakat,

s újat írok reggel.

 

Légy nekem a szabadság,

légy nekem a szégyen.

Mert téged küldött az Úr,

hogy még egy kicsit éljek.

 

Légy te nekem a boldogság,

légy te nekem az élet.

Mert téged küldött az Úr,

ha velem vagy nem félek.

 

MADARAK, MORZSÁK

 

Megint a madarak,

megint a szél.

Megint egy dal,

egy késői remény.

 

Megint az út,

megint a fény.

Megint néhány szó:

semmiért.

 

Megint egy éjjel,

megint egy ébredés.

Megint egy tükör,

hogy magadba nézz.

 

Megint a várakozás,

szőrös vitéz.

Az álmokra nincs penge,

borostás ez az év..

 

Megint a csillagok,

mikor aludni térsz.

És nem lesz hála

a mindenért.

 

Megint egy csók,

megint egy kéz.

Találd meg:

amiért!

 

Én csak szeretlek,

ez semmi más,

csupán egy egyszerű,

csendes vallomás.

 

JÓREGGELT ILLÚZIÓK

 

Van veletek sok szent,

azokat öleljétek.

Én elmegyek mert érzem,

máshol van az élet.

 

Van köztetek sok áruló,

mosolyognak, dicsérnek.

A Jóisten tudója,

biztos tőlem félnek.

 

Van velem sok ördög,

a hátam mögött kísérnek.

Van velem, sok ember,

kik a fellegekben élnek.

 

Van, kinek gyöngysor nyakában,

mégis sárba lép.

Van, kinek szép a nyaka,

de hattyú nem lesz, amíg él.

 

Van nekem szép feleségem,

táncra készen áll.

De nincs banda ki játszaná,

a vitézek dalát.

 

Jó reggelt illúziók,

jó reggelt csodák.

Jó reggelt mindenkinek,

szeretni kell csupán.

 

 

VIGYÉL HAZA

 

Amerről jöttél,

amerre mész

Legyen egy hely,

mely csak tiéd.

Ami a gondolat,

ami a szó,

ne legyen játék,

legyen tiéd.

 

Akire vártál,

akit remélsz.

Legyen egy hely,

ami tiéd.

Ami a szó,

csak egy levél.

Ne legyen örökké,

de mégis tiéd.

 

Ami a múltad,

ami jövőd.

Légy bátor,

mind az enyém.

Ami egy csókod,

s egy ölelés,

az lesz a gyermek,

nemcsak a miénk.

 

Ami elér majd,

csak egy kéz.

Mária melletted,

segít, ha félsz.

Ameddig bírod,

tiéd a cél.

Magasra a csúcsra,

szerelmedért.

 

Mint a virágok, mint a fájdalom.

Fordíts meg, fordítsd bánatom.

Mint a virágok, mint a fájdalom.

Vigyél haza, vigyél haza!

 

NÉHA

 

Néha, egyszerű minden,

mert tudod, hol a vége.

Néha, az elejét, az elejét,

érted félre.

 

Néha, egy gondolat,

füstbe száll.

Néha, nem érted,

miért volt a vád.

 

Néha, egy film,

meg-meg áll.

Néha, úgy érzed,

nincsen szabály.

 

Néha, egy csónak,

rossz folyókon úszik.

Néha, a kétség,

melledre kúszik.

 

Rólad szól ez a dal,

ne sírj.

Ne hidd el, igaz,

messzire hív.

Fényes vagy,

mint a Nap.

Csak az igazság igaz!

 

Láss szebb napokat,

ne másolatokat.

 

ÚJ IDŐK ÚJ DALAI

 

Új idők jönnek, új szelek,

élheted végre életed.

Robban a bank, még megvan a házad,

álmodban, nem így kívántad.

Hej a csendes napi hős,

félrenéztél, s nagyra nőtt.

Melléd ült az iskolában,

most gyilkol éppen álruhában.

 

Új idők jönnek, új dalok

a mesehősök ártatlanok,

de Csipkerózsika, álmából ébred,

Pinocció, rabol éppen.

Hej, a mesék homályosak,

farkassal küzd, három malac.

Nem érti senk,i mi itt a tét,

Utat találni a szeretetért.

 

Képzeld el, képzeld, képzeld azt, hogy élsz.

képzelj egy arcot, amitől nem félsz.

Képzeld el, képzeld, képzelt azt hogy élsz.

Ilyen a világ, de lehetne szép.

 

Új idők jönnek, új mesék.

A TV-ben mondják, más most a tét.

Rád eresztik a kopókat,

jó lesz a pénzed adónak.

Hej, vedd a tépett zászlót,

szedd össze dalaid egy csokorba.

Add át, gyermekeidnek,

rakd össze életed, egy mosolyba.

 

Új idők jönnek, új mozdulatok,

de hátra küldtek, várj a sorban.

Kikelt a vetésed, de túl nagy a gaz.

Van ami ámítás, van, ami igaz

 

Hej, volt egy város, benne egy véres tér.

Szemedet csípte a füst, a hazugság, hamis kép.

 

Képzeld el, képzeld, képzelt azt hogy élsz.

képzelj egy arcot, mitől nem félsz.

Képzeld el, képzeld, képzelt azt hogy élsz.

Ilyen a világ, de lehetne szép.

 

A LÉLEK KAPUJÁBAN

 

A Jóistentől kérj,

egy igazi mesét,

arról, ami igazán fáj,

ami benned él.

Valamikor egyszer,

felelsz mindenért,

de addig előre,

senkitől ne félj.

 

Volt sok igazság,

volt sok tévedés,

de a muzsika hangja kárpótol,

ha szavad már kevés.

Van sok barátod,

sok álarc, fekete-fehér.

Egy kottába beírhatod,

ami csúf, ami szép.

 

Tudod a felhő szélén,

egy angyal mindent lát.

Hiába jársz ki sok magas,

nemes iskolát.

Légy te mégis első,

mikor kiönt az ár.

Építs magas gátat,

egy templom valahol vár.

 

Ahol nyitva az ajtó,

ahol szív szívre talál.

Ahol nem ketyeg az óra,

ahol valaki reád vár.

Ahol megtalálod

a lélek kapuját,

ott lesz mindenki,

aki békére vár.

 

S ott abban a csendben,

nézz felfelé.

Megértesz mindent,

mit eddig nem értettél.

Fürödj abban a fényben,

tiszta lesz szíved.

Ennyi az imám,

Isten veled.

 

EURÓPA EMLÉKÉRE

 

Zöld volt és friss a rét,

minden harmatcsepp,

egy szentbeszéd.

Nagyapám egyszer,

így mesélt:

hogy a világ

a miénk.

 

Volt, egy tiszta vizű tó,

nem kellett hős,

nem volt áruló.

Az erdő mélyén,

titkon megtaláltuk

ha belenéztünk,

magunkat láttuk.

 

A madarak, az őzek,

nem féltek tőlünk,

mi is csak úgy,

csendben beszéltünk.

A halak feljöttek,

megnézni minket,

hogy vannak

– kik tisztán szeretnek.

 

Ott akkor, az alkonyi fényben,

megfogadtam,

legyen így végleg:

Jöhet bármilyen,

csaló kísértet,

egyszerre van

halál s az élet.

 

Ne vedd el,

ne vedd el tőlem,

ami enyém volt,

amiért szerettem.

Egyszer már,

a felhőkhöz értem,

bekopogtam,

kis helyet kértem.

 

LÁNYOM, LÁNYOM

 

Lányom, lányom

gyöngyvirágom,

igaz szóra,

régen vágyom.

Gyűrött párna,

vetett ágyon,

nincsen másom,

csak a párom.

 

.

HIÁBA FORDULSZ

 

Nézd úgy, ahogy

valóban látszik.

Arcodon gyöngy,

kivirágzik.

Jön egy szó és

jön majd másik,

egyik melegít,

másik fázik.

 

Kérhetsz tőlem,

kérhetsz bármit,

az ember néha,

másfele vágyik.

Ahonnan jöttél,

ahová indulsz,

egyenes az út,

hiába fordulsz.

 

ÁLMOK PUSKALÖVÉSEK

 

Álmok és puskalövések,

új idők, új remények.

Áldások, vereségek,

címek, kitüntetések.

 

Álmok, gumilövedékek,

mondatok, események.

Vakon botorkálsz,

semmit sem értesz.

 

Álmok, ágyútöltelékek,

neked szánták, nem kérted.

Nem tudsz aludni,

s reggel nem ébredsz.

 

Ha fáj egy hang,

soha ne tévedj.

Melléd feküdt a bánat,

tiéd lett éppen.

Felkelt a Nap,

s a hajnali szélben

kinyílt egy kapu,

kinyílt az élet.

 

Ami tiéd, az megmaradt,

nem tévhitek, régi jelszavak.

Így legyen vége, soha ne kérd.

Ha másért nem: testvéreidért.

 

Válassz egy új világot,

válaszd a szabadságot,.

válaszd az életet,

válaszd a boldogságot!

 

Igaz-e minden, amit látok?

Ezernyi kérdés – válaszra várok.

 

Amit biztosnak gondolsz,

talán rosszul tudod.

Amit képzeltél, a forrás,

most ismét csobog.

 

Néhány kedves szó, ami jóravaló.

Apádért, anyádért, elszállt álmaidért.

 

 

 

MAGYAR KETTŐS

 

Talán egyszer, talán majd,

szívünk egymásra talál.

Elfelejted, ami volt,

amilyen volt a láz.

A hétfejű sárkány,

a barlangba visszatér.

Megöleljük egymást,

mert szép volt, ami szép.

 

Majd leütünk a zongorán,

egy hangot talán.

S a zene szárnyán akkor,

így repülünk tovább.

Elérünk a békességbe,

ahol minden magyar él.

Ott lesz nagy vígasság,

mindenki mindenkit ért.

 

Az lesz az igazi tánc,

az igazi magyar kettős.

Összeérnek ujjaink,

mit elvetettünk megnő.

Tudósok, majd fejtegetik

miért fontos, ez a kettős.

Eltűnnek az árnyak,

járja aki csak felnő.

 

Ez a kettős több,

nem csak egyszerű tánc.

A lassú zenére

felfigyel a világ.

Lesznek sokan, ki nem értik,

mi ez a szertartás.

Miért sírnak kik táncolnak,

kik várták a csodát.

 

Járd velem a táncot,

járd a magyar kettőst.

Karod karomhoz fonódjon,

érezzem az erőt.

Ami volt, szomorú bánat,

de járd a magyar kettőst.

A Jóisten, velünk maradt,

egy magyarból lett kettő.

 

AKIT HÍV A TITKOS FÉNY

 

Volt mire várni,

volt miért kiállni.

Volt olyan hely,

hova érdemes volt szállni.

Vannak, közel távol,

élnek még testvérek.

Kettős az életünk,

de egymásra találunk.

 

Jó, jó lesz egyszer,

jó lesz ne félj.

Zöld lesz a fű,

fehér a szenvedély.

Felszáradnak a könnyek,

hol piroslott a vér.

Megszólal egy dal,

az álmokért.

 

Hol van hős harcos?

Hol az élet, hol a fény?

Hol érik a búza?

Miből lesz kenyér?

Hol a tisztító eső?

Hol a hajnali szél?

Hol az a sólyom,

kit hív a titkos fény.

 

VÉDD MEG A HÁZAT

 

Vigyázz hova lépsz,

ne téves úton járj.

Nézz az Ég felé,

érezz és láss.

Érezd, amit én,

soha ne lásd bánatom.

Ami volt, ami lesz,

mind vállalom.

 

Védd meg a házad,

védd az ajtót!

Védd a gyereket,

védd az asszonyt!

Védd a Napot,

védd a Holdat!.

Védd a csöndet,

védd, ami lesz holnap!

 

 

NYISD KI A KAPUT

 

Nyisd ki a kaput,

eressz be engem.

Nyisd ki a szíved,

fogadd be lelkem..

 

Nyisd ki az ablakot,

eressz be levegőt.

Nyisd ki a tarisznyád,

adj valami ehetőt.

 

Meleg a kályha,

bújj ide mellém.

Elég a tűzben,

sok szomorú emlék.

 

Meleg az ágyam,

bújj ide mellém.

Tűz ég bennem is,

vedd le a mellényt.

 

Függöny előttem,

függöny mögöttem.

Hátam mögött zárják,

de nyitják is előttem.

 

Nem indultam,.

meg sem jöttem.

Keresztek az úton,

sorra előttem.

 

ÉVA AZ ÚTON

 

Megjött az ősz.

Megjött a tél.

Éva az úton,

rohant felém.

Láttam is, nem is,

egy karcolást kezén.

Hajóra szállt,

a szív tengerén.

 

Jöttek utánunk,

gyáva vitézek.

Tudtam, így nem lehet,

búcsúzni szépen.

Nem volt épp akkor,

se lakás, se bérlet.

Esőkabátban

ültem egy széken

 

Kinyílt az ajtó,

álltunk a szélben.

A kutyák ugattak,

lehet, hogy féltem.

Lehet, nem így volt,

de ez az emlékem.

Az utolsó pillanat,

mikor veszett az éden.

 

Reggel a szemetes,

nevetve ébredt.

– Megyek a fiúhoz,

lesz egy kis pénzem -.

Ajtókon lakatok,

zárak, remények.

Ki hinné azt,

valaha éltem.

 

Éva kiállt, a hajnali szélbe.

Meztelen volt, épp akkor ébredt.

Hozta a postát, nem nézett félre.

Bajnokot hirdettek, egy teleregényben.

 

Született egy dal, bár nem kértem.

Vonatra szálltam, a Déliben éppen.

Jött értem a Balaton, egy pillanat, ahol éltem.

Adja meg az Isten, ne legyen kísértet.

 

HA ELJÖNNÉL EGYSZER

 

Ha eljönnél egyszer

a Felvidékre.

Találnál embert,

ki tót is meg székely.

Minden magyar,

ki messzire téved,

hazatalál,

mert itt él az élet.

 

Ha eljönnél egyszer

Udvarhelyre.

Az lesz neked a vég,

az lesz a kezdet.

Vannak, kik nem értik,

vagy tagadják.

A te családod,

sok helyen várják.

 

Felépítünk majd,

egy másik világot.

Hol nincsenek uzsorások,

nincsenek bankárok.

 

 

 

VADKERT FEHÉRBEN

 

Álltál a rácsok előtt,

rozsdás lett az érzés.

Kimondani mindent,

mit régóta szeretnél.

 

Kéne egy mondat,

megoldás mindenért.

Kéne egy szó,

mi tiéd és enyém.

 

Nézed a képeket,

könyved lapjain.

Ott állnak a hősök,

hamis vád szerint.

 

Ha fáj messzire nézni,

de a holnap nem elég..

Lesz egyszer egy templomunk,

hol imánk az Égig ér.

 

A vadkertben fehérnek lenni,

őrült szenvedély.

Szeretni azokat is,

kiket nem ismerhettél.

 

Kiválasztott lettél,

nálad az erő.

De nincs kezedben semmi,

csak a félénk idő.

 

Elmúlnak a szűk napok,

lesz nagy ébredés.

Nem lesz több váltó,

ahol a vonat kitér.

 

Állsz majd egy kertben,

fekete fehér.

A vadak között, tiszta maradsz,

hajadba tép a szél.

 

A kert, ahol állsz,

az utolsó remény.

Elveszett, mit kerestél,

de tiéd a remény.

 

 

 

 

NÉZZ SZEMEMBE

 

Nézz szemembe, hosszú út áll mögöttem.

Nézz fel az égre, Istent nem cseréltem.

Két ember között, egy mosoly az üzenet,

ami veled összeköt, a végtelen szeretet.

 

Nézz órádra, egy levél még belefér,

arról, akik voltunk, hajónk révbe ért.

Arról írj, amivé váltunk, csupa szenvedés.

A sok dal megérte, mind egy ölelés.

 

Messziről jöttem, messzire néztem.

Gyerekek, utak, csak szeress, ennyit kértem.

 

Tudod volt egy láz, mindannyian kívántuk.

Kerestük egymást, szavakat találtunk.

Vittem a fáklyát, jöttél felém,

a muzsika tartott minket, Isten tenyerén.

 

Nézz szemembe, csatákba küldtek,

de te is tudod, vissza kell térned.

Hiába csábít, sok csaló kísértet,

ha elmentél egyszer, vissza kell térned.

 

Talán majd egyszer, talán az égig,

repülünk a felhőkön át.

Lesz egy várunk, sok éven át,

a gyerekek építik tovább.

 

Álmodj nagy álmokat,

lesz, ami megmarad

Tudod, ha egyszer elmegyek,

biztos hazamegyek.

Elmegyek messzire,

mert távolra húz a napsugár.

De ha lemegy a Nap,

mindenki hazatalál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NE MENJ EL

 

Ne menj el, mielőtt megszeretnélek.

Ne menj el, mielőtt vár egy másik élet.

Ne menj el, mielőtt butaságokat beszélek.

Ne menj el, mert szépnek látom a szépet.

 

Ne menj el, így lesz a bűnből érdem.

Ne menj el, ha valamit elcseréltem.

Ne menj el, ne hulljon rád a szégyen.

Ne menj el, az utolsó eséllyel.

 

Adok egy dalt cserébe,

tudd meg, minden megérte.

Feküdj le nyugodtan,

álmodj álmaidban.

 

Ne menj el, ez a dal elkísérhet.

Ne menj el, nem számíthatsz a fényre.

Ne menj el, ha sárral dobálnak téged.

Ne menj el, te győztél a mesében.

 

Ne menj el, írjál új meséket,

Ne menj el, legyél mindig készen.

Ne menj el, csendes békességben.

Ne menj el, veled megérte, hogy éltem.

 

Ne menj el, lásd, amit láttál.

Ne menj el, lásd amiért kiálltál.

Ne menj el, legyél mégis kettő.

Ne menj el, ide rendelt a teremtő.

 

Adok egy dalt cserébe,

tudd meg, minden megérte.

Feküdj le nyugodtan,

álmodj álmaidban.

 

Ne menj el, mert itt van hazád,

Ne menj el, mert hazád, hazát talált.

Ne menj el, hol a dallamok másképpen szólnak,

Ne menj el, hol a fájdalmak, másról szólnak.

 

Ne menj el, ahol könnyebb, sok a pénz.

Ne menj el, itt tiszta a víz, másképp fú a szél.

Ne menj el, itt a lányok éneke, másképp szól.

Ne menj el, ne felejtsd, ne felejtsd hogyan volt!

 

 

VISSZA

 

Vissza az asztalhoz, nem késő.

Vissza a házhoz. Nyitva az ajtó.

Vissza a sóhajokig, amik szívből jönnek.

Tekints az égre, a többit dobjuk félre.

 

Vissza a faluba, apád ott élt.

Vissza anyádhoz, főzött, s lett ebéd.

Vissza, ahol egyszer, volt miért.

Egy padon verset írtál, szerelmedért.

 

Védd meg uram Istenem,

a tarisznyások hadát.

Védj meg uram Istenem,

találjak hazát.

Védd meg a házamat,

védd becsületem.

Amit tettem, aki voltam,

mind elismerem.

 

Vissza iskolába, hol súlya lesz a szónak.

Vissza a tanárokhoz, kik felkaroltak.

Vissza, mégis előre, legyünk mi az elsők.

Nézzünk egymás szemébe, míg gyermekünk felnő.

 

Vissza nagyapádhoz, adjunk esélyt.

Keresztfák a temetőben, az élet miénk..

Vissza az ágyba, ahol életem fogant.

Gyökereid ott vannak, mit kitépni nem szabad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VAN EGY KICSINY KUNYHÓ

 

Van egy kicsiny kunyhó,

befér a szenvedély.

A titkok birodalma,

mely bennem él.

 

Van egy kicsiny kunyhó,

hol te vagy és én.

Nem veszi el senki,

ez a miénk.

 

Csengetnek az ajtón,

sok idegen kéz.

Az újjak piszkosak,

valakik, valamiért.

 

Lesz egy telefon,

a kunyhó legmélyén,

Valaki majd mondja,

megérte mindenért.

 

Felkel a nap, elér egy kéz.

Szerelmed, szerelemhez ér.

Tudni kell, mit tudni félsz,

lehetett volna, akár tiéd.

 

Egy táncos, egy színész,

eljátssza amit kérsz.

Egy csók, egy kéz,

neked a remény.

 

Valahol egy arc,

akiért csináltad.

Mindent feladtál,

a madarak válladra szállnak.

 

Még egy pillanat,

naplemente jön.

Veled van az idő,

a végső öröm.

 

Van egy kicsiny kunyhó,

gondolatok várnak.

Vannak még sokan,

kik jó szóra vágynak.

 

 

 

ELŐLRÖL KELL KEZDENI

 

Látom a kérdést.

Látom miért.

Minden csak pompa,

a csillogásokért.

 

Ha vezetsz az úton,

kezed enyém.

Visszatérnek a madarak,

a tavasz újra miénk.

 

Látom az utat,

látom mi jöhet még.

Szörnyek között élek,

de nincs még itt a vég.

 

Látom az arcod,

vigyázva kísér.

Ha simogatlak,

csodás lesz az éj.

 

Előröl kell kezdeni,

ne gondold, semmiért.

Előröl kell kezdeni,

a titkos álmokért.

Jót, csakis jót,

jót az életért.

Bárányként kerültünk,

oroszlánok közé.

 

Látok gyertyákat,

miket te is látsz és én.

Anyánk, apánk útján,

találkozunk ne félj.

 

Előröl kell kezdeni,

ne gondold, semmiért.

Előröl kell kezdeni,

a titkos álmokért.

Jót, csakis jót,

jót az életért.

Bárányként kerültünk,

oroszlánok közé.

 

 

 

 

 

EGYSZER EGY EMBER

 

Egyszer, egy ember,

megkeresett engem.

A hangja, a hangja,

itt a fülemben.

Jó lesz minden,

mondta csendben.

Én elmegyek, de hidd el,

nem hagylak soha cserben.

 

Egyszer, egy madár,

ablakomra szállt.

Megszólalt, én vagyok

akire vársz.

Vége lett a csendnek,

harangok zúgtak.

Sirályok szálltak,

angyalok szóltak.

 

Eljött az idő.

Elmúlt a nincsen.

Eljött az idő.

Miénk ismét minden.

Eljött az idő.

Talpra lehet állni.

Eljött az idő, lehet

szerelmet kívánni.

 

Egyszer, úgy lesz majd,

ahogy mi akartuk.

Egyszer, nem fél senki,

hogy jót akartunk.

Egyszer, eltűnik,

a sok feljelentés.

Egyszer, érezzük majd:

miénk volt a miénk.

 

Egyszer, rajzol majd,

a lányom egy képet.

Benne lesz a szeretet,

a vágy és az élet.

Egyszer, jön majd valaki,

ki öntözi virágaim.

S nem kell többé sírni,

a múlt árnyain.

 

 

 

NE HAJTSD MESSZE A MÉNEST

 

Ne hajtsd messze, ne hajts messze,

ne hajtsd messze a ménest!

Ne hajtsd messze, ne hajtsd messze,

virágom, virágom.

 

Ő volt az első,

ő lett az utolsó.

Nem fért fel a szekérre,

lett márvány mementó.

 

Zuhogott az eső,

egy kosárral futottunk.

A konyhában melegedtünk,

mert bőrig áztunk.

 

Kiraboltuk a hűtőt,

filmet is néztünk.

Meg fotókat a múltból,

sokat nevetgéltünk.

 

A tengerparton ültünk,

kagylót vacsoráztunk.

Egy képeslap volt az este,

éjjel összebújtunk.

 

Ma is a fotókat nézem,

mintha nem is lennénk rajta.

Megkértünk egy turistát,

a képeket ő csinálta.

 

Azon a nyáron egyszer,

kedvesem volt Nóra.

Egy pokrócom volt, semmi más,

azóta álmodom róla.

 

Este sokáig zuhanyoztunk,

mert sós lett a bőrünk.

Valós lett minden,

mit egyszer kiterveltünk.

 

A mobilon két üzenet volt,

anyám hívott délben,

Jött a pizza futár,

habzsoltunk szenvedéllyel.

 

 

 

TÖREDÉKEK

 

Vagy én, vagy valaki másik.

Enyém vagy, de kíván más is.

Az vagy, ami nem látszik.

Aki itt van, mégis hiányzik.

 

Vagy jó meleg takaró,

vagy gyűrött újság,

Vagy mosoly, vagy árverés,

csak szeretet: ennyi elég.

 

Vagy csók és szenvedély,

Vagy valami más, ami elég,

de mégse, mert kell a tűz,

ami régóta hozzád fűz.

 

Kell egy templom, hová betérsz.

Imád meghallja egyszer az Ég.

Kell egy asztal, egy szék.

Vendéget hívni soha ne félj.

 

Előre kitalálni, amit nem lehet.

Előre tudni, ki lesz majd tied.

Előre várni, mit hagynak neked.

Előre megírni. Mi marad neked.

 

Vagy haza, vagy menekülés.

Vagy otthon, hol álmod merész.

Ne add fel a vágyaidat,

ne add fel, amíg élsz.

 

Hozzád férni, nagyon nehéz.

Az titkos, csak a tiéd.

Kell kicsi csend, kicsi remény.

Érezzél, amíg élsz.

 

El kell most mennem, izzad a tenyerem.

Tegnap este jó volt, maradj meg nekem.

 

Tegnap este jó volt, maradj meg nekem.

Maradjon a titkunk, rozsdás síneken.

 

Ne add fel a vágyaidat, ne add fel, amíg élsz.

Legyél hatalmas vihar, semmitől se félj.

Akarni kell, ha a világ mást ígér.

Akarni kell, és a csúcsra érsz.

 

 

ÜZENET

In memoriam W.A.

 

Üzenem a bálványimádóknak,

én templomot építettem.

A falak közé becsempéztem,

a csíksomlyói napfelkeltét.

Meg a pilisi hajnalt,

még egy polgármestert is befalaztam.

 

Üzenem a kétkedőknek,

a víz szalad, de a kő marad.

Ki kell lépni a szkafanderből,

ahol a levegő szabad.

Csak két akkordot,

kérek még a Jóistentől.

Fűtsék a lelkeket,

igaz szeretetből.

 

Üzenem anyámnak,

megtettem mindent.

Megszűnt „a már nincsen”,

mert lett egy másik világ.

Mert, lesz egy boldog élet.

Ahol ölelkezünk,

mert ami tiéd volt,

végleg miénk lett.

 

Üzenem a bíróknak,

egyszer valami fájt rég.

Mert nem látták,

amit lehetett még.

Valahol messze,

egy tó felett,

száll egy sólyommadár.

Olyan mint a miénk,

de csak egy csúf,

kedves kormorán.

 

 

IDE VALAMI KÉNE

 

Ide valami kéne,

egy csöndes pillanat.

Korán ébredtél,

és jött a pirkadat.

 

Éjjel álmodtál,

lett új gondolat,

de elvitte a reggel,

s tollad elakadt.

 

Egy kéz, egy ölelés,

egy szó, s egy nevetés.

Valaki szívedhez ért.

Valaki valamit kért,

valamiért.

 

Engedd a madárnak,

kitárni szárnyát.

Engedd hogy szálljon,

vigyázz reám.

Engedd, hogy lehessek,

neked mégis.

Emeld föl fejed,

érjen kezed az égig.

 

ÉRZED, DE NEM ÉRTED

vázlat

 

Tudod ami fáj,

nem lehet elmondani.

Csillagok szemedben,

üldözött vagyok.

 

Énekelsz, csak nézlek,

a gyertyák lassan égnek.

Miattad kérem a Mestert,

lépteid kísérje.

 

Valahol egy gitár,

valahol egy zongora,

valahol azt súgják:

térj haza!

 

Védd a házat,

védd az ajtót,

védd a gyereket,

védd meg az asszonyt.

Védd a Napot,

védd a Holdat!

Védd a csöndet,

védd azt, mi lesz holnap.

 

Keress egy szobát.

Keress egy álmot.

Hallom a hangod,

tudom mit kívánok.

 

Valaki elmegy,

valaki visszatér.

Valahol szóltak:

legyen sötét.

Valamit várunk mégis,

ami a miénk.

Mert az élet,

a fényből él.

 

Akiket együtt szeretsz emlékeiddel

meg önmagaddal.

 

Látlak, de nem értesz,

 

 

 

 

FÉLKÉSZ

vázlat

 

Nem szabad, mégis akarom.

Akarom és láthatom,

a bánatot az örömöt,

ott látom arcodon.

 

Ez talán csak egy kérdés,

miért jött a nyár,

s rá a tél még.

Miért nyílnak tavasszal

a mezei virágok,

miért halnak meg

ugyanakkor a vágyak.

 

Miért nem lehetne,

másképp minden,

ahogy ágyunkban,

ahogy kezem a kilincsen,

ahogy egy szó,

nem száll el végleg,

ahogy vagy is,

de mégis félek.

 

Most elmegyek,

de várj míg visszatérek.

futok egy kört,

mert remélek.

Nem az vagyok,

kit valaha láttál,

páncél van rajtam,

nem így kívántál.

 

Állunk egy állomásnál,

robog a gyors,

váltottak lámpát.

 

 

DUETT

 

Fiú

 

Én vagyok én, ez a dal most csak enyém.

imám az Égbe száll, de a Mi Atyánk tiéd.

 

Lány

 

Szeretni jó semmiért.

Szeretni kell, a szeretetért.

 

Fiú

 

Nem lehetsz más, csak ami tiéd.

Nem lehetsz kép, a képekért.

 

Lány

 

Ügyes kutyák, szánkód előtt,

fehér a hó, hideg a szél.

 

Fiú

 

Ágyadon képek, gyűrött szeszély,

valami mégis, mégis tiéd.

 

Lány

 

Ami enyém, az a tiéd.

Valami volt, valamiért.

Kezemben képregény,

egy kazetta, ennyi elég.

 

Fiú

 

Fáradt szemek, fáradt viták,

a semmit karoltuk át.

 

Lány

 

Enyém az izgalom, enyém a vágy

enyém a győzelem, vereség után.

 

ÚGY HISZEM

 

Úgy hiszem, te voltál minden,

a tenger, s a napsugár.

Úgy hiszem, nekünk az élet,

nem véletlen találkozás.

 

Amikor jöttél egy este,

zongora szólt, blúzod levetted.

Lágyan szelíden, egy szobában csendben,

bújtunk először össze

 

Nincs más csak a havazás,

de ez a mi hónk, egy más világ

 

Jött egy taxis, adtam neki egy verset.

Így mondta, késő már.

Mert valaki fentről, másképpen szól hozzánk

másképpen nézz le ránk.

 

És mégis, maradj velem,

senki nem tudja, mi a szerelem.

És mégis, maradj velem,

nélküled, nem létezem.

 

Nincs más csak a havazás,

de ez a mi hónk, egy más világ

 

Hozzám bújsz az ágyban,

súlyos volt a kísértés.

Kitöltünk egy sárga csekket,

a Jóisten mindenkit vár.

 

Azt hiszem ezzel, a verssel tévedünk,

most nem ez a való világ.

Azt hiszem, ha rád nézek,

tiszta a kép, ami vár.

 

Nincs más csak a havazás,

de ez a mi hónk, egy más világ.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

OLYAN JÓ VELED MINDEN

 

Olyan jó veled minden,

olyan messze a messzeség.

Peregnek előttem filmek,

szép volt, ami szép.

 

 

EGY MADÁR

 

Egy madár szárnyán szállsz,

s nem tudod ki hova vár.

A világok fölé érsz,

de nem tudod ki vár, ha hazatérsz.

 

Egy madár szárnyán szállsz,

csókod is volt, sok még azután.

Jön egy éjszaka a mi álmunk,

tudod te is, így kívántuk.

 

Látod a kertet, feketén fehérben,

előtted a jövő, a napsütésben,

a vadak elbújnak, félnek tőled

s egy népdal megtalál, örökre téged.

 

 

LESZ EGYSZER

 

Lesz egyszer egy mesénk,

mikor a királyok visszajönnek.

lesz egy albumunk,

a fotókat nem éri fény.

 

Lesz egy kézfogás,

mely titkosan miénk.

lassú lesz az ébredés,

mikor álmodból visszatérsz.

 

Várj, míg csend lesz,

a szó az égig ér.

Várj, míg miénk lesz,

ami volt miénk.

 

Lesz még sok éjszaka,

túl sötét,

de ébreszt a Nap

és kérve kér.

 

Nyugodtan kelt,

mert a varjak elrepültek.

Lesz csodás,

új világ.

 

Kell még, kell még,

kell még a remény.

Egy kicsiny dal,

mely a szívekből,

szívekhez ér.

 

Lesz egy lakás,

hol fő az ebéd.

Lesz valaki,

ki hozzád elér.

 

Lesz majd egyszer, egy ország

mely tiéd és enyém.

Lesz nagy felismerés,

múlik sok tévedés.

 

Várj, míg csend lesz,

a szó az égig ér.

Várj, míg miénk lesz,

ami volt miénk.

 

 

 

 

Ne vedd el,

amire kérlek,

ha segítsz

Istent eléred.

 

Ne mondj semmit,

csodákra várok.

Lehessen az,

amit kívánok.

 

Várj, míg csend lesz,

a szó az égig ér.

Várj, míg miénk lesz,

ami volt miénk.

 

Kell még, kell még,

kell még a remény.

Egy kicsiny dal,

mely a szívekből,

szívekhez ér.

 

 

Ő VOLT A CSEND

 

Ő volt a csend,

álmomban látom.

Ő volt, ki látott,

ő volt – kiáltott.

 

Ő volt a szent,

és ő volt az átok.

Mikor beteg lettem,

ő volt ki ápolt.

 

Van nekem csókom,

szívet nem cserélek.

Van nekem sok képem,

miket esténként nézek.

 

Van nekem egy barátom,

kit lenyomtak a sárba,

de mindig kapott levegőt,

soha nem lesz árva.

 

Tiéd lesz a csók, tiéd lesz a vágy.

Tiéd lesz minden, mit mindenki vár.

 

Ő volt, aki mondta,

soha ne felejtsek szavakat.

Ő volt, ki mondta:

még a dalnak sem szabad.

 

Ő volt, ki egyszer szólt,

hogy az angyalok énekelnek.

Nem hitted, de igaz lett,

fény lett a szívemben.

 

Tegnap Norvégiából,

jött egy e-mail.

Barátomnak daganata van,

meglékelték a fejét.

 

Havannában a rulettnél,

még mellettem állt.

A pirosra tettünk,

de fekete lett a világ

 

Tiéd lesz a csók, tiéd lesz a vágy.

Tiéd lesz minden, mit mindenki vár.

 

 

 

DÉMONOK JÖNNEK

 

Démonok jönnek,

nekik, nem feleltem.

Éjszaka a démonok,

őriznek engem.

 

A kanadai lányt,

soha nem felejtem.

Ott a tenger partján,

azt hittem szerettem.

 

Virágok nyílnak,

valahol messze,

madarak szállnak,

magokat keresve.

 

Elég legyen a kézfogásból,

hamis képeken.

Elég legyen a hangokból,

szólnak, de nem értem.

 

Elég legyen a duzzogásból,

nincs őszinte ígéret.

Fázom a jégkamrában,

hol naponta élek.

 

Démonok jönnek,

szívemben érzem.

Kara Sándor balladáját,

megírom míg élek.

 

Csókolj, mondd nevedet,

ha utat nem találsz.

Reggel, este lesz egy győztes,

akit nem kívánsz.

 

Virágok nyílnak,

valahol messze,

madarak szállnak,

magokat keresve.

 

Utak kereszteződnek,

de az álom megmaradt.

Mindig lesz valaki,

ki csúnyán megtagad.

 

Adj esélyt nekem, a győzők tehetnek bármit.

Adj esélyt nekem, szerethessek bárkit.

FOLYTASSÁTOK HOLNAP

 

Eljönnek az angyalok,

minden csendes estén.

A csillagokat nézed,

miket nem takarhat festék.

 

Érzed, amit érezni kell,

meséket mesélsz.

Vezet téged a fény,

már semmitől sem félsz.

 

Ami volt, s ami még

oda sok barát kísér.

De a fekete ég, a fekete szél

mindenkit megkísért.

 

Kis levegőt, semmi mást,

ennyi, amit kérsz.

Hogy elhiggyed, zöld a zöld,

s kék marad a kék.

 

Ahova lépsz, ahova térsz,

ott megérint a fény.

Ez a dal, a remény,

a szívedben él.

Uram, segíts megtalálni

mi az útja a jónak,

ha nekem nem sikerül,

folytassátok holnap.

 

Nézd csak azt, ki vagy,

ki messzire lát.

Akit nem érint a látszat,

aki írja a csodát.

 

Kevés egy mondat,

kevés egy kicsi jel.

Kérdezel, s a csendben,

csak a szeretet felel.

 

Amiről hitted a tiéd,

csak egy elképzelt regény.

Így is tudnod kell:

királynak születtél.

 

Mindenki lehet Megváltó, mert lesz Feltámadás.

Büszkén hazatérhetsz, végső ítéleted után.

KÖNNYES BLUES

 

Könnyes ez a blues,

mert egy szó megtalált.

Hogy mi lesz holnap,

s holnap után.

Anyám nincs,

fiam mellettem áll.

Sül a hús, visz a vonat,

az asszony hazavár.

 

Könnyes ez a blues,

hamu a köveken,

A madarak messze szállnak,

az élet ilyen.

Ne szólj semmit,

csak egy néma imát.

Megszólal a gitár,

az aréna életre kel,

tízezer lélek énekel.

 

A felhők között nehezen,

jut át a fény,

Add vissza nekem mégis,

ami volt miénk.

Itt lassan sötét lesz,

de várjuk a virradást.

Ne szólj semmit,

csak egy néma imát.

Megszólal a gitár.

 

Ne tedd soha azt,

mit mások akarnak.

Ne legyél barát,

ha a hazugok szépen szólnak.

 

Ne akard, hogy érdemtelenül,

ültessenek a trónra.

Állj egyenesen,

ahogy jegenye áll a viharban.

 

Ne akard a világosságot,

sötétben botorkálsz.

Akard,. hogy sokan,

akarják mit akartál.

Akard hogy a szél,

kócolja hajad.

Hull rád  az eső,

ennyi megmaradt.

A NEMZET SZOLGÁLATÁBAN

 

Segíts nekem élni,

segíts remélni.

Segíts a következő,

tavaszt megérni.

Segíts, hogy ne legyen,

több szombati bánat.

Tehessem dolgom,

a nemzet szolgálatában.

 

Vagyunk sokan Felvidéken,

vagyunk a Vajdaságban.

Tesszük a dolgunk,

nem tudjuk, mi várhat.

Lehullnak a levelek,

de az ősz, még várhat.

Szóljon ez a dal,

a nemzet szolgálatában.

 

Egyszer apám,

mondott egy mondatot.

Két fiát indította el,

hogy lássák a világot.

– Legyetek emberek,

a többi rátok vár majd.

Szeressétek hazánkat,

a nemzet szolgálatában! -.

 

Ülök a komputer előtt,

egy más világban.

Eljönnek dallamok,

amikre nem vártam.

Ősi motívumok,

ősi ritmusok.

S apám arca,

a nemzet szolgálatában.

 

Vedd magadhoz Uram,

ezt a nemzetet,

hol ennyien akarják,

amit nem lehet.

Ahol megszólnak kórusok,

a dal nem lesz bánat.

Ahol állnak vitézek,

a nemzet szolgálatában.

 

 

 

 

Van nekem sok fotóm,

anyámtól kaptam rég.

Benne egész életünk,

mit gyerekként láttunk rég.

Vannak mellettem,

kikre sokáig vártam.

A Vajdaságból és Felvidékről,

a nemzet szolgálatában.

 

Elindultunk egyszer,

Szántód felé.

Ott volt a ház,

ami már nem miénk.

Felszáll a füst,

ez a koncert mégis enyém.

Voltak sokan,

kik katonák voltak:

a nemzet szolgálatában.

 

Apám, ezt dalt,

egy lány kérte tőlem.

Akinek apja,

sok mindent megértett.

Gábor, te tettél, piros fehér zöldet,

apánk kopjafájára.

Ki tette a dolgát,

a nemzet szolgálatában.

 

 

PLATÁNOK

 

Platánok a part felé,

egy keskeny ösvényen.

Szántódtól a Balatonig,

egy régi emlékem.

Gyerekként futottunk,

de a csorda előttünk járt.

Elfoglalták a pocsolyát,

együtt fürödtünk tovább.

 

És jött a 424-es,

legendás mozdonyunk.

Egy tízfillérest tettünk a sínre,

vártuk, mi lesz velünk.

A platánokat fújta a szél,

bólintottak rá.

Ott valahol Szántódon,

az idő meg-meg állt.

 

Nézem a TV-t,

forr a vérem.

De megszólal Nagy László:

Csókollak téged.

Apám egy fotója,

emlékemben él.

A teheneket itatták,

osztoztunk a pocsolyán.

 

És mégis jönnek,

titkos üzenetek.

Ne hagyd abba, veled vagyunk,

az élet így szabad.

Zsuzsa volt a legszebb lány,

kit valaha szerettem.

Amíg élet biztos,

csókját nem felejtem.

 

Vannak olyan éjszakák,

mikor megérint a fény.

Akkor egy dal,

magától életre kél.

Jönnek súlyos nappalok,

jönnek Kiadók,

Azt mondják nem kell,

nem eladható.

 

 

 

 

Platánok a part felé,

egy keskeny ösvényen.

Szántódtól a Balatonig,

egy régi emlékem.

Gyerekként futottunk,

de a csorda előttünk járt.

Elfoglalták a pocsolyát,

együtt fürödtünk tovább.

 

És jött a 424-es,

legendás mozdonyunk.

Egy tízfillérest tettünk a sínre,

vártuk mi lesz velünk.

A platánokat fújta a szél,

bólintottak rá.

Ott valahol Szántódon,

az idő meg-meg állt.

 

 

VAGY EZT, SEMMI MÁST

 

Vinnem kell egy házikót,

vinnem kell a pénzt.

Vinnem kell sok mindent,

sokan várják rég.

Száradnak a gondolatok,

szárad, mi bennem él.

Egy huszonéves fiú,

többet tud, mint én.

 

Kiszáradt a lelke,

de nevetni kéne még.

Vele volt egy Szent Ember,

kit soha meg nem értett.

Azt hiszem az alávalók,

néha fölém érnek,

de tudom a Kormorán:

maga az élet.

 

Vagy jő, az eljövendő,

és lesz még, aki áll.

Vagy ezt, semmi mást,

a múltért kiállj.

Fekszik ágyamban

a megfejtés,

Talán Isten így akarta,

ne legyen jövendölés.

 

Majd nyílnak a virágok,

vidám lesz a nyár.

Vagy ezt, semmi mást,

a múltért kiállj.

A Jóisten velem volt,

néha énekeltem.

Valaha ember voltam,

néha elfelejtem.

Ördögök ajtóm előtt,

nem szabad beszélni.

Horpadások álmaimban,

senki nem érti.

 

Vagy lesz szabadság,

vagy lesz szép halál.

De megtesszük,

mit meg kell tenni,

mit követel hazánk.

Valójában, jó lenne,

aludni szépen.

Csak giccseket látunk,

a TV-ben éppen.

 

Vagy jő az eljövendő,

és lesz még, aki áll.

Vagy ezt, semmi mást,

a múltért kiállj.

A Jóisten velem volt,

néha énekeltem.

Valaha ember voltam,

néha elfelejtem.

 

Erdélyből jönnek

a párnáim,

Van ki összegyűrje,

ő tudja mit remélhet.

 

JÁSZ HIMNUSZ

 

Ezerkétszázharminckilencben,

  1. Béla király.

Talált a jászoknak,

szép új hazát.

 

A Pilisben, a Felvidéken,

vérükkel adóztak.

A legjobb magyarok,

a legjobb katonák voltak.

 

A keresztény hitre térítésük,

századokig tartott.

Tették ezt: Mátyás király,

s a ferences barátok.

 

Erős a kötődés,

e világhoz.

Mert összetartja őket:

valamennyien jászok.

 

Jászok vagyunk, jó magyarok.

Így maradtunk szabadok.

Egy jász kapitány, így szól hozzánk:

Davan horz! Jó napot!

 

A császár eladta,

a Jászságot, a Kunságot.

A jászok visszaváltották,

az ősi szabadságot.

 

Jászok vagyunk,

a legkülönb magyarok.

Magunk urai voltunk,

így maradtunk szabadok.

 

 

OM MANI PADME HUM

 

Az éjszakákon átsegít,

ha álmod fel a Holdba száll.

Melléd bújik simogat,

a csillagarcú kék leány.

 

Könnyít ő a lelkeden,

ruhája nincs, csak holdsugár.

Ne kívánd, ne tudd nevét,

csillagarcú, kék leány.

 

OM MANI PADME HUM

 

Nem látható, nem hívható,

ő hegy és völgy és vadvirág.

Ő a múlt, mi várható,

a csillagarcú, kék leány.

 

A pusztulás, ha végleges,

milliók imája száll.

Ősi dallam hívja őt,

a csillagarcú, kék leányt.

 

OM MANI PADME HUM

 

 

FLY, FLY /I need a few words/

Kell még egy szó

translation : Rebecca Demjén

 

I need a few words

As I know you’ll leave

I need a caress

May the last that you give

 

Someday on your journey

Your heart will recall

This land – your home

Won’t let go – it holds your soul

 

Look far – fly high

walking on the stars

feel me – gone away,

the suffering that was ours

 

Whena the trees reach the sky

And the shine has touched the earth

You will know how to go

to find your land of birth

 

Fly, fly, higher, higher –

where the falcons fly

Their wings will take you home

Where your fathers’ brothers lie.

 

More hope – more faith

living for tomorrow

This land is no more –

a land of pain and sorrow

 

No tears – no fears

More hope – more faith

If you’re lost – your heart aches

Turn back – your home awaits

 

 

CI VUOLE UNA PAROLA

Kell még egy szó

translation : Maria Vesa

 

Ci vuole, una parola,

prima di andare via.

Ci vuole, un abbraccio,

che mi accompagna.

Sulla strada camminando,

ogni tanto pensami.

Questa terra é la tua,

se te ne vai ti aspetta.

 

Guardami e vedi

cammini sulle stelle.

Guardami é finita

la vecchia sofferanza.

Dove gli alberi giganti,

toccano la luce.

Tu lo sai dove vai,

ma alla fine tornerai.

 

Vola, vola tu col vento,

vola insieme al ciello.

Vola, vola io ti aspetto

anche se per tutto il tempo.

 

Io vorrei farti capire,

che cos’é la vita.

Questo posto dove vivi,

ancora é il tuo mondo.

Ma se gli alberi giganti,

non faranno rami nuovi.

Cosi la vita, non portá

fiorire abbastanza.

 

Vola, vola tu col vento,

vola insieme al ciello.

Vola, vola io ti aspetto

anche se per tutto il tempo.

 

Guardami, non promettere.

Guardami e non temere.

Se non c’é posto per te.

Torna in dietro, stai con me.

 

 

TITKOK KÖNYVE

 

Titkok vicsorognak,

fogaink között,

Titkaink velünk élnek,

falaink mögött.

 

Titkok börtönében élünk,

sok kegyes hazugság.

Álcázott félreértés,

sok néma igazság.

 

Többen is tanácsolták:

– írj szerelmes verseket.

Ne foglalkozz a politikával,

jobb lesz úgy neked! –

 

A lépcsőházi fordulóban,

jázmin illata száll.

Előszobákból előszobákba.

lassan érik a vágy.

 

Tudom itt élni jó,

csak titokban félek.

Mert él itt sok ember,

szeretetükből élek.

 

Titkos darabokat,

írtam több százat.

Nem kellett senkinek,

csak emlék unokámnak.

 

Csend van, csendes a szél,

ültess diófákat.

Ne akarj menekülni,

bár Münchenben várnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A TÖREKI CSEND

 

Fejtették a babot,

fejtették mire az élet.

Hiányoznak válaszok,

maradtak kérdések.

 

A mezőn gyűjtött virágokból,

koszorút kell fonni.

A kert alján a paradicsomot,

le kell szüretelni.

 

Borús az idő, esik az eső,

de a béke szigetén, meleg az idő.

 

A töreki esti csendet,

semmi sem pótolja.

A másik parton látszik,

a tihanyi templom tornya.

 

Pohár bor az asztalon,

a házban vetett ágy.

Emberarcú lett a csend,

suttogj egy imát.

 

Borús az idő, esik az eső,

de a béke szigetén, meleg az idő.

 

Jött egy jó baráttól,

csendes bíztatás.

Nem lesz többé sorompó,

mert köztünk nincs határ.

 

Mondjunk egy csendes,

késői fohászt..

Ülj mellém szorosan,

a Jóisten megtalál.

 

Borús az idő, esik az eső,

de a béke szigetén, meleg az idő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A CSEND HANGJAIT LASSAN MEGÉRTEM

 

Velem vagy nélkülem,

két dimenzió.

Fogaink lassan kopnak,

nincs értelmes szó.

 

A régi füzetek, s naplók,

szemétbe kerülnek,

Valahol valakik döntöttek,

nem mi kellünk már.

 

A csend hangjait,

lassan megértem.

A fények táltosai,

eljönnek értem.

A Nap fákra rajzol,

arany koronát,

madarak éneklik,

a szabadság dalát.

 

Jók voltunk régen,

kitűnő tanulók.

Apám könyveket gyűjtött,

kereste a szót.

 

Angyalok ülnek vállaimon,

a Balaton ölelve vár.

Úgy gondolják sokan,

ez a Kánaán.

 

A csend hangjait,

lassan megértem.

A fények táltosai,

eljönnek értem.

A Nap fákra rajzol,

arany koronát.

Madarak éneklik,

a szabadság dalát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A BÉKE SZIGETE

 

A béke szigete,

egy érintésre tőled.

Csak nyújtsd ki két kezed,

gondolkozz erősen.

 

A béke szigetét,

ajándékba kérted.

Ott elfelejted majd,

rossz álmaidat végleg.

 

A béke szigete,

egy éledő világ.

Mindenkiben benne él,

neked tárja kapuját.

 

A béke szigetéhez,

nem kell nagy hajó.

Húzd fel a vitorlát,

együtt lenni jó.

 

A béke kicsiny szigetére,

nem kell jegyet váltani.

Szíved minden dobbanása,

a tengereket is átszeli.

 

Vannak jók vannak rosszak,

a jövő csak jót hozhat.

A szíved legyen tiszta,

úgy eljuthatsz a partra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

AKI MINDENT ELINTÉZETT

 

Ő volt a televízió,

persze nem egyedül.

Több száz műsort készítettünk,

közben jókat ettünk.

 

A tér mellett, egy kis utcában,

a Csarnok étteremben.

Pacal volt a főételünk,

jegyekkel fizettünk.

 

Együtt voltunk egy nyáron,

forgatni Aligán.

Egy hét lopott boldogság,

nekünk is kijárt.

 

Fekete Volgán járt,

régen ő ült a volánnál.

Az országút volt otthona,

mindenhová várták.

 

Volt egy sötét éjszaka,

a Balaton közepén álltunk.

Egy emeletes jacht tetején,

whiskyt iszogattunk.

 

Elnök volt a szakszervezetben,

asztala mint egy páholy,

de egy nap elmúlt a mámor:

elment Kovács Károly

 

Őrizze ez a dal.

Sohasem kérdezett.

Nem is kértem mégis,

mindent elintézett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÜZENET A SENKIKNEK

 

Csillagok felettem,

az erkélyen fekszem.

Felnézek az égre,

más világba érek.

 

Ott van a Göncöl, a Fiastyúk

és egy fényes csillag.

Három pásztor tudta,

miért indul utána.

 

A Jóisten benne van.

mindannyiunk szívében.

Ezt. csak néhányan tudják,

közöttünk élnek.

 

Barátaink lettek,

a Kormorán családja.

Énekünket hallják.

messze a világba.

 

Afrikában az oroszlánok,

sohasem támadnak ránk.

Érzik ez a pár ember,

a Megváltóval diskurál.

 

Kígyók vesznek körül,

így marad örökre.

Mégis megyünk muzsikálni,

a világ végére.

 

Üzenet a Senkiknek,

még messze nincsen vége.

Ez csak a kezdet,

sohasem lesz vége.

Üzenet Mindenkinek,

még messze nincsen vége.

Ez csak a kezdet,

sohasem lesz vége.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÁLDÁS, FÉNYESSÉG

 

Énekszó táncra kért.

Ünnep volt, mikor eljöttél.

Nem volt jó, ahogy rég.

Harang szólt, álmodért.

 

Nem kértél, csak adtál.

Mutattad, mit hoztál.

Aranyeső, hullt reánk.

Vetettél és arattál.

 

Áldás, fényesség.

Szívünkben békesség.

Áldás, fényesség.

Szívünkben, tisztesség.

 

Nem hittem, lehet még.

Futottál, elértél.

Harmatban fürödtél.

Fészkembe feküdtél.

 

Lámpás gyúlt, halvány fény.

Mostad arcom, mostad ruhám.

Maradj velem, ne repülj tovább!

Kicsi madár, vigyázz reám!

 

Áldás, békesség.

Szívünkben fényesség.

Áldás, tisztesség.

Szívünkben fényesség.

 

Áldás, fényesség.

Szívünkben békesség.

Áldás, fényesség.

Szívünkben tisztesség.

 

 

HAZÁD VISSZAVÁR

 

Suttog a szél, mesét mesél,

nem kék a fű, nem szürke a rét.

Vágtat a ló, előtted cél,

ágak tépnek, hited a remény.

 

Még áll a régi vár, a folyó jobb partján.

Láss, láss új csodát.

 

A kapu nyitva áll,

vár sok barát.

Lobognak a zászlók,

kisüt a Nap a köd után.

 

Az út szélén, büszke nyárfa,

régi dallam száll.

Botladozva hagytad el,

az öreg iskolát.

 

Megérkeztél otthonodba,

hosszú út után.

Anyád írt, s te jöttél,

hegyen völgyön át.

– Hegyen völgyön át – hegyen völgyön át –

Hazád visszavárt

 

Hazád visszavár, hazád visszavár.

Kitárod lassan, a mesék súlyos kapuját.

 

Előtted a város,

mögötted sok év.

Ha egy sziklára kiállsz,

csábító szenvedély.

 

Izzadtan ébredsz,

álmod messze száll.

Nem tudod, mi volt,

s mi a valóság.

 

Még áll a régi vár, a folyó jobb partján.

Láss, láss új csodát.

 

Órád megcsörren,

villamosra szállsz.

Jön egy újabb hétköznap,

hosszú mesék után.

 

 

 

Egy templomnál leszállsz,

kedvesed ott vár.

Imára kulcsolt kezetek,

a megtalált világ.

 

Még áll a régi vár, a folyó jobb partján.

Láss, láss új csodát.

 

 

MARADJ EMBER

 

Sohase tudd meg, a fal mögött kik állnak.

Soha se sírj, ha rád borul a bánat.

Szemedbe nézek, magamat látom,

villámok cikáznak, te vagy kapitányom.

 

Sohase kérdezz, ha nem jön válasz.

Sohase hallgass, ha már nem kiálthatsz.

Nem egyedül vagy, jönnek utánad,

agyagba vésett, táblát találhatsz.

 

Nézz reám,

örülj a csöndnek.

Nézz reám,

varázslat az élet.

Nézz reám,

eljönnek érted.

Nézz reám,

gyújts gyertyát.

 

Maradj ember,

Krisztusnak festve,

kit rágalmakkal

kiszögeztek.

 

Maradj ember,

válladon kereszted.

Gyűrött arcod

senkise lássa

 

Sohase várd, majd megtalálnak.

Sorsod tiéd, magadat vállald.

Messze van még, a tükör világ,

sok még a dolgod, sok mindent látsz.

 

Sohase fordulj, vissza az úton.

Kapaszkodj hegyre, a forrás felé.

Látsz ott egy szarvast, ki oltja szomját.

Ha eltévedtél, vezet tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

ENGESZTELŐ ÉNEK

 

Gyertya ég az út mentén,

táncolsz Isten tenyerén.

Jó néhány éve elindultál,

utat vágtál semmiért.

 

Halk zene szólt,

mint amikor,

megláttalak téged.

Volt, ami volt,

orgona szólt,

megszólalt az ének.

 

Szónokoltál, van remény.

Számon kérték – hova mész?

Súlyos teher volt, mégis megérte.

Fogadtak rólad: meddig érsz.

 

Ölelj át még,

szárnyad kinő.

Angyalok visznek

az ég felé.

Végtelen út vár

rád és rám.

 

Lesz egy csendes nagymisénk,

engesztelő kézfogás.

A megbocsátást ajándékba,

társainknak adjuk át.

 

Halk zene szólt,

mint amikor,

megláttalak téged.

Volt, ami volt,

orgona szólt,

megszólalt az ének.

 

Szorítsd kezem, legyél bátor,

a regény végét írjuk át.

Szeretetünkből, virág nyíljon.

Éljünk így tovább.

 

 

EZ ERDÉLY

 

Medvenyomok a tisztáson.

Gyopár a Hargitán.

Sok csoda, sok rejtély.

Ez Erdély.

 

Egy öreg pásztor éneke.

Szilaj férfitáncok.

Minden fenyves egy szentély.

Ez Erdély.

 

Ha megszeretnek visszavárnak.

Csorbával, sült pisztránggal.

Pálinkával kínálnak.

Ez Erdély.

 

Elfelejtett szavak,

bajusz alatti mosoly.

Megtalálod, ha hiányzik.

Ez Erdély.

 

Ezer ember Csíksomlyón

A pillanatot várja,

a Nap felkel arannyá válik.

Ez Erdély

 

Hol a magyar szó és a hegedű hangja

ezer éve, velünk él.

A Megváltó kíséri lépteid.

Ez Erdély.

 

Egy kézfogás, egy négyes tánc,

a barátság életre kél.

A hegyek között, fú a szél.

Ez Erdély.

 

Hol a magyar szó és a hegedű hangja,

ezer éve, velünk él.

A hegyek között, lobog a tűz,

Ez Erdély.

 

 

 

FEKETE FEHÉR BILLENTYŰK

Szűts István ötvenedik születésnapjára

 

Hátha egyszer: úgy, mint rég,

hátha jön egy dallam még.

Hátha megszólal egy fáradt szaxofon,

a függöny mögött a színpadon.

 

Ahol álltam sokszor rég.

Az a tűz még bennem él.

Csak egyet ne felejts, minden év küzdelem.

Fekete fehér billentyűk az életem.

 

Még nem lesz nagy ünneplés,

egy fiú vagyok, kinek apja fogja kezét.

Ne bontsunk pezsgőt, érte gyertya ég!

Van miért élek! Valakiért!

 

Láss, láss magas hegyeken át.

Láss, csak lásd! Az élet egészen más!

Láss, csak láss, ma az egyetlen szabály:

fekete fehér billentyűk a zongorán.

 

Hátha egyszer várnak rám,

hátha megtalálom a csodát.

Hátha lesz egy dal, megértik bánatom,

madár szárnyán repül minden fájdalom.

 

Akkor lesz egy új világ,

apám, anyám előttem áll.

Kérdik majd: Mit tettél?

Eljátszom nekik a zongorán.

 

Kérem a Teremtőt, ne hagyjon magamra még.

Annyi lett a dolgom, legyen minden szép.

Ne bontsunk pezsgőt, ez csupán ötven év.

Van miért éljek! Valakikért!

 

Láss, láss magas hegyeken át.

Láss, csak láss! Az élet egészen más!

Láss, csak láss, ma az egyetlen szabály:

fekete fehér billentyűk a zongorán.

 

 

MESSZE A VÉGE

 

Messze van még,

messze a vége.

Templomodban,

gyónni nem szégyen.

Lesz egy reggel,

mikor felébredsz.

Tudod akkor,

merre kell lépned.

 

Mert vár rád,

sok tiszta lélek.

Szívet adnak,

szívért cserébe.

Széttépték testünk

vér folyt a kőre.

Díszvacsorákon

ettek belőle.

 

Hol szavaid megértik,

ott nem leszel idegen.

Kezüket nyújtják feléd,

át magas hegyeken.

Áldott ott a kenyér,

áldott az eső, a szél.

Áldott legyen a gyermek,

ha magyarul beszél.

 

Kinn az utcán,

kinn a téren.

Fekete rémek,

fekete végzet.

Ne felejts el élni,

hited a fény.

Urunk vigyáz rád,

ő a remény.

 

Hogy milyen volt,

s mi maradt utána.

Ne csaljon a sötét,

a hamis látszat.

Öltöztesd lelked,

díszes ruhába,

kincs van kezedben

hazát találhatsz.

 

SZÜKSÉGEM VAN RÁD

 

Ha egy pillanatra megfordulnál,

mikor elindulsz nélkülem.

Látnád felemelt karom,

kérő tekintetem.

Egy eltévedt napsugár,

jelt rajzol tenyerembe.

Titkos kódomat azonnal,

megfejtened nem kell.

 

Egy leveledben rég megírtad,

mi az, mi minket összeköt.

Találkozott, két árva lélek,

egy hétköznapi délelőtt.

Kanyargós ösvény végén,

két madár, egy ágra szállt.

Imádkoztunk, titkon kértük,

végül valóra vált.

 

Szükségem van rád –

nem szólhatok, mert nem szabad.

Szükségem van rád –

nem találom a jó utat.

Szükségem van rád –

csak repülök felhők fölött,

a kiválasztottak között.

Szükségem van rád –

mi kaptuk a jelt

 

Az Úr döntött, így legyen,

ez már több, mint szerelem.

Hihetetlen, de felemelt,

elmúlt a baljós félelem.

Külön kerestük, sok éven át,

a lélek csendes nyugalmát.

És meghallottuk végül,

szívünk dallamát.

 

VÉDD AZ ÉLETET

 

Békésen alszol,

kezed a kezemben.

Takaród az idő,

a pillanatnyi csendben.

Álmodra az Úr vigyáz,

csillagos az este.

Hang nélküli tévé,

borzalmak tükre.

 

Zavar a komputerben,

zavar a fejekben.

Eltaposott rózsák,

hamis szövegekben.

Törvényen kívül él,

a boldog, tiszta lélek.

Piszoktól szennyes utcák,

száradó remények..

 

Védd meg az életet, örülj, ember lettél.

Védd utolsó vérig, a helyet hol születtél.

Lásd, amit látni kell, találj valami szépet.

Sok elfáradt huszár, végül hazatérhet.

 

Lassan már nem tiéd,

mit őseidtől kaptál.

Átrendezték világod

kövér, kapzsi akták.

Valahol kis zugokban,

szavak szavakhoz érnek.

Az igazságra esküsznek fel,

rongyos vitézek

 

Kanyargós az út,

te nem ezt kívántad.

Üresek a templomok,

ember, embert támad.

Árnyak, függönyök,

mind, szótlan kísértet.

Akár merre léptél,

besúgók kísértek.

 

 

 

A KELEPCE

 

Bódító szép szavak,

bekerített erények.

Kelepcébe tévedt,

a tisztán szóló ének.

 

Álszent ír kottákat,

hamisak a szólamok.

Cifra díszben pózolnak

öltönyös szónokok.

 

Hidd el, ez csak a kezdet,

messze még a vége.

Fekete felhőt festenek,

a hajnali égre.

 

Távol, messze döntik el:

Mit? Miért? Mi mennyi?

A tömeg ujjongva tapsol,

hogy megkapta a semmit.

 

Rajtad tesztelik,

mit lehet és meddig.

Várják, hogy feladjad.

Tagadd, mi voltál eddig.

 

Hidd el ez csak a kezdet,

messze még a vége.

Fekete felhőt festenek,

a hajnali égre.

 

Majomparádé a színpadon,

rácsok mögül nézheted.

Ketrecbe zártak egy toronyban,

ennyi maradt az életed.

 

 

 

JÁTSZD EL A GYŐZTESEK DALÁT

 

Bárhová vet a sors,

ha túlkiabálnak akkor is:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha támadnak, rágalmaznak,

ha előtted zárják az ajtót:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha az újságok hazudnak rólad,

ha elhagy, sok régi barát:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha jönnek idegen zászlókkal,

ha beállnak eléd:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha ellopják dallamaid,

ráismersz néhány sorra:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha kapsz honi igazolványt,

de megaláznak érte:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha nem találod Amerikát

csak Guanahanin, néhány indiánt:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha valahol jársz a világban,

és nem találsz magyart.

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

Ha jó és rossz mesékben,

nem a Jó győz végleg:

Játszd el akkor is,

a győztesek dalát.

 

HÁZI ÁLDÁS

 

Erdő, erdő, sűrű sötét erdő,

légy te az úton, mindig az első.

Bárhova lépsz, én veled leszek végig.

Közel az időnk, bár a jövő lassan érik.

 

Erdő szélén, szalmatetős kunyhó.

Friss a kenyér illata, tölgyfából a padló.

Füst száll a kéményből, táncol egy vadló.

Áldozat lettél, nem lehetsz a vádló.

 

Ingó-bingó zöld fűszál, esőcseppek súlya vár.

Mondd ki, mi az igazság. Áldás száll majd reád.

 

Egyik fa kiszárad, a másik égig nő.

A tegnap hátán lustálkodva, fekszik a jövő.

Ami volt, az volt, elmosta az eső.

Úgy ígérted: holnaptól, nem lesz borús felhő.

 

Hosszú sorban követnek, kik ismerik a lelked.

Tudják egy hídon, át kell őket vinned.

Szép beszédet mondtál, őszinte volt, nem ravasz.

Sokan akkor melléd álltak, igazi lett szavad.

 

Ingó-bingó zöld fűszál, esőcseppek súlya vár.

Mondd ki, mi az igazság. Áldás száll majd reád.

 

Gyöngysor nyakadon, néhány éve vettem.

Nem bánok semmit sem, bármit is tettem.

Apám, anyám szavaira, éberen figyeltem.

Sokan voltak ellenem, de ellenük nem tettem.

 

Eljön a mi időnk, táncot fogunk járni.

Nem kell kiskapu, nem kell sorban állni.

Az Ördög marad a pokolban, hangos lesz az ének.

Kedvesedet karolhatod, angyalok kísérnek.

 

Ingó-bingó zöld fűszál, esőcseppek súlya vár.

Mondd ki, mi az igazság. Áldás száll majd reád.

 

A boszorkányok éje után, tudtuk jön a hajnal.

Napköszöntőt énekeltél, kibontott hajjal.

Jön egy újabb reggel, új reménysugár.

Érkezett a Teremtő „Kegyelem” nevű lován.

 

 

 

ITTHON OTTHON

 

Hazamegyek otthonomba,

hazajövök országomba.

Elindultam, megérkeztem,

otthonról hazajöttem.

 

Határokon által keltem,

hol születtem, ne felejtem.

Oltárokra gyertyát tettem,

búzamagot elvetettem.

 

. Zongorámon hangok nyíltak,

az újságokban rólam írtak.

Éreztem szabad leszek,

az első csók megérkezett.

 

Otthon vagyok, itthon élek, könnycseppek az Égben.

Két ország, egy az élet. Szívet, nevet nem cserélek.

 

A mező szélén elaludtam,

akkor is, csak rád gondoltam.

Kérdeztek, de nem feleltem.

nem adtam el, miben hittem.

 

Magas csúcsra, lassan értem,

szembe álltam, ott a fénnyel.

Akit kerestem megtaláltam,

az első táncot, neki szántam.

 

Velem vagy, akár hol élek,

nem kellenek tükörképek.

Hazám vagy, s benne élet,

nyújtsd kezed, ha nem is kérem.

 

Otthon vagyok, itthon élek, könnycseppek az Égben

Két ország, egy az élet. Szívet, nevet nem cserélek

 

Nagymamám a kemence mellett

halkan énekelt.

Egy dalt, mit nem felejtek,

míg élek: sohasem.

 

 

 

 

 

 

 

AHOGY TALÁLKOZTUNK

 

Tolonganak a szavak,

amiket nem mondhattam el.

Mondatok, kérdések,

amikre senki nem felel.

 

Az érzés egyszerű,

csak annyi: hiányzol!

Lehetek én bárkivel,

bármikor, bárhol.

 

Bekopogtál egy este,

csillogás szemedben.

Kitárult egy ajtó,

törékeny szívemben.

 

Meghajoltak a fák,

a levelek hozzám szóltak.

Álmos rügyek kifakadtak,

hisz jó lenni jónak.

 

Találkoznunk kellett, mert így rendelte a Teremtő.

Találkoznunk kellett, közben eltelt öt esztendő.

Találkoznunk kellett, de nem volt, ilyen egyszerű.

Találkoznunk kellett, álmunk nem lett népszerű.

 

Álltál az ajtóban,

sáros csizmákkal.

Remegő kezekkel,

viharos vággyal.

 

Készítettem fürdőt,

vacsorát kínáltam.

Asztalhoz ültünk, szinte

fáztunk a lázban.

 

Fejed karomba hajtottad,

ahogy filmeken láttam.

Egyszerű lett minden,

úgy ahogy rég vártam..

 

Különös fény futott át,

a fekete zongorán.

A szomszédok is sírtak

a szerelmesek dalán.

 

 

 

UTAM

 

Ölelj át, szoríts erősen,

fulladjak karjaidban.

Nem állhat közénk senki,

sírni nem tanultam.

 

Nem engedtek nevetni,

futni hajnali szélben.

Fizettek a Cirkuszban,

lássák szenvedésem.

 

Mutogatták képem,

próbáltak becsapni.

Így szóltam akkor:

Jobb adni, mint kapni.

 

Valamikor régen,

fehér bohóc voltam.

Bombát raktak öltözőmbe,

de senkinek se szóltam.

 

Ne tévesszenek az árnyak, ahogy szeretnéd, úgy láthatsz.

Örülj a napsugárnak, többé nem hibázhatsz..

Meríts a múltból, holnapot építs, védd hazád, családod.

Gonosz varázslók erdejében, utadat megtalálod.

 

Velem van kosaramban,

egy költő, egy tudós, egy énekes.

Foghegyről mondják irigyeim:

ez a produkció nem érdekes.

 

Nem kell nekik festő sem,

ki lelkét mutatja vásznán.

Kifakad belőlem az ének,

mint könnycsepp gyűrött párnán.

 

Megértettem végre:

magam legyek, senki más.

Nem érdekel többé,

milyen piszkos lett a világ.

 

Tisztának kell maradni,

csak ennyi, semmi más.

Egy dallam mögé bújva,

emberre találsz.

 

 

 

KÍVÁNSÁG

 

Légy olyan kérlek, mint szikrázó kísértet.

Nem látlak, de érzem, közeledő lépted.

 

Légy egy pohár bor, egy csendes délután.

Sok idegen arc, új drámát kíván.

 

Ládámban őrzöm, összes régi képed.

Töröld le arcodról a rád pingált festéket.

 

Gondolj nagyot, légy bátor, emeld fel a zászlót.

Fogd meg kezét, ki melletted áll, ki ismeri a jelszót.

 

Egyedül vagyunk a világban, nem értik szavunk.

Velünk az erő – ha összetartunk.

Egyedül vagyunk a világban, nem értik szavunk.

Velünk az erő – egymásra számíthatunk.

 

Ne ébredj túl korán, éldd tovább az álmod!

Este a barátokkal, járd el régi táncod.

 

Őrizd a lángot, add férjhez a lányod.

Legyen sok unokád, öleld meg a párod.

 

A reggelből este lett, sokáig aludtunk.

Hittünk álnok szavakban, magunkra maradtunk

 

Ki barát volt, ellenünk van, fagyos lett az idő.

Zavaros lett a víz, a múlt, a jelen, a jövő.

 

Egyedül vagyunk a világban, nem értik szavunk.

Velünk az erő – ha összetartunk.

Egyedül vagyunk a világban, nem értik szavunk.

Velünk az erő – egymásra számíthatunk.

 

 

HAZÁDBAN NEM LEHETSZ IDEGEN

 

Hazádban soha nem lehetsz,

nem lehetsz idegen.

Bármilyen nagy seb tátong,

elárvult lelkeden.

Hazádban soha nem lehetsz,

nem lehetsz idegen

Könnycseppek arcokon,

jövőd csupán a félelem.

 

Elveszik a házad,

ha becsukod szemed.

Kerítésen másznak át,

megtehetik, mert meg lehet.

Robbantják templomod,

szabadság a jelszó.

Nem értik szavaid,

nincs bíró, nincs vádló.

 

Távolból figyelnek,

éhes hiénák.

Úgy történik minden,

ahogy kitalálták.

Várják, mikor lesz elég,

mikor mondod: Ennyi!

Elszívják a levegőt,

eléd dobják a semmit.

 

Várják a fulladást,

jól jöhet a téboly..

Kik páholyokban ülnek,

nekik a rombolás: mámor.

Az utca sarkán üldögél,

a hajléktalan szégyen.

Krisztus fekszik a porban,

szétszaggatott képen.

 

 

 

 

NEKED JÁTÉK, NEKEM VÉGZET

 

Neked lakás, nekem otthon.

Neked ország, nekem nemzet.

Neked egy rongy, nekem lobogó.

Itt az élet, nem eladó.

 

Neked csillagos, nekem sávos.

Neked jelvény, nekem címer.

Neked test, nekem lélek.

Itt születtem, itt élek.

 

Neked sapka, nekem korona

Neked buli, nekem nagymise.

Neked zagyvaság, nekem nyelv.

Itt megmaradni, ősi terv.

 

Neked bálvány, nekem Isten.

Neked ördög, nekem angyal.

Neked szabadság, nekem rend.

Itt a földben, apám pihen.

 

Neked búcsú, nekem indulás.

Neked komputer, nekem írott betű.

Neked foglalás, nekem építés.

Itt még számít, az esküvés.

 

Neked disszonáns, nekem harmónia.

Neked tolvajlás, nekem teremtés.

Neked falfirka, nekem festmény.

Itt az énekszó, egy rejtvény.

 

Neked gyűlölet, nekem kereszt.

Neked gyújtós, nekem könyv.

Neked gyülekezet, nekem család.

Itt öntözni kell, örök szabály.

 

Neked egyén, nekem közösség.

Neked menekült, nekem idegen.

Neked vágy, nekem félelem.

Itt az árulókat ismerem.

 

Neked pusztaság, nekem erdő.

Neked Amerika, nekem pusztítás.

Neked Európa, nekem szégyen.

Itt meghallgatnak az Égben.

 

 

 

 

Neked politika, nekem akarat.

Neked kerítés, nekem határ.

Neked kép, nekem szent.

Itt az angyal hangja, nekünk üzent.

 

Neked gyerek, nekem jövő.

Neked betű, nekem vers.

Neked múlt, nekem fájdalom.

Itt fennmarad, néhány dalom.

 

Neked bolond, nekem színész.

Neked őrült, nekem zenész.

Neked mocsok, nekem tisztaság.

Itt a szívekben, nincs pusztaság.

 

Neked egy szám, nekem feleség.

Neked egy nap, nekem ünnep.

Neked egy hely, nekem hazám.

Itt az első csókot, érzi a szám.

 

Neked gyilkolás, nekem élet.

Neked ingyen, nekem munka.

Neked rablás, nekem a lét.

Itt hősök haltak, az elvükért.

 

Neked ököl, nekem kézfogás.

Neked szomszéd, nekem barát.

Neked könnyű, nekem szenvedés.

Itt nagy vihar lesz, nem enyhülés.

 

Neked nevetség, nekem könnycsepp.

Neked bankkártya, nekem izzadás.

Neked kisebbség, nekem magyar.

Itt sok árva lélek, egyet akar.

 

Neked hazugság, nekem igazság.

Neked bíró, nekem besúgó.

Neked kampány, nekem árulás.

Itt áldozat vagy, hamis a vád.

 

Neked játék, nekem végzet.

Neked csillogás, nekem sötét.

Neked fény, nekem fekete árnyék.

Itt, ha lenne ember, embert kívánnék.

 

Neked vonal, nekem hazám.

Neked a titok, nekem a világ.

Neked a jelzés, nekem a mondat,

Itt tiéd lehet a ma, enyém a holnap.

 

ŐSI FÖLDÖN

 

Ősi földön, pusztít a járvány,

minden házon, hamis kiáltvány.

Csak egy ember, csak egy vitéz,

aki harcol, ki tettre kész.

 

Régi mondák, életre kelnek,

kicsiny lángok, kobza kezedben.

Utolsó lovag, kit várt a népe,

minden ifjú példaképe.

 

Megüli lovát, nyereg nélkül.

Íjat feszít, ki bámulja szédül.

Sólyom repül, viharos szélben.

Régi emlék, régi képen.

 

Égi a jelszó: földed védd meg.

Három szó, könnyen érted.

Ezen a nyelven, csak itt beszélnek.

Segít Isten, ha magyarul kéred.

 

Jönnek pimasz kereskedők,

csapolják a véred.

Mocskolják a harcosokat,

kitalált mesékkel.

 

Mégsem marad egyedül,

szemben zúgó árral.

Mögötte gyűlik, új sereg,

nem törődik a váddal.

 

Zászlót bont sok egyszerű ember,

közös lesz az ének.

Közös lesz az üzenet,

a Pokolnak, a Mennynek.

 

Égi a jelszó: földed védd meg.

Három szó, könnyen érted.

Ezen a nyelven, csak itt beszélnek.

Segít Isten, ha magyarul kéred.

 

 

 

 

 

 

 

 

LÉGY JÓ

 

Arcodon, ne legyen álarc.

Amit tettél, jól csináltad.

Felépül, végül a házad.

Te kérdeztél, hát ez a válasz.

 

Karolj át, szoríts még.

Megmaradnunk kötelesség.

Ha elalszol, őrzöm álmod.

Lassan múlik, egy néma átok.

 

Dúdolok, ha azt kívánod.

Mit kerestél, nálam találod.

Kéz a kézben, állunk a csendben,

tiszta hangok, fáradt szívünkben.

 

Tudom néha, valami fáj.

Őszinte volt a vallomás.

Hogy hív, a messzi csillogás,

de nem felejted, hol a hazád.

 

Légy jó, légy jó, légy jó mindhalálig.

Légy jó, az úton, eljutunk hazáig.

Légy jó, légy jó, elérünk az Égig.

Légy jó, kéz a kézben, együtt megyünk végig.

 

Itthon a vágyak, nem vesznek el,

a gólyák fészkét figyeld.

Mert visszatér, sok árva lélek

kiket messze vittek, csábító fények.

 

Dalaink, sokan nem értik.

A jövőt másképp remélik.

Nagyapánk térképét nézik,.

mi megmaradt, még azt is kérik.

 

Vigyázz reám, vigyázok rád.

Így lesz együtt, a család.

Elmegyünk majd, hegyek közé,

hol él a szó, nincsen sötét.

 

Kárpátalja, a Vajdaság.

Ott megtalálod szarvas nyomát.

Székelyföld, s a Felvidék.

És mennyi még, mondd mennyi még?

 

 

VÉGITÉLET

9/8-os macedon táncdallamra

 

Felhős az Ég, mindenki fél.

Farkas király, házak közt jár.

Néha megáll, jó szóra vár.

Rongyos ruhán, csörren a lánc.

 

Tudja ő rég, kihunyt a fény.

Nincs igaz hang, nem szól harang.

Hamis a kép, nem fog a fék.

Hervadt csodák, dőlnek a fák.

 

Hiába vársz,

bármit kívánsz,

törvény nem véd,

sodor a szél.

Végső a harc.

sápadt az arc,

száraz virág,

szép új világ.

 

Ördögi terv, az úton nincs jel.

Fekete rémek, falják a véred.

Keresd a szót, kimondhatót.

Szárad a tó, nem látható.

 

Kell, hogy figyelj, védd amit kell.

Amit ma látsz, sátáni tánc.

Csendes imád, sírodra száll.

Terjed a láz, örült világ.

 

SZENTKARÁCSONY ÉJJELÉN, 2015

Mondj igent az életre,

a halál helyett,

győzzön a szeretet,

a gyűlölet felett.

Karolj át, szavam

szívedhez ér,

imádkozzunk együtt,

a magyar lélekért.

Büszke sólyom

magasan száll,

előtte nincs rajzolt határ.

Sohase hátra,

előre néz,

hajnalra ébred

egy büszke nép.

Légy pásztor,

légy király,

hidd el,

követ a nyáj.

Lépj tovább,

felejtsd, mi fáj,

itt születtél,

itt van hazád.

Világít messze,

egy Égi fény,

kik jót akarnak,

tőlük ne félj

Hazád térkép,

egy angyal kezén,

Szentkarácsony éjjelén.

 

 

ÁRVA NEMZEDÉK

 

Annyi minden történt,

de összetartozunk.

Sokan voltak ellenünk,

mi sohasem változunk.

 

Tiltott dallal, tiltott tánccal,

felnőtt egy nemzedék.

Szörnyű viharok dúltak,

fákat téptek szét.

 

Ébredj hosszú éj után,

árva nemzedék.

Vedd hátadra zsákod,

átölel a szél.

Ébredj hosszú éj után,

árva nemzedék.

Áldás kísérjen,

ki szeret sokáig él.

 

Tiltották Istenünk,

titkos volt imánk.

Falak mögött éltünk,

de megmaradt hazánk.

 

Szüless új tavaszban,

a nyár fény-utazás.

Színvarázs lesz az ősz,

s a tél megtisztulás.

 

Ébredj hosszú éj után,

árva nemzedék.

Vedd hátadra zsákod,

átölel a szél.

Ébredj hosszú éj után,

árva nemzedék.

Áldás kísérjen,

ki szeret sokáig él.

 

 

RÓLAD SZÓL EZ A DAL

 

Néha egyszerű minden,

mert tudod, hol a vége.

Néha az elejét,

az elejét érted félre.

 

Néha egy gondolat,

a füstbe száll.

Néha nem érted,

miért volt annyi vád.

 

Néha egy film szakad,

megáll.

Néha úgy érzed,

nincsen szabály.

 

Néha egy csónak

rossz folyókon úszik.

Néha a kétség,

melledre kúszik.

 

Rólad szól ez a dal,

ne sírj, ne sírj!

Hidd el igaz,

messzire hív.

Rólad szól ez a dal,

ne sírj, ne sírj!

Fényes vagy, mint a Nap,

csak az igazság igaz!

 

Rólad szól ez a dal,

ne sírj, ne sírj!

Hidd el igaz,

messzire hív.

Rólad szól ez a dal,

ne sírj, ne sírj!

Láss szebb napokat

és nevetni lássalak.

 

Ne sírj, ne sírj!

Sohase sírj!

 

SOHASE KÉRTÉL

Janovszki Andrea emlékére

 

Sohase kértél, csak adtál.

Elmaradtál egy fehér lapnál.

Miért nem írtad: Élni akartál!

Tudom sokat éltél, sokat láttál.

 

Kicsi leány, csak még egy szóra

– Legyünk együtt, egy kupa borra.

Megmaradsz nekem – sokan – szájtátva állnak.

Egy vonat robog a Mennyországba.

 

Tudod, mindig együtt leszünk.

Nevetünk is, kedvünk szerint.

De valahol, hol hisznek csodákban:

Ott lesz a könyve Andreának.

 

Üres az éj, sötét a bánat.

Gyújtom a villanyt, de nem látlak.

De tudom, itt vagy velem.

A tudósok sem tudják: mi a szerelem.

 

Ezt a verset emlékül küldöm oda:

ahol, az angyalok is fáradtan ülnek.

Mert az élet: rövid halál,

de a Jóisten, kit akar: megtalál.

 

 

HOGY VALAHA TALÁLKOZZUNK

 

Hogy valaha találkozzunk, el kell indulj értem.

Át hegyeken, völgyeken erdők sűrűjében.

 

Segítenek majd a fák, s a madarak, el ne tévedj.

Fürödj a képzeletben, vetkőzd le szemérmed.

 

Nem sebeznek az ágak, a karcos vitézek.

Mind tudja, már akkor elindultál értem.

 

A végtelen sötétben, Hold mutatja lépted,

egy sovány farkas melléd fekszik. Melegítsen az éjben.

 

Megtisztít a folyó, minden emléket.

Megtisztít a folyó – partján, mezítelen ébredsz.

A boldogság kék madara szállt előtted.

Ott voltál, ahova hívott, megkaptad, amit kértem.

 

Új élet lesz szívének, minden dobbanása.

Ő a hírnök, ki mondja majd: Hajnalban megtalállak.

 

Elindultál valahol, mert szeretni kész vagy.

Megölel a boldogság, ha szíved tiszta.

 

Kicsiny virágok, madarak, versek, amik nem készek.

Fekete fehérek álmaim, de színesben remélek.

 

Kinyitottam lelkemet, hatalmas szenvedéllyel.

Légy jó mindhalálig – szólított valaki éjjel.

 

Megtisztít a folyó, minden emléket.

Megtisztít a folyó – partján, mezítelen ébredsz.

A boldogság kék madara szállt előtted.

Ott voltál, ahova hívott, megkaptad, amit kértem.

 

KICSI MADÁR

 

Kicsi madár, kicsi madár,

szállj le az Égből, fészket találj.

Kicsi madár, kicsi madár,

gyógyítsd a bajt, csillagra szállj.

 

Kismadár szállt vállamra,

súgta: veled élek.

De akármerre indulsz,

járt már valaki előtted.

Van egy tiszta világ,

de sok út áll előtted.

Kérted mutassam mit szeretnék,

ami csak én lehettem.

 

Kicsi madár, kicsi madár,

fáj, nagyon fáj.

Előbb van ítélet,

a darabnak még nincsen vége.

Volt egyszer egy színpad,

volt ezer dicséret,

volt, ami enyém lehetett,

volt, mi szállt a széllel.

 

Lesz valahol egy színpad,

két deszka, amin élek.

Ott elmondhatom, ami én vagyok,

mutathatom: mennyit érek.

Csókok, ölelések,

tapsok, titkos üzenetek.

Egyedül állok a fényben.

Kérdés van, de nincs felelet.

 

Kicsi madár, kicsi madár,

fáj, nagyon fáj.

Előbb van ítélet,

a darabnak még nincsen vége.

Volt egyszer egy színpad,

volt ezer dicséret,

volt, ami enyém lehetett,

volt, mi szállt a széllel.

 

Elképzelt virágos réteken,

ugrándozva élek.

Bohóc vagyok és ördög,

de örülök, hogy élek.

 

 

HA LEMEGY A NAP

 

Kicsiny lepke szállt, virágról virágra.

Ilyen a gyönyör, a bánat, de minden csak látszat.

Szeretni boldogság, de szeretni fáradsz.

A gondolatok tavaszra várnak.

 

Színes szárnyával a lepke kezedre szállt,

egy király volt éppen, akire várt.

Így szólt hozzád – Királynőm lettél,

egy pillanatra, engem szerettél.

 

Nem tudtad eddig,

kire vársz.

Nem tudtad eddig,

mit kívánsz!

Ha elalszik a Nap, szívem kihűl,

de most aludni kell egyedül.

 

Ablakom nyitva volt, fényképek szálltak.

Az utcán az emberek téged láttak.

Hideg van kint, engem tűz éget.

Máglyámon a foglárok fákat cserélnek.

 

Nem tudtad eddig,

kire vársz.

Nem tudtad eddig,

mit kívánsz!

Ha elalszik a Nap, szívem kihűl,

de most aludni kell egyedül.

 

 

LESZ EGY ASZTAL

 

Egy apró virág nagyra nőtt,

ő adott nekem erőt.

Ajándékba kaptam,

megcsókolt reggeli előtt.

Aludni fogunk, kéz a kézben,

felejtem minden büszkeségem.

Szeretni akarok, semmi mást.

Engedj magadhoz, erre vársz.

 

Amikor szó lesz a szó, kéz lesz a kéz.

Lesz egy asztal, s mellette két szék.

Amikor szó lesz a szó, kéz lesz a kéz.

Egy házban, mely miénk,

s mondataid a napsütés.

 

Az erőben, ahol boszorkák laknak,

arra jártam, s befogadtak.

Táncoltunk a holdfényben,

ott volt a Mester, s Margaríta.

Van egy levél, mit soha nem írtam,

hogy a vonaton nagyon sírtam.

Messzire vitt a sötét kísértet.

Az angyalok a fűben, perecet kértek.

 

Amikor szó lesz a szó, kéz lesz a kéz.

Lesz egy asztal, s mellette két szék.

Amikor szó lesz a szó, kéz lesz a kéz.

Egy házban, mely miénk,

s mondataid a napsütés.

 

Egy régi dal, a lemezjátszón.

Állsz egyedül, mindenki bámul.

Egy csókot még, csak ennyit kérek.

Megbocsátok, de ettől félek.

 

Amikor szó lesz a szó, kéz lesz a kéz.

Lesz egy asztal, s mellette két szék.

Amikor szó lesz a szó, kéz lesz a kéz.

Egy házban, mely miénk,

s mondataid a napsütés.

 

ZUHOGOTT AZ ESŐ

 

Zuhogott az eső, virágot hoztál,

vázákba raktad, mikor először láttál.

Nem tudja senki, mekkora lesz a kiáltás,

ami egyszer – majd ránk vár.

 

Láttál gyönyörűséget, láttál sok szépet,

láttad, milyen lehet, lehetne az élet.

Kihúztad a naptárból, minden büszkeséged,

hogy maradj magadnak – valaki még éljen,

 

Csak egyszer, csak egyszer,

aludj velem éjjel.

Semmi – csak bújj hozzám.

Elég, ha meleged  érzem.

Ne áruld el titkaim, ne legyél kísértet.

Ha a sötétben beszélünk, mosolyomat érzed.

 

Titkos éjjeleken, egymás mellett álltunk.

Térdeltünk a sötétben, szavak nélkül váltunk.

De jött a boldog ébredés, hajnali madár ének.

Csak jó lehet, ami jön – amit úgy hívnak: élet.

 

Csak egyszer, csak egyszer,

aludj velem éjjel.

Semmi – csak bújj hozzám.

Elég, ha meleged  érzem.

Ne áruld el titkaim, ne legyél kísértet.

Ha a sötétben beszélünk, mosolyomat érzed.

 

Legyél csak egy ember, ki utat talál éppen.

Legyél az, akit sok éve reméltem.

Ha csöngetnek az ajtón, nem kell félned.

Csak a posta jött – újabb küldeménnyel.

 

Csak egyszer, csak egyszer,

aludj velem éjjel.

Semmi – csak bújj hozzám.

Elég, ha meleged  érzem.

Ne áruld el titkaim, ne legyél kísértet.

Ha a sötétben beszélünk, mosolyomat érzed.

 

Szólj hozzám úgy, ne legyen színészet.

Hagyd, őszintén éljek, hagyd, legyen az élet.

 

 

LESZ EGY PILLANAT

 

Tűz lesz parázsból, halld regösök hangját.

Az emlékek gyűrűjét, apák, fiúnak adják.

Lehullnak a lombok, levelet küld a szél.

Utunkat mutatja, egy mécsesnyi remény!

Akárhová vet a sors, bármilyen baj ér,

mindig lesz egy dal, mely szívedig elér.

 

Egy lámpás ég, az igazak szívén.

Örök múlt, jövő, örök szenvedély.

Változnak évszakok, zöld lesz a vetés.

A hűség oszlopán: anyád szava véd.

 

 Eljön egy pillanat, szemek szemekbe néznek.

Akkor érzem igazán: Nincs mitől félnem.

Lesz egy pillanat, egy büszke gondolat,

arra nincs, nem lehet, másik változat.

 

Mélyen benned él: Mit kér a nép!

Csillagkép a remény, éjszakád egén.

Megtalálják biztosan egymás kezét,

tudják biztosan: Honnan fúj a szél!

Akárhová vet a sors, bármilyen baj ér,

mindig lesz egy dal, mely szívedig elér.

 

Síkság marad, hegyek helyén.

Cserélődik a vér. Marad a büszkeség!

Rend kell lelkünkben, bármilyen nehéz.

Egy ember áll az úton, ki sohase fél!

 

Eljön egy pillanat, szemek szemekbe néznek.

Akkor érzem igazán: Nincs mitől félnem.

Lesz egy pillanat, egy büszke gondolat,

arra nincs, nem lehet, másik változat.

 

Lelkünk elvették, mégis miénk.

Dagad egy vitorla, hazánk tengerén.

Varázslók varázsoltak, rosszat és szépet.

Nem tudták szavak adnak a szónak gyönyörűséget.

 

Vannak emberek, kik a múltat, a jövőt nem értik.

Nem magyarok, pedig nyelvünket beszélik.

Isten legyen kegyelmes, arcukat cserélik.

Ők nem magyarok, mégis nyelvünket beszélik.

 

 

 

 

MINDEN NAP FELTÁMADÁS

 

Késő már, késő – késő a bánkódás.

Nem tudhatja senki, mikor lesz tisztulás.

Volt sok nagyszerű művész, rajzaik égbe szálltak.

Egy létrán álltak, mi nem is volt, csak maguknak kívántak.

 

Rímeket kell keresnem, ez a dal életre keljen,

de minden szónak a vége: Találkozik a csenddel!

Az utolsó monológ miénk lesz! Hosszú az előadás!

Kevesen értik, de mi tudjuk: Lesz még sok támadás!

 

Minden nap egy új, egy új feltámadás.

Minden nap, ébredés. Reggeli csók, új állomás.

Minden nap egy új, egy új feltámadás.

Minden nap gyónás, remény: lesz tisztulás.

 

Egy ember menekült, nem volt bűnös, sem elítélt!

Orvos volt, igaz ember. Nincs ezer év, hogy megértsd!

Zsidó volt és keresztény, egy pap fogta kezét.

Hirdette a világnak: az élet szeretetét!

 

Félni, kérni, nevet cserélni, látványos kirakat.

Látni, várni, utódot hagyni, erős akarat!

Enni, venni, fenni, tenni, kenni a szavakat.

Magunkat megtagadni: Bűnös feladat!

 

Minden nap egy új, egy új feltámadás.

Minden nap, ébredés. Reggeli csók, új állomás.

Minden nap egy új, egy új feltámadás.

Minden nap gyónás, remény: lesz tisztulás!

 

Mit lehet adni neked,

aki ebből semmit se ért!

(csak annyit): Mindennap egy reggel

hogy feltámadhass:

a szeretetért…

 

 

 

KIÁLTVÁNY A SZERELEMÉRT

 

Nem fáj, a zuhanás, magasból, a mélybe.

Nem fáj, semmi! Tudom: megérte!

Nem fáj, a sötétség, nem fáj a csillogás.

Nem fáj, ha nem érted! – Mi az, mi bánt!

 

Nem fáj, a repülés, tán még, az is szép lesz.

Nem fáj, látni a mélyet, a végső gyönyörűséget.

Nem fáj, ha nem látom, hol az út vége.

Nem fáj, ennyit tehettem, csak ennyit! – Nem többet: érted.

 

Nem fáj, ha kapaszkodsz, mert felülről látod a képet!

Nem fáj, te is tévedtél sokszor, keresve a szépet.

Nem fáj, olyan maradtál, amilyen maradtam én is!

Nem fáj, aki vagy, mert belőled lettem. – Belőled lettem mégis!

 

Ez a dal, semmi más: Egy kiáltvány a szerelemért.

Amilyen lehetnénk, amiért élni szép.

Ez semmi más, csupán egy kiáltvány a jövőért.

Hogy általad legyek magam!

Hogy általam legyél magad! Az Úr tenyerén!

 

Nem fáj, hisz a Teremtő, küldött egy napon.

Nem fáj, átlátszó ruhád, miben jöttél egy hajnalon!

Nem fáj, hogy bűzös pocsolyákon, át kellet lépnünk.

Nem fáj, bolondok voltunk.  Álmodtunk, reméltünk.

 

Nem fáj, hogy ez a dal, csak kettőnkké, nem másé!

Nem fáj, de benne van minden elfelejtett ajándék.

Nem fáj, voltak őrült esték, kócos reggelek.

A lehetetlen kerestük, kinevettek hitetlen emberek!

 

Nem fáj, neked van családod, mi nekem, alig maradt!

Nem fáj, Isten engedte, szabadok voltunk, ahogy szabad.

Nem fáj, nem égetett, sok káros sugár.

Nem fáj, megtanultam: Van másik világ.

 

Ez a dal, semmi más: Egy kiáltvány a szerelemért.

Amilyen lehetnénk, amiért élni szép.

Ez semmi más, csupán egy kiáltvány a jövőért.

Hogy általad legyek magam,

Hogy általam legyél magad, az Úr tenyerén!

 

Nem fáj, a mindennap, a sok buta veszekedés.

Nem fáj, a jövendölés, barátnőid szava kevés.

Nem fáj, ma is olyannak látlak, mint az elején.

Nem félj, hisz megmaradtunk: Te és én!

 

 

Különös ez a kiáltvány, a semmiért.

Érzelmek, bolond harcok a másikért!

Kettőnk regénye, mi senkit nem érdekel!

Bár mindenkihez szól, ha kissé figyel!

 

Ez a dal, semmi más: Egy kiáltvány a szerelemért.

Amilyen lehetnénk, amiért élni szép.

Ez semmi más, csupán egy kiáltvány a jövőért.

Hogy általad legyek magam,

Hogy általam legyél magad, az Úr tenyerén!

 

Család lettünk: férj, feleség!

Különös ez a szenvedély!

Te nőnek születtél – férfinak én!

Kiáltvány ez, a szerelemért!

 

 

 

A MOZDONYVEZETŐ

 

Valaki sípol a váltó előtt – valaki nem!

Valaki sípol a sorompónál – van, aki nem!

Valaki ismer szemafort – valaki nem!

Van, ki betart szabályokat – van, aki nem!

 

Vannak vonatvezetők, vannak kalauzok.

Van, ki jegyet vásárol, és vannak csalók.

Van akinek törvény: Hogy élet az élet!

Vannak férfiak, s vannak, kik nőnek születtek.

 

Mit tehet a mozdonyban, egy egyszerű vezető?

Sípol, megáll, ha van váltó vagy keresztező.

Szabályt keres egy vastag könyvben: Mit kell csinálni?

De jönnek olyan sorompók, hol nem lehet megállni.

 

Valaki sípol a váltó előtt – valaki nem!

Valaki sípol a sorompónál – van, aki nem!

Valaki ismer szemafort – valaki nem!

Van, ki betart szabályokat – van, aki nem!

 

Találjon mindenki, biztos hazát.

születhessen ember, ki napfényre vár!

Lesznek sínek, messzire visznek, lesznek szerelvények.

A Jóistentől, sok mozdonyhoz: vezetőt remélek!

 

Kevés az olyan kalauz, ki felismeri a bliccelőt.

Aki tudja, mi a bölcső, s hol van temető.

Jó, ha a vonaton, van vezető!

Jó lenne, ha a vasutas ismerné a jövőt.

 

Jó lenne, ha egy férfi, szeretne egy nőt.

Ki gyereket szül, s abból lenne: mozdonyvezető.

Ne legyünk másolatok, néhány furcsa utánzat.

Az igazság csapdái még előttünk állnak.

 

Kevés a vasúton, az olyan vezető.

Ki sorok között olvas, felismeri: ki a férfi, vagy ki a nő!

Aki tudja, hol a váltó, aki tudja, hol a fék.

Aki tudja, mi a szabadság, de sínek között él.

 

Valaki sípol a váltó előtt – valaki nem!

Valaki sípol a sorompónál – van, aki nem!

Valaki ismer szemafort – valaki nem!

Van, ki betart szabályokat – van, aki nem!

 

Becsüljük a jó mozdonyvezetőt, kit nem zavar a vihar, honnan fúj a szél.

Becsüljük a jó mozdonyvezetőt, kinek vannak álmai, de sínek között él!

VADVIRÁGOK

 

Ismeretlen réten köröttem vadvirágok.

Nem tudom, hova lépjek, hol nem robban átok.

Felnőnek virágok, a Nap felé néznek.

Nem látják a földművest, ki csak, mély kútba nézhet.

 

A vadvirág szabad, maga módján élhet.

Elfelejti, kell a víz, amitől élhet.

Jobbra-balra hajlong, hol a Nap, jobban érheti őt.

Felejti, hol volt a föld, hol éltek a szülők.

 

Az földműves bizalommal, korsót ereszt a mélybe.

Hol van még kicsi víz, amitől virágok élnek.

Nincs nagy tanulság, talán annyi: néha vissza kell nézni.

Nem lehet a múltat, a jövőt, a jelenre kicserélni!

 

Ki fog gyertyát gyújtani? Ki érti, mi fáj?

Ki fog igazat adni? Ki lesz, ki utadba áll?

Ki fogja kimondani: Megérte, hogy éltél?

Amin sírdöngölő táncot járunk: a holnapi érték!

 

A mélyben táplálék, a sok, kicsi vízér.

Nem olaj, vagy gáz fakad, csupán pár csepp a szenvedésért.

Néhány éve apád, magot tett a földbe,

Vihar készült, de tudta: Mindig lesz: Örökre!

 

Zöld marad a fű, kék marad az ég.

Nem tudják átfesteni: ami volt tiéd.

Színésznek jó voltál, erre nem készültél fel.

Barátod lett a vádló és téged ítéltek el.

 

Változnak a szereplők, nincs: Kivel szembe nézz!

Ahogy eddig éltél, nem volt lányregény.

Földműves legyél, ki tudja: Mi kell, mit szabad!

Húzz vizet a kútból, maradj önmagad!

 

Ki fog gyertyát gyújtani? Ki érti, mi fáj?

Ki fog igazat adni? Ki lesz, ki utadba áll?

Ki fogja kimondani: Megérte, hogy éltél?

Ahol sírdöngölő a tánc: az holnap érték!

 

 

 

ANYÁM SZAVA

 

Anyám utolsó szavait, soha ki nem mondom.

Elég az útra – elég – elég mit gondolt!

Nem tudtam visszahozni, bár lett volna még dolgunk.

Álmai voltak, tudta: álma megvalósul.

 

Elment Apámhoz, aki régóta várta.

Nem zavarta a Mennyben, kinőtt szakálla.

Anyám indít mikor, tudom fontos, hogy lépnem kell.

Anyám ölel, ha támadnak, ha fojtogat a csend.

 

Anyám szava: suttogás, mit az unokáknak mormol!

Itt volt velünk, itt maradt, egy zavaros korból.

Áldozat, vagy boldog ember? Aki nem kap márványtáblát.

Anya volt, gyönyörű nő, kezei a családot vigyázták!

 

Ki tudja már, hogy lehetet

telefon nélkül élni?

Hogy lehetett a televíziót,

homályosan nézni?

Ki tudja, hogy lehetett

csengőfrászban élni?

Hogy tudott apám, anyám,

hinni és remélni?

 

Anyám szava a válasz, mikor felelni kell.

Ha elfogynak szavaim, szemével üzen.

Életet adott egykor, egy szerelem gyümölcsének.

Ő az, aki miatt, hazát nem cserélek!

 

Anyám volt az utolsó, a család, élő regénye.

Sok szegény lett gazdag tőle, sok gazdag lett szegényebb!

Kifogynak a mondatok, néha hangtalanul élek.

Elment – ketten maradtunk – lehet, kissé félek.

 

Anyám szava a reggel, mikor ébredni kell.

Anyám szava altat, mikor pihennem kell.

Ha elestem felemel, vigasztal, ha kell.

Anyám helyett, nem jött senki sem.

 

Anyám szívéből dalok fakadnak, sok jólelkű kísértet.

Mikor álmosan hallgatom, a székelyföldi csendet.

Nem látom, mit látni kéne, pedig az ő szemével nézek.

Apám, boldog arcát látom, amit soha meg nem értek.

 

 

 

 

Anyám volt az utolsó, a család volt szenvedélye.

Sok szegény lett gazdag tőle, volt sok hamis ítélet.

Ketten itt maradtunk, egy család emlékének.

Kifogynak a mondatok, új világban élek.

 

Anyám szava az erő,

ha tévedtem, ő a jel.

Sok kihagyott mondat,

sok elveszített perc!

Szárnyam lesz, ha repülni,

ha emelkednem kell.

Gyűrött ez a zsebkendő,

ez a késői vers.

 

 

TURNÉ, SZÉKELYFÖLD 2017

A hajnali székely ködben, tisztul a remény.

Nem lesznek mélyen felhők, a völgy ébredni kész.

Isten tudja miért, egy gondolat válaszra vár:

Nyolcszáz kilométer után: Miért várt ránk, ez a ház?

Várakozás, sötét csend, az éjszaka hangjai.

Valami készül, valami súgja, maradjunk hajnalig.

Kettőkor jöttek a fények, pálinka is akadt.

Találkozott a család, mely pár órára szétszakadt.

Van hely, hol a magyar szó, még sokat ér!

Vannak helyek, hol a szív, szívhez betér!

Vannak pillanatok, ami a valóság, az élet!

Vannak helyek, hol beszélni nem félek!

Kedvesem velem volt, várt vetett ágyban,

ahol én is, titokban, vártam új feltámadásra.

Egy papír volt előttem, nem tudtam mit írni,

de megérkezett a banda, kikkel együtt lehet zenélni.

Rajtunk kívül, ezen a földön, senki meg nem érti.

Hogy létezik egy szálloda. Ahová nekünk kell betérni!

Hol miénk minden szoba, hol nem kell soha félni.

Hol éjjel a gyertyafényben, az emberek egymást értik.

Van hely, hol a magyar szó, még sokat ér!

Vannak helyek, hol a szív, szívhez betér!

Vannak pillanatok, ami a valóság, az élet!

Vannak helyek, hol beszélni nem félek!

( Hol magyarul beszélnek! )

Akadt néhány baráti szó, nem volt fennakadás.

Voltak ott emberek, akik értették, mi bánt.

Mert vannak, kiknek az őszinte szó, még sokat ér.

Vannak helyek, hol egy szív, szívedhez ér.

Létezik egy tikos világ, hol egyik a másikat érti.

Talán nagyon egyszerű, csak a szemükbe kell nézni.

Létezik egy titkos világ, hol egyik a másikat érti.

Talán nagyon egyszerű! Csak a szemükbe kell nézni!

Van hely, hol a magyar szó, még sokat ér!

Vannak helyek, hol egy szív, szívhez betér!

Vannak pillanatok, ami a valóság, az élet!

Vannak helyek, hol beszélni nem félek!

 

 

Van zenekar, mely nem számlákat lát.

Hiába, bármilyen könyvelő, ki azokra vár.

Tudja ki a színpad mellett áll, a koncert végét várja:

Szeretne boldog lenni, mert dolga van a világban

A zenekar család, Isten tenyerén.

Apák, anyák gyermekek, kiket megérintett a fény.

A közönség is egy család, mely mindenkit hazavár.

 

A zene – a harmónia – mindenkit összezár.

 

Székelyföld, Kárpátalja, Délvidék és Felvidék!

Magyarul beszélnek. Csak mi tudjuk miért!

ÉRKEZIK EGY ANGYAL

Nincs más, csak a jövő, az ismeretlen, mi vár.

A múlt ködbe vész. Felejtsd el, mi bánt.

Apád, anyád üzen, a felhőkön át:

Maradj, aki vagy, ne féld, mi előtted áll!

Légy büszke a múltra, s arra, ki melletted áll.

Egy szó, egy mondat, néha szívekre talál.

Akármikor, akárhol, de találkoznunk kell.

Ez a dal miénk, az égig repít fel.

Világosság világít, minden sötét szobát.

Érkezik egy angyal, hol magyar szót talál.

A fény, szentelt kéz, add neked hazát.

Légy Te is ott, hol az angyal, magyar szót talál!

A nevedet másképp írják, nem vagy szerb, se román, se szlovák.

Nincs, ki visszaadja, az otthon illatát.

Hontalan vagy, de mégsem, mióta születtél, azóta tart.

Nincs ember, ki tudja: miért ez a harc?

Világosság világít, minden sötét szobát.

Érkezik egy angyal, hol magyar szót talál.

A fény, szentelt kéz, add neked hazát.

Légy Te is ott, hol az angyal, magyar szót talál!

Leszáll majd egy angyal,

elvakít a fény,

hoz neked egy zászlót,

ami az örök remény!

Világosság világít, minden sötét szobát.

Érkezik egy angyal, hol magyar szót talál.

A fény, szentelt kéz, add neked hazát.

Légy Te is ott, hol az angyal, magyar szót talál!

H majd érkezik egy angyal,

ne vakítson el a fény.

A gondolatok a mondatok,

szavaid- mind tiéd!

Egy gondolat, egy szó

rád talál!

AZ ÁTUTAZÓ

A napfény sugarát, csatákba kényszerítik.

Tétovák a gondolatok, a szavakat megfeszítik.

Minden rontott szóban, hervad a szépség.

Egy elmaradt ölelésben, benne van a kétség.

Árulások, indulatok, jelmezben a szenvedély.

Elfárad a dal, ha élnie nincs miért.

Vannak pillanatok, miket senkivel nem cserélnél.

Tüzet raktál hajnalban, kenyeret sütöttél.

A csend mindennél többet ér,

mikor – nincs értelme a szónak.

Akárki voltál, megmaradtál: átutazónak.

A csend mindennél többet ér,

mikor – nincs értelme a szónak.

Akárki voltál, megmaradtál: örökre átutazónak.

 

Készítenek havonta rólad, mindenható elemzést.

Naponta írnak ügynök barátok, részletes jelentést.

Sok tévedés, sok vihar. Rossz szavak még benned élnek.

Sok rejtett, régi emlék, mind jövőt remélnek.

Egyszer talán egy angyal, erkélyedre téved.

Melléd bújik, s várjátok: az üdvösséget.

Árnyékok, borús felhők, de egy kéz kezedre vár.

Bármilyen nehéz: Ne mondd: Nincs tovább!

Nem érted, mitől lett ilyen, bolond a világ.

Sok fájó kérdés, válaszra vár.

A csend mindennél többet ér,

mikor – nincs értelme a szónak.

Akárki voltál, megmaradtál: átutazónak.

A csend mindennél többet ér,

mikor – nincs értelme a szónak.

Akárki voltál, megmaradtál: örökre átutazónak.

HA MEGYÜNK HAZAFELÉ

Velünk az a pillanat, mikor megyünk hazafelé.

Velünk marad egy gondolat. Tudjuk miért!

Az országút szélén, nem látni szenvedést.

Te mégis ott állsz, mint egy kérdés felém.

Zuhog az eső, erősen fúj a szél,

egy két szó, egy dallam, megmaradt, benned él.

Nem látni semmit tisztán, olyan végtelen a sötét,

Amit teszel, ami vagy, az sorsod, az tiéd.

Kell, a szó, igaz legyen,

minden mondat kezdetén.

Kell, hogy velem legyél, 

ha megyünk hazafelé.

 

Amikor elalszol, álmod legyen szép.

Az ördögök, s a tündérek: becsaptak már rég.

Az erő legyen társad, árva nemzedék.

Várad legyen védhető, ne hordják szét.

Legyen biztos a gondolat, valahol várnak rád.

Hol nyelved beszélik, ott tudják: Mi fáj!

Tudjad, otthon várnak, mikor, indulsz hazafelé.

Őrtüzeket raknak, hogy lássad: Az a határ, ahol a fény!

Kell, a szó jó legyen,

minden mondat kezdetén.

Kell, hogy velem legyél,

ha megyünk hazafelé.

Láthatatlan felhők, takarják a fényt,

gyújts kicsi gyertyát a szeretetért!

Erős legyen a gondolat, mit Erdélyen kívánnak.

Erős legyen tartása egy felvidéki lánynak.

Fogadjon magyar szó, egy vajdasági szobában.

Mesélhessek nagyanyámnak: a Kárpátalján jártam!

Nincs olyan bíró, ki börtön ad hazádnak.

Térképem mutatja, hol vannak a várak!

Akárhová vetem a magot, ősi földön járok.

Fiaim talán látják, az új világot!

HOLNAP, TEGNAP UTÁN

Furcsa lett a világ, az időnek nincs barátja.

A percek, az órák, más számtanra járnak.

Mások, máshol mindent, másképpen kívánnak.

Ami titkos vágyad volt, arra hiába várhatsz.

Hétköznapok várnak, végtelen csodák.

A Híradóban gyilkolás, mámor, pusztítás.

Valahol döntenek rólad, mit senki nem kíván.

Ha keresztúton állsz, tudd: merre tovább!

Jönnek hozzád emberek, akikre nem vársz.

Veled maradnak, pedig lezártad szobád.

Más nyelven beszélnek, életük másképp remélik.

Ha kérsz valamit magyarul, azt ők nem értik.

Szeretnél sok embert, lelked mást kíván.

Visszafelé vagy előre, de neked mutat irányt.

Hol lehet az igazság, mi talán sokunknak fáj.

Hol a valóság a holnap, a tegnap után?

Holnap jön, holnap jön! Tegnap után.

Reggel, ha felébredsz, még nem tudod mi vár.

Egy csepp emberség, egy pillanat csupán.

Legyen boldog a holnapod, a tegnap után!

Jó szó kellene még, nem fertőzött patak.

Ne legyen több hamisság. Ne csaljanak szavak.

Nincsen vereség, ne legyen fájó indulat.

Fel kell akkor is állni, ha egy bélyeg rád ragadt.

Itt vagyok, kiálltok, nem hallják, nem értik.

Amit mondok, azt sokan még sokáig kérik.

Ami voltam, ami vagyok, amivé lettem.

Az utódoknak üzenem: Magyarnak születtem!

Vannak szótlan lelkek. Imák a szeretetért.

Vannak, kiknek egy dal mindennél többet ér.

Nem lehet ennek vége, mert nincs miért.

Van még sok dallam, miről érzem enyém.

Holnap jön, holnap jön! Tegnap után.

Reggel, ha felébredsz, még nem tudod mi vár.

Egy csepp emberség, egy pillanat csupán.

Legyen boldog a holnapod, a tegnap után!

Legyen a fáradtaknak pihenő az ágy.

Legyen a hontalannak élhető világ.

Legyen kereszt jelkép, legyen tisztulás.

Legyen a maradóknak, holnap a tegnap után.

NÉLKÜLED

Legyél nekem feleség, Legyél nekem család.

Legyél olyan ember, kinek jó ez a világ.

Legyél eső, legyél szél, legyél nyíló virág.

Legyél nekem a hely – minek, te adsz hazát.

Legyél olyan ember, kire figyel a világ.

Legyél nekem tér, hol nincsenek zárt szobák.

Legyél nekem egy nemzet, mely másokra is vigyáz!

Legyenek fiaink és legyen sok kisleány.

Nélküled a vihar, csak múló félelem.

Ha velem vagy, minden percét megélhetem.

Nélküled a szavakban nincs értelem.

Nehezen tanultam, mi a szerelem!

Várj, míg eljön a szó, várj addig, míg hozzád szól.

Várd a pillanatot, mi neked is nekem is jó.

Várj, míg lesz levél a magból, mit vetettél.

Erdő, ősi fákkal – dolgunk teremtés.

 

Valakik, valamit, biztosan nem értenek.

Testvéreimet bántják ( add kezed ) – bűnös a képzelet ( gyere közelebb )

Akik voltunk, akik lettünk megmarad végleg.

Az álszolgák, az álmagyarok süllyednek a mélybe.

Emlékek, függönyök. Kilépni ne félj!

Te vagy! Én vagyok! Az élő bizonyíték!

Lehet rajtunk nevetni, de életünk nehéz.

Találkoztunk egykor. Nem volt menekülés.

Megmaradunk sokan, mint lerágott csont, hervadt virág.

Akiknek sírját az utódok, nem gondozzák.

Nem tudják mi az élet, s milyen lesz a halál.

Kik nem tudják soha. Volt egy másik világ.

Nélküled a vihar, csak múló félelem.

Ha velem vagy, minden percét megélhetem.

Nélküled a szavakban nincs értelem.

Nehezen tanultam, mi a szerelem!

Várj, míg eljön a szó, várj addig, míg hozzád szól.

Várd a pillanatot, mi neked is nekem is jó.

Várj, míg lesz levél a magból, mit vetettél.

Erdő, ősi fákkal – dolgunk teremtés.

 

ITT AZ IDŐ

Vágyak, remények,

éhes szenvedély.

Puszták, kidőlt fák,

sok kereszt, mi benned él.

Képek, fények,

egy út, mi előtted áll.

Akárhonnan fúj a szél,

menj tovább.

Van sok hamis szó,

nincs, ki melletted áll.

Kedvesed szemében,

már ott egy új világ.

Amikor egy dal,

még nem szól, de benned él.

Maradj, aki voltál,

titkos vágyaidért.

Szeretnélek a szeretetért,

akkor is, ha nincs miért.

Szeretnélek a szeretetért,

fogadd el mindenért!

Legyél, aki voltál –

képzeletemben élsz.

Ki megszenvedte a múltat,

ki helyet nem cserélt!

Aki vállalja az éveket,

a jövőért cserébe.

Ki soha nem felejt – mégis –

elér a fénybe.

Segíts nekem, élj velem

egy új feltámadást.

Itt az idő, itt a dal,

a végső elszámolás.

Segíts nekem, éld velem,

az új feltámadást.

Itt az idő. itt a dal,

a végső tisztulás.