DEÁK BILL, VARGA, VIKIDÁL: A ROCKEREK

varga-bill-vikidal-collage

A magyar közélet, a magyar közgondolkodás súlyos válságban van.

Zavar van a fejekben, zavar a közéletben, zavar a hétköznapokban.

Minden, amit eddig tettünk, minden kimondott szó, minden elénekelt dal, sok ezer feledhetetlen hangverseny megkérdőjeleződik egy ismeretlen, számunkra érthetetlen erő által.

Valamikor együtt voltunk, valamikor egyformán szóltak szavaink. „Egyforma szó volt a szánkban”!

Tegyük félre az egyéni sérelmeket, tegyük félre a reflektorfények vakító butítását. A magyar történelem, a magyar kultúra utolsó szavait ne mások mondják ki helyettünk.

Egy lövészárokba kerültünk. Akik velünk szemben a másik oldalon állnak, korszerű fegyverekkel – legyen az írott sajtó, internet, facebook, rádiós, vagy televíziós nyilvánosság – egykor harcostársaink voltak.

Jancsó Miklós forog a sírjában. Tőle tanultam és sohasem feledem: „Nem csinálunk mást, csupán a szabadság kereteit tágítjuk.” A magukat liberálisnak mondó egykori társaink, fel sem fogják, mekkora agymosás áldozatai. Vagy mégis? Akkor viszont még nagyobb a baj!

Nem feledem Cseh Tamás barátomat sem, aki egy alkalommal – a maga módján – csak annyit mondott egy riporternek: „Azért jöttem, hogy eggyel többen legyünk!” – történt pedig mindez néhány évvel ezelőtt a Kossuth téren.

Választóvonalhoz értünk mindannyian. Vagy megmaradunk, vagy elpusztulunk. Ahogy elpusztítják az emberiség több ezer éves kultúrájának maradványait, ahogy elpusztul az erkölcs, ahogy elpusztul a hit, ahogy elpusztul a család szentsége.

Két térfél van, adogatjuk és kapjuk a labdákat. Vagy visszaütjük, vagy vereséget szenvedünk.

Ha most nincs elég erőnk sárba taposott, lehajtott fejünket az égre emelni, több lehetőségünk már nem lesz.

Sokan elszakadtak a gyökerektől, mások egzisztenciális, vagy anyagi szempontok miatt feladták önmagukat. Arctalanná váltak a haszonszerzés folyamatos háborújában. Egyesek súlyos amnéziában szenvednek, mások végzetes önmarcangolás áldozatai lettek.

A keresztény hit arra tanít: legyünk megbocsájtók – mert: „Nem tudják, mit cselekszenek”. De a keresztény hit, a remény, és a szeretet nem feltételezi a feledékenységet.

Az életutak – mint azt az őskeresztény hit jele, az egyenlőszárú kereszt jelképezi –, keresztezik egymást és kijelölnek egy pontot. Egy találkozási pontot, ahol az egyéni életutak, sorsok, örömök, fájdalmak, boldog és keserves érzések, történések találkoznak.

A véletlenek: sorsszerűek. A találkozások elkerülhetetlenek, de ki-ki kereszttel a vállán érkezik, cipel magával valamit – a keresztény mitológia tanítása alapján – arra a pontra, mely elkerülhetetlen az életében.

Földi bolyongásunk közben a hétköznapok próbatételei – kapcsolatok, házasságok, anyagi nehézségek, egzisztenciális zavarok, egészségi problémák – mind egy-egy megoldandó egyéni feladat, melynek végén akár győztesen is tovább léphetünk, ha a próbát kiálltuk.

Koncz Gábor színművész a Honfoglalás film forgatásán egy riportban ezt mondta: „Én azért szeretem ezt a szerepet, mert úgy érzem, én is ott voltan!.. Ott voltam Vereckénél!.. Én egyike voltam azoknak, akik véghezvitték a honfoglalást, végső hazatérésünket.”

Magam is így gondolkodom: egyszerre vagyok Árpád vezér és Mátyás király zenésze, Dózsa György, ’48-as, vagy ’56-os szabadságharcos, de lehetnék Petőfi, vagy József Attila is,vagy akár a kivégzett Nagy Imre, ők mindannyian bennem vannak.

Megadatott nekünk, hogy az ötvenes éveket – szüleink segítségével – átélve-túlélhettük, a hatvanas években felnőhettünk, a hetvenes években megszerezhettük a tudást, szerelmesek lehettünk, családot alapíthattunk. És érzékelhettük a barna és vörös diktatúrák bukását. S ez még akkor is így van, ha mi az utóbbinak már csak az enyhébb változatával találkoztunk.

A Parlament erkélyén ezt követően pedig kimondták a bűvös szavakat: „Magyar Köztársaság.”

Ezután azonban a sorok összezavarodtak. Barátokból ellenségek lettek, ember az ember farkasává vált. De a keresztény ember megbocsát.

Ki honnan jött, ki mit visz magával, ma már akár érdektelen is lehetne, ha nem törne világuralomra egy láthatatlan erő, mely nagyon is tetten érhető, felismerhető, alattomos üzelmei felfedezhetők.

Perverz agyakban született gondolatok szerint: el kell felejteni a férfi és a nő szükségét egy gyermek születéséhez, ki kell tépni a gyökereket, hogy ne legyen többé haza, essen szét a közösség, a nemzet, szűnjön meg az európai és benne a magyar kultúra. Hogy aztán ebben a falanszterben a dolgozó rabszolgák csupán termeljenek, fogyasszanak, cserébe pedig fülükbe kapják a semmit – legyen az rádió, televízió, vagy akár az okos telefon.

Selfi-ket készítenek, kiadják pillanatnyi életük, pillanatnyi képeit egy un. világhálóra, melytől még visszajelzéseket is kapnak. Ettől megszerzik a pillanatnyi örömöt, mint az ismert – látnoki jóslatokkal megírt – regényben a boldogság tablettákat. „Szóma, ha mondom, segít a gondon…”

varga-bill-vikidalZuglóban egy parányi stúdióban három rocker énekel egy dalt, mely himnusszá vált hazánkban és határainkon túl, melynek hallatán a koncerteken felállnak az emberek, mely megtalálható a felvidéki iskolák, énekes tankönyveiben. Három különböző élet, három különböző előadói életpálya, három különböző karakter, de most ismét együtt. Sok-sok évvel ezelőtt ez a keresztút a városligeti Királydombon találkozott egy pontban, ma pedig, 2016-ban a budapesti Hősök terén.

Mert bennük megmaradt a hit, a remény, a szeretet, és tudják, olyan országban élnek, olyan nemzetnek a tagjai, ahol a többség számára még mindig egyértelmű: Itt élned, halnod kell.

Budapest, 2016 áprilisában

Koltay Gergely

Kapcsolat

Koltay Gergely
koltaygergely@t-online.hu
+36 30 922-88-68
1126 Budapest, Hollósy Simon utca 16.

Legutóbbi hozzászólások