Gáspár Álmos

Születtem a háromszéki Kézdivásárhelyen 1958 november 16.-án egy álmos vasárnap reggelen.

 

Édesapám  ásítozott a portásfülkében, ahol épp dolgozott volna, ha lett volna mit. Felhívták a szülészetről, hogy megérkeztem, de nincs még nevem. (nemem már látszott)

 

  • Hát legyen Álmos, mert én is álmos vagyok – mondta jó apám.

És úgy lett! Büszkén viselem e nevet, habár sok élcelődésnek voltam kitéve eddig életemben. Egyik – történelemben jártas – ismerős meg is kérdezte feleségemtől, hogy – ez meg milyen név? Ő meg mondta, hogy  – ősi kínai!

 

Elhitte, hisz a magyar nyelvben ő még ilyen névvel életében nem találkozott, pedig már elég régóta nézi az ülepe a földet.

 

Öntudatra ébredés előtt apám kezembe nyomott egy hegedűt – Márpedig ez a gyerek zenész lesz – mondván. És ehhez tartotta magát konokul, mivel ő is amatőr zenész volt. Olyan hangszer nem létezett amit ő nem tudott volna megszólaltatni tíz perc forgatás/mustrálás után. Talán tőle örököltem, hogy én is több hangszeren játszom. Vagyis próbálok játszani.

 

Eleinte a helyi énektanár tanított hegedülni, aztán a marosvásárhelyi konziba kerültem, ahol először elszörnyülködtek az addig tanultakon, aztán látták, hogy mocorog bennem valami és elölről kezdték az oktatást. Majd 18 évesen szélnek eresztettek egy semmire nem való diplomával, mely igazolná, hogy értek valamit a zenéhez, de ez ma már senkit nem érdekel.

 

Kötelező sorkatonai szolgálatom után zenész társaimmal Kézdivásárhelyen elindítottuk a táncházat 1979-ben. Muzsikáltam a helyi Bumeráng rockbandában, amellyel megnyertük a Tavirózsa Fesztivál fődíját ami azért nagy eredmény, mert magyar együttesként ez bravúrnak számított Romániában. Volt dzsessz együttesünk is. A sepsiszengyörgyi kamarazenekarban is muzsikáltam. Ahol összeütöttek két fazekat én már rohantam is a hangszeremmel – mikor melyikkel – és húztam a talpalávalót.

 

1983-ban Sepsiszentgyörgyön a Vadrózsák népi zenekaz prímása lettem, később együttesvezető 1992-ig mikor is gondoltam egy nagyot és áttelepültem az anyaországba. Nem egyedül jöttem. Velem jött társam Kovács Réka és nemsokára 1992-ben megérkezett Kinga lányom is, ki már Budapesten született. Csak halkan megjegyezném, hogy születési anyakönyvi kivonatában ez állt – a szülők és a gyerek román állampolgárok. No comment.

 

Az Állami Népi Együttesnél dolgoztam nyolc évet majd a Duna Táncegyütteshez szegődtem, ahol a mai napig is töltöm a létszámot.

 

A Kormorán Együttessel 1995-ben találkoztam, 1996-tól aktív tagja vagyok. Nem bibelődöm a diszkográfiával, elég annyi, hogy 1995-től minden Kormorán lemezen muzsikálok és zeneszerzőként is próbálok jeleskedni. Ez több mint hatvan lemezt tesz ki. Ezen kívül megjelent három albumom – „Bálványosvár Legendája“, A Szent Anna tó legendája“ és „Gábor Áron“.

 

2006-ban az együttessel megkaptuk a Magyar Örökség Díjat.

 

Idén márciusban Magyarország Köztársasági Elnökétől az előadóművészi munkám elismeréseként megkaptam a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést.