A székelyek szentje

2005 Periferic
A székelyek szentje
  1. Csomakőrösi csillagok 4.57
  2. A nagyenyedi szolgadiák 3.56
  3. Egyetem Göttingenben 1.26
  4. A Vöröstoronyi szorosban 4.38
  5. A székelyek szentje 4.47
  6. A vándor 3.12
  7. Zangla kapujában 3.51
  8. A phouktáli kolostorban 7.30
  9. Dzsungária álma 2.33
  10. A mocsárban 5.04
  11. Az örökkévalóság ösvényén 5.36
  12. A Himalája magyar remetéje 4.32

Kormorán

Gáspár Álmos
Géczi Erika
Koltay Gergely
Mr. Basary
Nagy László
Szabó Miklós
Szűts István
Tóth Renáta
Zsoldos Tamás

Közreműködik

Hollókői Lajos / duda, tárogató
Nagy Balázs / tekerőlant

Impresszum

A székelyek szentje
Etűdök Kőrösi Csoma Sándor emlékére

Zene:
Gáspár Álmos
Koltay Gergely
Mr. Basary
Szabó Miklós
Szűts István

A hangfelvétel az MMM Stúdióban készült 2005. márciusától – júliusáig.
Hangmérnök: Szabó Miklós
Zenei rendező: Koltay Gergely
Kőrösi Csoma Sándor portréja Schoefft Ágoston pesti festőművész nyomán
Természetfotók: Fehér Sándor
A Kormorán együttes fotója: Sárközi Györgyi
Dr. Poroszlai Ildikó fotója: Koltay Gergely
A Kormorán együttes ruháit Hampel Katalin készítette.
1052 Budapest, Váci utca 8. www.hampelkati.com
2005 Kormorán
www.kormoranfolk.hu

Published by Gergely Böszörményi / Periferic Records
Distributed by Stereo Kft.

Leírás

„Bölcsőjét kereste a magyarnak”
Kőrösi Csoma Sándor /1784-1842/

Őshazakutató világvándor az örökkévalóság ösvényein

A székelyek szentjeként tisztelt Kőrösi Csoma Sándort már életében legendák övezték. Szerénysége, kitartó szorgalma, önérzete, széleskörű tudása rendkívüli céltudatossággal párosult. Bebizonyította, hogy önerőből is elérhet az ember olyan teljesítményeket, melyekre méltán büszke az emberiség. Erdély kicsiny falujában Csomakőrösön 1784-ben jött a világra. Tanítói korán felfigyeltek az eszes gyerek kimagasló képességeire. A fiút egyik diáktársa, Újfalvy Sándor visszaemlékezése szerint tizenöt esztendős korában „apja gyalog kísérte Nagyenyedre, az úton egy magyar forintot költött rá, de soha többet azután”. Nagyenyeden a világhírű Bethlen kollégiumban kiváló professzorok tanították. Ők keltették fel érdeklődését a történelem, a földrajz, az idegen nyelvek iránt. Ekkor ébredt fel benne a vágy, hogy felkutassa nemzetünk Ázsia szívében feltételezett ősi bölcsőjét. A szolgadiákként tanuló Csoma tudatosan készült a nagy ázsiai utazás megvalósítására. Önsanyargató módon a „kopasz földön hált”, hogy megszokja a később rá váró emberfeletti megpróbáltatásokat. Így emlékezett rá diáktársa: „A diákok között legelső volt – emlékezőtehetsége, szint oly nagy volt, mint szorgalma. Amit olvasott, soha nem feledte. Független volt a szó-szoros értelmében, mert akaratján és indulatján uralkodni tudott” A református egyház támogatásával kerülhetett a Göttingeni Egyetemre, ahol három esztendőt töltött. Későbbi visszaemlékezései szerint ekkor gyújtotta meg azt a fáklyát, amely bevilágította számára az Ázsiába vezető ösvényt. Nem öncélúan akart útnak indulni, hanem nemzetét kívánta szolgálni. Göttingeni diáktársa szerint „Fő jellemvonása, eleme, éltetője Kőrösinek volt a kebelében lángolt honszeretet. Hazája dísze, fénye, dicsősége szíve vágyainak, élete törekvéseinek fő célja.” Már ekkor megfogalmazta, hogy legfőbb törekvése nemzetünk homály fedte eredetének felderítése. Az őshazakeresés nemes szándéka adta kezébe a vándorbotot. Lemondott a kényelmes professzori állás lehetőségéről, s 1819 novemberében a Vöröstorony-szoroson áthaladva elindult útjára. Két esztendős kalandos ázsiai vándorlást követően érte el a Himalája zordon hegyvilágát. A zanglai kolostorban Szangje Puntszog tudós láma segítségével kezdte meg tudományos munkáját. Életrajzírója, Duka Tivadar szavaival élve „Itt vetette meg tibeti tanulmányainak alapját, és az égalj zordonsága miatt oly nélkülözésnek volt kitéve, minőket ember ritkán szenvedett, s tevé azt panasz szó és kérkedés nélkül.” A Himalája magányos magyar remetéjeként később Phoktál, majd Kanam kolostoraiban dolgozott nagy hidegben báránybőr bundába burkolózva, jakvajjal ízesített tibeti teán, campán élve. Szorgalmas munkával készítette el életművét, a tibeti-angol szótárat és nyelvtant, mely egy új tudományág, a tibetológia alapjait hozta létre. Calcuttában, a Bengáli Ázsiai Társaság székházában készítette elő könyvét a kinyomtatásra. Egyetlen hiteles képmása, Schoefft Ágoston rajza is itt készült róla. Csoma 1842-ben ismét útra kélt, hogy elérje Tibet fővárosát, Lhászát ahol a kolostori könyvtárakban búvárkodva adatokat kívánt szerezni népe őstörténetére vonatkozóan, majd később Dzsungáriába, a feltételezett magyar őshazába akart eljutni. A mocsaras Therai-vidéken megkapta a trópusok félelmetes betegségét, a maláriát. A váltóláz rohamok Darzsiling-ben 1842. április 11-én tettek pontot küzdelmes életére. Sírhelye zarándokhellyé vált. Lenyűgöző személyisége példaképpé nemesedett. Munkássága korszakokat, népeket, vallásokat és kultúrákat köt össze. A Kelet és Nyugat közötti megismerés és megértés hídját építette. A buddhista világban bódhiszattvaként, szentként tisztelik. Indiában méltán tekintik őt Európa első szellemi – spirituális nagykövetének, aki bizalmat keltett, és munkájával ösztönző erőforrást adott utódok nemzedékeinek. A messzi távolban is hűséges maradt szülőföldjéhez és nemzetéhez. A reformkor látnoki géniuszaként tisztelt Széchenyi István így örökítette meg emlékét: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve, hazáját kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyar lelkében.” Kőrösi Csoma Sándor neve nemcsak hazája, hanem az egész emberiség számára tündöklő csillag lehet, melynek ragyogása összekötheti mindazokat, akik önként vállalt nemes céljaik érdekében összefoghatnak, együtt küzdhetnek, dolgozhatnak, s ha kell akár emberfeletti áldozatok vállalásától sem riadnak vissza. Így nyerhet igazi értelmet az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kertjében magasodó Csoma szobor talpazatán olvasható, Eötvös József máig megszívlelendő gondolata: „Példája, hogy nehézség nincs, melyet erős akarat legyőzni képes ne volna.” Érd, 2005. augusztus 24. Dr. Kubassek János
Kedves Gergely!
Őszinte nagyrabecsüléssel küldöm a CD-re szánt Csoma életrajzot, abban a reményben, hogy munkáitok milliók számára szerezhetnek örömet, adhatnak reményt. További sikereket kíván
Barátsággal
Kubassek János

Megmaradni a világban

A sólyom magasan száll. Kitárja szárnyait, kettőt suhint, és a távolságok ijedten összezsugorodnak. Kézdivásárhelytől Csomakőrös úgy négy-öt csapásnyi lehet sólyom mértékkel.
Elindult egy székely ember Csomakőrösről, egy másik Kézdiről. Az egyik eleinket kereste, a másik önmagát a világban. Székelynek lenni nehéz sors, de szent küldetés. A székely ember nem adja fel. Csoma Sándor 1819-ben indult hosszú útjára, Gáspár Álmos majd 180 évvel később. Az egyik napkeletre a másik napnyugatra.
A Homfoglalás zenefelvételei közben találkoztam Gáspár Álmossal. Jött szerényen, nem mutatva hatalmas tudását, zenei tehetségét. Ha valamit akart, azt is másnak mondta. Hátha a fülembe jut majd – gondolta. Az egyszeri közreműködésből vérszerződés köttetett. Álmos megmaradt a maga csendes székely módján annak, aki csak akkor szól, ha gondolata van, akkor viszont fontosat, oda kell figyelni.
Három, talán négy éve annak, hogy megkeresett: – Kéne valamit muzsikálni Csoma Sándorról! – Rockopera, musical, bármi. Érdekes ember… Ezer dolog taszított más irányba, ezer fontosabbnak vélt elképzelés hagyta szunnyadni a felismerést, hogy Álmosnak igazsága van. A csillagok állása megfelelő volt 2000-ben. Kilenc muzsikus összekapaszkodott. Egy évvel a harminc éves jubileum előtt, öt évvel a nagy találkozás után, hihetetlen, amit átélhetünk napról napra, hétről hétre kilencen, a Kormorán muzsikusai. A sólyom szárnyai vigyáznak ránk. Vezet minket az út. Soprontól Mátészalkáig, Székelyudvarhelytől Dunaszerdahelyig. Magyarnak lenni: hivatásunk! Tanuljunk a székelyektől kitartást, akaratot, tudást, csendet és kevés szót. Tanuljuk a székelyektől a lényeg meglátását, a lényeg kimondását. Álmos álmodott valamit. Akarta, elérte. Erika, Reni, Mr. Basary, Laci, István, Miki, Tamás, Álmos és magam kezében kalapács volt és véső. Egy-egy hangjegy, egy-egy dallamfoszlány. A márvány lassan formálódott. A kemény, súlyos önmagát nehezen kiadó anyag nem szereti a kontárokat, nem viseli el a rossz arányokat, a félreérthető ütéseket. Sokan tülekednek a sötét oldalon. Sodródnak a gyengék, a számítók, sokasodnak az árulók.
Fogynak a székelyek. Fogynak az őrzők a vártán.
Poroszlai Ildikó is elment. Magához szólította az Úr. Félútról még visszaintett és üzent: – Küldöm az anyagot a Kőrösi albumhoz! Az e-mail megérkezett, de a muzsikát már csak valamilyen földön és életen túli hangversenyteremben hallhatja.
A száz halom álmodója egy padon ücsörög a nagy utazóval. Mindketten mosolyognak, mert tudják, lent hagyták a harmadikat, a kézdivásárhelyi székelyt, aki megkereste azt a márványtömböt, melyből faragják az emlékezést. Kifaragják azok, akik éltetik a tüzet, akik még ismerik a nagymamák receptjeit, akiknek nem rándul össze az arcuk, ha viseletbe öltözött magyarokat látnak. Gáspár Álmos megélheti, hogy muzsikájára felállnak a hallgatók a koncerteken. A Kormorán kilenc muzsikusa kifaragta a tömböt, mely Kőrösi Csoma Sándornak rendelt emlékmű. A Himalája magyar remetéje sokat tett, sokat szenvedett, felkészülten állt szembe a világ kihívásaival, mert valamit nagyon tudott, valamit nagyon akart, székely derűvel és betörhetetlen koponyával. Mint a Kormorán is:
Magyarnak megmaradni a világban!
Koltay Gergely

In memoriam Dr. Poroszlai Ildikó 1955-2005



Kapcsolat

Koltay Gergely
koltaygergely@t-online.hu
+36 30 922-88-68
1126 Budapest, Hollósy Simon utca 16.

Legutóbbi hozzászólások