Tiltott dalok tiltott hangszereken

2001
Tiltott dalok tiltott hangszereken
  1. Volt egyszer egy rózsa / Jenei Szilveszter – Koltay Gergely 4.13
  2. Amikor eljöttél / Koltay Gergely 4.20
  3. Csillagok, csillagok / Koltay Gergely 3.35
  4. Három harang / Szűts István – Koltay Gergely 3.44
  5. Az utolsó farsang / Szűts István – Koltay Gergely 3.52
  6. Tavaszi szél / Koltay Gergely 3.36
  7. Ki szívét osztja szét / Koltay Gergely 4.04
  8. Kurán Gergő balladája / Koltay Gergely 4.27
  9. Magyar ballada / Koltay Gergely 6.45
  10. A játék / Jenei Szilveszter – Koltay Gergely 3.11
  11. A csend partján / Jenei Szilveszter – Koltay Gergely 3.44
  12. Hol volt, hol nem / Margit József – Koltay Gergely 4.34
  13. Emlékkönyvbe / Jenei Szilveszter – Koltay Gergely 5.02
  14. Gyere fel este Pataki Mária bonus / Koltay Gergely 4.09

Lestyán és űrkutatás

A népzene anyanyelv és mi a saját szavainkat használjuk, ha megszólalunk!

A napokban, miközben lestyánt szórtam a fazékba, eszembe jutott, hogy az edényt, amiben főzök, éppen az űrkutatás fejlesztette ki számunkra. Egy ősi magyar fűszernövény került a dollár milliárdokat felemésztő fejlesztési program melléktermékeként piacra dobott teflon bevonatú konyhai eszközbe. Megélhet-e egymás mellett az ősi, a régi, a tegnapi kultúra – /az emberi/ ¬- és az ember által kitalált, mikrochipek által vezérelt jelen? Nemrégiben – az együttes fennállásának 25. évfordulója kapcsán – hosszas beszélgetést vettünk fel a Magyar Rádióban. A stúdióban több évtized óta használt szalagos magnetofon rögzítette a később adásba kerülő műsort. Közben olvasom kedvenc repülős magazinomban:
„Az űrsiklóban működő elektronikus rendszerek között feltétlenül meg kell említeni a speciális számítógépeket, melyek közül öt működik együtt, és csak teljes egyetértésben hozhatják meg döntéseiket. Bármelyik eltérő adatai esetén letiltják a szóban forgó rendszert, és tartalékra kapcsolnak át. Teljesítményüket jelzi, hogy a felszállás előtti végső visszaszámlálás során a számítógépek másodpercenként négymillió döntést hoznak a fedélzeti rendszerek ellenőrzése közben…”
A Kormorán partizánháborút folytat akkor, mikor a világ a „Sivatagi vihar” bűvöletében él. Dárdákkal, kardokkal küzdünk a „Lopakodók”, a „Lézerbombák” ellen, egyre embertelenebb piaci helyzetben. Egyedül állunk az arénában, és talán magunk ellen is küzdünk, magunk ellen vívjuk végső döntő összecsapásunk. A képernyők a kilátástalanság, a reménytelenség, a gyökértelenség eszméjét táplálják a nézőkbe, valamilyen biztos hasznot hozó gazdasági megfontolás alapján, egy soha ki nem próbált globalizációs eszme fiktív vezérletével. Már nem igaz, amit látsz, már nem igaz, amit hallasz, hiszen stúdiók tízezrei szállítják a napi – nem létező, mégis – életre kelt csillagokat, eseményeket. Ember, ember a világ minden részén, de nincs két egyforma férfi és nő, s a gyermek is más lesz, mint szülei. Hagyni kell az életet, hogy élje életét. A civilizáció normái az általánosan elfogadott erkölcsi keretek, a napról napra élő ember tanulságaival, ősi emlékezetével. Hagyományokkal, hitekkel, hiedelmekkel, az emberiség életét értékelő új és új tanokkal. Valami ellen háborúzunk, amit talán nem is érzékelünk, nem is értünk, de egy biztos, hogy mélyen érezzük, védekeznünk kell. Emlékszem egy képre, amikor a lengyel hazafiak lovasrohamot indítottak a német tankok ellen a második világháborúban. Nevetséges összehasonlítás, de én ma úgy érzékelem, mi, ilyen lovas bandérium vagyunk. Ám a huszárcsínyek ideje lejárt, nem őriznek többé emlékkönyveket fiatal lányok. Holnap a Marson, vagy a Holdon épül új energia bázis vagy csupán az emberiséget jelképező új, korszerű rendszer, az utcán lassan mindenkinél található már a „James Bond” filmekből ismerős kézi telefon. Mit írhatna nekünk Jules Verne? Vagy el kell-e fogadnunk a Truffaut-i látomást, a „Fahrenheit 451 fok” című filmjéből, ahol emberek nevezték el magukat egy-egy regény vagy vers címéről, melyet megtanultak szóról-szóra, hiszen a könyveket elégették a tűzoltók. A mi generációnk tudathasadásban él. Meg kell tanulnunk önmagunk lenni. A Kormorán talán ehhez segít hozzá mindenkit, aki meghallgatja muzsikáját. Mi vagyunk a lestyán egy teflon bevonatú edényben. Ki állítja meg a „hamburgerkultúrát”? Láthatjuk nap, mint nap a médiákban a világ bármely pontján kiömlő vért: ki ad esélyt a felnövő új nemzedékeknek az emberi életre? Divat lett a halál kultúrája az élettel szemben. A kormoránok nyakára gyűrűt tesznek, így halásznak Japántól Magyarországig. A szerencsétlen madár egyre éhesebb lesz, egyre több halat fog, de nem tudja lenyelni. Mi is éhesen tekintünk az emberi kultúrára, gyűrű van a mi nyakunkon is, nehogy jól lakjunk, nehogy új éljünk, ahogy a természet kívánja. Más rendszer szerint gondolkodó „halászok” tartják kezükben a zsinór végét. De esténként, amikor a fazékba szórom a lestyánt – nagymamám receptje szerint – feltekintek az égre, és tudom, az is a miénk, embereké, akkor is, ha a mai felfordult világban egyszerre él a kannibalizmus az őserdőkben a tudomány napi szenzációival, a tudósok naponta fojtanak gyilkos kórokat, miközben szomszédok gyilkolnak szomszédokat. A média a piachoz alkalmazkodva hazudik folyamatosan Afrikától Európáig. Az ún. modern világban, ugyanabban az időben a világ egyik pontján Oscar-díjakat osztanak, vagy tudósok ezrei kutatják a gén-térképet, a másikon a vallásosság és a fanatizmus üzletággá nőtte ki magát. Ezzel a „piaccal” nem tudta felvenni a versenyt az emberiség sokszínű kultúrája, a különböző népek különböző folklórja. Mert az ember lelke mélyén feltáratlan sötétségek rejtőznek. Amíg a lélek nem lesz materializálható, addig erre nem lesz felelet. De talán attól mentsen meg minket az Isten! A „Hálóra” rákerül minden, ami emberi, és ami nem az. A napi politika napi szükséglete sötétséget borít az egyszerű ember pislákoló lámpása fölé. Micsoda messzeség Nagygéc és New York, micsoda időn és téren túli távolság az Amazonas őserdeje a berlini faltól! Mit élhet át valaki egy országhatárok, világrendek politikai elhatározások miatt elzárt csángó faluban a Kurszk, vagy a Challanger katasztrófájából? Ő csak a maga életét szeretné élni, ő csak önmaga kíván lenni, hagyományaival, ősi kultúrájával, szokásaival, szőtteseivel, viseleteivel. Hatalmas kihívás, az ember felelőssége önmagáért. Hatalmas hit kell az alkotóknak, akik „különösségük” folytán valamit előre éreznek, valamilyen víziót látnak és felelősség a tudósoknak, kutatóknak, akik ismeretük folytán előbbre tartanak az ember fejlődési lehetőségeinek megítélésében. A Kormorán ma lestyán, egy ősi fűszernövény, mely talán hiányzik az ételből. Lehet, aki soha nem ízlelte, soha nem tudja meg, milyen is az. Minden gabona mag, életmag, így tartja a hagyomány. A magyar ember mindenkor „Életnek” nevezi a legősibb tápláléknövényünket. A kicsiny gabonamagok bármikor képesek életre kelni, mert magukban hordozzák az élet csíráit, a magba zárt „kozmikus energiát”! Így kapcsolódik egybe a lestyán és az űrkutatás!…
Koltay Gergely
A Kormorán 25 éves születésnapjára 2001. tavaszán



Kapcsolat

Koltay Gergely
koltaygergely@t-online.hu
+36 30 922-88-68
1126 Budapest, Hollósy Simon utca 16.

Legutóbbi hozzászólások