Magyar Idők – 40 éve zenél a stílusteremtő Kormorán

40 éve zenél a stílusteremtő Kormorán

TEÁTRÁLIS ÉS KÖZVETLEN

A folk rock, vagy etno rock kultúránk egyik utolsó esélyének, az analógiás gondolkodásnak és a művészi szinkretizmusnak édes gyermeke, a maga félszáz körüli életévével kimondottan ifjú műfajnak számít. Ifjúnak? Hogyan is született a műfaj? Bob Dylan trubadúrlírájával, vagy Ian Anderson fuvolájával? Bármeddig bonthatjuk visszafelé a történet fonalát. A Kárpát-medencei magyar zenetörténet konszenzusa ma az, hogy az Illés együttes használt először egyszerre elektromos és népi hangszereket. De lehet, hogy holnap előkerül egy gramofonlemez az 1900-as évek elejéről, amin nyenyerét kapcsolnak rá tesla-generátorra, és konszenzus volt, nincs.

Ami bizonyos: a most 40 éves Kormorán volt az első együttes Magyarországon, amely ars poeticaként ültette a hard rock és a heavy metal blues-alapú szikárságára a zsigeri hegedűsírást és a fúvósok éteriségét – amivel jó pár hangtechnikusnak okozhatott komoly fejfájást anno, de az eleinte csak felületesen figyelő zenésztársadalom is meghökkenéssel vette tudomásul, hogy hosszú hajú, városi vagányok és falusi bácsikák meg nénikék világa hirtelen egy húron pendül. A Kormoránt Koltay Gergely alapította ’76-ban, kizárólag akusztikus hangszereken játszó, versmegzenésítő társaságként. Koltay egyik főszereplője volt a hetvenes években kezdődő táncházmozgalomnak, amely mai napig érezteti a magyar értelmiségre ható, vérfrissítő hatását (egyre újabb táncházas generációk nőnek fel, a népi kultúra iránti érdeklődésnek kézzel fogható, jótékony gazdasági hatásai is vannak). A Kormorán a ’80-as évektől játssza azt a műfajt, mely a mai napig egyre izgalmasabb és vadabb hajtásokat növesztve fejlődik hazánkban – gondoljunk csak a folk metál Dalriadára, akik Arany Jánost tolmácsolnak női hörgéssel-károgással, vagy a Virrasztókra, akik Rammstein-i menetelésre komponálnak autentikusan ízes éneket és székely balladákat, amik rossz véget érnek. Koltay Gergely színházi zenészként kezdte pályafutását, nyilván ez is közrejátszik abban, hogy együttese képes a stadionrocknak az operától kölcsönvett teatralitását, széles gesztusrendszerét ötvözni a táncházas-csűrös közvetlenséggel. A Kormoránt zenekarként indult összművészeti intézménynek, műhelynek is tekinthetjük – körülbelül 60 zenész fordult meg benne, csak az alapító Koltay stabil tag – amely a koncertezésen és lemezkészítésen túl még filmzenével, rockoperával, rockoperának hangszerelt misztériumdrámával, egyházi zenével foglalkozik. De ha „csak” rockzenekarként nézzük, akkor is nagyívű képet kapunk, nagy érzelmekkel, nagy kiállásokkal, kurucos szilajsággal, betyáros kacsintgatással, misztikus-elszállós hangulatokkal, költőien hitvallós himnuszokkal, ízléssel használt pátosszal.

Pénteken együtt ünnepelhetünk a Kormoránnal az Uránia dísztermében, húzhatjuk a harangot, kérhetjük a csillagok segítségét, hogy megtaláljuk elveszett szerelmünket, és vigadhatunk Ilju haramiával kollektív magyar képzeletünk romantikus tájain, hátha sikerül onnan áthozni valami varázslatot a varázstalanított világba. Nem árt az karácsony előtt.

Isten éltesse a Kormoránt. Helyénvaló a bencés szerzetesek ősi jelmondatával boldog születésnapot kívánni nekik: imádkozzanak és dolgozzanak tovább úgy, ahogyan eddig is tették, nagyvonalúan mellőzve a kereskedelmi trendeket, önfejűséggel, hittel, szeretettel.

Juhász Kristóf / MI Magyar idők

Kapcsolat

Koltay Gergely
koltaygergely@t-online.hu
+36 30 922-88-68
1126 Budapest, Hollósy Simon utca 16.

Legutóbbi hozzászólások